A blogon már több olyan témát felvetettem, amikkel kapcsolatos, illetve jelen helyzetünket magyarországi és globális szinten is jól megvilágítja a könyv, amelyet most elkezdek ismertetni.
Először egy idézet Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek című kötelező olvasmányából. Vigyázat: csak szellemileg, lelkileg 16 éven felülieknek!!!
A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történelmet csinálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fiktív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gyanánt. És neked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félrevezetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek köze nincs az igazsághoz. A titkolózás legfőbb célja, hogy ne derülhessen ki, mi, miért fog megtörténni. Ezért titok, hogy kik azok, akik a titkok évezredes selyemfonalát gombolyítják. Nehogy valaki felgöngyölje Ariadné fonalát. Nos, tehát: vagy beállsz hamis történelemgyártónak, vagy nekiállsz és felgöngyölíted az egészet... „A világ a titok által létezik.” (Idézet: a Széfer ha-Zóhárból, ami a zsidó Kabbalában a Fény Könyve.)
Az alábbiak részletek az egyik legérdekesebb lengyel "alternatív világmagyarázat" szerző művéből. Ahogy időm engedi, folytatni fogom.
--------------------------
Henryk Pająk: LENGYEL REMÉNYEK SÍRÁSÓI 1980-2005
LUBLIN, 2007
A KOMMUNIZMUS „SZOLIDARITÁS” ÁLTALI MEGDÖNTÉSÉNEK MÍTOSZA
Ha a neobolsevik globalisták nem hozták volna meg az ítéletet már a 70-es évek elején saját sátáni termékük felett, melyet Szovjetuniónak neveznek, akkor nem lettek volna semmilyen megmozdulások sem 1976-ban (Radom), sem 1980-ban Lublinban, Gdańskban és más városokban. Egyszerűen nem lett volna „Szolidaritás”. Mindennek véget vetettek volna a ZOMO gumibotjai, az orvgyilkosok és börtönök, a tiszteletreméltó nyugati „demokrácia” pedig a kisujját se mozdította volna e „lengyel bajkeverés”, „lengyel hősiesség” újabb megnyilvánulása védelmében.
Wałęsa a hajógyáriak emlékműve tövében mondta: „Itt kezdődött a globalizáció”. Korábban azt hajtogatta, hogy ő döntötte meg a kommunizmust. A nemzeti hős tollaival ékeskedő groteszk bohóc már senkit nem döbbent meg, vagy idegesít, mert a csepűrágókat nem lehet komolyan venni, bár a Nobel-díj Bizottság már sokszor bizonyította, hogy politikai okokból kénytelen bohócokat díjazni.
A Szolidaritás-jelenség a zsidó szovláger fájdalommentes felszámolásának jelensége a modern szovjet és nyugati cionizmus által. A „lengyel kiszakadás” jelenségét engedélyezték, olyan incidensekkel provokálták ki, mint az élelmiszeráremelések, a termelési normák megnyirbálása, az engedetlenkedő „hasznos idióták” elnyomása. Az amerikai libsi (zsidó baloldali) körök „lebontó” tevékenysége a fegyverkezési versennyel, mint a Szovjetunió gazdasági szakadékba hajszolásának egyik fő elemével, valamint a kőolaj, a SZU bevételi forrása világpiaci árának leszorításával kezdődött. Ezzel párhuzamosan provokálták őket Afganisztán megszállására, imitálva, hogy az USA érdeklődik Afganisztán iránt, kiterjesztve rá saját stratégiai befolyási övezetét. A szovjetek hagyták magukat csőbe húzni és bevonultak, ennek a folyamatnak pedig brit részről „megfigyelője” volt többek között a „mi” későbbi védelmi miniszterünk, Radek (Radosław) Sikorski, akit úgymond riporterként küldtek oda. (valójában az USA és Nagy-Britannia érdekeit védő miniszter lett).
A Szovláger számára pusztító hatású „peresztrojka” atyja nem a globalizáció jelenlegi szentje, az akkori SZKP főtitkár, Mihail Gorbacsov volt, hanem Jurij Andropov, a KGB főnöke, később az SZKP főtitkára. Andropov zsidó származásáról már a 90-es évek ben írtak egyes orosz szerzők, de 2006 június 13-ig kellett várnunk, hogy ennek hivatalos bizonyítékához jussunk a KGB archívuma alapján az orosz „Itogi” tv-csatorna adásában. Andropov 1914 június 15-én született Moszkvában Grigorij Feinstein, vagy Flekenstein1 néven. A Lubianka részletes archívumában fennmaradt 1929-ben elhunyt „mameléje” fényképe. Apja gazdag finnországi bevándorló, már akkor gazdag gyémántkereskedő. 1919-ben halt meg a cári fehérgárdisták oldalán a bolsevikok elleni harcokban. Andropov életrajzát négyszer írták át, de bizonyára egyik változat se adja vissza a teljes igazságot a globális zsidóság e „Konrad Wallenrod”-jának a szovjet hatalom csúcsain töltött életéről. Ezeket az átalakításokat a 30-as években végezték egyre újabb dokumentumok előállításával. Hivatalos életrajza szerint Andropov egy Vlagyimir nevű oszét nemzetiségű vasutas fia a sztavropoli kormányzóságból. A világ zsidósága azonban karrierje kezdete óta tudott Andropov zsidó származásáról és kora ifjúkora óta módszeresen „befektetett” a személyébe, éppúgy, mint ahogy korábban befektettek több száz egyéb néptársukba, akiket a szovjet Gulág kormányzása céljából építettek fel.
Később ilyen, Andropov által felépített kreatúrának bizonyult tanítványa, Gorbacsov, akit diszkréten protezsáltak azzal a feladattal, hogy a halálos csapást mérje apáik generációja zsidóinak bolsevik zabigyerekére. Titokzatos módon, akárcsak később Gorbacsov esetében, a szovjet Politikai Bizottság máskor egymás között veszettül marakodó martalócbandája „egyhangúlag” választotta meg Andropovot az SZKP főtitkárának. Andropov karrierje még a hagyományos séma és időrend szerint zajlott, azonban Gorbacsov karrierje űrhajóként startolt. A Szovlágerben a ranglétra minden foka szigorúan meg volt szabva, kodifikálva volt.
Így írt erről az előléptetési sémáról Abdurrahman Avtorhanov orosz szerző „Andropovtól Gorbacsovig” c. könyvében2:
A karrierjét mondjuk „rajkom” titkárként kezdő pártfunkcionáriusnak ahhoz, hogy eljusson a Politikai Bizottságig, vagy a Központi Bizottság osztályvezetői, vagy osztályvezetőhelyettesi rangjáig, a pártranglétra összes fokán végig kell mennie. A „rajkom” (kerületi pártbizottság) titkárságtól a „gorkom” (városi pártbizottság) I. Titkárságán át az „obkom” (megyei pártbizottság) titkárságáig – ez 20- vagy akár 30 évet vesz igénybe vidéken. Tehát a jelölt 50-60 éves korában, ha elnyeri a KB támogatását, azzal a feltétellel, hogy KB-személyi aktái és KGB-dossziája abszolút tiszta, ő maga pedig a szervezőtehetség terén felülmúlja legközelebbi konkurenseit, eljut végre a Sztálin által „Aeroszpagosznak”, (Vének Tanácsának) nevezett Központi Bizottságba. Ebből következik, hogy most nem „fiatalok” veszik át a hatalmat a Kremlben, hanem „fiatal öregek” lépnek a kivénhedt aggastyánok helyébe, ezért politikai és pszichikai reflexeik azonosak elődeikével.
1. Ezt a névváltozatot adja meg a "Haza" c. folyóirat 2006 VI. számában az említett TV-adás alapján. Az „Itogi" a "semmiből milliárdos" zsidó Gusinszkij tulajdona,. akárcsak a "Ma", Moszkievszkij Komszomolec, Moszkjevszkaja Pravda, és "Irodalmi újság" cjmű lapoké. Gusinszkij a zsidó „Bnai-Brith", A Szövetség Fiai páholy vezetőségének tagja, lásd: Oleg Platonov: Oroszország a szabadkőművesség uralma alatt, Moszkva 2000, 71.old.
2. ANTIK kiadó, 1989, 83. old.
A láthatatlan lobbi szinte azonnal a már életében mumifikált Brezsnyev halála után, 1982. november 10-én (Lengyelországban végéhez közeledett a katonai szükségállapot) előléptette Andropovot az SZKP KB első titkárának tisztségébe, ami a több, mint fél évszázada érvényben levő szabályrendszer megsértését jelentette. Andropov kora nem volt szokatlan, akkor 68 éves volt, tehát illett rá a "fiatal öreg" formula. Szabálysértés, sőt pártbéli eretnekség volt azonban, hogy a pártvezető tisztségébe a "láthatatlanok" a KGB főnökét nevezték ki. Ugyanis mindig a pártapparátus dominált a fizikai terror apparátusa, a GRU, NKVD, KGB felett.
A Gonosz Birodalma „udvari etikettjének” ismerői ezáltal világos jelzést kaptak, hogy a hatalom Olümposzának hierarchiájában radikális átalakítás következik, a Szovláger szétverésnek első, mint majd kiderül, döntő szakasza. Ez azt jelentette, hogy alapvetően megváltoztatják a hatalom addig érinthetetlen háromszögének: a Párt-hadsereg-KGB uralmi viszonyait. Csak keveseknek volt esélye helyesen értelmezni ezeket a lépéseket - hogy a szovjet hatalom már elég erősen meg van szállva külső, értsd: cionista erők által ahhoz, hogy ott ilyen áttörést érhessen el, a „parancsnoki központot” ilyen radikálisan áthelyezhesse.
Most, negyedszázaddal e sakkhúzások után már okosabbak vagyunk e tények ügyében, de akkor a helyes értelmezésük a szovjet politikai színpad kivételes ismeretét követelte meg. Andropovnak távoli és helyi protektorai a hihetetlen erejű gigantikus légkalapács szerepét szánták a moszkvai sziklák szétmorzsolásához. Lényeges, hogy Andropov teljes tudatában volt ennek a történelmi feladatnak, küldetésnek és hasonlóan teljes tudással rendelkezett a mechanizmusokról, melyek a hagyományos háromszög: a párt-hadsereg-KGB csúcsára emelték.2
2. A „peresztrojka” hívévé vált a zsidó származású Markus Wolff, az NDK hírszerzés (HVA) vezetője is. 1989-ben Wolff önként otthagyta a HVA-t és csendben átment az NDK „reformista” táborába. Mint később megírta „emlékirataiban”: hirtelen beleszeretett a valódi szabadság, egyenlőség, testvériség eszméibe. Néptársa, Andropov már öt éve a sírban volt, lelke meg a pokolban, de e Wolff (Farkas) báránykává változásának jóval korábban kellett kezdődnie. Az NDK hírszerzésének 30 évnyi irányítása után ősei országában, Izraelben telepedett le.
Andropov elindította a „peresztrojka” előkészítésének stratégiai, sokirányú folyamatát. A sors nem sok időt hagyott neki erre és jól tudta, hogy a halállal fut versenyt. Kinevezésekor már súlyos veseelégtelenségben szenvedett. És valóban, 1984. február 9-én, alig 15 hónapnyi uralkodás után meg is halt. Élete utolsó hónapjaiban állítólag már állandóan dialízis-berendezésre volt kapcsolva irodájában, vannak is rá – nem túl valószínű – összeesküvéselméletek, hogy ennek valami megbuherálásával tették el láb alól. Csak a halála után következő évtized mutatta meg, hogy Andropovnak mégis sikerült végrehajtania alapvető feladatát, már halála után átadni a Szovláger feletti hatalmat régóta protezsált, kinevelt utódjának, Mihail Gorbacsovnak.
Gorbacsov megválasztásakor hallatlan helyzet alakult ki. A Politikai Bizottság, nem tudni miért, hirtelen egyhangúlag választotta meg főtitkárnak. És milyen stílusban! A „konklávé” egyetlen nagy dicshimnusszá vált a lényegében alacsony rangú pártapparátcsik tiszteletére, amilyen addig Gorbacsov volt.
(...)
(...)
Nemhivatalos csatornákon át kiszivárogtatták az álcázó pletykát, hogy a választás során „kemény harc” folyt, hogy a főtitkárt épp csak minimális többséggel választották meg... Valójában a választás csak formális „megpecsételése” volt Gorbacsov jelöltségének. Az idézett „Moszkvai per” c. könyv „disszidens” szerzője, Bukovszkij, ironikus kétkedéssel írva Gorbacsovról Andropovot jelöli meg nagy protektoraként. Kiemeli Andropov virtuozitását a „peresztrojka” mítoszának felépítésében, de „disszidenshez” illően egy szóval se emljti azokat az erőket, amelyek magát Andropovot segítették: az USA és Nyugat-Európa cion-globalista köreit és az orosz zsidókat. Gorbacsov, Andropov bizalmasa rakta le hirtelen lavinaszerűen lezajló „peresztrojka” alapjait, ennek kivitelezőjévé pedig Andropov tette meg őt.
Ez volt a történelem során a Nyugat legnagyobb sikere az 1917-es zsidóbolsevik forradalom fékezhetetlen szörnyetegével való konfrontációban.
Nem sokkal később a Gorbacsov és Jelcin által protezsált zsidók: Berezovszkij, Hodorkovszkij, Gusinszkij, Potanyin, Vekszelberg, Abramovics, Aven, Lifsic és tucatnyi más „oligarcha” engedélyt kapott az orosz nemzeti vagyon totális szétlopására. Így törlesztettek a Nyugat zsidóságának a sokoldalú támogatásért, pontosan úgy, ahogy Lenin törlesztette kamatostól a Kuhn & Loeb banknak az összes hitelt, amik nélkül Bolsevikia első éveiben csődbement volna. Támogatóinak 600 millió akkori dollár értéket fizetett ki aranyban. A cári Oroszország maradék aranyát egyénileg lopták szét.
E groteszk „peresztrojka” kulisszák mögötti titkai az egyetlen kulcsot jelentik a szovjetek összeomlása titkos mechanizmusainak megértéséhez, ezen keresztül pedig annak megértéséhez, hogy a Nyugat hogyan tudta olyan könnyedén, vértelenül meghódítani a posztszovjet Oroszországot, Lengyelországot és a többi szocialista országot 1990 után.
A négyszeresen preparált életrajz ügyében nyugatról támogatták Andropovot, ami közvetett bizonyíték arra, hogy hosszú távra „fektettek be” személyébe. 1930-ban belépett a Komszomolba. 1939-ben lett párttag. Ezután egyből a Karél-Finn SZSZK Komszomol-vezetője (1940-1944). Kizárt volt, hogy egy ilyen protekciós zsidó a frontra kerüljön géppisztollyal a kezében, ez a SZU soknemzetiségű ágyútöltelékének kötelessége volt. Hivatalosan azonban később Andropovnak is gyártottak illő háborús életrajzot, papíron valamilyen partizántevékenységben vett részt, csak senki nem tudja, hol és mikor, ha 1944-ig titkárkodott a SZU által megszállt finn területeken? 1947-ben már az SZKP karéliai első titkára, négy évvel később Moszkvába kerül, ami a további előmenetel feltétele volt. A központi Bizottságnál dolgozott.
Aztán konfliktusba került Malenkovval, nem akárkivel, mert formálisan Sztálin helyettesével, aki rivalizált Mihail Szuszlovval.(…)Egy időre a Malenkov-Szuszlov konfliktus enyhén meglegyintette Andropov karrierjét. (…) Andropovot felmentették a pártapparátusból, majd 1954-57-es időszakra mellékvágányra száműzték, a magyarországi nagykövet szerepébe.
A magyarok számára tragikus „befektetésnek” bizonyult. Igyekezve visszaszerezni a Kreml kegyeit, Andropov az 1956-os forradalom véres leverésével és Kádár János hatalomba ültetésével vált hírhedtté. A magyar történészek szerint Andropov a magyarországi mészárlások fő felelőse.
Hruscsov hatalomra kerülése az állítólagos „Sztálintalanítás” keretében megnyitotta Andropov visszaútját a Kremlbe. Karrierje ekkor gyorsul fel szédítően. Az impulzust a Hruscsov klikkje által az SZKP KB és számos tagköztársaság döntéshozó köreiben elhelyezkedő kriptocionisták elleni nyílt hadüzenet adta. Mint tudjuk, e „mucsaiak kontra zsidók” háború szovjet változatának megvolt a megvolt a lengyelországi másolata, ami 968-ban az utóbbiak átmeneti vereségéhez, majd két évvel később a Gomułka-Moczar kettős bukásához vezetett. (Megj.: lengyel eredetiben: „cham”, kb. „bunkó paraszt”, „gazfickó”, a mi „mucsaink” megfelelője is, a harc a zsidó kommunisták és a nemzsidó, az adott keretek között viszonylag hazafiasabb kommunisták között zajlott, utóbbiakat a zsidók becézték így maguk között. B.Cs.)
Az orosz „mucsaiak és zsidók” harca eredményeként Andropov 1962-ben az SZKP KB Titkársága tagja lett és Szuszlov helyét foglalta el (…). Nem sokkal később a KGB főnöke lett majd 1973-ban az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja. Egyúttal megőrizte a KGB vezetői pozícióját, ami az orosz zsidók orosz gazfickók feletti győzelmének végső megpecsételését jelentette – ez esetben az idézőjel felesleges.
Ez a Szovláger lebeontásának hosszú előkészítését jelentette, de akkor nem sokan, vagy talán senki nem rendelkezhetett olyan természetfeletti előrelátással - magán Andropovon és megbízóin kívül - hogy megérthesse, mit céloznak ezek a változások és kik inspirálják őket.
Andropov tehát megszerezte a Szovláger lebontásának két kulcsát: a KGB feletti hatalmat és az SZKP KB Politikai Bizottsága tagságát.
Egyúttal élvezte a Nyugat diszkrét jóváhagyását is. Egyre inkább „liberálisnak” igyekeztek ott beálljtani, gondosan feledve a magyar halottak ezreit, amik ennek a „liberálisnak voltak köszönhetők a KGB csendes rutintevékenységének sok más bűntette mellett. Ekkor kezdődött a Szovláger irányításának módszeres áthelyezése a pártból és a hadseregből a KGB-be, amelynek minden döntéshozó pozíciója régóta fel volt töltve orosz zsidókkal: a SZU szétesése után nem kevesebb, mint 20 ezer magasabb rangú KGB-s vádorolt ki közvetlenül Izraelbe, sokmilliárd dollár értékű aranyat, gyémántot és magát dollárt vive magukkal, meg felbecsülhetetlen értékű információt a KGB és GRU titkairól.
A párt KGB alá rendelésének e folyamatát már Brezsnyev megkezdte, valószínűleg nem tudatosan1, amikor visszaadta a KGB-nek a felhatalmazást, hogy kémkedhetnek (kompromittáló adatokat gyűjthetnek) nemcsak a Központi Bizottság, hanem a Politikai Bizottság tagjai ellen is, amely jogosítványt még Huscsov vette el tőlük. A Politikai Bizottság tagjait duzzadó titkos dossziéik engedelmes eszközökké tették Andropov kezében, ami megkönnyítette számára a személyi változtatásokat a Kreml és a köztársaságok csúcspozícióiban. A kompromittáló ügyek kiváló forrása volt a pártvezetést átszövő általános, járványos korrupció, ami a KGB könnyű áldozatává tette tagjait.
1. Brezsnyevet, akárcsak a hatalom csúcsain levő többi orosz „mucsait”, (nemzsidót) zsidó nővel házasították össze. Nem volt kivétel Raisza Gorbacsova sem.
Folyt.köv.
Frissítés:
Ajánlom ezt a Makow bejegyzést összevetni Pająk tételével, jól kiegészíti:
