"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2013. június 10., hétfő

Birtokharácsolás az államhatalom vezető pozíciójából - egy Nagy Előd

A Nyakunkon az Olajcsúcs - Vissza a jövőbe blog legutóbbi bejegyzésében egy mondattal céloztam rá, hogy napjaink legfőbb hazai hatalombirtokosának politikája nem előzmény, példa nélküli történelmünkben:
"Orbán és épülő hűbéri piramisa nem az erőforrásbőség megszűnése utáni magyar jövőt szolgálja, mert a társadalomnak a régi-új viszonyokhoz való alkalmazkodása elősegítése helyett kontraproduktív, élősködő, a többség érdekén átgázoló zsákmányszerző politikát folytat és ennyiben az okkultista erdélyi rablófejedelmek ön- és közveszélyes politikájának reinkarnációja."
Egészen konkrétan kicsit sem tréfásan fogalmazhatok úgy, hogy a nagy birtok"szerző" Orbán Viktor határozottan máris I. Rákóczi György erdélyi fejedelem reinkarnációjának tűnik és csak reménykedhetünk abban, hogy végül nem bizonyul II. Rákóczi György reinkarnációjának, de ez utóbbival egy későbbi bejegyzésben tervezek foglalkozni.

Orbán és hívei eddig a pontig nyilván nem is tiltakoznának felvetésem ellen, hisz mi lehetne hízelgőbb korunk Nagy Szabadságharcosa  számára, mint történelmünk legdicsőbb szabadságharcos dinasztiájának nagyjaihoz hasonlítani. (Ami azért II. Györgyre nem igazán vonatkozik, hisz, ha tudjuk, mi fűződik nevéhez, értjük, miért szokás a kurucos történelemszemlélet propagandájában tapintatosan agyonhallgatni a család ezen tagját.)

A Nagy Előd napjaink Erős Embere számára (sajnos) mintaadó tevékenységét főleg Péter Katalin egy sok szempontból tanulságos tanulmánya alapján mutatom be. Bevezetőül érdemes idézni ugyanezen szerző egy másik írásából, ami indirekt módon mutatja meg, miért is lett a Rákóczi-család a hazai prot-kur történetírás és történelmi tudat-manipuláció Szent Dinasztiája:
Péter Katalin: A kényszer felismerője. Báthory István
Báthory Istvánt (1533–1586) a magyar történetírás nem szokta a múlt legnagyobb alakjai közé sorolni. Valószínűleg azért visszafogott a megítélése, mert Báthory nem kelt fel a nyugati uralkodóházzal szemben, márpedig nálunk erdélyi fejedelemnek csak Habsburg-ellenes harc szerezhet érdemeket. A belső építőmunka eredményei a legritkábban váltanak ki elismerést.

A bejegyzés folytatása


Péter Katalin: Comenius magyarországi elképzeléseiről. A Sermo secretus és a Gentis felicitas

A tanulmányból most én a fejedelmi birtokharácsolások és a rendi jogok komplett hiánya témáját emelem ki, de később még visszatérek Comenius elvtárs, az EU "szentje" alakjára, arra, hogy az általa képviselt okkultista-felforgató közeg rángatta bele a magyarságot e korszakban egyre újabb önpusztító kalandokba és e közegnek köszönhetjük a velejéig hamis prot-kur történelemképet is. Vagyis országháborítóink, belső gyarmatosítóink hőskultuszát és az ország számára a rendet, nyugalmat, békét, egységet nyújtó törvényes államhatalom képviselőinek démonizálását, egy hamis "szabadságharcos" legendás történelemkép hazug legyártását.

Itt csak  kiragadom, hogy mit is képviselt Comenius elvtárs, a Rákócziak (egyik) rossz szelleme:
1651. június 26-án Rákóczi Zsigmond feleségül vette Pfalzi Henriettát. A vőlegény az Erdélyben éppen uralkodó fejedelmi család tagja, II. Rákóczi György fejedelem fivére, a menyasszony I. Jakab angol király unokája és a cseh felkelésben királlyá választott, majd elűzött Pfalzi V. Frigyes választófejedelem lánya. Az esketést a kor egyik legismertebb személyisége, Johannes Amos Comenius végezte, a cseh emigráns, aki ekkor már nyolc hónapja Sárospatakon élt. Még a lakodalmi ünnepségek szervezése idején megfogalmazta később világhírűvé vált iratait a házassághoz fűződő reményeiről. Ezek Sermo secretus, illetve Sermo secretior címmel együtt szoktak megjelenni.[1]

A szakirodalom igen sokat foglalkozott már az iratpárral, egy körülmény azonban meglehetősen háttérbe szorult. Az nevezetesen, hogy a Rákóczi Zsigmondék házasságára fogalmazott irat kísértetiesen hasonlít Comenius egy másik munkájához. A szerkezetükben és a stílusukban nincs ugyan rokonság, mégsem igényel különös elemzést a felismerés: a Sermo secretus tartalma kicsit elváltoztatott tükörképe az Angliában írt Via lucis[2] mondanivalójának.[3] Ezt Comenius 1641-ben fogalmazta. Mindkettő abból az alaphelyzetből indul, hogy új kor küszöbére érkeztünk, a század vajúdásában lehetünk Isten munkájának segítői. A pánszófia eláradásával teljesedik ki a fény, amelyet egy titkos szövetség, a hősök gyülekezete, vagy a világosság társasága hord szét, és ezzel megreformálja, boldoggá teszi az emberiséget. Mindkét irat közvetlen célja rábeszélni a titkos társaság megalapítására
(...) A harciasabb hang és a Sermo secretus nyílt rózsakeresztessége valószínűleg összefügg. Bizonyos értelemben együtt jelentik a visszatérést a pfalzi választófejedelem házassága körül annak idején kialakult reményekhez. Akkor, az 1610-es években, az V. Frigyes személyéhez kapcsolódó rózsakeresztesség Európa protestáns hatalmainak összefogásától várta a Habsburgokban megtestesült katolicizmus bukását. Az emberiség egyetemes békéjét és bölcsességgel megnyilvánuló boldogságát.
Nyilvánvaló, hogy Comenius itt feltárt politikai tevékenységében a földi történelmet a kozmikus megváltás céljából eszközként használó és manipuláló kabbalista gondolatra ismerünk. Korábban már idéztem, hogy Comeniusban a szabadkőművesek egyik Alapító Atyjukat tisztelik. A Fény Kiterjedése pedig egyértelműen a "Felvilágosodás", illetve az Illuminátusok előfutáraként jelöli ki a csehek, németek, magyarok, lengyelek és angolok tömegeiből hullahegyeket gyártó korabeli okkult politika e nagy intrikusát. A messianisztikus-utópisztikus politika és a hullahegyek kapcsolata jól ismert, idéztem itt Norman Cohn könyvét is. (A könyv első kiadásbeli címe "Forradalmi messianizmus a középkori és reformáció-kori Európában és összefüggése a modern totalitáriánus mozgalmakkal" volt.)

Péter Katalin idézi, hogy Comenius megdöbbent Erdélyország szegénységén, elmaradottságán és a fejedelmet sürgette, hogy javítson ezen a helyzeten.  Állítólag oly hatalmas (rosszra használt) eszéhez képest  nem vette észre azt, hogy épp a korlátlan fejedelmi hatalom és a vagyon, birtokok iránti korlátlan fejedelmi étvágy tartotta az erdélyi társadalmat koldusszegénységben, meg a Comenius-félék intrikái által kiváltott esztelen, okkult-vallási célú háborús kalandok pusztításai:
A Gentis felicitas-ban, ebben a II. Rákóczi Györgyhöz intézett dörgedelmes hangú iratban[21] a koldus állapotánál is nyomorúságosabb viszonyainkat festi. És a javaslata: a fejedelem változtasson ezen a helyzeten. Úgy ír, mintha csak elhatározás kérdése lenne a gyökeres átalakítás. Ekkor Comenius persze már túl volt a nagy csalódáson. Rákóczi Zsigmond meghalt, mielőtt bármilyen eredményt elérhetett volna a nagyszabású tervek megvalósításában. De bizonyosan nem csak a csalódás láttatta olyan végtelenül szerencsétlennek a viszonyainkat.

Comenius mégis vitára késztet. Nem ugyan a diagnózisával. A nyomorúság rajza lényegében nyilván helytálló, árnyalatokon pedig nincs értelme vitatkozni. Az előírt orvosság azonban aligha ért valamit. Elhatározással nálunk a Gentis felicitas szép programját nem lehetett megvalósítani. Mert az erdélyi fejedelem népe nem lusta volt, hanem a társadalmi kötöttségek páratlanul merev formái között tehetetlen.

(...) A fejedelem elé terjesztett Gentis felicitas ugyanis azt a feltételezést sugallja, hogy a helyzet megváltoztatására a lehetőség a fejedelem kezén van. Comenius ilyen módon azzal, hogy nem politikai röpiratot fogalmazott az egész országot érintő ügyben, hanem – formáját tekintve – beadványt terjesztett elő, a hatalom gyakorlásának mechanizmusára tereli a figyelmet.

Ez a hatalomgyakorlási mechanizmus pedig nekünk két szempontból is tanulságos. Egyrészt, mert a mai magyar "fejedelmi" hatalomgyakorlás, vagy legalábbis annak szándéka teljes mértékben a reinkarnációjának tűnik, másrészt pedig azért, mert leleplezi a hamis prot-kur történelemkép egyik fő hazug dogmáját, miszerint a Magyar királyság földjét és népét rendszeresen hadaikkal dúló erdélyi fejedelmek a Királyság-beli "rendi szabadságjogok" védelmében fogtak fegyvert az azokat korlátozó Gaz Habsburgok ellen. A másik hazug dogma, a "vallásszabadság" témájára máshol szeretnék kitérni, itt csak javaslom összevetni a szombatosság I. Rákóczi György általi brutális megsemmisítését a királyságbeli "protestánsüldözésre" vonatkozó propagandával. (Amivel nem azt akarom mondani, hogy jó lett volna tűrni nagy magyar tömegek zsidó hitre térését. De a démonizált magyar királyok sose léptek fel ilyen gátlástalanul - és hatékonyan! - a Királyság protestánsai ellen, pedig igény és racionális államérdek lett volna rá...)

Tehát milyen a rendi szabadságjogok helyzete a Rákócziak Erdélyében? Semmilyen, nem is hallottak ilyesmiről!
És itt feltétlenül igaza volt, mert az erdélyiek valóban nem tehettek semmit a fejedelmek nélkül. A hatalom gyakorlásának másik pólusa ugyanis, az országgyűlés, itt rendkívül sajátos formában létezett: az erdélyi diétákat a fejedelmek rendelték ki.[22] Két kamara nem volt, mert nem létezett születési arisztokrácia. Ennek a körülménynek megfelelően senki nem jogosult az országgyűlési megjelenésre. Alakulóban volt ugyan a 16. század végére egy olyan uralkodó elit, amelynek a tagjait szokás volt meghívni a diétákra. Az előkelő családoknak ez a köre azonban akkor sem működött önálló rendként, a 17. századi fejedelmi hatalom pedig egyszerűen ignorálja a létezését. Szeszélyes tetszése szerint jelöli ki azokat, akik meghívót – regalist – kapnak. Az ő megjelenésük viszont kötelező. Ezek mellett a regalisták, tehát a fejedelem tetszéséből hívottak mellett az általa kinevezett tisztviselők és tanácsurak, valamint a szász-, a székely- és a magyar törvényhatóságok képviselői alkotják az országgyűlést. Az utóbbiak közvetve választással jutnak ugyan be, mert helyi választott tisztségük alapján szokták őket küldeni, mivel azonban a fejedelem jelöli ki a meghívott, illetve mellőzött testületeket, a választásnak nagyon alárendelt szerepe van a megjelenésükben. Az erdélyi uralkodók gyakorlatilag szabadon alakították a diéták összetételét.

A fejedelmek éltek is ezzel a lehetőséggel. A 17. század során mind szűkebbre vonták az országgyűlési tárgyaláson résztvevők körét. Katalógusok hiányában hosszabb adatsorokat lehetetlen összeállítani, két helyzetkép egybevetése azonban világosan erre a tendenciára utal.[23] 1615 májusában hatvanketten tanácskoztak az országgyűlésen, 1624 júliusában viszont csak harminckét résztvevője volt a diétának. Az első esetben tizennégyen voltak közvetve választottak, a másodikban nyolc a hasonló módon bekerültek száma. Eszerint a két időpont között jelentősen kevesebben lettek a meghívottak, az arányok azonban nem változtak. 1615-ben is, 1624-ben is körülbelül kétharmados többséget képviseltek azok, akiknek a jelenlétében a választás semmilyen módon nem játszott szerepet.
(Érthető, miért ragaszkodott annyira korunk Fejedelme ugyanezen bűvös KÉTHARMAD eléréséhez az országgyűlésben! E kétharmad szavazatainak leadásában holmi "választás semmilyen módon nem játszik szerepet", ők Uruk parancsait hajtják végre... )

De olvassuk tovább, mire is jó volt többek között ez a KORLÁTLAN FEJEDELMI HATALOM, hogy ennek milyen birtokügyi hozadékai is lettek:
Az így kialakított országgyűlések döntéseit nyilvánvalóan könnyű volt befolyásolni. Még ilyen körülmények között is ismerjük azonban a szavazás irányításának egészen elképesztő eseteit. I. Rákóczi György idejében jegyeztek fel – például – egyet. Hűtlenség címén fej- és jószágvesztésre szóló ítéletet akart hozatni Zólyomi Dávid ellen, aki pedig fejedelemségre jutását annak idején a legaktívabban támogatta. A szavazás megejtése előtt az ügy ellenzékét egyszerűen hazaküldte.[24]
(A kisördög incselkedik, elképzelem, amint a bakó lesújt Kósa, vagy Lázár nyakára, mert a Fejedelem megirigyli párthívei szép birtokát... :-)  )

Pedig enélkül sem voltak éppen kicsik a szinte semmiből kinőtt fejedelmi birtokok, sőt, nagyobbak már alig lehettek volna:
A politikában korlátlanul érvényesülő 17. századi fejedelmi hatalom megfelelője a gazdaságban és a társadalomban a senki által nem fenyegetett fejedelmi földbirtok monopólium. Ez igen röviden jellemezhető, az érvényesülése mégis érdekesen bonyolult. Kialakulása a 17. század fordulójától követhető. Erdély uralkodó osztályát ekkor 350–400 nemesi család alkotta.[25] Birtokviszonyaikra a rendkívül erős felaprózottság volt jellemző. A falvak nagy része több birtokos tulajdonában oszlott meg. Világos következménye ennek: a famíliák óriási többsége, körülbelül 80%-a nem volt önálló birtokos.

Mindössze 15% körül volt azoknak a családoknak az aránya, amelyek 1–3 egész falut mondhattak a magukénak. Egy igen-igen szűk réteg, a 16. század utolsó éveiben mindössze hat személy, részbirtokok mellett néhány egész faluból álló, bár nagybirtoknak távolról sem nevezhető uradalom felett rendelkezett. Végül két família, a Bánffy és a Csáky alkotja a rendkívül szűk elitet: királyságbeli értelemben véve is nagybirtoknak tekinthető egy-egy uradalom volt a kezükön.

A középkori nagybirtokok óriási hányada ekkorra már a kincstáré lett, de ezek együttese, a fiskális birtokok, a 16. század végén nem közelítették meg az egész uralkodó osztály birtokállományát. A századfordulón pedig Báthory Gábor a kincstári uradalmak nagy részét szétadományozta. Az utána következő nagy szakértő, hivatásos uralkodó, Bethlen Gábor a nincstelenné vált fiskus új gyarapításában talán valamivel tovább jutott a Báthory Gábor könnyelműségét megelőző állapot visszaállításánál. Az igazi változást azonban I. Rákóczi György hozta, aki mint a királyi Magyarország egyik leggazdagabb mágnása lett fejedelem.[26]

Ő már erdélyi megjelenésekor beláthatatlan távolban volt mindenkitől. 1630-ban, amikor fejedelemnek jött, a királyi Magyarországon lévő tizenegy uradalmában jóval több – 228 – település tartozott a földesurasága alá, mint amennyi – 167 – a 16. század legvégén a 15%-ot kitevő viszonylag jómódú nemesek kezén Erdélyben volt. Azóta pedig a kincstári birtokállomány Bethlen Gábor által történt újjászervezése tovább szegényítette az erdélyi urakat. I. Rákóczi György azonban korántsem elégedett meg eredetileg fennállt fölényével. Uralkodása alatt uradalmai terjedelmét a sokszorosára növelte: megválasztásakor tizenegy birtokkomplexum volt egészben vagy részben a kezén, halálára készülve harminckettőről intézkedett.

1648-ban Magyarországon és Erdélyben összesen huszonhétezer jobbágygazdaság termel családi és fejedelmi birtokain, körülbelül százezer lélek él a falvaiban és mezővárosaiban. Hatvannégy saját üzemelésű mezőgazdasági üzemben, valamint tizenkét borgazdaságban termelnek az ő szükségeire. E hatalmas gazdagság java része ekkor is a királyi Magyarországra esett, tekintélyes hányada jutott azonban Erdélyre. A mezővárosokból huszonegy, a jobbágyháztartásokból pedig tizenkétezer működik a tizenöt erdélyi Rákóczi birtokon. Az erdélyi jobbágyság fele mint földesurát is a fejedelmet uralja.

Ilyen módon, ha Rákóczi gazdagsága messze fölényben volt az erdélyi nemességgel szemben már l630-ban is, a század közepére szinte összehasonlításnak sincs helye. Erdélyi alattvalói összesen bírnak annyi földet és jobbágyot, amennyit fejedelmük csak itt mondhat a magáénak. A királyi magyarországi birtokaival együtt körülbelül mégegyszer olyan gazdag, mint Erdély egész lakossága. Végtelennek tűnő földéhséggel gyűjtötte össze a birtokokat.
Van kitől tanulnia a Kiskanásznak, akinek "zsákja feneketlen"!

I. (Földéhes) Rákóczi György
E saját alattvalói földjét  - ha kell, koncepciós fej- és jószágvesztési perekkel - összeharácsoló uralkodó a köztudatban domináns prot-kur történelemszemléletben a vallási és rendi szabadságjogok nagy magyar hőse, aki azzal a Gonosz Habsburg dinasztiával szállt szembe, amelyet e történelemhamisításban máig "törvénytelen birtokelkobzásokkal" vádolnak. Eközben, mint Pezenhoffertől tudjuk, a királyi kincstár csak az ősiség alapján jogosan őt megillető birtokokat igyekezett átvenni, hogy azok jövedelme hozzájárulhasson a végvári rendszer óriási fenntartási költségeihez, de nem utolsó sorban az erdélyi fejedelmek rendszeres támadásai még ezen törvényes állami járandóságuk behajtását is megakadályozta.

Ráadásul pont a Rákóczi család tagjainak állandóan a királyi dinasztia ellen harcolni és eközben a két magyar haza földjét és lakosságát pusztítani még duplán is igazságtalan volt (és súlyosan magyarellenes, nemzeti érdekkel ellenes), hiszen, bár ezt Péter Katalin itt nem említi, a Rákócziak nem valami egészen ősi vagyon birtokában érkeztek úgy az erdélyi fejedelmi székbe, hogy már akkor minden erdélyi birtokost, sőt a nagyobb birtokosok összességét is felülmúlták birtokaik. (Ést ezt gyarapították még tovább, a rablólovag szerepkörét az állam vezetőjéével kombinálva.) Azért volt a Rákócziak Habsburg-ellenessége különösen igazságtalan és erkölcstelen, mert a család egészen friss főnemesi rangját és nagybirtokosi vagyonát teljes mértékben a dinasztia kegyének köszönhette, amiben azonban nem a szép szemeikért részesültek, hanem azért, mert a király (naívnak bizonyult becsületességgel) úgy vélte, hogy az agilis középnemesi família az ország elitjébe emelést a király és a haza hű szolgálatával fogja meghálálni...

Ezt a dinasztiát démonizálja a prot-kur történelemhamisítás és vádolja németesítéssel, gyarmatosítással, miközben a Habsburg királyok a szóbanforgó időszakban magyar nemesi famíliák sorát emelik be a főnemességbe, királyi birtokok sorát engedik át e magyar családoknak zálogbirtokul, mint a Rákócziaknak is Szerencset, Patakot, ami mellé azok még csalárdul megszerzik Tokajt is, ugyanakkor  egyetlen németet sem tesznek törvénytelenül magyar nemessé. A tipikusan Magyarországon szolgáló katonatisztek, várkapitányok kivétel nélkül a magyar vármegyék alkotmányos honosítási eljárása útján nyerhettek magyar nemességet és az esetek többségében persze be is nősültek őshonos családokba. A gyarmatosítás fogalma semmiképpen nem illik a dinasztia hazai politikájára, annál inkább illik azonban erdélyi fejedelmek és más nagyurak eljárására, nem utolsó sorban például a székelyszabadság sokat emlegetett elvételére, amit Mária Terézia nyakába varrni a legaljasabb hazugság, főleg az ezen belső gyarmatosítást ténylegesen megvalósító "szabadsághősök" szerepének teljes elhallgatása mellett. (Akik sorába még a bejegyzés elején megdicsért Báthory István is beletartozik, bár persze őt nem ezért szeretjük, de ez a székelygyarmatosítás-kérdés külön bejegyzést igényelhet még.)

Régi hagyomány tehát nálunk a "szabadságharcos" propagandájával övezni a belső gyarmatosító uralkodót, aki eredeti felhalmozása keretében saját alattvalóit fosztja ki.

Péter Katalin tanulmányát azzal zárja, hogy vajon milyen mentséget találhatunk az erdélyi Rákóczi fejedelmek birtokhalmozó és rendi jogokat, a kor szintjén még a szomszédos, általuk annyit dúlt csonka Magyar Királyságban is létező parlamentarizmust nem tűrő önkényuralmára:
(...) ha Comenius egy nagy nemzetközi Habsburg-ellenes vállalkozás sikere érdekében kívánta volna boldognak, azaz tevékenynek és erősnek látni Erdélyt, a fejedelmek ugyanezzel a céllal tartották a boldogságtól oly távoli állapotban. Mindenki beavatkozásától függetlenül működtethető hatalomra a nagy cél érdekében volt szükségük. A bárki beleszólásától mentes ügyintézéssel országukat és magukat a nemzeti királyság megszervezésének feladatára kívánták alkalmassá lenni. A történelem nem igazolta őket. Nem voltak képesek a Habsburgok magyarországi uralmát felszámolni. De valószínűleg a nép boldogsága sem vezette volna más útra a történelmünket.
A mentegetés az egyetlen felhozható érvre támaszkodik, azonban többszörösen is cáfolható. Egyrészt a történelem tanulsága, hogy egyáltalán nem volt autentikus, indokolt nemzeti cél a Habsburgok magyarországi uralmának felszámolása, a nemzeti főcélnak akkor az ország mielőbbi  újraegyesítésének és addig is a felesleges pusztításoktól megóvásának KELLETT VOLNA LENNIE. Mint tudjuk, az országot végül a prot-kur propaganda által démonizált Habsburgok egyesítették újjá, alattuk történt meg a békés újjáépítés és akkor hullott szét a haza végleg, amikor a magyar elit a szellemi csőcselékkel karöltve elzavarta őket a trónról. Hogy ezt a magyar nemzeti érdeket szolgáló főfeladatot csakis ez a dinasztia vihette végbe, annak fontos törvényszerűségek az okai, de most nem ez a tárgyunk.

A lényeg, hogy a Rákócziak mindkét hazában rablólovagként viselkedtek, miközben mindkét ország a tenyerén hordozta őket, ők mindkettőt gyarmatosítandó, kizsákmányolandó prédának tekintették, az önző cél számukra kizárólag a személyes, családi hatalom és vagyon gyarapítása volt, és amikor ez ütközött a közérdekkel, a nemzeti érdekkel, a két haza össztársadalmi érdekével, mindig a saját önző érdeküket érvényesítették a közérdekkel szemben. Pedig az uralkodó elithez tartozás, illetve az uralkodói hatalom birtoklása épp arra kötelezi azokat, akiknek megadatik ez a kiváltságos helyzet, hogy nemmindennapi vagyonuk, pozíciójuk, lehetőségeik birtokában, ezeket erőforrásként felhasználva a hazát, a közjót szolgálják. A Comenius, mint a világpusztítás Rossz Szelleme által megszállt intrikus által is képviselt Habsburg-ellenesség oka az összeurópai, gnosztikus-kabbalista-rózsakeresztes (tehát elő-szabadkőműves) protestáns párt (nyugati) import ideológiája volt, nem magyar nemzeti érdek, tehát a magyarságot évszázadokon át okkult-irracionális "Szent Cél" érdekében vitták vágóhídra olyanok, akik ellen lett volna igazán szabadságharcra szükség. A felszabadítás demagógiáját hirdetők voltak az igazi Zsarnokok...

Épp ezért vészjósló tanulság a történelemből, hogy nem számíthatunk a haza megerősödésére olyan Fejedelmek alatt, akik legfőbb hajtóereje a féktelen hatalom- és vagyonharácsolás.

Az ilyen rabló-önkényúr típus, aki senkire nem hallgat, a haza sorsáért aggódók jótanácsára sem, gonosz, idegen érdeket szolgáló tanácsadókra (Comeniusokra, Finkelsteinekre, Birnbaumokra) annál inkább, a történelem során többször vitte a sziklafalnak egész országát. Hogy ezt hogyan tette konkrétan II. Rákóczi György, hogy miért nem fizetődött ki a Belső Gyarmatosítás az országnak, azt a következő részben fogom megvizsgálni.

4 megjegyzés:

Tom írta...

Ami a szómágiát illeti a mostani rezsim igyekszik a trianoni békediktátum napját átváltoztatni a nemzeti összetartozás napjává -ily módon az ősi régi,jól bevált mágikus technikát alkalmazva tünteti el az egykor tragikus nap valós történelmének egyértelmű,elsődleges jelentését,értelmét a maga és az ország számára.Előbb-utóbb maga a tény -a trianoni békediktátum ténye is feledésbe merülhet.-A nyomokat akarják eltüntetni amit ők és riválisaik szellemi elődeik okoztak?-Gondoljunk csak arra ,hogy az egymással versenyző vallási,politikai csoportok évszázadok óta ezt teszik.Másrészt a mostani rezsim újabb szimbolikus és konkrét lépést tett arról ,hogy mennyire fontos neki a múlt- tulajdonképpeni meghamisítása.A múlt ismét az orbáni politika homlokterébe került.Nem véletlenül -a belső gyarmatosítás érdekében ez szükséges is.A külső gyarmatosítók is természetesen keresik a maguk példaképét ,de ha ezek mások is lesznek és voltak a lényeg ugyanaz.

kételkedő írta...

Mindenesetre, a Jobbik ma ünnepli vezérlő fejedelmünket a Hősök terén Papp Lajos és más prominensek felszólalásával:-)
http://alfahir.hu/rakoczi_emlekmenet_budapesten_1

A többség nem igazán veszi észre, hogy a százötven éve tartó agymosó tudatipar áldozatai, amikor nemzetünk történelmét meghatározott módon fűzi fel, és ebbők meghatározott hősöket válogat ki lelkesen.
Itt van kapásból a mai kurucinfo, hogy milyen könyveket ajánl a derék szélsőjobboldali embereknek:
pl a liberális-filoszemita Tisza Istvánról vagy a fővakoló Benedek Elekről. Persze, ha számításba vesszük, hogy a kuruc is a "tuggyukkik" irányítása alatt áll ,akkor nem meglepő ez az agymosás.
Néha azért úgy érzem, szélmalomharc, amit csinálunk, a társadalom - jóhiszemű! - többségével szemben is, de majdcsak átszivárog valami, ezért csak így tovább, Csaba!:)

kételkedő írta...

A link lemaradt:
https://kuruc.info/r/50/113762/

Névtelen írta...

Hopp, ez a cikk több kihangosítást érne. Már biztos olvastam, de megfeledkeztem róla. Kapásból eszembe jutott, hogy olvastam máshol, hogy II. Rákóczi Gyurka absolutus fejedelemnek nevezte magát, de nem hittem, hogy neten ennek nyoma van, rákerestem, és a Google már 2. találatként kiadta:

http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c400399.htm

"Rákóczy György évenként igen tetemes összegeket takaritott meg s helyezett el biztos magyarországi várainak kincstáraiban.3 A közvélemény őt tartotta Európa leggazdagabb, ingó és ingatlan magánvagyon tekintetében legdúsabb uralkodójának. Mindenesetre rendkivül gazdag s földrészünk egyik legnagyobb földesura volt, mert még unokája, II. Ferencz magánjószágainak kiterjedése is meghaladta a százhúsz négyszög mértföldet,4 noha időközben némi szaporodáson, a zborói uradalmon kivül igen sok el is kallódott belőle. Ép oly töméntelenek voltak ingó tőkéi, kincsei, melyeket már 1652-ben többre becsültek 10 milliónál, s melyek állandó szaporodását évenkint fél millióra tették.5 E kincseket a hozzáférhetetlen Munkács, Patak s más magyar várakban gondosan őrizte és gyarapitotta6 édes anyja, az öreg fejedelemasszony, a derék Lorántffy Zsuzsánna."

Derék néni volt Zsuzska asszonyság! De hogy lehet az, hogy ha a vagyon a Habsburgokhoz megy (és ott nem marad), akkor az kizsákmányolás, de ha a Patak hízik, akkor az nagyon jó? Ja, és akkor Zsuzska néni volt Mészáros Lőrinc példaképe? Meg most akkor rá ne irigykedjünk, mert csak a Rákócziak aranymániáját másolja?

"A kezében összehalmozódott hatalmat II. Rákóczy György nagyon erőteljesen gyakorolta s „absolutus fejedelemnek” mondotta magát. Tényleg korlátlanul uralkodott, ámbár formailag nem törölte el a régi rendi alkotmányt és intézményeket."

A 6-os számú hivatkozást érdemes idézni:

"Hogy a gazdagságáról keringő hirek nem tuloztak, az kétségtelen. Mikor Regécz és Patak 1685-ben a császáriak kezébe került, noha Munkács volt, mint legerősebb vár, a családi kincs főtárháza, a hét helyen őrzött vagyon értékét II. Rákóczi Ferenez a leltárak szerint több millióra becsülte. Mikor pedig végre Munkács is megnyitotta kapuit a németek előtt, ezek a Rákóczi-árvák javait összeirták s Bécsbe küldték. Ott Kollonics kezébe herültek, ki utóbb egy részüket kiadta az örökösöknek. A munkácsi kincsek nagy részét azonban a németek s egyes magyarok egyszerűen elsikkasztották. (Komáromy András: Századok, 1891. 736–50.) Mindazáltal milliókra ment az is, a mi visszakerült, s ez maga bizonyitja, milyen mérhetetlen lehetett az 1657 körül, mely idő után a beállott megpróbáltatások közt nem igen gyarapodhatott többé."

Annyi pénz volt, hogy azt még "ellopni" sem lehetett. :) És mindezt a hazaffyas Szilágyi-történelem írja, de neki szabad, és fel sem tűnik az olvasónak, hogy ez bizonyíték ellenük, nem felmagasztalás, még ha annak is szánták.

FL