"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2012. szeptember 20., csütörtök

"A menny fog a földre leszállni" - Voegelin és a gnosztikus Petőfi

Itt és a Makovecz-űző blogon is emlegettem már főleg Czike László írásai nyomán (Rendszerváltó szabadkőművesek) Zelnik Józsefet, Makovecz Imre egykori jóbarátját (alábbi cikke sejtetése-dicsekvése szerint "felfedezőjét", aki Makoveczből ikont csinált), a hír szerint a Templomos Rend nevű vakoló szervezet vezetőjét. Nem dicsértem és erre megvan minden okom. Ő a hazai okkult "alvilág" egyik legbefolyásosabbnak tűnő vezetője. Azonban vitán felül nagyon okos ember, amit kreatúrájáról (ha igaz, amivel dicsekszik), Makoveczről például nem mondhattunk el. Korábbi írásait is érdemes olvasni az okkult-témákban, ezelőtt is adta már jelét annak, hogy tud szkeptikusan-kritikusan viszonyulni az általa is képviselt kábító okkult maszlaghoz, például amikor egy játékos cikkben utalt Petőfi illuminátus befolyásoltságára (Zelnik József: "Petőfi utolsó pohara Barguzinban").
Így töpreng Petőfi (Zelnik) Barguzinban:
Egy nép, amely azt sejti, hogy valódi történelme mellett él, hogy egy másik történelmet hazudnak neki folyamatosan, nem nyugodhat meg. Csacskaság tőle téglát téglára rakó mindennapi módszeres építkezést elvárni. Ő a csodavárás népe. Veszélyes helyzet, mert a hosszú csodavárásban kimúlik belőle a csoda felismerésének készsége. S ha el is jő, nem ismeri fel a csodát, mint a szabadszállási magyarság. De hess, Szabadszállás, ne gondoljak rád. Nem a képviselői vereségem fáj benne, hanem az, hogy mégis Arany Jankónak volt igaza. Mi már Csóri vajda népe vagyunk. Nem érti itt már senki, hogy mit akarnak ámokfutó literátusok. Azok meg csak újra, meg újra jönnek. Küldetéses vékony ajkak ostorozzák a népet, hogy nem kell nekik a szabadság, az igaz magyarság. S nem kell nekik illuminátus műhelyekben kiagyalt szép új világ sem.(...)
Láttam veszendő dúlt országokat, köztük hazámat. Rájöttem, milyen vétkesek voltunk, mikor fölkészületlenül csak úgy belesodródtunk népek sorsát eldöntő változásokba. De A föld működését Csillagtáborból őrszemekkel néző Isten a tanúm, nem igazán volt hírünk a világot mozgató erők céljairól. Persze ez nem mentség. Aki oly beképzelt, hogy azt hiszi, történelmet csinál, az próbáljon tájékozódni. Nemcsak egyből talpra magyar, hanem figyelj magyar, vigyázz magyar, csak utána talpra magyar. Nem mehet tovább az a taktika, hogy vagy dacolunk az egész világgal, vagy paktumokat kötünk stratégiai tervezés nélkül úgy, hogy az alku ára a magyarság lényegéből egy szelet föladása.
Sorstársam, Küchelbecker, a szabadkőműves dekabrista sok mindent érthetővé tett számomra, mikor illuminátus szempontok szerint elemezte az európai forradalmakat. Lelkesen ecsetelte a szép új világrendet, amit létre kell hozni a világszabadság és egyenlőség jegyében. Lerombolva mindent, ami elavult: a hagyományokat, a nemzeti kereteket, a katolikus vallást. Igen, ezt a sok régi kacatot, amelyet otthon fiatalon elítéltem én is. Küchelbecker leginkább Metternichet - csak így nevezte: a gőgös majom - szidta, hogy az 1789-es forradalom második lépcsőjét, az 1820-as kibontakozását fanatikus tehetségével húsz évig megakadályozta, és ezzel megmentette az európai monarchiákat. De 1848-ban majdnem sikerült, Alexander Petrovics, s ebben neked is nagy részed volt, mondta. Majd így csodálkozott: Te miért nem léptél közénk, felvilágosultak közé? Kossuth is testvérünk volt. Tudod, Alexander, zseniális nép vagytok ti, igazi haladó nemzet, mindig melléálltok legjobb testvéreinknek. Vitáinkat hallgatva néha az öreg zsidó, a vizdichanzi szektás közbeszólt imígyen: A kimondhatatlan nevűvel kerül szembe az, aki fölrobbantja a kialakult értékrendszereket.
Eleinte nagyon meglepett ez a reakció. Ha ezt végiggondolom, akkor Európa hosszú távú érdekei és értékei megőrzéséért Metternich többet tett, mint én, sőt agyrém, de én balek, sőt médium voltam. Ekkor jöttem rá, hogy mindent újra kell értelmezni egy mélyebb magyarság-és egy bölcsebb világkép jegyében, mert különben szörnyen megkorbácsol bennünket és a világot a gonosz. Beljebb kell hatolnunk a jövőbe, mint ő teszi. És ez csak a múlt tisztázásán keresztül lehetséges. Amíg ez meg nem történik, addig tart a magyar szellem teljes bénultsága.

Idén a Templomos Nagymester e korábbi írás szellemében a játékosságot, a fikciót elhagyva lépett tovább egy sok szempontból is nagyon érdekes és egyenesen szókimondó cikkel, ami a "fellegvárában" a Selyemgombolyítóban korábban kiadott Ökotáj magazin újabban már csak elektronikus formában megjelenő változatában jelent meg. Meglep, hogy eddig sehol nem találkoztam a cikk említésével, ahhoz képest, milyen kendőzetlenül beszél sok érzékeny témáról:

A cikk más vonatkozásaival is tervezek itt foglalkozni, az Aczél Györgynek tulajdonított  szereppel a "Kitalált (ál) Történelem eseményei, a Kitalált "Rendszerváltás" kapcsán, meg általánosságban a modern kor és forradalmai gnosztikus irányításával. Természetesen Zelnik a cikktől, a benne levő részleges igazmondástól nem válik szentté, hiszen több helyen ködösít, elken, végig elhallgatja saját szerepét az okkult felforgatásban, úgy tesz, mintha neki ahhoz semmi köze nem lenne, és a magyar kulturális élet több általa megemlített szereplőjét pozitív színben tünteti fel, miközben épp a gnosztikus történelemhamisítás- és gyártás témájában vele együtt vastagon sárosak. (Makovecz, Pap Gábor, stb.)

A modern kor okkult álracionalizmusa és utópizmusa mögött álló gnosztikusok témájából most csak a Zelnik által (úgy tűnik, joggal) felmagasztalt Voegelint szeretném kiemelni, akiről mostanáig lényegében semmit nem tudtam, ami nem gond, mert nem vagyok PhD. Persze a magam amatőr módján már hasonló sejtésekre jutottam, de jó látni, hogy nagy felkészültségű kutatók megállapításaival ez nagyban egybeesik. A "földre lehozott Mennyország" Voegelin által alkotott formulájával ugyan már találkoztam Greer Fődruida egy blogbbejegyzésében (Immanentizing the Eschaton ), de az a cikk azért nem tetszett teljesen, mert az okkultizmus történetéről könyvet író (okkultista, szabadkőműves) Greer itt és más cikkeiben szerintem hazug módon igyekszik cáfolni, hogy az illuminátusok összeesküvése túlélte volna a hivatalos betiltást és általában nevetségesnek állítja be az összeesküvéselméleteket.

Zelnik így foglalja össze Voegelin felfogását:
"Jellemző, hogy Eric Voegelin korszakos politikai filozófiai munkásságából eddig egyetlen könyvet sem fordítottak magyarra. Egy olyan szerzőtől, aki a XX. század megkerülhetetlen politikai filozófusa volt. Természetesen, mint minden nagy ember, elhelyezhetetlen volt a táborok fiókjaiban, nem állt sem jobb-, sem baloldalon, nem volt idealista és materialista sem. De nem ez volt a legnagyobb bűne, hanem a gnózis-probléma, a gnoszticizmus kérdésének a mély feltárása. Voegelin szerint a gnoszticizmus nemcsak az antikvitásban fellépő vallási irányzat volt, hanem egy folyamatosan létező gondolkodásmód, világkép.
Hat jellegzetes vonását sorolta fel:

1. Elégedetlen a helyzetével, mert azt egy negatív világba vetettségnek fogja fel.
2. A világ rosszul van teremtve, ebből következik minden baj. Tehát a világ tökéletlen, és nem az ember.
3. A világ rossz vonásai alól lehetséges a megváltás.
4. A világ megjavítása, megváltoztatása történelmi folyamat révén érhető el.
5. A világ megváltoztatása, megváltása az ember saját erőfeszítésétől függ.
6. Ezért a gnosztikus feladata a változtatás receptjének a kidolgozása (ő a forradalmár alkimista), a rossz alóli megváltás módszerének a megismerése. Ez a gnózis, a tudás. A gnosztikus prófétaként lép fel, megváltó tudását hirdetve az emberiségnek.

Voegelin kimondja az ítéletet: "A gnosztikus gondolkodók – mind az ókoriak, mind a modernek – az elidegenedés nagy pszichológusaiként a prométheuszi lázadás örökösei."
Ezt követi végső igazsága: "a gnosztikus mozgalmak körébe tartozik a progresszivizmus, pozitivizmus, a marxizmus, a pszichoanalízis, a kommunizmus, fasizmus és a nemzeti szocializmus".
Ebből a tételből és könyvei szigorúan pontos bizonyításrendszeréből kiderül, hogy fasizmus és kommunizmus mélyen egylényegű jelenség. Az új gnoszticizmus lényege, hogy tagadja: az Isten és az ember, a világ és a társadalom a lét eredeti közösségét képezi."
Nekünk most elég ide, amit a wikipédián lehet Eric Voegelin nézeteiről megtudni (összevágva):
Voegelin hasonlóságokat észlelt  az ősi Gnoszticizmus  és modernista politikai elméletek, különösen a kommunizmus és nácizmus között. A gnosztikus hozzáállás gyökerét az elidegenedésben találta meg, ami a társadalomról való leválás érzése és egy hit, hogy ez a hiányosság a világ egy eredendő rendellenességének, vagy akár gonoszságának a következménye. Ennek az elidegenedésnek két következménye van:
- A hit, hogy a világ rendellenessége meghaladható rendkívüli betekintés, ismeret, vagy tudás által, amit Voegelin Gnosztikus Spekulációnak nevez (maguk a gnosztikusok ezt Gnózisnak nevezik).
- A vágy egy olyan politika eltervezésére és megvalósítására, amely a gyakorlatba ülteti ezt a spekulációt, vagy ahogy Voegelin nevezte, "Előrehozza a Végidőket" ("Immanentize the Eschaton"), egyfajta földi mennyországot hoz létre a történelem keretében az apokalipszis előidézésével.

Voegelin szerint a gnosztikusok valójában elvetik a keresztény eszkatológia szerinti Isten Országát és a megváltásnak egy ezotérikus rituálékban, vagy gyakorlatban megvalósuló emberi változatával helyettesítik.
Az alapvető vonás, ami Voegelin számára gnosztikusnak minősít egy irányzatot az, hogy az az elképzelés ösztönzi, hogy a világ és az emberiség alapjaiban átalakítható és tökéletesíthető egy kiválasztott emberi csoport (egy elit), beavatkozása által, melynek tagjai ember-Istenek, Übermensch-ek, ők a Választott Nép, akik speciális tudással (mágia, vagy tudomány) rendelkeznek arról, hogyan tökéletesíthető az emberi lét.
Ez ellentétes a megváltás fogalmával, melynek során az emberiség az istenséggel egyesül újra. Ennek értelmében a marxizmus "gnosztikusnak" minősül, mert azt igéri, hogy létrehozhatjuk a tökéletes társadalmat a földön, amint a "proletariátus" megdönti a kapitalizmust. Hasonló módon a nácizmust is "gnosztikusnak" tekinti, mivel az azt állítja, hogy elérhetjük az utópiát a faji tisztaság megvalósításával, amikor az uralkodó faj megszabadul az alacsonyabbrendű fajoktól és a degeneráltaktól.
A Voegelin által alaposabban elemzett két esetben a totalitáriánus impulzus az egyéneknek a társadalom többi részétől való elidegenedéséből ered. Ez elvezet egy uralkodási vágyhoz (libido dominandi) amely nemcsak a gnosztikus saját víziója magasbbrendűségébe vetett meggyőződésében gyökerezik , hanem a társadalom zömével való azonosulásának hiányában is. Ennek következtében nagyon kevéssé törödik azok sorsával, akiknek (a katasztrofálisig is terjedhető) kárt okoz az eszméjén alapuló politika (mint az orosz mondás mondja: "Ha rántottát akarsz, össze kell törnöd pár tojást", vagy "ahol gyalulnak, hullik a forgács").
Elég ezt összevetni Petőfi egyetlen versével, Az ítélettel, hogy azonnal belássuk, Petőfi a Voegelini értelemben (és egyébként is) egyértelműen gnosztikus volt, akinek nem számított, mennyi "forgács" fog hullani állítólag szeretett (amúgy megszűnésre ítélt) magyar nemzetéből, vagy másokból, miközben ő és elvtársai gyalulnak, vagyis megvalósul az ő utópista-marxista szektájának földi mennyországa :

AZ ITÉLET

A történeteket lapozám s végére jutottam,
És mi az emberiség története? vérfolyam, amely
Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki,
És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig.
Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése
A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében.
Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
Eddig nem látott a világ; s a mostani béke
Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána
A földrendítő mennydörgést szokta előzni.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő,
És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök
És örülök szilajan. A háboru istene újra
Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván
Lóra ül és végigszáguld a messze világon,
És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja.
Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,
Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.
Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

(Pest, 1847. április.)
Vessük még ezt össze Fekete Sándor, Petőfi rajongó kutatója korábban a blogon már idézett megállapításával arról, hogy mennyire nnem érdekelték Petőfit az általa annyit emlegetett magyar nép jelenkori evilági problémái, miközben országgyűlési képviselőjük, tehát ÉRDEKKÉPVISELETÜKET ELLÁTÓ választott tisztviselőjük szeretett volna lenni. Természetesen csak formailag, hiszen valójában PRÓFÉTÁJUK akart lenni, annak érezte magát, tipikusan a Voegelini társadalomtól elidegenedett "kiválasztott" stílusában:

  
  (mivel apja, Petrovics István nem igazán volt népszerű Petőfi   szülőföldje vezető- és középrétegeiben)...
 " „Szerencsétlenebb helyet a   követjelöltségre sehol másutt az országban nem választhatott volna, mint   szülőföldjét, a Kiskunságot.”   Ha a költő mégis itt lépett fel, ez önmagában is bizonyítja, hogy nem ismerte eléggé a helyi körülményeket.
  De a választási taktika követelményeit sem.
Idézett RÖPIRATÁBAN EGYETLEN   KÉZZELFOGHATÓ, PROGRAMMATIKUS ÍGÉRETET SEM TALÁLTUNK, legyen szó AKÁR   AZ EGÉSZ ORSZÁG, AKÁR A KISKUNSÁG NAPI ÉRDEKEIRŐL .
Táncsicsról sem   állíthatjuk, hogy a taktikázás, a politikai mesterkedés nagy tudora lett   volna, de tanulságos elolvasni egyik kommentárját, melyet később,   Petőfi választási veresége után írt meg saját lapjában, a Munkások   Ujságában. Ebben sajnálkozását fejezi ki Petőfi bukása felett,   tiltakozik az ámító gazság, a kaputosok önkénye ellen – s mindjárt   elkezdi ajánlani lapját, mely a nép jogaiért küzd… S konkrétan beszél a   parasztság legégetőbb napi ügyeiről, a bordézsmáról, a regálék teljes   megszüntetéséről.
(BORDÉZSMA, REGÁLÉ – mondanom sem kell, hogy AZ ILYEN SZAVAK PETŐFI EGÉSZ ÉLETMŰVÉBEN EGYSZER SEM FORDULNAK ELŐ.)"
Petőfi fütyült  a nép vágyaira, érdekeire, bajaira, ő gnosztikus utópiát épített, amihez a nép ágyútölteléknek, áldozati állatnak kellett!!!

" De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy." 

Kerül, amibe kerül, mi, Kiválasztottak Földi Mennyországot építünk, mert ebbe az álomba vagyunk belebuzulva!!!

Valójában Marx és Engels egyaránt jómódú családokban nőttek fel, távol a szegény élettől. Ketten együtt egy keresztényellenes utópiát szerveztek, amely a kezdetektől a politikai hatalomra koncentrált, nem a szegények megsegítésére. Akár a változás mai csábító víziója, az ő szocialista/kommunista átalakulásukhoz szükség volt egy “válságra” és egy “célra”, amely megragadja a közönség figyelmét és megteremti a keresett alkalmat.
Elvtársak a falvédőn (ex-Munkásmozgalmi Múzeum, Salgótarján)






Nincsenek megjegyzések: