Könyörtelen bosszú és keresztényi megbocsátás az 1848-49-es európai polgárháborúban

Október 6-ra

Mit tegyünk a legyőzött ellenséggel (és ki milyen spirituális forrásból merítette lelkierejét):

HALADÓ ERŐK:   (Petőfi)

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentõ leszen!...

(Beszél a fákkal a bús őszi szél... Koltó, 1847. szeptember -  a forradalom kitörése ELŐTT FÉL ÉVVEL)

 Nekünk most az isten kevés,
Mert ő nem eléggé kemény;
Hozzád imádkozom, pokol,
Az új esztendő reggelén:
"Öntsd szíveinkbe minden dühödet,
Hogy ne ismerjünk könyörületet,
          Mig e gazok
Közűl a földön egy mozog!"  

(Újév napján, 1849)

A REAKCIÓ: 

I. Miklós orosz cár levele Ferenc Józsefnek

Varsó, 1849. augusztus 4/16.

Kedves barátom!

Elküldöm hozzád magam helyett fiamat, Sándort, hogy egy olyan hírt vigyen meg neked, ami – remélem – örömet fog okozni. Görgey, akit diktátornak neveztek ki, hadseregével letette a fegyvert, és kegyelemre megadta magát neked. Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért, adjunk hálát neki, hogy megelégelte alattvalóink drága vérének hullását, és alkalmat ad neked, hogy uralkodói jogaink legszebbikét, a helyesen értelmezett kegyelmet gyakorolhasd. Ismerem szívedet, kedves barátom, tudom, hogy nem tagadod meg magadtól ezt az örömet. Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra; és érdemük szerint kell bánni a felbujtókkal, az országot nyomasztó bajok okozóival.

Megbíztam fiamat, hogy különböző komoly kérdésekről beszéljen veled – felhívom rájuk a figyelmedet, és fogadd meg, amit mond.

Szívvel-lélekkel maradok örökre, kedves barátom

hűséges és ragaszkodó
 Miklósod

Mire való az emberi vér:

HALADÓ ERŐK:   Petőfi

"Megéneklem majd diadalmadat,
Szabadság, és a szent halottakat,
Akiknek vére volt kereszvized"

(Bizony mondom, hogy győz most a magyar)

„Föl, ha istened van,

Föl magyar nép, és e

Gaz királyt legottan

Fojtsuk az ártatlan

Áldozat vérébe!”

(A király esküje) 

"A vérszag és a füst
Megrészegíte már"

(Csatában)

"Inkább vesszen ki nemzetünk
Egy szálig,
S dagadjon föl kifolyt vérünk
Árja az ég boltjáig!"

(Föl a szent háborúra!)

"A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nemcsak esőre, hanem koronkint vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, később, midőn nagyon szomjazik, majd két annyit követel." (Petőfi naplója, Pest, ápril 1. 1848)

"Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk."

(1848, te csillag)

A REAKCIÓ:   I Miklós cár:

"Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért, adjunk hálát neki, hogy megelégelte alattvalóink drága vérének hullását (...)"

-----------------------------

A bejegyzés nem foglalkozik az aradi és más helyszíneken lezajlott megtorlás konkrét ügyeivel, nem jelenti azt, hogy örülnék a megtorlásnak, hanem az európai polgárháború szembenálló táborai két szimbolikussá emelkedett szereplőjének eszmei-spirituális hozzáállását szembesíti. A romboló háttérhatalom felfogásom szerint mindkét táborban jelen volt, de nem egyforma módon. Petőfi őrjöngő vérontás-kultuszának néhány további tipikus példáját kigyűjtöttem e korábbi bejegyzésben.

Az október 6-án kivégzett forradalmárokat és forradalmárok által megtévesztett, rontásba és romlásba sodort áldozatokat (belőlük volt több) kultikusan szokás siratni máig. Nem jellemző, hogy ezen a gyásznapon melléjük tennék az ugyanezen forradalmárok által hatalmuk idején kivégzett királypárti, konzervatív magyar hősök halálát hetykén, büszkén eldicsekvő propagandát:

"Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!"