.
Már a jakobinus (tehát illuminátus!) összeesküvésben való részvétele előtt az állami szolgálatban is tipikusan a világfelforgatók programjával egyező tevékenységet végzett:
, talán nem kell jobb példa a Krúdy által a Nyugatba a Himnusz születésének századik évfordulójára írt cikknél. Érdemes az egész cikket elolvasni, itt kénytelen vagyok rövidíteni:
(Nyugat, 1923. 4.szám)
Martinovicsék legördülõ feje a budai mezõn: jó darab idõre elvette kedvét az összeesküvésektõl tábla bíráknak, literátoroknak és a többi fennkölt lelkû magyaroknak, akik már ebben az idõben, csaknem minden vármegyében, Dunántúl és Tisza mentén az esti faggyú gyertya világánál, könyvek kisbetûi mögött keresik a mindennapi mámort, nem pedig a kancsó hajtogatásában. A kúriák falain még ott függnek a nagy peleskei jegyzõ szerszámai, a tarsoly, a rezes kard, a kalap, de a ház ura már a lovasembert várja, aki a börtönben megjavult Kazinczy Ferencnek valamely legutóbbi levelét másolatban hozza. Igaz, hogy az udvarházakban még nem ismerik azt a szokást, hogy elõfizetni lehet a vértanú újságára, de az áhítatos kezek másolatában forgó leveleiért több mérföldnyire is elküldenek, mert ezek a levelek az új, vértelen összeesküvést hirdetik: a nyelvújítást. A széphalmi uraság jól ismerte fajtáját, a tespedõ, a rossz múlt idõk ócska szalmazsákján is szívesen hentergõ magyart.
(A Felvilágosult-Illuminált-Illuminátus haladár szerzők és politikusok szokott mucsaizása, magyarozása!)
A brünni várban, ahol a "Káté"-ért huzamos ideig üldögélt, tûnõdõ rab módjára, alaposan kigondolta, hogyan folytatja további életét, ha ismét a napvilágra kerül. A tizennyolcadik század immár avult, kijátszott kártya Mária Terézia és II. József kora, viszont a "szabad polgár" eszméiben megegyezett hazafiaknak leütik a fejét - valami új dologgal kell elõállni, amely magyar is legyen, hogy felkeltse a hazafiak érdeklõdését, ártatlan és jámbor színezetû legyen, hogy félrevezesse a helytartóság szimatát, viszont legyen benne mag, amely egykor kirepülhet, mint a pisztoly magja, vagy terebélyes fává növekszik a jövendõben, mint a tölgy magja.
(Tehát "magyar" csak azért kellett legyen, hogy csaliként bekapják a hazafiak, a hasznos idióták, nemcsak a helytartótanácsot, hanem a hazafiakat is félrevezették, hisz a Felvilágosító eszmék egyik legfontosabbja a nemzetek eltörlése! Jellemző a militarista hasonlat, célozgatás, ma kényszerből még csak irodalom, nyelvújítás, a jövőben lesz még ebből pisztoly, forradalmi háború is!)
Könyvei, amelyek vele raboskodtak, tanácsot adtak a hosszú álmatlan éjszakákon. A vérévé, testévé vált irodalmi-kedv felgyújtotta a sötétség éveiben az útmutató lámpást. A szent férfiú kitalálta a börtönben nemzete megtérítésének a módját. És mikor a hét szomorú esztendõ után a Munkácsi vártorony alól Bányácska felé fordította szekere rúdját, oly vidám és fiatalos volt a rab viselt ember, mintha az idõ alatt legalább is az aranycsinálás titkát találta volna. Valóban nem is lehet egyébnek nevezni a nyelvújítás kitalálását, mint aranycsinálásnak, amely a magyar irodalomnak szerezte az aranyat, míg a feltalálójának elvitte az utolsó rezét is.
(A nyelvújítást úgy kellett kitalálni, mint ürügyet, meg egyébként is Kazinczyt zavarhatta, hogy nem tudja gördülékenyen magyarra fordítani a német nyelvű illuminátus brossúrákat. Az aranycsinálással Krúdy céloz rá vájtfülű olvasóinak, hogy Kazinczy szabadkőműves és rózsakeresztes volt, bár a fizikai aranycsinálás kísérleteitől viszolygott.)
(...) Csokonai már haldoklik Debrecenben és Kölcsey Ferenc még tanuló ifjú, amikor Kazinczy irogatni kezdi leveleit az új "összeesküvés", a nyelvújítás érdekében. (...) Így indult az új, vértelen nemzeti forradalom.
(EGYELŐRE vértelen! PROPAGANDÁJÁBAN "nemzeti"!)
(...) Különösen nagy élmény az egész életre felejthetetlen esemény volt Kazinczy levele annak a félszemû, árva ifjúnak, aki Kölcsey Ferenc néven a debreceni kollégiumban diákoskodott, látta vitéz mellbeteg arcát a péterfiai ablakocskán kitekintgetni és talán õ is üldögélt valaha a csittvári krónika hordája körül Jókai regényhõseivel együtt.
(
Korábbi bejegyzésem foglalkozik vele, hogy Jókai is kikotyogta nekünk a Csittvári krónika sztorijával, milyen fellegvárai voltak a nemzetellenes, de hazafiasként reklámozott felforgatásnak a protestáns iskolák.)
Habár ez utóbbi körülmény nem valószínû melankolikus, zárkózott ifjú életében, inkább elhisszük róla, hogy franciául és németül tanulgatott, az enciklopédistákat olvasgatta és csendesen készülgetett arra a nagy nemzeti forradalomra, amelyet a véres, háborús forradalmakkal szemben Beöthy Zsolt egyszer pantalló-forradalomnak nevezett. A széphalmi varázsló-mesternek könnyû dolga volt a mélabús érzékeny ifjúval, (keményebb lelkeket is megtört, mint például: a nyakas apjának se szófogadó és még akkor nem is nagyon mûvelt Berzsenyi Dánielt.)
(Hát nem irodalommal és nyelvvel foglalkozott a Mester, hanem MÁGIÁVAL???? MEGTÖRI ÁLDOZATAIT??? Hipnotizálja, őket, indoktrinálja beléjük Weishaupték tanait??? A mellékelt arckép épp ilyen gonosz varázslót sejtet...)
A beteges állapotú, anyja halálát mindvégig gyászoló széplélek szelíd bárányként közeledett a nagycélú, börtönviselt vértanúhoz, tanítványnak szegõdött a mesterhez, akinek tekintete oly messzire ért a magyar jövendõbe, hogy azt az ifjú Kölcsey fel sem foghatta...
(Mire céloz Krúdy? Kazinczy TUDTA, hogy jön 1848, netán 1918-1919? Hogy ledől majd tón és oltár? És Krúdy ennek Trianon után örül!)
(Ha Kazinczyt nem vetik tömlöcbe a Martinovics-perben, ha az országgyûlések nem szegülnek ellen a magyar nyelv érvényességének, ha a kassai iskola felügyelõt vallás miatt el nem csapják hivatalából, (csupa történelmi ha-k!) - talán egészen másként alakul a magyar tizenkilencedik század. Kazinczy, a század magyar forradalmainak a kovásza, mindvégig Daphnéja lábainál marad, és élesztõ hiányában a fuvola-lelkû Kölcsey sem leendõ vezére a szónokok forradalmának.) De Kazinczynak szüksége volt Kölcseyre, mint a viharnak a tölgyre, mint a fájdalomnak a könnyre, mint a köszörûkõnek a kardra. Néha úgy tûnik fel a szereplése, mintha nem volna egyéb, mint az erõtlenedõ remete hangja a magyar mitológiai erdõbõl, máskor az ötvenesztendõs és vezérségét fáradtan viselõ fejedelemnek a kijelölt trón örököse, minden esetben õ az a megbízható ifjú barát, akinek karjában szívesen fogódznak séta közben a már haladozó vállú, de ideáljaikért mindvégig küzdõ férfiak. Egyszer famulus, aki tanítója diktandójára sastollat hegyez a régi baráti penna helyett, hogy a mesterét kötekedõ kedvében, igazságtevésében, bírói ítélet mondásában is híven kövesse, pedig olyan hívek felett kell bírálatot mondani, mint a holt Csokonai és a vérmes Berzsenyi, másszor úgy tûnik fel, hogy megunta az öreg vezér irányítását, szembeszáll a széphalmi eszmékkel és õ, a Szép Lenka írója, a magyar pusztákon érthetetlenül hangzó furulyaszóban hallja a nemzeti melódiát, pedig ennek a furulyának szilaj és forgószélként eljövendõ mestere még csak évek múltán fogan meg Hrúz Mária szíve alatt...
(Bizony, FAMULUS, akinek irodalmi-kritikai téren is HARCI FELADATAI vannak, aki Rendbeli Feljebbvalója parancsára ÍTÉL, hiszen Weishaupték programja szerint az Ügy szolgálatától eltérő írókat "be kell feketíteni"! Petőfi Krúdy haladár üdvtörténetében szinte már illuminátus forradalmárnak fogan... Ha a valóságban nem is, de mint nagy tehetséget befogják majd, ha nem hagyná magát, ma nem ismernénk a nevét!)
Az egykori szentimentális ifjú mind feljebb lépdel a lépcsõkön, amerre a nemzeti fantomok merészelnek járni.
("Fantom járja be Európát, a Kommunizmus Fantomja!")
Emésztõ láng és a félszemében, amelytõl Kossuth is megretten a követek asztalánál, nem csapkodja kardjának tokjával az asztalt, de századoknak síri mélységébõl kong a hangja, maikor a magyar nyelv jogait követeli.
(Mi mindent fognak ezek a lángok elemészteni a hazában és a világban! Mennyi gonosz vérontás lesz még a nyelvdemagóg fanatizmusból, miközben a latin semleges uralma alatt mindenki úgy beszélt mindenhol, ahogy jólesett neki, magyarul, vagy egyéb anyanyelvén, de a közös Hungária lojális fiaként...)
Pergament-színû arcával, korán õszült fejével, nyolcszáz esztendõ fanatikus hitével néha úgy tûnik ez a férfiú, mint a közelgõ századközép elõreküldött álma, míg az egykori mester, a neológ faltörõ kosokkal, a csány, a rény, az egély szavakkal parittyázó öreg Kazinczy mindinkább közeledik a kert felé, ahová ellensége: az egész régi Magyarország madárijesztõnek állította ki.
(Kölcsey a közelgő 1848 rombolásának nem "előreküldött álma" hanem egyik vezető előkészítője. Persze hogy ellensége a Kazinczyknak és Krúdyknak, ami: RÉGI is, MAGYAR is!)
(...) De Kazinczy és Kölcsey nem képzelhetõ el egymás nélkül, bármily feledékeny is volt az elsõhöz a túlhaladott kor. A "pantalló-forradalom" új harci eszközökre tett szert a szónokok magyarázó, lelket ébresztgetõ elõadásában, újabb és újabb rétorok versengenek Kölcsey dicsõségéért, az ifjú Magyarország bálványozásáért, - kiment a divatból a gyalogpostás, aki a remete levelével szalad fölkelteni a szundikáló nemzetet. Ébren volt már mindenki az országban és Kölcsey Himnusza nyitott fülekre talál. - És mikor idáig eljutott az egyszemû üstökös a nemzeti égboltozaton: szembe találkozott az örök magyar fátummal. (...) Ott messze, ahol az ország szíve dobog, már a zempléni fiskális gyújtogatja a szíveket.
És nemsokára sok mást is gyújtogat majd az a fiskális, akinek Zemplénből elég gyorsan kellett távoznia az árvák rábízott pénzének és a két Andrássy grófnő (anyós és meny, kiknek egyszerre volt szeretője...) pénzének kártyaadósságra sikkasztása után. Az is
egy tipikus illuminátus karriermodell, ahogy egy ilyen, korán gátlástalannak, morális akadályokat nem ismerőnek bizonyult ifjú ember a két szabadkőműves fészekben, Eperjesen és Patakon történt kiképzése után mindjárt eldugott vidéken induló pályája elején erkölcsi hullává válva a süllyesztőben eltűnés helyett rakétasebbességgel folytatja karrierjét immár az ország központjában, Pest megyében képviselővé választva, ahol se rokona, se ismerőse...
De Kossuthtal még további bejegyzésekben kell foglalkozni, most maradjunk a hálózatszervezés "nagyerejű gépezeténél",
az irodalmi- és tudós társaságoknál!
Az
"Ifjú Magyarország" sem csak egy romantikus jelző Krúdynál, természetesen ez egy egészen konkrét szervezeti keret neve, elég köztudott, hogy az "Ifjú" mozgalmak, Ifjú Németország, Ifjútörökök stb. világszerte az illuminátusok pusztító eszközei voltak,
erről, ennek hazai vonatkozásairól is írtam már egy korábbi bejegyzésben.
Kazinczyhoz visszatérve, elég érdekes Szigeti Csaba költő egy cikke "
A Kazinczy-net régen és manapság" címmel. A szerző több, mint sejteti saját szabadkőművességét azzal, hogy beszámol róla, Kazinczy sírjára akácágacskát helyezett, amikor az írótábor tagjai koszorúztak ott. Néhány sokatmondó részlet arról, hogyan tekintenek vissza Mesterükre mai utódai, tisztelői, mit TUDNAK róla, éppúgy, ahogy korábban Satanello-Krúdy is:
Évek óta mosolyogva emlegettük, hogy egyetemista korunkban tanultunk egy olyan jelenségegyüttesről, a magyar felvilágosodás kezdeteiről, melynek hirtelen előállása megmagyaráz(hat)atlan. Az tudniillik, hogy a szellemileg teljesen más beállítódású XVIII. század utolsó harmadában, egyik napról a másikra, erőteljesen jelentek meg új eszmék, és bizony nem kielégítő magyarázatnak tűnt, hogy Bécsről van szó és az ún. testőr-írókról. Azt hiszem, hogy – bár ez sem teljes magyarázat – a szabadkőműves-páholyok kiépülése áll a háttérben, mely páholyok egy összeurópai mozgalom műhelyei voltak, közösségjobbító törekvésekkel (mind a páholyok, mind a külső, „profán világ” javításának szándékával). Ami immáron Kazinczy Ferencet, e derék szabadkőművest illeti, őt én aligha tudnám elképzelni a „lózsik” – ő nevezte így a páholyokat – közege nélkül, és elegendő bepillantani csak hatalmas levelezésanyagába, hogy érezzük, e közeg egész munkássága szempontjából kiemelkedő fontosságú.
Természetesen a Mária Terézia-féle (első) betiltás után – de a virágnak megtiltani nem lehet – az írásbeli érintkezésben megnőtt a szerepe a rendkívül bonyolult, szerteágazó kőműves szimbolikának, ami a páholyon belüli rituális munka alapját, a rítus alapját alkotja. E szimbolika magával hozott egy belső nyelvet, mai kifejezéssel egy belső kódrendszert, és ezen a belső nyelven árnyaltan lehetett kommunikálni.
(...) A kiállításon látható egy Orlay-Petrich Soma festette kép. E képről nemrégiben Pomogáts Béla írt szépeket, mintegy az irodalmi folytonosság ábrázálását látva benne. Van előtér és háttér: a háttérben, tisztelgő távolságban tekintélyes urak állnak körül két embert. Most már a magam képleírását folytatom: a két úr az idős Kazinczy Ferenc és a nála jóval fiatalabb Kisfaludy Sándor. Számomra kissé komikus, teátrális távolságból, mintha két ügyetlen balett-táncos lennének, mintha öles tánclépést tennének, egymás felé fordulnak, és kezet ráznak egymással. Kazinczy átadja az irodalmi vezér szerepét a következő nemzedéknek.
(...) Ha a Pályám emlékezete című rendkívül izgalmas prózát olvassuk, látható, hogy e pálya csupa utazás, kapcsolatfelvétel, szervezés.
(...) De közben – a sír körül igen sok az akácfa – letörtem egy kis akácfaágat, és a kezemben tartogattam. Az akácág a kőműves szimbolika egyik hangsúlyos, fontos eleme, ám ettől függetlenül – hál’ istennek – senki nem törődött ezzel, vagyis észre sem vették. Egyetlen idős urat kivéve, akit évek óta ismertem, de a társaság zártsága nem engedi meg, hogy leírjam a nevét; kissé távolabbról, mosolyogva, rendkívül szeretetteljesen nézett rám (ránk): ő értette a letört akácfaág szimbolikáját, ismerte a belső kódrendszert, a belső nyelvet.
(Miután a hivatalos koszorúkat elhelyezték, s a társaság lassan szétoszlott, az ágacskát letettem a koszorúk mellé. Hogy ilyen emlékezés is legyen ott, aznap.) Nos, hosszú ideje nem tudom elképzelni a mi Kazinczynkat e közeg, a páholyok miliője nélkül. És ha ezt összekapcsolom rendszeres, már-már állandó utazásaival, elmondom, mit gondolok a Kazinczy-netről. A kőműves a gyakorlatban is kell hogy képviselje azokat az általános, a filantróp, az erkölcsi és a társadalmi eszméket, melyekért közössége és ő „odabent” dolgozik. Amikor Kazinczy elhatározta, hogy rendet visz a káoszba, legyen az akár nyelvi, akár irodalmi vagy egyéb természetű program, a kőműves szempontból második generáció tagjaként adott volt számára egy hálózat, Aranka Györgyéktől Pozsonyig és Bécsig. Tehát ha a legkülönfélébb ügy számára X-et vagy Y-t meg akarta nyerni, nem kellett a fejét olyan kerülő utakon törnie, ahogyan az illető megközelíthető. Ott volt a páholyok netje, a páholyok hálózata, s ezek látogatásával az akkori Magyarország nemesi-értelmiségi krémjével találkozhatott a kapcsolatfelvételnek ez a bajnoka.
(...) És megismétlem álláspontomat: ugyan számos dologra szintén csak részleges magyarázatot ad, de Kazinczyt nem tudom elképzelni a szabadkőművesség mint háttér nélkül.
(...) Nos, azt hiszem, Kazinczy költészete halottnak mondható, poétikai mögöttese, nyelv- és költészeteszménye a mai költői gyakorlatnak vajmi keveset, érzésem szerint semmit nem mond. A korszak néhány szakkutatója is így véli: Kazinczy költészete illisible, olvashatatlan, így a prezentizmus csak elejteni tudja. A levelezés ismét más természetű anyag: alapvetően hallatlanul értékes információforrás, és izgalmas a kapcsolatteremtés és ennek fenntartása, no meg a természete szempontjából. Több kutató is úgy véli, hogy ami igazán időtálló és olvasható is, az a Kazinczy-próza, a középpontjában a két memoár, a Pályám emlékezete és a Fogságom naplója.
Vagyis a szabadkőműves hagyományba Beavatott, a Nagy Elődöt tisztelő utód, mint irodalmár szerint is nyilvánvaló, hogy Kazinczy nem szó szerint vett irodalmi műveiért érdekes, hanem kapcsolatteremtőként, szervezőként, hálózatépítőként, illetve a már meglevő szabadkőműves hálózatot, mint igénybevett infrastruktúrát "egyéb természetű program" terjesztésére, megvalósítására felhasználó AKTIVISTA. A tény, hogy valaki úgy lehetett az irodalmi élet központi szervező alakja évtizedekig, hogy saját irodalmi életműve ezt utólag sem igazolja, viszont ő és társai működése eredményeként "látszólag megmagyarázhatatlanul" "hirtelen előáll a magyar felvilágosodás", arra kényszerít minket, hogy ezáltal
a magyar gyakorlatban is megvalósultnak tekintsük Weishaupt Illuminátus Rendje behatolási tervét:
"
Rendünk nagy ereje az álcázásban rejlik, soha, sehol ne szerepeljen saját nevén, mindig rejtőzzön el egy másik név, egy másik tevékenység mögé. Semmi nem alkalmasabb erre, mint a szabadkőművesség három alsó fokozata, a közönség megszokta őket, keveset vár tőlük és ezért nem figyel rájuk. Ezután
a legmegfelelőbb céljaink számára egy tudományos, vagy irodalmi társaság, és
ha nem létezne szabadkőművesség, ezt a fedőszervet kellene alkalmazni; és
ez sokkal többet nyújthat, mint egy álca, ez egy nagyerejű gépezet lehet a kezünkben."
"Egy Irodalmi Társaság a legmegfelelőbb formája Rendünk meghonosításának egy olyan országban, ahol még nem vagyunk jelen."
Magyarországon Kazinczy börtönből szabadulása után papíron már nem létezett szabadkőművesség, tehát a második legjobb eszközt kellett alkalmazni, azonban, mint Szigeti Csaba is jelzi, természetesen Kazinczy még hosszú évekig támaszkodhatott az ország szellemi-hatalmi elitjének jó részét informálisan nyilván még a betiltás után is összekapcsoló "szabadkőműves Net"-re, kapcsolati hálóra.
A fent idézett cikkel közös szabadkőműves tematikájú válogatásban,
a Napút 2009.októberi számában jelent meg egy másik tanulmány is Máté J.Györgytől: "A halál szeretete" címmel a szabadkőművesek halálkultuszáról, amire, aminek hazai irodalmi vonatkozásaira még visszatérek. Ez a szintén érdekes cikk egy illusztrációs jellegű fikcióval zárul, amely egy képzelt "vakolás" leírása Kazinczy és más neves szabadkőművesek részvételével : "
Függelék: vakolás 1808-ban"
Az érdekesség az, hogy a szerző, aki cikke alapján nyilvánvalóan tisztában van a szabadkőművesség hazai történetével és maga is szabadkőműves, nem látott problémát abban, hogy ezen elképzelt, de nyilván valódiak mintáján ábrázolt "vakolás" időpontját évekkel a szabadkőművesség hivatalos hazai betiltása utánra tegye!!! Tudhat valamit...
De nézzük még Szigeti Csaba cikkének befejezését! Miután kifejti a közismert tényt, hogy Kazinczy szorosan vett irodalmi művei mára olvashatatlanok, ezért olvasatlanok, rámutat, hogy az életmű mégsem halott, mert a nem részletezett célok érdekében végzett hálózatépítésről titkos kód felhasználásával beszámoló prózai művei, visszaemlékezései még máig is ihletnek magyar költőt (helyesebben az idézet alapján "költőt"). Konkrétan Kovács András Ferencet, akinek "Üdvözlet a vesztesnek" című kötetecskéjében olvasható az "Erős várunk nékünk a Kufstein" (blaszfémikus) című vers. Részlet az ihletőjéhez méltóan amúgy olvashatatlannnak és olvasásra saját értékéért méltatlannak tűnő verset idéző cikkből:
"Széphalom mesterét köszönti.
Avagy az ún.
magyar jakobinusokat. Vajon
voltak? Vajon
vagyunk?"
"Már innen sejthető, hogy a költemény tud a szabadkőművességről, de hogyne tudna. Például: „Ah, te művészlélek, lengeteg
illuminátus”, „Üdvtanok, titkos cathecismusok”, „Nem kell ahhoz Voltér, Russzó” stb. (...)
Persze mintha e mű megerősítené az irodalom történészeit abban a kérdésben, hogy mi az időtálló a Kazinczy-életműben, hiszen a legtöbb idézet a Fogságom naplójából való.
Talán az akácfaág még nem hervadt el teljesen a síron Széphalomban. "
A befejezés teszi érthetővé, miért adta a szerző "A Kazinczy-net régen és
manapság" címet cikkének. Mert tudomása szerint ez az illuminátus "Net" ma is létezik, vannak Beavatottak, akik tökéletesen tisztában vannak Kazinczy egykori hálózatépítésének jellegével, céljaival, illuminátusságával, és erre ma is büszkék! Éppúgy, ahogy más, ugyanebbe a "Net"-be beavatott szerzők eldicsekszenek Petőfi, Madách rózsakeresztes, alkímiai, illuminátus bevatottságával, vagy az egész "Reformkor" és 48-49-es "Szabadságharc" szabadkőműves jellegével.
Igaza lehet Szigeti Csabának, az akácfaág SAJNOS még nem hervadt el Széphalomban, Magyarországon és a világon!
Tekintsünk bele még egy tanulmányba Kazinczyról, mely emlegeti kapcsolatait a nemzetközi illuminátus hálózattal!
Folytatás következik
Kik voltak a magyar illuminátusok? I. rész: Petőfi, az illuminátus propagandaszócső
Kik voltak a magyar illuminátusok? II. rész - A Behatolás Módja 
