Ezért kellett Zichy Ödönnek meghalnia - 3 kiáltvány 1848. szeptember 22-ről

"Föl magasztaltatott az akasztófára, Hogy a jó levegőt többé ne ronthassa"

Az 1848-49-es európai forradalmi hullám hazai folyamatát és a forradalmat önmagától nem igénylő társadalom tömegeit a forradalmárok által megszervezett provokációk, mesterséges válsághelyzetek fordulópontjai sodorták  egyre radikálisabb fokozatokba. Az egyik ilyen drámai radikalizálási fordulópont 1848 őszére, szeptember végére esett. Az udvarral való fegyveres összeütközést és a magyar, Kossuthékban bízó társadalom számára a visszaút lehetőségének elvágását kiprovokálni hivatott fordulat fő eleme a Lamberg ellen a fővárosban bércsőcselék bevetésével szervezett merénylet volt. A szeptember 28-i, "spontán népítéletnek" színlelt merényletet 2 nap múlva, szeptember 30-án terven felül követte gróf Zichy Ödön konzervatív politikus Görgei hadbírósága általi kivégeztetése a csepel-szigeti Lórévnél, ami az előző merénylethez hasonlóan szintén nagyban hozzájárult a forradalom iránt közömbös, vagy attól irtózó közvélemény megfélemlítéséhez, a terror eszközét bevető forradalmi kormányzat iránti engedelmességre kényszerítéséhez, mint azt láthattuk Szemere Kossuthhoz intézett 1849. január 19-i levelében.


Miközben a Lamberg-gyilkosságot gyakorlatilag az esemény napjától kezdve sokan elítélték még a forradalmi tábor mérsékeltebb tagjai közül is, képmutató módon még maga Kossuth is, (persze rezsimje kísérletet sem tett a bűnösök felkutatására és törvény elé állítására...), addig a Görgeit a forradalmi katonakarrier pályájára rakétasebességgel ráállító kivégzést a rezsim hivatalos propagandája röplapokon is dicsőítette. Ezért, és mert a legradikálisabb forradalmárok propagandistája és "ikonja", Petőfi (tőle) természetes módon Lamberg legyilkolását is dicsőítette, Zichy gróf akasztását a közvélemény és a történetírás, de legalábbis a "történelmi ismeretterjesztő" irodalom lényegében máig indokoltnak, igazságosnak tartja, a grófot következetesen árulónak, hazaárulónak nevezi. Ugyanazok a prot-kur neveltetésű hazafias körök emlékeznek meg a kialakult, még 48-as hagyomány szellemében hetyke dicsekvéssel Zichy kivégzéséről (pl. "A gaz Zichy Ödön felkötése Görgey Artúr által"), akik egy héttel később az ilyen kivégzéseket gyakran elrendelő internacionalista forradalmár katonai vezetők (és az eseményekbe passzívan belesodródott, nem politizáló kollégáik) aradi kivégzését szörnyű gaztettként rituálisan siratják meg.

A kivégzést tárgyaló ismeretterjesztő források szinte egyöntetűen nagyon felületesen elkenik a halálos ítélet fő indokaként szolgáló "hazaáruló" iratok mibenlétét, amelyek birtoklásáért és feltételezett terjesztési szándékáért Zichy Ödön (vagy, az ismert bonyodalom miatt talán Jenő...) grófnak a hadbírók ítélete szerint meg kellett halnia. Csak néhány példa erre:

Wikipédia: Zichy Ödön (1809-1848)

"Csomagjaik átvizsgálásakor megtalálták náluk a Jellasics által kiállított menlevelet és egyéb gyanús iratokat (43 darab kiáltvány, amelyek tartalma a magyar kormány ellen lázítja a délszlávokat, és a magyar csapatokat is, valamint Jellasics kinevezését hirdető proklamációkat[7])"

Múlt-Kor történelmi portál: Kivégzik Zichy Ödön grófot

"Ödön Jellasics táborában többször megfordult, s mivel kocsijában Jellasics törvénytelen kinevezését kihirdető proklamációkat és egyéb gyanús iratokat is találtak, az utasokat bekísérték Görgey főhadiszállására."

Sulinet: Lórévnél grófot akaszt a forradalom

"Először Zichy Ödön grófot hallgatták ki a tárgyaláson, aki kálózi utazási szándékáról beszélt, majd a nála talált horvát kiáltványokkal kapcsolatban kijelentette, hogy a házába szállásolt horvát tisztek után maradtak ott, és szolgája csak tévedésből tehette a poggyászába."

"Karcsai hadügyésznek a kihallgatások után kialakított véleményét a következőkben lehet összefoglalni. Az, hogy Zichy Ödön nem közölte a magyar csapatokkal Roth seregeinek közeledtét, valamint a kiáltványok és iratok tartalma, arra enged következtetni, hogy „Magyarország ellenségeivel cimboráskodott, azokat a magyar haza ellen indított pártütő hadban tettleg segítette, a magyar nemzet és szabadság eltiprására irányzott törvénytelen proklamációkat terjesztőfélben elfogadott”. A fentiek miatt a hadbíró kötél általi halált javasolt büntetésül, amit a hadbíróság tagjai elfogadtak. "

A halálbüntetést érő iratokról a fenti, tipikus mellébeszélésekből semmi konkrétum nem derül ki, szerencsére Görgei emlékirataiban (melyben egyébként érthetően magát mentegetően igyekszik beállítani az eseményeket) konkrétan megnevezi a szóbanforgó kiáltványokat, ami lehetővé teszi a beazonosításukat. Természetesen a történelmi ismeretterjesztő kiadványoknak, cikkeknek is meg kellene ezt tennie és a mai elektronikus adatközlés korában mellékletként csatolhatnák is ezeket. Ezt a mulasztásukat pótolom én ezzel a bejegyzéssel, a mulasztás oka pedig a kiáltványok tartalmát megismerve nyilvánvalóan az, hogy a "történelmi ismeretterjesztésnek" a modern magyar nemzettudat tartalmát döntően formáló 1848-49-es események tárgyában nem a tényleges ismeretterjesztés, hanem a hőskultusz fenntartása a célja. E hőskultusz és az események igazságos szabadságharcként értékelése, az ezt alátámasztó, ezerszer hallott érvek pedig hamisnak bizonyulnak e dokumentumok és a hasonlók konkrét ismeretében!

Mit ír hát Görgei "Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben" című emlékiratában:

"A vizsgálat alapját az őrsparancsnoknak a grófok elfogatásáról írott jelentése és a Zichy Ödön gróf ruháiban és kocsijában talált iratok képezték. Az utóbbiak között két kiáltvány számos, még a nyomtatástól nedves példánya volt; ezek egyike a magyar nemzethez, másika a Magyarországon állomásozó katonasághoz szólt. Mind a kettő alá őfelsége, V. Ferdinánd magyar király neve és a keltezés: Schönbrunn, 1848. szeptember 22. volt nyomtatva. Magyar felelős miniszter ellenjegyzése mind a kettőről hiányzott. Mindkét írásnak az volt a célja, hogy a Pesten székelő törvényes kormány ellen föllázadt délszláv lakosságú országrészeket a törvény és rend felforgatására irányuló próbálkozásaikban megszilárdítsa, sőt a Magyarországon lévő és a magyar alkotmányra esküt tett csapatokat is rábírja, hogy csatlakozzanak ehhez a pártütéshez."

Görgei további magyarázkodásában, melyben Zichyt még 1851-ben is hazaárulónak nevezi, többször is minősíti a királyi kiáltványokat:

"Ha a gróf valóban hazafias érzelmű, akkor a kiáltványokat azonnal megsemmisíti. Hiszen eredetüket és Székesfehérvárra jutásuk körülményeit töviről hegyire ismerte, és a Magyarországon fönnálló törvényes alkotmány ellen irányuló voltuk felől pedig nem lehetett kétségben! "

"Ezek alapján a hadbíróként beosztott tiszt* tárgyalásvezetői előterjesztése úgy szólt, hogy Zichy Ödön gróf a haza ellenségeivel cimborált, a magyarországi törvényes államrend ellen kitört délszláv lázadásban az annak céljait szolgáló kiáltványok terjesztésével tettlegesen részt vett, és ezért mint hazaáruló kötél általi halállal bűnhődjék."

"Ezek az elmélkedések azt az erkölcsi meggyőződést is megérlelték bennem, hogy Zichy Ödön gróf valóban a nála talált ellenséges kiáltványok terjesztésére törekedett, (...)"

Ezek után beszéljenek maguk a kiáltványok, úgy vélem, itt most nem szükséges kommentárt fűzni hozzájuk, jobb, ha mindenki maga veti egybe a rájuk vonatkozó fenti állításokat hiteles szövegükkel. Csak azzal teszem a dolgot még szemléletesebbé, hogy a két királyi felhívással együtt közlöm Kossuthnak az ezekkel egy napon kiadott felhívását a magyar katonákhoz, mert már a király és magyar kormánya pénzügyminisztere kiáltványának összevetése is tanulságos, általában a szabadságharc igazságossága mellett hangoztatott érvek és annak kérdése megítéléséhez is, hogy vajon az udvar, vagy a magyar forradalmi kormány tért le a törvényesség útjáról és kezdeményezett háborút. Az értékelés vagy egy folytatásban következhet, vagy itt, a fórumon, közös erővel. (Azért azt megjegyzem, hogy már a két főszereplő szóhasználata, stílusa közötti döbbenetes különbség is sokatmondó...)

A kiáltványok szövegének interneten hozzáférhető forrása:  Pap Dénes: Okmánytár Magyarország függetlenségi harczának történetéhez, 1848-1849 II kötet ( Heckenast Gusztáv,1869)

CCLIV. 

Ferdinand Magyarország népeihez 1848 szept. 22.

     Magyarországi népeimhez! A legujabb események, melyek bármely rosz akaratuak által szándékaim gyanusitására, a korona törvényes kétségbehozhatatlan jogai megsemmisitésének megkisértésére, aggodalom és bizodalmatlanság terjesztésére használtatnak, kötelességemmé teszik, hogy magyar koronámhoz tartozó népeimmel szándékaimat nyiltan tudassam.

     Midőn e folyó év mártius hónapjában, engedve Magyarország rendei kérelmének, az általok ajánlott uj közjogi intézkedésekbe és törvényekbe megegyeztem, azon meggyőződéstől vezéreltetem, hogy egy részről a magyar közigazgatásnak a kor igényeihez szabott uj független alakitása az ország javának szellemi és anyagi kifejlődésének alapját képezendi, más részről pedig, mint az az említett törvények előszavában kijelentetik, továbbá is a többi örökös tartományaimmal fennálló kapocs fentartására szolgáland; mely kapocs az uralkodó ház közösségén alapulva, a külellenség elleni védelemnek, és az üdvös belső kifejlődésnek leghathatósabb eszközeként mutatkozott, és melynek fentartása a kölcsönös értesülés alapján ép oly annyira házam, mint népeim érdekében áll.

     Mind annak elmellőzése, mi Magyarország törvényes, a pragmatica sanctio által szorosan szabályozott állásának megröviditése, vagy alkotmányos és nemzeti haladásának akadályaként tekintetett, a többi örökös tartományokkal fenálló kapocsnak szilárdítását, nem pedig tágitását vette czélba. Megbizonyittatni az szándékoltatott, hogy a magyar közigazgatás függetlensége, a közös monarchia erejének uj elemét képezendi; a többi örökös tartományaimmali összeköttetés, Magyarország lételének biztos támasza, hatalmas védfala leend.

     Bár nem tapasztalhattam megütközés nélkül az egyes polgárok jogai ellen intézett azon megtámadásokat, melyek mint p.o. a zsidóknak némely helyeken történt üldözése, s némely községek és egyének részéről elkövetett, a mások birtokát és jogát megtámadó bitorlásai, bizonyságaul szolgáltak annak, mily ferdén értelmezik némelyek a szabadság fogalmát, kész voltam mégis azokat nem annyira a viszonyok uj alakitásából keletkezett ingerültségnek, mint inkább bűnös ármánykodások eredményeként tekinteni, melyeket a kormány hatalma rövid idő alatt legyőzend.

     Most mindazonáltal, midőn egy megujuló ingerültség mutatkozik, és hasonló események ismétlésével fenyeget, felhiva látom magamat, azoknak komoly kárhoztatására, és azon eltökélett szándékom kijelentésére, hogy a személyes és vagyonbeli bátorság akármely ürügy alatt történendő megsértése, a törvényes hatóságok utján komolyan megfenyitessék, mely hatóságokat hivatásuk teljesitésében királyi akaratom egész erejével támogatandom.

     Annál mélyebb megütközéssel kellett mindazonáltal azon törekvést tapasztalnom, mely egyrészt némelyek által azok közül támogatva, kiket magam, koronám tanácsosai közé fölvettem, a többi örökös tartományaimmal fenálló összeköttetés teljes mellőzésével szüntelen annak tágitására irányoztatott, a korona jogainak megszoritásában támaszát találva, és a törvények szünteleni kikerülése mellett, kétszinűségében, az őszinteség érdemét sem igényelheti.

     A némely külhatalmasságokkal, megegyezésem nélkül, és az utolsó országgyűlés törvényes rendeleteinek ellenére történendő érintkezéseknek tettleges megkisértése, azon határozat, mely szerint egy idegen, olasz tartományaimat hadi erővel megtámadó ellenségnek irányában (kit egyébiránt seregeimnek dicsőség-koszoruzta vitézsége - melyek közt magyar seregek is oly hősiesen harczoltak - uj segedelem nélkül képes volt legyőzni) a segedelemnek megadása nemcsak a belbéke helyreállitásától, de más feltételektől felfüggesztetett,  - valamint azon végzés is, mely szerint a német központi hatalommali ellenséges összeütközés esetében, a segedelem megadása megtagadtatik - oly eset, mely valószinűtlenségének daczára csak azért hozatott fel, hogy a Magyarország által nyujtandó feltételes segedelemadásnak joga megállapittassék, és a bizodalmatlanság magva elhintessék) - azon törekvés, uj közigazgatási uton tett hadügyi intézkedések által, a legujabb törvények által nekem biztositott jogok csorbitását eszközölni, mindannyi tanuságai ezen vészteljes irányzatnak, mely ellen komolyan fellépni azon szempillanatban alkotmányos kormányzási kötelességemnek tekintettem, melyben az ujonczadást és papirospénz tulságos kiadásait illető törvényjavaslatok előmbe terjesztetvén, nekem erre alkalmat szolgáltattak.

     Meg nem engedhetem és nem engedendem, hogy hadseregemnek minden tartományaimat hathatósan oltalmazó egysége mellőztessék és elkerültessék, és kötelességem, melyhez szorosan ragaszkodni elhatározott szándékom, hogy jóváhagyásomat egy olyan pénzügylettől megtagadjam, mely az országot biztos alapot nélkülöző papirospénz számos millióival elárasztaná, és a pénzbeli kereskedelmi forgalmat évekre megzavarná. Egy ily intézkedés könnnyelmű megerősítése alattvalóim romlását eszközölhetné, és a tapasztalás tanainak menthetetlen mellőzését bizonyitaná.

     A Magyarország és a vele összekapcsolt tartományok közötti szomoru bonyodalmak tetőpontjokat érték el. Midőn a magyar korona jogainál fogva az uj törvényeket a katonai határőrvidéket és a kapcsolt részeket érdeklőleg is szentesitettem, azon meggyőződéstől vezéreltettem, hogy ezen országok kivánságai is teljesittetnek, mert nem lehetett szándekom az ottani lakosoktól azon jogokat megtagadni, melyeket minden egyéb népeimnek tulajdonitottam. Az ellenszegülés legyőzésére minden magyar miniszteriumom által tanácsolt szigoru intézkedések megkisértettek, melyek, ha ott - mint állittatott - egyedül egy pártoskodó kisebbség fondorkodásai léteztek volna, a kitűzött czél elérésére kétség kivül elégségeseknek mutatkoztak volna. Azon elhatározottsággal, melylyel a horváth-tót részről az emlitett kivánatok fenntartattak, rövid idő alatt azon meggyőződést kelle fölhívnia, hogy itt egy egész hű nemzet kivánságai forognak kérdésben, melyeknek elnyomása sem Magyarország, sem a kapcsolt részek érdekeinek meg nem felelhet.
 
     A megkisértett békités, fájdalom eredménytelen maradt, és a magyar országgyűlésen csak akkor vétetett komoly tanácskozás alá, midőn az összeütközés fenyegető veszélye már valósággá lett.

     A dolgok ezen állásában kötelességemmé vált, az összütköző igényletek közepette a koronának azon állást biztosítani, mely egyedül felel meg a méltóságának, tudni illik a kibékítés és kiegyenlítés hivatását.

Legmélyebb fájdalommal tölté keblemet kitünőleg az aldunai háboru. A szerbek által előmbe terjesztett kívánatokat, a háboru kitörése előtt magyar miniszteriumomhoz azon meggyőződésben utasitottam, hogy oda küldendő képviselőinek czélszerü megválasztása, és más alkalmazandó módok által nékie sikerülend, az ország területi épsége, sérelme nélkül, méltányossággal összeférő kívánataikat teljesíteni, hogy éppen ennek folytán a tulfeszitettek irányában kétszeres nyomatékkal léphessen fel. Ezen feladás meg nem oldatott, sőt megoldása meg sem kisértetett; és nem marad egyéb hátra, mint részemről mélyen fájlalni e szerencsétlen harczot, melyben seregeim egyik része vérzik és abbeli királyi kegyelmes akaratomat, hogy annak bevégzése minden hatalommal előmozdittassék, mely czél elérésére a kibékités minden eszközeit, ép úgy, mint a közállományi hatalom minden erejét használni eltökélettem, kinyilatkoztatni.

     E szándékaim gyanusitása merészeltetett; az ország törvényes jogainak megtámadása czélba vettnek állittatott, és én ezért az általam nem szentesitett törvényjavaslatok - törvényekként  - életbe léptetni szándékoltattak, ujonczok állittattak, sőt seregeim zászlóik és ezredeik elhagyására felszólittattak, és jogaim egyenes megtámadásával hűségök megingadoztatott.

     Változhatlan akaratom, hasonló merények ellen a törvények útján fellépni; de egyszersmind biztositom magyar koronám népeit, hogy valamint egy részről az ország minden törvényes jogait tekintetbe venni erősen eltökélettem magamban, ugy másrészről koronám jogait császári királyi hatalmam minden eszközeivel fentartani tudandom, azon erős meggyőződésben, hogy fentartásuk azon egyetlen ut, melyen a különböző nemzetiségek közös hódolatban találkozván, a kiegyenlités és egyesülés eszközét lelendik.

     Támaszkodva Magyarország és a kapcsolt részek népeinek hűségére, bizton reménylem, hogy királyuk szavában inkább bizandnak, mint a lázitók és békezavarók felszólitásaiban, hogy törvényes hatóságaiknak engedelmeskedendnek, a személy és vagyonbátorság elleni minden megtámadásoktól tartózkodandnak, és felszólitom őket, hogy az ország tartós megnyugodtatására, az alkotmányos rend helyreállitására és fentartására czélzó intézkedéseimet nyugodtan várják el.

     Kelt a schönbrunni palotában, szept. 22-én 1848-ik esztendőben. - Ferdinand s.k.

------------------------------

CCLV.

Ferdinand király felhívása a Magyarországban álló hadsereghez, 1848 szept. 22.

Magyarországban álló hadseregemhez! Azon manifestumban, melyet mai nap az általam nagyra becsült magyar nemzetemhez kibocsátottam, kimondtam roszalásomat azon tettek fölött, melyek legujabb időben magyar tartományaim belbékéjét felzavarták, s melyeket minden jó érzelmü s igaz hazafi szintoly törvényteleneknek, mint a trónra s népszabadságra nézve veszélyeseknek itél:

     Elég sajnos, hogy a miniszterek közül nehányan ezen vészteljes és törvénytelen irányt támogatták, vagy legalábbis ennek, mint kötelességük kivánta volna, ellent nem álltak; - minek eredménye lőn, hogy még hadseregem is, mely hivsége, fegyelme, s vitézsége a jelenben szintugy, mint a multban a legveszélyesebb próbákat diadalmasan kiállotta, épen a hivség hazájában, Magyarországban tudniillik, kisértetbe vitetett, s ennek részben ellentállni nem birt.

     Magyar hadügyminiszterem távolléte alkalmul használtatott, csábitó biztatások által katonákat hadtestüktől elidegeniteni, őket az ugynevezett mozgó nemzetőrséghez és szabadcsapatokhoz való átmenetelre bírni, s ekként egész, jól fegyelmezett, hadtestek, például név szerint a Cardier gránátos-zászlóalj lételét veszélyeztetni. Szintugy felette megingatá magyar hadseregem fegyelmét azon méltatlan bánásmód, melynek magyar ezredekben szolgáló más nemzetbeli tisztek kitétettek, kiknek a legkeserübb megszomoritást azáltal kellett türniük, hogy az alájok rendelt legénység még engedetlenségre is felizgattatott.

     A magyar-horvát viszályok bonyolodása immár uj, eddig hallatlan esettel fenyeget. A pártkűzdelem mindkét részről a katonai erőt hívja segélyül, s egy lehető összeütközés iránti aggodalomtól késztetve, felhivom a hadsereget s minden részeit, hogy a századokon át megőrzött közszellemet, s testvéri egyetértést e jelen veszélyes pillanatban is óvják meg, s Európa, valamint birodalmam minden népfaja előtt bizonyitsák be, hogy a törvény jelenleg szabad politikai institutiók befolyása alatt hadseregem előtt szintoly szent, valamint minden időben vezércsillaga volt, hol a polgári jogok védelme, megóvása, s biztossága forog fenn.

     Teljes bizalommal vagyok tehát, hogy minden katonai parancsnok, a legénység elcsábitására irányzott kisérleteknek, tekintélye minden hatalmával ellene munkáland, s bármily alkalommal, minden lehető eszköz használatával arra fog törekedni, hogy ugyanazon egy hadsereg részeinek ellenséges találkozása elkerültessék.

Schönbrunn, szept. 22-én 1848. Ferdinand s.k.

------------------------------

A harmadik kiáltvány természetesen nem volt Zichy utazótáskájában,de ugyanebben az ügyben ugyanezen a napon kelt:

------------------------------

 CCLVI.

Kossuth a magyar katonákhoz. 1848.szept. 22.

     Teleki Ádám tisztikara becsületére fogadta, hogy elszántan kűzdeni fog a pártütő Jellachich ellen.
     Bárczai Sándor, huszár ezredbeli százados, kijelentette, hogy a szóadás után minden ingadozást árulásnak és gazságnak tekint, s hogy a változók akasztófára várhatnak.
     Ugy van, Istenre esküszünk, ugy van!
     De nemcsak azok gaz árulók, kik az ellenség előtt nem teljesítik honvédelmi kötelességöket becsületesen, hanem azok is gaz árulók, kik a vitéz magyar katonaságot alávaló módon akadályozzák, hogy a magyar hazát védhesse.

     Vannak pedig ily akadályozások, benn az országban; de vannak kivált külföldön, Gallicziában, Csehországban, azon derék magyar huszár és gyalog ezredeknél, melyek fogcsikorgatva várják a perczet, hogy hazajöhessenek, édes hazánk földét az árulóktól, rablóktól, pártütőktől megtisztítani.
     Ime itt az országban, a Szebenből utban volt derék gránátosokat egy áruló, - mondják, hogy őrnagy - utjokból vissza merte tériteni.

     Vitéz gránátosok! tudjátok meg, hogy ez árulás!
     Én utána jártam, megtudakoztam a kormánynál, tud-e ezen visszatéritő parancsról valamit? Esküszöm nektek becsületemre, hogy hazudott, hiszegően hazudott, a ki nektek visszatérést parancsolt.
     Az ország kormánya erről nemcsak semmit nem tud, sőt biztosokat küldött utánnatok, hogy jöjjetek sebesen előre, a ki pedig ezt gátolni meri, azt fogassák el, veressék vasra, sőt főbe lövessék, ha kell.

     Vitéz magyarok! ezzel ki van nektek mutatva, mit kell tennetek.
     Tiszteiteknek tartoztok engedelmeskedni, mig hivek hazájokhoz, mig a hazát, s benneteket el nem árulnak: tartoztok engedelmeskedni, mig titeket a magyar becsület ösvényén vezetnek: de tovább nem.
     Igaz lelketek itéletére bizom, ha ti az ellenség előtt álltok, hazátok védelmében, s valamelyik tiszt azt parancsolná, hogy hagyjátok el hazátok szent ügyét, s menjetek által az ellenséghez: tartoznátok-e neki engedelmeskedni? a menykőben is, dehogy tartoznátok!

     Mit cselekednétek tehát? összevagdalnátok, főbe lőnétek az ily áruló tisztet, és mondanátok a másik tisztnek, a ki becsületes derék hazafi: "Vitéz kapitány ur! vezessen minket az ellenségre." S ha nem vezetne, akadna egy derék őrmester, egy derék káplár, a ki vezetne. És ti azt követnétek; reá ütnétek az ellenségre mint a fergeteg, a haza pedig a dicsőség babér-koszoruját tűzné homlokotokra.

     Éppen igy van a dolog, vitéz barátim! veletek. Az ország kormánya a haza szent nevében azt rendelé, hogy induljatok a pártütő ellenség ellen, mely apáitokat, testvéreiteket zsarolva, rabolva nyomul előre, szegény elárult hazánk földén; a ki tehát  benneteket az utból visszatérit, az hűtelen, gaz áruló, az szintugy elárulja hazátokat, mintha az ellenség elől szöktetne meg benneteket, szintugy megcsalja a hazát, mert elrabolja tőle a ti vitéz karjaitok ótalmát.

     Ne tűrjétek tehát, vitéz magyarok! Az árulókon isten átka fekszik. Bánjatok velök ugy, mint árulókkal bánni kell. - Ti ismeritek tiszteiteket; tudjátok, kik azok közöttük, kik a hazának hű fiai. Azokat kövessétek! s előre, előre! a szegény magyar hazát a hitszegőktől, pártütőktől, rablóktól megtisztitani.
     És most hozzátok szólok, vitéz magyarok, kiknek a külföldön vérzik becsületes szivetek, hogy hazátokat nem védelmezhetitek.

     Különösen Ti, rettenthetetlen magyar gyalogság s Nádor és Coburg huszárok s többi derék magyar seregek a külföldön!
     Ime, én becsületemre esküszöm nektek, több ezredekhez közületek már több izben mentek törvényes parancsolatok, hogy küldjenek benneteket haza, szülötte földeteket védelmezni.
     És nektek ezt soha nem adták tudtotokra. Sőt a parancsolat még ezredeseiteknek, tiszteiteknek sem adatott tudtára.

     Pedig már több izben maga a király is megparancsolta, hogy benneteket haza hozzanak.
     Ámde lássátok vitéz barátink, a király beteg, a király maga-magával tehetetlen; és a királyt gaz, áruló kígyó, gonosz idegen faj veszik körül, a magyar nemzetnek ellenségei; ezek titkon más rendeleteket bocsátanak ki, s arra bírják nemzetünk ellenségeit, hogyha a király olyat parancsol, a mi hazánknak javára válik, annak ne engedelmeskedjenek, hanem csak akkor engedelmeskedjenek, ha olyat parancsol, a mi szegény magyar hazánknak védelmére válik.

     Igy történt most legközelebb is. Budáról egy kurier ment Lembergbe a király parancsára, hogy a magyar ezredeket haza hozza.
     Mi lett belőle? a kurirt meg sem hagyták pihenni, nem engedték veletek csak szóba is állani; hanem Hammerstein lembergi hadiparancsnok, haza kergette egy levéllel, melyben megirja, hogy ő bizony a magyar katonákat haza nem ereszti.
    Igy árulják el szegény magyar hazátokat.

    A vitéz magyar katonaságot kiküldték Olaszországba, a szegény szerencsétlen olaszokat semmivé tenni; titeket kiküldtek Gallicziába, hogy a sokat szenvedett, szegény lengyeleket igában tartsátok; kiküldtek Csehországba, a magyar nemzetnek legdühösebb ellenségei közé, hogy a hazátokat ne védelmezhessétek; ide pedig magyar hazátokba idegen katonát küldtek.
     Ha még is ezek itt kötelességüket becsületesen teljesitenék, ha még is védenék a szegény magyar hazát, ugy, a mikép ti vitéz magyarok védelmezitek, Olaszországban, Gallicziában, Csehországban a császárt.

     De nem ugy van, vitéz magyarok! az idegen sereg, mely hazánkban van, mely a magyar nép véres verejtékkel fizetett adóját költi, kenyerét megeszi, s apáitokat, anyáitokat, testvéreiteket szegény hazában sanyargatja, ezen idegen sereg azzal fizet a szegény magyar hazának, hogy azt gyalázatosan elárulja. Tiszteik összeesküdnek hazánk ellen, czimborálnak az árulókkal, nem lőnek a szerb rablókra, kik a magyar falukat porrá égetik, s rakásra konczolják apraját, öregét, gyermekét, asszonyát a magyar népnek: sőt átmennek, a rabló ellenséghez, s ánk ellen forditják hálátlanul fegyvereiket, miként ezt a Hardegg vasasok, János német lovasok és Kress dragonyosok már valósággal meg is tették, s hitszegően átszöktek a pártütő Jellachichhez.

     Ily szomoru, ily rettenetes helyzetben van az elárult szegény magyar haza.
     Ha ti azt várjátok, vitéz magyarok, hogy parancsot kaptok haza jönni, s hazátokat védeni - s addig nem jöttök; ugy a magyar haza elveszett. - Ti nem fogtok találni egyebet leégett falvaknál; uton heverő, magyar holttesteknél; nem fogtok találni egyebet egy nagy temetőnél, melybe a bécsi udvar hitszegő árulása a magyar nemzet hirét, nevét, becsületét eltemette, s magyar hazátokat rácz és illyr rablók prédájává tette.
     Fel, fel tehát, fel, vitéz magyarok! haza! haza! Itt égetik az árulók faluitokat, öldöklik apáitokat, testvéreiteket. A szegény magyar haza vérben, lángban áll.
     Nem magyar az, czudar az, a ki hazáját nem védelmezi!

     Fel, fel, vitéz magyarok! Előttetek eltitkolták a király parancsát - ime én róla tudósittalak. Eltitkolták a nemzet óhajtását, ime én tudtotokra adom!
     A haza vár, a szegény magyar nemzet esdekelve hí haza benneteket.
     A hazának vitéz karjaitokra szüksége van.
     A haza élet-halál veszélyben van!
     Haza hát, haza!  a kinek magyar lelke van.

     A Lenkey kapitány százada, a Würtemberg huszárokból, megmutatta az utat, megmutatta, miként kell a hű magyarnak cselekedni.  - Szekérre tették kapitányukat, haza jöttek, s a mint az országba értek, azt mondták: „Most, vitéz kapitány ur vezessen az ellenségre! vezessen az árulókra, kik magyar hazánkat gyilkolják hálátlanul.” - És vezeté őket, ott állanak a rabló ellenség előtt, halált szórva vitéz karjaikkal.
     Igy cselekedjetek ti is, vitézek! átok reá, ki a magyar nemzetet elárulá! átok reá a ki nem védelmezi.

     Nádor huszárok! Generalisotok a nádor, Veszprémnél táborba szállt. - A hol a nádor kűzd, ott kell lenni a nádor ezredének. Ne hagyjátok el generalisotokat.
     Haza! haza, és fegyverre, a kinek magyar lelke van! - Győzni és aztán számolni az árulókkal. - Kossuth Lajos.

------------------------------