"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2018. március 21., szerda

Lenin-fiúk tollal és fegyverrel - Móra Ferenc Testvér Lucifer piros zászlaját lengeti és nem siratja Trianont

"A diadalmas proletariátus nemcsak fenyeget, hanem igér is, irgalmatlan halált annak, aki moccani mer az új világrend ellen"

A "Magyar" Tanácsköztársaság nem kerülhetett volna hatalomra az elit, benne az értelmiség árulása nélkül. A Világforradalmat előkészítő, üdvözlő értelmiségi körökbe a zsidó értelmiség zömének nem túl meglepő jelenlétén túl nem egy olyan "goj" író tartozik, akit  "jobboldali", hazafias körökben sokan máig a sajátjuknak tekintenek. Ady, vagy Szabó Dezső mellett ilyen volt a máig  kötelező olvasmányként kultivált Móra Ferenc Testvér, a radikális Szeged páholy helyettes főmestere is.



Trianon-évfordulókon más magyar írástudók mellett rendszeresen szokták idézni Móra Ferenc sorait is „Nem kell gyászt ölteni” c. 1920-as írásából:
„Nem kell gyászolni, mert az aláírt halálos ítélet még nem halál, ahhoz még mindig sokan vagyunk hogy egy lábig kiírtsanak bennünket. Szívtelenségük volna hozzá, de nincs elég hóhérjuk, s ami van, annak otthon kell készenlétben lenni.S tollal, tintával nemzetet még soha nem öltek. Mit kötelezvény, mit békeszerződés! A lobogó vulkánt papírszalvétával le nem boríthatjátok. Parancsoljátok meg a szélnek, hogy ne fújjon, a villámostornak, hogy ne csattanjon, a csillagoknak, hogy ne szikrázzon, a folyónak, hogy visszafelé folyjon, a hajnalnak, hogy föl ne hasadjon, a pipacsnak, hogy pirosat ne nyisson. Szót fogad-e? Van-e őrült, aki ily parancsot kiadjon, s elhiggye, hogy az majd teljesedik? Hogy az adott szó szent, hogy az aláírt kontraktus kötelez? Nincs isten és nincs ember, aki adott szónak venne egy ígéretet, melyet őrültek kényszerítenek ki a megkötözött embertől, torkára tett késsel.(...)”
A legtöbben félreérthetik a régészeti kutatásiért is tisztelt író  fenti írását, azt feltételezve, mintha ő mindig is szembenállt volna a Trianont hozó forradalmakkal. Nem tudják, hogy ez nem utolsó sorban saját árulásának takargatása is. Ha ismerjük Móra szellemi-okkult előéletét, akkor értelmezhetjük a szöveget úgy is, hogy azért sem tartotta siratnivalónak Trianont, mert szabadkőműves közegével együtt komoly része volt annak bekövetkezésében. Az országrablást a szomszédok nem hajthatták volna végre nemegyszer jelentéktelennek mondható fegyveres erőkkel, ha a magyar középosztály és elit tudata nincs megfertőzve, megbénítva azzal a defetista propagandával, melyet a páholyokban és a sajtóban az áruló értelmiségiek folytattak. A szabadkőműves tudatipar által gyártott történelem- és társadalomkép démonizálta a fennálló társadalmi rendet, az ország területi egységét létében is jelképező dinasztiát és dicsőítette a jövendő forradalmat, melynek mitikus jelképe Lucifer-Prométeusz:

Lengyel András - "A szabadkőműves Móra" (Móra 1917.decemberi beszédéből:)
A szkműveseket odakint Lucifer fiainak szokták mondani azok a szegény eszkimók, akiknek látóhatára nem ér tovább halzsíros bödönök szélénél, – legyetek ti büszkék erre az elnevezésre, hiszen ti tudjátok, hogy L[ucifer] első kerubina volt az istennek és neve világossághordót jelent. Ti profán pályátokon, a tanári katedrán is a világosság hordói vagytok s ezt a munkát fogjátok folytatni a szkv. művészetben is, melynek célja emberi lelkek nemessé formálása a szeretet eszközeivel. A munka anyaga mindig más, a munka célja mindig ugyanaz s a munkát bölcs[ességnek] kell vezetni, erőnek végezni, szépségnek díszíteni” (Hevesi 1960. 354).
Móra 1918. májusában a páholyban mondott beszédéről:
"A másik kiemelendő eleme a beszédnek látszólag ellentétes az előbbiekkel, s Móra politikai radikalizmusát dokumentálja. A retorikai átvezetés a metafizikából politikára, a maga nemében briliáns. Móra egyetlen fordulattal eljut ugyanis a misztikumtól a forradalomig. „Testvéreim – mondta –, nem szeszélyből, vagy az álmaiba szerelmes ember fanatizmusával beszéltem nektek ezeket a szabadkőműves lélek belső természetéről. Bár a fölszínes látszat mást mutat, nem hiányoznak a jelek, melyek azt mutatják, hogy az emberiség az idők víz sivatagán a lélek birodalma felé közeledik” (Hevesi 1960. 355) S ez az átvezetés egyszerre vezet el egy más, gyakorlatiasabb területre, s tölti föl a prognosztizált gyakorlati változásokat spirituális tartalmakkal, a szokványos napi politika szintje fölé emelve azt. S Móra, bár szimbólumokból építkező metaforikus logikával, de meglehetősen radikális perspektívát vázol föl.  
„A történelemben vannak bizonyos korszakok, mikor a lélek, mely századokon át úgy vergődik az emberiség mélyén, mint egy nagy folyóban a vízbe fúló, ismeretlen törvényeknek engedelmeskedve felszínre kerül és közvetlenebbül nyilvánítja létezését és hatalmát, mint addig. Világos, hogy az emberiség lelke ma nagy erőfeszítéseket tesz. Elhatározó küzdelemre készülődik, s talán soha se hozott működésbe különbözőbb és ellenállhatatlanabb erőket. [...] Minden felől érezzük, hogy újító idők friss és éles szele fú, lengetve új hajnalok piros lobogóit. Ezeken a lobogókon a szabadkőművesség évszázados vagy évezredes eszméi izzanak” (Hevesi 1960. 355). Ez, ha belegondolunk, meglehetősen nyílt beszéd, a „piros lobogó” forradalmi jelképe a magyar irodalomban Petőfi nevezetes versének megjelenése (1846) óta világos és félreérthetetlen jelzés.
Móra itteni diagnózisa, ma már tudjuk, a lényeget illetően pontos volt: amit várt, a forradalom alig fél év múlva bekövetkezett. De nyilvánvaló, hogy beszéde nemcsak egy történeti helyzet „objektív” leírása – legalább annyira előkészítése is a fejleményeknek. Beszédével, aligha szándéktalanul, a Szeged páholy tagságát is befolyásolta, radikális fordulatra ösztönözte. (Csak emlékeztetőül: a beszéd elhangzásakor Móra már a páholy helyettes főmestere, második számú vezetője volt.)"
Még egyszer kiemelem:

"MINDEN FELŐL ÉREZZÜK, HOGY ÚJÍTÓ IDŐK FRISS ÉS ÉLES SZELE FÚ, LENGETVE ÚJ HAJNALOK PIROS LOBOGÓIT. EZEKEN A LOBOGÓKON A SZABADKŐMŰVESSÉG ÉVSZÁZADOS, VAGY ÉVEZREDES ESZMÉI IZZANAK”

Móra Ferenc, 1918. május, Szeged páholy

Az 1918 tavaszi lázas forradalomvárás után elérkezett a cselekvés ideje:
"A forradalmak előszele már érződött, amikor Szabó Ervin halálhírét vette. 1918. október 2-án részvétét nyílvánította a Fővárosi Könyvtár igazgatóságának. Néhány hét múltán Mórát ott találjuk a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítői között. A szegedi Nemzeti Tanács a pestinél előbb, már október 22-én megalakult a Munkásotthonban. Móra írta október 30-án a Nemzeti Tanács fölhívását a város népéhez. 1918. november 2-án összehívott rendkívüli közgyűlésen indítványozta a népköztársaság kikiáltását. 1919. április 1-jén írta a később fejére olvasott Memento című híres - hírhedt vezércikkét. A Memento-t Móra ellenségei vérengzésre való fölhívásként magyarázták. 1919. május 8-án lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről. " (A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár weboldaláról)


A hírhedt, ahhoz képést minimális következményekkel, főszerkesztői állásvesztéssel járó  Memento -cikk elég harciasra sikerült egy olyan írótól, aki a szabadkőművesség humanizmusa és pacifizmusa jegyében a világháború során még ép, egész  Magyar Királyság katonai erőfeszítései ellen uszított akkori cikkeiben:
"Memento

Proletárdiktatúránk első hetén túlvagyunk. Talán sose volt még a történelemben diktatúra, amely ilyen megalkuvástalanul kemény és mégis ilyen istenien emberséges lett volna. A történelem edig csak véres diktatúrákat ismert. A szegedi lapok egy hétig tele voltak rendeletekkel, amelyek hátterében a statáriális bíróság töltött fegyvere meredezett, s ennek a fegyvernek egyszer sem kellett elsülnie. Talán azért, mert mindenki tudja, hogy ez a fegyver komolyan meg van töltve. De a köznyugalomban szerepe van a szegedi józanságnak is, mely nem megy fejjel az elkommunizált falnak. A diadalmas proletariátus nemcsak fenyeget, hanem igér is, irgalmatlan halált annak, aki moccani mer az új világrend ellen, emberi megélhetést mindenkinek, aki beéri azzal, amit a maga becsületes munkájával kereshet a más verejtékezése nélkül." (forrás)
Ez a szabadkőműves kétarcúság jól illett a nemzetközi munkamegosztásba is, melyben a szomszéd államok, illetve a hazai nemzetiségek szeparatista elitjeinek vakolói már régóta készültek a magyar államot felosztó harcra, míg saját vakolóink harci feladata az ezzel suzembeni potenciális ellenállás megakadályozása volt.

Végül a hab a tortán, mely nem cáfol rá a Tanácsköztársaságról elterjedt előítéletes közhelyekre: a radikálisan filoszemita Móra:   "Löw Immánuel és Móra Ferenc" (Hogy kifélék voltak a forradalomgyártásban utazó Löw család tagjai, arról talán máskor...)

Valóban ideje felülvizsgálni az iskolai kötelező olvasmányok listáját, de nem feltétlenül az ezt gyakran követelő ballib megmondók igényei szerint. Akiket ők ma elavultként kigyomlálnának, azok gyakran éppen saját koruk ballib felforgatását, nihilizmusát képviselték, csak éppen az egyre radikalizálódó luciferizmus már jócskán meghaladta a bomlasztás akkori szintjét. A Mementót könnyedén megúszó Móra a fehér rezsim idején is zavartalanul folytathatta a Trianont előidéző hamis történelemkép hamis kuruc és 48-as hőseinek dicsőítését. (Ahogy szegény "fél szemére vak" Tormay Cécile is...)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem egy író tévedt meg 1919-ben, és nem csak ők. Gerő András próbálta megmagyarázni az akkori lelkiállapotokat: a nyugati döntésekben, határhúzásokban csalódott magyarság úgy gondolta, hogy akkor jöjjenek csak a vörösök, majd ez az új irány megmutajta, hogyan is kellene csinálni.

Utólag nézve 1918-1919 ugyanolyan hamis, felkorbácsolt érzelmekkel teli katasztrófa volt, mint 1848-49. Bár akkor még bele is őrültek emberek.

FL

Bobkó Csaba írta...

Fordítva volt, az áruló értelmiség és áruló elit már akkor a vörösöket várta, készítette elő, amikor még a világháborút se lehetett sejteni.

kételkedő írta...

A reformációt is egy nemzetközi felforgató elit terjesztette, ami azóta is bevett módszer. Ezt a balliberális elit okkult tanokat (Rudolf Steiner, antropozófia) követő megmondóembere, Vekerdy Tamás most nyíltan elismerte:

http://tablet.magyarnarancs.hu/belpol/vekerdy-tamas-a-kormany-egy-jol-manipulalhato-rabszolgatomeget-akar-mikozben-az-orszagot-putyinhoz-a-biztos-veszteshez-koti-111496

Addig viszont még ebben a rendszerben kell élni, bár Vekerdy [Vekerdy Tamás] azt mondja, teljesen megérti azokat, akik külföldre menekülnek a magyar viszonyok elől. „Boldog volnék, ha sokan mennének Nyugatra, feltöltekezni az értékekkel, ahogy a reformáció idején. Akkor sokan mentek külföldre, és hazahozták a legfrissebb, legjobb tudást. Azzal a céllal mentek ki, hogy mindent megtanulnak, amit tudnak, és visszajönnek. Visszajöttek, és itthon a legkisebb falvakba is elmentek, hogy terjesszék a Nyugaton megszerzett tudást. Nem véletlenül mondta Karácsony Sándor, hogy utoljára szerves, nagy kultúra a 16. században volt Magyarországon abban az értelemben, hogy a modern eszmék akkor a legkisebb településekre is eljutottak.”