"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2013. január 22., kedd

Molnár Ferenc: Lilio(m)t - a Bűn Általi Üdvözülés

Az előző részben ( A zsidó misztika álruhája: a Modern Kultúra ) láttuk, hogy lényegében a Modern Kultúra = (burkolt) Zsidó Misztikus Kultúra.

Most folytassuk a hazai irodalommal!

A világhírű magyar író és a zsidó misztikus nihilizmus

Az egyetlen világhírt elért magyar színpadi szerző, Molnár Ferenc leghíresebb darabja egy jellemző példáját mutatja a zsidó misztika európai-keresztény kultúrába történt álcázott behatolásának:


A sztori lényege, hogy egy, élettársát terhesen is megütő züllött városligeti hintáslegény egy sikertelen rablási kísérlet  nyomán öngyilkosként a tisztítótűzbe kerül, ahonnan a kiszabott idő letelte után egy napra visszajöhet a földre, hogy családjával jót tehessen. Ennek sikerétől függ, hogy végül a mennyországba kerül, vagy a pokolba.

A bejegyzés folytatása

A végkifejlet a Hetedik képben (a szöveg kissé eltér az eredetiről, egy mai előadáshoz van igazítva, ilyet sikerült a neten másolhatóan találnom):

LUJZA (Odamegy Liliomhoz, Liliom feláll) Ismerte az apámat?
LILIOM: int, hogy igen.
LUJZA: Julihoz. Ismerte.
JULI (Feláll.) Ismerte a Závoczkit?
LILIOM A Liliom. Hogyne?
LUJZA Igaz, hogy olyan szép ember volt?
LILIOM Nem is volt olyan szép.
LUJZA De jó ember lehetett?
LILIOM Nem is volt olyan jó. Ahogy én tudom, ahogy mondunk: egy csibész volt, vicceket csinált a ligetben.
LUJZA (Örömmel) Vicceket csinált?
LILIOM Vicceket csinált, meg dalokat énekelt a ringlispílen.
LUJZA Dalokat énekelt a ringlispílen?
LILIOM De verekedő, szemtelen ember volt, édes lányom… Mindenkit megütött, bizony… Még a maga kis édes mamáját is megverte.
JULI Nem igaz.
LILIOM De igaz.
JULI Nem szégyelli magát, itt hazudozni a gyerek előtt az apjáról? Ha nem volna szegény, rongyos koldus, majd megmutatnám neki, merre menjen.
LILIOM Hát nem ütötte? (Juli elfordul)
JULI Nem. Soha. Mindig jó volt hozzám. (Kis szünet)
LUJZA (Súgva) Mondja… vicceket csinált?
LILIOM De még milyen vicceket!
JULI Ne beszélj vele! Menjen Isten hírével.
LUJZA Menjen Isten hírével. (Juli visszaül az asztalhoz enni)
LILIOM Kisasszony… énnekem van a zsebemben egy pakli kártya… én olyan gyönyörű kunsztokat tudok vele, hogy nagyon fog nevetni, ha meglátja.
LUJZA Hagyjon nekünk békét. Menjen Isten hírével.
LILIOM Kisasszony, ne tessék engem elkergetni… hadd mutatok valami szépet… Kisasszony, én hoztam magának valamit. (Lopva körülnéz, aztán a zsebéből nagy vörös kendőbe takart csillagot vesz elő. A kendőt lefejti róla, és mutatja Lujzának.)
LUJZA: Mi ez?
LILIOM Psssszt! (Súgva) Csillag! (Liliom nyújtja a csillagot Lujza felé. Teljes sötét van ebben a pillanatban, és csak a csillag fénye ragyogja be Lujza arcát, aki teljesen átszellemülve nézi pár másodpercig)
JULI (Kíméletlen hangja megszakítja ezt az idillt) Ne fogadj el tőle semmit… (Hirtelen felmegy a fény, elhallgat a zene) Biztosan lopta valahol. (Liliom ijedten dugja vissza a zsebébe a csillagot.) Menjen Isten hírével.
LUJZA (Szigorúan) Menjen innen. Takarodjék. (Mutatja, hogy menjen kifelé)
LILIOM (Végtelen keserűséggel) Kisasszony… édes kisasszony… nekem most valami nagyon szépet kell mutatni vagy csinálni… most kell valami nagyon szépet…
LUJZA (Mutat kifelé) Ott az ajtó!
LILIOM Kisasszony…
LUJZA Mars!
LILIOM Kisasszony… (Hirtelen ránéz, és ráüt a kezére, hogy csak úgy csattan. Lujza feljajdul, elrántja a kezét, egy pillanatig meredten néznek egymásra, majd Liliom teljesen összetörve, feltörő érzelmeivel küzdve elfordul. Lujza az anyjáért kiált)
LUJZA Anyám! (Meredten nézi Liliomot, aki lehatott fejjel, elfordulva áll. Juli fölkel, rémülten nézi őket)
JULI (Lassan megindul feléjük) Mi történt itt?
LUJZA (Rémülten, egyre Liliomot nézve) Anyám… ez az ember… én mutattam neki az ajtót… és ő ráütött a kezemre, hogy csak úgy csattant… és anyám… én nem is éreztem az ütést… pedig nagyot csattant… és én… mintha megcsókolta volna valaki a kezemet… anyám… (Az anyja mögé bújik)
JULI (Feltörő érzelmeivel küzdve, fojtott hangon. Testével védve Lujzát, kezdi tolni kifelé) Eriggy, lányom. Most rögtön menj be a házba.
LUJZA Anyám…
JULI (Fordultában tolja kifelé) Most rögtön menj be a házba. (Lujza sírva kiszalad. Juli utána néz, amíg el nem tűnik, aztán visszafordul Liliom felé) Maga megütötte a gyermekemet.
LILIOM (Felemeli a fejét, Juli felé fordul és ránéz, Tulajdonképpen most néznek először egymás szemébe) Megütöttem.
JULI Maga… azért jött, hogy megüsse a gyermekemet?
LILIOM Nem azért jöttem, mégis megütöttem. És most már megyek is el. (Indulna)
JULI (Fájdalmas, remegő hangon, mint aki nem is meri elhinni, amit lát) Édes, jó Krisztusom, hát kicsoda maga?
LILIOM (Szomorú egyszerűséggel) Én egy szegény koldus vagyok, aki messziről gyöttem… Éhes voltam, fáradt voltam, kaptam egy tányér levest, és megütöttem a maga gyerekének a kezét… (Elindul kifelé, de még mielőtt kimenne, még visszanéz) Haragszik rám? (Egy pillanatig áll, majd hirtelen megfordul, és elmegy)
JULI (Szünet. Lehet látni rajta, ahogy feltolulnak az érzelmei Liliomtól, sírásba hajló hangon) Édes jó Krisztusom… hogy van az, hogy én… én nem is haragszom rá? (már majdnem elsírja magát, de aztán nagy nehezen erőt vesz magán, és legyűri az érzelmeit. Rendbe szedi magát, és visszaül az asztalhoz. Kiszól a lánya után) Lujza! (Megjelenik Lujza) Ülj le, édes fiam, és együnk tovább.
LUJZA Elment?
JULI El. (Lujza leül. Lujza nem eszik) Mért nem eszel fiam?
LUJZA (Sírásra hajló hangon) Mi történt itt most velünk, anyám?
JULI Semmi, fiam?
LUJZA (Kérlelőn) Drága jó anyám, mért nem mondod?
JULI (Hirtelen, indulatosan feláll az asztaltól, a szín bal felébe lép, és háttal megáll. Látni, ahogy
ismét felszakadnak az érzelmei) Mit mondjak fiam? Semmi se történt. Az történt, hogy mink itt szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, aztán jött egy koldus, és mesélt a régi időkről és nekem… (Elcsukló hangon) és nekem eszembe jutott a te apád?
LUJZA Az apám?
JULI Az apád. A Liliom.
LUJZA De hát anyám… Veled már megtörtént az, hogy valaki rád ütött, és te nem érezted?
JULI Igen, fiam. Már az velem megtörtént.
LUJZA (Sírva) Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az emberre… és aztán az nem fáj?
JULI (Ebben a pillanatban megjelenik a háttérben Liliom. Juli elcsukló hangon) Igen, fiam… az lehet… Megütik az embert… és… és az nem fáj. (Lujza a sírással küszködve futva elindul jobb kifelé, majd megtorpan, és visszafordul, mézi Julit… Juli keserves zokogásban tör ki… Erre Lujza is sírni kezd.
VÉGE

A fenti, az egyik mai magyar amatőrszínház lelkes előadásához készült szövegkönyv legfőbb eltérése a végkifejletben az eredeti darabtól az, hogy az alábbi részlet kimaradt:

Miután Juli Lujza kérdésére azt válaszolja, hogy vele is megtörtént, hogy Lujza apja, Liliom megütötte és azt nem érezte, nem fájt:
"A két detektív megjelenik az utcán. Liliom lassan elindul előttük balfelé. Az egyik detektív leint a kezével, mintha azt akarná mondani: ezen már nem lehet segíteni. Majd mind a kettő a fejét csóválja. Lassan ballagnak Liliom után. Elmennek. Nagy csönd."
Az eredeti változatban ezzel a befejezéssel Molnár elvileg még azt sejteti, hogy a tisztítótűz utáni próbát Liliom elbukta, elkárhozik. Csakhogy ennek teljesen ellentmond az, hogy az ügyben a végső ítéletet egyáltalán nem (a formálisan meg sem jelenő) Isten, vagy Legfőbb Bíró mondja ki, hanem Liliom özvegye és leánya, ők pedig egyértelműen felmentik. Az, hogy nem éreznek fájdalmat Liliom ütései nyomán és nem haragszanak rá, csakis így értelmezhető. Vagyis Liliom tulajdonképpen még az eredeti változatban is üdvözül... Csak ez furcsa módon az ennek ellentmondó látszatba van burkolva - tipikus zsidó misztikus gyakorlat, hogy a leírt szavak értelme a beavatottak számára épp ellentéte annak, amit a beavatatlanok olvasnak ki belőle.

Hogy olvasandó a zsidó írás? A sorok között...

David Bakan "Sigmund Freud és a zsidó misztikus hagyomány" c. könyvének a teljes 5. fejezete: "A leplezés általános kérdése" ezzel foglalkozik:
A negyedik fejezetben jeleztük, hogy Freudnak jó oka lehetett szándékosan elrejtenie forrásait, ha tudatában volt annak, hogy a pszichoanalízis a zsidó miszticizmus hagyományából született. (Bakan, 33.old.)
Bakan Leo Strausst idézi (Persecution and the art of writing - Üldözés és az írás művészete), aki szerint a sorok között írás a jeles zsidó szerzők körében történelmileg nem a kivételt, hanem a szabályt jelentette. Strauss e szempontból elemzi például Majmonidész, Halevi és Spinoza gyakorlatát.
Természetesen Strauss a sorok között írást az "állandó zsidóüldözéssel" indokolja:

Igaz, hogy szükségszerű összefüggés van az üldözés és a sorok közötti írás között, (...) a szóbanforgó könyvnek egy üldözési időszakban kellett íródnia, vagyis egy olyan korban, amikor törvény, vagy szokás valamilyen politikai, vagy egyéb ortodoxiát kényszerített a szerzőkre. (Strauss, 31-32 old.)
Bakan is épp ezzel indokolja, hogy Freudnak titkolnia kellett pszichoanalízise zsidó misztikus gyökereit, hiszen Freud korában Bécsben erős az antiszemita légkör, a város polgármestere ekkoriban a hírhedt antiszemita politikus Lueger. (Akinek köszönhetjük fővárosunk "Judapest" gúnynevét is - külön bejegyzések tárgya lehet a meghökkentő adat, amire szintén utal Bakan, hogy ez az  - egyébként nagyon szelektíven és szőrmentén "zsidófaló" politikus korabeli pletykák szerint maga is zsidó származású volt és a radikális felforgató frankista zsidó körök egyáltalán nem haragudtak rá - teljesen érthetően, de erre térjünk vissza később. Lásd Bakan, 30.old. "Antiszemitizmus Bécsben" )
Derék szerzőinkben fel sem merül a lehetőség, amit pedig Freud és mint alább látni fogjuk, Molnár Ferenc művei is alátámasztanak, hogy az "üldözés" nem valami sötét középkori antiszemita babonán, öncélú gyűlölködésen alapuló aljasság volt a többségi társadalom világi és egyházi hatóságai részéről, hanem leggyakrabban csak az emberi együttélés alapvető normáinak betartatására irányuló tevékenység hivatali kötelességeik keretében, mivel a "jeles zsidó írók, alkotók" művei épp ezen általános emberi normák felbomlasztására, szétzüllesztésére irányultak! (Az ezt nem így bemutató Bakan és Strauss is zsidók voltak.)
Ezért kellett a felforgatóknak elrejtenie tényleges üzenetüket:
Freud valóban egy olyan időszakban írt, amikor üldözésre került sor. Strauss világosan bemutatja, hogy amikor üldözés zajlik, egy nagy (zsidó, BCS) író úgy fejezi ki magát, hogy személye ne essen üldözés alá. Úgy ír, hogy elkerülje a politikai, vagy társadalmi alapú cenzúrát, és az ilyen cenzúra ellenére valamennyire sikeres lesz eszméinek átjuttatásában azokhoz, akikkel szeretne kommunikálni. (Bakan, 34. old.)
A "társadalmi alapú cenzúra" valójában az erkölcsös viselkedés és normaközvetítés közösségi követelménye, a társadalom túlélésének támasza! Érthető  és indokolt, hogy az ezzel szembeszegülőket üldözték! (sajnos nem elég hatékonyan...)

"Minden rendes modern olvasónak meg kell döbbennie már annak felvetésén is, hogy egy nagy ember szándékosan megtévesztette olvasóinak nagy többségét. Azonban, mint egy liberális teológus egyszer megjegyezte, a ravasz Odüsszeusz ezen utánzói talán csak őszintébbek voltak, mint mi, amikor "nemes hazugságnak" nevezték, amit mi úgy mondanánk, hogy "figyelembe véve az ember társadalmi kötelezettségeit". (Strauss, 35-36.old.)
"... Freud gyakran írt homályosan, tudatosan, vagy öntudatlanul szükségét érezte, hogy elrejtse gondolatai mélyebb rétegét, ezek a mélyebb rétegek pedig forrásuk és tartalmuk tekintetében kabbalaiak voltak. A kabbalai hagyomány természetének önmagában is része a titkosság és titkos témákkal foglalkozik."  (Bakan, 35. old.)
"Majmonidész tanításait olyan homályos módon írta le, hogy csak kisszámú ember legyen képes eljutni hozzájuk és megérteni őket, feltehetőleg csak azok, akiknek szánta e szent titkos hagyomány befogadását. Ha elfogadjuk Strauss Majmonidész-, Halevi- és Spinoza-elemzését, úgy tűnik, hogy létezik a zsidó gondolkodóknak egy, az üldözések közepette kikovácsolódott tradíciója, hogy a lényeget elrejtve írjanak." (Bakan, 36. old.)
Molnár Ferenc Múzsája: Molnár Ferenc...

Mivel már sejtjük, hogy Molnár Ferenc is  egyike a modern társadalmi ROMBOLÓ-mozgalmakká formált kabbalai hagyomány személyes hordozóinak, és ehhez Freudhoz hasonlóan neki sem kellett feltétlenül formális zsidó misztikai képzésben részesülnie (bár nem tudhatjuk, miket olvasott, miről hallott családi, társasági, zsidó szubkulturális közegében, melynek a misztikus hagyományt továbbító szerepét Bakan bemutatta), térjünk vissza az ő Liliomjához! A végső, áldozatai általi felmentés során tehát mégis a Legfőbb Bíró ítélkezik Liliom ügyében, az ítéletmondásra legilletékesebbek,  a megvert anya és leány képében.
A mai előadás változata bizonyára követi a darab későbbi nyugati, musical és filmfeldolgozásai nagy részét abban, hogy azokból kimaradt a formális jelzése is annak, hogy Liliom elbukja a próbát. Ha ez tudatos, akkor ez nyilván a társulat lelkes gárdája tudta nélkül valami egészen sötét dolgot jelez mai kulturális életünk befolyásolói részéről, akik az ilyen művek burkolt, sorok közötti rétegeibe is be vannak avatva...

Az interneten böngészve a darabbal és a szerzővel foglalkozó műveket, elemzéseket, nem igazán vetik fel e "családon belüli erőszak"-téma eredetét, hogy honnan szedte ezt Molnár Ferenc.

Hogy honnan, arra a megdöbbentő választ, miszerint saját magánéletéből, a világhírű szerző unokájától tudhattuk meg:

Anyám leírása szerint mindketten, Molnár Ferenc is, Vészi Margit is haditudósítókként járták Galíciát, az olasz frontot. Nagyanyám lóháton, füle mellett süvítettek a golyók, Molnár Ferenc pedig mindig legalább öt kilométerrel a front mögött, egy kellemes kocsmában, körülvéve a vezérkari tisztekkel.

Akkor még házasok voltak?

Vészi Margit huszonkét éves volt, Molnár Ferenc pedig huszonnyolc, amikor 1906-ban egybekeltek, 1907-ben hagyták ott egymást, és néhány éven belül hivatalosan is elváltak.

És miért bomlott fel ilyen gyorsan a házasságuk?

Molnár Ferencnek volt egy rossz szokása. Abban az időben meglehetősen sokat ivott, főleg konyakot, és a barátnőit, majd pedig a feleségét rendszeresen verte. És amikor Vészi Margitot, nagyanyámat állapotosan is egy héten többször felpofozta, földre lökte, falnak lökte, akkor ő hazaköltözött a papához.

Ez annyira szokatlan ebben a kultúrkörben, hogy megkérdezem – bár nem illik ilyet kérdezni – biztos, hogy ez igaz?

Abszolút biztos. Nagyanyám kisujját eltörte verekedés közben, és az egész életére görbe maradt. Azon vesztek össze, hogy kell-e egy kávéházból hazatérve a kádba hányni, avagy sem, a Nagymező utcai luxuslakásukban, ahol új életet próbáltak kezdeni együtt. Mondják, hogy Molnár Ferenc egyszer a Palermo kávéházban megivott húsz cointreau-t vagy chartreuse-t, és képzelheted, hogy milyen állapotban került ilyenkor haza. A házasságkötés után is régi életrendjéhez ragaszkodott, hajnalban tért meg, kettőig aludt, majd távozott a szerkesztőségbe vagy valahova máshová. De hát akkor ő már ünnepelt szerző volt, túl a kezdeti nagy sikereken, a Doktor úron és Az ördögön. És akkor írta, e rövid házassága alatt a Pál utcai fiúkat. Azt is természetesen a New York Kávéházban, fenn a karzaton, ahol akkor még papírt és tollat, tintát lehetett kérni a pincértől. De hogy az írók ne üljék tele a kávéházat, délután csúcsidőben, kávézóidőben katonazenekar játszott, hogy zavarja az írókat. De Molnár ettől se hagyta magát zavartatni, néhány nap alatt megírta a Pál utcai fiúkat. 1907. március 21-én született édesanyám, Molnár Márta, de ekkor a szülők már külön éltek.

Ki nevelte föl azután édesanyádat?

A Vészi család nagyon megorrolt Molnár Ferencre, mert tulajdonképpen régi vágású emberek voltak, és nem szerették azt, ami történt.
Ez utóbbin egy kicsit sem csodálkozunk...
Az időrend és az összefüggés nem kétséges: Vészi Margit a terhesen verést nem tűrve tovább 1907-ben hagyja el Molnár Ferencet, az pedig ezzel kapcsolatos "élményeit" (bűntudatát? erre még visszatérünk) két évvel később, 1909-ben írja meg a Liliom-ban. (Elképesztő, de a darabnak csak angol és pár egyéb nyelvű szócikke van a wikipédián, magyar nincs!)

Sárközy Mátyás később könyvben is megírta nagyapja élettörténetét:  Színház az egész világ - Molnár Ferenc regényes élete - Liliom öt asszonya
Sajnos még nem állt módomban olvasni a könyvet, de a szerző unoka már az alcímben is utal Molnár Liliommal való azonosságára. Hogy az asszonyverés szerepel benne, az kiderül a recenziókból is (Lőcsei Gabriella:  "az asszonybolond és asszonygyötrő Molnár Ferenc hamisítatlan arcmását felvázoló, keserédes összeállítás"), bár van, aki tréfára veszi a dolgot, M.G.P.:  "Mulatságos könyvet írt Sárközi Mátyás anyai nagypapájáról." Ez Molnár Gál Péternek jó mulatság, férfimunka volt...

A kanonizált Molnár-kép

A korábbi irodalomtörténeti művek tehát nem tudtak az önéletrajzi indíttatásról, vagy ha tudtak (Hegedűs Gézából kinézem, hogy tudhatta), nem verték nagydobra. A freudi hatásokat persze észrevették, ahogy a szimbolizmust is, sőt, akár a misztika szót is leírták, de hogy az életmű  kulturális forrása az egyetemeket és a kultúrát a Haskala után pár nemzedék alatt elárasztó sok-sok zsidó származású író- és tudós kollégáéhoz hasonlóan ZSIDÓ misztika, netán Kabbala, sabbatájizmus, frankizmus, haszidizmus lenne, arról szó sem eshetett. Ha tudták, ha nem...
Figyeljük meg a fő témákat: ÖRDÖG, SZEX, SZIMBOLIZMUS!

"A világsikert Az ördög (Vígszínház, 1907) és a Liliom (Vígszínház, 1909) hozza meg a szerzőnek. Az ördög igazi impresszionista dráma: a pillanatnyi benyomások hangulatreflexeibál szövi össze a dráma szövetét, s a szövetben a domináló minta az érzéki szerelem. Az ördögben a kommerszializált freudizmust éppen úgy megtaláljuk, mint a francia darabok erotikáját – s az impresszionista drámák egyik fontos vonását: a szimbolista motívumokhoz való vonzódást. Az ördög figurája az asszonyt kísértő erotikus vágyakozást jelképezné, a felcsillantott írói és főleg drámai lehetőségek megvalósítása nélkül. Az ördög sikerét nem a felvillantott művészi eszme vagy a megvalósított művészi kompozíció biztosította, hanem a jól elhelyezett, szellemesen pikáns bemondások aratták a tapsokat."
"Molnár kezdettől fogva birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott. A francia tézisdrámák, Wilde vígjátékai, Schnitzler lélektani drámái, Maeterlinck és Hauptmann újromantikus misztikuma és szimbolizmusa, a freudizmus egész felületesen tudomásul vett tanításai, a század elején divatos Henry Bernstein színpadi hatásvadászata mind tanulságul szolgál számára, de amit tanult, azt úgy építette bele biztonságos drámaszerkesztésébe, hogy mindig jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki."
"Molnár képes egy semmitmondó anekdotából mindvégig lebilincselő háromfelvonásost komponálni, mint amilyen a Játék a kastélyban - ez a tökéletesre szőtt semmi, amely mindössze arról szól, hogy egy mondatot kétféleképpen lehet értelmezni. (Persze azért itt is lappang a hazugság-igazság eltéphetetlen egysége.) "
"A Liliom és Az ördög szimbolizmusa után is gyakori kísérletet tesz a lírai-szimbolista drámára (Égi és földi szerelem, A vörös malom, Csoda a hegyek közt), de ezek szellemes részleteik ellenére is jelentéktelenebb művei közé tartoznak."
"egy mondatot kétféleképpen lehet értelmezni" -  a híres zsidó misztikus műfaj, a sorok közé rejtett, a felszínivel ellentétes mondanivaló, az "írott Tóra" szövegével ellentétes "valódi Tóra", a kabbalisták titkolt jelentés keresése a szövegekben, stb. stb.

Liliom keresztanyja(i)

Ha már egyszer mi felismerjük a zsidó misztikus forrást, nézzük, miért éppen LILIOM lett a terhes asszonyát és  ezáltal annak magzatát, majd később majdnem felnőtt gyermekét megütő durva hintáslegény neve? Teljesen ötletszerűen? Netán Molnár Ferenc a Ligetben járva leste el egy valódi garázda mutatványos becenevét?

Joshua Trachtenberg: Zsidó mágia és babona (Jewish Magic and Superstition) 1939:
3. A Gonosz hatalma - A középső világ
"Lilit a zsidó hagyomány által ismert szellemek közül egyedüliként tartotta meg pozícióját a középkor során, sőt, tevékenységi köre részletesebb meghatározása révén még erősítette is. Eredetileg egy, az asszír lilituból származó szél-szellem hosszú, zilált hajjal és szárnyakkal, a talmudi korszakban nevének összekeverése a layil, "éj" szóval átalakította egy éjjeli szellemmé,  aki az egyedül alvókat támadja meg. Laylah szintén felbukkan, mint az éj és a fogamzás angyala. E két típus összeolvadásából nőtt ki a középkor során uralkodó felfogás. Bár Lilit és a népileg képzett többesszámú alakok, a lilin, és a liliot gyakran megfoghatatlan alakban jelentek meg, egyszerűen, mint a démonok szinonímája,  mint például, amikor azt olvassuk, hogy a "liliot" (lilitek) bizonyos fákon gyülekeznek, a szorosan vett lilitek két kiemelkedő tulajdonsággal rendelkeztek a középkori folklórban, melyek elkülönülő személyiséget adtak nekik: az újszülötteket és azok anyját támadták meg, valamint a férfiakat csábították el álmukban." (25.old.)
A világkarriert befutó darab nyugati feldolgozói, a globális tudatipart ekkorra már mindenhol eluraló zsidó szakemberek láthatóan tökéletesen tudtak olvasni az ilyen művek sorai között és misztikus szimbolikájában, hiszen az ő bevándorló szüleik, nagyszüleik is pontosan abból az askenázi-haszid, frankista miliőből érkeztek, ahol ez a szellemiség "a levegőben volt".

Liliom még a (Dávid-)csillagot is lehozza lányának az égből
A Liliom 1921-es, nagysikerű Broadway-előadásának díszlete is jelzi, hogy az előadás a zsidó iparág összekacsintós ünnepe volt, a címszereplő színész, Joseph Schildkraut is zsidó volt.













Bűn Általi Üdvözülés, Szent Bűn, Szent Bűnös


A darab magában rejti a zsidó misztika legperverzebb nihilista dogmáját, a frankisták "Szent Bűn", illetve "Bűn általi üdvözülés" tanát! Liliom terhes felesége, majd később leánya megütésével bűnt követ el, azonban (Molnár frankista-freudi fantáziálásában) e Bűn hatása épp ellentétes a normális erkölcsi értékrend szerintivel: Juli és Lujza nem érez fájdalmat, nem haragszik a bűn elkövetőjére, sőt Lujza az ütést "csóknak érzi", vagyis a Bűn a jóság jelévé, a bűnös szentté válik. A Bűn Általi Üdvözülés legperverzebb, civilizációellenes, emberi együttélés szabályai ellen lázadó frankista tana is megvalósul, hiszen Liliom épp a mennybemenetel feltételeként kapott egy utolsó lehetőséget a jócselekedetre családja iránt. Az emberiség zöme körében általános normarendszer szerint a próbát elbukja, nem üdvözülhet, azonban a Minden Törvény ellen lázadó frankista nihilizmus pokoli szabálya értelmében mégis a mennybe juthat, hisz áldozatai éppenhogy a szeretet jeleként érzékelik, hogy üti őket... Legalábbis a gonosz mesében.

Molnár eredeti darabjában ugyan Liliom üdvözülése nincs direkt módon kimondva, csak az utal erre, hogy felesége és leánya nem érez haragot és fájdalmat, azonban a sztori több, a zsidó misztikus hátteret nyilvánvalóan jól értő feldolgozásában (hiszen pl. Fritz Lang életműve is azon alapul),  a Carousel (Körhinta) című musicalban és Fritz Lang 1934-es Liliom című francia filmjében a Szent Bűnös kimondottan a mennybe jut.

A Carousel zárójelenete: "Billy Julie-hoz megy és végül elmondja neki, hogy szerette. Miközben özvegye és leánya csatlakozik hozzá az éneklésben, Billyt jutalmul a mennybe viszik."
A Lang-film zárójelenete: "Az ítélet mutatója a mennyei oldal felé mozdul és Liliom neve lassan eltűnik az ördög táblájáról."

Tehát Molnár "Liliom" Ferenc a darab megírásával a saját üdvözülését "intézte el", terhes feleségének brutális bántalmazását "tette jóvá"!

Térjünk vissza ahhoz a megállapításhoz, hogy a folyamatot kritikusan szemlélő és dicsérő szerzők szerint (MacDonald, Szlezkin, Bakan, stb.) egybehangzóan a modern korban a szervezett zsidóság értelmisége a zsidó misztika alapjain teljesen uralma alá hajtotta és saját képmására formálta az antik-keresztény alapokon álló európai civilizációt, kultúrát .(Észak-Amerikát, Ausztráliát stb. beleértve ebbe, de ma már az egyéb kultúrákat is, pl. Kínát, stb.)

A hagyományos keresztény felfogás értelmében Liliom, Molnár Ferenc, illetve bármilyen bűnös üdvözülésének, a bűnbocsánatnak előfeltétele lenne a bűn megbánása és ha lehet, jóvátétele.
A zsidó misztika perverz, nihilista, antiszociális (és ebben a hagyományos fősodor judaizmus értékrendjével is szembeszegülő) frankista irányzata szerint viszont a bűnbánatra semmi szükség, elég egy mágikus ráolvasás, hogy az áldozatok tekintsék a verést csóknak, kellemes élménynek és az üdvözülés garantált! A varázslat, ráolvasás konkrét formája a modern korban nem egy amulett, vagy varázsige, átok, hanem egy színdarab. (musical, film, stb.)

Ez a nihilista, minden valódi emberi Törvényt tagadó, feje tetejére fordító értékrend váltja fel a frankista zsidó kezekben levő tudatipar (könyvkiadás, színház, film, popzene, stb.) propagandájában, minta-nyújtásában a titkos behatolás útján leigázott keresztény, iszlám, stb. kultúrák hagyományos morális értékrendjét.

A Szent Bűnös figurája a zsidó misztikával áthatott modern irodalomban és társművészetekben egy elég gyakori figura (pl. a nálunk nem ismert lengyel Zofia Kossak "Áldott bűn" c. regényében, de gondolhatunk a filmek rokonszenves gengsztereire is), azonban a típus képviselői közül Thomas Mann "Szent Bűnöse" egy egészen különlegesen beteges sztori az egész perverz életművel együtt, amiért talán meg is érdemel majd egy külön bejegyzést ez a "Fehérek között egy Európai", irodalmi Nobel-díjas pedofil.

Megértette-e Molnár Ferenc Freudot?

Hegedűs Géza és a magyar irodalomtörténet szerzői alábecsülték Molnár Ferencet, amikor azt írták, hogy a freudizmust csak felvizezve vitte bele darabjaiba. Bakan szerint Freud azzal, hogy a Törvényadóról szóló könyvében egyiptominak, gojnak nyilvánítja Mózest, miközben tudja, hogy a történészek álláspontja más, lényegében  megfosztja tekintélyétől, mint a zsidó nép törvényhozójáétól, hiszen ha nem volt zsidó, akkor a Törvény nem is érvényes. (Mármint első lépcsőben a nihilista zsidókra , mint Freud. Mivel ez a nihilista zsidó közeg az egész világ kultúráját elfoglalta, ezért az egész világra rákényszerítik a Törvény elvetését.)
"Mózes és a Monoteizmus" - egy kettős jelentésű könyv
"Különösen a sabbatájizmusban láttuk, hogy a zsidók hajlamosak voltak elhagyni hitüket ebben az Istenben, hogy Mózestől kapott vallásukra úgy tekintsenek, mint amely a múltban megfelelő volt, de ma már nem. Felidézzük ezzel kapcsolatban Jacob Frank kijelentését, hogy a Törvény, a Tóra halott. Freud megismétli a Mózesi Istenben való hit elvetését azáltal, hogy ezt az Istent Mózes teljesen emberi imázsával azonosítja, aki tehát a zsidókat többezer évig érvényesen becsapta. Ez a Mózes, aki még csak nem is volt zsidó, fordította tekintetüket a dicsőséges eszme felé, hogy különleges kapcsolatban állnak Istennel... (...) ...Freud, ha a sabbatájista felfogást akarta modern köntösben megvalósítani, nem is fejezhette volna ki magát jobban. Lényegében azt állítja, hogy a zsidók azt hitték, Mózes zsidó volt, miközben nem volt az (...) mindaz a szenvedés, amiben részük volt az évszázadok során, mivel ragaszkodtak a Tórához, egy történelmi csalás miatt volt, amit egy egyiptomi goj követett el." (Freud teóriája szerint Mózes) "egy egyiptomi volt, a klasszikus ellenség és a klasszikus elnyomó..." (155-156.old.)
Bakan enyhe torzításait lehántva mindenképpen lényegesek a fentiek. Egyrészt abban torzít, hogy elfogadja a hamis állítást, hogy a zsidókat a történelem során "örökké üldözték" és persze igazságtalanul. Főleg nem vehetjük komolyan, hogy bárhol, bármikor is azért üldözték volna a zsidókat, kiemelten a keresztények, mert azok ragaszkodtak a Törvényhez, az erkölcsös együttélési szabályokhoz. Az időnkénti üldözések a zsidó xenofóbiára, kettős mércére, "goj"gyűlöletre és "goj"ellenes terrorizmusra adott önvédelmi válaszreakciók voltak, egyébként a jelenség veszélyességéhez mérten ritka és elégtelen válaszok. (És persze nem megfelelők, amennyiben ártatlanok estek áldozatul, de az ilyen esetek a csőcselék művei voltak, amikkel szemben az egyházi és világi hatóságok többnyire védték a zsidókat.) Másrészt torzít, ha azt érzékelteti, hogy a zsidó misztika nihilistái, köztük a modern kori Freud a Tóra elvetésével saját törzsük kiválasztottságtudatát, Istenhez fűződő különleges viszonyát, a "gojokhoz" képest vélt magasabbrendűségét vetették volna el. EZT soha nem vetették el a misztikus nihilista zsidók, Frank is előírta a bomlasztó szándékkal a katolikus egyházba betért híveinek, hogy csak egymás között házasodjanak!

Az Út Edomba - az illuminátus nihilizmus frankista gyökerei, avagy a hamis zsidóasszimiláció" Miközben szükséges volt kifelé demonstrálni a keresztény hithez való hűséget, tilos volt társaságukba keveredni, vagy vegyes házasságra lépni velük, mivel Frank végső víziója egy zsidó jövő volt, bár egy lázadó és forradalmi formában, amit most egy messianisztikus álom formában mutat be."

Amit elvetettek a Tóra halottnak nyilvánításával (és szimbólumként fizikai meggyalázásával is, lásd kapcakészítés a tóratekercsekből), vagy Freud esetén Mózes tekintélyének lerombolásával, az a Mózes legendás figurájához, mint Isten (a Felettes Én) közvetítőjéhez kapcsolt Törvény, az erkölcsi szabályok voltak. A zsidó vallásból "csak" az általános emberi értéket dobták ki, a xenofóbiát, a faji felsőbbrendűség tévhitét és a kívülállóknak ártás vágyát szigorúan megtartották és megtartják továbbra is...

Freud Sabbatáj Cví és Jacob Frank követőjeként a Törvény elvetésével jól kitaposott ösvényen járt:

Az, Aki Elsőnek Jött [Sabbatáj Cví] mondta ezt az áldást a bárány veséjének zsírjára: "Áldott légy Te, Urunk Istenünk, aki megengeded azt, ami tiltva van."
"E város rabbijai nem akarják, hogy megtudd, hogy a Tóra Parancsolatait azáltal lehet betartani, hogy megszegjük őket. De én, aki tudatlan vagyok a szemetekben, felfedem előttetek, amit ők eltitkolnak: Ha meg akarsz enni egy mandulát, fel kell törnöd a héját."
Frank fenti mondása a Gonosz Anyag Kelippáiba, héjaiba zárt Szent Szikrák kiszabadításának a luriai kabbalából eredő (illetve még régebbi gnosztikus) koncepcióját tartalmazzák népies formában:
A hagyományos sabbatáji doktrínában Cví és gyakran követői is azt állították, hogy képesek kiszabadítani a szentség szikráit a gonosznak látszó dolgokból. (...) Netanel Lederberg szerint Frank egy gnosztikus filozófiával rendelkezett, mely szerint van egy "valódi Isten", akinek a létezése el van rejtve a "hamis Isten" által.  Ez a "valódi Isten" csak a "hamis Isten" által teremtett társadalmi és vallási rendszerek totális elpusztítása útján fedhető fel, ami tehát komplett antinomianizmushoz (anarchizmushoz, törvénytagadáshoz) vezetett. Frank számára már a jó és a rossz közötti különbségtétel is a "hamis Isten" által irányított világ terméke volt.
A frankista történetek a hagyományos zsidó narratívák olyan tendenciózus újraírásának exegétikus elvén alapulnak, melyek felforgatják a kialakult hierarchiákat, megbecsült szimbólumokat járatnak le, és újraértékelik a zsidó hagyomány negatív szereplőit. "Az Úr Szavainak Gyűjteménye" (Frank összegyűjtött tanításai, B.Cs.) a sínai-hegyi kinyilatkoztatást úgy állítja be, mint egy hatalmas átverést, melynek során egy gonosz hatalom értelmetlen és káros törvényeket ad Izrael népének.  Ezek a törvények eltörölhetők azáltal, amit Frank a "Ézsauba vezető útnak", vagy "az Élethez vezető Útnak" nevez. Ezek a kifejezések a korlátok és hagyományok alóli szabadságot jelentik. Bizonyos összefüggésekben az "élet" fizikai halhatatlanságot is jelent. Az Élethez Vezető Út mélységesen apokaliptikus jellegű is; ez nemcsak a kialakult intézmények lerombolását jelenti, hanem a teremtett világ abszolút tagadását is, a látható világegyetem rendje lerombolásának szándékát. 
 (Ugye beugrik az atombomba és az azt kifejlesztő tudósok származása???)

Bakan a "Mózes, mint egyiptomi" c. fejezetben írja:
"Érdemes ezen a ponton bemutatni, hogy milyen értelemben tekinthető a pszichoanalízis egész feladata a sabbatájista étosz beteljesítésének. Különféle okoknál fogva a modern egó rá lett kényszerítve, hogy lemondjon azokról a bűntudat kezelésére szolgáló eszközökről, melyek történelmileg kifejlődtek a természetfeletti vallásos elképzelések körével kapcsolatban." (158.old. )
Bakan nem mondja itt ki, csak célozgat, hogy épp a gnosztikus-kabbalista gyökerű "felvilágosodás", modernizáció volt ez a kényszerítő erő! A (nem kizárólag) zsidó nihilista misztika racionalistának hazudott álruhában vette el a modernizált társadalomban az emberektől ezeket az eszközöket, az erkölcsi mércéket és közösségi együttélési szabályokat, melyeket történelmileg a vallás keretében intézményesítettek!
Századunkban gyakran rámutattak, hogy úgy tűnik, a modern tudomány és pszichoanalízis "átvette a vallás helyét". A modern pszichoanalízis "vallási" szerepet játszik az emberek életében, különösen bűneikkel kapcsolatban, ahogy a bűnt a Mózesi Törvények definiálják. A Mózesi  Törvények legsúlyosabb megsértése - agresszió, gyilkosság, szexualitás, vérfertőzés, stb. - maguk a pszichoanalízis legfőbb témái. A pszichoanalitikus először a felettes én képviselőjeként jelenik meg, amint azt Freud olyan helyesen felismerte az átviteli viszony tárgyalásakor, másodszor pedig mint egy nem büntető felettes én. A pszichoanalízis során a páciens megtudja, hogy a várt büntetésre nem fog sor kerülni. Az indulatátvitel (transference) döntő fontosságú, mert amennyiben a páciens nem azonosítja a pszichoanalitikus személyét a felettes énnel, a megengedő hozzáállás lényegében hatástalan. A pszichoanalitikus meghallgatja páciensét, ahogy az a legsúlyosabb "bűneiről" beszél és nem hibáztatja. Amennyiben egyáltalán bármilyen hibáztatás kimondva, vagy kimondatlanul felmerül a pszichoanalízis folyamatában, az a páciens szülei ellen irányul, az ellen, ahogy bántak vele csecsemő-, vagy gyermekkorában. A pszichoanalitikus a páciens "másik", valódi szülőjével való kűzdelme során úgy jeleníti meg magát, mint egy jobb, elnézőbb és megbocsátóbb szülő. (158-159.old.)
"Freud saját zsidó identitásának ismételt hangoztatása a Mózes és a Monoteizmus által nyer magyarázatot. Ha a zsidó tölti be a történelmi felettes én szerepét, akkor csak egy zsidó szüntetheti meg a bűn értelmét. Felidézzük ezzel kapcsolatban Freud állítását, hogy a pszichoanalízist csak egy zsidó hozhatta létre, és hogy egy levelében ezt írta Oskar Pfisternek: "...mellesleg hogy van az, hogy soha egyetlen istenhívő nem találta ki a pszichoanalízist, és hogy ehhez egy istentelen zsidóra kellett várni?"                                       Ha a zsidók képviselik a Törvény hatalmát, akkor csak egy zsidó nyilváníthatja a Törvényt halottnak. Ebben a szélesebb kulturális értelemben a pszichoanalízis tekinthető úgy, mint egy döntő lépés a zsidó hagyományos képének megváltoztatásához. A zsidó nem áll többé Mózes árnyékában, ragaszkodva a Törvény betűjének szigorú betartásához, (...) hanem mint egy olyan apafigura, aki  türelmes és megbocsátó, toleráns és megértő a mózesi törvények megsértésével szemben. Egy ilyen szerepet Freud csak akkor tölthet be, ha saját magát teljesen zsidónak tekinti, aki ráadásul elszakad Mózes alakjától. Ebben a magának tulajdonított hatalmi pozícióban Freud eltörölheti, érvénytelennek nyilváníthatja a Törvényt. Tehát Freud egy új  Mózes szerepét játssza el, aki egy új Törvénnyel jön le, mely a személyes pszichológiai szabadságnak van szentelve."  (159-160.old.)
A fentebb látott franki doktrínához hasonlóan, vagy annak nyomán a sátánisták, Lucifer-hívők is egy gonosz zsarnoknak állítják be Istent, aki a Törvények nyűgös igája alá kényszeríti az embereket, akiket a mindent megengedő Lucifer szabadít fel. "Tégy, amit akarsz! - hangzik Lucifer "vallási parancsolata" a sátánisták szerint. Bakan könyve szerint az ördög figurája, alakja úgy értelmezhető, mint "felfüggesztett felettes én". Logikus, hogy a parancsolatokat, törvényeket diktáló Felettes Én, Isten, "Lelkiismeret" félresöprése az útból a mindent megengedő Ördögöt állítja a helyébe. Csakhogy aki a saját  lelkében (tudatában, tudatalattijában, bárhol) aláírja ezt a szerződést, és félreállítja a lelkiismeretét, az megnézheti magát és ha ez a viselkedés tömeges egy (volt) közösségben, akkor az az emberhalmaz (többé nem közösség) is megnézheti magát...

Darabjában Molnár Ferenc is pontosan azt teszi, amit Freud, nem Liliomnak/Molnár Ferencnek kell megváltoznia, nem kell a bűnét megbánnia, hanem a Törvényt törli el a fantáziájában / tudatában / tudatalattijában, hogy Liliom bűnösként se kényszerüljön bűnhődni. A követelményeket támasztó, törvényt szabó és azok megszegése esetén büntetni kész Istent/Mózest/Felettes Ént cseréli le egy mindent megengedő, elnéző másikra.

MOLNÁR FERENC TÖKÉLETESEN ÉRTETTE ÉS ALKALMAZTA A NIHILISTA ZSIDÓ MISZTIKÁN ALAPULÓ FREUDIZMUS LÉNYEGÉT.


Frissítés, 2013.jan.25.:



"Könnyen lehet, hogy annak a kritikusának van igaza, aki szerint alapgondolata az volt, hogy mindenben ellenkezőt csináljon - és mégis színpadképeset -, mint a szokványvígjátékok: ne kössenek házasságot a végén, sőt az elején tervezett házasság bomoljék fel a befejezésre. De sokkal tovább jutott: az ördög beléptetése nemcsak színpadi könnyebbség volt számára (amint azt egy másik kritikusa állítja), hanem életében először (és szinte utoljára) valami olyasmi, mint a szimbólum: az ösztön perszonifikációja. S ez ebben a pillanatban azért volt kitűnő trouvaille, mert ekkor már a pesti szalonok és kávéházak levegőjét is kezdte bejárni Freud nagy újításának, izgalmas-pikáns új tanainak a híre; Molnár volt az első író és bizonyosan az első drámaíró, aki színpadilag kamatoztatni tudta a tudat-tudattalan viszonyának új tanait — s úgy, hogy formailag semmi szokatlant vagy váratlant ne adjon, mindezt mintegy a megszokott, minden esti francia szalonvígjáték egy újabb változataként, továbbgondolásaként mutassa meg."
" De mindez nem lenne elég, ha valami merészet nem tenne Molnár - szinte egész művészélete egyetlen merészségét: hogy megírja a vágykielégítés himnuszát, a diadalmas önzés ditirambusát, mely félrelöki, eltiporja a kereszténység aszkézis-tanait. Ettől vált igazán modernné, izgalmassá; s nemcsak himnuszt mondott róla a darab, hanem - megint szinte egyetlenként Molnár oeuvre-jében - be is váltotta, színpadon valósította meg a törvénytelen szerelmet, s ezt apoteózisnak állította be. Ez akkor s Pesten nem volt mindennapos dolog -s ez erősen megosztotta a kritikusi véleményeket."
A kereszténység, és általánosíthatóan minden normális emberi társadalmi értékrend tanai, melyeket a darab üzenete, Molnár Ferenc és mestere, Freud a kabbalai alapú zsidó (de nemcsak zsidó!) nihilizmus alapján félrelök, eltipor, természetesen nem "aszkézis-tanok"! Az emberi társadalmak évezredek során kifejlesztett, kicsiszolt együttélési szabályai az ösztönök szabályozására, társadalmi szabályok, szokások, normák keretébe helyezésére szolgáltak. Nem "elnyomó" funkciójuk volt, hanem megkönnyítették, jobbá tették az emberek életét. Ezeknek köszönhetően nem kell mindannyiunknak állandóan feltalálni a spanyolviaszt, támaszkodhatunk elődeink hasznos tapasztalataira az emberi együttélés terén. Pontosabban támaszkodhattunk, mert napjainkban a misztikus nihilisták romboló tevékenysége nyomán e normák egyre inkább eltűnnek, a társadalom pedig egyre inkább széthullik... Ez volt és továbbra is ez a "haladás erőinek" célja!


Kapcsolódó korábbi bejegyzés: 

Az Út Edomba - az illuminátus nihilizmus frankista gyökerei, avagy a hamis zsidóasszimiláció

14 megjegyzés:

Bobkó Csaba írta...

Na, azt hiszem, ezt se egészen így tanítják az irodalomórán... :-)

Névtelen írta...

Itt is ezeket a dolgokat tárgyalják ki.
http://www.darkmoon.me/2013/satants-secret-agents-the-frankfurt-school-and-their-evil-agenda/
http://www.theoccidentalobserver.net/authors/Darkmoon-Sex-Plague.html

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, kiváló szerző!
Ajánlom még tőle ezt is:
http://www.theoccidentalobserver.net/authors/Darkmoon-Jews&Sex.html

Dr Lasha Darkmoon: Sex and the Jews: Letter to a Jewish Correspondent

Hasznosítom is a záróképet gyakran emlegetett sejtésemhez, hogy nem véletlenül zsidó tudósok fejlesztették ki az atombombát, miközben a judaizmus ősi tanítása, hogy a Megváltás a gojok kiirtását fogja jelenteni, a későbbi zsidó nihilisták pedig a világot mindenestől akarják megsemmisíteni (amint azt műveiben emlegette pl. de Sade, Marx és Petőfi is)

Bobkó Csaba írta...

Ajánlom még ezt is, több szálon kapcsolódik a blog témáihoz:

http://www.jewish-theatre.com/visitor/article_display.aspx?articleID=212

"Sholem Asch's Yiddish drama God of Vengeance( 1907 )"

Sholem Asch az a szerző, akinek a Farn Mabul (Az Özönvíz előtt, angol fordításban Three Cities) című 1929-31-es trilógiájában elhangzik a mondat, hogy "Egy tehén Palesztinában többet ér, mint az összes zsidó Lengyelországban" (aki nem akar alijázni). A Kddush Hashem I. rész bejegyzésben idézem. Honnan tudta ez az akkor cionista zsidó szerző Hitler hatalomra jutása előtt közvetlenül, hogy a lengyel zsidóság Özönvíz, pusztulás előtt áll??? Ha nem az ő köreiben ismert terv volt ez?
Mellesleg egyik korábbi műve címe "Kiddush Hashem" (A Hmelnyickij-féle zsidóirtásról).

A Bosszúálló Isten sztorijában egy lengyel zsidó kulperájtulajdonos háza földszintjén tartja az "üzletet", az emeleten polgári lakásában nevelgeti ártatlannak vélt leányát és egy Talmud-tudóshoz tervezi hozzáadni. Lánya megvédésére a földszinti fertőtől adományoz egy Tóra-tekercset a zsinagógának (Istennek). Nem tudja, hogy lánya rég összeszűri a levet az egyik leszbikus prostituálttal. Tipikus zsidó darab, homoszex, bosszuló Isten, zsidó szexipar. A 20-as évekbeli Broadway-előadásról az egész szereplőgárdát bevitte a rendőrség erkölcstelenség vádjával. A kuplerájos Jankelt az a Rudolph Schildkraut játszotta, akinek a fia, Joseph Schildkraut lopja le a fenti képen a Dávid-csillagot az égből Liliomként lányának.
Tipikus témák a zsidó tudatiparban...

Akos írta...

Nagyon érdekes cikk!! Különösen tetszenek a cikkek, nagyon jó a megközelítés, legjoobban a 6 milliós holokauszt hazugságról írt vallási megközelítés tetszett legjobban (talán még lehetne még mélyebbre is mászni a témában)

Molnár Ferenc írása kapcsán is érdekes volt a "Bűn Általi Üdvözülés" vagy annak a megjelenítése, hogy az illető nem bánja meg a bűneit, és mégis felmentést kap valahogy - Nos- ha ez zsidó eredetű megközelítés, akkor már nagyon is elterjedt a művészetekben. Főleg a Bergman filmek ugrottak be ennek kapcsán, ahol a szerző mindig csak "ábrázolja" a bűneit, és nyilván ezen keresztül kap mintegy felmentést maga számára, nem a megbánás ábrázolásának útján. Ez is egyfajta "feldolgozása" a bűntudatnak. (pedig Bergman apja lelkész volt, így inkább a keresztény megközelítéshez kellett közelebb állnia)

Külön, nagyon tetszett ebben a cikkben, (és a többiben is), a sokak számára ismeretlen források megjelenítése. Külön gondolok itt arra a képre, amin egy zsidó csillag van Broadway előadáson a zsidó színész kezében. Tényleg jelzi, hogy a darabot nem biztos, hogy irodalmi mélysége, vagy alkalmassága miatt, hanem inkább az író zsidó származása miatt adták elő Jew Yorkban. (Ill. lehet, hogy "alkalmas" volt, de nyilván lett volna más mű is, amit el lehetett volna adni)

Ugyanakkor pont a zsidó soviniszta szerzők szokták keresni, hogy "mélylélektanilag" mitől is "zsidó" egy egyszerű ilyen iromány, mint a Liliomfi. Szerintem - bár a szerzők a műveikbe mindig beleírják saját magukat - mégis leginkább a zsidó sovinizmus próbálja kisajátítani az esetek nagy többségében ezeket a műveket.

Pl a Pál utcai fiúk. Bár egy zsidó származású, ember írta, és nyilván valahol benne kell lenni a gyerekkorának, de mégis. A szerző nem volt zsidó vallású, nem beszélt héberül, magyr iskolába járt, magyarul írta a művét, Pesten játszódik, és a közeg sok minden az akkori Magyarországra jellemző.
Persze, a zsidó maffia minden zsidó származásút felkarol, legyen az tehetséges, vagy bűnöző, kém, éljen a múltban, vagy jelenben. Az a kérdés, hogy mi mennyire tartjuk ténylegesen értékesnek, a zsidó kanonizáláson kívül. Mennyire tartjuk felülértékeltnek Molnár Ferencet a zsidó kritika által? Minden bizonyára felülértékelt.

Márai írja Kafkáról (Ami naplóból kimaradt) :

Kafka jó író volt. Nem volt olyan-misztikus-pathologikus, mint sokan hiszik. Tehetséges, számító, egyszóval jó író volt, cinkosian beavatott a betű és a hatás minden titkába.
Max Brod már kanonizálja. Ez a zsidó túlzás mindig elkedvetlenítő. Már úgy idézi egyes – legtöbbször banális – megállapításait, levélrészleteit, mintha Szent Pál megtalált papyrusaiból idézne........Lehet, hogy a zsidók őrültek. Régi nép és megőrült. Brod komolyan írja, hogy valamelyik előadása után, amikor Kafka nagyságát és jelentőségét méltatta, a hallgatóság sorából valaki felkiáltott: „Ezt a századot Kafka századának nevezik majd.” Senki nem tiltakozott. Brod sem.
Knut Hamsunt röviden nácinak nevezi. Több szava nincs róla. Nietzscheről sikítozó izgalommal ír, vénasszonyos sápítozással, követeli, hogy seprűzzék ki az emberiség öntudatából, mert ő is náci volt.

Akos írta...

Egyszer szívesen olvasnék egy mélylélektani elemzést Knut Hamsunról. Hogy az ő egyik művében, mondjuk az "anyaföld"-ben hol kaphatók el a kereszténység alapvető értékelvei, és hol kaphatók el az európai ember, vagy az északi ember alapvető belső normái. És miért nem kötelező olvasmány, miközben a Pál utcai fiúk az kötelező, a liliomfi meg mindennapos előadás a színházakban. Közben az "anyaföld"-ről alig hallunk, pedig a szerző sokkal közelebb áll a magyarsághoz, mint Molnár Ferenc. (aki ugyan beszélt magyarul, de nem volt magyar, de még európai sem )

kételkedő írta...

"...Pesten játszódik és a közeg...az akkori Magyarországra jellemző"
Nem tudom, ismered-e ezt a cikket: http://www.szombat.org/politika/4111-zsidotlanitas-a-magyar-zsido-irodalomban
Heller Ágnes zsidó szemszögből elemzi többek között a Pál utcai fiúkat:

"A Pál utcai fiúk-ban három, minden kétséget kizáróan zsidó fiú szerepel. Ezek közül az egyik, Weisz, jelentéktelen, s mint ilyen, zsidónak is van ábrázolva. Zsidóságára azonban az író tudatos névválasztása utal. A gittegylet különben is egyfajta zsidó dolog. A grund és a grund védelme viszont nemzeti ügy. Boka János a magyar nemzetet reprezentálja, annak legszebb és legnemesebb vonásaiban. A regény reprezentatív fiúalakjainak súlyát és jellemét így a grundhoz, tehát a hazához való viszony határozza meg. Az egyik ilyen fiú Nemecsek Ernő, a másik Geréb Dezső. Nem tudom elképzelni, hogy Molnár Ferenc, aki ebben a könyvében tipikusan magyar zsidó íróként költött, egy ilyen halhatatlan remekművet írhatott volna, ha nem élte és szenvedte volna végig még kisdiák korában a magyar zsidó fiú hazával való azonosulásának konfliktusait, az asszimiláció korszakának konfliktusait.
A Pál utcai fiúk-ban ugyanis minden grundon focizó gyerek, mint például Csónakos vagy Csele természetesnek érzi, hogy a grundhoz tartozik és hogy a grund őhozzá. Természetesnek tekinti azt is, hogy a grundot meg kell védeni. De ahogy egyikük sem árulná el, úgy egyikük sem halna meg érte. A regényben a két szélsőséges magatartási formát Geréb és Nemecsek testesítik meg. E két figura nélkül nincs regény. Az ő magatartásuk azért vélik szélsőségességében reprezentatívvá, mert egyikük sem tartozik olyan organikusan a grundhoz, mint a többi fiú. Mi több, mindkettőjük életét és szenvedélyét a Boka Jánoshoz való viszony határozza meg. Mind Geréb, mind Nemecsek éltető szenvedélye az a vágy, hogy igazán befogadják, hogy a grundon természetesen élő fiúk befogadják, hogy Boka elismerje őket. Hannah Arendt a zsidó asszimiláció korának két alaptípusáról beszél. Az egyik a parvenü, a másik a pária. Geréb a parvenü, Nemecsek a pária. Geréb féltékeny. Úgy hiszi, hogy ő van olyan jó, mint Boka… miért nem őt választják akkor elnöknek? Geréb féltékenysége a parvenü féltékenysége, az újonnan jött pályázik itt az első helyre. Nemecsek, a pária, viszont meg akarja mutatni, hogy ő nagyobb hős azoknál, mint akik a grundhoz tartoznak, hogy neki fontosabb a haza, mint amazoknak, és hogy mindent, de abszolúte mindent hajlandó megtenni érte. Ő meghal a grundért és Bokáért."

kételkedő írta...

folytatás:
"
A két zsidótípus még szociológiailag is pontosítva van. Geréb a jómódú zsidó gyerek, aki cselédlánnyal küldet levelet Bokának. Nemecsek a szegény zsidó szabó gyereke. Nem véletlen, hogy az egész regényben csak Geréb apjával és Nemecsek szüleivel találkozunk. A többiek szülei a regény szempontjából nem érdekesek. Nemecsek szüleit, a zsidó páriákat, csak a gyerekük érdekli. Mit nekik a grund, mit nekik Boka János? Mi közük szegényeknek ahhoz, hogy fiuk kapitány lesz, hogy nevét ezentúl csupa nagybetűvel írják? Geréb apját, az asszimilálódott zsidót viszont szenvedélyesen érdekli, hogy a fia nem volt áruló – retteg a gondolattól, hogy az ő fia elárulhatta volna a grundot. Említésre méltó, hogy Nemecsek az, aki a fekete szakállas férfinak azt hazudja, hogy a fia becsületes maradt. Molnár Ferenc azonban zsidótlanítja regényét. Sem Gerébről, sem pedig Nemecsekről nem tudjuk meg, hogy zsidók. Nemecsek neve persze idegenül hangzik, nem magyarosított, feltehetően cseh. Ennyi jelzésre volt csak az írónak szüksége.
Paradoxul hangzik, hogy számomra plauzibilisnek tűnik, hogy bár Molnár Ferenc ezt a regényt csak úgy írhatta meg, hogy konfliktusát két zsidó kisdiáknak a hazához való szélsőséges viszonya köré rendezte, mégis kitűnő művészi intuíciójának engedelmeskedett, amikor ezt a két hőst „zsidótlanította”. Ebben a regényben ugyanis a szociológiai dimenzió jelentéktelenné válik. A kisdiákok történetét az író egy univerzális/egzisztenciális síkre képes emelni, ahol minden konfliktus mitologizálódik. Csak addig kell vagy szabad a történéseknek konkrétnak lennie, amíg egyszeriségével és egyszerűségével meg tud maradni ezen az egzisztenciális mitológiai szinten, így Geréb történetében a megtért tékozló fiú történetére ismerünk, Nemecsek figurájában a bibliai Jonathánra vagy hasonló mitológiai alakokra. Minden nép minden fia újraéli és újragondolja a becsületről, a hűségről, a barátságról, az igazságról alkotott első homályos, de erős érzéseit A Pál utcai fiúk történetében. Ha Molnár Ferenc Gerébet és Nemecseket zsidónak ábrázolta volna, a szociológiai és történeti konkrétság kárt tett volna az elbeszélt történet egyetemességén. A zsidótlanítás tehát itt emelte a mű művészi kvalitását. "

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, nem ismertem, Nem kedvelem Hellert ( :-) ), de ez az elemzés ordító marhaságnak éppen nem tűnik. Ezzel együtt még mai ismereteimmel se gondolom, hogy Nemcseknek és Gerébnek muszáj zsidónak lennie. Tény, hogy Molnár elárulta, amit amúgy is kitaláltunk volna, hogy a hősi sztoritól eltekintve saját gimnazista korának Pestjét írta meg. Tehát nyilvánvalóan ott a zsidó tényező és valóban nem Weisz alakjában. Elolvasom a cikket.

kételkedő írta...

Én sem kedvelem, inkább arra jó példa, hogy zsidó szemszögből mi a zsidó a Pál utcai fiúkban. Hogy van benne ilyen értelmezés, azt maga a zsidó elit ismeri el Heller személyében. Én sem feltétlenül értek vele egyet a részletekben.

Névtelen írta...

Egy jó tanács: modern irodalomtörténészek ha meglátják, hogy valaki a XXI. században a Spenótra hivatkozik (a MEK irodalomtörténeti anyaga az, ha jól rémlik), azonnal komolytalannak tartják az illetőt. Amit a MEK-ből össze lehet szedni, azt tudják a modernebb szerzők is, de az ugye további utánajárásra, könyvtárazásra szorul.

Ha Nemecseknek zsidónak kellett lennie, akkor mégsem Jézus volt?

Végül is Molnár Ferenc volt a századelő Imre Kertésze/Nemes Jelese. :)

FL

Bobkó Csaba írta...

Tőlük sokkal tehetségesebb volt...

Bobkó Csaba írta...

Kafka kapcsán merült fel, de a Liliomnak is forrása a kabbalai irodalom ítélőszékének két ítéletvégrehajtó férfija: "S hogyan teljesül be az emberen az ítélet? Da Vidasnál: „A halál napja az a nap, amelyen az embert megítélik, és számot kell adnia tetteiről.” Két férfi (két tanú?) jön, akik feljegyzik minden tettét, s a hóhér karddal jön az ítélőszékhez az ember halála: az ítélet napján. Az ember jótettei értelemszerűen mellette tanúskodnak: „Ha akad, aki védje, megmenekül”. Ha nem, „elébe lép a királyi hóhér [...] s kezében megcsillan az élesre fent kard. Aki ekkor felemeli tekintetét, láthatja, miként lobban lángra a kard puszta fényétől egy ház fala. S ekkor maga előtt látja a [hóhért], teste tele szemekkel, köpönyege lángcsóvák sűrűje, s ezek körbenyaldossák az elítéltet.” S aztán egy talányos közlés: „Egyesek saját szemükkel látták a piactéren az angyalt, amint ott állt előttük, miközben mások nem látták.”

És A perben, K. halálakor? – hasonlítja össze a két szöveget Grözinger. Két férfi jön, az egyik tőrt vesz elő. „Kivonta hüvelyéből, majd a magasba emelte, és a hosszú, két oldalán élesre fent henteskést egy darabig vizsgálgatta a fényben [...] [Josef K.] ekkor megpillantotta egy a kőbányával határos ház legfelsőbb emeletét. Mint ahogy fény villan, úgy nyíltak meg az ablak szárnyai. A távolság és a magasság miatt vékonynak és gyengének tűnő férfi hajolt ki egyetlen merész mozdulattal [...] Ki lehetett? Barát? Jótét lélek? [...] …valaki, aki segíteni akart?” "

http://beszelo.c3.hu/cikkek/torvenytelen-behatolo-vagy-torvenyen-kivueli-or

bet01 írta...

Nyilván zsidó volt Molnár Ferenc, de mint Marx mondta, olyan zsidó, akire az érvényes, hogy „Mi a zsidók világi kultusza? A nyerészkedés. Mi világi Istenük? A pénz”.

Ha elolvasná,hogy miket képzelnek bele a jól megírt irományaiba, „gondolta a fene” mondaná. De kifognának rajta: Igaz, hogy köze nem volt a zsidó misztikához, de a „tudatalattija” „aztán az tele volt vele”.

Persze érthető, kevés lenne az őt kisajátítani akaró zsidó maffiának, hogy ő csak egy egyszerű, jó író volt, aki mára kissé megkopott, és nincsenek a műveiben eget rengető mélységek.
Kellenek, hogy legyenek benne, különben mivel adnánk el mind a mai napig. Meg hát valahogy reklámozni is tudni kell.

Ezek után a katolikusok is beleesnek a fentiek által ásott csapdába, és azt kezdik elemezni, hogy a démoni zsidó misztika számukra láthatatlanul, de rejtetten, a tudat alattira hatóan érvényesül a műveiben, mint a másodpercre belevágott üdítőreklámok a hollywoodi filmben