"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2015. április 24., péntek

A forradalmárzsidó és hatása a világtörténelemre (E. Michael Jones)


"... a forradalom kezdettől fogva egy protestáns-zsidó szövetség volt."


E. Michael Jones alábbi cikke a szerző összefoglalója saját, "The Jewish Revolutionary Spirit and Its Impact on World History", azaz "A zsidó forradalmi szellem és annak hatása a világtörténelemre" c. könyve egyik fő mondanivalójáról.

A cikk és bizonyára a könyv is rendkívül hasznos a világtörténelem forradalmi vonulatán belül egy sor hazai jelenség megvilágítására. Kiemelten a török és nyugati protestáns zsoldban állandóan Habsburg-ellenes forradalmakat, saját hazájuk elleni támadásokat szervező protestáns kurucaink tevékenysége mögött álló gnosztikus-misztikus világnézeti hátteret, a hazai ál-"szabadságharcok" és például a luriai kabbala összefüggéseit. A lengyel árendarendszer és az ország megszűnése közötti összefüggés megismerése nagyban segít megérteni a "reformkorban" kezdődő nagy galíciai eredetű zsidó bevándorlást, azt, hogy a magyar nemesi birtokos réteg és pénzszivattyú szerepét játszó házizsidói között ugyanolyan gazdasági szimbiózis jött létre, mint Lengyelországban és hogy az áttelepülők az általuk "lelakott", megszűnéséhez hozzásegített országból jöttek át egy számukra "szűzföldre", ahol ugyanazt a bomlási folyamatot gyorsították fel, mint korábban Spanyol-, majd Lengyelországban...


Megvilágosító jellegű saját álszabadságharcaink kedvenc démonizáltjai, főleg a Habsburg-ház kapcsán, hogy a misztikus felforgató történelemmanipulációs folyamat irányítói számára a "zsarnokság" elsősorban kozmikus vallási jelenség, és a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított "Ami fent, az lent" elv alapján a "kozmikus elnyomás" (a gonosz anyag börtönébe zárt isteni fényszikrák) perverz elvét vetítik rá az aktuális földi hatalom képviselőire. Ezt persze világszerte megteszik és a királyok ledarálása után a zsarnok szerepét a munkaadókra, a fehérekre, a nőket "elnyomó" férfiakra, stb. húzzák rá, ez a sok-sok "zsarnokság" mind ezen az emberiségellenes és teremtésellenes vallási téveszmén alapszik. A címnek megfelelően Jones a zsidóság, a misztikus nihilisták által némileg eltérített, eltorzított (bár rasszizmusa miatt eredetileg is emberellenes) judaizmus hordozószerepét tárgyalja a forradalmi felforgatásban, de a protestánsok példája is mutatja, hogy e gyászos szerep eljátszásához egyáltalán nem kell zsidó származásúnak lenni és hogy a zsidó származás önmagában nem tesz törvényszerűen gnosztikus világromboló forradalmárrá. A jelenség megismerését nagy arányban köszönhetjük tisztességes, kitért zsidó származásúaknak.

A cikk és a könyv segít történelmi összefüggéseibe helyezni a Raffay Ernő könyveiben feltárt jelenséget, hogy Trianon előkészítéseként a magyarországi radikális szabadkőműves páholyokban a zsidó elit és a protestáns elit képviselőinek Habsburg- és katolikusellenes szövetsége ötödik hadoszlopként  működött együtt a történelmi magyar állam megbuktatásáért. A történelmi előzmények fényében ez a fajta szövetség nem a kivétel, hanem a szabály. Raffay Ernő (egyelőre) nem kutatja, sőt interjúkban tagadja, de itt már világossá válik számunkra, hogy ez a történelmi magyar állam elleni zsidó-protestáns szövetség már a reformkorban létrejött és az 1848-49-es világforradalomba történt belerángatásunk e szövetség akciója volt. A cikk nyomán az se tűnik többé véletlennek, hogy a modern Izrael állam "hivatalos" létrehozásához utat nyitó Balfour-nyilatkozatot épp a brit külügyminiszter tette az I. Világháború során.

A cikkben Jones a zsidókhoz vallásilag nagyban hasonuló és velük katolikusellenes stratégiai szövetségre lépő protestánsokra a "Demi-Jews", szó szerint "félzsidók" kifejezést használja, ezt én a félreérthetőség miatt (pl. a III. Birodalom rasszista törvényeiben a vegyes származásúakat nevezték így) többnyire "önkénteszsidóknak" fordítottam. Ez a kifejezés tehát itt nem a zsidóságba formálisan betért konvertitákat jelent, hanem a protestánsokat, akik élcsapata teljesen tudatosan folytatott egyfajta cionista forradalmi politikát

---------------

1648 - Annus Mirabilis

A Zóhár szerint az 1648-as évnek a feltámadás misztikus évének kellett lennie, amikor a zsidók szabadulásukat várhatták több, mint ezeréves száműzetésükből. Heinrich Graetz, egy német zsidó, a Felvilágosodás híve és az egyik leggyakrabban idézett könyv szerzője a zsidó nép történetéről a Zóhárt úgy említi, mint "az a hazug könyv" , és ezt kiterjesztve az egész kabbalista hagyományt elutasítja. Mivel a Felvilágosodás sok szempontból a 17. század második felében extatikus végkifejletbe torkolló messiásvárás kudarcát követő kiábrándulás egyenes következménye volt, szkepszise érthető, akárcsak a kabbala iránti megvetése, hisz elsősorban épp az általa gnosztikus és talmudi hókusz-pókuszok zavaros vegyülékének tekintett kabbala vezetett a messisávárás kialakulásához és bukásához. Graetz világnézete a 17. század közepi messiás-láz tökéletes ellentéte volt. Azért volt a kabbala ilyen megrögzött ellenfele, mert élhetett a történelmi visszatekintés előnyével és láthatta, hova vezették a kabbala illékony illúziói a zsidóságot. A megváltás kabbbalai tanok széleskörű elterjedése által keltett reménye a zsidókat Graetz szavaival "meggondolatlanabbá és felelőtlenebbé tette, mint amilyenek egyébként voltak".

Épp az, amit Graetz felelőtlenségnek nevezett, levezethető a lengyel zsidóságra vonatkozó elemzéséből, amely lengyel zsidóság a szóbanforgó időszakra a kabbalista felfogás melegágyává vált. Az 1251-es Kaliszi Kiváltságlevéltől kezdve a lengyelországi zsidóknak olyan jogai voltak, mint Európában sehol máshol. Még saját autonóm jogrendszert, az úgynevezett kahalt is biztosítottak számukra, mely lehetővé tette, hogy belső, zsidók közti vitáikat a lengyel keresztény jogrendszer igénybevétele nélkül maguk bírálhassák el.  Ez az autonómia aztán szükségszerűvé tette a Talmud intenzív tanulmányozását, amely Graetz szerint a lengyel zsidók különleges romlottságához vezetett. A zsidó jogi autonómia Talmudra alapozottsága Graetz szerint megteremtette a "szőrszálhasogató ítélkezés" kultúráját a rabbik között, valamint "a kitekerés, eltorzítás, ravasz köntörfalazás kedvelését, továbbá a látókörükön kívüli dolgok iránti beszűkült ellenszenvet", ami aztán leszivárgott a köznép viselkedésébe, akik "örömüket és diadalmas sikerélményüket lelték a becsapásban és csalásban." Emiatt, mivel a 18. század végén a zsidók túlnyomó többsége Lengyelországban élt, általánosságban kiérdemelték "a csalók népe" címet, ahogy Immanuel Kant nevezte őket. "Nagyon is furcsának tűnik" folytatta Kant, a  Felvilágosodás mintafilozófusa, "kitalálni egy csaló nemzetet, de épp ennyire nagyon furcsa kitalálni egy kereskedőkből álló nemzetet, akik többsége, egy ősi babona által vezérelve, melyet az ország, melyben élnek, tudomásul vesz, meg sem próbálnak derék polgárok lenni, hanem e hibájukat erénynek tekintve hasznot húznak az ügyeskedésből az őket befogadó emberek és egymás kárára. Egy kereskedőkből, a társadalom nemtermelő tagjaiból álló nemzet esetén... ez nem is lehet másként." ( Kant, Werke Bd. vii, 205-6.o.). Az ő königsbergi nézőpontjából, az akkori Kelet-Poroszország fővárosából, mely országot a Teuton Lovagok erővel vettek el szláv őslakóitól, minden zsidó lengyel zsidó volt.

Graetz, a felvilágosodott zsidó és a német kultúra, illetve az abba történő zsidó asszimiláció szószólója Kantot visszhangozza, de bírálatát a lengyel zsidókra korlátozza, akik megítélése szerint  "elsajátították a talmudiskolák szófacsaró módszerét és a kevésbé ravaszok becsapására használják." A vallásossság jelentése a lengyel zsidó számára eggyé vált a Talmud szőrszálhasogatásával, ez a kombináció pedig a rabbik dogmatizmusával társulva "aláásta erkölcsi érzéküket" és hajlamossá tette őket az "álokoskodásra és nagyképűsködésre."

Lengyelországot főleg a lengyel korona által a Kalisi Kiváltságlevélben megadott jogoknak köszönhetően Európaszerte úgy ismerték, mint "paradisus Judeorum", a Zsidók Paradicsoma. Amikor Európa hagyományosan zsidólakta régióiban, a német fejedelemségekben, kiemelten a Rajna-völgy városi központjaiban pogromok lángoltak fel, ahogy ez a középkor során rendszeresen megtörtént, a zsidók, akik el akartak menekülni az üldözés elől, törvényszerűen keletre, lengyelország felé tartottak és vitték magukkal "juedische Deutsch", azaz jiddis nyelvüket. Amikor Isaac Bashevis Singer a 20. század vége felé elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, a bírálóbizottság lengyelként nevezte meg, és bár teljes ifjúkorát Lengyelországban töltötte, ennek ellenére egy őszinte pillanatában el kellett ismernie, hogy csak nehezen értette meg a lengyel nyelvet. A zsidók Lengyelországban nem asszimilálódtak; többségük nem tanulta meg a keresztény lengyelek nyelvét,  mert az alapvető kereskedelmi és törvénytelen szexuális érintkezésen kívül a zsidóknak szinte nem volt kapcsolata a lengyelekkel, miközben évszázadokon át éltek az országban. A zsidók saját országot hoztak létre az országon belül; saját jogrenddel és bíróságokkal, és amennyiben a demográfiának van bizonyító ereje ilyen ügyben, a lengyel paradicsom volt a zsidók valaha volt legsikeresebb modus vivendi-je, egymás mellett élési módja a nyugati világban.

Zsidó demográfia

Egy rövid összefoglaló a zsidó demográfiáról némileg megvilágítja, mennyire sikeresek voltak a lengyel uralom alatt élő zsidók. 1340 és 1772, Lengyelország első felosztása között Lengyelország zsidó lakossága 75-szörösére növekedett, miközben ugyanbben az időszakban a keresztény lakosság csak megötszöröződött. A népességnövekedési aránytalanság egyszerűen megmagyarázható. A nyugati üldözések, főleg a 11-16 század időszakában tömeges kivándorlást eredményeztek. Ebben az időszakban a zsidók példátlan számban költöztek lengyel területre. Az ország harmadik, végső felosztása, 1795 idejére Lengyelországban élt a világ zsidóságának 80%.

A lengyelországi zsidó népesség ekövette Lengyelország drámai területnövekedését. Pogonowski szerint a zsidók aranykora 1500-tól 1648-ig tartott. 1634-re, mely évszám közel van ezen aranykor végéhez, Lengyelország vált Európa legnagyobb területű országává. Területe a Balti-tengertől majdnem a Fekete-tengerig nyúlt, nyugaton Sziléziától a mai Ukrajna szivéig ért, keleti határa 200 kilométerre keletre volt a Dnyepertől. Emiatt a 17. század közepére Lengyelország lakosságának 60%-a volt nem lengyel nemzetiségű, ennek pedig előbb-utóbb feszültségekhez kellett vezetnie, annak függvényében, hogy a lengyel uralkodók mennyire bölcsen bánnak soknemzetiségű alattvalóikkal.

Bölcsesség helyett a kulturális sodródás klasszikus esete következett, melyben a birodalmi terjeszkedés belső korhadást takart, míg végül az ellentétek és igazságtalanságok, melyek a rendszer részévé váltak, annyira fenntarthatatlanok lettek, hogy a buborék kipukkadt. Ezt az erőszak orgiája követte, ami végül hozzájárult a lengyel állam megszűnéséhez. Lengyelország története sok szempontból a Római Birodalomét utánozta kicsiben. A birodalmi keletre terjeszkedés a mai Ukrajna, Krím és Fehéroroszország területére hatalmas földbirtokok létrejöttét eredményezte, némelyik akkora volt, mint egyes nyugat-európai országok, Hollandia, vagy Svájc. E nagybirtokokat Latifundiumoknak nevezték, ami a történelem iróniájaként jelzi a lengyel nemesség vakságát, mely nem vette észre, milyen bajokat hozott a latifundium-rendszer az ókori Rómára. A lengyel nemesi köztársaság egy klasszikus oligarchia volt, annak értelmében, ahogy Platón definiálta a fogalmat A Köztársaság c. művében. Akárcsak az ősi Görögországban, Lengyelországban is egyre kevesebb kézben összpontosult a vagyon, ami az alsóbb osztályok lázadásához vezetett. Éppúgy, mint az ősi Rómában, az egyre kevesebb kézben összpontosuló vagyon egy imperialista rendszert táplált, melyben a fő vesztesek szerepébe a lengyel társadalom túlnyomó része került, kiváltképp, akárcsak Rómában, a katona-polgárok, akiket csődbe juttattak a latifundiumok által kialakított monopolista viszonyok. Mikor végül kitört a felkelés, az összes lengyelnek kellett felelnie a mágnások hatalmaskodásaiért, akik rendszere elsősorban a lengyel átlagpolgárt fosztotta meg egzisztenciájától.

Amint az ősi Rómában, a katona-polgárok, akik a köztársaság légióinak főerejét adták, birtokukat vesztett vidéki proletariátussá váltak, amint a vagyon a mágnások kezében koncentrálódott. "A kis- és középbirtokos katonapolgárok" (kisnemesek, kozákok) Pogonowski szerint "számosan jutottak csődbe és földtelenné váltak, miközben továbbra is megőrizték teljes polgárjogukat és kiváltságaikat". Emiatt "sokuk a latifundiumokon kényszerült állást keresni." (familiárisként) Ez természetesen azzal járt, hogy még több politikai hatalom vándorolt a földbirtokos mágnásokhoz, akik most a birtoktalanná váltak munkaadói is lettek. Így "a latifundiumok tulajdonosai számára politikai gépezetük lehetővé tette, hogy oligarchikus ellenőrzésre tegyenek szert a lengyel politikai élet felett. A Szejm feletti hatalmuk alapja az volt, hogy kezükben tartották a megyegyűléseket."

A szejm 1633-ban hozott törvénye megtiltotta a lengyel nemesség számára a szeszárusítást és a kereskedelmi tevékenységet. Más szavakkal, a lengyel nemes-polgárok, gazdagok és nincstelenek egyaránt, megtartották az ország feletti politikai hatalmukat, de elvesztették a gazdasági ellenőrzést, mert el lettek tiltva a kereskedéstől. Mivel a lengyel mágnások birtokolták a földet, de nem kereskedhettek, a jövedelem kitermelésének feladatát kénytelenek voltak az ország zsidóságára átruházni, akik egy megszabott díjat fizettek a bérletért, hogy osszegyűjtsék a nemesek által igényelt pénzt. Az előre fizetett rövidlejáratú bérletek rendszerét Lengyelországban árendának nevezték. Az adóbérlés árenda-rendszere és a zsidók között olyan szoros kapcsolat jött létre, hogy az megrögzült a lengyel nyelvben. A 17. és 18. századi szerződésekben a lengyel "árendás" szó és a "zsidó" szinonímák voltak.  Pogonowski szerint, "a városi zsidó családfők 15%-a és a falusiak 80%-a élt meg az árenda-rendszerből."

A zsidó jogrendszer, a kahal e bérleteket a gazdag zsidóknak juttatta, akik gyakran albérletként továbbadták szegényebb rokonaiknak. A lengyel magánjogban az árendát úgy definiálták, mint "ingatlan birtok, vagy jogok bérlete". A bérlet tárgya lehetett egy teljes vidék, melyre a bérbeadónak tulajdonjoga, vagy zálogjoga volt, illetve lehettt egy fogadó, malom, vagy különféle díjak, mint például hídpénz, vagy egy törvénykezési díj beszedési joga. Például egy zsidó az egyházjog ellenére kivehette egy templom rövid távú bérletét. Ez azt jelentette, hogy teljesen birtokában volt a templomajtó kulcsa, az ajtó pedig csak egy díj megfizetése után nyílt meg egy esküvő, vagy keresztelő céljára, ez a gyakorlat pedig érthetően kiváltotta a keresztények haragját. Mivel a bérlet szükségszerűen rövid távú volt, a zsidó érdekében állt a lehető legtöbb pénzt megkövetelni, hogy megtérüljön a beruházása és szert tegyen némi profitra, ugyanis a bérletet nem feltétlenül hosszabbították meg. Gyakran megtörtént, hogy valaki más ráígért. Más szavakkal, az árendás nem volt pénzügyileg érdekelt abban, hogy népszerű legyen a helyi lakosság körében, melyből élt. A zsidó adóbérlők élvezték az állam támogatását — Pogonowski becslése szerint a nagybirtokok jövedelmének 20-70%-a származott a zsidók adóbérleteiből — de a jövedelmük forrását jelentő közösség nem rajongott értük. Mivel a zsidó nem volt tagja a közösségnek, sőt, mint Graetz kimutatja, egy egész kultúráját fejlesztette ki a gojokkal való megvető bánásmódnak, a helyzetet jóval nagyobb fokban kihasználhatta, mint ami megengedhetőnek számított volna akkor, ha a rendszert katolikus lengyelek működtették volna:

Az árenda-típusú rövidtávú bérletek a bérelt birtokok intenzív kizsákmányolását eredményezték, mivel a bérlők  a hosszútávú következményekkel nem törődve túlhasználták a földet, a parasztokat és a felszerelést. A parasztok számára további sérelem volt, amikor a zsidó árendások jogot szereztek rá, hogy adókat és díjakat szedjenek a templomi szolgáltatásokért. A Végeken [az újonnan kolonizált keleti területeken] élő parasztokat és kozákokat felháborította, hogy zsidóknak kell fizetniük az ortodox és görögkatolikus egyházakban a temetésért, keresztelőért, esküvőért és hasonló szertartásokért. (Iwo Cyprian Pogonowski, Jews in Poland: A Documentary History The Rise of Jews as a Nation from Congressus Judaicus in Poland to the Knesset in Israel [New York: Hippocrene Books, Inc.1993], 68.o.).

Az árenda-rendszernek és az 1633-tól érvényes szeszfőzési tilalomnak köszönhetően a szeszüzlet teljesen a zsidók kezébe került, ami egyrészt azzal járt, hogy manipulálhatták a gabonaárakat a gabona nagyobb nyereséget hozó szeszes itallá lepárlása útján, másrészt érdekükben állt az alkoholfogyasztás fokozása, hogy maximalizálják a rövidávú bérletek profitját. Ez krónikus alkoholizmushoz, csökkenő termelékenységhez, és természetesen a zsidók elleni érzelmekhez vezetetett, akiket egy olyan csoportnak tekintettek, mely saját vagyona és hatalma gyarapítása érdekében örökké a többségi társadalom gyengeségeit igyekszik kihasználni. Graetz a pénzügyekben járatos zsidókat az indulatos, begyepesedett fejű és végtelenül gyerekes lengyel nemesség üdvös ellentéteként ábrázolja:
"A főnemesség továbbra is rá volt utalva a zsidókra, akik bizonyos értelemben ellensúlyozták a nemzeti hibákat. A lengyel felületességet, könnyelműséget, döntésképtelenséget, kivagyiságot és nemtörődömséget helyrehozta a zsidó óvatosság, okosság, gazdálkodni tudás és megfontoltság. A zsidó több volt, mint a lengyel nemes bankára, ő volt a segítője nehéz helyzetében, körültekintő tanácsadója, mindene."
Több nézőpontból is lehet szemlélni "az egyedülálló érdekszövetséget, mely a nagybirtokosok és a zsidó pénzügyi elit között jött létre."  Egyfelől a lengyelországi zsidó bevándorlás zsidó tőkét hozott magával és a zsidó tőke rövidesen a lengyel korona és a nagy földbirtokos mágnások rendelkezésére állt, akik birtokai drámaian megnövekedtek. A lengyel mágnások a zsidókat és pénzüket igénybe vették a lengyel birodalom kiterjesztéséhez a termékeny ukrajnai, fehérorosz és Fekete-tenger menti sztyeppékre. Másfelől ez a szövetség a vagyont egyre kevesebb kézbe összpontosította, főleg az Ukrajna erőteljes zsidó betelepülését jelentő 80 éves időszakban 1569 és 1648 között. Mivel a bérletek monopoljogokkal jártak, a zsidó adóbérlők egyidejűleg tudták növelni gazdag patrónusaik politikai hatalmát, valamint saját vagyonukat és befolyásukat azáltal, hogy a korábbi önálló kisbirtokosokat tönkretették. Hatalmuk rövid távú növelése azonban csak fokozta a kiváltott válaszreakció nagyságát és kegyetlenségét, amikor az végül bekövetkezett. E Drang nach Osten, keletre nyomulás során kezdtek megjelenni a bajok a zsidó paradicsomban. Az új rendszer sikere magában hordozta saját pusztulásának csíráit.

Radikális elkülönülés

A gazdasági és politikai hatalom e radikális elkülönülése Lengyelországban azt jelentette, hogy a politikai jogokkal rendelkező nemes-állampolgárok fokozatosan elvesztették a hatalmat saját kultúrájuk felett. A könnyelmű lengyel oligarchák, akik összefonódtak egy olyan gazdasági rendszerrel, mely kiemelkedően sikeresnek tűnt az új területeknek a lengyel korona uralma alá hozásában, nem fogták fel, hogy az e területek feletti uralmukat belülről ásta alá épp az a nép, melyre rá voltak utalva az igazgatásában. Ez természetesen fokozatosan zajlott, és elsőként a vallás területén nyilvánult meg. Az árendarendszer által teremtett rövidtávú gazdagságban és az általa lehetővé tett területi terjeszkedésben dúskálva a lengyel királyok nem törődtek koruk legfőbb kulturális válságával, az Európa feletti katolikus hegemónia elleni protestáns lázadással. Lengyelországban nem volt Inkvizíció. Emiatt, ami megtörténhetett volna Spanyolországban, itt történt meg. Lengyelország a tolerancia mintaállamává vált, de ez saját, a 18. század végén bekövetkező megszűnéséhez nyitotta meg az utat.

Abban az időben, amikor Alba hercege Hollandiában kálvinisták és zsidók ellen harcolt, és ennek eredményeként felállított egy korlátot, amin túl a reformáció nem hatolhatott, ezzel megvédve Európa Antwerpentől délre eső részét a felkeléstől, mely romba döntötte Angliát és Északot, II. Zsigmond Ágost, Lengyelország és Litvánia uralkodója zsidókkal és protestáns forradalmárokkal vette körül magát, az utóbbiakat a lengyelek "félzsidóknak" neveztek.  A lengyelországi "reformátorok" főleg unitáriusok és Servét Mihály szociniánus követői voltak, akik Graetz szavaival "aláásták a kereszténység alapjait" azáltal, hogy elvetették Jézus, mint isteni személy tiszteletét.

Az általuk nyújtott pénzben úszó Zsigmond király átadta magát zűrös szenvedélyeinek és az országot zsidó és protestáns önkénteszsidó intézőire bízta, hogy irányítsák, ahogy jónak látják. Emiatt a parasztok mindenfelé a zsidó adóbérlők harácsolását nyögték, akik a kizsarolt pénzt uzsorakamatra kölcsönözték ki a királynak, ezáltal őt is hatalmukban tartották. A breszti Mendel Frank rabbi Walsh szerint "olyan befolyásos volt, hogy a Király Hivatalnokának nevezték". Akárcsak ugyanekkor Angliában, a lengyel nemesek a vallási elvek és a gazdasági érdek között vívódtak. Éppúgy, mint Angliában, a gazdasági érdek győzött és "a nemsség a legtöbb esetben védelmezte a zsidókat, akikhez gazdasági érdekközösség kötötte". Más szavakkal, a lengyel oligarchák "vagy adósai voltak a zsidóknak, vagy azért alkalmazták őket, hogy kipréseljék a jövedelmet a zsidókból, magától értetődően az adóbeszedők magas profitja mellett, akik lefölözték a saját hasznukat a tejgazdaságokon, malmokon, szeszfőzdéken, majorságokon." A zsidók "nélkülözhetetlenek voltak a hedonista mágnások számára, akiknek szokása volt birtokaikat sorsukra hagyni és idejüket a fővárosban tölteni az udvarban, a mulatságokon, vagy a szejm és a megyegyűlések botrányokkal teli ülésein, ahol a politizálást komoly tevékenység helyett a szórakozás egy formájának tekintették. Ez a lengyel arisztokrácia kordában tartotta a klérus antiszemita törekvéseit." A jezsuiták kűzdöttek a zsidókkal a lengyel oligarchák elméje feletti uralomért, de Lengyelországban nem volt Inkvizíció és ellenreformáció. A kálvinizmus lényegében minden hivatalos katolikus ellenállás nélkül terjedt a nemesség körében. Emiatt Lengyelország Graetz szavaival "második Babilonná vált a zsidók számára".

II. Zsigmond 1572-es halála idejére a zsidók elég hatalmat szereztek ahhoz, hogy a konstantinápolyi Portával, a francia hugenottákkal és az angol protestánsokkal együttműködve ők jelölhessék ki az utódját.  . Az ügylet összehozója Salamon ben Nátán Askenázi, Szokoli Mohamed nagyvezír tanácsadója volt. . Askenázi Salamon születésére nézve német zsidó volt, aki népe annyi tagjához hasonlóan kivándorolt a zsidók paradicsomába, ahol ahol később Zsigmond király legfőbb orvosa lett.  Ezután Velencén át Konstantinápolyba települt, ahol a szultánt éppolya hűségesen szolgálta, mint korábban a lengyel királyt. Askenázi Salamon e posztján Nasi Józsefet követte, aki szintén a szultán tanácsadója és " a világzsidóság egyfajta nemhivatalos vezetője" volt. Askenázi Nasihoz hasonlóan a színfalak mögül vezényelte a Zsigmond halála utáni eseményeket.  "A keresztény kormányok", tudjuk meg Graetztől, "nem gyanították, hogy az események folyamatát, mely őket az egyik, vagy másik fél támogatására indította, zsidó kéz hozta mozgásba. Ez különösen így volt a lengyel király megválasztása ügyében."

A lengyel mágnások, akiket ennyire jól jövedelmező szövetség láncolt a zsidókhoz, nem látták okát, hogy változtassanak a rendszeren, melyből ilyen kis erőfeszítéssel ilyen hatalmas hasznot húztak. Így a zsidó adóbérlők kiszipolyozó tevékenysége az elviselhetetlenségig fokozódott általában a parsztság körében, de különösen az újonnan kolonizált területek kozákjai körében, akik soha nem érezték magukat a lengyel nemzet tagjainak, illetve ortodoxként a nyugati katolikus kultúra részének.  A lengyel birodalmi terjeszkedés utolsó 80 éve során egyre növekvő politikai válság egybeesett az árendarendszer legnagyobb kihágásaival. A rendszer reformja égetően szükséges volt, és végül a Szejmbe eljutott egy reformtörvény tervezete.

1647-ben az Ottomán birodalom ellen tervezett lengyel keresztes hadjárat egyik előkészítő lépéseként a kozákoknak teljes lengyel polgárjogot és választójogot ígértek. Ez azt jelentette, hogy "csökkeni fog a rövidtávú árendákat bérlő zsidók általi durva kizsákmányolás, betiltják a temetésekért, esküvőkért, kersztelőkért, stb. kirótt templomi díjak szedését." Azt is jelentette, hogy az adóbérlőkkel szembeni ellenszegülés már nem fog halálos bűnnek minősülni. Azt is jelenttette, hogy a továbbiakban nem küldenek jezsuitákat a dél-ukrán területekre, akik tehát ezután nem erőltethetik, hogy az ortodoxok elfogadják Róma fennhatóságát. És végül ez azt jelentette, hogy a zsidókat a jezsuitákkal együtt kivonják Dél-Ukrajnából.

Amikor a törvényjavaslatot szavazásra bocsátották, a nagybirtokosok és zsidó intézőik szövetsége által uralt Szejm leszavazta a tervezetet, ezzel egy klasszikus példáját nyújtva annak, hogyan érvényesíti egy, a vagyont és hatalmat saját kezeibe koncentráló szűk csoport saját érdekeit a közérdeket teljesen figyelmen kívül hagyva, ezzel végül katasztrófába döntve az országot.

A lengyel helyzet a 17. század első felében sok szempontból emlékeztetett a másfél évszázaddal korábbi spanyolországi helyzetre. Spanyolország volt az egyetlen európai ország egy hasonlóan nagyhatalmú zsidó népességgel. Akárcsak Lengyelországban, sok szefárd zsidó tevékenysége keltette fel az alsóbb néposztályok dühét. 1326-ban a cuencai éhínség idején a zsidó uzsorások 40%-os kamatot számoltak fel a parasztoknak nyújtott hitelre, amire a vetőmag vásárlásához volt szükségük. Az istenkáromlás a zsidók szokásává vált Spanyolországban.  Walsh szerint "Mózes halálra ítélte az istenkáromlókat. Ennek ellenére sok zsidó szokása volt káromolni a Prófétát, akinek várására Mózes intette őket". Tehát a zsidókat "nem azért utálták, mert Mózes tanítása szerint cselekedtek, hanem azért, mert általa megtiltott dolgokat követtek el. Nagy haszonra tettek szert embertársaik rabszolgának eladásából, magától értetődőként és kirívóan folytatták az uzsorázást." A kereszténygyalázó istenkáromlás együttjárt a zsidóságba való betérítéssel, ami gyakran erőszakkal történt. Előfordult, hogy zsidók az alkalmazás feltételeként megkövetelték keresztény szolgáiktól, hogy metélkezzenek körül, vagy hogy hitlefelvevőiket Krisztus megtagadására biztatták.

A zsidóknak, akik a kereszténység ellenlábasaiként határozták meg magukat, szokásává vált a keresztény világ ellenségeivel való konspiráció.  Miközben jól ment a soruk a vizigót uralom alatti Spanyolországban, nem sokkal később a vizigót királyság elleni szervezkedésen kapták őket az afrikai arabokkal. A 8. század elején felhasználták kapcsolataikat az afrikai zsidókkal a muzulmán berberek Gibraltári szoroson át történő inváziójának előkészítéséhez. Amint a muzulmánok meghódították Spanyolországot, a zsidók a kor egyik legfejlettebb európai kultúráját megteremtve prosperáltak uralmuk alatt. A zsidók kitűntek az orvostudományban és Európába hozták Arisztotelészt. Azonban a szefárd kultúra virága mérges gyökérből táplálkozott. A szefárd zsidóság rabszolgakereskedelmen és uzsorán gazdagodott meg.

Amikor a spanyolok megkezdték rekonkvisztájukat, nem üldözték a zsidókat. Walsh szerint:
"Amikor Szent Ferdinánd visszafoglalta Córdobát a szaracénoktól, négy mecsetet adott át a nagy zsidó közösségnek, hogy alakítsák zsinagógává és a város egyik legszebb negyedét adta nekik lakóhelyül két feltétellel: hogy nem gyalázzák a keresztény vallást és nem térítenek keresztényeket a saját hitükre. A zsidók mindkettőt megígérték és egyiket sem tartották meg."
A 14. század-végi zavargások oka az uzsora miatti elégedetlenség volt és az aggodalom, hogy a zsidók befolyásukat a rekonkviszta szabotálására használják, vagy a mórok titkos segítségével saját kezükbe veszik a már visszafoglalt területeket. Ha az uralkodók semmit nem tettek a zsidó befolyás korlátozására, a dühös polgárok saját kezükbe vették az igazságszolgáltatást, ami tömeges vérontáshoz vezetett.  Az engedékenység csak több erőszakot eredményezett, mint Kegyetlen Pedro esetén, akiről azt tartották, hogy "teljesen zsidó barátaira bízta kormányzatát, ami miatt ellenségei zsidó fattyúnak nevezték és a pápa kiátkozta, mint a zsidók és mórok segítőjét, a hitetlenség támogatóját és keresztények gyilkosát ". A 14. század végére a spanyol keresztények, akik meg voltak róla győződve, hogy a zsidók "át akarják venni a hatalmat Spanyolországban, rabszolgává akarják tenni a keresztényeket és Új Jeruzsálemet akarnak létrehozni a Nyugaton", e gyanúik alapján saját maguk kezdtek törvényt tenni. Az egyik következmény a tömeges vérontás volt, a másik a részben őszinte, részben kierőszakolt tömeges kikeresztelkedés.

Salamon Rabbi keresztény hitre tér

Nyilvánvalóak a hasonlóságok a lengyelországi helyzethez, a szefárd zsidók semmivel nem voltak inkább részei a spanyol kultúrának, mint a askenázik a lengyelnek. A különbségek azonban még mellbevágóbbak, mint a hasonlóságok. Lengyelországgal ellentétben sok spanyol zsidó őszinte keresztény lett. A zsidók elleni harag 1391-ben tömeges zavargásokhoz vezetett, és ez a zsidókra irányította az egyház figyelmét. Szent Vincent Ferrer keresztes hadjáratokat folytatott a zsidók megtérítésére. Leglátványosabb sikerét 1391-ben érte el, amikor Salamon ha-Lévi rabbi áttért a katolikus hitre és Burgoszi Pál, vagy más néven Paul de Santa Maria lett belőle (1351-1435). Lévi alaposan ismerte a talmudi irodalmat és ismerte kora vezető zsidó tudósait is. A kereszténységet Szent Vincent Ferrer buzgósága és Aquinói Szent Tamás műveinek olvasása hatására vette fel. Áttérése azonban csak fokozta a zsidók elleni közhangulatot, mivel, lényegében belülről leplezte le a keresztényellenes összeesküvést. Bizonyíték volt bőven. A korábbi Salamon ha-Lévi rabbi ugyanis nem akármilyen zsidó bennfentes volt, aki áttérése után a zsidókról kimutatta, hogy összeesküsznek az Ibériai-félsziget keresztény uralkodóinak megdöntésére. Áttérését követően Lévi "két dialógust publikált, melyekben határozottan kijelentette, hogy a zsidók a Spanyolország feletti uralomra törekszenek."

Hasonló módon egy másik áttért zsidó, Alonso de Espina fráter idővel IV. Henrik gyóntatója és a Salamancai egyetem rektora lett. 1459-ben Espina megírta a Fortalitium Fidei-t, a történelem egyik legélesebben zsidóellenes művét. Ebben az áttértek elleni vádiratában Espina "azt sugallta, hogy amennyiben egy Inkvizíciót állítanának fel Kasztíliában, sokukról derülne ki, hogy csak álkeresztények, titokban zsidó hitüket gyakorolják és aláássák a hitet, melyet látszólag vallanak."

Amint sok zsidó áttért is jelezte, nem minden áttérés volt őszinte, mely az 1391-es mozgalmat követte. A megtorlások által okozott félelem kierőszakolt áttérések szerencsétlen hullámához vezetett, melyek csak tovább bonyolították a felforgatás problémáját, ami a fő oka volt a zavargásoknak és áttérésre kényszerítésnek. A kényszeráttérés ellentétes a keresztény hittel. "A vonakodókat", írta Nagy Gergely Pápa a hagyományt elindítva, mely a pápaság története során nem változott, "nem szabad kényszeríteni".  Szintén Gergely alkotta meg a szabályt, mely a későbbi pápák zsidókkal kapcsolatos eljárásának irányt szabott: "Sicut Judaeis non", ez az elv pedig Synan szerint "számtalanszor felbukkant a zsidók jogaira és jogkorlátozására vonatkozó középkori pápai iratokban":
"Amint nem szabad megengedni a zsidóknak, hogy bármi olyat tegyenek zsinagógáikban, ami a törvénnyel ellentétes, éppúgy a rájuk vonatkozó szabályokban ne essenek semmilyen előítélet alá." (Edward A. Synan, The Popes and the Jews in the Middle Ages [New York: The Macmillan Company, 1965],  46.o.
A szóbanforgó korszak pápái egy keskeny középúton jártak a két szélsőség között, melyeket e beszámolónkban egyrészről Lengyelország jelenít meg, mely azzal hibázott, hogy a zsidóknak megengedte a keresztény jogok bitorlását, másrészről Spanyolország, mely a túlzó szigor tévútjára tért, főleg az erőszakolt áttérítés politikájával. A pápák tiltakoztak mindkét fajta visszaélés ellen, de Spanyolország esetében gátlástalan politikusok gyors megoldást keresve egy bonyolult problémára, nem törődtek a figyelmeztetéssel és az eredeti probléma megoldása helyett egy még nehezebben megoldható problémát hoztak létre. Sok zsidó azért egyezett bele a megkeresztelkedésbe, hogy megtarthassa vagyonát és életét. "Tekintettel az 1391-es tömeges áttérések kierőszakolt jellegére," írja Kamen, "nyilvánvaló volt, hogy sokuk nem lehetett őszinte keresztény." Aragónia királya elutasította az erőszakolt áttérítés elvét és megengedte a zsidóknak, hogy visszatérjenek ősi hitükre,  de Barcelonában nem ez volt a helyzet, ezért az a szakadatlan felforgató tevékenység fészkévé vált egészen a Spanyol Polgárháborúig.

Kollaboráció

A rabbik kollaboráltak a gátlástalan spanyol politikusokkal azáltal, hogy megengedték a kényszer hatására történő áttérést. A korai kereszténységet megosztotta a kérdés, hogy azokat a keresztényeket, akik a római üldözések idején megtagadták hitüket, vissza kell-e venni az Egyházba. A kevésbé szigorúak azon vitatkoztak, milyen vezeklést kell kiszabni, de az Egyház soha nem bocsátotta meg a hitehagyást, még akkor sem, ha halálos veszély hatására történt. A talmudi judaizmus ezzel szemben megengedte a csalárd áttérést egy olyan különbségtétel alapján, mely legalább olyan súlyos következményekkel járt, mint maga az erőszakos áttérítés. Az észak-afrikai rabbik a 15. században különbséget tettek az anusim, azaz nem önkéntes áttérők és a meshumadim, azaz önkéntes áttérők között. Ennek alapján a zsinagóga kizárólag az őszinte áttérőket ítélte el. Az a tény, hogy a hazugot és a képmutatót hallgatólagosan tolerálták, ezzel nyjltan megszegve a Makkabeusok Könyvében megfogalmazott elvet, messzire ható következményekkel járt. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb az, hogy a rabbik és a gátlástalan antiszemita keresztény politikusok kollaboráltak egy olyan légkör létrehozásában, melyben virágzott a felforgatás. A zsidók, akik jól érvényesültek a kitérés által, vagyis saját vallásuk tanainak semmibevétele által, a továbbiakban ugyanilyen opportunista módon viszonyultak a kereszténységhez is. A keresztények, akik részt vettek a zsidóellenes megmozdulásokban, most a vallási kétértelműség ködében ugyanilyen ellenségesek voltak az áttértekkel szemben, akiket Marranóknak neveztek a kétes származást jelentő becsmérlő elnevezéssel, mely eredetileg disznót jelent. Más szavakkal a kényszerített áttérés csak felerősítette épp azokat a gyanakvásokat, melyeket el akartak vele oszlatni. Ezek felerősítésében pedig fontos szerepe volt a rabbiknak. Mindezek miatt a zsidókat az államon belüli ötödik hadoszlopnak tekintették, az áttérteket pedig épp a rájuk kényszerített áttérés miatt egy még veszélyesebb ötödik hadoszlopnak tekintették az Egyházon belül. Egyes áttértekre ez tökéletesen igaz is volt. Vicente de Rocamora fráter, Mária császárnő, II. Fülöp nővére gyóntatója "eldobta a katolicizmus álarcát és Amszterdamban Rocamorói Izsák néven csatlakozott a héber közösséghez." Az amszterdami zsidó közösség a 17. században szinte kizárólag áttértekből állt, akik Spanyolországból és Portugáliából való menekülésük után ideérkezve egyből eldobták a katolikus hitet. Más szavakkal e közösség hitehagyott katolikusokból állt, akik hazudtak a hitükről.

Az erőszakolt áttérítések rendszere jó lehetőséget nyújtott a cinikus zsidóknak, akik hatalmuk és vagyonuk megőrzése céljából csalárd módon váltottak vallást, és büntette az őszintén áttérő zsidókat, akik továbbra is elszenvedték az aniszemitizmus következményeit. úgy tűnik, a későbbi zsidó apologéták nem fogják fel a helyzet és következményei összetettségét. Cecil Roth írja az erőszakolt áttérítések következményeiről:
"...a marranók egy, vagy két nemzedéken belül elég jól asszimilálódtak. Társadalmi sikerük látványos volt. Az ország gazdasági élete majdnem teljesen uralmuk alatt állt. Bankárokként és kereskedőkként mesés vagyonokra tettek szert. Ellepték a szabadfoglalkozású szakmákat... Sokuk egyenesen az Egyházban ért el magas rangot. De minden sikerük ellenére túlnyomó többségük (és ez alól nem kivételek azok sem, akik egyházi rendekbe léptek be) szívében hű maradt atyái vallásához, melyet a hihetetlen nehézségek ellenére nemzedékről nemzedékre továbbadtak. Kereszténységük csak egy álarc volt... Csak névleg voltak keresztények és csak névleg nem voltak zsidók."

Roth azzal, hogy igazolja a hamis áttéréseket, két módon is elfogadja az antiszemiták állításait. Egyrészt figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy sok áttérés őszinte volt. Roth és a spanyol antiszemiták egyaránt helyből elvetik ezt a lehetőséget. Másrészt Roth igazolása a kétszínűségre jóváhagyja a felforgatást és sokszempontból egy zsidó jellemvonássá teszi azt. Ebben Roth egyszerűen követi a korszak rabbijait, akik a Makkabeusok szentírási példájával ellentétben elfogadták a színlelt áttérést, amennyiben az együttjárt a külsőleg vallottak belső megtagadásával. A kétszínűség rabbik általi elfogadása messzeható következményekkel járt az európai zsidóságra. Rövid távon előkészítette a terepet Sabbatáj Cví, a Zsidó Messiás 1666-os iszlám hitre áttéréséhez. A szefárd rabbik által megalapozott hagyomány miatt Cví, a hamis messiás némileg joggal állíthatta, hogy az iszlámra áttérése csak színlelt volt. Állíthatta, hogy egy csak a török birodalom belülről való felforgatására tett kísérlet volt. Természetesen hasonló állításokat tehetett a szultán előtt is Konstantinápolyban, hogy a levantei zsinagógákban tratott prédikációi a zsidók iszlám hitre térítésére tett kísérletek.

A kényszer hatására történő színlelt áttérés jóváhagyásával a rabbik egy felforgató nemzetet hoztak létre. A végeredmény káosz és akkora zűrzavar volt, annyira demoralizáló és pusztító, hogy a középkori judaizmus nem élte túl a válságot. A középkori judaizmus a középkori iszlámhoz hasonlóan végül képtelen volt elérni egy modus vivendit a hit és a gondolkodás között. A középkori judaizmus széttört a hamis áttérés szikláján, ahogy az megnyilvánult Sabbatáj Cví esetében. Az európai zsidóságmely szinte egy emberként elfogadta Cvít messiásnak, az iszlámra áttérése után igyekezett úgy tenni, mintha sosem létezett volna, de létezésének bizonyítéka olyan volt, mint a szikla a folyó felszíne alatt, mely meghatározza a hajóforgalmat. A messiásláz, mely 1648-tól kezdve fertőzte meg Európát, csúcspontját és végkifejletét Cví iszlámra áttérésekor, 1666-ban érte el, mely egy másik Annus Mirabilis, a Csodák Éve volt. Ezután a középkori judaizmus hajója zátonyra futott és végül kettétört, méghozzá a hit és a gondolkodás két felére, mivel ezek egysége többé nem talált a judaizmusban semmilyen egyesítő erőt. Egyfelől a gondolkodás Spinoza racionalizmusában találta meg képviselőjét, mely a Moses Mendelssohn által megjelenített német felvilágosult zsidó megjelenéséhet vezetett, akit Lessing Bölcs Nátán alakjában tett halhatatlanná a német irodalomban. Másfelől a gondolkodástól elvált hit a quietizmus zsidó formája, a haszidizmus megjelenéséhez vezetett, mely a lengyel stetlekben és a Paléi Körzetben virágzott egészen a náci népirtásig.

Amint azt bárki előre feltételezhette volna, akinek halvány fogalma van a kereszténység és a kultúra összefüggéséről,  a spanyolországi hamis áttérések kampánya csak fokozta a bajt. A cinikus zsidó konvertiták az Egyház védelme alatt húztak hasznot helyzetükből, míg ugyanekkor az őszinte zsidó áttértek szüntelen és elviselhetetlen gyanakvás közepette kényszerültek élni.

Spanyolország válasza erre az elviselhetetlen helyzetre az Inkvizíció volt. Az 1470-es évekre egyre világosabb lett, hogy a kikényszerített áttérések nem oldották meg Spanyolország zsidóproblémáját. Valójában még fokozták is azzal, hogy rejtettebbé tették. Minél inkább nem tett semmit a kormányzat, annál gyakoribbak lettek az utcai zavargások. Izabella királynő elődjét az utókor épp azért tartja számon Enrique el Impotente, Tehetetlen Henrik néven, mert azt tartották róla, hogy az Egyház és az állam feletti igazgatást egyaránt a gátlástalan hamis áttértek kezébe adta, és semmit nem tett az emiatt a zsidók és vagyonuk ellen kitörő támadások, fosztogatások megfékezésére. Amikor a közrend zsidóellenesség miatti felbomlása komolyan veszélyeztette a mórok elleni hadjáratot, a Ferdinánd és Izabella alatt egyesült spanyol korona behozta a Szent Domonkos által még a dél-franciaországi albigens eretnekség megszüntetésére létrehozott Inkvizíciót, hogy helyreállítsa a törvényes rendet. 1480. szeptember 27-én egy pápai bulla bízta meg Juan de San Martin és Miguel de Morillo dominikánusokat, hogy kezdjenek nyomozni a hit felforgatói ellen. Létrejött a Spamnyol Inkvizíció. Tizenkét évvel később Ferdinánd és Izabella, miután kiüzték Spanyolországból a mórokat, kiűzték a zsidókat is. E tettükkel megóvták Spanyolországot Lengyelország leendő sorsától, miközben exportáltak egy számukra megoldhatatlan problémát. A 16. század során Észak-Európa örökölte meg a problémát, melyet Spanyolország nem tudott megoldani és emiatt az olyan városok, mint Antwerpen a forradalmi tevékenység melegágyaivá váltak.

Kulturális Mátrix

A zsidók kiűzése és a színlelt áttérés rabbinikus jóváhagyása együttesen egy olyan kulturális mátrixot hozott létre, melyből megszületett a forradalmárzsidó.  Ha egy zsidó a talmudi tanítás alapján a nyilvánosság előtt magáévá tehetett egy szerinte bálványimádó hamis vallást és ugyanakkor továbbra is jó zsidónak számíthatott, akkor az ilyenben egyszerűen nem lehetett megbízni és az antiszemitáknak igaza volt, hogy ötödik hadoszlopot láttak benne, akik veszélyeztette az állam és az egyház létét.  A kényszerített áttérés rossz dolog volt, de a zsidók részéről való elfogadása épp olyan rossz volt, mint a rájuk erőszakolása. Még nagyobb baj, hogy a színlelt áttérés elfogadása a becsapás és felforgatás elvét a zsidó lét integráns részévé tette. A zsidónak az Ószövetségben foglalt elvek alapján , ahogy megjelenik Mózes korától a Makkabeusoknak a hellenizáló királlyal, Antiokhusszal szembeni ellenállásáig, kötelessége volt ellenállni annak, amit bálványimádásnak tekintettek és nem vehettek fel bálványimádó vallást, és ezt az ellenállást a halálig kötelesek voltak folytatni. A tény, hogy a talmudi tanítás megengedte a színlelt áttérést, radikális szakítást jelentett Mózes tanításával. A marranók, akik alatt mi a kereszténységbe színleg betért zsidókat értjük, a felforgatást és becsapást életmódjukká tették.

E téren viselkedésük és világnézetük hasonló volt más lázadó katolikusokéhoz, akik Európa egyéb vidékein éltek. A német szerzetesek, akik büntetlenül megszegték cölibátus-fogadalmukat, szintén kettős életet éltek. És az, hogy hazugságban éltek, ellenségessé tette őket az intézménnyel szemben, melynek tett fogadalmaikat nem tartották meg. E tekintetben az első luteránusok és első kálvinisták nem különböztek egymástól és a konvertitáktól, sem teológiában, sem gyakorlatban.  Mindkét mozgalom vezetői szexuálisan züllött alsóbbszintű katolikus papokból kerültek ki. Kálvin alvezére, a korábbi katolikus Béza Walsh szerint:
"..kirívó példája volt az általános romlottságnak. Miközben nem is pap, politikai kapcsolatok révén két egyházi javadalom haszna is az övé, az Egyház pénzét szeretőjére pazarolja és általában is gonosz és kicsapongó életet él. Amikor az Egyházat támadás éri, siet csatlakozni az ellenséghez. Kálvin alvezéreként ez az erényes ember mennydörög a Régi Egyház romlottsága ellen, melynek maga is oka volt."
Béza példája nem volt egyedi. Európa rendházai tele voltak kettős életet élő szerzetesekkel:
"Semmi kétség nem fér Sevilla és Valladolid rendházainak erkölcstelenségéhez, melynek szerzetesei felvették a protestantizmust; sem a szászországi ágostonrendiek degeneráltságához, akik akik szinte egy emberként szakadtak el az egyháztól 1521-ben. Angliában a megreformált obszerváns ferencesek álltak ellen VIII Henriknek egészen a halálig, míg az elpuhult konventuálisok és más rosszul fegyelmezett szerzetesek és papok alkották az Anglikán Egyház magját. Az első protestánsok szabályszerűen rossz katolikusok voltak." (Walsh, Philip II, p. 252).
Amint a Spanyolországból elűzött zsidók kezdtek újra összegyűlni a frissen protestánssá lett északi vidékeken, telephelyeik kezdték mágnesként vonzani a marranókat, és a lázadó katolikusok, akik egykor klerikusként kettős életet éltek Szászországban és Türingiában, most kezdtek szövetségre lépni a zsidókkal, akik éppolyan kettős életet éltek, amikor csak azért tértek át a katolicizmusra, hogy megőrizzék a vagyonukat.  A forradalom, mint a Katolikus Egyház Európa feletti kulturális hegemóniája elleni összehangolt nemzetközi támadás akkor jelentkezett világtörténelmi tényezőként, amikor ez a két csoport a 16. század közepén egyesült olyan helyeken, mint Antwerpen. Más szavakkal a forradalom kezdettől fogva egy protestáns-zsidó szövetség volt. A zsidók, mint Newman kiválóan bemutatja, minden "reform" mozgalmat támogattak Európában, a huszitáktól az anabaptistákig, hogy gyengítsék a Katolikus Egyház hegemóniáját, úgy okoskodva (Luther esetében tévesen), hogy ellenségük ellensége a barátjuk volt. Az olyan városokban, mint Antwerpen, vagy Amszterdam a zsidók vagyonukat és jelentős pénzügyi és propagandaügyi tapasztalatukat a kicsapongó német szerzetesek és fejedelmi patrónusaik rendelkezésére bocsátották a katolikus egyház és védelmezője, Spanyolország elleni kulturális hadviseléshez. Amikor Johan Bokelzoon létrehozta szexuális felszabadító kommunista diktatúráját Münsterben 1533-ban, a helyi lakosságot rövidesen buja apácák rohanták le, akiket frissen "szabadítottak ki" zárdáikból a lutheránusok. (Tény, hogy Martin Luther is egy lutheránus rajtaütés által felszabadított szászországi apácazárdából jutott feleségéhez, Catherine von Borához. Luther a legfiatalabb és legszebb exapácát ígérte a mainzi püspöknek, ha az hajlandó a pártjára térni.) Az apácák Bokelzoon gyámsága alatt hamar átvették szexuális felszabadítási gyakorlatát és látomásaik kezdtek lenni az eljövendő Új Jeruzsálemről, aminek hatására nyelveken szóltak, miközben habzó szájjal meztelenül henteregtek a padlón. A hamis katolikusként folytatott kettős élet stressze alóli felszabadulás mámorító volt és a mámor intenzitása jelezte, mekkora lehetett a stressz, mely okozta.

A zsidók és a reformátorok között a forradalmi kapcsolat egyidejűleg volt elméleti és gyakorlati. A „reformátorok” a maguk részéről bűnözői viselkedésüket csakis az ószövetségi mintákba csomagolás útján igazolhatták. A regicídium, királyölés a leggyalázatosabb bűn volt, melyre az egész Keresztény Európa undorodva tekintett, Cromwell azonban az I Károly meggyilkolásában játszott szerepét Pinkász történetére hivatkozással igazolta.
“Ne botránkozzon meg az eljáráson”, írta Cromwell Lord Whartonnak 1650 januárjában, “bizonyára nem maradt más mód. Hátha Isten elfogadja az indulatot, ahogy elfogadta Pinkászét, akinek indítéka bíráskodásért kiálthatott volna? Hátha az Úr ezt a jóváhagyást és elfogadást tanúsítja ez ügyben is, nemcsak külső cselekedetek jele által, hanem a szívben is? Hátha félek, hogy barátom nem támogatja az Úr munkáját … botrányok miatt, hamis, téves érvelés miatt.”
Cromwell önigazolásának feltételes módja jelzi, hogy még az Ószövetségből hajánál fogva előrángatott suta példák sem törölhették ki a királygyilkosság miatti lelkiismeretfurdalását a tudatából, de még ha nem is menthették fel a bűne alól, ezek egyértelműen enyhítő hatásúak voltak. Egy megfigyelő szerint Cromwell
“megdöbbentő hivatkozást tett Pinkász bibliai történetére, aki lándzsájával átdöfött egy bűnösen közösülő párt, ezzel megóvva Izrael népét Isten haragjától. Végül csak a király elleni brutális végső igazságtétel szolgálta Isten munkáját, mely a nemzetet megmentette az Ő haragjától és biztosította az ő további szeretetét.”
I. Károly kivégzése

1649-re, amikor Károlyt perbe fogták, a judaizálás hagyománya, melyet kiirtottak Spanyolországból, már mély gyökereket eresztett Angliában. Az angol judaizálók “puritánok” néven voltak ismertek, vezérük, Cromwell pedig éppolyan járatos volt bibliai alakok felhasználásában bűntettei igazolására, mint amennyire spanyolországi és portugáliai zsidó kémek ügynökként való felhasználásában az európai katolikus hatalmak ellen folyó háborújában. A puritánok épp azért tudták olyan gördülékenyen alkalmazni Angliában a forradalmi eszmét, mert judaizálók voltak, mivel a forradalom lényegét tekintve egy zsidó eszme volt. Izraelnek a Mózes általi, a Kivonulás könyvében leírt megszabadítására alapozva a forradalmárok a kiválasztott “szentek” egy kis csoportját látták, mely egy bűnbeesett világot vezet a szabadságba a politikai elnyomásból. A forradalom nem más volt, mint a Bibliából vett eszmék szekularizálása, és a történelem haladtával a koncepció szekularizálása is egyre előrébb haladt.

De az eszme totálisan szekularizálva a 17. században teljesen hasznavehetetlen lett volna a puritán forradalmárok számára. A szekularizálás a 17. században egyet jelentett a judaizálással. Ez az Újszövetség lecserélését jelentette az Ószövetségre. A forradalom koncepciója pontosan annak zsidó gyökerei miatt nyert legitimációt a puritánok szemében. Graetz egészen tisztán látta a vonzerőt, amivel a zsidó eszmék az angol puritánokra hatottak. A Kerekfejűeket nem inspirálta a szenvedő Krisztus példája, vagy a középkori szenteké, akik őt utánozták. Nekik Izrael harcosainak példája kellett, hogy inspirálja őket az éppolyan véres hadjárataikra az írek és a skótok ellen, akik kiirtandókká váltak, mert a puritánok Kánaánitáknak tekintették őket. Hasonlóan a király, aki méltatlan vezető volt … halált érdemelt az igaz ember kezétől, aki (mint Pinkász), világi felhatalmazás nélkül, de akárcsak a zsidók, közvetlenül Isten parancsára cselekedett.

“A keresztény Biblia” – mondja Graetz – “annak szerzetesi alakjaival, ördögűzőivel, imádkozó barátjaival és kegyes szentjeivel nem nyújtott példákat egy hitetlen királlyal, romlott arisztokráciával és szentségtelen papokkal kűzdő harcosok számára. Csak az Ószövetség nagy hősei, istenfélelemmel a szivükben és karddal a kezükben, akik egyszerre vallási és nemzeti hősök, szolgálhattak példaképül a puritánoknak: A Bírák, az elnyomott nép felszabadítói az idegen uralom igája alól; az országuk ellenségeit legyőző Saul, Dávid és Joáb; és Jéhu, egy bálványimádó és istengyalázó uralkodóház eltörlője — ezek voltak a puritán harcosok kedvenc hősei. Józsué, a Bírák, Sámuel és a Királyok minden könyvében saját viszonyaikat látták, úgy tűnt nekik, hogy minden zsoltárt nekik szereztek, hogy arra tanítsa őket, bár minden oldalról istentelen ellenségek veszik őket körül, nem kell félniük, míg bíznak Istenben. Oliver Cromwell Gideon bírához hasonlította magát, aki először habozva követte az Úr szavát, de aztán bátran szétverte a támadó pogányokat, vagy Júdás Makkabeushoz, aki egy maroknyi mártírból győztes harcosok hadát hozta létre.”

Graetz a téma lényegére tapint, amikor a puritánok szerepmodelljeit “egyszerre vallási és nemzeti hősök”-ként azonosítja. Az angliai puritán judaizálók által megvalósított forradalom egy primitívebb, kereszténység előtti modellhez való visszatérés volt. Nem volt szó a pápa és a császár két kardjának elválasztásáról, vagy, egy későbbi, szekulárisabb kor kifejezésével élve egyház és állam szétválasztásáról, ehelyett a pápa és a császár egy visszatérő Dávid király egyetlen karizmatikus alakjába olvadt össze. Izrael újra nemzetté vált, csak most a valódi zsidók angolok voltak, a világ látható kiválasztottjai, Anglia, (vagy Új-Anglia) pedig az Új Jeruzsálem lett.

Amikor a puritán költő és propagandista John Milton 1642-ben személyes okból szerette volna elérni, hogy a parlament puritán politikusai legalizálják a válást, úgy igyekezett segíteni e "szenteknek" figyelmen kívül hagyni a kényelmetlen tényt, hogy Jézus Krisztus kimondottan elítélte ezt a gyakorlatot, hogy általánosságban az ószövetségi példákra hivatkozott, konkrétan pedig Mózesre, aki "minden kétséget kizáróan egy hatalmas szerző". Ezután Milton gyorsan rátér a puritán-zsidó forradalmi gondolkodás velejét képező messianisztikus politikára. A válás Anglia általi legalizálása egy "nemeslelkű példát" fog nyújtani a világnak, mely "könnyedén terjed majd túl a Tweed folyó és a normann szigetek partjain". Anglia, mint az új Izrael küldetése a világ megmentése, e küldetést vették át később a zsidók és puritánok éppilyen messianisztikus utódai Amerikában. "Nem az első, vagy a második alkalom lenne," folytatja Az elveszett paradicsom szerzője,
"...amióta ősi druidáink,akiknek köszönhetően e sziget a filozófia katedrálisa volt Franciaország számára, elhagyták pogány rítusaikat, hogy Anglia abban a mennyei kegyben részesült, hogy átadja a reformációt a világnak. Ki más keresztelte meg a Római Birodalmat, ha nem az angol Konstantin?  Ki mások volt a németek első apostolai, mint a northumbriai Willibrorde és a devoni Winifride és követőik? Ki más nyitotta ki az európaiak szemét, mint hazánkfiai, Alcuin és Wycliffe, az egyik a művészet, a másik a vallás terén? Ne hagyjuk, hogy Anglia elfeledje hagyományát, hogy a nemzetek tanítója legyen."

Az ember szinte hallja Miltonnak a válás legalizálására vonatkozó tendenciózus előterjesztében a Családtervezés aktivistáinak érvelését, hogy Amerika afganisztáni, vagy iraki hódítása logikus folytatásának a fogamzásgátlásnak és az abortusznak kell lennie.  A messianisztikus politika és  a szexuális felszabadítás kéz a kézben járt a kezdetektől és ma is így jár, most, hogy Amerika a megkérdőjelezhetetlen új Izrael. Messianisztikus politika nem létezhet ószövetségi minták nélkül, amit világosan mutat Milton Mózesre hivatkozása is a válás ügyében.

A 16. századi zsidó és puritán forradalmárokat a messianisztikus politika közös ügye kapcsolta össze, közösen igyekeztek a Biblia által ígért lelki javakat világi eszközökkel megszerezni. A messianisztikus politika a mágia egy formája volt, hiszen a spirituális eszközök által megszerezhető vagyon és hatalom mindig is Simon mágus és követői célja volt, és mint ilyen, nagy vonzerőt gyakorolt olyan emberek csoportjára, akik épp ekkor fedezték fel a természettudományokat, amikor teljesen megutálták Krisztus keresztjét és a szenvedés általa megtestesített eszményét. Szent Ágoston írta Simon mágus katolikus alternatívájának összegzéseként, hogy "Jobb Istent szeretni és a pénznek hasznát venni, mint a pénzt szeretni és Istennek hasznát venni." A Katolikus Egyház középkori világnézete (és anglikán utánzata) puritánok általi elutasítása végső soron visszavezethető a szenvedő Krisztus, mint nem igazi Messiás zsidók általi elutasítására. Máté evangélista mondja:
"Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is. Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki."

A zsidó-puritán szövetség

A zsidó-puritán szövetség a kereszt és az általa képviseltek kölcsönös elvetéséből született, és a szenvedő Krisztus lecseréléséből Dávid Királyra, Simon bar Kochbára,  Sabbatáj Cvíre, Oliver Cromwellre, vagy Napoleon Bonapartéra. A zsidók annyira imádták Cromwellt, mint potenciális Messiást, hogy keresztlevele megvizsgálása céljából delegációt küldtek Huntingtonba, hogy ellenőrizzék, vajon nem származik-e Dávid Királytól. Mint Graetz rámutat, Cromwell a zsidók és puritánok közötti forradalmi szövetséget elvi és gyakorlati síkon egyaránt kész volt beteljesíteni:
"Lehetetlen volt, hogy valaki beletemetkezzen az Ótestamentum történelmébe, próféciáiba, és költészetébe, isteni sugallatként tisztelje ezeket, bennük éljen minden érzelmével, és egyidejűleg a népet, melytől mindez a dicsőség, nagyság származik, ne tekintse kivételezettnek és választottnak. Így hát a puritánok között sok őszinte csodálója volt "Isten Népének" és Cromwell ezek egyike volt . . ."

Vagyis a  Katolikus Egyház és a katolikus országok, pl. Spanyolország elleni forradalmi szövetség beteljesítése nemcsak a Biblia feltúrását jelentette a királyölést igazolni képes példákért, hanem maga után vonta az Ibériai-félszigetről nemrég kiűzött zsidók behozását ideiglenes németalföldi lakóhelyükről a puritán szentek által kormányzott országba. Graetz szerint:
"A puritánok szivében égett a vágy hogy saját szemeikkel láthassák ezt az élő csodát, a zsidó népet, hogy Angliába hozzák a zsidókat, és létrehozandó teokratikus közösségük részévé téve őket, ezzel ráüssék a projektre az elkészültség pecsétjét. A puritánok zsidók iránti érzelmeit fejezi ki Oliver Cromwell megjegyzése: "Nagy az én rokonszenvem e szegény nép iránt, melyet isten kiválasztott és melynek Törvényét adta; e nép elveti Jézust, mert nem ismeri el a Messiásnak."  Cromwell az Ó- és az Újtestamentum összebékítéséről álmodott, meghitt kösszeköttetésről Isten zsidó népe és az angol puritán teokrácia között. De más puritánok annyira belemélyedtek az Ótestamentumba, hogy az Újtestamentum nem érdekelte őket. Főleg a látnokok Cromwell hadseregében és a Parlament képviselői között, akik az Ötödik Birodalom, vagyis a szentek uralkodása eljövetelét remélték, melynek várt millenniumában a zsidó népnek dicsőséges szerep jut. Egy puritán igehirdető, Nathaniel Holmes ... arra vágyott, hogy Izrael szolgája lehessen és Izraelt térden állva szolgálhassa. Minél inkább fokozódott a feszültség Izraelben . . . annál inkább zsidó szinezetet kapott a közélet és vallási felfogás. Egyetlen dologra vágytak (a zsidók visszatérésére)."

Cromwell követői úgy érezték, hogy a zsidók Angliába visszaengedésével előidézhetik Krisztus második eljövetelét,  a millenniumot és a Dániel könyvében említett ötödik birodalmat. Röviden, a 17. század közepét áthatotta az apokaliptikus vízió Krisztus királyságáról, mely konkrétan itt és most jön létre. A spanyolországi zsidó menekültek, az angol ranterek és az Ötödik Birodalom hívei mind egyformán gondolkodtak erről.  Küszöbön állt az Isten Királysága. A keresztények több, mnt másfél évezred óta vártak valami hasonlót, bizonyára azért, mert Krisztus maga jelentette ki ennek eljövetelét. Az azonban megváltozott, hogy Krisztus követőinek milyen fajta királyságot kellett várnia.

Szent Ágoston adta meg a Jelenések Könyve végső katolikus értelmezését az Isten Városában, melyben elmagyarázta, hogy a millenniumot egy lényegében spirituális valóságra vonatkozó spirituális allegóriának kell tekinteni. A Millennium Krisztus kereszthalálával kezdődött és az Új Jeruzsálem teljesen megvalósult a Katolikus Egyházban. Ágoston magyarázata az Egyház hivatalos tanává vált, amikor 431-ben az Efeszuszi Zsinat elfogadta a millennium végső magyarázataként. Attól fogva a millenniumban, mint világi királyságban való hitet általában mint babonás tévhitet és különösen, mint "a zsidók tévelygését" utasították el.

Mint Laud érsek világossá tette egy 1621-es igehirdetésében, pontosan ez a "zsidók tévelygése" volt a puritánok elhajlása is a feltámadás ügyében.  Laud szerint a puritánok "A judaizmus felé hajlanak, mint a thraskiták új szektája és más szektáriusok, ami a zsidók földi királyságát illeti." A puritánok, akik fegyvertársaikat, a megfeszített Krisztust elutasító zsidókat tekintették példaképeiknek, most Isten földi királyságának, illetve Laud kifejezésével "a zsidók földi királyságának" eljövetelét most Angliában hirdették meg. A földi mennyországot az angol szentekből álló kormányzatnak kellett megvalósítania valamikor az 1650-t követő évtizedben. Mivel a jövendő új királyság egyik nyitóeseménye az angol király meggyilkolása volt, az új királyság véresnek ígérkezett az ezt felismerni képesek számára. De mégiscsak egy királyság, és egyúttal egy világ királyság, melyben a szent-lét minden politikus számára az elsőszámú munkaköri alkalmassági követelmény volt.

A tény, hogy Angliában 1290-es kiűzésük óta nem voltak zsidók, legalábbis hivatalosan nem, az angol filoszemitizmusnak egy határozottan utópisztikus jelleget adott. Az angol judaizálók hajlamosak voltak a zsidókat saját ószövetségi olvasmányélményük alapján idealizálni. Nem empirikus megfigyelések alapján értékelték a zsidókat, ahogy elvárnánk, legalábbis a messianisztikus kor 1648-as hajnalán nem. Ha kevésbé lettek volna elfoglalva saját otthoni forradalmukkal, az angolok megtudhattak vona valamit a keresztény-zsidó kapcsolatokról, ha megfigyelték volna az apokalipszist, mely Lengyelországban épp akkor forrongott, amikor az angolok királyuk sorsán vitatkoztak. Szintén hasznos lehetett volna annak objektív tanulmányozása, ami Spanyolországban történt, eltekintve attól, hogy  bárminek az objektív angol tanulmányozása, ami spanyol, a történelmi képtelenség kategóriájába tartozik.

1540-ra Spanyolország túl volt a converso(áttért)-ügyön. A toledói ítélőszék 1531-1560 közötti adatai szerint az Inkvizíció elé kerülő ügyeknek csak 3 százaléka érintette a judaizálókat. Spanyolország megóvta magát Lengyelország végzetétől először az Inkvizíció importálásával Dél-Franciaországból, majd a problémája exportálásával Európa északi részébe. Hogy mi történhetett volna Spanyolországban, ha a zsidók által teremtett helyzetet nem kezelik, elég a  lengyelországi helyzetre tekintenünk. A lengyel politikai élet feletti zsidó befolyás nemcsak folytatódott az azt követő században, hogy Spanyolországban megszűnt; hanem még fokozódott is, táplálva a keleti lengyel imperializmust. Az a fajta erőszak, mely Spanyolországban rendszeresen kitört a 14. század végétől, Lengyelországban el volt nyomva, mert a lengyel kulturális élet jókora része feletti zsidó hegemónia  törvénybe volt foglalva. Mivel a zsidó adóbérlőkkel szembeni engedetlenség főbenjáró bűn volt, ez jelzi, hogy 1) a zsidókkal szembeni ellenséges érzület széleskörű voilt, és 2) hogy ezt kegyetlenül elnyomták. E két tényező kombinációja az erőszak kitörését elkerülhetetlenné tette, éz pedig bekövetkezett, amikor a lengyel mágnások és zsidó intézőik által dominált Szejm elutasította a kozákok igényét a politikai reformra. A lengyelországi kulturális sodródás az oligarchák maguk felé hajló keze alatt egy olyan robbanáshoz vezetett, melyet az Inkvizíció megakadályozott Spanyolországban, e robbanás következtében pedig a lengyel nemesi köztársaság végzetes hanyatlásba kezdett és 147 évvel később teljesen megszűnt.

Ügyük veresége a Szejmben a kozákok reményteli bizakodását egy éppolyan heves felháborodássá változtatta. E felháborodásnak egy Bohdan Hmelnyickij nevű kozák vezető szabott irányt. Hmelnyickij 53 éves volt, amikor a Szejm leszavazta a kozákok polgárjogának megadását, személyesen is érintett volt az ügyben. Graetz szerint egy Zakariás Sabilenki nevű zsidó
"becsapta, aminek következtében elvesztette feleségét és birtokát. Egy másik elárulta, amikor megállapodást kötött a tatárokkal. Vagyis a népe által a zsidó adóbérlők által Ukrajnában elszenvedett sérelmeken túl személyes törlesztenivalója is volt."
Hmelnyickij vádja, hogy "A lengyelek a zsidók átkozott fajtájának adtak minket rabszolgául", elég nagy visszhangot keltett a kozákok között ahhoz, hogy nyílt felkelést indítsanak. Amikor Hmelnyickij kozák és tatár hordáival 1648. május 16-án legyőzte a lengyel hadsereget, tágra nyílt az út az általános rabláshoz, fosztogatáshoz, gyilkoláshoz. Az elszabaduló pokolban becslések szerint 100,000 zsidó halt meg.* Némelyikük kereszténynek adta ki magát, hogy megmeneküljön a kozákok haragjától. Egyesek, mint másfél évszázaddal korábban Spanyolországban életük megmentéseként áraként elfogadták a megkeresztelkedést. Hmelnyickij pogromjai azzá váltak, amivé a spanyolországi zavargások válhattak volna az Inkvizíció áldásos tevékenysége nélkül. A düh túl sokáig gyűlt fel ahhoz, hogy ez a tűz gyorsan kiégjen.

Hmelnyickij kozákjai élén
"Tűrte Bohdan, ameddig tűrhette..."

Amint Hmelnyickij kozákokhoz intézett szavai jelzik, a lengyeleket felelősnek tartották a zsidók viselkedéséért, annak ellenére, hogy azok is ugyanattól a pénzügyi kifosztási rendszertől szenvedtek, mely feldühítette a kozákokat. Visnyovjecki herceg, aki Graetz "az egyetlen hősnek" nevez a korabeli lengyelek között, tette, ami tőle telt az uralma alatt élő zsidók védelmében, de az az ellene harcoló erők nagyságához képest nem volt sok. A zsidók sok városban félretették szeparatista ösztöneiket és szövetségre léptek a helyi katolikus lakossággal a vérszomjas kozákok elleni közös védelem jegyében. Néha az ilyen szövetség eredményes volt, néha nem. Amikor Hmelnyickij kozák hordái Lemberg kapuihoz érkeztek, az ostrom beszüntetésének feltételéül a falak között levő összes zsidó átadását követelte. A lengyelek ezt visszautasították és ennek köszönhetően sok zsidó élete megmenekült. Henryk Grynberg zsidó történész szerint: "A kozákok ellen harcoló lengyel seregek voltak a zsidók egyedüli védelmezői." Hmelnyickij haragja egyaránt irányult a Katolikus Egyház és a zsidók ellen. Amikor elég józan volt, hogy lediktálja a békefeltételeket egy támadás után, ezek a feltételek kivétel nélkül magkövetelték a Katolikus Egyház és a zsidók kiűzését a kozákok által elfoglalt területekről.

Lengyelország szomszédai saját javukra használták ki a helyzetet, elindítva ez események olyan láncolatát, mely végül a 18. század végén Lengyelország felosztásához vezetett. A muszkák, a poroszok, svédek, brandenburgiak és az Ottomán Birodalom mind kezdtek darabonként területeket kiharapdálni, melyek megvédéséhez most Lengyelország túl gyenge volt. A területveszteségeken túl Lengyelország elveszítette 200 ezer lakosát, melyek fele zsidó volt. Az ukrán görögkatolikusokat erővel visszatérítették az ortodoxiához, megszüntetve a katolikus és lengyel befolyást Litvánia azon déli végein, melyek a katolicizmusra főleg a lengyel befolyás hatására tértek át.

Hogy a Kabbala mennyire rabul ejtette a lengyel zsidók gondolkodását, azt jól jelzi, hogy a Hmelnyickij-pogromok, melyek a megváltás messiási évének várt évben következtek be, csak megerősítették azoknak a zsidóknak a hitét, akik úgy érezték, hogy a messiási megváltás, melyet talán katasztrófának kell bevezetnie, közelebb volt, mint valaha. Az elképzelés, hogy a Messiás meghallgatja és megválaszolja szenvedő népe imáit, átalakult a hitté, hogy a Messiás küszöbönálló érkezésének jele a borzalmas megpróbáltatás. A lombik, melyben ez a vallási alkímia végbement, a Kabbala volt, épp az, amina fő okozója volt a messianisztikus várakozásoknak.

Scholem nem ért egyet azokkal, akik a Hmelnyickij-felkelésben látják az európai zsidóságon a 17. század közepén végigsöprő messianisztikus láz okát. "Ha az 1648-as mészárlások bármilyen módon a fő okai voltak," érvel Scholem, "akkor miért nem jelentkezett a messiás a lengyel zsidóság körében?" A messianisztikus forrongás forrása Scholem szerint "nem más volt, mint a luriai kabbala, a Kabbala azon formája, mely a galileai Cfátban fejlődött ki a tizenhatodik században és amely dominálta a zsidó vallásosságot a tizenhetedik században." A Kabbala szerint katasztrófa és utópizmus kéz a kézben jártak. Az olyan katasztrófa megjelenése, mint a Hmelnyickij-mészárlások és nyomában a svéd hadsereg fosztogatásai tehát azt jelentették, hogy a megváltás küszöbön állt.

Lurianizmus és forradalom

A luriai kabbala nemcsak kijelölte az utat a Hmelnyickij-katasztrófához, hanem következménye is volt a kor egy másik nagy zsidó katasztrófájának, a zsidók Spanyolországból történt kiűzésének. Askenázi Luria Izsák 1534-ben született.  Mire 1572-ben meghalt a palesztinai Cfátban, olyan tanítványok csapatát gyűjtötte maga köré, akik készek voltak terjeszteni a zsidó száműzetésre és a korszak katasztrófáira, mint a spanyolországi kiűzetésre, illetve arra vonatkozó magyarázatát, hogy ezek az események hogyan illeszkedtek az isteni megváltás tervébe. E magyarázathoz Luria  azt a gnosztikus mitológiát vette igénybe, mely a keresztény korszak legelső eretnekségei óta keringett a mediterrán térségben. Isten, vagy En Szof tartóedényeket teremtett az értelmét jelentő fény számára.  Ezek az edények azonban nem voltak képesek megtartani a fényt és összetörtek, ezért a fény szétszóródott a teremtett világ egészében, ahol az anyagba börtönözve maradt.  Ennek következtében az ember földi létének célja a tikkun, vagy gyógyítás, a fények visszajuttatása a világegyetemen belüli eredeti helyükre, ahol voltak, mielőtt az edények széttörése szabadjára engedte volna a gonosz erőit és a bűnt a világban. Ádám és Éva bűnbeesése után minden zsidó életének rendeltetése volt, hogy részt vegyen a szikrák világegyetemen belüli eredeti helyére való visszajuttatásának nagy folyamatában.  A zsidók száműzetése ezáltal könnyen érthetővé vált. Azért szórattak szét a föld színén, hogy megtalálhassák a szent szikrákat, kiszabadítsák ezeket az anyag fogságából és visszajuttassák őket a világegyetemen belüli méltó helyükre. Mikor ezt végrehajtják, eljön a Messiás és teljessé válik a megváltás. A megváltás a luriai tanok alapján egyaránt összekapcsolódik az emberek tevékenyégével és a történelem folyamatával, ez a kapcsolat háromszáz évvel később Hegel útján beépült Marx forradalomelméletébe. A kelippák, héjak birodalma, melyek rabságban tartják a mennyei szikrákat, egyértelműen politikai világ, melyet "a földi, történelmi síkon a zsarnokság és elmnyomás jelenít meg". A zsidó szerepe a megváltás előidézése, ami nem hirtelen száll alá "egy pillanatban, egy szemvillanás alatt" a mennyből, hanem a zsidó történelem logikus és szükségszerű gyümölcseként következik be. Izrael munkája a tikkunért definíció szerint messianisztikus jellegű. A végső megváltás tehát többé már nem független az azt megelőző történelmi folyamattól: "Izrael megváltása fokozatosan következik be, egyik tisztulás a másik után, egyik finomítás a másik után következik." Egyáltalán nem a messiáskirály hozza el a tikkunt, hanem épp ellenkezőleg, az hozza el őt: akkor jelenik meg, amikor a tikkunt sikerül megvalósítani. A szikrák magasbajuttatásának kozmikus megváltása egyesül Izrael nemzeti megváltásával, és "a száműzöttek egybegyűjtése" szimbóluma a kettőt együtt jelenti.

A luriai kabbala politikai következményei elég egyértelműnek tűnnek. A Messiásnak az emberek cselekvésére kell várnia. Csak akkor jöhet el, amikor a tikkun, a megtisztítás, vagy gyógyítás folyamatát véghezvitte az ember,  értsd: a zsidók, akik e földön élnek, akik a megváltás olyan élcsapatát képviselik, akárcsak később a kommunista párt képviseli a proletariátus élcsapatát. Tikkun nélkül "lehetetlen, hogy eljöjjön a messiáskirály." Innen már csak egy rövid gondolati ugrás a következtetés, hogy Izrael önmaga Messiásává vált,  vagy ahogy Scholem fogalmaz: "A korábban a messiásnak tulajdonított megváltó feladatok zömének Izraelre, a történelmi nemzetre átruházása által a messiás sok, az apokaliptikus irodalomban leírt  jellemző személyes vonása eltöröltetett."

Horowitz szerint nagyrészt ugyanilyen politikai jelentés következik a szétszóratás jelentésének luriai átértelmezéséből. Amint a száműzetés jelentése átalakul a luriai kabbala gnosztikus hitvallásába való beépítése által, "a megváltás többé már nem isteni megszabadítás a száműzetés büntetéséből, hanem magának a teremtésnek az emberek által inspirált átalakítása." Ami igaz Izrael száműzetésére, még inkább igaz az emberiség száműzetésére az anyag kelippáiba, héjaiba. Luria alapvetően gnosztikus eszméje a gonoszságot az ember szívéből kihelyezi az emberen kívüli struktúrákba, melyeket politikai struktúráknak nevezhetünk, melyek emberi cselekvéssel megváltoztathatók. E felfogás szerint a gonoszság nem az ember szívéből árad, hanem egy gonosz világegyetem gonosz dolgaiból, amit azoknak kell megváltoztatnia, akik ismerik titkait, vagyis a kabbalistáknak. A "gyakorlati" kabbala Scholem szerint "a mágia szinonímája." Luria egyes követői úgy vélték, hogy "kikényszeríthetik a Véget" a "gyakorlati kabbala" alkalmazásával, szent nevek és kabbalai varázsigék megidézésével. Mivel a szikrák "kicselezés" útjún kerültek az anyag fogságába, lehetséges újra kicselezni őket az anyagból a Hyim Vital által "szent csalásnak" nevezett módon. Akárcsak a nem őszinte kitérés koncepciója, a "szent csalás" elve is a hitehagyó messiás, Sabbatáj Cví személyében testesült meg a legközvetlenebbül, de ez az elv jóval Cví halála után is fennmaradt a felforgatási irányzatban, mely megnyilvánult a zsidó forradalmi tevékenységben a 19. századi orosz Paléi Körzetben és máshol. A kabbalisták a világot mágia (vagy alkalmazott tudomány és technológia) és trükkök által igyekszenek a megváltás felé vezetni, nem pedig az által, hogy erkölcsös életet akarnának élni, türelmesen várva a megváltó eljövetelére, mivel "a gnosztikus felfogás szerint az emberek által elkövetett gonoszság nem saját hibás viselkedésükből fakad, hanem a hibás világegyetemből, melyben élnek és melynek hibáját kijavíthatják."  A zsidó filozófia Luria által véghezvitt gnosztikus átalakítása következtében  "az Ember saját megváltójává válik" (Horowitz, 131.old.). A zsidók által egy évezreden át és legutóbb Spanyolországban elszenvedett száműzetés Luria szerint "nem büntetés, hanem küldetés; nem annak következménye, hogy kik vagyunk, hanem elrendeltetésünk jele, hogy a megváltás végrehajtóivá kell válnunk. E gnosztikus látomás szerint Izrael azért szóratott szét a nemzetek között, hogy a világ összes fénye kiszabadulhasson. Hayim Vital kabbalista szavai szerint: Ez a titka annak, miért sorsa Izraelnek, hogy a világ össze goj népének rabszolgája legyen: Azért, hogy összegyújthesse az Isteni Fény azon szikráit, melyek közéjük is hullottak . . . Ezért hát szükségszerű volt, hogy Izrael szétszórassék a négy égtáj felé, hogy mindent összegyűjtsön. Az Izraeliták az első nemzetközi forradalmárok."

A Luriai Kabbala az Inkvizícióra adott válasz volt, és mire bekövetkeztek a Hmelnyickij-mészárlás, a zsidók másik nagy katasztrófája a modern kor hajnalán, a diaszpóra minden részében ismerték. "Bárhova jutott el a lurianizmus," írja Scholem, "messiásváró feszültséget gerjesztett." A küszöbönálló megváltás érzését keltette. Ekkorra azonban, mutat rá Scholem, "a megváltás egy történelmi forradalmat jelentett." Mivel a lurianizmus okozta a 16. század közepi messianisztikus lázat, nem túlzás azt állítani, hogy ez hozta létre a modern világra jellemző forradalmár tudatállapotot is. A modern világ azáltal jött létre, hogy a középkori judaizmus, miután kinevelte Észak-Európa lázadását Róma ellen, maga is széttört és széthullott, amikor a lurianizmus Sabbatáj Cvíben, a hamis messiásban testesült meg. A zsidó gnosztikus messianizmus az angol puritán forradalmárok segítségével kiszabadult a gettóból a születőben levő modern világba, mely felváltotta a középkori világot és mely annak antitézise volt. A 17. század közepi messianisztikus korszak "egy olyan korszak volt, melyet a Katolikus Egyház elleni és az Egyház által a Római Birodalom bukása után Európára kiszabott rend elleni lázadás fémjelzett. A katolikus kultúra évezredét egy régi eszme újjáéledése fenyegette."

A régi eszme az az elképzelés volt, hogy a Millennium " a zsidók földi királysága" helyreállítását jelentette, ezt az eszmét elítélte, de nem semmisítette meg a 431-es Efeszoszi Zsinat. A régi eszme új neve forradalom volt. Amikor a gettó megrepedt, de nem semmisült meg az ezután őt érő csapások: az inkvizíció, a Hmelnyickij-pogromok, és az összes között a legsúlyosabb, a Hamis Messiás iszlám hitre térését követő kiábrándulás következtében, a forradalom koncepciója kiszökött a gettófalak repedésein az európai kultúra egészébe, ahol először olyan judaizálók alkalmazták, mint az angol puritánok, majd végül maga a forradalmárzsidó saját politikai mozgalmának zászlaja alatt, hogy a szocializmus, marxizmus, cionizmus, szexuális felszabadítás, vagy neokonzervativizmus által megvalósítsa "a zsidók földi királyságát", avagy a földi mennyországot.

A Hmelnyickij-felkelés legközvetlenebb következménye egy tömeges kivándorlás volt a keleti zsidóparadicsomból. Koldusszegény zsidó menekültek kezdtek nyugatra áradni. Ekkor született a bolygó zsidó legendája. Egy nép, melynek szentírása a paradicsom leírásával kezdődik és melynek meghatározó eseménye volt az egyiptomi fogságból való szabadulás, nem tudta kiverni a fejéből egy másik paradicsomba szökés eszméjét, így hát hallva a történeteket, milyen jól megy most a sora az elűzött szefárdoknak, a szegény askenázi rokonok kezdtek olyan helyek felé áramlani, mint Hamburg, de még inkább Amszterdam felé, mely a 17. század közepére kiérdemelte a Holland Jeruzsálem nevét. Ennek következtében Amszterdam vált a modern világot jelentő forradalmi kísérletfolyamat kulcsfontosságú hadműveleti központjává.  Amint a judaizmus két fő ága összetalálkozott egy földdarabon, melyet nemrég erővel szakítottak ki a spanyol birodalomból az olyan önkénteszsidók, mint a holland kálvinisták és angol társutasaik, a pilgrimek és Traske-féle szombatosok, elkerülhetetlen volt egy új modus vivendi. Ez a forradalmi eszme volt, melynek az inkvizícióra dühös (nagyrészt katolikusnak keresztelt) zsidók és az európai kultúrának az Egyház által megszabott rendjétől undorodó németajkú katolikusok voltak az élharcosai.

1649. január 30-án, nyolc hónappal azután, hogy Bogdan Hmelnyickij legyőzte a lengyel sereget, miközben a zsidók mészárlása teljes lendülettel zajlott,  a puritán önkénteszsidók levezényelték az angol király kivégzését. A király halálos ítéletét 59 "szent" írta alá, Cromwell neve a harmadik volt a listán. Egy megfigyelő kijelentette, hogy a király kivégzése egy "földrengető esemény" volt. Helyesebb lett volna a királyölést inkább világrengetőnek neveznie, mivel az világok sorát zúzta össze, melyek mind a középkort képviselték. A zsidók és az önkéntezsidók közösen bábáskodtak egy új kor születésénél, melyet minkettőjük a megváltás hajnalának látott. Ez az új kor és a szívét képező zsidó-puritán szövetség máig velünk van, hogy egy minapi példát mondjak, ez hajtotta az amerikai külpolitikát az iraki háborúba. Akár az összes általa keltett háború, ez az új kor mindenestől épp olyan véresnek bizonyul, mint az események, melyek a kezdetét jelezték.

--------------------
--------------------
--------------------

A cikk a Culture Wars folyóirat 2003. szeptemberi számában jelent meg.

--------------------

* A cikkben szereplő adat a Hmelnyickij-felkelés százezernyi zsidó áldozatáról inkább egyfajta "középérték" a kortárs zsidó publicisztika által hangoztatott, teljesen irracionális milliós szám és a mai történészek által feltételezett veszteségszám között. Shaul Stampfer, az izraeli Héber Egyetem demográfusa a zsidók veszteségét 18-20 ezerre becsüli a felkelés által érintett terület összesen 40 ezres zsidó népességből. A teljes lengyel államterületen kb. 200 ezer zsidó lakos élt ekkor. (forrás) E korszak kozák és svéd háborúiban a lengyel össznépesség kb. egyharmada pusztult el, a zsidók vesztesége arányaiban ezt nem haladta meg.

"“A keresztény Biblia” – mondja Graetz – “annak szerzetesi alakjaival, ördögűzőivel, imádkozó barátjaival és kegyes szentjeivel " - e mondatban Graetz nyilván nem a Bibliára gondolt, hanem az Újszövetségre fókuszáló, reformáció előtti katolikus egyházi hitéletre. Ezek a kisebb (másoktól idézett) pontatlanságok semmit nem vonnak le a cikk és a könyv fő megállapításainak érvényességéből.

--------------------

E. Michael Jones, Ph.D. a Culture Wars magazin szerkesztője és több nagyhatású, az uralkodó történelmi dogmákra fittyet hányó könyv katolikus szerzője, akitől az USA hivatalos katolikus eshtablismentje, pl. rövid ideig volt munkaadója, a Notre Dame "katolikus" egyetem vezetése elhatárolódik. Az elhatárolódás kölcsönös... Jones hangoztatja, hogy a modern judaizmust gonosz vallásnak tartja, azonban katolikus keresztény hite alapján elutasít minden rasszista alapú ideológiát. Ezen nem csodálkozhatunk, hisz a rasszizmus a judaizmus találmánya...

További izgalmas könyvcímek még tőle:

Barren Metal: A History of Capitalism as the Conflict between Labor and Usury
(A csupasz fém: a kapitalizmus, mint a munka és az uzsora közötti konfliktus története)
The Slaughter of Cities: Urban Renewal as Ethnic Cleansing
(A városok letarolása: a városi szanálások, mint etnikai tisztogatás)
Libido Dominandi: Sexual Liberation and Political Control
(Libido Dominandi: szexuális felszabadítás és politikai kontroll)
Living Machines: Bauhaus Architecture as Sexual Ideology
(Lakógépek: A Bauhaus építészete, mint szexuális ideológia)

Degenerate Moderns: Modernity as Rationalized Sexual Misbehavior
(Degenerált modernek: A modernitás, mint racionalizált szexuális perverzió)
Dionysos Rising: The Birth of Cultural Revolution out of the Spirit of Music
(Az ébredő Dionüszosz: A kulturális forradalom születése a zene szelleméből)

--------------------

A Kitalált Újkor egy korábbi bejegyzésében már foglalkoztam a Hmelnyickij-féle kozáklázadás zsidómészárlásaival:


Jones jelen cikkének utolsó előtti fejezete pedig egy olyan gondolattal zárul (a kabbalisták szerint a Messiás eljövetelének kimondottan ELŐFELTÉTELE egy nagy zsidóirtással járó történelmi katasztrófa), mely fontos támpont ahhoz, hogy a Megváltás "megsürgetése" céljából a történelem saját emberi kezeikbe vett manipulációjával foglalkozó kabbalista körök számára miért volt logikus egy ilyen Nagy Zsidóirtás megszervezése a Zsidók Földi Királysága, a modern Izrael állam megalapításának misztikus előfeltételeként:


49 megjegyzés:

Nemzetstratégia írta...

A bejegyzés pontosan mely cikk fordítása? Illene kitenni.

Egyébként:
E. Michael Jones: Libido dominandi

http://nemzetstrategia.blog.hu/2014/02/17/szexualis_felszabaditas_mint_politikai_kontroll

A Red Ice Radio (jutúb-csatorna) műsorán is visszatérő vendég.

Azt fontos kiemelni, hogy E. Michael Jones munkássága megérthető a BCS ráaggatta "misztikus-szabadkőműves-kuruc" maszlag nélkül is.

A zsidóság önmagában egy aktív tényező. Egyébként meg most olvasom a "Kossuth és Széchenyi vitája" c. könyvet Lazckó Mihálytól. Egy jellemző idézet:

"Mint ahogy az utak nyomorúságos állapota is tanúskodik egy vidék fejlettségéről, gazdasága szerkezetéről és lakói mindennapjairól – ez a kaland is árulkodó. Ne a halált megvető „magyar virtust” keressük – mint Berlioz – a vízbefúlás küszöbén egykedvűen szivarozgató magyar kapitányban. Az ő élete nem volt olcsó. Berlioz kalandja mögött szikár világ rejlett: egy olyan ország, ahol a kilencmillió nem nemes majdnem semmi, s ahol a parasztság több mint fele egyáltalán nem rendelkezik földdel."

Nyilván sokan vannak akik boldogan lennének nincstelen parasztok e földi paradicsomban -mondjuk érdekes, aki nosztalgiázik itten a letűnt aranykorról, valahogy mind úrnak képzeli magát, egy sem parasztnak:) - de a többség számára ez kemény szívás volt.

Szerintem ez állt a különböző társadalmi feszültségek hátterében, (meg persze a nemzetiségek nyomasztó súlya), nem pedig az ilyen-olyan hermészi világkép blabla ráerőltetése bármire. Na mindegy.

Névtelen írta...

Maszlag, ilyen-olyan, blabla... na bújj vissza kicsi troll a barlangodba, senki nem kíváncsi itt rád.

Bobkó Csaba írta...

Ne túlozzunk, Nemzetstratégia nem troll. Komolyan gondolja, hogy az ő világnézete hazafias és ezzel egyáltalán nem egy ritka típus képviselője. A fanyalgása egy immunreakció, a hagyományos fősodor magyar hazafias történelemkép hőseit rángatom le a sárba és fődémonait dicsérem. (tőlem nagyobbak nyomán) Hogy reagálhatna másképp, mint immunreakcióval? Ha egyszer nevelése erre programozza és annyira nem autonóm gondolkodó, hogy magától észrevegye a belénevelt kép és a valóság közötti feszültséget? A mi célunk az lehet, hogy az ilyen derék konformistáknak, akinek MUSZÁJ tekintélyekhez igazodnia, olyan iránymutatókat adjunk, akik már a reális történelemkép szerint mutatnak hősöket és gonoszokat. Mindenki nem ötölheti ki ezt magától.

Bobkó Csaba írta...

Szóval én kíváncsi lennék a kurucos történelemkép képviselőinek véleményére itt, de olyanokéra, kik felkészülten és érvényesen tudnának érvelni amellett, hogy miért nem részei a magyar kuruc forradalmárok a Jones által jól bemutatott zsidó-protestánsönkénteszsidó katolikusellenes és teremtésellenes messianisztikus szövetségnek. Mert számomra ezek fogaskerekekként illeszkednek egymásba.

Névtelen írta...

Jó lenne az építészeti vonalon is írnod, mint az itt említett Bauhaus könyv (kiváncsivá tettél), továbbá Corbu és szabadkőműves szponzorai.

z

Nemzetstratégia írta...

A tegnapihoz még, E. Michael Jones (meg úgy általában katolikus) témában:

A Red Ice Radio interjúja E. Michael Jonessal I. óra

http://rediceradio.net/radio/2014/RIR-140630-emichaeljones-hr1.mp3

II. óra
http://theendofzion.com/wp-content/uploads/2014/07/RIR-140630-emichaeljones-hr22.mp3

Ferenc ellenpápáról

https://www.youtube.com/watch?v=w1BrvFUf3i0

KÖTELEZŐ MEGNÉZNI/-HALLGATNI!

____________________


"miért nem részei a magyar kuruc forradalmárok a Jones által jól bemutatott zsidó-protestánsönkénteszsidó katolikusellenes és teremtésellenes messianisztikus szövetségnek."

magyar kuruc forradalmárok = '48-asok, Rákóczit még te sem mered betámadni gondolom. Az ő harcosai is kurucok voltak. Bár ha innen nézzük, akkor mindenki kuruc, aki úgy gondolja, hogy a teremtett világ nem a habsburgok seggéből bújt elő...:)

A nemzeti önállóság kivívása(nak vágya) sátánizmus? Vagy maga a nemzeti gondolat? Akkor egész Európa sátánista, meg a világ bármely része, beleértve a japán nacionalistákat mg a többi ázsiait. Aki nacionalista az sátánista, mindez némi vallásos(nak tűnő) katyvasszal leöntve.

Engem a kettős mérce zavar. Egyrészt krokodilkönyek vannak hullajtva II. Rákóczi György elveszett seregéért. Oké, rendben. Másrészt meg az I. világháborúban a halálba/rokkantságba küldött milliókat illetően néma csend uralkodik. Vagy legföljebb amolyan sajnálkozásra futja, hogy "hát ezt a király urunknak nem kellett volna" vagy hasonló.

Ha II. Rákóczi György egy ostoba kalandor volt, akkor a ferencjóska sokkalta inkább az volt.
Mit keresett II. Rákóczi György Lenygelországban? magának akarta a trónt, ami rosszul sült el.

Mit keresett a ferencjóska a Balkánon, ami jó volt nekünk, magyaroknak? Egy magyar irály leszarta volna, és semlegesen kimaradt volna az egészből.

Ferencjóska pusztán az I. Vh-ban betöltött szerepe miatt egy tömeggyilkos, magyargyilkos. És akkor még nem is beszéltünk a '49 kapcsán betöltött muszkavezető szerepéről.

Ami a kurucokat illeti: le vannak rántva a sárba mert protestánsok voltak. Amikor Mária királynő és udvara bocsátkozott hasonló kalandokba, akkor pár soros sajnálkozással el van intézve az egész. Most akkor vagy baj hogy valaki protestáns, vagy nem. Az kétségtelen, hogy Mária királynő udvara nagy lökést adott a magyar protestantizmusnak, hiszen az emberek látták, hogy "már a királynő is ezzel kacérkodik". Fejétől bűzlik a hal, ugyebár.

És így tovább. A habsburgoknak minden el van nézve, a "kurucoknál" pedig a legkisebb dolog is a sátáni befolyás csalhatatlan jele.

"Mert számomra ezek fogaskerekekként illeszkednek egymásba."

Már ahol. Ahol meg nem, ott teszel róla hogy úgy legyen, igaz? Fő, hogy a prezentáció simán folyjék, ami nem fér bele a narratívába, azt kivágjuk vagy bagatellizáljuk.

Többféle baj is van. Egyrészt irodalmilag közelítesz, nem történelmileg, másrészt érzelmileg és nem értelmileg. A szlávokkal alapvetően ez a baj, hogy nem bírják az értelmeiket féken tartani, ez átszínezi a gondolkodásukat.

Apropó, egy érdekes cikk erről, a dualista gondolkodásról, nem máshonnan, mint a hagymakupolák földjéről:

http://nemzetstrategia.blog.hu/2015/02/14/az_orosz_kultura_dualizmusarol

A létező és működő cenzúra kapcsán egy filmről:

http://nemzetstrategia.blog.hu/2015/04/13/egy_rasszista_szexista_vallasilag_intolerans_filmrol

Nemzetstratégia írta...

Neked perverz örömöt okoz, ha kitörölheted, amit írtam?

Bobkó Csaba írta...

Templomban voltam, ezért nem is törölhettem volna, de most látom, hogy a spam-szűrőmnek perverz örömöt okozott, hogy a hozzászólásodat mindkét küldésekor a spamok közé tette. Ő tudja, miért... :-)

Nemzetstratégia írta...

Ok, ha így van akkor elnézést kérek, igaztalanul feltételeztem hogy cenzor lennél.

(az egyik hsz-t letörölheted, ugyanaz van benne mint másikban)

"a spam-szűrőmnek perverz örömöt okozott, hogy a hozzászólásodat mindkét küldésekor a spamok közé tette. Ő tudja, miért... :-)"

működik a háttérhatalom...:) még szerencse hogy lementettem, hehe

Naszóval ha már így szerencsésen megjelenhetett, akár lehet is rá válaszolni:)

IlluminátusHánter írta...

Nevetséges. Persze Jones önmagát nem definiálja antiszemitának, de azért a zsidókat sejteti minden forradalom mögött. Ebben legalább nagy az egyet értés köztetek, még akkor is, ha százfelé szakadt a jobb(?) oldal.
Miközben a Habsburg ház csak a degenerációt volt képes felmutatni. Teljesen alkalmatlanok voltak egy ország irányítására. Kifosztottak mindent, csődbe vitték Spanyolországot, semmiféle forradalom ami letaszította őket nem volt hiábavaló. I Fenerc akit te kitüntetnél és nagy uralkodónak tartasz, egy báb volt. Ez nyílt titoknak számított már a saját idejében is. A háta mögött gyakran kinevették, hülyének nézték.
A birodalomnak már az 1700as években meg kellett volna szünnie, csak akkor még Savoyai sajnos átmentette őket jó kétszáz évre...

Bobkó Csaba írta...

Na, ez már igazi troll... :-) Ha a Habsburg birodalom Savoyai Jenő korában megszűnt volna (ami persze akkor nem fenyegette), akkor Nagy-Magyarország megszűnésének évszáma nem 1918 lenne, hanem 1526. Akkor a Habsburgok híján elmaradt volna hazánk történelmi egységének több, mint 200 éves második kiadása.

gyuri55 írta...

Egy ma nem túl népszerű idézet:
(Engedelmesség a felsőbbség iránt.)
"Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér, mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is. Ezért fizettek adót is, hiszen akik behajtják, Isten szolgái. Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet." Római levél 13,1-7
E.M. Jones gondolatai egybeesnek Csabáéval, mintegy utólagos alapozás... - Nemzetstratégiának külön köszönet "a szexuális felszabadítás, mint politikai kontroll"-ért.

IlluminátusHánter írta...

Semmi se mutatja az ország feldarabolását az 1700as években, de rengeteg előjele volt 1848 után. Amiben persze a Habsburgok nem voltak hibásak, mint ezt már tőled megtudhattuk.

Bobkó Csaba írta...

Jones cikkének egyik legfontosabb szála annak kimutatása, hogy a Spanyolországból kiűzött felforgatóü zsidók a reformáció köntösében hogyan teszik előbb Hollandiát, majd Angliát a világfelforgatás és a cionizmus zászlóshajóivá. Jellemző, hogy a mi protestáns kurucaink is mindig e központokból kapták az instrukciókat a katolikusellenes és teremtésellenes világforradalomba való bekapcsolódáshoz. " „Anglia és Hollandia, ahol több mint két évig magam is tanultam, nekünk, erdélyi reformátusoknak második anyánk és hazánk” — Bethlen Miklós közvetlenül elfogatása után, 1704. június 19-én Lipót császárhoz írt és a vádak ellen védekező levelében így mentegetődzik amiatt, hogy kapcsolatokat tartott az angol és a holland bécsi követekkel. " (R.Várkonyi Ágnes: Amiről Bethlen Miklós Önéletírása hallgat) Érdemes összevetni ezzel Szekfű Gyula: Bethlen Gábor c.élterajzának bevezetőjét, hogy mennyire igaza van Jonesnak, hogy a Németalföld északi tartományai a világhódító zsidóforradalom által erővel elfoglalt föld, forradalmi hídfőállás volt, nem az őslakók szabadságharca" által magát felszabadító terület és hogy mennyire voltak a prot-kurok a "vallásszabadság" hívei, illetve, hogy indokolt-e mindig "erőszakos ellenrefromációról" beszélni. Volt pofája visszaütni az erőszakos ellenreformációnak: "maguk a spanyol uralom alól felszabadult hollandi tartományok is, melyek pedig saját testükön és lelkükön tapasztalták a territoriális elv alapján gyakorolt kényszer keserűségét, alighogy szabadságra tettek szert, siettek a régi egyház elnyomására használni fel saját szabadságukat. Ámbár az új Hollandia lakosságának még a 17. század elején is több mint fele volt katholikus, a politikai hatalommal rendelkező kálvinista rendek a katholikus vallásnak nem engedélyeztek szabad gyakorlatot. Az ő vallási törvényhozásuk az 1600 előtti és utáni negyedszázadokban alig különbözik valamit a stájer főhercegétől, sőt az uralkodó vallás kizárólagos jogainak védelmében sokkal sikeresebben működött, mint pl. a Habsburg-császárok-királyoké a harmincéves háborút megelőzőleg. Hollandi katholikus nem viselhetett közhivatalt, bár a protestáns állam fentartására és annak a katholikus államok ellen folytatott hadjárataira épen olyan szolgáltatásokkal tartozott, mint a protestánsok. A Generalstaatok főfunkcionáriusai a meghódított katholikus városokat fegyverrel és plakátokkal (rendeletekkel) reformálták, s a katholikus papokat felszólították, győződjenek meg az új hit helyességéről, amely esetben mint prédikátorok megmaradhatnak helyükön, különben elvesztik állásukat. Hogy a modern értelemben vett vallásszabadság fogalma mennyire idegen volt, épen a vallásuk szabadságát kiharcolt hollandusoktól, arra elég jellemző a két kálvinista felekezet, a gomarianusok és arminianusok harca, melynek során az államfő, Orániai Móric a régi, kálvini predestinációtan mellé állott és az állam hatalmával nyomta el az arminianusok skizmáját, Oldenbarneveldt-et vérpadra s a nagy jogtudóst, Hugo Grotius-t száműzetésre juttatva. A tizenhetedik század legegyszerűbb eseményeit nem érthetjük meg, ha tisztában nem vagyunk ezekkel a viszonyokkal."

gyuri55 írta...

Meggyőző, bár ragaszkodom a "zsidónak mondják magukat, de nem azok, hanem a Sátán zsinagógája" kijelentéshez. - A szinte teljes győzelmet foglalja össze a következő írás:

http://idokjelei.hu/2015/04/megis-ki-iranyitja-a-vilagot/

Ami nem stimmel egészen: a közeli Világkormányról inkább a nem katolikusok beszélnek...

Bobkó Csaba írta...

Nincs ellentmondás, nyilvánvalóan a Sátán Zsinagógája, de ettől még ők zsidónak tekintik magukat és másféle zsidók, akik elhatárolódnának e közösség vallása, identitása sátáni elemeitől, nemigen vannak. Attól függ, kit nevezel katolikusnak. Már a a Vatikán is jókora részben a Sátán Zsinagógája lett.

Bobkó Csaba írta...

Nemzetstratégia, válaszolhatok, bár a hatékony vitát nem segíti, ha sok résztémát vetsz fel egy hozzászólásban. Elég bátor ember vagyok, II. Rákóczi Ferencet (nyilván rá gondoltál) családja többi tagjával együtt "meg merem támadni". A magyar történelem egyetlen családja, mely kollektíven bekerült az európai Fekete Nemességbe. Persze korábban Bethlen is. Az ország újraegyesítésének örömmel fogadása helyett e gazemberek a török utóvédharcának és a PROTINTERN-nek a zsoldosaiként megpróbálták megakadályozni a felszabadítást és 8 évig akadályozták az újjáépítés megkezdését. Ebbe belepusztult a Királyság lakosságának negyede, a magyarok átlagon felül, tehát a nemzetiségek arányának növekedését is elősegítette Rákóczi. Bukásakor az ország népe egy emberként gyűlölte, a volt kurucok is, kivéve talán a perotestáns tálib vallási elitet, vagy akkor annak is csak egy részét. A kuruckultuszt csak a 19. század utolsó harrmadában sikerült létrehoznia az illuminátus zsoldos szellemi elitünknek, a vakoló íróknak, történészeknek, olyan hamisításokkal, mint Thaly Kálmáné. Addig a "kuruc" a haramia szinonímája volt.

Major László írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nemzetstratégia írta...

"A magyar történelem egyetlen családja, mely kollektíven bekerült az európai Fekete Nemességbe."

Erről valami adat?

"Az ország újraegyesítésének örömmel fogadása helyett e gazemberek a török utóvédharcának és a PROTINTERN-nek a zsoldosaiként megpróbálták megakadályozni a felszabadítást és 8 évig akadályozták az újjáépítés megkezdését"

Amennyiben az ország újjáépítése mindenféle söpredék elem betelepítését jelenti, azon céllal, hogy magyar ellen kijátsszák őket, akkor igen. A habsurgok jobban tisztában voltak mit jelent a nemzetiség 300 évvel ezelőtt, mint te valaha is leszel.

a habsburgok a felelősek trianonért, és azért hogy a szomszédainnkal soha többet nem lehetünk békés viszonyban.

A habsburgok egy rabló, parazita elit voltak, az általuk Mo-ról kivitt fémek értéke (arany, ezüst, réz), éves szinten összesen 7,3 millió aranyforintra tehető. ami gazdasági fejlődés végbement, a megélni akaró embereknek, nem pedig a pár habsburg-alapította manufaktúrának volt köszönhető.

A protik habsburg-ellenesége itt csak érintőleges. Egy párhuzammal megvilágítva: Nemrég ukrajnában kitört a balhé. Az nyilvánvaló hogy az ellenzéket az usa ott támogatta ahol érte. De ez NEM jelenti azt hogy a Janukovics-rezsim szent lett volna. egy rohadt korrupt szemét rendszer volt az is. Persze azóta még rosszabb lett, de ettől még a régi rendszer menthetetlenül bukásra volt ítélve, az Ukrajnát feszítő számos komoly probléma miatt. A politikában nincs jó vagy rossz. Olyan van hogy valaki vagy szem előtt tartja a nemzete érdekeit, vagy nem. A habsurgok születetten gyökértelen kozmopoliták voltak, így náluk kérdés föl sem merült. Valamint ez azt is megmutatja, hogy ahol elnyomás van, ott atz ellenzék "hozott anyagból dolgozik", mivel ellenségként van kezelve saját országában.

Annak örülökö hogy semmit nem reagáltál akettősmércédről ttt megállapításaimra. Ha ferencjóska magyar százezreket küldött a húsdarálóba és ez rendben van, akkor II. Rákóczi György is rendben van e téren.

Már említettem, a szlávoknál van az, hogy fekete-fehérben gondolkodnak, az ortodox hatás miatt. Ez a protestánsokra is jellemző. Nagy igyekezetedben hogy a protestáns dualizmus ellen küzdjél, magad is olyanná váltál mint ők. A bejegyzéseid Pravdára és TASZSZ hírügynökségre hajazó stílusa is ezt bizonyítja.

Addig küzdöttél a judeo-protestánsok ellen, amíg magad lettél a legnagyobb judeo-protestáns.

Bobkó Csaba írta...

Röhejes vagy, de azért nézzük! Ferenc József (akit nem kedvelek) természetesen nem volt az I. világháború okozója. Hazánk az első világháborúban kb. 3-4%-os emberveszteséget szenvedett II. Rákóczi idején ez kb. 30%-os veszteség és ez egyáltalán nem a lengyel területen elvesztett katonákat jelenti, hanem a büntetőhadjárat során török, tatár, oláh csapatok által Erdélyben kiirtott, vagy elhurcolt civil lakosságot, a magyar nemzetiségűeket ettől nagyobb arányban. Ellentéátben az I. világháborúval, melyet Mo. nem kerülhgetett el, a lengyel kalandba Rákóczi nyugati Protintern tanácsadói szavára maga ugrott bele, pedig szinte mindenki óva intette. A török kiűzése után Mo. nem maradhatott pusztán, bárki uralta, betelepített volna. Azonban ha a Habsburgokat kiűzik, azonnal visszajön a török és az ország továbbra is két birodalom ütközőzónája lett volna. A Hegyaljai felkelők és Thököly kimondottan akadáélyozták az egyesítést, meghosszabbították az ország vérző seb létét. Persze te ezt nem fogod felfogni, mert kimosták az agyad.

Az aranykivitelről melyik évből származik a statisztikád, mennyi volt abban az évben a kincstár összbevétele és összkiadása Magyarországon?

Bobkó Csaba írta...

Fortesinfide, Rákóczinál nyilván azzal válaszolnának, hogy katolikus volt. Valójában tevékenysége messze ellentétes a magyar egység eszméjével és persze távoztában is követelte, hogy Erdélyt ne egyesítsék a Királysággal. Óhaja teljesült... :-( Amíg kuruckultusz van nálunk, nem csodálhatjuk, hogy a szultán által elrendelt erőszakos reformációnak való sikeres ellenállásra emlékező kegyhelyen a felforgatás egyik fő jelképe lehet a díszlet.

Nemzetstratégia írta...

"Ferenc József (akit nem kedvelek) természetesen nem volt az I. világháború okozója."

NEM ezt állítottam! Azt állítottam, hogy magyar katonák százezreinek halálba és nyomorékságba küldésért felelős! Ez két különböző dolog! Ő volt a császár és király. Az ország legelső embere felelős az országlakókért. Nem a világháború kirobbantása, hanem a Monarchia és általa Magyarország háborúba vívése és magyar katonák százezreinek halálba-rokkantságba küldése fűződik a nevéhez.

"Ellentétben az I. világháborúval, melyet Mo. nem kerülhetett el"

Már hogy a francba ne kerülhette volna el! Mi köze volt Magyarországnak ahhoz hogy szarajavevóban kinyírtak egy habsburgot!! Semmi! Vagy ahhoz hogy a ferencjózsi terjeszkedni akart a Balkánon! Zéró!

Józan ésszel lehetetlen érvényes habsburgista választ adni e kérdésekre!

A Rákóczi alatti 30%-os népességvesztésre jó lenne forrást adni. Ezt már kértem a fekete nemességes állításra is. Pusztán ilyeneken múlik hogy a dolog valóban megtörtént, vagy valaki az ujjából szopta az egészet...

"A török kiűzése után Mo. nem maradhatott pusztán, bárki uralta, betelepített volna."

Igen, csak nem mindegy hogy magyar területről telepít magyart, vagy pedig behív idegeneket és SZÁNDÉKOSAN akadályozza (lásd amikor a Duna-Tisza közébe betelepülni akaró magyarokat fegyverrel kényszerítették hogy visszaforduljanak 1735-ben)hogy a magyarok odatelepüljenek.

"Azonban ha a Habsburgokat kiűzik, azonnal visszajön a török és az ország továbbra is két birodalom ütközőzónája lett volna."


A török 1683 óta(ill már előtte is)hanyatlott, az Oszmán Birodalom számos problémával küzdött egyrészt, másrészt pedig nem tudjuk hogy lett volna. Az elméleted hogy mindenképp visszajött VOLNA a török, egyetlen ex cathedra kinyilatkoztatáson alapszik, alátámasztás nélkül.

A habsburgok gazdasági függésben tartották Mo-t a kettős vámrendszer által (arra kényszerítették az országot hogy a fejlettebb cseh és osztrák iparral 'versenyezzen', amely így persze létre sem jöhetett, míg magyar mezőgazdasági termékeknek amúgy is természetes felvevőpiaca volt e két ország, lévén hogy tele vannak hegyekkel-völgyekkel ahol nem lehet búzát termelni), és az évi 7.3 millió aranyforintos érckivitellel (amely így egy az egyben a habsburg államkincstárat gazdagította) gazdaságilag kizsákmányolták az országot.

"Az aranykivitelről melyik évből származik a statisztikád, mennyi volt abban az évben a kincstár összbevétele és összkiadása Magyarországon?"

Idézem:
"az országban egyetlen típust kivéve nincs döntően ipari jellegű város. A kivétel: a bányavárosok csoportja. Selmec- Körmöc- és Nagybánya környékén még mindig tetemes mennyiségű aranyat (évente kb 11 mázsa) és ezüstöt (kb 250 mázsa) bányásznak (együttes értéke kb 3,5 millió forint)A felső-magyarországi bányavidék (Szomolnok, Igló) valamint a Délvidék (Temesköz) egyre növekvő réztermelésével Magyarország az elsők közt van a világon (20 ezer mázsa, 3,8 millió forint). Nem elhanyagolható az ólom- és vasbányászat sem. 1745-ben fedezik fel a tatai, 1759-ben a brennbergi szénlelőhelyet, bár nagyobb arányú kiaknázásukra csak évtizedekkel később kerül sor. A kamara tekintélyes jövedelemhez jut a sóbányászatból is."

Ifj. Barta János: A kétfejű sas árnyékában, Gondolat kiadó Bp 1984, 198. old. Ez ami biztos.

Erre konkrét hivatkozás nincs hogy honnan szedi, de a könyv végén egy hosszú forráslista alapján gondolom ebből származhat:

Heckenast Gusztáv: A magyarországi ipar a XVIII. században és a bécsi gazdaságpolitka. Történelmi szemle, 1974.

Szintén Barta ír arról hogy visszafordították fegyverrel a beköltözni akaró magyarokat. (uo. 130. old)

Nemzetstratégia írta...

(folyt, csak 4096 karaktert enged egybe)
Amit te akarsz inszinuálni, hogy pl. a világ egyik legnagyobb réztermelése mellett Magyarország valahogy ráfizetéses lett volna, ezt rajtad áll bebizonyítani.

Szekfű Gyula sokat ír a habsburg udvari tanács magyarellenes hozzáállásáról arról hogy a felvilágosodás racionalista szellemében hogyan törekedtek a magyar rendi önállóság fölszámolására, szintén ő írt a galíciai bevándorlásról, amit a habsburgok ENGEDTEK MEGTÖRTÉNNI, míg pl a románok azt mondták köszönik nem kérnek a zsidókból, oda nem ment be egy sem, Mo-ra pedig bejött egymillió, stb stb ha kell minden megállapításra pontos forrásmegjelölést hozok.

Ez történelmi vita, az érzelmeket amennyire lehet száműzni kell belőle.

Névtelen írta...

"míg magyar mezőgazdasági termékeknek amúgy is természetes felvevőpiaca volt e két ország, lévén hogy tele vannak hegyekkel-völgyekkel ahol nem lehet búzát termelni), és az évi 7.3 millió aranyforintos érckivitellel (amely így egy az egyben a habsburg államkincstárat gazdagította) gazdaságilag kizsákmányolták az országot."

A magyar búza a napóleoni háborúk idején volt kurrens exportcikk. De intenzív gazdálkodással már az 1830-as évekre önállátóvá vált Nyugat-Európa és az örökös tartományok. „A gazdag magyarok” – közmondás

A Habsburg birodalom éves költségvetése 140 millió körül volt, ebből mindössze 20 milliót állt Magyarország és Erdély. Csak a hadseregre, ami bennünket is védett a francia forradalomtól, évi 40-50 milliót költöttek.

A vámrendszer nem akadályozta a magyar gazdaság fejlődését. Egyébként éppen azért kellett bevezetni, mert Magyarországon nem lehetett beszedni az adókat, és így a magyar iparcikkek tisztességtelen versenyelőnyben voltak az osztrák, cseh ipar termékeivel szemben. Nem mellesleg, nagyban ment a vámhatár megkerülésével a csempészés, ami miatt az osztrákok és a csehek állandóan panaszkodtak az uralkodónál.

A többi állításod is hülyeség, régen megcáfolták mindet. Olvassál. Itt van pl. az irányadó munka vámrendszer témában: The Habsburg Monarchy as a Customs Union: Economic Development in Austria-Hungary in the Nineteenth Century

Névtelen írta...

"a galíciai bevándorlásról, amit a habsburgok ENGEDTEK MEGTÖRTÉNNI"

A bevándorlás ügye mindig is a magyar államigazgatás (vármegye, városok) fennhatósága alá tartozott.

A letelepedés tényét a hatóságok [magyar vármegye, városok] ugyan tudomásul vettek, de 1787 óta úgynevezett türelmi adót kellett fizetniük, azaz csak megtűrt személynek számítottak. Az 1839/40-es [kossuthista reform-]országgyűlés ezen akart változtatni. A reformpárt [Kossuth] abban reménykedett, hogy a zsidók emancipációjával a polgárság nő, azaz a reformtörekvések bázisa szélesedik. A többi politikai csoportosulás mind mást akart még a király is, ezt jellemzi, hogy zsidó kérdésben még a zsidók is megoszlottak. Ullmann a pesti hitközösség elnökeként teljes emancipációt követelt, ezzel szemben a pozsonyi ortodoxok csak engedményeket vártak. Az alsótábla üzenetében felszólalt a türelmi adó ellen, valamint a polgárjog elnyerése mellett foglalt állást. A főrendek ezt kibővítették az ingatlan vásárlási joggal, és ami Ullmann számára a legfontosabb, az iparengedély megszerzésének lehetőségével. A királyi válasz azonban olyan kitételeket tartalmazott, melyek valójában csak megnehezítették volna a zsidók helyzetét. Ezért az országgyűlés [Kossuth] kiválogatta az intézkedéseket, amik kedveztek a zsidóságnak, így született meg a zsidókról szóló törvénycikk.

A Duna jobb partján az osztrák érdekeltségű - Sina György vezette - Bécs–Győri Vasúttársaság, a bal parton a magyar érdekeltségű - Ullmann Móric és a Rothschild Bankház vezette- Magyar Középponti Vasúttársaság kívánta megépíteni az első vasutat.A közöttük dúló vitába az országgyűlés is beavatkozott. Széchenyi István a jobb [Sina-féle], Kossuth Lajos a bal parti [Rothschild-]társaságot támogatta.

Szitányi Ullmann Móric

Bobkó Csaba írta...

JOnes és forrásai szerint a lengyel földbirtokosok és zsidó bérlőik összefonódása okozta az ország megszűnését. 1848 előtt a magyar nemesi földbirtokosok előjoga volt, hogy szabadon telepíthettek le zsidót a birtokukon, amivel éltek is, míg a városok gyakran megtiltották a zsidók betelepedését.

Névtelen írta...

Itt van ez a gonosz labanc:

"Szervezői tehetségének, pénzügyi és gazdaságpolitikai ismereteinek segítségével látott tervei megvalósításához: új falvakat létesített, fellendítette az ipart és a kereskedelmet. Első és legfontosabb alkotása a betelepítések keresztülvitele volt. A Nógrád, Gömör, Hont, Zólyom és Pest vármegyéből telepített szlovák jobbágyokat, valamint a Németországból érkező telepeseket jelentős kedvezményekben részesítette: az egyházi tizedet megvette és örökre nekik ajándékozta, a földesúri járadékot időre szóló szerződésben állapította meg. Humánus bánásmódjának hamar híre terjedt, így a betelepülők seregestül igyekeztek uradalmaiba. A földeket művelés alá vette, szőlőskerteket létesített, beindította az állattenyésztést."

A róla elnevezett középiskolában ma ballagás volt. Szerinted ezek közül a fiatalok közül hányan beszélnek szlovákul? Megmondom neked: egy se. Ennyit a betelepített "söpredék elemekről".

Nemzetstratégia írta...

@"Névtelen"

John Komlóst, aki valami világba kitántorgott hazátlan volt, mindig behozzák a képbe, csak sajnos konkrétumot nem hoznak tőle.

Attól hogy hozzámvágsz egy könyvet, még nem tűnsz okosabbnak.

Meg attól hogy Komlós leírja az OMM gazdasági működését, nem jelenti azt hogy egyet is értene vele, vagy jó példának tartaná.

Ilyen hülyeségeken buksz el.

"A magyar búza a napóleoni háborúk idején volt kurrens exportcikk. De intenzív gazdálkodással már az 1830-as évekre önállátóvá vált Nyugat-Európa és az örökös tartományok."

Ha ez igaz, akkor még egyoldalúbb a helyzet. A forrásod pontosan az általam leírt kizsákmányolást bizonyítja, hiszen az ipar mindig is jövedelmezőbb volt mint a mezőgazdaság, és ha még a mezőgazdaság sem volt keresett export, akkor még ez a kis jövedelmi menedék is elveszik.

"A Habsburg birodalom éves költségvetése 140 millió körül volt, ebből mindössze 20 milliót állt Magyarország és Erdély. Csak a hadseregre, ami bennünket is védett a francia forradalomtól, évi 40-50 milliót költöttek."

A hadsereg nemcsak a francia forradalomtól, hanem tőlünk és védte a habsburgokat, ugyanis -meglepetés!- a habsburgok uralmának fenntartására lett létrehozva.

A francia forradalomnak egyébként sem volt érdemi belső támogatása, tehát ez hülyeség úgy ahogy van. Egyébként a "francia forradalom" nagyjából ötéves időszak volt (1789-94), utána jött a Direktórium majd a konzulátus, végül Napóleon. Az ötév alatt amíg tartott, Mo-t semmi eszély nem fenyegette. Valmy, Jemappes és a többi csatatér Francia területen vagy max a környező országok határterületein volt.
Ostobaságot írtál.

"A vámrendszer nem akadályozta a magyar gazdaság fejlődését. Egyébként éppen azért kellett bevezetni, mert Magyarországon nem lehetett beszedni az adókat, és így a magyar iparcikkek tisztességtelen versenyelőnyben voltak az osztrák, cseh ipar termékeivel szemben. Nem mellesleg, nagyban ment a vámhatár megkerülésével a csempészés, ami miatt az osztrákok és a csehek állandóan panaszkodtak az uralkodónál."

amennyiben igaz (bizonyíték hiányzik, ennek hiányában akár az ujjadból is szophattad ): Az osztrák és cseh rendek panaszkodása vajmi kevéssé érdekel egy magyar szempontból gondolkozó embert, mellesleg itt az uralkodó pont a cseh és osztrák nemzeti szempontokat mérlegelte a magyarok kárára.

a nagyfokú csempészés is nyilván legenda, ahol nincs ipar (a 18. századról beszélünk) ott nincs mit csempészni.

"A bevándorlás ügye mindig is a magyar államigazgatás (vármegye, városok) fennhatósága alá tartozott. "

Lószart. A királynak is volt beleszólása, a magyar király esetén ezt senki nem vitatta el. Csak a habsburgok és a rendek közti politikai birkózás idején lett ez alku tárgya a szent megyei önállóság nevében, mint a rendi függetlenség egyik leágazása.

Az 1839-40-es események mikrotörténelmi vonatkozások, addigelé viszonylag kevesebb volt a zsidó egyébként is. a fő beözönlés a kiegyezés után történt meg, 1867-1914 között a hazai zsidóság milliósra nőtt.

Szekfű Gyula: Három Nemzedék, a zsidóság szerpe és budapest kultúrája.

A zsidó elemnek fő szerepe volt abban hogy a budapesti kozmopolita zsidó kultúra lett magyarrá maszkírozva és egész országban elterjesztve.

az 1839-40-ben történt dolgoknak vajmi kevés köze volt ahhoz hogy egymillió (pontosan: 911 ezer, Szekfű Gyula adata szerint) zsidó özönlötte el az országot.

innentől ontopic lesz a dolog, mivel bejön E. Michael Jones cikke és megállapításai is érvényesek lesznek: a zsidóság önmagában bomlasztó-romlasztó erő, amelyik ország beengedi őket, csak magára vethet.

Harruckern János a cherry-picking tipikus este, találtál egy osztrákot, akit fölmagasztalhatsz, csak a többi 99.99%ról feledkezel el. Valami liberális-libertárius lehetsz, azok "érvelnek" ilyen agybeteg módjára.

Bobkó Csaba írta...

Komlós könyvét megveheted magyarul itt 1600 Ft-ért: http://bookline.hu/product/home.action?id=2102905087&type=10&_v=John_Komlos_Az_Osztrak_Magyar_Monarchia_mint_kozos_piac

Az osztrák Új Földesurakra elég tipikus a Harruckern-féle békés újjáépítő, civilizátor, országépítő típus. Általában megmagyarosodtak. A magadfajták állandóan démonizálják a magyar gyarapodás e hőseit és imádjátok az országpusztítók bálványait.

Bobkó Csaba írta...

A birodalom vámrendszerének kérdése kutatói szakmunkát igényel, ahogy a "gyarmatosítás" régi prot-kur vádjának ellenőrzése is, észbontó, hogy milyen kevés kutatás történt eddig e téren. Szerintem te dühösen széttépnéd a kutatók tanulmányait, ha bebizonyítanák, hogy nem volt osztrák gyarmatosítás, mert nem a tények érdekelnek. Kezdheted Komlós könyvével, vedd meg, tépd szét. Írja benne, hogy a morva és ausztriai kereskedők és vasgyárosok nagyon utálták a belső vámrendszert, és szerették volna, ha a kormány eltörli, de a magyar nemesség ragaszkodott hozzá... :-)

Nemzetstratégia írta...

BCS idézte R Várkonyi egyik könyvét (Ami Bethlen naplójából kimaradt), ennek kapcsán:

http://magyarnarancs.hu/belpol/beszukitett_multszemlelet_-_r_varkonyi_agnes_tortenesz_akademikus-67902

Magyar Narancs interjú

"A tradicionális megközelítés ráadásul mindenkor a belső, a kibékíthetetlen ellentéteket sulykolta, ám az örökös szembeállítások egész egyszerűen nem állják ki a tudományosság próbáját. Bethlen Gábor és Pázmány Péter például rejtjelesen is leveleztek egymással, és seregnyi kérdésben egyetértettek. S azt is könnyűszerrel beláthatjuk, hogy a másfél évszázadon át három részre szakított ország aligha egyesülhetett volna újra a gyakran politikailag és vallásilag is ellentétes álláspontot elfoglaló csoportokat mindvégig összetartó hálózatok és kapcsolatrendszerek nélkül."

R. Várkonyi kapcsán Thaly Kálmán szerepére is fény derül, amit BCS igyekezett a maga javára magyarázni, de most hogy az igazság napfényre jött, kiderült hogy HIÁBA.
Szekfű, aki állítólag annyira bírálta Rákóczit, maga írta még az I Vh előtt:

"Bár Rákóczi mellett majdnem az egész magyarság, a német városok, tót és ruthén parasztok küzdöttek, indez nem volt elég a Habsburg-nagyhatalom katonai erejének visszaszorítására".
(A magyar állam életrajza, 146. old)

Vagyis nemzeti ill. "nemzetközi" összefogás volt Rákóczi mögött Persze a franciák is támogatták, akik
-zsidók,
-szabadkőművesek és
-protestánsok voltak voltak...oh wait... ESYIK SEM.

Az ilyen hülyeségeken bukik meg a nemzetközi judeoproti összeesküvés. Mint már említettem, a zsidóság önmagában aktív tényező, etnikai alapon. Minden más csak bokréta a kalpagon.
Aki ezt figyelmen kívül hagyja, tévútra megy.

Még egy alapvető dolog, szintén Szekfű nyomán:

"1703-11 közt majdnem egész Magyarország egyesült I. Rákóczi Ferenc, Thökölyi mostohafiának zászlói alatt, a korábban királyhű nyugati vidékek is csatlakoztak hozzá, ősi habsburg-érzelmű családok tagjai harcoltak mint kuructábornokok az abszolutizmus és elnemzetlenítés ellen. Az abszolutisták (Hocher és Abele és követőik -NS) törekvései tehát, melyekkel idegen theoriákat tekintet nélkül a történtei múlt eredményire akartak megvalósítani, majdnem végkép szétszakíták a kötelékeket, mik Magyarországot a habsburgokkal és azoknak német monarchiájával összetartották"

(uo. 145. old)

Innen láthatjuk, hogy kurucmozgalom egy REAKCIÓ volt. Éppúgy mint ahogy a Majdan reakció volt a Janukovics rezsim baromságai (meg úgy az egész politikai rendszer) ellen, éppúgy ahogy a mostani Jobbik-erősödés reakció a Fidesz baromságaira, ugyanúgy a kurucok is reakció voltak a habsburgok ellen.

Nemzetstratégia írta...

"Az osztrák Új Földesurakra elég tipikus a Harruckern-féle békés újjáépítő, civilizátor, országépítő típus."

A román, tót és szerb betelepülőkre pedig elég tipikus trianon.

Komlós könyvét nem megvenni akarom, hanem hogy hozzatok konkrétumot belőle.

"Írja benne, hogy a morva és ausztriai kereskedők és vasgyárosok nagyon utálták a belső vámrendszert, és szerették volna, ha a kormány eltörli, de a magyar nemesség ragaszkodott hozzá"

1) pontos, szószerinti idézetet kérek
2)A magyar nemesség minden szarhoz ragaszkodott, reakciósok lévén, ami régi volt, mert attól félek ahogy ami jön helyette, csak még rosszabb lesz.

Továbbra is forrást kérek hogy a Rákócziak a "fekete nemesség" tagjai lettek volna, valamint hogy 1703-11 között Magyarország 30%-ot vesztett volna népességéből. Különben kénytelen leszek azt gondolni, hogy ócska süket duma amit művelsz.

Névtelen írta...

"Az 1839-40-es események mikrotörténelmi vonatkozások, addigelé viszonylag kevesebb volt a zsidó egyébként is. a fő beözönlés a kiegyezés után történt meg, 1867-1914 között a hazai zsidóság milliósra nőtt."

A bevándorlás robbanásszerű növekedése a szabad letelepedést engedélyező 1840-es törvény után történt, nagyjából 1870-ig. Utána már a természetes szaporodás növelte a zsidóságot milliós tömeggé. Táblázatok. Volt később is bevándorlás, de ezt ellensúlyozta a kivándorlás. Ezt már annyi helyen leírták, először egyébként Kovács Alajos a két világháború közt (5 évre ítélték '45 után), hogy tényleg kínos ismételni. Google a barátod.

-----

"A forrásod pontosan az általam leírt kizsákmányolást bizonyítja, hiszen az ipar mindig is jövedelmezőbb volt mint a mezőgazdaság, és ha még a mezőgazdaság sem volt keresett export, akkor még ez a kis jövedelmi menedék is elveszik."

Bocs, de ennek a mondatnak semmi értelme. Ha nem lettünk volna a Habsburg birodalom része, akkor egyáltalán nem exportálhattunk volna még mezőgazdasági cikkeket sem, tehát a tőkefelhalmozás/iparosodás is jóval lassabb lett volna. Te valami álomvilágot képzelsz el, ahol mi akadálytalanul teríthetjük a mezőgazdasági termékeinket Nyugat-Európában, miközben nem kell beengednünk cserébe az iparcikkeiket. Ez csak addig működött, amíg a francia háborúk miatt nyugaton élelmiszerhiány volt. Utána a Nyugat 10-15 év alatt önellátóvá vált. Nem kellett már a gabonánk, csak azért vették, mert olcsón adtuk.

-----

"A francia forradalomnak egyébként sem volt érdemi belső támogatása, tehát ez hülyeség úgy ahogy van. Egyébként a "francia forradalom" nagyjából ötéves időszak volt (1789-94), utána jött a Direktórium majd a konzulátus, végül Napóleon. Az ötév alatt amíg tartott, Mo-t semmi eszély nem fenyegette. Valmy, Jemappes és a többi csatatér Francia területen vagy max a környező országok határterületein volt.
Ostobaságot írtál."

Ja, mert jobb lett volna, ha Lajosmizsénél zajlik a csata. :D Mit csinált Napóleon a meghódított királyságokkal?

1. Eltörölte az ősi rendi törvényeket, és bevezette a francia jogrendet (Code Civil).

2. Trónra ültette valamelyik rokonát, vagy kedvenc tábornokát.

Jó lett volna, ha Napóleon a Szent Koronát valamelyik unokaöccse fejére teszi? Komolyan mondom, ez a Habsburg-gyűlölet egy betegség. Nem számít semmi, ha belepusztul az ország, az se, csak ne Habsburg legyen...

-----

Névtelen írta...

"A hadsereg nemcsak a francia forradalomtól, hanem tőlünk és védte a habsburgokat, ugyanis -meglepetés!- a habsburgok uralmának fenntartására lett létrehozva."

Magyarországon békeidőszakban alig állomásozott hadsereg ('48 elején a 250 ezres állományból 50 ezer), ezért is tudták a birodalom 500 éves történelme során szedett-vedett lázadók hetek alatt elfoglalni.

-----

"mellesleg itt az uralkodó pont a cseh és osztrák nemzeti szempontokat mérlegelte a magyarok kárára."

Az uralkodó a birodalom szempontjait mérlegelte, és ennek alapján igyekezett méltányosan és igazságosan kormányozni. Itt az adót nem fizető magyarok "káráról" épeszű ember nem beszélhet. Ha én nem fizetek adót, te meg fizetsz, aztán kijárod a kormánynál, hogy nekem is fizetni kelljen, és ezután én az engem ért "kárról" kezdek siránkozni, mit fogsz gondolni rólam? És még egyszer: nem tudtuk volna a mezőgazdasági termékeinket eladni, ha nem vagyuk a birodalom részei. Az volt az érdekünk, hogy bent maradjunk a birodalom határain belül, tőkét halmozzunk fel és befektetéseket hozzunk be az örökös tartományokból. Egyébként kiskereskedhettünk volna Moldvával és Havasalfölddel. Miközben Nyugaton dübörgött az ipari forradalom és fegyverkeztek a nagyhatalmak...

----

"Harruckern János a cherry-picking tipikus este, találtál egy osztrákot, akit fölmagasztalhatsz, csak a többi 99.99%ról feledkezel el."

Harruckern telepítette újra az egész békés-csanádi térséget, ami jelenleg az ország egyhuszada (ha már itt tartunk, add hozzá kapásból pl. a Fejér megyében a móri járást németekkel újratelepítő Hochburg-Lambergéket), úgyhogy a 99.99% valahogy nem jön össze. :) De örülök, hogy legalább te is elismered, hogy ezek rendes emberek voltak, akik máig ható nemzetépítő munkát végeztek.

De a fő probléma az, hogy teljesen hibásan fogod fel Trianont. Elvesztettük Horvátországot, oda nem telepítettek. Elvesztettük Erdélyt, oda nem telepítettek, hanem spontán települtek be a románok a török által kiirtott-elhurcolt magyarság helyére. Elvesztettük a Felvidéket, oda nem telepítettek be senkit, hanem éppen onnan hozták a betelepülőket az ország középső pusztaságaiba (akik mára teljesen elmagyarosodtak). Egyedül Bácska-Bánát volt olyan terület, ami 1526 előtt magyar volt, 1920-ban nemzetiségi terület, és Trianonban elcsatolták. Az egész érvelésed, miszerint a Habsburg-betelepítések okozták Trianont (meg úgy általában minden problémánkat) teljesen megalapozatlan. Hogyan járultak hozzá a Békés megyei szlovákok, vagy a Fejér megyei németek Trianonhoz? Az országot az általad imádott magyar szabadkőművesek és nemzetközi kollégáik darabolták fel, belső aláaknázással és külső támadással, mert nem tűrhettek meg egy vallásos, tradiconális államalakulatot Európa közepén. Ennek semmi köze az - általad söpredéknek nevezett - betelepülőkhöz!

-----

"Lószart."
Ezzel a stílussal saját magad járatod le. De megértem, olyan kétségbeesett vagy, akkora benned a meghasonlottság, hogy a feszültség ilyen formában bukik ki belőled. :)

Nemzetstratégia írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Nemzetstratégia írta...

"ezért is tudták a birodalom 500 éves történelme során szedett-vedett lázadók hetek alatt elfoglalni."

Rákóczi lázadói és a '48-asok két külön kategória, egyébként az való hogy az osztrákok gyengék voltak, ezért csinált ferencjózsi egy seggnyalási manővert kézcsókkal a cár atyuskának. De ez megint nem bizonyít semmit. Meghódított tartomány voltunk. az hogy még külön hülyék is voltak elég katonát állomásoztatni mindennek tetejébe, részletkérdés.

"Az uralkodó a birodalom szempontjait mérlegelte"

A birodalom érdeke és Magyarország érdeke két élesen különböző dolog. A kettő nem azonos sem területben, sem népességben, sem gazdaságban, sem politikában.

"És még egyszer: nem tudtuk volna a mezőgazdasági termékeinket eladni, ha nem vagyuk a birodalom részei. Az volt az érdekünk, hogy bent maradjunk a birodalom határain belül, tőkét halmozzunk fel és befektetéseket hozzunk be az örökös tartományokból."

Ja azok a csökevény baltiak is szarra mentek volna testvéri orosz-szovjet birodalom (nagylelkű és önzetlen)támogatása nélkül, tudjuk-tudjuk. már megcáfoltam föntebb ezt a baromságot.

"De örülök, hogy legalább te is elismered, hogy ezek rendes emberek voltak, akik máig ható nemzetépítő munkát végeztek. "

Talán esetleg birodalomépítő munkát végeztek ha valamit, de a kettő jellegben élesen különbözik egymástól. A birodalom többnemzetiségű, aminek állandó veszélye hogy a nemzetiségi ellentétek szétfeszítik. Ezért különböző hatalmi egyensúlyozó és "oszt meg és uralkodj" jellegű játszmákat kell játszani.. a résztvevő nemzetiségek kárára, amelyek egyike a magyar volt.

Maga a dolog dinamikája, struktúrája garantálta, hogy igazságtalan legyen az egész, és hogy mindig a császár és Bécs maradjon fölül. Ez a nemzeti érdek szempontjából katasztrófa, csak valami elvont machiavellista szempontból tekinthető "nagy mutatványnak".

Mellesleg a Dualizmus korában ugyanaz, pont ugyanaz a kulturális rothasztás ment, mint amit E. Michael Jones megállapít: pletykalapok, minél ocsmányabb annál jobb, szexuális hirdetések és államilag szankcionált bordélyházak, a lehető legteljesebb kozmopolita fertő, hogy lakosság műveltségi színvonalát és igényét szétrohasszák.

http://nemzetstrategia.blog.hu/2014/02/17/szexualis_felszabaditas_mint_politikai_kontroll

Valamint Szekfű Gyula: három nemzedék, " zsidóság szerepe és Budapest kultúrája"
http://mek.oszk.hu/06800/06899/

a 287. oldaltól (belső számozás) kezdődik, érdemes az egészet végigolvasni!

Bobkó Csaba írta...

A személyeskedő, gyalázkodó és trágár hozzászólásokat törlöm!

Nemzetstratégia írta...

Megértem, amikor az érv elfogy, csak a törlés marad.

mindegy, a csóka olvasta, egy napig fönnvolt, úgyhogy a cenzúra megbukott.

Utólag "figyelmeztetni" amolyan kommunista módi, igazi monarchista legitimistára vall.

Bobkó Csaba írta...

Nemyetstrattégia,az alábbi "érveid" miatt töröltem a hozzászólásodat, ha szerinted ez korrekt vitastílus, felesleges idejárnod:

"A te" érvelésed" hogy Magyarország az elmaradott mocskos parasztok országa, ahol még enni se tudnak az emeberek maguktól, úgy kel a kanalat a szájukba tenni, külső tőke és habsburg "szakértelem" nélkül elsüllyedtünk volna a szarban."

"Az örök gyarmatosító szlogen: "ezek a tudatlan, sötét, ostoba barmok maguktól még szarni sem tudnak, nemhogy civilizációt felépíteni", "

"Hogy kétszámjegyű az IQ-d az nem az én hibám, próbálkozz keményebben"

"A jelenlegi magyar jog is a Code Civilen alapszik, te ostoba. "

Nemzetstratégia írta...

Úgy lett volna diplomatikus, hogy ha azt mondtad volna, hogy "jó, akkor a következő ilyet törlöm". Egy figyelmeztetést megért volna, mert értettem volna. Nem esett volna le az aranygyűrű az ujjadról.

___________________

mindegy, lépjünk túl rajta. a válaszom egy része megmaradt, lehet rá reagálni. továbbra is a forrás helyét várom hogy 1)a Rákócziak kompletten a fekete nemesség tagjai voltak 2) 1703-11 között valóban 30%-ot vesztett az ország a népességből. Érvelésed lényegi elemei ezek, amennyiben ezek ujjból szopottak, -és egyre inkább úgy néz ki- akkor az eleve is vészesen roskadozó eszmei felépítményed csúfosan összedől.

Az R. Várkonyi interjút gondolom olvastad, ha nem akkor tedd meg. Az egész dualista (fekete-fehér) kuruc-labanc dolgot új megvilágításba helyezi.

Az én érvelésem lényegi eleme, hogy kurucok a labancok (habsburgok és a császári államapparátus)hibái folytán jutottak befolyáshoz, mint ahogy a Majdan lényegében a Janukovics-rendszer hibáinak köszönhető, most a Jobbik erősödése pedig a fidesz hibáinak. Ezek egyszerű, józan ésszel belátható dolgok, még az ördögöt sem kell értük a falra festeni, mint teszed minden egyes alkalommal. A kormány hibája az ellenzéket jutalmazza, ez annyira alapvető, hogy szinte nevetséges magyarázni.

Az biztos hogy nálunk a '48-asok nem "ördögi segítséggel" kergették el a habsburgokat, hanem azért mert mindeninek tele volt a hócipője velük. Történelmileg ennyit lehet elmondani. Akármennyi világforradalmista verset írhatott volna Petőfi Sándor, ha mindenki jómódban él, csak legyint az ilyenre. Guess what: kurvára senkisem élt jómódban, de még annak közelében sem.


PS
Gyuri55 megköszönte az E. Michael Jones-fordítást. Csak annyit akarok mondani, hogy szívesen,

Bobkó Csaba írta...

Nemzetstratégia, te nem vagy komolyanvehető vitapartner, de a két kérdéseder válaszolok. Eltekintve persze attól, hogy te nem olvasol, csak írsz. Én soha nem állítottam, hogy II. Rákóczi Ferenc idején a lakosság egyharmada veszettt oda, ezt a becslést a nagyapja erdélyi ámokfutásának idejéből említik történészek. Ezek a becslések soha nem ellenőrizhetők pontosan, mert hivatalos népszámlálás nálunk először a XVIII. század végén volt. II. Rákóczi Ferenc idejére a népességet kb. 2 millióra becsülik, az ő lázadása során fegyver által meghalt a becslés szerint kb. 100 ezer fő, járványban kb. 400 ezer fő. A járvány a 8 évi szakadatlan harc végefelétört ki és ekkora veszteséget nyilvánvalóan csak a hosszú háború következnményei miatt okozott. Ha a 2 millió fő a harc előtti létszám, a veszteség egynegyednyi, ha a harc végén volt ennyi lakos, akkor egyötödnyi.
A fekete nemesség vezető famíliái koözé tartozott Pfalzi Frigyes és neje, Stuart Erzsébet, az ő rövid csehországi "téli királyságuk" kezdte a harmincéves háborút. A lányukat, Henriettát a modern szabadkőművesség atyja, Comenius eskette össze Rákóczi Zsigmonddal Sárospatakon, ezzel bekerült a R. család az oikkult fekete nemességbe. Comenius az esküvőre egy beszédet írt Zsigmondnak, amiben egy titkos társaság megalapítását javasolta "Európa Hőseiből", akik elősegítik a közelgő apokalipszis keretében a pápa és a császár megdöntését.

Nemzetstratégia írta...

A II. RGY idején való népességvesztésre konkrét adatot kérek. Egy NÉV is jó lesz, vagyis egy történész, könyv, oldalszám.

A II. RF idején való vesztésre is.

Majd mindezt végre hasonlítsd össze a ferencjózsi által a húsdarálóba küldött halottak és nyomorékok számával.

A történelemben semmi sem áll egyedül. Te habsburg-apologéta vagy, tehát ahhoz hogy az elméleted működjön, minden habsburgnak "jó embernek" kell lennie. Mert az nem megy hogy az egyik habsburg jó volt (pl I. József) , a másik meg egy darab szar (II. József, ferencjózsi).

Ha pedig csak habsburgok is csak ugyanolyanok mint bárki más, akkor rögtön megszűnik a védendő különleges státuszuk.

Nem elítélőképpen hanem megértőképpen mondom, hogy persze te igazi démoni ember vagy, vagyis nem a JÓ MELLETT küzdesz, hanem a ROSSZ ELLEN. Tehát a habsburgok mellékág a szemedben, mert a lényeg a gonosz judeoproti összeesküvők.

amikor persze a gonosz judeprotikat a katolikus franciák támogatták, ott rögtön leakad az ékszíj és megbukik az elmélet. Miért? mert képtelen vagy fölfogni hogy ez színtiszta politika volt. A történelemben nincs olyan hogy valaki 100% jó, vagy olyan hogy 100% gonosz.

Neked mi a végzettséged egyébként? csak hogy tudjam.

Bobkó Csaba írta...

II. Rákóczi György felelőtlenségéről jó összefoglaló Péter Katalintól: http://mek.oszk.hu/02100/02109/html/227.html

"Ez a tarthatatlan állapot megmarad, míg Rákóczi él. Ő az uralkodói felelősség szikrája nélkül ragaszkodik a fejedelemséghez, Erdély politikusai pedig nem tudják, nem is merik végleg elkergetni. Inkább egyfajta ostoba tehetetlenséggel hívják ki maguk ellen ismételten a Porta megtorló akcióit."

Erdély népességi változásairól: http://mek.niif.hu/00900/00983/pdf/emnyar.pdf

"A békés korszaknak véget vetett II. Rákóczi György 1657. évi
szerencsétlen kimenetelő lengyelországi hadjárata. A betört török–tatár martalócok, a két vajda seregei négy éven át rabolják, égetik az országot, gyilkolják, rabságra hurcolják a lakosságot. A pusztulás
fıként a magyarságot sújtotta. A szászokat fallal övezett városaik védték, a románok nagyobb tömege
még a természetes védelmet nyújtó erdıs hegyekbe húzódhatott, a székelyek is a havasokba menekülhettek.
A hét megye nyílt vidékein, a hadak útjában fekvı jobbágyfalvak elpusztult magyar parasztságának
helyére a hegyekbıl leszálló románok telepednek. E hatalmas pusztulás nyomán Erdély népességének
jelentıs fogyatkozása következett volna be, ha egyidejőleg nem fokozódik a román bevándorlás.
Míg az összes népesség a 17. század végén valószínőleg nem volt nagyobb, mint egy évszázaddal
korábban, a gyarapodó románság számaránya egyes feltevések szerint a századforduló tájáig mintegy
7–8 százalékkal emelkedhetett.28 Így valószínőleg közel járhatott a valósághoz Vasile Lupu moldvai
vajda, amikor 1650 táján azt írta a szultánnak, hogy Erdély népességének már több mint egyharmada
román."

Ez a cikk jó kontrasztot mutat fel, hogy mennyire demoralizált és önvédelemre ezért alkalmatlan volt a II. Rákóczi György alatti Erdély, ezzel szemben mennyire képes volt a szervezett önvédelemre az unoka kitakarodása után az 1700-as évek elején a bizalmat adó Habsburg király alatt a felső-tiszavidéki magyarság az utolsó tatárjárás ellen.

http://www.aetas.hu/2006-02/szabo.pdf

Bobkó Csaba írta...

Itt pedig látjuk, hogy Erdély elrománosításában a HAbsburgok ghelyett a magyar birtokosok voltak egy döntő elősegítő tényező még a Habsburg-kézre jutás előtt is, de azután is:

http://betiltva.com/files/szabo_t_attila_a_romanok.php

"A XVII. SZAZAD ELEJÉNEK PUSZTÍTÁSAI után a mintegy félszázadnyi viszonylagos csend tehát a tömeges román betelepülés időszaka. A hanyatló önálló erdélyi fejedelemség utolsó évtizedeiben megint újabb pusztítások seprik végig Erdélyt. Ezek közül a II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata nyomában Erdélyre küldött török és tatár bosszuló hadak,[viii] később pedig a XVIII. század elején a kuruc-labanc pusztítások tettek legtöbbet a magyar lakosság fogyasztásában. "

"A pusztulás azonban nagyobb volt s a már ott lévő románság jobban szaporodott hogysem a magyarság felvehette volna vele számban a versenyt. Különben is a XVII. század utóján a pillanatnyi számbeli erőrekapás megtorpant az újabb viszontagságok és veszedelmek jöttén. Ez jórészben a XVII. század végi és a XVIII. század eleji kuruc-labanc veszedelem és a pestis volt. Amit az egymás párthíveit vagyonában, jobbágyaiban is pusztító kuruc és labanc megkímél, megtizedeli, megötödöli, harmadolja vagy másodolja a pestis. A betelepülő románság előtt tehát a XVII. és a XVIII. században a törökkel, tatárral, Bástával és havasalföldi románnal együtt versengve a kuruc-labanc és pestis-pusztítások vágnak utat. A pestis pusztításaitól is elsősorban a hadak útjában lakó magyarság szenved. Ennek a vésznek arányaira nézve csak néhány kolozs-megyei adatot sorolok fel az 1711 körüli pestisről: Visán 292, Alsó-szováton 229, Faragón 173, Tancson 170, Pusztakamaráson 170, Szováton 144 és Kisfülpösön 148 ember esett e pusztításnak áldozatául. Ez pedig azt jelenti, hogy a fenti, jobbára magyar községek lakosságának négyötöde, háromnegyede, olyiknak legalább is fele elpusztult.[xi] "

"A ROMÁNSÁG FÖLDESÜRI PÁRTOLÁSA

KlSFÜLPÖS ESETE nem egyedülálló ez időben. Másutt is megtaláljuk, hogy a jövevények így erőre kapva, számbeli súlyukban megnövekedve, elbizakodva, az egyre fogyó magyar és szász lakosság kezéből szépszerivel, de erővel is kivették a földet és saját egyéni vagy közösségi céljaikra fordították. Mindez természetesen nem történhetett meg a földesúr segítsége vagy legalább is jóindulatú elnézése nélkül. Nem is történt ez másként, mert ezt a jóindulatot eleve biztosította az, hogy a birtokosoknak földjeik műveléséhez munkaerőre volt szükségük. Már pedig a betelepülő románság engedelmes és hajlítható munkaerőnek bizonyult; alkalmasabbnak és felhasználhatóbbnak, mint a számbelileg úgy is megfogyatkozott magyar jobbágyság. Nemcsak az erdélyi népiségtörténet mai kutatójának, hanem az egykorúaknak is feltűnt az, hogy a magyar nemesség bizonyos ellenszenvvel viseltetett magyar jobbágyaival szemben és előnyökben, kedvezményekben részesítette a románt. »E szörnyű folyamát kiindulópontja — az egykorú erdélyi megfigyelő véleménye szerint — a magyar paraszt makacs természetében keresendő, mely képtelenné teszi a földesúri terhek oly készséges, görnyedt vállakkal hordozására, miként a románoktól tapasztalható. A magyar jobbágy ezenkívül — anyanyelve és szabadságban élő rokonai segítségével — ismeri a törvények előírásait, tudja, milyen szolgálatokkal tartozik földesurának s ezért a jogtalan követeléseket rendszerint megtagadja. Ez a magaviselet a földesurat arra készteti, hogy magyar jobbágyát telkéről eltávolítsa s helyébe román családot telepítsen.«[xiii] Az egykorú szemlélő észrevételén nincs mit megcáfolni és nincs mit magyarázni. Az erdélyi magyar nemesség ajkán még a múlt században is valóban közmondásszerű szólás volt: »Oláh jobbágy zsíros bődön, magyar jobbágy veszekedő társ«.[xiv]"

Nemzetstratégia írta...

Amit hoztál forrásul, az nem szünteti meg a habsburg betelepítések jelentőségét, és a gazdasági kizsákmányolást. Legföljebb bizonyítja, hogy a "magyar" földesúr is ugyanolyan készséges kizsákmányoló volt mint a habsburg.

A pestises porták száma az adott falubakban nem a teljes képet adja. Valszeg nem voltak az országra kiterjedő részletes összeírások, úgyhogy erről ennyit.

Én egyébként nem védem a magyar földesurat, ez is bizonyítja hogy vasvillával kellett volna őket kidobni a kúriákból már jó régen.

Bobkó Csaba írta...

Aki kidobja a földesurat a kúriából (a banda legagresszívabb vezérfigurája) maga ül a helyébe és lesz új földesúr. A tapasztalatok alapján az ilyen forradalmi őrségváltás új elitje nem kevésbé kizsákmányoló, mint a régi, hanem még féktelenebb. A kizsákmányolás visszafogásához kell egy erős, erkölcsi értékrenddel is rendelkező, felelős központi hatalom (akkoribban: Habsburg-ház), és az államot, társadalmat összetartó, a bomlasztó erőkkel és kizsákmányolással erkölcsi alapobn szembeszálló ideológia-értékrend-szervezet: a Katolikus Egyház. A protestánsok a forradalom erői, vezetőik harácsoltak a legtöbbet és vakok voltak a nemzetiségi kérdésben. Pl. a főharácsoló I. Rákóczi György neje, Lorántffy Zsuzsanna a protestáns anyanyelviség jegyében román nyelvű könyveket nyomtat és román iskolákat alapít Erdélyben...

Nemzetstratégia írta...

Azért a habsburgokat se kellett félteni ez ügyben, az egész úri osztály születésétől kezdve németül beszélt. A testőrség meg a bécsi udvar is csak erről szólt.

"A tapasztalatok alapján az ilyen forradalmi őrségváltás új elitje nem kevésbé kizsákmányoló, mint a régi, hanem még féktelenebb."

a nemzetesedés korában ez kétlem hogy így ment volna. Bizonyítsd már be hogy lassú elrománosodás miért jobb ennél...

A katolikus egyház a "kurucok" oldalán is elég erősen résztvett '48-ban, mint ahogy voltak habsburg-barát papok is szép számmal. Megosztott volt a helyzet. Tehát nemigaz, hogy az egyház állt a rend oldalán, a másikon meg a gonosz felforgatók.

fForrást kérek a Lórántffy- könyvnyomtatásra.

Bobkó Csaba írta...

"A teljes mértékben ortodox nép vallási téren is teljes szabadságot élvezett, hiszen a soraiból kikerült papjai csak saját püspökeiknek voltak alárendelve. A szertartást egyházi szláv nyelven végezték, azonban János Zsigmond erdélyi fejedelem (1541–1571) elrendeli, hogy templomaikban a román nyelvet használják, és ettől fogva számos fejedelmi rendelet szólítja fel püspökeiket, hogy idegen nyelv helyett a nemzetit használják.

Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy a román nyelvű kultúra Erdélyben kezdi szárnyát bontogatni és a latin betűs írásmódra is itt térnek át. Az első ilyen jellegű, román nyomtatvány a Heltai Gáspár nyomdájában 1569-ben megjelent Szegedi Gergely-féle zsoltároskönyv volt, 1648-ban kiadják a Rákóczi-biblia néven ismert, első románnyelvű bibliafordítást, a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában napvilágot látnak az első román nyelvű tankönyvek, 1657-ben Lórántffy Zsuzsanna Fogarason alapít román iskolát, 1669-ben pedig fejedelmi parancsra megnyílnak a román népiskolák."

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=158260&cim=autonomia_13_a_magyar_kiralysag_nemzetisegei_3

"A korszak végén, 1657-ben alapít majd új anyanyelvű román iskolát Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony a fogarasi uradalomban „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”."

http://mek.oszk.hu/02100/02109/html/246.html

Bobkó Csaba írta...

"Hatalmas birtokai jövedelméből bőségesen támogatta a református egyházat, különösen annak iskoláit. Így a pataki mellett a gyulafehérvári főiskolát, a váradi, debreceni református kollégiumot, valamint Apáczai Csere János kolozsvári Farkas utcai iskoláját is, sőt 1657-ben román nyelvű iskolát alapított Fogarason, román nyelvű tankönyveket adott ki „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre"."

http://rpi.reformatus.hu/tanari_s/hittan7/Protest%C3%A1ns%20n%C5%91k%20Isten%20szolg%C3%A1lat%C3%A1ban.pdf