"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2010. szeptember 2., csütörtök

I Viktor magánhadseregének megalakulása mérföldkő a királysághoz vezető úton



Akik képben vannak, tudják, hogy értsék az alábbi hírt:

Orbán szerint készülnünk kell: beteszi a terror a lábát ide is?

"A kormányfő véleménye szerint a néhány nap híján kilenc évvel ezelőtt a világot alapjaiban megváltoztató New York-i terrortámadás után kijelenthető, hogy a világban globális és korszakos átrendeződés zajlik hatalmi, politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Az újonnan formálódó világrendben alapvetően megváltoznak a biztonság, a nemzetbiztonság feltételei is."

A fenti kulcsmondat a Terrorelhárítási Központ vezetőjének kinevezésén hangzott el Orbán Viktortól és számos, korábban ezen a blogon általam is feltett kérdésre ad egyértelmű, további kételyeket kizáró választ, valamint határozottan jelzi a hazai és globális események irányát. Geddonisták természetesen képesek lennének így értelmezni az eseményt akkor is, ha OV nem mondaná ki ennyire nyíltan, de ő tulajdonképpen korrektül kimondja azok számára, akik minimálisan is felfogják a világ helyzetét, hogy mit tesz igazából és miért.
Különféle, nagy történelmi, társadalmi kataklizmákról szóló filmek, könyvek motívuma, hogy a későbbi drámai eseményekhez vezető trend korai fázisában olyan jelenetek zajlanak, amit a vájtfülűek már akkor érthetnek, de a többség nem sejtheti, mi lesz ebből. Ez egy ilyen esemény.

Végső választ kaptunk a kérdésre, hogy Orbán Viktor tudatában van-e a globális erőforrásválságnak, a modern társadalom, a globalizáció összeomlásának, a relokalizáció elkerülhetetlenségének. Természetesen igen.

Eldőlt, hogy korábbi bejegyzésem hasonlata Odor Emíliával, aki úgy vezette a toronyba "híveit", hogy még nem tudta, mit fog csinálni, sőt kiugrott, Orbán Viktorra téves. Ő tökéletesen tudja, mit akar csinálni és ráadásul helyes is a terve. (ha nem is minden vonatkozásában rokonszenves, illetve egyes vonatkozásaitól fel is fordul a gyomrom) Céltudatos, tehetséges, könyörtelen.

És végül számomra eldőlt régi dilemmám, hogy a modern társadalom összeomlása folyamatában vajon egy kb. "svájci mintájú" "kisgazda demokrácia" Kertmagyarország alakulhat-e ki, vagy egyfajta új "feudalizmus" (most ne firtassuk a fogalom túl általános és téves használatát a múltra), nagyurak oligarchikus uralmával, nagybirtokokkal, magánhadseregekkel, jobbágysággal. Az események az utóbbi irányába mennek, nemcsak politikai szereplők, pl. Orbán akarata következtében, hanem nyilván ez a legkisebb ellenállás iránya. A társadalmi folyamatok mindig arrafelé haladnak...

Az új Terrorelhárítási Központ, mely ellátja a kormány- és államfő személyi védelmét is és az ország teljes területén rendelkezik a "terrorveszélyhez" mért, az események haladtával KORLÁTLANNAK IGÉRKEZŐ felhatalmazással, demokráciában ( micsoda hülye tréfa a szó is...) szokatlanul Orbán Viktor korábbi személyi testőrét kapta meg parancsnokául. Ezen túl nem a tökéletesen súlytalanná tett honvédelmi, hanem a fideszesek jókora része számára is enyhén szólva ellenszenves, zűrös kapcsolatokkal rendelkező, de épp ezért Orbánhoz láncolt mameluk belügyminiszter, Pintér alá tartozik.

Tehát az új szervezet Orbán Viktor magánhadserege.

Most már értjük, amit eddig vagy értetlenkedve, vagy rosszat sejtve kérdeztünk, hogy a ballib ámokfutás idején teljesen szétvert magyar honvédség fölé Orbán miért nevezte ki a bohóc senki Hendét teljesen komolyanvehetetlen miniszternek, (vadásszon csak korrupt tábornokokra a továbbra is operetthadseregben), miért fenyegette az államtitkári rangban elvileg még mindig ott levő Simicskót, hogy az önkormányzati választáson Újbuda polgármesterjelöltjeként indítják, amit nyilván elnyerve le kellett volna mondania a kormánytisztságről és amit ő is kétségbeesve panaszolt a sajtóban. Az ÁLLAMI, a köz célját szolgáló honvédség újjászervezése nem volt fontos Orbán Viktornak és továbbra sem lesz az. Simicskó egy tökös, önálló döntésekre, cselekvésre képes ember, aki maga képviselte korábban a Gárda-koncepciót és aki nem szokta a Jobbikot szidni, mert gondolkodásmódja nem áll távol e párt józan, értelmes szárnyának tagjaiétól. Egy ilyen vezető egy hivatalosan is demokratikus kontroll alatt álló, netán lelkes, hazafiságtól fűtött önkéntesekkel, Nemzetőrséggel/Magyar/Honi Gárdával is megerősített véderő élén nemhogy nem lenne automatikus kiszolgálója, hanem a legfőbb akadálya lehetne Orbán Viktor egyeduralmi, diktátori , egyszerűen szólva királyi ambícióinak.

Tehát se erős honvédség, se Gárda/Nemzetőrség nem lesz. Lesz viszont bőkezűen kistafírozott Terrorellenes Erő, Királyi Testőrség, hiszen a nemzetközi helyzet fokozódik, Támad a Terror, Elvtársak...

A Hírszerző cikke nagyon találóan a Szentkorona (leendő saját koronája?) előtt ábrázolja Orbánt elit-magánhadserege megalakulásán.
A sereg két legfőbb vezetője az Uralkodó hű mamelukjai, akiket rossz esetben urukkal közös sírba temetnek, jobb esetben tovább szolgálhatják a Dinasztiát, az utódot. Aki ez esetben lehet akár I Ráchel is???
(egy hungarista portál szerint az új sereg vezérét Izraelben képezték ki, de nem ad meg forrást. Mindenesetre passzolna...)

Folyt.köv.

27 megjegyzés:

Bobkó Csaba írta...

Nem hiszem, hogy akár maga Matolcsy is komolyan gondolná. Vagy ködösítés, vagy hátsó gondolat.
Miszerint addigra úgy összeomlik mindenki, hogy a rangsorban mögénk kerül sok túlfejlett ország és a mai EU átlaga is.

Anonymous írta...

Azért igyál egy pohár vizet, lazíts egy kicsit és gondold végig még egyszer. Tán egy lázcsillapító sem ártana.

Vagy csak húzogasd alá a tényeket az írásodban. A maradék a fantáziád része és vagy úgy van, vagy nem. Mindenesetre az tuti, hogy az MSZP és a kétfarkú is sokat fizetne, hogy ennek a rettegésnek és fantáziálásnak sok elemét felhasználhassa.

Bobkó Csaba írta...

Ez egy kimondottan jó tipp és ajánlható munkamódszer. Tehát soroljuk fel a tényeket, ami nem kerül bele, az a hipotézis, elemzés, megérzés, lázálom.

Tények:
- OV, miután lényegében szabad kezet kapott a társadalomtól a ballib csőd utáni rendcsinálásra, a Honvédséget nem siet ütőképessé tenni, jelentéktelen minisztert nevez ki, a cselekvőképesnek igérkező államtitkár eltávolítását is lebegteti.
- viszont energikusan útjára indít egy új fegyveres erőt, amelynek élén hozzá lojális emberek állnak, vezetője a volt személyi testőrparancsnoka
- az új fegyveres erő a belügy alárendeltségébe tartozik, melynek élére zűrös (bűnöző) hátterű minisztert nevez ki, aki még pártjában is népszerűtlen, tehát hozzáláncolt mameluk.
- az általa felkért Boross mint az új alkotmány egyik javaslattevője felveti a királyság visszaállítását és az alkotmánybíróság jogainak megnyírbálását.
- az új fegyveres erő létjogosultságát az USA terrorellenes háborújából kölcsönzött retorikával indokolják. A terrorellenes harc jegyében a mintaadó USÁ-ban megnyirbálták a szabadságjogokat és a kormányzat korábban hallatlan jogosítványokat kapott rendkívüli helyzetekre

Anonymous írta...

Többet kéne posztolnod.

Anonymous írta...

Nagyon jó meglátások. Tényleg többet kéne posztolnod. Amúgy ha rend lesz, én szívesebben élek Orbán-király alattvalójaként, mint Gyurcsány-király alatt. Az utóbbit már megtapasztalhattuk.

Bobkó Csaba írta...

Ez egyértelmű. Majd folytatom a témát, hogy milyen buktatói látszanak a dolognak mégis. Az azonban vitathatatlanul pozitív fejlemény, hogy a ballib ideológiai ámokfutás kora lezárult, a nihilista anarchizmusnak vége és a két szóbajövő vezérjelölt közül a társadalmilag sokkal hasznosabb kerekedett felül. Vetélytársa sorsára nézve ez olyat jelenthet belátható időn belül, amilyet az erőforrásgazdag jóléti korszak rövid devianciájától eltekintve a történelem folyamán többnyire jelentett...
Egyet azonban nem jelenthet a személyi uralom: jogállamot. Ez a Mátyás is lehet még Igazságos, de éppúgy csak a mesékben, évszázadok múlva, mint nagy elődje.
Érdekes, de több történelmi vezetőnkkel is mutat bizonyos rokon vonásokat alkata, Vajk, Kossuth, és még sorolhatnám (nem ugyanazokra a vonásokra gondolok mindegyiküknél). A történelmi szerep, a hatalom megragadása válogathat ki ilyen figurákat. Az biztos, hogy ezeket mindig az utókor szépíti meg, a szerep lehet hasznos, de kisemberi erkölcsi mércével szép nem.

Anonymous írta...

A magyar trón törvényes örököse Ottó főherceg.
Aki Orbán királyságáról írogat mindenféle agyrémeket, az vagy szándékosan tetteti magát hülyének, vagy szimplán elgurult a gyógyszere. Református király, persze... Szent Koronával... Esztergomi Érsekkel...
Nevetséges még a felvetés is.

Egy legitimista.

Anonymous írta...

Nem vagyok királypárti :)) csak úgy látom, a demokrácia az erőforrásbőség rendszere, a pazarlásé. Amint szűkösség van, csak diktatórikusan lehet irányítani, ha nem akarják 1% trilliárdos 99% nicstelenné alakulni hagyni a társadalmat. (és nem akarnak a gazdagok fallal körülvett gettókban élni) Orbánék mindig próbálták a középosztályt erősíteni, most egy újabb kísérletet fognak erre tenni a KKV-knak (egyelőre csak szólamokban) ígért támogatásaikkal.

Amúgy gyönyörű, szerintem még egy választáson se rajzolódott ki ennyire a magyar társadalom szerkezete: MSZP - múlt, agyérelmeszesedett nyugdíjasok, milliárdosok & klientúra, erőforrásválság: nulla tudás, Fidesz - jelen, középkorúak, felső-középosztály, millárdosok itt is, erőforrásválság: Viktor képben van, Jobbik - jövő (?) fiatalok, lázadók, feltörekvők, abszolút erőforrásválság-tudatosak, szerintem. LMP-t nem tudom hová sorolni - na jó, nekem új SZDSZ-nek tűnik, egyelőre zavaros ideológiával, pár ügyes hatalomtechnikus + "hasznos idióták" gyülekezete.

Bobkó Csaba írta...

Kedves "legitimista", csak tippelek, hogy talán sok közös elem van a világnézetünkben. De a hazai legitimista portálokról nekem olyan elefántcsonttoronyban ülő értelmiségiek képe rajzolódik ki, akik túl sok időt pazarolnak bizonyos jogi konstrukciók, nemes eszmények, alapvetően írott malasztok megvitatására és komoly, ünnepélyes képpel való előadására. Számomra a királyi hatalom lényegét leginkább Stefan Heim "Dávid király krónikája" c. műve jellemzi legtalálóbban, sőt zsniálisan. Királlyá a nyers erő és ravaszság tesz, meg a perverz hatalomvágy. Persze nem egy király alapvetően hasznos népének, nem vagyok anarchista, a hatalom nem szüntethető meg, a társadalom törvényszerűen hierarchikus.
A ti szép elméleteiteket ideológiai fügefalevélnek tartom, amiben ti ugyan hisztek (hogy "Isten Felkenmtje", meg ilyenek), de igazából a szadista/jóságos zsarnokok e célból tartott ideológusai, jogászai, prófétái dolgozták ki ezeket az uralom rizsával IS való elfogadtatása céljából. Persze a kard fontosabb volt a hatalom megszerzéséhez és megtartásához, mint azt szemmel láthatóan Viktor Urunk is tudja.
Nézd, a trón várja Habsburg Ottót és utódait, már csak el kell foglalniuk... Viktor eddig ügyesebbnek tűnik, ő már ott áll a lépcsője tövében. Ottóék bármikor beszállhatnak a versenybe. Fletó már kiesni látszik.
Gondolom, neked Mátyás se legitim, nem származott éppen királyi dinasztiából. Ennyiből OV előfutára...

Kedves "nem királypárti", abban egyetértek, hogy a mai áldemokrácia az erőforrásbőség függvénye volt. Jó is lenne Viktor uralkodása, csak nekem aggasztóan sokat udvarol a cionista államnak. E téren nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket. És a bűnözőből lett nagyvezír esete a demoralizálás nyilvánvaló esete, mindenki okulhat belőle, ha magasra akarsz jutni, nem szabad kis bűnökkel kispályáznod.
Igaz, a hatalom csúcsán is onnan veszik az erőt, ahol van. Tehát a maffia és a rendőrség fogalma válságban összemosódik.

Bobkó Csaba írta...

Még kihagytam, hogy a társadalom szerkezete nem pártalapon rajzolódik ki. Az én szülővárosomban a 12 éve regnáló fideszes kiskirály és bandája a "szocik". Nem hiszem, hogy minden jobbikos összeomlástudatos és így tovább. Persze tendenciaszerűen van igazságod, de nem automatikusan érvényes séma.

Anonymous írta...

Szép is lenne, ha a társadalom pártok szerint leírható lenne, ilyen nincs. Mi a "big picture"-t nézzük, ahogy az MSZMP-ben is több irányzat volt, így a mai pártokban is többféle van. A "trendeket" csak egyszerűsítéssel lehet leírni.

Amúgy az én városomban is gázosak a Fideszesek, legalábbis egy részük. Nálunk pl. a civilek normálisabbak, be is jutottak, erre kvázikoalíció alakult ellenük a képviselőtestületben az MSZP-Fidesz között. Evvan.

Bobkó Csaba írta...

Kedves Névtelenek, válasszatok nicket az Identitás választása - Név/URL-cím opcióval, ahol az URL nem kötelező. Hogy lehessen tudni, ki kicsoda, amennyiben többször szól hozzá.

Vass Dániel írta...

Kíváncsi leszek, ha majd Orbán Viktor úgy hal meg, hogy mégsem volt király, akkor ki fog bocsánatot kérni azért a sok - többnyire abszolút tudatlanságból - fakadó bejegyzésért, vádért, hisztériakeltésért...?

Mellesleg a legitimizmus antináci és antikommunista. És nem szekularizált, mint a "mi" papíron is erkölcstelen, és teljesen illegitim köztársaságunk.

A legitimista.

Bobkó Csaba írta...

Nézd, ha OV úgy hal meg, hogy még nem volt király és én még életben leszek, akkor bocsánatot fogok kérni. A folytatásban majd kitérek rá, hogy feltétlenül rossz kilátás-e az ő egyeduralma és hogy ez feltétlenül koronával értendő-e.

Az antinácit és antikommunistát szinte szószaporítás külön említeni, e rendszerek nagyon egy tőről fakadtak. A probléma az, hogy azok a romboló erők, amelyek végső soron mögöttük álltak, még ennél is több vasat tartanak a tűzben. Ha már felvetetted (gúnyosan), hogy "református király" (bár én nem tenném a kezem tűzbe OV reformátusságáért) és hogy a legitimizmus nem szekularizált (tehát nyilván katolikus), akkor mi a véleményed Európa protestáns uralkodóházairól, a szabadkőműves Habsburgokról (Pl. II József és atyja) és a Vatikán szabadkőműveseiről?

Vass Dániel írta...

Orbán kormányzósága - ha erre gondol az első fejezetben - valóban nem lehetetlen, erről már Makovecz Imre is nyilatkozott a Heti Válaszban. Horthy a szószegő "református" kormányzó példája (aki nem engedte be esküje ellenére a törvényes Magyar Királyt a trónjára és országába) azt mondatja velem, hogy inkább Orbán ne legyen kormányzó.
II. Józsefről, mint magyar királyról nincsen véleményem, mert nem volt az, azon okból kifolyólag, amiért Ön, vagy én sem. Nem volt megkoronázva, mint az köztudott.
Utolsó két királyunk katolikussága viszont olyan példaértékű, hogy magam is idős fejjel beiratkoztam katolikus hittanra.
A szabadkőműveseknek én munkát adnék, lenne néhány templomunk, amit újjá kellene építeni, fel kellene újítani, addig sem boldogítanák a népet.

Bobkó Csaba írta...

A mai szabad"kőművesek zöme nem építőipari szakmájú, az ő szakmájuk a rombolás. Tehát templom építését, vagy felújítását nem bíznám rájuk. Paradox módon igaz ez azon kevesekre is közülük, akik viszont építőiparban dolgoznak, tehát építésnek álcázva rombolnak. Kiemelkedő hazai példa erre az említett Makovecz. Jónéhány templomba és más középületbe rakta bele alig álcázott sátánista jelképeit. A szakrális építészeti elemeket (pl. templomtorony) több profán rendeltetésű épületében gyalázta, gyötörte meg, az egri uszodában a legfelháborítóbban. De erről már írtam itt a blogon. II József uralkodását senki nem kérdőjelezte meg a kalapja ellenére sem, csak utálták. Engem érdekelne, mennyire igaz Eva Frankkal, híresztelt viszonya. A katolikus egyházba beférkőző sátánista zsidó frankistákat sok összeesküvéselmélet helyezi a mai globális oligarchia egyik fontos előfutárának szerepébe. Már a kezdetkor ott voltak a legitimisták által szerintem naívan túlértékelt HAbsburgok körül, a szabályosan megkoronázott Mária Terézia körül is.
Persze sokkal közelebb áll hozzám Pezenhoffer felfogása, mint a mai fősodor nemzettudat kuruc-szabadságharcos néphülyítése. Ezzel majd érdemes lesz itt foglalkozni.

Vass Dániel írta...

Visszatérve a poszt címéhez Magyarországnak sohasem lesz református királya, sem hitgyülis, se szcientológus, se ateista. Tehát a magánhadsereg megalakulása nem lehet az első lépés a fiktív I. Viktor királysága felé vezető úton.
A Habsburg-Lotharingiai dinasztiát senki nem értékeli túl naivan, ők a magyar trón törvényes örökösei.

Bobkó Csaba írta...

Navság azt hinni, hogy azért, mert valamilyen szabályrendszer szerint valaki "törvényes trónörökös", még automatikusan mtrónra is kerülhet. Volt a történelemben jópár törvényes trónörökös, akit valakik erővel elütöttek a trónörökléstől. Hány hadosztálya van Habsburg Ottónak? Vessük ezt össze Viktor hatalmával hazánk felett. Obama nem is álmodhat ilyen fokú hatalomról saját országa felett...
Hogy református, meg ilyenek: Párizs is megért egy misét, meg akadtak uralkodók, akik államvallást váltottak országukban, lásd Konstantin, Vajk, VIII Henrik, stb... A kabáthoz igazítják a gombot, a hatalom, az erő, az erőszak a kabát, a felekezet és az uralom legitimáló jogi alapja és más szép dumák a gombok.
Persze OV "királyságát" egyeduralom értelemben írtam, hogy azttán formálisan Első Polgár lesz, vagy Augustus, vagy A Haza Atyja, miközben nem koronáztatja meg magát, az részletkérdés. Bár hogy vonzza a korona, azt látjuk,. Talán mégse hagyja ki, majd elválik. És akkor azok, akik szerint "református nem lehet király" (református???), majd a földhöz verdeshetik magukat, de az nem sokat fog változtatni.

Vass Dániel írta...

A törvényt meg lehet kerülni, ki lehet iktatni, át lehet írni. Viszont az ily módon létrehozott hatalmat a lehető legkönnyebb megdönteni. Ugyanis aki törvénytelenül = forradalommal kerül hatalomra az tiltakozhat a legkevésbé, hogy ugyanígy küldik el a francba. E logika mentén a köztársaságnak lesz a legkevesebb tiltakoznivalója, ha esetleg a monarchia visszatér és erőszakkal felszámolja az illegitim állapotot, mely már 1946 óta zülleszti az országot.

Bobkó Csaba írta...

Ezzel egyetértek, de két kiegészítéssel. Az egyik, hogy sehol se látom az erőt, amivel a HAbsburg-Lotaringiai ház rendelkezne a visszatéréshez, illetve akiknek viszont lesz hatalma megdönteni a "Köztársaságot", azok miért pont a Habsburgokat hoznák vissza.
A másik, hogy az ország züllesztése persze nem 1946-ban kezdődött, de ebben nyilván egyetértünk. Én a zsidóság szerepét tartom elég döntőnek az ország szétrohasztásában és épp e szempontból aggasztó, hogy most a felszínen OV kormányzata továbbra is mintaszerűen PC az Izraelhez és a hazai zsidósághoz való viszonyban, a felszín alatt meg vagy nem rajong ezért, vagy ettől sokkal nagyobb fokban azonosul velük, mint a felszínen. Nem babra megy a játék, hogy melyik a helyes megfejtés...

Bobkó Csaba írta...

Egy aktuális hír mutatja OV megoldásának analógiáját:

http://hirszerzo.hu/kulfold/20101118_szaud_arabia_aziz_nemzeti_garda

"A szaúdi király lemondott a Nemzeti Gárda parancsnoki tisztéről, és e befolyásos posztot átadta fiának, ami arról árulkodik, hogy az idős uralkodó megkezdte egyes hatásköreinek áttestálását.
A 86 éves Abdallah király 1962 óta állt a Nemzeti Gárda élén, s az SPA szaúdi hírügynökség szerint most fiát, Mitab bin Abdullah herceget tette meg a fegyveres erő parancsnokának.

Az egykoron jobbára ünnepi rendezvényeken felvonuló gárda mára egy modern, 260 ezer fős fegyveres erővé, a hadsereg ellensúlyává vált, és ütőképesebbnek is tartják a katonaságnál. A gárda jelenti eredendően Abdallah király hatalmi bázisát, és oltalmazza a királyi családot."

Királyi családoknál ez így ésszerű...

Névtelen írta...

Nos, Simicskó hadügyminiszter lett, mégse látom azt a fejlesztést, amit 2010-ben az ő nevéhez kötöttél, hogy esetleg vele lehetne valamit. A kerítés épül, kész, az elméleti részével nincs vele baj, viszont gyakorlatilag rosszul építették meg, mert egy ártatlan fémkerítés, amit átvágsz, és bent vagy. Ez mindenképpen negatívum, jobbat is ki lehetett volna hozni az ötletből.
OV királysága, hát igen, ez lesz a te veszted, annyira megjósoltad, hogy láthatjuk, semmi nem lesz belőle. A várba költözés inkább kiskirályságra, az oligarcha-lét elmélyítésére utal. Viszont a várfelújítások nagyon komoly restaurátor munkák, a füzéri vár láttán például eláll a lélegzetem, hihetetlen, hogy mekkorát dolgoztak.

FL

Bobkó Csaba írta...

A füzéri vár nekem is tetszik, találgatom is, ki fog benne lakni. Mint a környék ura... A királyság ügyében nincs kétségem, hogy ez OV ambíciója, persze azt nem tudom, összejön-e neki. Most nem zárom ki, hogy igen. A kerítés eddig bevált ilyen paraméterekkel, nem is lesz szükség erősebbre, mert ha mi zárunk, az előttünk levő országok nem akarnak úgy járni, mint a hülye, aljas vezetés alá jutott görögök, hogy náluk van a szemétlerakó. Tehát a szerbek, bolgárok, macedónok, románok is zárnak, ezért nekünk elég ennyi. Simicskóról nem tudom, mit dolgozik a háttérben és mit engednek meg neki. Volt szó füzitői lőporgyárról, van papíron újraiparosítási program, minimum terveznek ilyesmit. A végrehajtás a szokott színvonalú.

Bobkó Csaba írta...

Ritkán olvasom régi bejegyzéseimet, de engem is meglep, hogy ez az 5 és fél évvel ezelőtti eddig milyen jól bejött... Simicskót mégis elő kellett hozni a naftalinból, nyilván letette a hűbéresküt. A terrorfenyegetésre alapozott korlátlan jogkörmegadásban 5 és fél évvel előre láttam az eseményeket, közben középkori várak épülnek újjá hegytetőkön, ne feledjük, a Füzériben őrizte egykor a Koronaőr a Szentkoronát... 5 és fél évvel ezelőtti jóslatom az oligarchikus nagybirtoképítésről szintén nem cáfolódott éppen meg. Korrekt fogyasztók nem biztos, hogy e jóslataimért a mai napon visszakérnék a pénzt... :-)

Névtelen írta...

Ma már a váraknak nincs stratégiai jelentőségük, amikor lehet bombázni, pont, hogy mivel legmagasabban vannak, ezért a legkönnyebben sebezhetőek. :) Persze ha a muszlim horda jön, ellenük csak a betonfalat kell úgy felfejleszteni, hogy ellenálljon az aknavetőnek, vagy ilyesmi, bár ez már nagyon spekulatív.
Sajnos fájó pont a füzéri Szent Korona, hiszen az is csak azért volt ott, mert nem vitték a helyére, így egy akár egy torz hőskép is megszülethetett volna belőle, de szerencsére nem lett belőle semmi. Mondjuk ennek a várnak a lerombolása tényleg jó példa a német várrombolásokra (ami nem menti a kuruc várrombolásokat).

Na most akkor oligarchikus nagybirtok, vagy királyság? Nálam a kettő nem ugyanaz. Mellesleg nagyon ragaszkodsz ehhez a királyságosdihoz, de azért a XX. század diktátorai nem királyok voltak, mégis létrehozták a kis "monarchiáikat". Tehát OV éppen úgy építhetne diktatúrát is, ahogy szerinted királyságot. Bevallom őszintén, a földtéma számomra nagyon kaotikus, az internetadós tüntetés pont azért zavart, merthogy a fontosabb dolgok miatt nem tüntettek ekkorát az emberek (pl. földek), viszont olvastam a Mandineren egy olyat, hogy végül is egy föld úgy került eladásra, hogy azt az eredeti tulajdonosa (vagy annak örököse) vette vissza, mármint az a tulaj, aki 1945 előtt volt tulaj, tehát mondhatni a saját földjét vásárolta vissza (tőlem középiskolai kollégiumi létem alatt elloptak 8000 forintot, és a mai napig nem tudom, ki lehetett, amit már soha nem is fogok kideríteni; viszont ha mégis sikerülne, azonnal elmennék az illetőhöz, és visszavenném, és nem érezném úgy, hogy őt loptam meg, és nem is érezném magam rosszul (ráadásul se kamatot, se inflációt nem számolnék fel) - persze ez nagyon elméleti felvetés, de a földkérdésnek legalább van dokumentált vándorlási története. Na, persze mikor nem csak az eredeti tulajdonosok kapnak vissza földeket, hanem OV a saját körének is oszt, akkor tényleg vannak bajok (állítólag Románia jár az élen a környéken abban, hogy az eredeti kastélytulajdonosoknak visszaadja a telkeket, ebben nem tudom, mennyi igazság van, ill. mennyi a kárpótolt tulajdonosok száma), viszont ha csak a tényleges régi tulajdonosok kapnák vissza a földjeiket, és ezt rendesen kommunikálná a kormány, kíváncsi lennék, milyen reakciót váltana ki.

Sajnálom, ha a régi bejegyzéseket olvasom, de mondhatom, függő lettem, most Marxius idusán pedig különösen... és jobban szeretek időrendi sorrendben haladni.

FL

Bobkó Csaba írta...

A füzéri várnak már a török kor során megszűnt minden hadászati jelentősége, ha jól rémlik, a HAbsburgoknak a török kiűzésekor már nem maradt ott rombolnivalója, a lakosság hordta el apránként építőanyagnak. Viszont egy ilyen vár ma a feudális hatalom szimbóluma, ezért olyan vonzó a kastélyokkal együtt az új elitnek. Maguktól gyakran elég bunkó ízlésük van, lásd Szíjártó házát, vagy Rogánék alpáriságait, de az okosabbja kastélyt, várat akar, mert az a hatalom ősi szimbóluma. Perényiről én is azt írtam, hogy Füzéren DUGDOSTA a koronát, méltatlan koronaőr volt, a saját fejére szerette volna tetetni, ahogy egy év alatt két királynak is rendelkezésre bocsátotta a koronázáshoz, ez volt a katasztrófa. A német várrombolások teljesen racionálisak voltak. Lehet, hogy Rákóczi várrombolásai is azok voltak...

Névtelen írta...

Én már eljutottam arra a szintre, hogy a várrombolást mint semlegest fogalmat vizsgálom, aminek nincs sem jó, sem rossz tulajdonsága. Ugyanígy a várépítést is semlegesnek tartom, és mindkettőre ugyanaz a példám, a szabácsi török vár. Amikor a török által épített várat romboljuk, az teljességgel érthető, és amikor a török várat épít saját céljaira, az teljességgel elfogadhatatlan volt. (Persze ez csak a török időkben és utána érvényes, IV. Béla várépítései természetesen pozitívak voltak, bár érdekes, hogy a füzéri várnak semmiféle katonai jelentősége nem volt, elvégre ahol épült, semmiféle ellenség általában nem volt
Csak amikor a mai kuruc réteg a várrombolást negatív fogalomnak tartja, és minden várrombolót ostoroz (persze a tények hiányában), akkor szükséges sajnos szinte egyesével végigmenni a várakon, hogy melyik ki miatt dőlt rommá.
Tény, hogy feudális lehet a mai várépítés, de ha egyszer a kommunizmus alatt kiirtották, ellehetetlenítették az arisztokráciát, ami a régi rend esetleg visszaállításának alapja lehetne, akkor lehet, hogy arra van szükség, hogy ezt újjáépítsük (olvastam olyan véleményt, aki szerint lehetetlen visszahozni a régi időket, mert nincs meg hozzá a vezetőréteg). Ha nem is húsvétkor, de pünkösdkor tervezünk elmenni a füzéri várhoz, megtekintve talán okosabb leszek, hogy költözhet-e oda valaki, bár szerintem nem fog senki.

Ami még érdekes, hogy jön a Várba Habsburg Ottó hagyatéka.

FL