"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2012. március 13., kedd

Kossuth zseniális ötlete: az ELADÓSÍTÁS!


avagy
Mitől szabadították meg a jobbágyot 48-ban és mit szabadítottak rá "felszabadítói"?
A közelgő ünnep apropóján ideje feltennem régi kérdésem, hogy vajon mitől is szabadították meg a jobbágyokat 1848-ban. És hozzátennem, mit szabadítottak rájuk, vagy mit akartak rájukszabadítani sokat ünnepelt "felszabadítóik".

Véletlenül Pesten a minap egy antikvárium előtt az utcára kitéve akadtam a ládában egy könyvre: "Supka Géza: 1848 1849"
A szerző személye ugyan nem túl vonzó, hiszen a 18-as forradalom egyik vezetőjeként Károlyi őt küldte Prágába nagykövetnek (nem tudom, a prágai pályaudvaron ő búcsúztatta-e a Felvidék megszállására induló cseh katonákat), 1945-ben pedig a legalizálást követően ilyen múlttal nem meglepő módon egy időre  szabadkőműves nagymester lett.
Azonban külön hasznos egy ilyen élvonalbeli haladár szemével is látni a 48-49-es sajnálatos eseményeket,  mert ma, a szocialista-kommunista és általános felforgató eszmék hivatalosan nem túl divatosak, ezért szemérmesen megint elhallgatják 48 "hőseinek" ilyen irányú befolyásoltságát és "hőstetteit", a régi hazafias demagógia máza mögé rejtve a forradalmárok valódi romboló jellegét. E szempontból hasznosak a szocializmus kori könyvkiadások, mert akkor a reformkoriak, vagy 48-asok ultrabal kötődéseivel még dicsekedtek. Supka művét a 80-as években csak újra kiadták, tehát ő eredetileg még olyat is beleírt, ami a szocializmus-kori szerzők egyéb okból nem tettek, vagyis duplán érdekes a nézőpont, ha persze nem is azért, mert az én sajátommal egybeesne. Tehát a könyv iránya: mire büszke egy hazaáruló vakoló világszétverő 48-ból, és mit tart "hibának" (nem elég radikálisnak!) benne!

Most kiragadnék egy tanulságos részt, ami régi felfogásomat támasztja alá 48-49 egész jellegéről, ami eléggé ellentétes a köztudatba bevésett propagandaképpel.
Hangsúlyozom, hogy általában a történelem szerintem problémás kérdéseinél nemigen van szükség új, pl. levéltári tényekre, elég felismerni az események előttünk levő, mindenkinek hozzáférhető leírása és az azok politikailag-ideológiailag terhelt szokásos értékelése közti feltűnő logikai ellentétet. Vagy talán nem csak logikai, hanem világnézeti alapú, hogy adott tényekből a logikának ellentmondó következtetést vonnak le. De szerintem ez inkább célzatos propaganda, amit a konformisták gondolkodás nélkül elhisznek és szajkóznak.

Nem igazán Supka mondanivalóját tartom itt érdekesnek, hanem ami nekünk kirajzolódhat a leírásból a szokott,  bejáratott történelmi felfogást kiegészítve a fenntarthatóság, rendszerszemlélet és az erőforráskimerülési válságok, a haladásnak dicsért pusztulás szempontjaival:

34. old:
A francia forradalomnak lassan-lassan Európa kelete felé is terjedő eszméi főként azonban az 1831-i nagy parasztlázadás, mely az ezévi kolerajárvány nyomán ütött ki Magyarországon is, apránként mégiscsak oda érlelték a jobbágyság kérdésében is a helyzetet, hogy a nemesség gondolkodni kezdett azon, hogy legalább a legkirívóbb igazságtalanságokat le kell nyesegetni.E meggondolásaiban - ezt el kell ismernünk - hatalmas ösztöke volt azonban az is, hogy most már maguk a királyi propozíciók is sürgetni kezdték a jobbágykérdés rendezését és félős volt, hogy ha nem maga a nemesség intézkedik hamarosan ebben a dologban, akkor a nép a maga sorsa enyhülését kizárólag az uralkodónak fogja betudni, s akkor egykönnyen létesülhet paktum a korona és a parasztok között -  a nemesség hátrányára.


Ezt megelőzendő, az országgyűlés már 1839-ben elfogadott egy úgynevezett örökváltsági törvényt (1840: VII t.-cikk), amely persze a földtulajdont továbbra is csorbítatlanul megőrizte a nemesség számára, de a jobbágy az úrbéri szolgálmányok egyes részei (főként a dézsma) alól az urasággal való szabad egyezkedés útján megválthatta magát - ha mind a két egyezkedő fél meg tudott egymással egyezni. Bizony, ez a semminél nem sokkal volt több.

  Ekkor sajátságosképpen éppen konzervatív részről kapott a dolog újabb lökést. A két kancellár - Apponyi és Jósika - belátta, hogy ha a nép sorsán nem lendítenek alaposabban, akkor feltétlenül forradalomra kerül a sor. Ezért az 1847 őszére egybehívott országgyűlésen felolvasott királyi propozíciók most már határozottan azt követelik, hogy az országgyűlés hozzon törvényt a jobbágyi szolgálatok és a nemesi adómentesség eltörléséről.

  A Rendek csak nagyon kelletlenül láttak neki a kérdés tárgyalásának. Kossuth, aki most már ellentmondás nélkül az ellenzék vezére volt (...) taktikai okból kénytelen volt igen szerény javaslatot terjeszteni a kerületi ülés elé. E javaslat természetesen adottságnak fogadta el az 1840. évi örökváltságtörvényt, vagyis, hogy a jobbágy megválthatja magát. De Kossuth javaslata szerint a megváltás tárgya nem lehet a jobbágy által megművelt föld (telek), hanem csakis az úrbéri szolgáltatások. ( A nemesi földbirtok tehát Kossuth szerint is továbbra is érinthetetlen tabu.) A megváltás alapjául szolgáló becslésnél ne azt nézzék, mennyibe kerül ez az úrbéri szolgáltatás a jobbágynak, hanem azt, hogy mennyi haszna van belőle a földesúrnak. E két pontban tehát Kossuth feltétlenül a nemesség oldalára állt. Viszont ezzel szemben azt követelte, hogy a házatlan zsellér minden váltság nélkül legyen szabaddá, továbbá, hogy a földesúr bíráskodása, az úriszék, feltétlenül megszüntettessék.

   Kossuth e négyes javaslata nyilvánvalóan egyezkedés eredménye. Ahol reális gazdasági előnyökről van szó, ott határozottan a nemesség pártjára állt, viszont ahol inkább presztízsengedményekről van szó, ott bátran az elnyomottak pártjára kél. Nemesi követtársainál azonban még e szerény követeléseivel sem volt sok szerencséje. Igaz, hogy a Galíciából és Felső-Magyarországból érkező, nyugtalanságokról szóló hírek arra bírták az országgyűlés plénumát, hogy elfogadja az örökváltságot - bár többen tulajdonrablást emlegettek -, de hozzáfűzték, hogy teljes, tökéletes és egész váltságot követelnek eddigi jogaik fejében.
Kossuth "bátran" volt képmutató és demagóg, a népfelszabadító álruhájában villogva...
De a magyar országgyűlés határozata még istenes volt, ha az erdélyiével hasonlítjuk össze, amely a parasztbirtok jó részét - néhol négyötödét - minden kárpótlás nélkül egyszerűen a földesúrnak ítélte oda.  Erről a határozatról írta Kemény Zsigmond báró a lesújtó szavakat:
  "Szépen kirabolva van a nép!"

(...)

Az alsótáblának immár végérvényesen megszövegezett javaslata így szólt:
   "Valamint egyrészről a földesúrnak tökéletes kármentesítés biztosíttassék, úgy másrészről az úrbéri tartozásoktól és szolgálatoktóli megváltás a földesúr beleegyezésétől felfüggesztve tovább ne maradjon."

(...)

A főrendek két napig vitáztak a javaslat fölött, sa vége az a határozat volt, hogy " e kényszerítő törvény hozásának kérdésébe egyáltalán ereszkedni nem fognak". A felsőtábla tehát még abba a kis engedménybe sem volt hajlandó belenyugodni, amit az alsótábla javaslata nyújthatott volna. S ezzel - a dolog úgy festett - az egész jobbágykérdés boldogabb időkre napolódott el.  Ez 1848 február 3-án és 4-én játszódott le. (A következőkben most már figyelemmel kell a naptárt is kísérni, mert az események szédítő gyorsasággal kezdtek az idők rokkáján peregni.)
   Februárius 18-án egyszerre híre kelt, hogy Stájerországban harc ütött ki a jobbágyok és földesurak között: a parasztok megtagadják a dézsmafizetést. A kormányzat katonaságot küldött ki a lázadók ellen: egész sor összeütközés keletkezett a parasztok és a katonaság között, sok a halott.

(...)

Kossuth intuitív meglátására jellemző, hogy nyomban tisztában volt vele, hogy  a szomszédban égő ház minő veszedelmet rejthet a magyar nemességre is. Ezért a decemberi halasztó indítványától eltérően most már azt indítványozza március 6-án, hogy az alsótábla vegye nyomban újabb, sürgős tárgyalás alá az örökváltság kérdését. (...)

Indítványai ismét kompromisszumot tartalmaznak a nemesi és a népi érdek között. Első pontja szerint az örökváltság szabad egyezkedés tárgya a földesúr és a jobbágy között; tehát a megváltás nem kötelező (ezzel a főrendek felé tett Kossuth engedményt). Második pontja azt tartalmazza, hogy a jobbágy nemcsak pénzzel válthatja meg szolgálmányait, hanem a jobbágyok által birtokolt közös legelőből is (ezzel a nemesség földéhségét iparkodott kibékíteni). A harmadik pont kizárja azt, hogy az örökváltság terén az állam siessen a jobbágyok segítségére (mert hiszen akkor a közvetett adók révén a nemességnek kellene saját magát kifizetnie). Ha van a jobbágynak elegendő készpénze, akkor a földesúr tartozik a váltságdíjat egészben elfogadni, ha azonban nincs a jobbágynak elegendő pénze, akkor tartozása fejében évbért fizethessen a földesúrnak. (Ez a pont igen fontos, mert Kossuth egyik legzseniálisabb ötletét tartalmazza: miután azt látta, hogy a rendeknél a jobbágykérdés egyben politikai presztízs kérdése is, s ezt aligha sikerül meggyőzéssel lebírkóznia, ezért az egész problémát a politikaitérről áttolta a gazdasági térre:

az úrbéri, tehát alapjában politikai viszonyt adóssági, tehát gazdasági viszonnyá kívánta átváltoztatni. Ez feltétlenül a jobbágyság javát szolgálta.)

A fenti, pirossal kiemelt legutóbbi megjegyzés alapján Supka kiérdemelhetné a politikai vak és logikai analfabéta címeit!!! Miközben magát a jelenséget egészen pontosan bemutatja, tehát legfeljebb csak félvak...
Hacsak nem ügyes propagandistaként hazudtolta meg a saját maga által pontosan bemutatott tényeket, vagyis nem naív és vak volt, hanem a "felvilágosult" haladár (vakoló) közeg elkötelezettje.

A lényeget megismétli a később, 40. old.:
Az előzőekben Magyarország társadalompolitikai képét kívántuk megrajzolni a forradalmat közvetlenül megelőző időkben. (Hiszen láttuk, hogy még a jobbágykérdés is dandárjában mint ilyen - tudnillik: politikai kérdés - szerepelt a nemesség tudatában, s Kossuthnak külön fogást kellett alkalmaznia, hogy azt a politikai térről eltolja a tisztán gazdasági térre, amikor a jobbágyi szolgálmányoknak adóssággá való átformálását célozta egyik javaslatával.)
Majd újra a 42-43. oldalon:

 Az állam úgyszólván teljes pénzhiánnyal küzködött (...) S ide vezethető vissza Kossuthnak az az indítványa is a jobbágykérdésben, hogy ne az állam vállalja a nemesség pénzkárpótlását, hanem maguk a jobbágyok; s miután készpénz aligha akad elegendő erre a célra, ezért a jobbágyközösségek földátengedés fejében is követelhessék a megváltást. Eötvös József ekkor a leghatározottabban tiltakozott a parasztbirtoknak bármi címen való megrövidítése ellen. Kossuth aztán el is ejtette ezt az indítványát, de csak "barátaira való tekintettel".
  Tudjuk, hogy végül az események során az ún. "jobbágyfelszabadítás" nem mindenestől az eredeti kossuthi tervek szerint valósult meg, azonban a lényeget tekintve az illuminátus világforradalmárok által megszervezett "Népek Tavasza" a hazai hadszíntéren is a korábbi, "feudálisnak" bélyegzett, fenntarthatóbb, önellátóbb, a globális rablókapitalista tőkétől akkor még SZABADABB szűzföld-társadalomnak a rablás előtti döntő megnyitását, feltörését jelentette. Ez a folyamat, melynek a Forradalom valójában döntő eszköze volt, megnyitotta az addig adóssággal nem túlzottan terhelt paraszti és nemesi birtokok rohamos elkótyavetyélésének útját is, és mint láthatjuk, maga Kossuth is ennek az adósságcsapdába taszításnak volt egyik fő ügynöke, amin előélete és a forradalom utáni illuminátus szolgálatai ismeretében egy kicsit sem lepődhetünk meg. Mi, a hamis történelem(kép) leleplezői  nem, de "mi", a szélesebb magyar közvélemény annál inkább...

A 48-as VILÁGFORRADALOMBAN (ha kényszerből MÉG csak európaira is korlátozottban) oly fontos kezdeményező szerepet játszó Marx helyeslő értékelése szerint a kapitalizmus az "eredeti tőkefelhalmozás" (rablás, lopás, csalás) útján szerzett tőkéivel behatol a mezőgazdaságba is és annak korábbi "feudális" formáit szétverve az addigi önellátó, fenntarthatóbb gazdálkodási formákat, társadalmi viszonyokat átalakítja haszonelvű, pénzalapú viszonyokká. (A "fenntartható" jelzőt nem Marx használja, azt én tettem hozzá!)

Nálunk már legalább  Dózsa idejére is ugyanennek a folyamatnak zajlott egy korai kiadása, a személyi, politikai viszony gazdasági, PÉNZ-ADÓSSÁGI viszonnyá átalakítása, amikor a jobbágytól a földesurak és az egyház elkezdik tömegesen pénzben követelni az addigi terménytizedet és kilencedet , illetve elkezdik a majorsági gazdálkodást, tehát kezdenek robotot követelni. A világszerte zajló folyamat keretében a KAPITALIZMUS rombolja a fenntarthatóbb gazdálkodást és társadalmat, zülleszt, közben kiterjeszti az eladósítást. Ennek a hosszú, sokszázéves folyamatnak egy betetőzése a jobbágy"felszabadítás", az érdekes csak az, hogy ezt a kapitalizáló-profitosító folyamatot elvben elítélő hazafiak tömege fogja holnap  nagy (illuminátus francia mintát utánzó) forradalmi-trikolóros kokárdával a mellén pl. annak a Kossuthnak a szobra alatt a "felszabadítókat" ünnepelni, akiről nagyon nem meglepő módon egy vakoló forradalmár szerző mutatta be pontosan, hogy mi volt az igazi szerepe e rombolás 48-as magasabb szintre emelésében...

Vessük ezt össze egy másik értékeléssel a már lezajlott forradalom és "szabadságharc", a jobbágy"felszabadítás" tényleges következményeiről:

TamáskaPéter: Capricciók
Horváth Mihály, csanádi püspök* (...) fordította le kissé átdolgozva Le Play 1846-ban írott tanulmányát a tiszamenti jobbágyról. A dolgozat a nálunk még meglevő kényszerszegődési (úrbéri) rendszernek a családi viszonyokra való hatását vizsgálta.
Mivel vagyonukat – írja Le Play – az uzsorások nem terhelhetik meg jelzáloggal, "sok család jóléte a hűbérrendszer végső maradványainak fenntartásához van kötve.
"A mezei munkában megedzett s tápláló eledellel élő nép testalkatra Európa többi népeit általában felülmúlja. A hosszú élet, mely a kizárólagos iparos népeknél nagy ritkaság, itt gyakori." Meglepő korrajz: az akkori liberális lapok ugyanis magyar honról a nyomor rajzait tárják elénk. Ami az utazás akkori luxusát illeti, Le Play arról tudósít, hogy "az egész-telkes gazdák valamennyien, de a féltelkesek nagy része is, az ökör mellett lovat is tart. Aminek különösen kedvez a pest-egri úton való két állomásig, a Gödöllőig és Gyöngyösig való postajárat. Még a negyedtelkes gazda is, sőt egyszerű zsellér is tart lovat".
Ha nem Horváth Mihály fordította volna ezt a szöveget, csóválhatnánk a fejünket ennek hallatán – amelybe némi túlzást visz az egészséges családmodellt láttatni akaró francia, mondván, az ipari fejlődés és az uzsora épp ezt teszi tönkre –, ám a korabeli börtönbefogadási naplókat átsilabizálva megenyhülünk: van honunkban ló bővivel, hiszen az áristomok tele vannak lótolvajokkal. Úgy látszik, Horváth professzor úrnak is tetszett az idilli kép, nincs megjegyzése hozzá. Pedig készített lábjegyzeteket, mint azt a következő eszmefuttatásnál is látni fogjuk.
"Nem lévén joguk a családi birtokokat jelzáloggal megterhelni, (a jobbágyok) meg vannak védve az uzsorások csapdáitól, kik Nyugat előre nem látó birtokosaira nézve a romlás állandó okai ott, ahol a hűbéri intézményeket eltörölték" – fordítja Le Play-t, s hozzá értelmezésül mindjárt ott a keserű lábjegyzet: "Ítéletét a szabaddá tett kis- és középbirtokoknak nálunk végbement pusztulása teljesen igazolja."
Az időpont: 1855, alig hét évvel a forradalom után.
  * Horváth Mihály személyében ne próbáljunk valami konzervatív klerikális reakcióst látni! Aki nem tudná, ő, mint liberális főpap lett az 1849-es trónfosztó debreceni kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, ezért a forradalom bukása után emigrálni kényszerült, távollétében halálraítélték és jelképesen fel is akasztották, ezért és emigrációbeli szabadkőművessége, valamint nősülése miatt az egyház kiközösítette. A Kiegyezés után hazatér és, visszakapja püspöki címét és jövedelmét, neves liberális-nemzeti(!) történész-szerzőként a trónörökös magyar történelem tanára lesz az általa vallott, nem finnugor, hanem szittya-hun rokonság felfogása alapján, ami egy érdekes másik bejegyzés tárgya lehet a Habsburgokat a finnugor elmélet erőltetésével vádoló szélhámosok kapcsán...

Mit szabadított tehát fel az 1848-as forradalom? A jobbágyot? Akinek "feudális viszonyai" leginkább azt jelentették, hogy kiterjedt faluközösségi földhasználati és egyéb haszonvételi jogai mellett, ezek által biztosított megélhetése mellett a marxi kategóriával "társadalmi felépítmény", tehát az állam, a közigazgatás, a hadsereg, stb. fenntartásának terheit jelentős részben természetben viselhette, ami könnyebben elérhető volt számára és a "feudális csökevények", mint az úriszék lehetővé tették, hogy ez, a terhes fenntartási igényű felépítmény, az állami bürokrácia nem volt még túlzottan nagy, az állam jövedelemújraelosztási hányada még sokkolóan alacsony volt a "modernizáció" utánihoz képest, a maihoz képest.

A Forradalom az uzsorát szabadította fel, a szabadrablást szabadította el, a pénzuralmi rendszer farkasa a "feudális" korlátok ledöntése után akadálytalanul törhetett be a falu, a mezőgazdaság aklába és a TSZ-szervezés idejére, kb. egy évszázad alatt maradéktalanul fel is zabálta a bárányokkal, a parasztokkal együtt a fenntartható élet alapját!
Tragikomikus, ahogy március 15-én a bárány-utódok máig a farkast ünneplik...


Ide vezetett a Zseniális Ötlet...
Érdekes, de nem meglepő, hogy már, vagy még ma is van mit a családi gazdaságoktól elvenni és abból a nagybirtokokat  hízlalni és a folyamatot elősegítő politikusokat hazafiak ma is ünnepelhetik, mint "szabadságharcosokat", erről szól a testvérblog bejegyzése:


Kiegészítés:  A Pesti Nagy Francia (sőt Lombard) Forradalom

Vessünk össze egy kutatói megállapítást egy eredeti visszaemlékezéssel   az ügyben, hogy honnan jött a nagy forradalmárság inditéka a forradalom   egyes számú jelképénél, Petőfinél és radikális fiatal társainál:
 
  "Fekete Sándor: „…agyon akart verni a magyar nép…”    Adalékok Petőfi választási megbuktatásához"
 
  (mivel apja, Petrovics István nem igazán volt népszerű Petőfi   szülőföldje vezető- és középrétegeiben)...
 " „Szerencsétlenebb helyet a   követjelöltségre sehol másutt az országban nem választhatott volna, mint   szülőföldjét, a Kiskunságot.” *22
   Ha a költő mégis itt lépett fel, ez önmagában is bizonyítja, hogy nem ismerte eléggé a helyi körülményeket.
  De a választási taktika követelményeit sem.
Idézett RÖPIRATÁBAN EGYETLEN   KÉZZELFOGHATÓ, PROGRAMMATIKUS ÍGÉRETET SEM TALÁLTUNK, legyen szó AKÁR   AZ EGÉSZ ORSZÁG, AKÁR A KISKUNSÁG NAPI ÉRDEKEIRŐL.
Táncsicsról sem   állíthatjuk, hogy a taktikázás, a politikai mesterkedés nagy tudora lett   volna, de tanulságos elolvasni egyik kommentárját, melyet később,   Petőfi választási veresége után írt meg saját lapjában, a Munkások   Ujságában. Ebben sajnálkozását fejezi ki Petőfi bukása felett,   tiltakozik az ámító gazság, a kaputosok önkénye ellen – s mindjárt   elkezdi ajánlani lapját, mely a nép jogaiért küzd… S konkrétan beszél a   parasztság legégetőbb napi ügyeiről, a bordézsmáról, a regálék teljes   megszüntetéséről. *23
(BORDÉZSMA, REGÁLÉ – mondanom sem kell, hogy AZ ILYEN SZAVAK PETŐFI EGÉSZ ÉLETMŰVÉBEN EGYSZER SEM FORDULNAK ELŐ.)"

 Enyhén szólva meghökkentő, hogy Petőfi szerint az általa állítólag hőn   szeretett népnek kutya kötelessége lett volna őt megválasztania a   semmitmondó, vagy éppen káros nagy szavakért, miközben tényleges  érdekképviseletükre, mint leendő politikusuk nem is gondolt... De legalább választási "programjában" jól leteremtette választóit, hitvány talpnyalóknak nevezve őket...
 De mik voltak e Nagy Szavak - melyekért sehonnai bitang ember, ki halni   nem mer - forrásai, ha nem az ország, a nép tényleges problémáinak és   vágyainak alapos, vagy akár felszines ismerete?
  
Pándi Pál: Kísértetjárás Magyarországon (Az utópista szocialista és kommunista eszmék jelentkezése a Reformkorban):
Csaknem egy fél évszázad múltán így írt Jókai 'A tengerszemű hölgy'-ben   Petőfi által történt bevezettetéséről a Pilwax kávéházba: "Ez az igazi   francia". E szóval mutatott be Petőfi az ifjú seregnek. Ez volt a lehető   legnagyobb magasztalás abban az időben. Franciaország felé fordulva   minden szabadságvágyó nemzetnek az arca, onnan várták egy új korszak   hajnalhasadását. Francia könyveket olvastunk, Lamartine Girondisták   története, Tocqueville Democratiája volt a bibliánk.
Hát nem magyar, nemzeti ügy volt a Forradalom, hanem francia??? Akkor már talán értjük, miért robbant ki szinte "varázsütésre" egyszerre Európa tizenvalahány nagyvárosában... Ilyen ÖSSZEHANGOLT világforradalmi akciót nehezen indokolhatnánk a kiskunsági, vagy somogyi bordézsma problémáival...
---
Fekete azonban kissé mégis igazságtalan, amikor azt mondja, hogy Petőfi sose írt arról, mi érdekelte a vidéki magyar embert, hiszen  még versben is megénekelte földijeihez fűződő érzelmeit, velük való azonosulását:
KEDVES VENDÉGEK
Oh ez az ostoba falusi nép!
Irják, hogy majd feljőnek Pestre. Szép.
S meglátogatnak. Még szebb. Jőjetek.
Hanem meg is szököm előletek.

Pompás mulatság lenne. Képzelem.
Bejárnák Tolnát, Baranyát velem.
Vezetném őket, mint nyájt a szamár.
Jaj, ha tudnák, mint várom őket már.

Jeles család is. Annyit mondhatok.
Körében borzasztóan mulatok.
A táti, ez derék legény. Derék.
Az embert mostan is magázza még.
S mily érdekes hallgatni, hogyha szól
Trágyárul, béresekről, gyapjuról.
És kérdi tőlem: hogy kel most a zab?...
A búza?... árpa?... széna?... krumpli?... bab?...

Költői dolgok mindenekfelett,
Csak ugy hizik tőlök a képzelet.
A mámi, ez már művelt egy személy,
Még az irodalomról is beszél.
Könyvtára van szobája ablakán.
A könyvtár dísze Szigvárt, Kártigám.
És a kisasszony, oh be kellemes.
Mint a sült rák, olyan szemérmetes.
Mindig pirúl. S mi bájjal társalog.
"Igen" s "nem" nála az egész dolog.
Vigan vagyunk. Valóban. Ha ezek
Meglátogatnak, majd lesz élvezet.

Pest, 1844. július

A NÉPPEL TÜZÖN-VIZEN ÁT!!!



7 megjegyzés:

G. Balazs írta...

Hajra Csaba, csak rangasd azt a rongyos leplet egyszer csak lehull... felek, hogy addigra mar keso lesz, de mi mast tehetunk?

Bobkó Csaba írta...

Persze, az igazat ki kell mondani. Idén ki mondta az ünnepi beszédet? :-)

Névtelen írta...

Milyen kár, hogy a történelmünk sorsfordulóinál Bobkó Csaba helyett olyan sarlatánok döntöttek végtelenül bonyolult és súlyos helyzetekben, mint Kossuth Lajos, gróf Batthyány Lajos, gróf Teleki László és hasonszőrű társaik. Bezzeg, ha Bobkó Úr kezében lett volna a gyeplő a magyar paraszt még ma is az állam, a közigazgatás, a hadsereg, stb. fenntartásának terheit jelentős részben természetben viselhetné! Fizethetné a dézsmát, a tizedet, stb., stb. Abcúg Kossuth, abcúg Petőfi, éljen Bobkó!

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm a belém helyezett bizalmat! Igyekszek megszolgálni. :-)

Névtelen írta...

Tipikusan a mai idióta szemléletet tükröző hozzászólás!

Jó annak aki a fejlődés csúcsát jelentő demokráciában élhet és még el is hiszi, hogy a lehető világok legjobbikában él. (Igaz nincs háború)

A jobbágyság adóterhelése max. 35-40% volt. Számítsd ki a mai jövedelem elvonást, ha az összes adót (forgalmit is), járulékot, díjat, kamatot összeszámolsz, most mennyi marad a jobbágynak aki inkább rabszolga.

Én inkább jobbágy lennék 48 előtt, mint alkalmazott a mai világban.

Névtelen írta...

Nekem felmerül a kérdés, hogy ha 1848 intézményesítette a földrablást, akkor 1849 után ez miért nem lett visszaállítva 1848 előtti formájára? Mert ha azért nem, mert Ferenc József duzzogott, akkor ugyanott vagyunk, hogy végül is mindegy, ki kezdte, ha az ellenség se tudta jobban, másfelől talán ez egy olyan probléma, ami mindenképp bekövetkezett volna?

Most épp Illyés Puszták népét olvasom, hát egyáltalán nem erre számítottam, ahogy be volt nekem évek óta harangozva, valami éhezős-nyomorgós regényt vártam, ebből lett egy bensőséges "paraszti" világ, mellesleg Szent Istvántól kezdve végig szidja a magyar történelmet, de Zápolyát, Kossuthot is, vannak benne érdekes részletek, amiből nem arra következtetnék, hogy Illyés pár évtized múlva Kádár kertszomszédja lesz.

A Magyar Hüperión új száma ír a magyar föld kiárusításáról, nem csodálom, hogy Orbán a Kossuth-Tisza vonalon mozgó politikus, más nem is lehetne. Nála még megtévesztésről, megvezetettségről sincs szó, hiszen labancozott is már, max. a mostani Habsburg Ottó-hagyaték várba költöztetése lehet kivétel.

És én az elmúlt hónapokban döntöttem el, hogy Tokaj-hegyalján szeretnék szőlőművelésből megélni, érdekes lesz, remélem, bele tudok vágni.

FL

Bobkó Csaba írta...

Ezekben a dolgokban 49 után nemigen vontak vissza semmit. Az jogos felvetésed, hogy előbb-utóbb mindig a nagybirtokosok igyekeztek kifosztani a parasztokat, ez a történelemben sokszor megtörtént, lehet, hogy forradalom nélkül is erre tendáltak. Egyébként valóban, 48 előtt is folyamatosan nőtt a közvetlen földesúri kezelésben tartoptt majorságok aránya, gondolom, már a török hódoltság idején zajlott a folyamat, a nyugati exportra termelés miatt. El kéne már olvasnom a Puszták népét. Illyés enyhén szólva nem kedvencem, egy sötét alak, ő is fontos szereplő a szocializmus alatti vakolás témában, de még nem tudok konkrétumokat. OV viszonya a Habsburgokhoz érdekes, szerintem szeretne ő az övékhez hasonló dinasztiát...
Hegyaljai vagyok, mit akarsz ott, amíg nincs vörös? Vörös fajták nélkül egy borvidék legjobb esetben is félkarú óriás... :-)