"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2014. június 11., szerda

Tojásviadal: mágikus mesék harca a kamatos kamat körül


"Addig tojatták az aranytojást tojó tyúkot, míg meggazdagodtak"

Legalábbis a mesében a szegény asszony és fia tett így, de honnan származik ez a mese és mi köze "Az égigérő paszuly"-nak a katárokhoz és a devizahitelesek tömegeihez?


Raoul Vaneigem: "A kereszténységgel szembeni ellenállás. Az eretnekségek, mint a 18. század forrása"  c. műve 29. fejezete végén ("A Katárok") egy meggyőző intuícióját közli a dualista eretnekmozgalmak mitikus világképe és a ma "népmesékként" ismert történetek közötti kapcsolatról:
"A mesék, melyek egy valóságos mitológiává álltak össze, szines történetek által mondták el a Tökéletesek tanítását (egy sárkány viszi el az angyalokat a farka ráncaiban; csaták egy üveg égbolton, mely összetörik a démonok súlya alatt; a Lucifer által életre keltett Gólem története...). Ezek hatását a folklórra még nem kutatták."
Vaneigem felvetése telitalálatnak tűnik! Tudjuk, hogy a modern kori értelmiség érdeklődése a "folklór", a "népi hagyomány" iránt az illuminátus Schlözer, Herder és társaik programja nyomán keletkezett. (E két német felforgató teoretikusnak köszönhetjük például a pánszlávizmus eszméje mellett a szintén politikai célokra kitenyésztett finnugor "nyelvcsalád" eszméjét is...) A "felvilágosult" felforgatók eszmeileg persze egyenes örökösei a gnosztikus eretnekmozgalmaknak is, mint azt Vaneigem is jelzi. (Csak éppen ő híve az egésznek). Az illuminátus nemzeteszme-gyártók elméleti programja nyomán modern nemzettudatok sorát gyártották le, illetve létezőket igazítottak az új perverz modellhez és ehhez hamis őstörténetek, ős-(ál)mitológiák sorát is legyártották, mint a hamis nemzettudat "autentikus ősforrását". Az illuminátus jeladásra indult mozgalom keretében kezdtek haladár értelmiségiek Európa-szerte "népmese"gyűjtésekbe is. E "gyűjtések" kezdeti közel száz éve nagyobbrészt komolyanvehetetlen, autentikus népi hagyomány lejegyzésének nem tekinthető, az egész mozgalom hitelességének jó indikátora z Osszián közismert sztorija. (És a Kalevaláé, de annak hamisított volta nálunk még nem közismert.) Természetesen már a "népi hagyomány" korabeli romantikus-illuminátus definíciója is hamis volt és a rejtett politikai program céljait szolgálta. E kérdéskört most nem részletezem tovább, a későbbiekben visszatérünk rá, több irányból is.

A mi modern kori közudatunkban a "magyar népmesékről" élő, lényegében csak az utóbbi kb. 120 évre érvényes kép szinte mindenestől Benedek Eleknek "köszönhető". Most szintén nem térek ki részletesen a jelenségre, hogy mennyire beleillik az illuminátus program alapján végrehajtott modern nacionalista (a népeket tudatosan egymásnak ugrasztó) nemzettudat-gyártás és ennek megalapozására szolgáló hamis nemzeti "ős"mitológia-gyártás jelenségébe a Jászi Oszkárékkal közös szabadkőműves páholyban vakoló Benedek Elek. Erről később szeretnék írni. Mostani témánk csak az, hogy hogyan jelenik meg két, nálunk Benedek Elek által magyar népmesék néven újraközölt történetben a kamatos kamat témája, melyet a katár felforgatás mögött álló egyik fő erő, a pénzuralmista világrendet rombolási céllal kiépítő körök egyik fő harci fegyvereként ismerhettünk fel a korábbi bejegyzésekben. Benedek meséiben természetesen azonnal feltűnik, hogy lényegében többségük tipikus gnosztikus sztori és forrásaik sokkal nagyobb eséllyel lehetnek pl. nyugati vakoló páholyok, mint székely paraszti közösségek...

Az egyik érdekes, illetve bizarr (durván keresztényellenes) katár sárkányos sztorit már idéztem a legutóbbi bejegyzés végén (forrás: Carol Lansing: Hatalom és tisztaság - Katár eretnekség a középkori Itáliában, 113. old.):
» Azt mondják, hogy Lucifer a gonosz isten fia volt és hogy felment a mennybe és ott találta a menny királyának feleségét a férje nélkül, aki az Isten. Ott sikerült neki az asszonnyal hálnia. Mikor először az asszony ellenállt, Lucifer azt mondta neki, hogy ha egy fiút nemzhet, azt királlyá teszi a királyságában, ahol istenként fogják imádni. Így hát az asszony engedett neki.

Benedek Elek meséiben több változatban is felbukkan az a tipikus, és a fenti katár legendára emlékeztető elem, hogy a legkisebb fiú az égigérő fán, vagy paszulyon felmegy a mennybe, ott találkozik az ott uralkodó gonosz sárkány feleségével, aki elrejti hazatérő ura elől. Egyes változatokban a menny vándora még kisfiú, aki a sárkánytól csak varázslatos eszközeit lopja le az égből, máshol azonban már házasulandó legény, aki megtetszik a sárkány feleségének és az asszony segít neki a gonosz férjet megölni, hogy a legényé lehessen. A mesének a katár sztoriból való leszármazása nem tűnik kétségesnek. Az égigérő paszuly a különféle kultúrákban meglevő oszlop, létra stb. megfelelője, amin a misztikus zarándok lelke a mennybe emelkedik. A bogumilok és katárok körében pl. "Izajás látomása" formájában is ismert ez a mennybejárás, de persze ott még a "házigazda" ellen elkövetett rút lopások és egyéb visszaélések nélkül... De látttuk és látni fogjuk, hogy már ez utóbbi fordulattal is ismertek ilyen sztorit a katárok is.

A magyar gnosztikus közegben vannak is példák "magyar népmesék" gnosztikus sztorikénti elemzésére, pl. "Dobos Csanád:Az égig érő paszuly - újabb közelítés egy népmeséhez". (Előzménye: "Végvári József: A fekete tyúk és a muzsika - Közelítés egy népmeséhez") Annyit e szerzők is elárulnak, hogy van az égigérő paszulyos mesének "angol változata" is, és feltételezik, hogy "kellett lennie görögnek is, csak elveszlett".

Az Égigérő paszuly angol "változata" a wikipédia angol cikkében: Jack and the Beanstalk (Jack és a babszár). Az angol mese legrégebbi kinyomtatott formájában egy szűk évszázaddal korábbi, mint legkorábbi magyar közlése Benedek Elektől, a forrást nem szükséges tovább keresgélni... Ezt a történetet nálunk a legtöbben eredeti magyar népmesének vélik:




E hiedelemre rácáfol, hány filmes feldolgozása létezik a "Jack and the beanstalk" sztorinak nyugaton, főleg angol-amerikai gyártásban:

Wikipedia:  Jack and the Beanstalk film adaptations



Nagyon érdekes, hogy ezek közül az egyik újabb feldolgozás (Jack and the Beanstalk: The Real Story) negatív szereplőnek értelmezi Jack-et, aki meglopja a jóságos házigazda óriást, a mi katár értelmezésünkben a Jóistent (emlékszünk, a katár sztoriban Jack, illetve Benedek kisfiúja maga Lucifer). Annak is felismerhetjük egy gnosztikus gyökerét, hogy a sztori egyes verzióiban az óriást külön démonizálják, felelőssé teszik a földi nyomorúságért, bajokért, hisz a gnosztikus mitológia alapeleme, hogy a földi Világ Ura és Teremtője a Gonosz, aki azonos a zsidó és keresztény vallás Teremtő Istenével.

A sztoriban szereplő aranytojást tojó tyúk megfejtését segíti, hogy a mese gnosztikus-dualista eretnek eredetét az idézett katár legenda alapján is biztosra vehetjük és tudjuk, hogy a katár vallás mögött álló fő gazdasági erő az uzsorás bankárok voltak. A katár eretnekség a pénzuralmi, kapitalista rendszer spirituális háttere és viszont, a kapitalizmus, a pénzuralom a világ elpusztítását hirdető gnosztikus dualizmus harci eszköze a világpusztítás programja szolgálatában. E háttér ismeretében azonnal felismerjük, hogy az aranytojást tojó tyúk az uzsora, a kamatos kamat szimbóluma.

Az aranytojás a kamatos kamat, amiért a "tyúkot" birtoklónak, az uzsorásnak nem kell megdolgoznia, mások dolgoznak, ő gazdagodik. Bonyolult lenne elemezgetni, hogy a katár legendában akkor ki is a gonosz és ki a jó a szereposztásban, Lucifer, vagy a Menny Ura és a későbbi angol mesében hogy értendő, hogy az aranytojást tojó tyúkot a gazdája a mennyből hozza le. De érdekes, hogy a katár sztoriban Lucifer megy fel a mennybe, hogy valamit elbitoroljon annak urától. A lényeg, hogy az uzsorások által támogatott katároktól származó mesében van egy elem, ami feltűnően az uzsora szimbóluma. Ezzel rokon sztorik például a terüljasztalka és a Csizmás Kandúr által kisgazdájának a semmiért ajándékozott hatalmas gazdagság.  (A Csizmás Kandúr az ördög! - a katárokat vádolta az inkvizíció azzal, hogy egy fekete macskát imádnak, lásd a Mester és Margaritát is.)

Ismerjük a "magic combat", mágikus harc, vagy mágiák harca fogalmát, aminek keretében pl. szómágiák harca is zajlik. A mágia a hozzáértők definíciója szerint (lásd Greertől Culianu) a tudat szándékos megváltoztatása, a saját tudatunké, vagy másoké. Az emberek tudatát varázslatos sztorikkal lehet megváltoztatni, ezen alapszik korunk gigantikus tudatiparának léte. Tulajdonképpen a vallások sztorijai is e mágia alapelvén működnek  és rivális vallások alapsztorijai is a mágikus harc részei. Itt ne menjünk bele, de pl. a zsidó-keresztény harc is ilyen. Ilyen szómágia-harc tárgya a történelmi tudat is, így kreálták például a katárok, vagy a magyar kurucok hőskultuszait, amihez a tényeket erősen el kellett takarni a tündérmesékkel.

De visszatérve a kamatoskamathoz, ennek ügyében is zajlott a "fekete" és "fehér" szómágusok viadala, a pénzuralmisták katár eredetű, az uzsorát burkoltan dicsőítő  sztorijaival szemben fennmaradt olyan szimbolikus történet is, amely az uzsorát leleplezi, mint csalást. Ráadásul a harcot az ellenfél fegyverével, "tojásdobálás" keretében vívták. Ha a kamatoskamat leghatásosabb burkolt jelképe az uzsoratyúk által sorozatban tojt arany tojás, a "fehér mágusok" is tojással lőttek vissza!

Világszerte sokfelé ismert a mese a kapzsi vendéglősről, aki a vendégnek az elfogyasztott rántotta csillagászati árában felszámolja a megevett tojásokból a jövőben kikelendő tyúknemzedékek és leendő tojásaik árát, vagyis KAMATOS KAMATÁT is. A mese eredetileg a török népek körében elterjedt Naszreddin Hodzsa-történetek része, magyarul pl. itt olvasható a "Hordár" cím alatt az ujguroktól eredő kínai változatban.

Egy hordár megevett egy egész csirkét egy fogadóban. Amikor a számlát kérte, a tulajdonos azt mondta neki: – Ha nincs elég pénzed, felírjuk hitelbe, és amikor lesz pénzed, kifizeted. A hordár nagyon megörült, azt gondolta, hogy életében először találkozott ilyen jóságos fogadóssal. Megköszönte neki, és elment. Egy idő múlva visszatért a hordár, hogy kifizesse a tartozását. A fogadós hosszasan számolgatta, pontosan mennyivel tartozik neki. A hordár türelme fogytán megkérdezte: – Miért kell újraszámolnod a számlát? Mondd meg kerek perec, mennyibe került az a csirke? A fogadós nem felelt, csak egy kézlegyintéssel elhessegette.. Nem volt mit tenni, a hordár a pult előtt toporgott. Végül elkészült a fogadós. A hordár azonban, ahogy meghallotta az árat, elképedt, mert százszorosa volt annak, amire számított. Megkérdezte: – Hogy kerülhet egy csirke ennyibe?! –
Hát hogyne kerülne! Számold ki: ha nem etted volna meg a tyúkomat, mennyit tojást tojt volna idáig, és hány kiscsirke kelt volna ki belőlük, és azok utána még mennyi tojást tojtak volna… A hordár nem értett egyet vele, hogy egy vagyont kelljen fizetnie, ezért együtt elmentek a kádihoz, tegyen ő igazságot közöttük. A kádi, amint megtudta, miként állnak a dolgok, a fogadósnak adott igazat. A szegény embernek nem volt más választása, mint hogy néhány nap haladékot kérjen. Lógó orral ment haza. Útközben találkozott Afentivel, és elmesélt neki mindent tövéről hegyére. Afenti azt tanácsolta neki, hogy rögtön menjen vissza a kádihoz, és kérjen nyilvános tárgyalást. A hordár megfogadta tanácsát. A kádi kelletlenül egyezett bele. A hagyomány szerint, ha valaki nyilvános tárgyalást kér, és nem neki adnak igazat, még nagyobb büntetés vár rá.
Eljött a nyilvános tárgyalás napja. Mindenki összegyűlt a kádival és az ülnökökkel együtt. A vádlottnak és a vádlónak ismét elő kellett adnia a panaszát. Amikor a szegény ember került sorra, csak hallgatott. A kádi megkérdezte tőle: – Miért hallgatsz? Ő azt felelte: – Még nem jött meg a védőm. A kádi megkérdezte, ki az. – Afenti – felelte a szegény ember. Sokat kellett várniuk. Végül Afenti megérkezett, és azt mondta: – Ne haragudjanak, hogy elkéstem, de sürgős dolgom volt. Holnap el kell vetnem a búzát, és meg kellett sütnöm a magokat a vetéshez. Ahogy ezt meghallották, mindenki nevetni kezdett. – Bolond vagy, Afenti? –mondta a kádi.– A sült mag nem csírázik ki! – Így van. Ha a magot megsütötték, nem csírázik ki. Hát a megevett csirke a gyomorban tud tojást tojni? – felelte Afenti. A kádi mit tehetett mást, meg kellett változtatnia az ítéletét: a csirkéért a szokásos árat kell fizetni.
A mese török népek útján terjedt. Mivel a "magyar folklór" mai imázsát nagy arányban az erdélyi, főleg a székely folklór határozza meg, arra pedig még a magyar átlagtól is nagyobb hatással volt az oszmán birodalom népi kultúrája, (persze rajongók ezeket ótörök örökségnek vélik...) hihető, hogy ezt a török eredetű mesét kivételesen valóban hallhatta Benedek Elek Erdélyben is. (De nem biztos, mert az Anglián át importált meséinek jókora része is Keletről került Angliába, pl. az Ezeregyéjszaka meséiből is.)  A Benedek Elek-féle változat: "A főtt borsó". A mese csattanója ugyanaz, mint Naszreddin Hodzsánál / Afentinél:
Mikor aztán beléptek a törvényházba, a bíró rájuk förmedt:
- Hol voltak kendtek? Mért késtek meg?!
- Instálom - felelt a szószóló -, nem jöhettünk hamarább, mert nekem főtt borsót kellett elvetnem.
- Mit? - kérdezte a bíró, mintha nem jól hallotta volna.
- Főtt borsót, instálom.
- Bolond kend? Hát abból hogy lesz borsó?
- Úgy - felelt a szószóló -, ahogy a főtt tojásból csirke!
Mondjam tovább, ne mondjam? Bezzeg hogy a szász szomszéd elveszítette a perét.
Sajnos minden jel arra utal, hogy a mágikus tojáscsatát, illetve a  varázslatos szövegek harcát a feketemágusok meséje nyerte és napjainkban az "aranytojást tojó tyúk" iránti vágy uralja a Jack-ek tömegeinek manipulált tudatát, pedig többségük a valóságban éppenhogy olyan hordár, akin a gonosz "fogadósoknak" sikerül bevasalnia a rántotta kamatos kamattal felszámolt csillagászati árát, subprime jelzáloghitel, devizahitel, hitelkártya-adósság, vagy politikusainktól kapott államadósság formájában...


100 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csaba, megtiszteltetés szerepelni az oldaladon , bár a gnosztikus jelző csak úgy érvényes az esetemben, hogy "nem kanonizált" :)

Petőfit érintő írásaid alapozták meg a készülő újabb irományom. Idéznék egy részt belőle, biztos kedved leled benne:

(http://www.youtube.com/watch?v=8exXrKGReFU)

Pap Gábor a huszárok útvonalát tisztán K-Ny, É-D tájolásúnak tekinti, valamit a tényleges öt eltérő irány számára csak néggyel ér fel? Az előadásában Kukorica János és a huszárok menetelését így összegzi:
„Ha elindulok Párizs felé, először keletre majd nyugatra, aztán északra, majd délre. Tehát az egész világot be kell járni, hogy megtalálják a valódi célt.” (1.32)

Pap számára az öt irány már csak néggyé egyszerűsődik, mintha Indiából Franciaországba menetelés már nem is számítana önálló iránynak. Lengyelországból Indiába irányúló Dél-keleti mozgást egyszerűen már csak déli irányúvá minősíti. Ezek a szemetszúró „hibák”, pont Pap Gábortól, aki aztán minden apró szimbólumra, elejtett szóra nagyon is odafigyel! Vajon mi lehet ennek az oka? Pusztán csak figyelmetlenség?

folyt köv

Névtelen írta...

Míg Hamvas Levente Péter az alkímia és a Rosarium philosophorum („kártya”) képsorozatával összevetve vizsgálja Petőfi művét, addig Pap Gábor a Tarot kártya Nagy Arkánum lapjaival teszi mindezt. És vélhetően mindketten helyesen.
Míg Hamvas számára a huszárok útja egy csillag formát ír le (vitathatatlan módon), addig Pap érthetetlen módon a Nap égi útjához a K-Ny D-É féle mozgásához kívánja erőltetni a huszárok menetelését: „Napút leképződése a huszár útra”. Mindezt annak ellenére teszi, hogy a költemény ezen részét Ó is -a tarot kártya logikája alapján- a Vénusz hármasságához sorolja:
„Harmónia teremtésnél vagyunk, ez a Vénusz hármassága. Tarot, mint kártya nagyon mostohán bánik a Vénusszal. Ne felejtsük el, hogy itt van a Halál és az Ördög is.” 1.26

Hogy megértük, miért is helyes Hamvas azon feltételezése, hogy Kukorica Jancsi és a huszárok útvonala a Vénusz „csillag” égi mozgásához igazodik érdemes elolvasni az idevágó rövid magyarázatát is:
„Akozmikus harmónia szép megnyilvánulásaként, ember és teremtett világ egységét sugallva az arra fogékonyaknak, a ragyogó Vénusz csillag is egy majdnem szabályos pentagrammát (ötágú csillagot) ír le nyolc évente az égen. Aligha lehet véletlen, hogy – az alkímiai transzmutációt beteljesítendő – ennek a mágikus jelnek a körvonalán kell végigmennie Kukoricza Jancsinak is, míg János vitézzé lehet.”

De a vénuszi mozgás János Vitéz további vándorlásánál is kimutatható, melyet sajnos Hamvas sem vette észre. Nemcsak a vénuszi ötösség, hanem a vénuszi nyolcasság is jelen van János vitéz sorsában. Nem véletlenül a Vénusz csillagot 5 vagy éppenséggel 8 ággal ábrázolták évezredeken keresztül...
cs

Bobkó Csaba írta...

Remélem, nem írtam semi rosszat a hivatkozással. Hamvas tanulmányát ismerted korábban is, vagy nálam találkoztál vele? Én sajnos az asztrológiai dolgokhoz konkrétan nem tudok hozzászólni, mert ismereteim erről nulla szintűek. És mit szólsz a megfejtésemhez az aranytojást tojó tyúkról, illetve a paszuly gnosztikus allegória jellegéről? Számos Benedek által közvetített sztoriban ("népmesében") gonosz sárkány a Menny Ura. Korábban ez feltűnt valakiknek? Hogy mennyire egybeesik a gnosztikus dualisták legalább egy részének megfordított szereposztásával, ahol a Föld Teremtője a Gonosz és Lucifer/Prométeusz a Felszabadító. Prométeusz és a paszuly-járó legény is lelop valamit az égiektől az ember számára. Ez a Prométeusz van Kossuth síremlékén. A János Vitéz önmagába nem negatív üzenetű sztori, de Petőfi azokhoz tartozott, akik a kabbalista jellegű gondolkodást emberellenes romboló célokra alkalmazták.

Bobkó Csaba írta...

Hol elemzi PAp Gábor a János vitézt?

Névtelen írta...

Csaba,
Pap Gábor előadásának helyét az előző kommentben is megadtam.

http://www.youtube.com/watch?v=8exXrKGReFU

Nem tudom mikori az előadás, de csak pár hete van fenn a neten. Igaz, hogy a tegnapi kommentemben kritizálom Pap Gábort, ennek az okát gondolom megérted. Ellenben a tarot kártya lapjainak megfeleltetése a János vitéz fejezeteivel, mégis tetszik. Kiváncsi lennék, hogy egy évtizeddel ezelőtt (Hamvas észrevétele előtt) Pap Gábor hogy értelmezte a huszárok menetelését.

Tarot kárlya megfeleltetés, az alkímista Rosarium philosophorum („kártya”) képsorozata Hamvasnál ... miközben ott egy mindenki által ismert mondás a kárlyáról, miszerint ez az ”ördög bibliája”, ráadásul a kárlyák ördögi, negatív képei... De ez már a te területed.

Hamvas tanulmányára a te soraid között találtam. Végül is az ő írása, a Te véleményed Petőfiről és Pap GÁbor előadása adta az ötletet, hogy továbbvigyem ezeket a gondolatokat. De még csak formálódik az irományom, talán 2 hét múlva publikálom…

Kamatos kamat – aranytojás tojó tyúk gondolat tegnap óta motoszkál az agyamban. Érzem, hogy ennek sokkal mélyebb árnyalata is van.
Naszreddin Hodzsa története nagyon a helyén van...
A Lucifer égi útja és az égigérő fa mesék közötti átfedés tényleg szemetszúró. De valamitről nem szabad elfeledkezni: Mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás?
Biztonsan egyik változatról sem állíthatjuk, hogy példaként szolgált a másiknak. Továbbá, ez olyan, mint a fél pohár sör esete.

Az alkímia aranycsinálásának lényege ólomból készíteni aranyat. A legmocskosabb fémből, a legjobb fényvezetőt. Azaz szimbólikusan az anyag megtsiztítása a lényeg. Esetleg ugyanarról a tőről hajtott ki mindkét irányzat? Talán...

folyt köv

Névtelen írta...

Csaba, tudom, hogy teljesen más az alap beállítottságunk. Számomra a spiritualítás nagyon fontos, talán ebben egy halálközeli élmény is nagyban szerepet játszik. Ennek megfelelően igyekszem spirituálisan is nézni a világot.

Két gyermekrajzra hívnám fel a figyelmed: Az 5 éves lányom rajzolta mindkettőt az elmúlt hetekben. http://www.naput.hupont.hu/38/gyongygyorgy oldal tetején és alján láthatod a rajzokat és a hozzáfűzött gondolatokat.

Hogy lehet, hogy Svasztikát és Sárkányölő Szent Györgyöt rajzol a lányom, miközben sosem látott, sosem hallott ezekről. Ráadásul a svasztika lényegét is belerajzolta: Nap, Hold, Csillagok –azaz az univerzum mozgását, az éltető spirált!

Molnár V mondja, hogy hétéves koráig az Isten a tenyerén hordja a gyermekeket – talán. Viszont ezek számomra a saját magam által megtapasztalt univerziális tudás felszínre törései. A kérdés, hogy ezt ki mire használja fel, kit szolgál vele... Talán a népmeséknél valami hasonló folyamat játszódik le?

Mindenesetre várom az írásod folytatását...
Cs

Bobkó Csaba írta...

Megdöbbentő, hogy ma Magyarországon a banknak az adós a lelkével is tartozik a hitelért, emberek a szüleik után adósságot örökölhetnek, miközben Naszreddin Hodzsa már évszázadokkal ezelőtt látványosan bebizonyította, hogy ez csalás...

Bobkó Csaba írta...

Nem kétlem, hogy a szimbólumok önmagukban nem negatívak, de szerintem nagyjából pontosan meg tudjuk állapítani, hogy kik használnak szimbólumokat romboló céllal. Én valóban nem vagyok egy spirituális alkat, de a racionális elemző közelítésmód mögött is van spirituiális háttér. A "népmeséknél" nagyon fontos tudatosjtani, hogy a fogalom hogy alakult ki. Amiket a modern korban tanítanak róluk és ma széles körben el is hiszik, az elég hamis. Pl. okkultista elitrétegek propagandisztikus termékei mindig is bekerültek a nép körében mondogatott,. énekelt stb. művekbe, ez direkt cél is volt. Pl. a katárok is ezért fordították le szines legendák nyelvére, sárkányokkal, stb. a száraz gnosztikus dualista hittételeket, melyekre nyers formában csak pár száz filozofikus beállítottságú hívő volt vevő. Benedek Elek korában azonban gátlástalanul kineveztek olyna sztorikat "népmeséknek" és nemcsak nálunk, amik egyszerűen nem voltak azok. De azóta "folklorizálódtak"... Ugyanez korábban is megtörtént, pl. a katárok korában és máskor, máshol is. A népköltészet egy folyó, ahol a bedobott sörösüvegből 20 kilométerrel lejjebb szép barna, vagy zöld gömbölyű kavicsok lesznek és egyesek direkt azért dobálnak bele ipari terméket e folyóba, hogy lejjebb, később természetes kavicsnak tűnjön.

Névtelen írta...

itt okkult miszticizmust emlitenek a Jobbikkal kapcsolatban

http://m.mandiner.hu/cikk/201406112_kipakol_a_10_milliardbol_gazdalkodo_jobbikrol_a_nem_kurucinfos_molnar_balazs

Névtelen írta...

és még említsd meg a kathar gnoszticizmus hatását a trubadurlirara.

Bobkó Csaba írta...

Vona lovagi páncélban mandolint pengetve epedve énekel férjezett úrhölgy szerelméhez? :-) (Bocs) Molnár a Magyar Hajnalnál valami alapjtó és támadták Vonáék tradjcionalista labancizmusát, többek között Pap Gáborra hivatkozva. Ezt persze meg is bíráltam egyből, de a legutóbbi EP-kampányukban tényleg volt egyszemű illuminátus grafika, tartok tőle, hogy az egykor alijázást tervező Molnár nem erre gondolt.

Névtelen írta...

"volt egyszemű illuminátus grafika"

Ez számomra érdekes hozzáfűzés. Pont ezen agyalok éppen a János vitéz/Odüsszeia kapcsán. Mire gondolsz pontosan?
Köszi
Cs

Névtelen írta...

pontosítva a kérdést: Mindentlátó szem önállóan, vagy esetleg egy szemmel valaki,amolyan Küklopsz formában?

Bobkó Csaba írta...

Erre gondolok, mindjárt a nyitókép magáért beszél:

http://jobbik.hu/videoink/vilaglatas-vizsgalat

atrox írta...

Vannak olyan mesegyűjtemények, amelyek mentesek a gnoszticizmustól?

Aldro írta...

Ez a Benedek Elekes dolog felkeltette az érdeklődésemet. Pont van otthon egy kötet az összes meséiből, lehet, hogy elolvasom. Csak azt nem tudom, hogy pontosan milyen gnosztikus motívumokra kell odafigyelni. Van ezekről valami konkrét info valahol?

Andi írta...

Kedves Csaba,

egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy vajon a Kőmíves Kelemen népballada-e, egyelőre nem találtam nyomát annak, hogy ezt bárki is megkérdőjelezné.
Mit gondolsz/tudsz erről?

Névtelen írta...

Okkult-misztikus dolog kapcsán arra gondoltam, hogy Vona nagyon szereti Havas-t ill. az orosz támogatói foglalkoznak még ezzel.

z

Bobkó Csaba írta...

Atrox: Nem ismerek minden mesegyüjteményt, de bizonyára.

Aldro: a magyar neten is akadnak gnosztikus meseelemzések, vállaltan gnosztikus elemzőktől. Ha megismerjük a gnosztikus világnézet alapmotívumait, felismerjük ezeket a mesékben, vagy a filmekben is. Most vettem egy könyvet a gnosztikus filmekről, ezeket már szakemberek is kutatják.

Andi: A Kőmíves Kelemen a Balkánon mindenfelé ismert, talán Görögörszágból terjedt szét, Erdélybe oláhok vitték be a sztorit. HOgy eredetileg népballada-e, az jó kérdés, egyrészt azon múlik, hogy definiáljuk a népballadákat, Lönnrot és Benedek Elek is arra hivatkoztak, hogy ők is a nép fiai, tehát, amit írnak, az miért ne lehetne a népköltészet, népmesekincs része??? :-) Másrészt valóban folklorizáltak tudatosan pl. vallási propagandát, vagy világképet, az említett katárokon kívül pl. az erdélyi unitáriusok is.

"Z": Vona e téren szerintem is túlmegy egy egészséges határon, ezt Czike László is elemezte. Féltően.

Bobkó Csaba írta...

Ezt a könyvet vettem: E.G. Wilson: Secret Cinema: Gnostic Vision in Film

http://www.amazon.com/Secret-Cinema-Gnostic-Vision-Film/dp/0826417973

Az újabb filmek közül, amelyiket láttam, már nekem is automatikusan feltűnt, hogy gnosztikusok, pl. "Az ötödik elem" és hasonlók, de némelyiket még azelőtt láttam, hogy tudtam volna, mi fán terem a gnoszticizmus. Pl. a Blue Velvet érdekes film volt annak idején, gőzöm se volt róla, hogy gnosztikus, nyilván a nézők többségének ugyanígy. Újra kéne nézni.

Névtelen írta...

ami nagyon gnosztikus-szinkretista film, rengeteg utalással, az a Matrix. de nekem amugy semmi bajom nincs azzal a filmmel, lekotott, elgondolkoztatott a sok szimbolika mar akkor is, amikor meg nem foglalkoztam a gnoszticizmussal.

niknak írta...

http://derhonigmannsagt.wordpress.com/2013/03/27/was-jesuiten-papst-franziskus-wappen-zeigt-der-weltfurstluzifer-besteigt-seinen-mochtegern-eine-welt-thron/
- nagyon érdekes oldalak, sokszor olvasom
itt olvashatod a jezsuita esküt is, amit a mai pápa elösször letett!!!
http://der-weg.org/fileadmin/Die-verborgene-Geschichte-der-JESUITEN-Edmond-Paris.pdf

Unknown írta...

Csurmizda!

Olvasván, hogy valami csere-diák lehetsz, sikertelenül próbálod: atya és fiú, anya és lélek közötti magyar ellentétet belemagyarázni. Szerintem Édes-Anyád értelme nem: Az Egyetlen.
Ha az Anya Édes, az az egyetlen. Édes Anyám, a az egyik szülőm...

niknak írta...

https://www.youtube.com/watch?v=XwkTZKuAxt8
nagyon tudnám ajánlani, mert ö más szemszögböl nézi a dolgokat.
Ezt is kell ismerni a teljes képhez, amit persze még nálam sincs meg.

niknak írta...

https://www.youtube.com/watch?v=tBKyMJ6_EnU

ahogy a hivatalnonok, csak ugy elveszik a gyerekeket. Ez a baj a hivatalnokok akik kiszolgálják a sátániakat. A sátániak beszarnának ha nem lennének fizetett hivatalnokok, akiket mi fizetünk. A katolikus egyház ugyan olyan felelös, hallgasd meg. Ezek mind összejátszanak, nem vettet ezt még észre? A te kedves Habsburgjaid is csak bábuk söt most már aktivak ezen szisztémában!
itt a másodi rész: https://www.youtube.com/watch?v=uU1svzJY9wM
a kezem ökölbe szorul, ha ezeket hallgatom

niknak írta...

https://www.youtube.com/watch?v=5CmtyKRmBKE
Dr. Veith elöadása a Biblia keletkezéséröl és annak mai formában való kialakulásáról.

http://www.mmnews.de/index.php/etc/18720-kanon-und-kirche-kuenstliche-konstrukte
Itt egy nagyon jó magyarázat a Biblia keletkezéséröl.
A vatikáni szimbolumokat kell keresni. Miért fekete mámorból van Peter szobra? Az ördögöt ábrázolják vele titokban?

Névtelen írta...

Kedves niknak!

Jó lenne, ha kommentjeid tartalma összeszedett és értelmes lenne.

Az a baj, hogy hivatkozott videóidban a német nem világnyelv, szinte senki sem érti.

Ha vmi érthető és így vitára bocsáltha véleményt kivonatolsz belőle, akkor azt megköszönnénk. : )

niknak írta...


Jó lenne, ha kommentjeid tartalma összeszedett és értelmes lenne.

Az a baj, hogy hivatkozott videóidban a német nem világnyelv, szinte senki sem érti.

kedves Ismeretlenkém,


ma már lehet translatort használni, remélem értesz hozzá.
Hogy Te nem érted az még nem jelenti, hogy mások sokan azt nem értik.
Mert remélem magam és másokat nem gondolod vagy becézed "senki"-nek. Ezt sértésnek veszem.
Gyakoroj, gyakorlat teszi a mestert.

Bobkó Csaba írta...

Niknak, az a "mámor" szerintem márvány lesz. MIndig öröm kurucokat vendégül látni a fedélzeten, de itt magasabb színvonalhoz vagyunk szokva. AZ nem meglepő, hogy az agymosottak felmondják a szektaleckét, de itt érvelni is kell.

niknak írta...

"MIndig öröm kurucokat vendégül látni a fedélzeten, de itt magasabb színvonalhoz vagyunk szokva."

Na, már a nivód alatt nyilatkozol? Ti itt olyan finomuracskák vagytok? Nem is tudtam! Bocsánat a zavarásért.

Különben a Petöfieket meg Kossuthokat szerintem jól felismerted, én is ezen a vonalon jártam, de nem estem át a ló másik oldalára. Igy csak kiröhögteted magad, Habsburgpárti. Senki normális magyar nem vesz téged komolyan. Különben a te általad nyalt labancaid az én szülöfalumban, visszavonulás közben 12 falusit megöltek. De te ezt a kurucok butaságának titulálod. Nagyon lesüllyedt a nivód. Ezen észjárásod senkinek se tetszik.

niknak írta...

Ja, meg feltünt nekem, semmit se cáfoltál meg.
Lassan az okosságot meg az értelmet magadnak sajátitod, mások szerinted ha a nivod alatt vannak akkor azok buták.
Sajnálom hogy ide züllöttél.

niknak írta...

Elemezzük, megbocsáss szavaimért, da Te nivodra ereszkedek, elmefuttatásod tarhatatlanságát. Minden értelmes kurucnak az idegen, tehát te nem is lehetsz magyar.
Ha, a Te általad kurucnak nevezett magyarok a Habsburgok ellen fellázadnak, akkor azoknak ahhoz megvan a természetes joguk hozzá, mert ök valami oknál fogva nem akarják/akarták a Habsburgokat.
Ebben szerinten nincs vita, vagy mágis?
Ha a Habsburgjaid, akiket Te ugy szeretsz és imádsz, eröszakkal akarják másora a saját akaratukat ráeröszakolni, akkor Te azt jóindulatnak, jótettnek minösitted!
De ez minden normális magyarnak hülyeség.
Namost, ha ezen magyarok valami hülyeségi oknál fogva nem akarják a császárt, mint pl. a szabadkömüvesek, akkor is azoknak ehhez joguk van. Ez ellen valamit is tenni, a császárnak semmi joga. Ö nem kényszeritheti akaratját azokra, akik öt nem akarják. Mi az ha nem fasizmus vagy terror?
Vegyük a kronológiát:
- A hülye Habsburgjaid akartak mindenáron spanyol királyok lenni. Erre a farnciák a törökökkel szövetkeztek a Habsburgjaid ellen, miután a lenygelek és magyarok ezt elutasitották.
Tehát soha nem lett volna törökveszély, ha azok nem háboruskodnak.
- Mohácsnál elárulták a hadakat és ezzel a Fuggerek kezébe adták megint a felvidéki aranybányákat, erre a Te kedves eladósodott Habsburgjaid adósleveleit elégette a Fugger, lásd a festményt amit küldtem. De örökre függök maradtak a hitelezöktöl.
- A Te kedves Habsburgjaid a magyar katonákat az ö érdekeiiért idegenekben vetette be, az idegen hadakat meg magyarban ellenünk.
- Az iparosittást is a cseheknél kezdte,oda adták 150 évig a magyar pánzbevételt, mert ottan a népszámláláskor egy - két ezér emberrel többet számláltak. Magyarban meg nem volt szabad még üzemeket se épitteni.
- Ha nem hóditottak volna a Habsburgjaid ésszerütlenül, akkor ma nem lenne annyi zsidó magyarban. Ök engedték meg a szabad letelepedési jogot, igy a zsidók özönhettek magyarba is.
Mint irtam,nagyon jól látod a szabdkömüves dolgokat, de a többi az sületlenség.
Ha meg kurucnak nevezel, azzal magamat kitüntetsz, semmi megalázót nem találok benne. Hülyébb se vagyak mint te, tehát nem tudom mi a kedved abban, ha valakit lekurucozol?
Az hogy Te magadat, elökelöbbnek vagy magasabb "nivó"-nak tekinted, megbocsáss de mostanában kinyalhatja az ember vele a saját se....!
Ez ma már nem trumpf!

Bobkó Csaba írta...

Niknak, a te hozzászólásaidnak is megvan a maga haszna. A kuruc ügy mellett értelmesen és meggyőzően itt még senki nem érvelt, viszont ilyen érzelmi, szektás hőbörgést, mint tőled, már láttunk néhány nicktől. A józan ész egyelőre azt következteti ebből, hogy a felkészült, intelligens történelembúvárok nem találják védhetőnek a kuruc vonalat.

niknak írta...

"nem találják védhetőnek a kuruc vonalat."
Hogy találod értelmes, magas szinten védhetönek a Habsburg theoriádat, vonalat?
Próbáld elösször megválaszolni amit itt felvetettem.
Mert valaki, ha az a valaki nem akarja a Habsburgokat, akkor azt a király csak felakasztathatja?
Bocsáss meg, mi idehaza vagyunk, a Habsburgok meg idegenek, és ha nekik kedvük van akkor feleksztathatnak? Csak ugy?
Tudod, akár milyen nivon is vagy, a történelem banális dolgokon dölt el.
Minden embernek elöbb vagy utobb ki kell a seggit pucolnia. A mohamedánok a bal kezükkel teszik ezt és ha önekik a bal kezed nyujtod kézfogásra, akkor nagyon megsértödnek. Söt ök papirt se használnak csak vizet. Ezzel azt akartam mondani, hogy a királyok is a saját lábukon mennek a wc-re.
Ök is néhány szituációban egyszerü/profán emberek. Ti is azok vagytok és a történelem is az.
Mint máshol irtam, Petöfi elaludt mámorában a kocsmai padon. Erre a kocsmáros zárórakor az asztal lábába rugott és felszólitotta a részeg Petöfit hogy: Talpra magyar mennyél haza, amiböl egy hires vers lett.
A elméleted szerint a Habsburgoknak joguk van elöirni, hogy az alattvalók miképp viselkedjenek, türjenek? Ez elvont elmefuttatás! Ez tényleg olyan magas, hogy azt csak hozzádvalók értik vagy érthetik, de nem azért mert mások hülyék.

niknak írta...

"A kuruc ügy mellett értelmesen és meggyőzően itt még senki nem érvelt, "
Tudod ez hülyeség amit irogatsz.
Ha Te valakait, tegyük fel, szándékossan, közvetve vagy akaratlanaul valami rossz helyzetbe hozol és az a valaki nem a Te akartod szerint cselekszik, mint a kurucok (magyarok), akkor azok nem tarthatók?
Vagy esetlég még fel is ismerik rossz szándékod!
Akkor szerintem joguk van ugy cselekedni, ahogy ök cselekedtek.

Már megbocsáss, ez hülyeség. Ezen észjárás romboló! Ezt megtarhatod magadnak.

niknak írta...

http://www.steiner-verlag.de/uploads/tx_crondavtitel/datei-datei/9783515097789_p.pdf

vegyük a 12 oldal utolsó bejegyzését:
1648 ban a westfáliai béke, amire a magyarok vártak, hogy végre a Habsburgokkal a török ellen vonulhassanak. Erre a Habsburgok megkötik/ meghosszabbitják a törökkel a békét. Erre a habsburgpárti nemesség is elfordul a Habsburgoktól.
Na most ki a hibás? A magyar nemesek akiket a Habsburgok elárultak?
Vagy szerinted ez se igaz?

niknak írta...

Olvasd a 14.-ik oldalt, ahol megint békét kötöttek 1664-ben, söt sokmindent átengedtek a töröknek. Bazdmeg, ezt ha bemagyarázod a magyaroknak, bocsá, a kurucoknak, hogy ez igy magyarbarátok voltak a Habsburgok, akkor megeszem a kalapom, amim nincs is.
Már ekkor fel lehett volna szbadittani Magyarországot, de mint irtam,nem kellett volna a spanyol trónért harcoskodniuk.

Bobkó Csaba írta...

HA komoly vitapartner lennél, így válaszolnék:
A vasvári béke időszakából az Összeurópai Protestáns Párt (amszterdami zsidó bankárok!) hazai ügynökeiként működö kurucok propagandája demagóg módon hánytorgatja fel a Habsburg királyi kormányzat józan, óvatos külpolitikáját és katonapolitikáját. Zrinyi a Comeniusok hazai ügynökeként kalandorpolitikájával katasztrófát okozott, Zrínyiújvár török rterületen felépítésével kiprovokálta a háborút, amiben odaveszett Érsekújvár és a török már Morvaországot pusztíthatta. A kuruc proipagandademagógia szerint az a bűn, hogy a királyi kormányzat nem folytatott felelőtlen kockáztató pőolitikát és a betörés katonai leállítása után békével készült a végső felszabadításhoz szükséges erőgyújtésre. A korszak igazi magyar demográfiai katasztrófáját a kuruc szent dinasztia, a Rákócziak okozzák a lengyel kalanddal, melyet a Szent Zrínyi végig támogatott, helyeselt, a kaland eredményeként a török-tatár-oláh büntetőhadak Erdély és a Partium lakosságának egyharmadát ölik meg és hurcolják el, de főleg magyarokat, tehát az etnikai pusztulás még nagyobb magyar szemmel. A török hódóltság alföldi magyarságát is hasonló pusztulás éri, mert a tatár nem nézi, hol a határ. Ez az igazi magyar katasztrófa a korban, de a kuruc demagóg propaganda erre egy szót sem veszteget, mert ezt az ővéik okozták felelőtlenségükkel. A bűn az ő szemükben az, hogy a Habsburgok soha semmi hasonlót nem okoztak Magyarországon, mert az ő hadi- és külpolitikájuk józan és megfontolt volt.

Bobkó Csaba írta...

Visszatérve a témánkhoz, az okkult hátterű motívumok "fentről" történő folklorizálására jó példát hoz a hazai zsidózó szombatosoktól Péter Katalin:
http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/pk-comenius-sermo.htm

"A szombatos énekeket többnyire titokban másolták már akkor, amikor ez a sztoicizmus furcsa megjelenési formájaként kialakult vallásosság – a 17. század elején – a magas szellemi és társadalmi rangúak körén túllépve népi vallásossággá vált.[18] A század elejétől már törvények tiltották a gyakorlását, 1638-ban az inkvizíció kegyetlenségével vetekedő kiirtási kísérleten is átesett. A zsidózók felekezete mégis szívósan élt Erdélyben. A föld alá szorított kénytelenségben alkalmazkodott a hívek igényeihez, hiszen a hivatalos egyházak megtartó eszközeivel nem rendelkezett. Azt hiszem, ez lehetett az oka annak, hogy a népművelést, a mindennapok ügyeiben való tájékoztatást a szombatosok részévé tették az istentiszteletnek. A gyülekezeti énekekbe foglalták.

Mert minek tekinthető, ha nem népművelésnek, ha falusi gyülekezetek a természet jelenségeibe rejtett törvény hatalmáról énekelnek? A költői panteizmus nyugalmával hirdetik az emberi biztonságot? „Útját minden teremtett állat tartja … Oly nagy, vagy kis féreg nincs e világban, Ki ő célját áthágná valaha. Szél, felhő, zápor, jég, hó, villám, dara, Tavasz, nyár, ősz, tél marad határában” – énekelték titokban sokhelyütt.[19] A szombatos énekek világképe ptolemaioszi: Isten „a földet középen felfüggesztette” – állítja az egyik. S még vitatkozik is: „emberség annak oka, Hogy erőtlen szemfény nem úgy láthatja”‚ ahogyan a valóságban az „egek” a föld körül forognak.[20] Igaz, Kopernikusszal ellenkezik. De nem osztoztak-e a szombatosok sok lángelme-kortárs felfogásában?

A lényeges azonban a rózsakeresztes felvilágosodás legfelsőbb szellemi szintjein is tulajdonképpen nem a válasz, hanem maga a kérdés volt. Mennyivel nagyobb teljesítmény viszont ezek iránt a kérdések iránt a műveltség alacsonyabb szintjén érdeklődni. Már-már gyötrő szellemi kíváncsiság késztethet csak valakit, hogy a testi gyötrelem kockázatát vállalva – hiszen a szombatosok tiltott vallást gyakorolva jöttek össze a gyülekezetekben – foglalkozzék velük. Tovább menve: valószínűleg az egész társadalom művelődési igényeit minősíti az, ha egyes csoportjai istentisztelet keretében a kor legnagyobb elméit foglalkoztató tudományos problémákról énekelnek."

Természetesen a zárómondatot maga Péter Katalin cáfolja a felvezetéssel, miszerint a zsidózó szekta először természetesen a "magas szellemi és társadali rangúak körében" jelent meg, akárcsak az itáliai Passagiusoknál és ezek vitték le az alacsonyabb rétegekbe, nyilván szolgáik-jobbágyaik-alattvalóik körébe és teremtettek népi bázist a szektának. És a folklorizált, gyülekezeti-népi énekek okkult hátterű tematikája is fentről érkezett.

Névtelen írta...

Tessék kijavítani, mert ha kivágtak valakit a rendből, az rendetlenné válva üt-s-vág netovább. Cum Deo et pro Patria et Libertate. Elég elhagyni "Az Istennel" marad a propatria. Nyílván nem minden király lett nyíl-ván valóan megválasztva. Talán: életünket és vérünket, de a "pénzünket" soha: NYÍL-VAN való, hogy Mao-Tun. Különben is tényleg semmire-kellő, Szél-toló, Nap-lopó Semmire-kell-Ő anarchista volt az Árpádok ma is kiterjedő halál-dozata.

Bobkó Csaba írta...

EB-ből sem-mit nem ÉR-TEK... :-)

Névtelen írta...

VB gyors gól

Névtelen írta...

Valami probléma van a szakállas emberekkel? Görögöket kell olvasni a szkíta erkölccsel kapcsolatban. A görögök, miután lezúztak mindenkit, a metoikosz, stb. A szkíta erkölcs alapján a következő ítéletet hozták: ha a szkíták közül valaki nem érezné férfiúnak magát; harcból részét vegye ki, öltözzön, mint a nő, hordjon-viseljen szoknyát. Ha a későbbiekben mégis meggondolná magát, skíta helyett skótnak hívvattatik. ( Hellanicus 495-411)

niknak írta...

http://www.mmnews.de/index.php/etc/18850-hat-die-bibel-nicht-recht
Hat die Bibel nicht recht?
Nincs igaza a Bibliának?
- Jézus mondta: foltra foltot ne rakjatok
- régi tömlöbe új bort

ezzel kimondta, hogy a régi vallást ne próbáljátok hozzápasszolni az ujhoz, a régit dobjátok el!
A zsidóknak ez volt a legnagyobb huzásuk, hogy ezt sikeressen becsempészték, amit mi 2000 éve rágunk.
A könyvek cimeit az irás végén vegyétek figyelembe.

Névtelen írta...

Avarok, nem zAVARok, nem ha a SZÍTTYa TaszÍTTYA. Bíbelődtek az írással és azon BIBEL-ödtek, mi legyen az Igaz Isten. De bennük van, bennük Él. Éli éli, isten isten, IS-ten is TEN-Magad vagy. Nincs olvasni VALÓD, mi miatt 2/3-ad Isten és 1/3-ad agyag vagy. (anyag) .

Névtelen írta...

Régen a Görögök nem tudtak más rendfenntartókat, mint a szkítákat: ostorral s nyíllal. Leginkább emberségük a szkítáknak volt, ezért emberség és igazság miatt csend-és-rend őrei az akkori lótenyésztő, tejivó arcok voltak. Legigazabb törvényeik voltak, a mai napig is.
Ha egy szkítát agyon mersz ütni, birka nép várja a JÓ PÁSZTORT, mert ha Ő, kimondja az ítéletet, azt be kell tartani, a hiányzást, pótólni kell.

Névtelen írta...

afroamerikai feketék zebrákon cirkuszoltak hason-lót . Magyar halász gyüjtögető primitív. A Magyar primitív. Gyilkos. Értelmetlen. Kipusztítani való-ban.http://www.youtube.com/watch?v=zqlGOS9I7Ng

Loxon írta...


Egészen egyértelmű, hogy a mesékkel kapcsolatos manipulációk révén a szabadkőművesség óriási hatást ért el a modern kultúra kialakításában.

Ugyan az égig érő fa motívumában nem látok semmi kifejezetten kathárt, de kétségtelen, hogy bizonyos elemek becsempészésével (és ehhez igazán nem kell sok) teljesen meg lehet változtatni egy történet szövedékét, illetve értelmét. Elég egy szereplő vagy mesei tárgy nevének vagy egyetlen vonásának a megváltoztatása, egyetlen szám vagy sorrend felcserélése, egy szónak a szereplő szájába adása stb., és a mese egészen másról szólhat, mint aminek eredetileg — például egy táltosi hagyományban — szánták.

Valóban érdekes, ahogyan a népmesekincsre Benedek Elek „rávetette” magát. Az egész Benedek-família (amely családi láncolatban képviselte, sőt mai napig képviseli a szabadkőművességet [Elek, Marcell és István után legutóbb Benedek Szabolcs]) mindennek mondható, csak a (valóban, pozitív előjellel) gnosztikus hagyományok képviselőjének nem. Elek unokája, Benedek István (Antall József egyik legjobb barátja) például mérhetetlen materializmussal és racionalizmussal nyúlt egyébként érdekes témákhoz (így írt például egy — impozáns informatív anyaga ellenére — voltaképp értékelhetetlen könyvet a tibeti „varázslásról és orvoslásról”, amiből a többszáz oldal ellenére semmi lényegit sem tudunk meg a címben rejlő témáról).

Bobkó Csaba írta...

Kedves Csanád, igen, teljesen meggyőző, ahogy kimutatod a Toldi János Vitézére rímelő szerkezetét. Érdemes lesz utánanézni ARany esetleges asztrológiai ismereteinek, van-e ennek nyoma, felbukkan-e ez nála 49 után. Van-e nyoma okkultizmussal való kapcsolatainak?

Loxon írta...

[Benedek Elek] „Anglián át importált meséinek jókora része is Keletről került Angliába, pl. az Ezeregyéjszaka meséiből is.”

Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy az Ezeregyéjszaka (amely nem egy szigorúan megszabott, egységes gyűjtemény) talán nem minden meséje egyértelműen keleti eredetű. Jelentős része könnyen lehet, hogy francia(országi) vagy ha nem ott keletkezett, akkor is kerülhettek bele ott elemek. Legalábbis én így látom.

Bobkó Csaba írta...

Ez egy nagyon hasznos észrevétel. Utána kéne néznem az Ezeregyéjszaka meséi keletkezési sztorijának. Ha felismertük, hogy a romantika korában (de egyáltalán nem "romantikus" okból!) misztifikált "népi hagyomány" jellegére vonatkozó tudatosan gyártott közhiedelem, illetve az egyes "néphagyományok" mesterségesen legyártott tartalma egy politikai-ideológiai manipulációs eszköz (pl. nagyon érdekes a Grimm-testvérek szerteágazó tevékenysége), akkor ezt a sémát világszerte érvényesnek kell tekintenünk, Keleten is. A beavatási jellegű titkostársaságok és ezen "infrastruktúra" rossz, felforgató célra való felhasználása a legtöbb kutató szerint épp keleti eredetű.

A konkrét esetben csak a főtt borsó,búza, stb. sztorijára utaltam, hogy az a Naszreddin Hodzsa-körbe tartiozónak, tehát autentikusan keletinek tűnik és persze pozitív tartalmú mese.
Hogy a misztifikált Kelet-kép a modern korban épp a francia (forradalombölcsővé tett) kultúrkörben lett kikovácsolva, az felveti a lehetőségét, hogy valóban beleszőhettek egykor a katárok körében ismert motívumokat is ezekbe, de a katár mitológia egyik forrásvidéke a keresztesek-templomosok és az ibériai mórok közvetítésével nem kis részben eleve a Kelet. De a pauliciánus-bogumil vonalon is jöttek keleti sztorik.

Névtelen írta...

Kedves Csaba,
Érdemes már az elején kimondani: Arany hihetetlen inteligenciával rendelkezett, melynek része volt a csillagos ég ismerete is.
A késői balladáiról található egy tanulmány az AKARTA A FENE wikikönyvek oldalon – javaslom ennek olvasgatását is.

http://hu.wikibooks.org/wiki/Akarta_a_fene
Biztos találsz benne érdekes gondolatokat.
Az általam elérhető levelezéseiben egyenlőre semmi ezzel kapcsolatos érdekességet nem találtam. Ha ilyenre akadsz légy szí tájékoztass.

Ami most engem izgat: Mi késztette Aranyt a Toldi folytatására. Mi az a kódolt szimbólum amit úgy érzet nem fejtett ki teljesen, és ami újra visszafordította a Toldi témakörhöz. Nagy eséllyen ez nem a Toldi cselekménye.

Cs

Bobkó Csaba írta...

Ugyanezt elmondhatjuk Petőfiről is, hogy intelligens és nagyon tehetséges volt - de az én témám itt, hogy az illuminátusok fél évszázaddal korábban programba foglalták, hogy nekik világszétverő programjuk végrehajtása céljából be kell fogniuk az ilyen tehetségeket és ha nem hajlandók őket szolgálni, el kell vágniuk érvényesülésüket, pl. az irodalomban. Sem a János vitéz, sem a Toldi nem tűnik romboló műnek, ennyiből szerencsénk, hogy itt nem kellett a két futtatott költőnek ártania tehetségével. De máshol annál többet. A témaválasztások és a háttértartalmak, pl. az okkultizmus, vagy a csillagmítoszok sem önkéntes választási szabadság kérdése volt Petőfinél, Aranynál és másoknál. Egy keményen kézivezérelt irodalmi élet volt a felforgató politika szolgálóleánya. A Herderek, Grimmek programja alapján lett a népiesség, népművészet az irodalom eszménye, a szektort éltető PÉNZ elosztásával, csatornázásával foglalkozó Akadémiák, Irodalmi Társaságok írtak ki ilyen témájú, jól fizetett pályázatokat Európa-szerte. Pályázatra írtak Magyar Mitológiát, János vitázt, Toldit, az akadémiai tagság fizetett megélhetés volt, az irodalmi társaságok és akadémiák a weishaupti terv írásba foglalt eszközei voltak. Mivel az egész mögött ott állt az okkult páholy-alvilág, szerintem az asztrológiai és alkímiai élrdeklődés is e körök hatására jelent meg az irodalom-ipar megrendelői részéről és a nekik dolgozó irodalom-iapros szakemberek, akiket nyilván beavattak, meg kellett, hogy szerezzék a titkos tudást, amit és aminek műveikbe rejtjelezését futtatóik elvárták tőlük és amit díjakkal, állásokkal honoráltal. Pl. Arany vidéki létére így kaphatta a Nép Barátja kossuthi kormánylap szerkesztői állását. Mert a felforgató közeg egyik megbecsült házi írója volt és írta is a forradalomdicsőítő uszító cikkeit a Nép Barátjába.
Ez az én hipotézisem Arany és Petőfi csillagmítoszi, alkímiai, sátánizmusügyi, szexmágiaügyi, stb. ismereteinek forrására.
Nem vitatom, hogy ettől még lehetnek jószándékú emberek, akik egészen más okból foglalkoznak csillagászattal, asztrológiával, okkultizmussal, stb. Ehhez talán Loxon is hozzá tudna szólni, de szerintem a magukat "jó gnosztikusoknak" tudnia kell elgondolkoznia azon, hogy a "rossz gnosztikusok" valóban csak visszaélnek-e a bitorolt névvel és tanokkal, vagy joggal nevezik magukat gnosztikusnak, miközben gyakorlati téren tudatosan romboló tevékenységet folytatnak.

Névtelen írta...

vonáék, tradicionalisták, petőfiék, 48, diabolikus:

https://kuruc.info/r/7/130088/

Névtelen írta...

Csaba, engedd meg, hogy két idézettel válaszoljak:

„Legsúlyosabb érvük a manicheizmus bírálatában az, hogy a mai szabadkőművesek is egyfajta szinkretistának nevezhető világvallás létrehozásában mesterkednek. Ez sajnos igaz. Azonban szükséges fölhívni a figyelmet a leglényegesebb különbségekre a kétfajta szinkretizmus között: Míg a szabadkőműves szekták hátterében a legmagasabb fokon beavatottak (33. fokozati nagymesterek) körében titkos Lucifer-kultusz áll, addig Máni és követői a legtisztább jézusi tanokat igyekeztek megvalósítani a világban...

Nem véletlen, hogy a zsidóság vallási hagyományait Máni nem integrálta tanrendszerébe, mert azt a sátán által megfertőzött kinyilatkoztatásnak tartotta. Mint tudjuk, a sátán fáziskéséssel mindig az Istent majmolja, utánozza. Ezt tapasztalhatjuk a mai, Mánit utánzó, szabadkőműves, vallással kapcsolatos mesterkedések esetében is.”
Lajdi Péter Részlet az „A szkíta gyökerektől a magyar kereszténységig” című könyvből

Cs

niknak írta...

nem a témához szól, de hallgassátok meg és olvassátok el. Lehet hogy aktuális.
https://www.youtube.com/watch?v=QYmViPTndxw#t=66
Occult Message in Speech by Christine Lagarde of IMF

lehet hogy jelzéseket adott? junius 15-re vagy 20.-ára?

Loxon írta...

Egy közbevetett kérdésre válaszolva: az asztrológiával való foglalkozás, úgy vélem, nem tartozik a legfontosabb tradicionális tudományok közé. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szerepe, fontossága, érdekessége, de kétségtelen, hogy még a tradicionális tudományokon belül is egyfajta esztétika és „játék” szerepét töltheti inkább be (noha színvonala és lehetőségei messze magasabbak, mint amit a New Age által befolyásolt olvasók/„gyakorlók” valaha is elképzelhetnek).

A gnózissal kapcsolatos kérdés sokkal hosszabb kifejtést igényelne néhány sornál, ezért ezt majd külön írásban teszem meg, amint már korábban igértem (az sem lesz rövid).

Mindenesetre újra megjegyzem, Hans Jonas, Scholem és Voegelin (vagy a Borella magyarul a „Magyar Hüperión” pünkösdi lapszámában megjelent fontos, hiánypótló írásában, „A gnózis valódi jelentése” címűben említett Reyor) sem eredeti, hanem mindegyikük egyénileg átértelmezett, túl szűken, vagy épp ellenkezőleg, túl sok mindenre kiterjesztett értelemben használják ezt a fogalmat. (Mindeközben ironikus, hogy amit Voegelin a gnózis ellenében kínál, annak részben több köze van az gnózis eredeti jelentéséhez, mint amire a sajátjával ellentétes törekvésekként ráhúzza. De hogy a dolgok ne legyenek egyszerűek, természetesen ez is csak félig igaz.)

Névtelen írta...

Kedves Loxon, engedd meg hogy néhány gondolatot hozzáfűzzek a legutóbbi hozzászólásodhoz. Ehhez egy konkrét számmértéket és egy könyvet vennék alapul. Sajnos nincs módomban egy teljes könyvet mellékelni számodra, de https://www.google.gr/#q=CHRISTOPHER+KNIGHT+%C3%89S+ALAN+BUTLER oldalon nagy eséllyel a könyv továbbra is mindenki számára letölthető.

Röviden:
1. Adott a sumér KUS mértékegység,mely hosszát milliméter pontosságra ismerjük.
2. Matematikailag igazolható, hogy az SI mértékegységrendszer bevezetése előtt a világ minden részén használt hossz-, súly-, űrmérték jelentős része a KUS mértékegységre vezethető vissza. Akár gallon, akár hold, akár mérföldről is legyen szó.
3. A megalitikus építmények, a minoszi kultúrák is ennek a mértékegységnek egyes változatát használták alapmértékül az épitészetükben.
4. Ez a KUS viszont 6x10 vagy a 36x10 a ... hányadikon része az Földi élet szempontjából legfontosabb csillagászati adatoknak! Legyen ez akár a Föld kerülete, a Föld bolygó Nap körüli pályája, akár a fény sebessége is.

Ezek pontos részletezése és matematikai igazolása a hivatkozott könyvben olvasható, mely pillanatok alatt további tradicionális mértékekkel bővithetőek.

Ennek ismeretében továbbra is bátran kijelenthetjük, hogy az asztrológia „nem tartozik a legfontosabb tradicionális tudományok közé” és leginkább, csak „esztétika és „játék” szerepe” volt ? Talán. Ha a földi lét értelmét csak az alap szükségletek kielégítésének szintjén szemléljük, ahogy ezt a média nap mint nap sugallja számunkra...

De szerintem itt valami másról volt szó, hiszen nem véletlenül vált a KUS szinte minden fontos mértékegység és a mérés matematikai alapjává!

Azzal egyetértek, hogy az évezredek során ez a tudás „lebutult és elkurvult”. Arról viszont lehetne bőven elmélkedni, kinek a céljából megfelelően, de ezt inkább meghagyom a Csaba részére.
De térjünk vissza az idézetedhez, amivel első ránézésre tényleg egyet lehet érteni. Pár éve még én is hasonlóan goldolkodtam, de ma már – úgy gondolok az asztrológiára, mint arra a tudományra, mely egészen a modern korig nem különült el az asztronomiától... Arra a „játékra”, ami több tekintetbe sokkal mélyebb leírását adja a teljes világegyetemnek, mint amit a bűszke tudományunk meg tud érteni.

Üdvözlettel
Cs

niknak írta...

vegyük a numerikát amiben a szabadkümüvesek, illuminátiak és a zsidók (kabbala) mesterek, ha minden igaz.
Ma lezuhant egy repülö, szerintem nem véletlenül:
2014.07.17 magyarul,angolul: 07.17.2014
Ki lehet valamit ebböl hámozni?

Bobkó Csaba írta...

Valami számmisztikára gyanakszol? Egyes esetekben számomra hihető, hogy háttérhatalmi körök szimbolikus dátumokkal marháskodnak, de túl gyakran vetnek fel ilyesmit komolytalanabb konteósok. A konkrét esetről fogalmam sincs.

niknak írta...

http://www.mmnews.de/index.php/politik/19139-mh17-von-ukraine-abgeschossen
Itt a két gép összehasonlitva. Az egyikben Putin utazott haza a délamerikai tárgyalásokról röviddel elötte. Az orosz hirek szerint. Tehát a légteret Putin biztonságosnak vette. De szerintem nem számitott az amcsikkal!
Az amcsik világháborut akarnak folytatni/kirobbantani, de senki se akarja elkezdeni nekik azt.
Felelöst keresnek hozzá, valakinek el kell vállalnia az agresszor szerepét. A vietnami háboruban se volt igaz amiért az amcsik akkor oda beléptek. Azon támadást is csak kitalálták. Minden koholt az amcsiknál.

niknak írta...

gyakran nézegetem ezen filmet, ahol megkérdöjelezik, hogy az amcsik a holdon voltak. èn se hiszem azt el. De szeretem a hozzászólásokat is elolvasni, mégha azok egymás szidásában is végzödnek. Néha van jó beszólás is,mint az egyik irta: nézzétek meg 8:13 percnél a felhök kinézését. A felhök az arab szóra hasonlittanak és isten van irva.
https://www.youtube.com/watch?v=ymv7-QYDhwM

Bobkó Csaba írta...

Az észbontó, hogy Putyin is, meg a maláj gép is, meg bármilyen nem harci gép a harci zóna felett haladó légifolyosót használ... A két gép hasonlósága alapján ez az elmélet tényleg hihető. Viszont marad a találgatás, hogy ki akart ekkora casus bellit gyártani? Nem magától értetődő a válasz.

niknak írta...

http://de.ria.ru/society/20140718/269039456.html

szemtanuk szerint, vadészgép repült a közelben amiröl több rakéta volt elinditva.
A háboruban mindag ez elsö ami meghal: az igazság.
Egy kézbeli rakétával nem tudnak olyan magasságba löni, 3-6-km-re, de a gép 10 km fölött repült ha igaz.

http://www.threeworldwars.com/albert-pike2.htm
Albert Pike and Three World Wars

hogy igaz e vagy sem, azt nem fontos, de a párhuzamokat nem látni az már butaság, ezt még maga Adolf mondta a Cinon bölcseiröl cimü könyvröl 1935-ben.

niknak írta...

Itt ezen oldalakon ugyan azt fejtegetik Einsteinröl mint ti itt Petöfiekröl meg Kossuthokról. Nagyon jól leirják az Einstein lehetlenségeit, hazudozásait meg lopásait. 0 Nullával osztott, oszt senki nem mer szólni!!! Aki szól azt elhallgattatják. Rengeteg az angol könyv erröl, a listát érdekes megnézni.
Nagyon jól leirják, hogy miért kellett egy zsidó geniusz a világnak. Hogyan tudják ezzel a világot félrevezetni. Einstein egy ötletlopó volt, a feleségétöl is lopott, oszt a gyerekeit árvaházakba tolta be. Amit meg lopott sokszor nem értette annak müködését.


http://wissenschaft3000.wordpress.com/2011/11/18/albert-einstein-die-luge-erschuf-ein-falsches-weltbild/

http://derhonigmannsagt.wordpress.com/2012/12/09/der-jude-albert-einstein-der-groste-dieb-geistigen-eigentums-des-20-jahrhunderts/

http://lupocattivoblog.com/2012/09/23/der-groste-wissenschaftliche-betrug-des-20-jahrhunderts-einstein-der-blender/

http://www.gtodoroff.de/jhl.htm

Névtelen írta...

Einsteinre elmélete(i) kidolgozásakor nagy hatással volt a kabbala.

Ez nem konteo, zsidó írók írták!

niknak írta...

"Einsteinre elmélete(i) kidolgozásakor nagy hatással volt a kabbala. Ez nem konteo, zsidó írók írták! "

Szerintem a zsidók semmit se tudtak, csak lopni, de az nagyon. Nagyon jól leirják, miért volt szükségük a zsidóknak az atomra. Az ötleteket csak lopták, tehát semmi közük szellemileg a kidolgozáshoz.
Einstein semmit se dolgozott ki. Ez téveszme. A felesége aki nem volt zsidó (elsö), az dolgozta ki amiért Nobeldijat kapott. A dijat megtarthatta, de a pénzt le kellette adnia a volt feleségének. Nézzed meg a szerzödést róla.
Einstein mindent lopott és átirt. Amit lopott nem is értette, a matekban meg tök hülye volt. Nullával osztott!!! Ha valaki nullával oszt, az nem lehet elmélet. Olvassátok el amit irnak, senki nem szólt ellene, mert senki nem hitte elösször, hogy ezen zagyvaság elméletté válik. És ezt tanitották az egyetemeken!
Az egyik egyetemista odalépett a prof.hoz és azt modta hogy nem értette az elméletet. Erre a prof. azt mondta: "nem baj, minél gyakrabban hallod, majd annál jobban elhiszed azt!"
Tehát a Petöfiek, Kossuthok tovább élnek, söt magasabb szinten folyik a butittás. A leges legrosszabb meg az, hogy minden társadalmi réteg ami a nép fölött van, vagy ezt gyakorolja vagy eltüri. Meg se próbálnak ellene tiltakozni. Se az egyház se senki, mindenki hallgat. Egyik a másikat nem piszkálja, igy közössen kirabolják a népet.
Az egyik német mondás szerint: az uraság mondja a paphoz: Tartsad öket (a népet) butaságban én meg majd tarom öket szegénységben. Tehát kéz kezet mos.

niknak írta...

Ja meg Einstein elméletei-hez akarok még valamit irni.
Követelte az atombomba bevetését irásban, német földre is, de Japánban a két föleg katolikus városra, Hiroshimára és Nagaszakira. Ez önála a felebarátszeretet. Különben az elöadásaira csak egy tanuló iratkozott be, az is zsidó volt. Zagyvaság az egész és mindenki hallgat róla.

niknak írta...

A legnagyobb baja az elméleti fizikának, nem az einsteini theoria/elmélet, a tér-idö-relativás, a görbület a térnek és fénynek, az ikrek. A teljessen megérthetetlen az, hogy ezen dilettantizmus és hülyeség az egész világot meg tudta hódittani. ...

Das größte Problem der theoretischen Physik sind nicht Einsteins Theorien, die Raumzeitrelativierung, die Krümmung von Raum und Licht, die Zwillinge. Das völlig Unbegreifliche ist, daß dieser Dilettantismus und Unsinn die ganze Welt erobern konnte. Ganz allgemein sehen wir eine Abwendung vom aufklärenden Rationalismus des 19. Jahrhunderts hin zu mythisch-magischem Dunkel..."
Gotthard Barth, Quelle wie oben

Most mit szoljon ehhez egy hülye kuruc? Vagy hülye vagyok vagy hülyittenek! Szerencsémre nem jártam egyetemre és igy nem öntöttek szart a fejembe az agyvelöm helyett. Mást nem lehet mondani. ès senki nem mer szólni! Szerintem az egész világ, élet egy butittás. Erre egy rendszer alakult ki, már évezredek óta.


http://www.jocelyne-lopez.de/blog/2007/12/gotthard-barth-der-gigantische-betrug-mit-einstein/

http://www.ekkehard-friebe.de/Gotthard-Barth-Interview.htm

http://www.helmut-hille.de/barth.html

Névtelen írta...

A malaj gép katasztrófájához pár gondolat:

Az első alkalommal egy szuper chipet előállító cég tulajdonosai utaztak együtt. Egy tulajdonos maradt ki az utaslistából, aki véletlenül a vöröscímer családi névvel rendelkezik és aki kizárólagos jogokat nyert ezen kis baleset révén a cégben. Amúgy erről a chipről a köv években bőven lesz majd szó...

És a második gépen viszont AIDS kutatók, akiknél vélhetően szintén érdekes felfedezés volt a kezükben...

Továbbá: a második gép lezuhanásával ki mit nyert:
-Aki fel akarja vásárolni a Maláj légitársaságot, az most fillérekért megteheti. Érdemes meghallgatni a híreket majd, kinek lett elővásárlási joga a második eset előtt már - mi lett a gépek sorsa...
-AIDS továbbra is pusztít és továbbra is nagy üzlet marad (lásd Texas buyers club filmet)
-Putyint „T” veszélynek lehet minősíteni, ami egy első lépés egy esetleges Antant és ENSZ összefogásra ellene...

Ezen lehet elgondolkozni.
Az angol nyelvű forrásoktól most eltekintek...

niknak írta...

Itt olyan jogokkal ruházták az amcsik magukat fel, szerintem nevetséges, de valami formát kell farigcsálni egy világháborut elkezdeni tudni, az embernek megáll az esze.
Az usa szenát az elsö olvasásban azonnal elfogadta. Ukraina azonnal egy usa csatlos lett, annak ellenére hogy nem NATO tag. Ezen jog kötelezi az usa-t katonailag bevonulni, hogy az orosz ellenség elöl meg tudja védeni.Megtiltja minden minisztériumnak a Krim elismerését az Oroszországhoz.

Welt – Es geht los, jetzt wird es lustig! http://www.kavkazcenter.com/russ/content/2014/07/18/105562.shtml

Ich habe das Nötigste übersetzt! US-Armee erhielt das Recht auf das Territorium der Ukraine einzumarschieren. McMain drohte Russland „Hölle der Abrechnung" Im US-Senat wurde in der ersten Lesung ein neues US-Gesetz angenommen, das der Ukraine ab sofort (ab heute) den Status eines US-Verbündeten gibt, ohne NATO Mitglied zu sein. Dieses Gesetz verpflichtet die USA im Falle einer militärischen Aggression Russlands, gegen die Ukraine, eigene US-Truppen ins Land zu bringen, um den russischen Feind abzuwehren. Wäre dieser Status der Ukraine noch im März zugestanden, dann hätten die gelandeten amerikanischen Soldaten auf der Krim heute noch die Reste des russischen Aggressors zerschlagen können... ... dieses Gesetz verbietet auch ausdrücklich anderen Ministerien und Bundesbehörden jeweilige Handlung mit dem Ziel der Anerkennung der Souveränität Russlands über die Krim.

MH17/MH370:

[09:34] epochtimes: Vorhersage von Gefahr für Malaysia Airlines MH 17 vor drei Monaten im chinesischen Weibo (Updated)

Itt egy kinai ujságban már három hónapja ezen gépet MH 17 veszéjeztetetnek mondták ki.

[08:43] Presse: Malaysia Airlines: Maschine war nie in gesperrtem Luftraum

It egyértelmüen irják, hogy a gép soha nem volt egy elzát térben!!!

Malaysias Transportminister hat Medienberichte zurückgewiesen, das über der Ukraine abgestürzte Flugzeug sei womöglich vom Kurs abgewichen. "Die Flugroute war so etwas wie eine Autobahn am Himmel", sagte Liow Toing Lai in Kuala Lumpur. "Es war eine Route, die die internationalen Luftfahrtbehörden festgelegt haben. ... Die Maschine ist nie in gesperrtem Luftraum geflogen", versicherte er.

niknak írta...

Viccelödni is kell:
az usa hadseregének a bevetését Ukrajnába attól teszik függövé, hogy az usa lakosságának a 10%-a meg tudja-e a világtérképen mutatni, hogy hol fekszik Ukrajna!

Emlékszünk rá, Irakot is összekeverték Romániával a TV-ben, meg Bush-t is alig tudták lebeszélni, hogy Afganisztánt ne hajókkal támadja le. Nemvolt egyszerü!

s írta...

Az egyik gép négymotoros, a másik gép kétmotoros. nagy távolságból is összetéveszthetetlenek annak, aki egy kicsit is konyít a repülőkhöz.

niknak írta...

25.07.2014
25= 2+5 = 7
07= 0+7 = 7
2014 = 2+0+1+4 = 7

Die Quelle erwähnt außerdem:
"More than 630 Palestinians and 29 Israeli soldiers have been killed"
630 Palestinians = 6+3+0 = 9
29 Israeli = 2+9 = 11

várjuk meg, hogy mi történik pénteken, de leht hogy csak elinditják pénteken az eseményeket, a misztikának az is megfelelne.
Az amcsik lassan visszahuzódnak, mert nincs semmi a kezükben, hogy az oroszok löték volna le a gépet. Putinnak van valami a kezében, amitöl az amcsik visszahököltek.
Érdekes lesz az indok, ha lelöték ha nem az oroszok a gépet, nem fog számittani, majd az amcsik azáltal jobbá teszik a világot. Ez volt Irakban is, nemvolt kémiai fegyver, mert már az irakiak mind ellöték azt amit az amcsik nekik a kurdok ellen szállitottak.
Bombákkal rákényszerittik más népekre a demokráciájukat, amit közben már senki se akar.

niknak írta...

http://www.europarl.europa.eu/meetdocs/2009_2014/documents/libe/dv/11_revframework_statute_/11_revframework_statute_en.pdf

Ha ezt itt bevezetik, akkor ti itt nem irhattok már semmit se.
Legfeljebb, pofa be!

Nem megtiltani, hanem "eliminieren" kiirtani, tehát lelöni, agyonütni, akarják a másképgondolkodokat, vagy azokat akineknek még van saját gondolatuk.
Ha ez egy lesz, akkor senki senkit nem fog többé ismerni.

niknak írta...

https://www.youtube.com/watch?v=gSjeyB3ClcM

Did Obama just Say a Nuclear Weapon going off in New York?

Itt elszolta magát? Megerik ezt tényleg tenni?
Ha megteszik, akkor meg tudják az összes aranynak az eltünését magyarázni. Az arany beolvadt, epárolgot, oszt nem kell róla elszámolni. De persze elötte minden aranyat kicsempésztek és átolvasztották.
Nem rossz a terv.
A pentagonba is mikor állitólag belement a gép, azon szárnyat találta el, ahol a 2,7 billió $(europai billio) -ról szóló papirokat tárolták. Azok mind elégtek és igy nem kellet elszámolni róla! Másnap a szenátuson lett volna azon kiadásokról tárgyalás, de a papirok mind elégtek, persze véletlenül.
Nem rossz a terv, de túl átlátszó.

Névtelen írta...

Bocsánat, részben off: Kedves Csaba, szerintem többen örülnének a német megszállási emlékmű elemzésének is itt a blogon. Úgy a vakolótörténet, mind szimbólumok tekintetében érdekesnek látszik.

Bobkó Csaba írta...

Kapásból egész bejegyzésre nem ingerelt az ügy, de azt gondolom, hogy a cionisták és nácik szoros és olajozott együttműködése témában általam írtak a kérdéshez tartoznak. Alapvetően jónak tartom az emlékmű szimbolikáját, örülök, hogy a kormány keresztülvitte (tulajdonosának) akaratát az ügyben és elfogadható kompromisszumnak tartom, hogy hivatalosan nem avatják fel a befolyásos és külföldön is komoly támogatást élvező ellenzők hisztije miatt. Az ügy alkalmat adott Ungváry Krisztián valódi arcának felfedésére és Schmitt Mária alapvetően pozitív értékelésére is. Ahogy Szakály is megmutathatta, hogy nem félemlítették meg, ragaszkoduik a történészi korrektséghez és a kormány ezzel együtt (eddig...) helyén hagyta. A náci-cionista együttműködés és Hitler cionista kreatúra jellege fényében tréfásan annyi "kritikám" van az emlékmű szimbolikájával szemben, hogy valójában a hazánkat és abban a magyarországi zsidókat is védelmező Gábrielre egy náci birodalmi sas bőrébe, mint álruhába bújt cionista keselyű csapott le... :-)

niknak írta...

vicces! Szerintetek tud egy kutya is imádkozni?
https://www.youtube.com/watch?v=tN5Ype29zuM

niknak írta...

http://lupo-cattivo.blogspot.de/

Ha megengednéd, akkor küldenék ezen oldalak http://lupo-cattivo.blogspot.de/
"hivatalos" magyar fordittásairól egy pdf dokumentumot.
A Rothschildok történetének nagyon érdekes mozzanatai dokumentumokkal tüzdelve. Én már átolvastam, németül is ismertem, mert ezen oldalakat gyakran látogatom. A fordittást lehet tovább adni, meg róla vitatkozni, ha nektek ez érdekes lenne? 42-oldalas pdf dokument. Szerintem ezen irás érthetövé teszi a történelem utolso mozzanatait, mert ezen ismeretek nélkül az nehéz megérteni.
Itt most német szemszögböl lenne megvilágitva és nem a hülye angol szemszögböl, azok mindig ferdittenek.

Névtelen írta...

Csaba, egy tegnap éjjel megírt tanulmányra szeretném felhivni a figyelmed. Kivételesen napi politikával foglalkozik, olyan szavakkal, mint Goldman Sachs, olajvagyon, Izrael, USA, EU... és a görögök.
Ha nem tévedek, neked is le fog esni az állad: http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/olvasoink-irjak/item/4153-g%C3%B6r%C3%B6gorsz%C3%A1g-egy-h%C3%A9ttel-a-v%C3%A1laszt%C3%A1sok-ut%C3%A1n
Cs

Bobkó Csaba írta...

Tényleg, még sose kérdeztem, hogy érinti a mindennapjaitokat a politikai-gazdasági helyzet. Köszönöm!

Bobkó Csaba írta...

Mellesleg az a szájt nekem elég zűrös, de ezt nyilván nem kell ragoznom. A konkrét cikkedhez: Az olaj- és gázkészleteknek utána kell nézni felkészült szakmai forrásoik alapján is, nem kétlem, hogxy van benne valami, de az idéztt cikk nagyon nem a tudományos kategória. Az említett dánok kapcsán egy érdekes kérdés: ha az új EU-tagállamoknak elvileg kötelező az Euró, meg a görögöket is beleléptették (azóta bűzlik), akkor hogyhogy a dánoknak sincs eurója, pedig teljesítik a feltételeket? Pár régi tagállam egyenlőbb a többinél.

Névtelen írta...

Sajnos egyeb magyar nyelvu cikket nem talaltam, hiszen tabu tema ez is az Euban, ahogy az IMF segitseget elutasito Izland is evekig az volt.

A hivatkozott cikk nagy resze hasonloan hangzott el G0r0gorszagban ezerszer is, ezert mertem erre hivatkozni. Amugy evekkel ezelott, talan a Le MOnde nak volt egy tenyfeltaro cikksorozata, sot tv musora is az Eu belepes szamviteli csalasarol. Sajnos erre mar nem talaltam ra, pedig erdekes volt,hogy Prodi mellett Barosso tokeszerzeserol is beszelt benne a tenyfeltaro ujsagiro. Tudod 1984, ahol mindent visszatorolnek, atirnak.

Emlexel par eve izraeli katonak tevedesbol meszaroltak egy torok hajon. Majd eleg durva lett a ket orszag kapcsolata. A gorog, ciprusi media le merte irni az okat, amirol a tobbi orszagban melyen hallgattak> ez pedig a Ciprus kornyeki gazmezok voltak. A gorog cipriotak Izrael, mig a t0r0k oldal a torok "segitseget" kivanta igenybe venni. Miert hallgaott errol is a media?

Danok miert nem Eu tagok? Amiert az angolok sem. Nem akartak. Ugyanakkor Belgium, Olaszo, Spanyolo... eseteben eltekintettek a penzugyi feltetelektol az euzonaba belepesnel. Errol Bogar is t0bbszor beszel konkret adatokkal alatamasztva. Tudom nem kedveled ot, de sokszor o is tud erdekeset mondani.

cs

Bobkó Csaba írta...

Nem kétlem, hogy reális felvetés, de a szóhasználat ott szenzációs, bulvársajtós, nem tudományosan egzakt. Érdemes komoly forrásokat keresni a tisztánlátáshoz.

Névtelen írta...

Hát két példa elég kevés valaminek a bizonyítására. Jankovics Marcel (ő is vakoló lenne?) elég sokat elemezte a népmeséket, meg fel is dolgozta őket, általában mindent visszavezet a csillagos égre. Gulyás Péter Pál is az égre mutat. Érdekes lenne a magyar régi tipusú népdalokkal is foglalkozni, ott minden visszavezethető a testi szerelemre nő és férfi között (mint az észak kínaiban, és más keleti népek népdalaiban is).

Bobkó Csaba írta...

Szóval "régi típusú népdalaink" freudisták??? :-) Jankovics Marcell ránézésre beavatottja az okkult csapatnak, ez látszik a János vitézen és persze Makoveczcel is szoros kapcsolatban volt, meg Feketével.

Névtelen írta...

Vagy Freud volt népdalista? :-) Egyébként a népdalszövegekben is sokszor megjellenik a nap, a hold és a csillagok is. Haragszik a Nap a Holdra, a Hold meg a csillagokra. A csillagok a fekete földre, én a régi szeretőre; Nem az a nap süt az égen, Nem az a nap, nem az a hold, Nem az a szeretöm ki volt, Aki volt már rég elhagyott, szebbre vágyott, de nem kapott; Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok; Ablakomba besütött a holdvilág, Az én babám abba fésüli magát stb.
Igaz, a nap, hold csillagok nem olyan sokszor jönnek elő mint más szimbólumok.
Lehet, hogy a szöveg egyfolytában változott (igaz, ezt nem támasztják alá azok a tények, hogy más keleti népeknél is hasonlók a használt képek).
Sokat írsz a film meg a szöveg szimbólikájáról, de semmit a zenéről, csak Mozártról és annál is csak az opera eseményeiől, de nem a zenéről magáról, pedig el tudom képzelni, hogy ott is volt kódolás, Bach pl a matematikusok szerint számtani műveket írt...

Bobkó Csaba írta...

Semmi rosszat nem látok a nap, a hold és a csillagok felhasználásában, ahogy eredetileg a szvasztika, vagy a pentagram, vagy a hexagram se gonosz dolgok. Más kérdés, ha sikerül azonosítani ezeket egy romboló, gonosz célú szervezet, vagy irányzat jelképhasználataként. Hogy maga a zene is lehet gonosz célú dolgok kódolt hordozója, azt emlegetik, pl. a sátánista szövegek mellett valakik kutatják ennek elméletét is. Pl. nyilatkozott a Tágra zárt szemek zeneszerzője, hogy valami keleti ortodox keresztény templomi dallamokat játszott visszafelé, vagy ilyesmi, rá kéne keresni. Sajnos a zeneelmélethez annyit se értek, mint máshoz... :-) De a téma nyilvánvalóan érdekes. Jellemző, hogy a művészeti és építészeti modernizmus jelentkezésének korában jöttek a kakofón, normális fülnek bántó dallamok is a modern zeneszerzőktól, köztük a csupa kabbalista témához zenét szerző Bartóktól is. Tudatosan sérteni akarták a hallgatók fülét és borzolni idegeit, öncélúan, nem olyan funkcióval, mint mondjuk egy korábbi darabban egy rossz ügy, vagy személy jelzéseként. Ez már önmagában is gonosz dolog.

Bobkó Csaba írta...

Elemezték Heine és Petőfi verseiben is, hogy maga a versképlet, a szótagszám, stb. is szimbolikus tartalmat hordoz, idéztem. Logikus, hogy a csupa vakoló zeneszerző és költő korában a zenészek is kódoltak a dallamokban is.

Névtelen írta...

Zisa Domnului catre ucenicii sai... Porunca noua dau voua...
Domnului sa ne rugam pentru mila, viata, pacea, sanatatea, mantuirea, cercetarea, lasarea si iertarea pacatelor robilor lui Dumnezeu. Inchinatori, miluitori si binefacatori ai sfantului lacasului acestuia.

Jocelyn Pook ha dichiarato in un'intervista che capovolgendo l'ordine delle parole recitate dai sacerdoti avrebbe dato loro un sapore "diabolico" (parola sua).

Ezek szerint J. Pook maga mondta egy interjúban, hogy a román papok imájának 'démoni íze' lesz, ha visszafelé játszák le a szavakat.

Egyébként ez a Backwards Priest c. kompozíció már régebben kész volt, J. Pook egy '97-es albumán szerepel.

A román ortodox egyház tiltakozott is, hogy a miserészeket ilyen dolgokra használták fel.

Itt meg lehet hallgatni a hátborzongató vonós kíséret fölött visszafordított egyházi éneket. Román-angol felirattal.
https://youtu.be/CEPltmwpUt4

/fortesinfide/




Névtelen írta...

Még annyit tennék hozzá, hogy maga a kíséret is elég démoni, szinte mindegy is, hogy az imát milyen irányban játszák le...

Persze nyilván arra megy ki a dolog, hogy a zene irányával a szöveg kegyelmekért esedező értelmét is megfordítsák.

/fortesinfide/

Névtelen írta...

Jó, én sem látok a népdal csillagokban semmi rosszat (azon kívül, hogy mást jelentenek), de én Aranyban sem láttam semmi rosszat. A kor szelleme (ez elég rémisztőoen hangzik :-) ) sok emberre hatással vannak anélkül, hogy tudnának róla. Tehát nem szükséges oda semmi lefizetés. Arany azt hiszem valahol mondta, vagy írta, hogy úgy érezte azután, hogy Petőfi eltünt, hogy ő vezeti a kezét versírás közben.
Apropó, erről az égig érő paszulyról a Bújj, bújj zöld ág zöld levelecske, nyitva van az arany kapú csak bújjatok rajta. Rajta, rajta leszakadt a pajta bent maradt a macska, jutott eszembe. Csak hát ez most ovis ének Kodály révén, régen serdülő lányok énekelték. Az égig érô paszuly sem az aminek látszik, hanem phallus simbólum.
A "kakofón, normális fülnek bántó dallamok" általában olyanok amikhez nem vagyunk hozzászokva. Majdnem minden zeneszerző aki valamit újított lehurrogták, persze azokat is akiket mi, néhány száz év távlatából, nagyon is dallamosnak tartunk. De nekünk sem kell messzire menni, hogy egy tradicionális népzene kakofonnak hangozzon a mi fülünknek is: https://www.youtube.com/watch?v=tYkM8-hVZug , és biztos hogyha igazi hettita zenét hallanál pl, ördögien hangzana a fülednek.
Az a backwards priest-ről nekem inkább az a véleményem, hogy eléggé fantáziátlan volt a szerzője.
Nem tudom, mennyire vannak kódolva Petőfi versei, nekem nem volt kedvencem, mert nagyon népies stílusban írt. Heinére azért kiváncsi lennék, van valami linked?

Bobkó Csaba írta...

Cseréljünk! Ha megadod az autentikus hettita zene linkjét, küldöm Heinét... :-)

Névtelen írta...

Ha, ha, ha, lehet, hogy már hallottam, de nem tudtam, hogy az az :-). A népzene nyújtja az eddigi a legjobb utazást időben és térben amit kivánni lehet, csak éppen sokszor nem tudod hova visz...
Talán a Bújj Bújj zöldágnak a folytatását is meg kellet volna írnom, annak már a vége ördögibb

Nyisd ki rózsám
Kapudat,kapudat,
Hadd kerüljem
Váradat,váradat.

Szita,szita péntek,
Szerelem csütörtök,
Dobszerda.

Itt a végén tehát már visszáján van minden...

Bobkó Csaba írta...

Ezt egy zsidó vándorzenész énekelte így. Ők mindent visszafelé olvasnak, ez náluk nem jelent automatikusan sátánizmust... :-)

Bobkó Csaba írta...

"A János vitéz 27 énekből áll, miként ugyanennyi fejezetre oszlik a szintén szigorúan szerkesztett Petőfi-próza, A hóhér kötele is. Heine két verses költeménye, A helység kalapácsával és a János vitézzel közel egy időben keletkező Atta Troll. Ein Sommernachtstraum és a Deutschland. Ein Wintermärchen szintén 27 fejezetből áll." Acél Zsolt: Elbeszélés és élettörténet Petőfi Sándor János Vitéz című művében http://www.forrasfolyoirat.hu/0906/acel.pdf részletesen Heine, mit Petőfi utánzott kedvence: http://kitalaltujkor.blogspot.com/2013/04/es-egyetlen-nagy-ember-nyaj-lesz-mind.html

Névtelen írta...

Ezt énekelhette volna székely szabó legény rovátírásból is :-). De a népi kúltúra pl miért ne lehetne megfertőzve, ha más meg van? Ott is voltak ráolvasások, meg állítólag különböző színű sámánok harcoltak egymás ellen stb.
Az a baj, hogy nem tudom a 27 mit jelenthetne, azon kívül, hogy Petőfi utánozta Heinét (Aranynak meg másnak nincsenek 27 strófás versei?)
A 27 jelentése lehet: szent lélek, a dualitás egyesítése, halál, hold simbólum a világ a sötétségben, vagy a szent fény. Lehet válogatni. Még megnéztem a 2+7-et, az csupa jó(még Kínában is)...


Névtelen írta...

https://www.youtube.com/watch?v=gRVwT0rn-F0

55:30-tól :) héber-magyar rokonság újratöltve - egészen a honfoglalásig visszamenően egy kis érdekesség

(ugyanebben hangzik el - 38:39-től - Orbán 2015. júniusi nyilatkozata az iszlámról, ami egyébként Ágoston László "leleplezése" volt idén augusztusban)

FL

Unknown írta...

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm