„…agyon akart verni a magyar nép…” - Vajon kit? Haynaut???

Idén is akad, aki a Népek Tavasza egyik (végül átmenetileg vesztes) harcoló fele vértanúinak emléknapja után megütközik, sőt felháborodik azon, hogy vannak, akik a másik harcoló fél szellemi örököseiként megemlékeznek ezek vértanúiról is, melyek némelyikét épp az Aradon kivégzettek némelyike végeztette ki:

Fent és lent blog: Kossuth-kutyák, akiket jogosan végeztetett ki a hős Haynau – szélsőjobboldaliak a szabadságharcról és az aradi vértanúkról

(A "mieink" indulatos szélsősége valóban kicsit a polgárháború mai, szellemi síkon történő - újjáélesztése irányába mutat a nem éppen higgadt szóhasználattal és leegyszerűsítő gondolkodásmóddal, amellyel válogatás nélkül le-Kossuthkutyázza például az aradi kivégzetteket, akik többsége egyértelműen a forradalmi táborba sodródott, megtévesztett, vagy csak gépiesen cselekvő, politikával hivatásához illően nem foglalkozó, nem egyszer magyarul nem is tudó hivatásos katona volt. A polgárháborúba-világforradalomba belerángatott magyarok zöme hasonlóan jószándékú, megtévesztett ember, többnyire jó hazafi volt, de a kellő világpolitikai kitekintés nélkül, pláne mit sem tudva a felforgató mozgalmak okkult hátteréről. Ugyanezt elmondhatjuk a mi korunkban március 15-én büszkén kokárdát kitűző emberek túlnyomó részéről is. Ők nem ellenségek, hanem felnyitandó szemű hazafiak.)

Az idézett bejegyzés és más hasonlók vitáiban rendszeresen felmerül Haynau, a RÉM legendás "antikrisztusi" figurája, amely legendát a forradalmár hősök pozitív legendáinak ellensúlyaként építettek ki az ilyen legendáriumok természetes dramaturgiai igényének megfelelően. Nyilvánvaló, hogy a megtorlás levezénylésében betöltött hálátlan, szörnyű szerepe erre Haynaut automatikusan kijelölte, de a figura felövezése olyan mesés, vagy propagandisztikus életrajzi "díszekkel", mint "bresciai hiénasága" , vagy a londoni csőcselékkel való szervezett megveretése (ez tény) és főleg a boncasztalon ugráló gonosz kioperált agya (még ekkor is ártani akart!) világosan mutatja, hogy itt egy Forradalmi Szentírás gonosz főszereplőjének alakjával van dolgunk, amihez a valódi életrajz adatai csak igen szelektíven kellettek.
E bejegyzésnek nem tárgya Haynau valódi történelmi szerepének értékelése, amit külön akadályoz a hisztérikus demagóg torzításnak kedvező tény, hogy zsidó származású volt. (Halachikusan nem "félzsidó", hanem zsidó, csakhogy mi nem vagyunk kötelesek elfogadni a rasszista judaizmus szemléletét és nem tudunk róla, hogy Haynau zsidónak tartotta volna magát - bár személyisége vitán felül tükrözte a frusztráció jegyeit, amiben ez a származás is közrejátszhatott annak másik balszerencsés felével együtt - miszerint "uralkodói sarjhoz" képest elég lent indult pályája.)

Most jöjjön csak néhány idézet, beszéljenek magukért a kortársak reakciói, kicsit emlékeztetve a korábbi bejegyzésre ( Könyörtelen bosszú és keresztényi megbocsátás az 1848-49-es európai polgárháborúban ), ahol Petőfi és a cár embertársaik véréhez való hozzáállását állítottam párba, ami a forradalmi panteon egy másik főördögét helyezte zavarbaejtően szokatlan megvilágításba...

Ki mehetett ki nyugodtan az utcára a nép közé 1848-49 szereplői közül és ki nem

Petőfi:

Petőfi március 15-i népszerűsége rohamos elpárolgásáról időnként már a magyar bulvárinternet szintjén is tájékozódhat közönségünk. Index: Petőfi, a népszerűtlen forradalmár

"Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam... néhány hét, s ime egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiúi kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám" - írja 1848. május 27-én.

Fekete Sándor: „…agyon akart verni a magyar nép…” - Adalékok Petőfi választási megbuktatásához című könyvében olvassuk:

Általános vélemény, hogy a költő két heves kiállásával vesztette el március 15-én szerzett dicsőségét: A királyokhoz intézett versével és május 12-i, az új nemzeti kormányt ostorozó népgyűlési beszédével. E történeti magyarázat valójában puszta megismétlése a költő önértékelésének, mely egy 1848. május 27-iki dátummal keltezett, de később megjelent nevezetes cikkében ilyen mesterien tömör megfogalmazást kapott: „…mit vétettem? Egy verset irtam, melynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyülésen kimondtam, hogy a ministeriumban (= a kormányban – F.S.) nincs bizalmam”. *1 A republikánus vers öt strófájának refrénje sodró lendülettel hirdeti: „Bármit mond a szemtelen hizelgés, Nincsen többé szeretett király!” A költő fentebb idézett cikke tehát enyhítés nélkül jelöli meg a vers lényegi mondandóját. Nincs itt terünk hosszan ismertetni a költemény hatását – a felháborodás országos méreteket öltött. Zúgköltők ellenverseit itt nem is idézve, a hírlapi zúgolódást is mellőzve, legyen elég annyit rögzíteni, hogy a költő még a templomi kiátkoztatás megtiszteltetésében is részesült: egy jezsuita atya a szószékről szórta rá haragja villámait, „istentelen” verséért „lángsugarakból font ostorral” szerette volna megkorbácsoltatni… *2

"Midőn tavasszal A királyokhoz című vers országszerte felháborította az elmegyenge király alázatos híveit, egy debreceni fűzfapoéta után egy szintén e kategóriába sorolható poétahölgy is lelkesen szidalmazta a költőt, s az e légkörről tudósító egyik sajtólevelező azt jelentette: Petőfit „tán agyon is ütnék, ha oda tévedne”. *31 A debreceni áhításra, íme, Szabadszálláson csattant fel a visszhang: „Szaggasd szét, üsd agyon!”. A vasvillával hadonászó tömegre támaszkodva a bíró, a követválasztási bizottmány elnöke, ki mint korábban említettem, már agyonlövéssel is megfenyegette Petőfit, eltakarodásra szólította fel őt, ígyen szólva: „Nem kezeskedünk életéért!”."

Külön figyelmet érdemel, hogy miután Petőfi uszító, demagóg verseiben szégyenletes rabságnak minősítette a március 15 előtti boldog békeidőket, és a nem utolsósorban e versek által fémjelzett politikai tevékenység elszabadította a nemzetiségi polgárháború poklát, hogyan tekintettek rá azok a honfitársai, akik a békés polgári otthonaik helyén hirtelen a költő által  annyit vízionált vértengerben találták magukat:

Bártfay József főispáni titkár egy július végi, Szabadkáról küldött levelében azt állítja, hogy a szerb támadás veszedelme itt Petőfinek „tulajdoníttatik”, ki ha eljönne a táborba, „isten lenne neki irgalmas”. Egressy Gábor augusztus 8-án nejét így tájékoztatja Petőfi ügyeiről: „Ő igen sokat ártott magának egy pár utóbbi lépésével. Utamban mindenütt ellenségeivel találkoztam.” Augusztus végén Tompa, ki sértett önérzetében s féltékenységi rohamaiban egyre többször ostorozta költői riválisát, ezt híreli róla Szemere Miklósnak: „…a vidékeken, tapasztalatom szerént – keresztfára feszítené minden ember…” *69

Ne feledjük, hogy a Petőfit fenyegető népharag e tanúságai a Petőfit minden konfliktusa ellenére ikonjának tekintő forradalmi kormányzat uralma idején keletkeztek, olyan emberek haragját megörökítve, akik amúgy e kormányzatot elfogadták sajátjuknak!

Haynau:

Egy Haynau-birtok Szatmár vármegyében - Beszélgetés Fazekas Lóránd szatmárnémeti helytörténésszel

"A félreállított fõúr ekkor Grazba és a 200 ezer pengõ forint jutalompénzébõl vásárolt vidéki birtokaira – többek között a Szatmár vármegyében található Nagygécre és Kisszekeresre – vonult vissza, itt élte le 1853-ban bekövetkezett haláig hátralévõ éveit."
(...)
"- Az egykori Szatmár vármegye területére esett az a falu, amelyben a szabadságharcot követõen báró Julius Jakab von Haynau, az osztrák hadak fõparancsnoka birtokot és kastélyt vásárolt."
(...)
 – Mi késztethette Haynaut – aki köztudottan egyik leggyűlöltebb személyisége volt az akkori idõknek –, hogy “ellenséges” területen vásároljon magának birtokot, sõt hosszabb-rövidebb ideig ott is lakjon?
– Ezen én is nagyon sokat gondolkoztam. Minden valószínûség szerint mivel a szatmári tájakon nagyobb csaták, összetűzések nem voltak, a lakosság sokkal toleránsabb volt, nem alakult ki erõsebb gyűlölet az osztrák hatalommal szemben. Állítólag a Majláth országbírók építtették a kastélyt, s valószínű, hogy az anyagiak is hozzájárultak, hogy ilyen távol a lakhelyétõl, éppen ezt a birtokot vásárolta meg Haynau. Tudjuk, hogy miután 1850-ben lemondatták, Grazba költözött, s amikor ezt az épületet és birtokot hitbizománnyá alakította (1952-ben), akkor is Grazot tüntetik fel lakóhelyként.
– Hogy Szatmár valóban toleráns volt, azt a fennmaradt hagyományok is tanúsítják. Haynau nyugodtan sétált Szatmár utcáin, talán félelembõl, talán közömbösségből vagy megbékélésbõl, nem érték incidensek. Szemben azzal, hogy külföldet járva többször is majdnem megverik, rákiabálnak, őrizet nélkül Nyugat Európába nem is teheti a lábát – csak a német területek, Bécs (itt díszpolgárrá is avatták) és Berlin biztonságosak számára –, Szatmáron nem éri semmiféle kellemetlenség. Sõt még vele kapcsolatos anekdotát is ismerünk, amelyben Haynau takarékosságáról esik szó. Luby Margit, egy nagygéci földbirtokos család leszármazottja jegyezte fel a negyvenes években, hogy amikor Haynau Szatmárra látogatott, a vendéglõben mindig a legolcsóbb szénát választotta a lova számára, annak ellenére, hogy ilyen hatalmas birtokkal, jövedelemmel rendelkezett.

Londonban akadt ehhez felheccelt bércsőcselék, de Magyarországon nem Haynaut akarták agyonverni...

Hamis üdvtörténet a baloldali propaganda szolgálatában:

Krisztus levétele a keresztfáról

Petőfi Mennybemenetele (Zichy Mihály)