Ukrán felkelők hajdan és Majdan, avagy miért irtották Bohdan Hmelnyickij kozákjai a zsidókat?

A jelenleg zajló és rohamosan eszkalálódni látszó ukrajnai események kapcsán az elemzők, az internetes fórumok résztvevői felemlegetik Bohdan Hmelnyickij alakját is, mint a Majdan tüntetőinek és harcosainak Nagy Elődjét, mintaadóját, méghozzá egyesek pozitív hősként, mások pedig éppolyan kártékony önsorsrontóként, amilyennek a mai utódokat tekintik. (Ezek értékelése szerint éppoly romboló volt ő hajdan, mint ma a Majdan... :-)  )

A mintaadás még abban is fennáll, hogy a világsajtó beszámolt a napjainkban szaporodó ukrajnai zsidóellenes támadásokról, zsinagógák felgyújtási kísérleteiről, életveszélyes verésekről, késelésekről és a zsidó szervezetek segélykiáltásairól. A zsidó témák iránt érdeklődő és zsidó írók, pl. a jiddis nyelven alkotó irodalmi Nobel-díjas Izrael Singer magyarul is kiadott műveit (pl. A rabszolga) olvasó közönség tudhatja, hogy az önálló ukrán államiság egyik legfőbb Alapító Atyja által vezetett felkelés és „szabadságharc” (melynek eredménye a lengyeltől sokkal központosítottabb orosz uralom lett) során a kozákok olyan tömegesen irtották a zsidókat, hogy azt a zsidó történelmi köztudat máig egyfajta – nem túlzás – „Holokausztként” tartja számon.

Jewish virtual library - CHMIELNICKI (Khmelnitski), BOGDAN: "Az 1648-49-es holokauszt emléke ellenére ez volt a zsidók által legsűrűbben lakott régiók egyike a 18. és 19. században."

Holokauszt Ukrajnában, 1648-49

Nézzük néhány olyan szerző művét, akik megpróbálják megérteni a korabeli beszámolók szerint borzalmas 17. századi ukrajnai zsidóirtás okait. (Az idézetekben szereplő, általam helyesnek tartott történelmi elemzésekből nem következik, hogy helyeselhetnénk bármilyen mai zsidóellenes támadást! Márcsak azért sem, mert láthattuk a korábbi bejegyzésekben, hogy milyen cinikusan szerveznek cionista szervezetek és szolgálatok ilyen támadásokat saját politikai céljaik érdekében.)

Miért gyűlölték a zsidók a parasztokat és miért gyűlölték a parasztok a zsidókat? 

Az árenda-rendszer, a Vadkelet ültetvényes gyarmati gazdálkodása, ahol ukránok a négerek és zsidók a rabszolgafelügyelők.

Kezdjük a jeruzsálemi Héber Egyetem néhai (kémia-) professzorának a kozákok iránt meghökkentően megértő elemzésével!

Izrael Sahak: Zsidó vallás, zsidó történelem - Háromezer év súlya

„Hogyan lehet a klasszikus júdaizmust jellemezni és melyik szociális különbségek különböztetik az meg a júdaizmus korábbi éveitől? Úgy gondolom, hogy három ilyen alapvető vonás van.
1. A klasszikus zsidó társadalom nem ismerte a parasztságot és emiatt erősen különbözik a palesztínai és mezopotámiai korai zsidó társadalmaitól. Korunkban nehéz megérteni, hogy ez mit jelent. Hogy fölismerjük, hogy a klasszikus időszak alatt a zsidók az üldözések ellenére, amelyeket elszenvedtek, a kiváltságos osztályokhoz tartoztak, a következőt kell szem előtt tartanunk: a jobbágyság jelentősége, az írás és olvasás ismereti fokának (nem is beszélve a képzettségről) különbözősége a falu és város között ez alatt az idő alatt, és a hasonlíthatatlanul nagyobb szabadság, amelyet minden nem paraszti kisebbség élvezett. Különösen az angol nyelvű országokban félrevezető a zsidó történetírás annyiból, hogy arra hajlik, hogy a zsidók szegénységére és a zsidók megkülönböztetésére koncentráljon. Mindkettő létezett bizonyos ideig. De a legszegényebb zsidó kézműves, házaló, birtok intézője vagy egy jelentéktelen egyházfi is lényegesen jobb körülmények között élt mint egy jobbágy. Ez különösen igaz az európai országokban, ahol a jobbágyság részben van szélsőséges formában még a 19. században is létezett: Poroszországban, Ausztriában (Magyarországot is beleértve), Lengyelországban és az oroszok által megszállva tartott lengyel területeken. És az sem lényegtelen, hogy a modern idők nagy zsidó vándorlásának kezdete előtt (kb. 1880-ban) a zsidók nagy része ezeken a területeken élt és fontos szociális állásokat látott el, cinkosa volt a nemesi és királyi elnyomóknak. A klasszikus júdaizmus még nagyobb gyűlöletet és lenézést fejlesztett ki a mezőgazdasággal mint hivatással szemben, egy olyan gyűlöletet, melyhez hasonlót én más társadalmakban nem ismerek. Ez mindenkinek föltűnik, aki a 19. és 20. század héber és jiddis irodalmát ismeri. A legtöbb keleteurópai zsidó szocialista (azaz a kizárólag vagy elsősorban zsidó pártok és klikkek tagjai) bűnösek abban, hogy sohasem említették meg ezeket a tényeket. Valójában sokan voltak hibásak a militáns parasztellenességben, amelyet a klasszikus júdaizmustól örököltek. Ebben a vonatkozásban a cionista szocialisták voltak a legrosszabbak, de mások, mint az ún. Bund (szövetség) sem voltak sokkal jobbak. Tipikus példája ennek ellenségességük a katolikus egyház által támogatott paraszti szövetkezetekkel szemben amiatt, hogy ezek antiszemiták. Még ma is lehet ezzel a beállítottsággal találkozni. Világosan látszik sok zsidó disszidens az orosz népről alkotott rasszista nézetein, és azon, hogy sok zsidó szocialista, mint például Isaak Deutscher nem magyarázza el ezt a hátteret. Az egész rasszista propagandából, amely a zsidó erkölcs és a zsidó elme állítólagos fölsőbbrendűségét hirdeti, teljesen hiányzik a megértés az emberiség egy nagy részének, mégpedig a parasztságnak a problémái iránt, amelyet az utóbbi ezer évben erősen elnyomtak.”  

(...) „28- Lengyelország 

 A régi Lengyelország 1795 előtt nemesi köztársaság volt választott királlyal, amely az előbbivel ellentétes példa. Megmutatja, hogy a zsidóknak a modern állam kialakulása előtt jelentős társadalmi állásuk és nagy belső autonómiájuk volt, éspedig egy olyan kormány alatt, amely a teljes degeneráltság állapotában volt. A középkori Lengyelország fejlettsége sok okból el volt maradva Angliáé és Franciaországé mögött. Erős feudális királyság parlament nélkül csak a 14. században létezett itt , különösen Nagy Kázmér (1333-1370) alatt. Közvetlenül halála után a dinasztiában bekövetkező változások és más tényezők a főnemesek és kisebb nemesek hatalmának kiszélesedéséhez vezettek, úgyhogy 1572-ig a királyt sikerült egy strómanra csökkenteni és a nem nemes osztályokat kizárni a hatalomból. Az ezt követő két évszázadban Lengyelország a hiányzó kormány miatt az ismert anarchia állapotába került. Ez addig ment, hogy egy nemes a törvény döntését csak jogalapnak tekintette egy magánháború vívására céljai elérése érdekében (más lehetősége nem volt azok elérésére), és a 18. században a nemesi családok vitáit magánhadseregek bevetésével fejezték be, amelyek létszáma több tízezer fő volt és így nagyobb volt, mint a nemesi köztársaság nevetséges hivatalos haderejének a létszáma. Ez a folyamat a lengyel parasztok helyzetének rosszabbodásával járt együtt (akik a korai középkorban szabadok voltak) egészen a jobbágyi viszonyig, amely alig különbözött a rabszolgaságtól és minden bizonnyal a legkeményebb sors volt egész Európában. A szomszéd országok nemességének kívánsága, hogy a lengyelországi urakhoz hasonló hatalmuk legyen a parasztok fölött (beleértve az élet és halál fölötti hatalmat föllebezési jog nélkül) támogatta Lengyelország területi terjeszkedését. A legrosszabb volt a helyzet Lengyelország keleti országaiban (Fehéroroszország és Ukrajna), amelyeket a jobbágysorba került parasztok gyarmatosítottak és telepedtek oda. Kevés, de magas állású zsidó élt már a tizedik századtól Lengyelországban. Nagyobb mértékű zsidó bevándorlás kezdődött a 13. században, amely Nagy Kázmér alatt érte el a csúcspontját. Ezzel egy időben romlott a zsidók helyzete Nyugat- és Középeurópában. A lengyelországi zsidóságról keveset tudunk ebben az időben. De a királyság hatalmának csökkenése idején különösen I. Zsigmond (1506-1548) és fia II. Zsigmond Ágoston alatt (1548-1572) a zsidók társadalmi és politikai szerepe egy csapásra megnövekedett, és szokás szerint nagyobbfokú autonómiát is kaptak. Ez volt az az idő, amikor a lengyelországi zsidók legjelentősebb kedvezményeiket kapták meg, melynek csúcsa az ismert négy országot átfogó szinódium létrehozása volt, amely nagyon hatásos független zsidó szerv volt uralkodási és törvénykezési hatalommal Lengyelország mind a négy országrészén. Sok fontos feladatának egyike volt a zsidók adóinak beszedése az egész országban, amelynek egy része a helyi zsidó közösségek tulajdonában maradt, a maradék pedig az állami kincstár tulajdona lett. 

Milyen szerepet játszott a lengyelországi zsidóság a 16. század kezdetétől 1795-ig? A királyi hatalom lehanyatlásával a nemesség nagyon hamar átvette a király addig játszott szerepét a zsidókkal szemben, aminek eredménye tartós és tragikus volt mind a zsidók mind a lengyelországi nemesi köztársaság kis emberei számára. A nemesek egész Lengyelországban zsidókat használtak közvetítőként arra, hogy a királyi városok amúgy is gyönge gazdasági erejét aláássák. A nyugati kereszténységben csak Lengyelországban nem vonatkoztak a város törvényei és az ipari kamarák rendelkezései a nemeseknek a városokban fekvő birtokaira. Többnyire a nemesek zsidó alkalmazottaikat tették ezekre a birtokokra és ezzel egy állandó vita alapját vetették el. A zsidók olyan szempontból győztek, hogy a városok sem elnyomni, sem elűzni nem tudták őket. A gyakori népfölkelések alkalmával a zsidók elveszthették életüket (gyakrabban tulajdonukat), míg a nemesek nyereségüket tették zsebre. Hasonló, vagy még rosszabb következménye volt a zsidók gyakori alkalmazásának a nemesség kereskedelmi közvetítőjeként: nem kellett a legtöbb lengyelországi adót megfizetniük, amely hátrányos volt a lengyel polgároknak. A legtartósabb és legtragikusabb következmények Lengyelország keleti területein voltak láthatóak, éspedig a mai határoktól keletre, az egész Ukrajna területén az orosz határig (1667-ig a lengyel határ a Dnyeperen túl messze keleten volt, így például Poltava Lengyelországhoz tartozott.). Ezen a nagy területen szinte nem voltak királyi városok. A városokat nemesek alapították, ezek az ő tulajdonaik voltak, lakosaik pedig szinte kizárólagosan zsidók voltak. 1939-ig sok a Bugtól keletre fekvő lengyelországi városban a zsidók aránya 90% körül volt. Ez a demográfiai jelenség még láthatóbb volt a cári Oroszországnak azoknak a területein, amelyek régebben Lengyelország részei voltak, és mint zsidó Pale kerület néven ismert. A városokon kívül egész Lengyelországban és itt különösen keleten sok zsidó volt a parasztság közvetlen ellenőre és elnyomója - mint a lovagi birtokok intézői (mint ilyenek, a tulajdonos teljes jogaival rendelkeztek), vagy mint bizonyos feudális monopóliumok bérlői, mint malmoké, pékségeké, vendégfogadóké vagy alkoholelőállító üzemeké (megvolt a joguk arra, hogy a parasztok házait fegyveresen kutassák át engedély nélkül előállított alkoholt keresve), továbbá mint a különféle feudális adók szedői. Röviden, a keleti országrészben a zsidók a nemesség (és a feudalizált egyház, melyet a nemesség alapított meg ott) alattvalójaként a parasztok közvetlen kizsákmányolói voltak, és ők alkották ott a városok lakosságát. Kétségtelenül részesültek a nemesek valamilyen módon a zsidók által a parasztoktól kisajtolt haszonból. Kétségkívül a zsidókat is elnyomta és kizsákmányolta a nemesség. A történelmi forrásokban olvasható néhány jelentés azokról a megalázásokról, amelyben a zsidók részesültek a nemességtől. De ahogy már láttuk, a parasztok szenvedtek a legjobban az urak és a zsidók elnyomásától. Azt is föltehetjük, hogy a parasztfölkelések idejétől eltekintve a parasztok teljes mértékben érezték a zsidó vallási törvények nemzsidók elleni élét. Ahogy a következő fejezetben olvasni fogjuk, ezeket a törvényeket csak akkor helyezték ideiglenesen hatályon kívül vagy gyöngítették erejüket, ha attól féltek, hogy ezek a zsidók ellen veszélyes ellenséges érzelmeket hívnak elő. A parasztok ellenségességét csak addig lehetett hatásosan figyelmen kívül hagyni, amíg a zsidó intéző el tudott bújni a birtoktulajdonos háta mögött. A modern állam előállásáig a helyzet változatlan volt. Ekkor Lengyelország már szétesett. Ezért volt ez az egyetlen olyan ország a nyugati kereszténységben, ahonnan a zsidókat soha sem utasították ki. A teljesen rabszolgává tett parasztságból nem tudott új középosztály előállni. A régi polgárság csak bizonyos területeken élt, gazdaságilag gyönge volt és emiatt hatalma csekély volt. A helyzet egészében rosszabbodott, de alapvető változás nem történt. A zsidó közösségek belső helyzete hasonló módon fejlődött. Az 1500-1795 -ös időszakban, amely a júdaizmus történetének leg babonákkal telibb része, a lengyelországi zsidóság túltett babonás félelmében és fanatizmusában minden más zsidó közösségen. A zsidó közösségi önkormányzatok nagy hatalma mind erőteljesebben volt látható, és elnyomott minden eredeti és új gondolatot, támogatta a zsidó szegények pimasz elnyomását a zsidó gazdagok és rabbik által, és támogatta a parasztok elnyomását a zsidók által a nemesek szolgálatában. Itt sem volt kiút, kivéve egy kívülről jövő fölszabadítás formájában. Az 1795 előtti Lengyelországban, ahol a zsidók nagyobb társadalmi szerepet játszottak, mint bármely más klasszikus diaszpórában, látható legvilágosabban a klasszikus júdaizmus csődje.” 

(…) 29- Zsidóellenes üldözések 

(…) „A talán legkiemelkedőbb példa az Ukrajnában (1648) a Hmelnicki fölkelés alatt történt nagy zsidókon elkövetett tömegmészárlás, amely mint a kozáktisztek lázadása kezdődött el, hamarosan azonban az elnyomott jobbágyok kiterjedt mozgalmává lett. Az elnyomottak, az alattvalók, az ukránok, a lengyel katolikus egyház által üldözött ortodoxok föllázadtak lengyel katolikus uraik ellen, különösen urainak intézői, a papság és a zsidók ellen. Ez a tipikus parasztfölkelés, amely egy rendkívüli elnyomás ellen tört ki, amelyet nemcsak a fölkelők tömeggyilkosságai, hanem az ellenterror, amelyet a lengyel nagybirtokosok magánhadseregei követtek el is jellemzett, a mai napig él a keleteurópai zsidók emlékezetében, de nem mint egy parasztfölkelés, amely a föld elnyomottainak és boldogtalanjainak a forradalma, nem is úgy, mint a lengyel nemesség cinkosai elleni bosszú, hanem mint az önkényes antiszemitizmus tette, amely a zsidók mint olyanok ellen irányult. Az izraeli sajtó az ukrán delegáció szavazását és a közelkeleti szovjet politikát, mint a Hmelnicki örökséget vagy mint annak örökségét kommentálja.”

A „gojok” gyűlöletét vallási parancs rangján előíró zsidó hagyomány és a zsidó radikálisok militáns parasztgyűlölete mutatkozott meg Magyarországon 1919-ben a Tanácsköztársaság során a legnagyobb számban parasztokat kivégző Lenin-fiúk rémtetteiben, majd később a második világháború után a zsidó „négyesfogat” által vezetett és nagyrészt zsidó káderállományú ÁVÓ idején a padláslesöprésekben és a „kulák”üldözésekben is. A 19-es helyzetről nem mástól, mint az eseményekben maximálisan bűnös (zsidó) Jászi Oszkártól olvashatjuk a lényeget:

 „A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus

hite az intellektuális oldalon minden morális féknek, mint kispolgári előítéletnek a visszautasítása az erkölcsi oldalon és az erőszakban, a terrorban, a kényszerszervezésben való kritikátlan bizakodás a politikai oldalon: a bolsevista lélek szerkezetének legbelsőbb szintézise. Ezt az embertípust úgy merném jellemezni, hogy ez a lélek kizárólagosan városi produktum, amely minden kontaktust elveszített a földdel és a természettel. Ez a típus nemcsak nem ismerte a falut, a magyar társadalom legalább háromnegyed részét, de ezt a világot ösztönösen gyűlölte is, mint idegent, ostobát, elmaradottat. A paraszt számára a butaságot és a reakciót jelentette, akivel szemben a legfiatalabb és a leghosszabb hajú propagandista gyermek is ezt a megvetést, lenézést érezte, mint az átlag amerikai a négerrel szemben.

Micsoda alacsony és alárendelt embertípus az, amely hagyományosan vallásos és nemzeti, s melynek durva agya nem akar megnyílni a marxizmus egyedül üdvözítő igazságainak és a freudizmus (a kommunista fiatalság bálványa!) misztériumainak. Ez a kommunista átlagtípus némi részben feleletet ad arra a kérdésre, hogy miért került ki a kommunista vezérkarnak 95 százaléka a zsidóságból? Kétségtelen, hogy... az ösztönélettől és a természettől való elváltság, a tradíciók hiánya, a gőgös exkluzivitás, a messianisztikus hivatás, vagy - a másik végleten - a konok, keleti, az élettől elforduló miszticizmus mindkét típusnál közös. Az is kétségtelen, hogy most volt az első alkalom, amikor egy világtörténelmi mozgalomban a zsidóság minden fék és korlát nélkül érvényesülhetett, tehát szabadon fejthette ki a benne évszázadokon át szunnyadó erőket és tendenciákat. Mégis, tökéletesen hibás az a gyakran hallható reakciós vélemény, hogy a bolsevizmust egyszerűen a zsidók csinálták. Igaz csak annyi, hogy a földosztás, a forradalom és a kommunista istenországának lelki szintézise iránt a zsidóság különös hajlandóságot mutatott...” (Jászi Oszkár: Magyar Kálvária, Magyar Feltámadás.)

Lenin-fiúk áldozatukkal.

"Micsoda alacsony és alárendelt embertípus az, amely hagyományosan vallásos és nemzeti" - illusztrálja Jászi az 1919-es bolsevik zsidók felfogását az általuk irtott magyarokról - ezt Kertész Ákostól úgy ismerjük, hogy "a magyar genetikailag alattvaló". A szekularizált zsidó értelmiség tipikus gojgyűlölő frázisai mögött mindig az eredetileg judaista vallási köntösben létrehozott ókori társadalommérnöki termék alapeszméit láthatjuk viszont: a zsidó a mássággyűlölet kollektív értékrendjét és szabályrendszerét továbbadó, indoktrináló kulturális közegbe születik és ha nem tud ebből kiszabadulni, (a többség nem), akkor a nemzsidók iránti viselkedése ezt az idomítást tükrözi.

Tehát ezek a gojgyűlölő-parasztgyűlölő tendenciák évszázadokig szunnyadtak a zsidóságban illetve működnek benne máig, amint azt a falut középkori csökevénynek nevező Mihályi Péter esete is mutatja, most azonban térjünk vissza Hmelnyickij kozákjaihoz, ukrán parasztfelkelőihez és az ő gigantikus pogromban megnyilvánuló féktelen zsidógyűlöletükhöz, annak történelmi-gazdasági okaihoz!

E. Michael Jones: A forradalmár zsidó és hatása a világtörténelemre c. cikke a Culture Wars magazin 2003. szeptemberi számában jelent meg és a szerző The Jewish Revolutionary Spirit and its Impact on World History c. könyvének egyfajta kivonata. A cikk és főleg a könyv minden szempontból maximális figyelmet érdemel, de most az ukrajnai zsidók elleni 17. századi "Holokauszt" kérdésére koncentrálunk. Az eseményeket jóval szélesebb összefüggéseikben tárgyalja, mint Sahak - egyébként rendkívül hasznos és tisztességes - könyve.

A kozáklázadás időben egybeesett a zsidó álmessiás, Sabbatáj Cví fellépésével, akiről e blogon már sok szó esett. A sabbatájista mozgalom alapja a kabbala Luria Izsák által létrehozott változata volt, amely a zsidó teológia szerepét betöltő titkos tanokat teljes mértékben az ősi gnosztikus világpusztító nézetek hordozóeszközévé tette. Ebből a forrásból (és előzményeiből) fakadt az újkor minden felforgató mozgalma, amelyben a gnosztikus hátterű zsidó radikális elemek vitték a vezető szerepet. Ez a magyarázata, miért volt a zsidó kommunista felforgatók agyában a Jászi által említett „A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus hite", mivel a gnosztikus világmagyarázat és ennek luriai kabbalista változata szerint a fennálló világrend csak a "kiszabadítandó isteni szikrák" gonosz, anyagi burka, mely börtönbe zárja ezeket. A szétszóratott zsidók küldetése pedig e gonosz burkok, vagyis a fenálló rend lebontása világszerte, ezért találjuk ott a zsidókat minden felforgató forradalom élén és mögött. (A kurucinfón és hasonló helyeken természetesen a mai ukrajnai események kapcsán is felvetik ezt.)

Az 1648-as év pedig a Zóhár, a kabbala legnagyobb tekintélyű műve szerint épp a Messiás eljövetelének éve kellett hogy legyen. Hogy a zsidók ekkori lázas messianisztikus várakozásaival ellentétben, amit Singer például "A Rabszolga", vagy "A Sátán Gorájban" című (mellesleg természetesen gojgyűlölő) művei is érzékeltetnek, ez az év a zsidók tömeges mészárlását hozta Ukrajnában, az egy perverz teológiai magyarázat kifejlesztésére indította a luriai kabbala ideológusait. Ekkor fogalmazódott meg az a 20. századi Holokauszthoz veszélyes precedenst, vagy helyesebben FORGATÓKÖNYVET nyújtó tan, hogy a zsidó Megváltásnak elkerülhetetlen előfeltétele, illetve csalhatatlan előjele a zsidók tömeges pusztulásával járó katasztrófa, illetve, hogy a Megváltást a zsidóknak saját kezükbe kell venniük, hisz Isten csak akkor "lép", ha a zsidók ezért "megdolgoznak". Ez a szüntelenül forradalmakat, és ha úgy látják jónak, zsidóirtást  produkáló kabbalista "történelemgyártás" receptje...

(Jones cikke, illetve könyve tökéletesen megmagyarázza a zsidó és protestáns felforgatók stratégiai szövetségének jelenségét is, melynek tragikus magyarországi megnyilvánulása volt történelmünk egész "kuruc" vonulata és főleg a Raffay Ernő könyveiben feltárt protestáns-zsidó páholyszövetség a katolikus egyház és a magyar királyság megdöntése céljából, mely célt sajnos el is érte ez a szövetség...)

Lengyelország 1648-ig és még azután is "A Zsidók Paradicsoma" volt, amely a zsidók spanyolországi kiűzése után a zsidóság legfőbb központjává vált. A lengyel királyok és nagybirtokos nemesek által a zsidóknak nyújtott páratlan előjogok és védelem, a lengyel birodalom területén belüli teljes zsidó autonómia intézményesítése eredményezte azt a megdöbbentő demográfiai folyamatot, hogy 1340 és 1772, Lengyelország első felosztása között, miközben a keresztény lengyel (ukrán, stb.) népesség megötszöröződött, a zsidók száma a birodalmon belül 75-szörösére növekedett!!!
Az ország harmadik, végső felosztása, 1795 idejére Lengyelországban élt a világ zsidóságának 80%-a!
(Magyar szempontból katasztrofálisnak bizonyult a tény, hogy hazánk közvetlenül szomszédos volt a zsidóság ezen "paradicsomával", és hogy a felosztás következtében épp az egyik legfőbb zsidó népességi központot képező Galícia a Magyar Királyságot is magában foglaló Habsburg-birodalom határain belülre került, a bevándorló zsidóság szellemi elitjének útravalója pedig a luriai kabbalán alapuló radikális forradalomcsinálás programja volt. Jellemző, hogy a Sabbatáj Cví utódja, Jacob Frank által megfogalmazott programot a keresztény intézményekbe, közte a katolikus egyházba való marranó behatolásról épp a magyarországi híveihez intézett ún. Vörös Levélből ismerjük.)

Jones idézi I.C.Pogonowski "Jews in Poland" (Zsidók Lengyelországban) című könyvéből (itt letölthető), hogy a zsidók lengyelországi Aranykora kb. 1500-tól 1648-ig tartott. 1634-re a lengyel-litván birodalom lett Európa legnagyobb területű állama, ahol a népesség 60%-a nem lengyel nemzetiségű volt. Az kiterjedt keleti területeken, főleg Ukrajnában a lengyel (de gyakran orosz eredetű) főnemesség óriási latifundiumokat hozott létre, ahol a korábban, a "középkorban" szabad emberként élő parasztokat szinte rabszolgává téve kegyetlenül kizsákmányolták. Ugyanez a főnemesség saját oligarchikus uralma érdekében teljesen meggyengítette a királyi központi hatalmat, aminek később végzetes következménye lett az ország felosztása. A birtokok egyre kevesebb kézben összpontosultak és az elszegényedő kisnemesek a nagybirtokosok szolgálatába állva találtak megélhetést. A Szejm, a lengyel országgyűlés 1633-ban törvényben tiltotta meg, hogy nemesek szeszkiméréssel, vagy kereskedelemmel foglalkozzanak. Azonban a birtokos nemességnek már a törvényi tilalom előtt is kapóra jött a zsidók közvetítő szerepének igénybevétele az elnyomott parasztság kizsákmányolásához.

Így jött létre az árenda-rendszer, egyfajta kegyetlen (mezőgazdasági) kapitalista rablógazdálkodás, melynek keretében az egyes birtokelemeket, pl. szeszfőzdéket, fogadókat, malmokat, vagy egész, több falura kiterjedő birtoktesteket rövid lejáratú, gyakran csak egyéves árendába, bérletbe adták ki a birtokosok zsidó bérlőknek, akik a bérleti díjat előre voltak kötelesek kifizetni. Ezek után viszont a bérlet időtartama alatt annyi jövedelmet csikarhattak ki a kezükbe adott szerencsétlen keresztény jobbágyokból, amennyit csak tudtak. Hasonlóan  hagyományosan zsidó kezekben volt az adók, vámok, sóbányabevételek, stb. adóbérlői beszedése is. (Ez nagyon emlékeztet az eretnek katár fejedelmek területén és ugyanekkor a magyar árpádháziak királyságában fennálló viszonyokra, amiről későbbi bejegyzésben tervezek írni.) Például az 1580-as vámjegyzék bejegyzései vegyesen héber-jiddis nyelvűek, miközben ebben az időszakban formálisan érvényben volt a vámbevételek zsidók általi bérlésének tilalma... A későbbi időszak névlegesen keresztény adó- és vámbérlői, főleg örmények is elsősorban a továbbra is zsidó bérlők strómanjai voltak.

Ez az árenda megér ennyit!

Az intézmény következtében lengyelül az "árendás" és a "zsidó" szavak szinonímává váltak. Pogonowski adata szerint a városi zsidó családfők 15%-a és a falusiak 80%-a kapcsolódott be az árenda-rendszerbe. A zsidó önkormányzati rendszer nagyhatalmú elemei, a Kahalok a bérleteket a legggazdagabb, legbefolyásosabb zsidó vállalkozók között osztották el, akik ezeket többnyire jó haszonnal továbbadták kisebb vagyonú zsidó albérlőknek, alvállalkozóknak. Az árendásoknak a nagybirtokosok megadták a jogot, hogy a járandóságaikkal elmaradó parasztokat pénzbírságokkal, sőt egyes latifundiumokon halállal büntessék! A keleti területeken a zsidó árendások kezébe kerültek a templomok kulcsai is, ahol a parasztoknak már a templomba való belépésért is fizetnie kellett, a keresztelőnek, esküvőnek, vagy temetésnek pedig külön tarifája volt. El lehet képzelni, hogy milyen gyűlöletet keltett ez az intézmény a keresztény jobbágyok tömegeiben az őket kegyetlenül kizsákmányoló zsidó bérlők iránt, akiknek a "gojokkal" való rossz bánásmódot kimondottan kötelességévé tették vallásuk előírásai, mint arra Sahak könyvében számos példát idéz.

Az 1633-as rendelet következtében a szesz-üzlet teljesen zsidó monopóliummá vált, aminek következtében a zsidó bérlők nemcsak jobban tudták manipulálni a gabonaárakat, a gabonát a jobban jövedelmező szesszé konvertálva, hanem ösztönözték az iszákosságot is, aminek romboló társadalmi hatásait nem szükséges fejtegetni. (Vagyis hamis Landeszmann rabbi hírhedt kijelentése, hogy a zsidók nélkül mi, magyarok csak a bő gatyát és a fütyülős barackot találtuk fel, mert igazából ez utóbbi "vívmány" is nekik "köszönhető"...)

A bőgatya nem volt akkora üzlet, az maradt nekünk...

Ez a pusztító árenda-rendszer, a lengyel-orosz nagybirtokosi réteg és a zsidó bérlők gazdasági szimbiózisa, az elnyomott paraszt-tömegek kizsákmányolása (láttuk Sahaknál és Jászinál ennek vallási okait, a zsidók ideológiai paraszt-gyűlöletét) eredményezte a pusztító kozáklázadást. A rendszer rablógazdálkodás-jellege olyan nyilvánvalóvá vált, hogy 1647-ben a lengyel király, IV Władisław törökellenes háborús tervei előkészítéseként, a nélkülözhetetlen kozák harcosok megnyerése céljából egy törvényjavaslat került a Szejm elé. Ebben eltörölték volna a zsidó bérlők egyházi szolgáltatások fejében beszedett adóit, többé nem büntették volna halállal a zsidó adóbérlőknek való ellenszegülést, a zsidóknak távoznia kellett volna Dél-Ukrajnából és a  kozák harcosok teljes jogú állampolgársággal járó kollektív nemesi jogokat kaptak volna katonai szolgálatuk fejében, pontosabban helyreállították volna addigra semmibevett korábbi ilyen jogaikat. (Vessük össze a székelyek gyarmatosításával János Zsigmond, Báthory István és Bocskai István idején!) Természetesen a nagybirtokosok és zsidó pénzembereik szimbiózisa a Szejmben megakadályozta a törvény elfogadását és megtagadta a király török hadjáratának finanszírozását, a királyt hadai, köztük a kozákok elbocsátására kötelezve. (Beugrik az analógia a Mohács előtti helyzettel...)

Ezután a robbanáshoz  már elég volt egy szikra, ez pedig a tehetséges kozák tiszt, Bohdan Hmelnyickij próbálkozásának kudarca volt, aki a varsói udvarban sikertelenül próbálta visszaszerezni a birtokkoncentrációk folyamatában jogtalanul elvett kisebb birtokát.

Hmelnyickij kozákjai élén

A kozák felkelők és a hozzájuk csatlakozó ukrán parasztok kegyetlen bosszút áltak a bőrüket lenyúzó gyarmatosítókon, ahol csak kezeikbe kerültek, kegyetlenül irtották a lengyel (ukrán) nemeseket és különösen készséges közvetítőiket a kizsákmányolásban, a zsidókat.

Az 1648-ban kezdődő "Holokauszt" méreteit azonban a már ismerősen hangzó módon alaposan eltúlozta a korabeli zsidó beszámolókon alapuló történelmi hagyomány. Az áldozatok számát százezer és ötszázezer közé becsülték, és egész Európát bejárták a zsidók válogatott kegyetlenséggel történő kivégzésére vonatkozó fantasztikus rémtörténetek. Ezzel szemben a Wikipédia Hmelnyickij-felkelésre vonatkozó angol nyelvű szócikke szerint a kor teljes zsidó lakossága a lengyel-litván birodalom területén összesen 200 ezer fő volt, ebből 50 ezer zsidó élt a felkelés által érintett területen. A YIVO Zsidó Kutatóintézet adata szerint ez a létszám csak 40 ezer fő.  Ebből a 40-50 ezerből öltek meg tehát a kozákok és ukrán parasztok 100-500 ezret, a többi szerencsésen megmenekült... A propaganda birodalmából a történészek körébe térve az áldozatok száma jóval reálisabb szintre csökken, Shaul Stampfer, az izraeli Héber Egyetem demográfusa a zsidók veszteségét 18-20 ezerre becsüli a 40 ezres népességből. (Van 6-14 ezer fős becslés is, de nem zsidó, hanem ukrán-amerikai forrásból, tehát tekintsük elfogultnak...)

Modern korunkból visszatekintve elfogadhatatlannak tartunk mindenféle kollektív büntetést, azonban az egy brutális kor volt, melynek szorosan egymást követő kozák-orosz-svéd hadjárataiban a lengyel népesség egyharmada pusztult el. Sajnálatos, hogy e veszteségekhez kisebb fokban még a mi II Rákóczi Györgyünk hozzájárult, aki a millenarista protestáns kabbalista professzorok, pl. Comenius tanácsára ugrott bele a kalandba és végül épp ekkora, kb. egyharmados veszteséget okozott Erdély lakosságának, éppúgy végetvetve Erdély "aranykorának", mint a kozákok az ukrajnai zsidókénak. Az összefüggés nem csak időbeli, hiszen a Cromwell-féle, Új Izrael létrehozásáról ábrándozó, ószövetségi példaképeket követő puritán forradalmárok internacionalista ideológusa, Comenius és rózsakeresztes elvtársai álkeresztény kabbalistaként legalább annyira a fennálló világrend összedőléséről, Róma egyházának pusztulásáról és a Messiás elérkezéséről ábrándoztak, mint Sabbatáj Cví követői, és volt is köztük kapcsolat, de erre térjünk vissza később. A jelen ukrajnai válság csak egy újabb feldőlő dominó korunk ország-destabilizálási folyamatában és az ezt háttérből irányító körök motivációját talán csak a luriai kabbala és az egykori ukrajnai árenda-rendszer története ismeretében sejthetjük meg...