"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2014. szeptember 7., vasárnap

Lengyel, román két jóbarát, együtt harcol, s...


Előzmény: Horthy már 1920-ban jókora keleti területeket csatolt vissza - Lengyelországhoz...



"A geopolitikát erős kényszerek alakítják, nem politikai szólamok és ideológiák. Az legfeljebb a csomagolástechnikához kell."  (Hegedűs Tamás, a "Geopolitika - Eurázsia"  blog szerzője)


A fenti megállapítás egyrészt igaz a geopolitikai adottságokra és potenciális lehetőségekre, de (sajnos) nyilvánvalóan nem érvényes automatikusan minden állam tényleges külpolitikájára, konkrétan például a magyar államéra. Ez egy kívánatos norma, valóban, a felkészült állami eliteknek ezen elv alapján kell(ene) a rájuk bízott államszervezet, ország külpolitikáját, geopolitikáját irányítania, de a magyar elit fősodra ezt az elvet nagyjából a Reformkor óta képtelen alkalmazni. (Kivéve talán a Tiszák politikáját, de ott is óriási hiányosságokkal, féloldalasan.) Ezzel szemben az elv alkalmazásának mestere térségünkben a román államirányító elit, nem véletlen, hogy a Reformkortól napjainkig tartó korszak e legfőbb geopolitikai riválisunk fölénk kerekedésének története.

1919. A román csapatok Ferdinánd király és Mária királyné jelenlétében  átkelnek a Tiszán

Nézzük, hogyan mulasztotta el e szabály alkalmazását az ideológiáktól, ellenszenvektől elvakított Horthy-vezetés a trianoni "béke"szerződés aláírása körüli drámai időszakban, és hogy ésszerű volt-e magyar katonai támogatást felajánlani Románia legnagyobb térségbeli szövetségese, Lengyelország számára Románia legnagyobb ellensége, Szovjet-Oroszország ellen!



A Párizs-Varsó-Bukarest tengely történelmi múltja

A "Klapka Testvér, a Komarnói Hős" c. bejegyzésben foglalkoztam vele, hogy a román államépítő elit hogyan használta fel a lehető leghatékonyabban annak a nyugat-európai hatalmi erőcsoportnak (és titkostársasági infrastruktúrájának) támogatását, amely erőcsoport Párizs központtal bizonyos értelemben az Antant, vagy az EU előzményének is tekinthető. Ez a hatalmi csoport már akkor a történelmi magyar állam felosztására készült és politikája térségünkbeli fő támaszának a fokozatosan (nagyrészt a mi rovásunkra) létrehozott nagyromán államot szánta. Láthattuk, milyen vak, vagy egyes vezetői esetében (pl. Kossuth, Klapka) hazaáruló ügynöki módon működött együtt a magyar elit meghatározó csoportja a történelmi államunk felosztására készülő Párizs-Torinó-Bukarest tengellyel, hogy az övé lehessen a vezető szerep azon az áron is, hogy az uralma alá tartozó ország lényegesen kisebb lesz. A bevezető idézetben a helyes geopolitika akadályaként jelzett ideológiai elvakultsággal a Kossuth-vezette elit épp azt a két geopolitikai tényezőt tekintette főellenségnek, melyek közül az egyik, a Habsburg-dinasztia bukásáig a legfőbb stabilizáló támasz volt a magyar történelmi állam megőrzéséhez, a másik, Oroszország mind 1831-ben, mint 1849-ben segítségünkre volt a magyar állam felbomlasztására készülő erők ellen. (Miközben a pánszláv ideológia, a szerbek és a román ortodoxok feletti védnöki szerep igénye miatt potenciálisan lehetett geopolitikai veszélyforrás is, de ez igazán soha nem realizálódott.) Nagyon jellemző témánk szempontjából, hogy a lengyel egységre törekvő, örök felkelésszervező lengyel politikai elit már ekkor geopolitikai ellenfeleink szövetségese, legfőbb támaszának Párizst tekinti és a magyar kossuthista elittel csak azért alakítja ki egy páratlan PR-gépezettel megtámogatva a máig élő kultuszt megalapozó baráti viszonyt, mert ez a kossuthista elit ideológiai vakságból/ügynöki harci feladatból kifolyólag a magyar állam geopolitikai érdekeivel szemben cselekszik.

Leltározzuk  e Trianonhoz vezető korszak geopolitikai viszonyrendszerét, a leendő Kisantantot most csak vezérállamára redukálva:
- kuruc hagyományú magyar ellenzéki elit: ideológiai elvakultságból ellenséges saját állama fő geopolitikai érdekeivel szemben, a "Népek Tavasza" nevű marxista világforradalmi kísérletbe való bekapcsolódásával azonnal felmutatja, hogy ez a politika belülről segíti elő az ország nemzetiségi feldarabolását, a leendő Trianont. Párizsi irányítású páholyait varsói közvetítők hozzák létre. Szerződésben ismeri el Románia területi igényét Erdély iránt.
-Habsburg-ház, Bécs: A kurucos magyar ellenzék propagandájával ellentétben a magyar történelmi állam legfőbb stabilizáló tényezője és támasza, újkori fomájában a történelmi magyar államnek eleve újjáteremtője (amiben a magyar kuruc elit akadályozta!) 
-Párizs, a leendő Antant/EU központja: Már ekkor a magyar állam felbomlásában érdekelt, a leendő Kisantantot tervezgeti, Nagy-Romániát építgeti. Politikája ügynökeként használhatja a magyar "kuruc" elitet is.
-Bukarest, nagyrészt görög vakoló származású, illetve politikai kultúrájú, nagyon felkészült, ravasz román elit: célja Nagy-Románia létrehozása, a torténelmi magyar állam megdöntése. Fő támasza Párizs, egyik geopolitikai ellenfele Oroszország, szövetségese a lengyel vakoló-forradalmár elit. Az ideológiát MINDIG alárendeli államépítő geopolitikai céljainak.
-Oroszország: Önzetlenül segít megszabadulni a Trianont kockáztató kossuthista lázadástól, eredetileg a lengyel egységet saját határain belül tervezi létrehozni, amitől a lengyel vakoló forradalmárok örök lázadásai veszik el a kedvét, nem érdekelt Nagy-Románia létrehozásában, ellenséges Párizs vakoló elitjével szemben (1830-ban ellenük készül, de a lengyelek vállalják a párizsi anyapáholyból kiadott ágyútöltelék-szerepet) . Magyarország számára olyan kisebb potenciális geopolitikai veszélyforrás, mely nem realizálódik.
- Lengyel ellenzéki, felforgató elit: Bukarest mellett a párizsi Grand Orient másik fő támasza a térségben, a fő közvetítő a párizsi központ és a magyar felforgató ellenzéki elit között. A magyar ellenzékhez hasonlóan ideológiai elvakultságból /ügynöki szerepből kifolyólag állama geopolitikai érdekével ellentétesen cselekszik. Nem ismeri fel, hogy az orosz/lengyel cári dinasztia (1831-ig perszonálunió!) olyan stabilizáló tényező lehet a történelmi lengyel állam létrehozásához, mint a Habsburg dinasztia a magyar állam egységének megtartásához. Az ezt felismerő lengyel elitcsoportot igyekszik fizikailag megsemmisíteni.
E lengyel forradalmár körökben népszerű a leendő EU-ra emlékeztető projekt, melyet Kossuth is átvesz Dunai Népek Konföderációja néven. A "Kisantant" eliteket e konföderáció terve hidegen hagyja, ők nemzetállamokban és a magyaroktól elveendő minél nagyobb zsákmányban érdekeltek.

Érdekes felismerni, hogy a fenti felállás lényegében a mai napig nem változik már sokat, kivéve persze, hogy közben többek között végbemegy a magyar állam felosztása és Nagy-Románia létrehozása, de az ebben részt vevő szereplők hozzáállása szinte 1830-tól változatlan. (Most sok mindent nagyon leegyszerűsítve.) Sőt, még tovább visszamenve az időben, még érdekesebb, hogy a trendek már az eredeti kuruc korban fennállnak! A Habsburg-vezetésű Dunai Monarchia (részben a történelmi Magyar Királyság, részben a Német Római Birodalom geopolitikai utódja) legnagyobb nyugati geopolitikai riválisa, Franciaország keleten keres ellenfele ellen bomlasztó tényezőt. E majdan Romániának jutó geopolitikai szerepet ekkor Párizs Erdélyre osztja, ezt veszi majd át idővel Bukarest. Az erdélyt bázisnak használó magyar kuruc ellenzéki elit már ekkor Varsóban ír alá szerződést a Napkirály zsoldjának folyósításáról...A Párizs-Varsó-Erdély/Románia tengely már ekkor feláll a Magyar Királyság és keretállama, a Dunai Monarchia ellen! (A képből kilóg Sobieski bécsi haditette, "Varsó" alatt itt most a lengyel elit Párizsi orientációjú része értendő, mely ekkor még nem állandóan domináns szerepű.)


Geopolitikai tisztánlátás ellen kuruchályog 

"Hagyják abba a magyarok a történelemhamisítást! - Kultikus-"hazafias" újratemetések és trianoni örömtáncok" című bejegyzésemben bemutattam, mi volt a célja a felforgató, idegen érdeket ügynökként kiszolgáló hazai tudatiparnak a Trianon előestéjén megszervezett látványos "kuruc temetésekkel" (Kossuth, majd Rákóczi, Thököly), illetve a 48-as "szabadságharc"-kultusszal és az igazából csak ekkor kialakított kuruckultusszal.A cél a magyar államot működtető osztályok fősodor köztudatának indoktrinálása volt, hogy nem tudatos ötödik hadoszlopként segítse elő Trianont az állam egyik legfőbb oszlopa, a dinasztia irracionális, mesterségesen, hamis mítoszokkal felkeltett gyűlölete által. Vagyis más szavakkal a cél az volt, hogy az államot vezető elitcsoportok a külpolitikát a kőkemény geopolitikai érdekek helyett "politikai szólamokra és ideológiákra" alapozzák.

Ez az ideológiai vakság a történelmi magyar állam kívülről és belülről történő felbomlasztása idején nemcsak az államegységet megtestesítő király önkéntes, saját elzavarásában és visszatérése megakadályozásában nyilvánult meg (a kurucos agymosás mérges gyümölcseként), hanem a GEOPOLITIKAI "barát" és "ellenség" felismerésére való teljes alkalmatlanságban is. Ezzel elérkeztünk 1920-hoz, a lengyeleknek küldött és küldeni tervezett magyar katonai segítség idejéhez.


Magyarország hadsereget küldene a Visztulához

A legutóbbi bejegyzésben nagyrészt igazoltuk (felületesen, nem szakmai igénnyel), hogy a lengyelországi PR-piacon az utóbbi években sikeresen felépített legenda az 1920-as "magyar segítségről" a hadianyagszállítások önkéntességét illetően lényegében "hamis". Viszont a mítoszteremtés műfajában ez inkább követelmény, mint hiba... Ellenben, hogy a Tanácsköztársaság bukása után berendezkedő, imázsát érthető okból nagyrészt a Kommün-ellenességre alapozó Horthy-rezsim minimum játszott a Lengyelországnak a Szovjet-Oroszország ellen nyújtandó katonai segítségnyújtás, sőt "a magyar haderő rendelkezésre bocsátása" gondolatával, az TÉNY.

Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József: "Francia diplomáciai iratok 2. Trianon 1919.1920" c. kiadványában olvashatjuk az 1920. május 3-i keltezésű iratban dr Halmos Károly ügyvéd, a magyar kormány megbízottja és Stanisław Patek lengyel külügyminiszter tárgyalásainak összefoglalójában:
"4. Magyarország katonai egyezményt írhatna alá Lengyelországgal, és rendelkezésére bocsáthatná katonai erejét általában a bolsevik veszéllyel és nevezetesen a szovjet-orosz hadsereggel szemben folytatott harc támogatására."
Átmenetileg tekintsünk el attól, hogy a szóbanforgó időszakban Magyarországnak gyakorlatilag nem volt rendelkezésre bocsátható, illetve SEMMILYEN "katonai ereje", bár természetesen egyébként ettől nem kell eltekinteni, ha a magyar elit alkalmasságát akarjuk értékelni. Most a geopolitikai "ellenfél/szövetséges-felismerő rendszer" működőképességét (illetve a vezetés esetleges idegen ügynök-voltát) elemezzük.

Halmos és Patek tárgyalásainak idevágó eleme Wettstein János: A magyar békeküldöttség politikai naplója szerint egy három hónappal korábbi hivatalos magyar kezdeményezésen alapult:
" Február 1-én
A magyar hadseregnek a bolsevizmus elleni harcban leendő felhasználásáról szóló katonai jegyzék beadatik."
Hogy a magyar kezdeményezés a lengyelek bolsevikellenes harcának magyar támogatásáról a hivatalos elfogadás hiánya ellenére fű alatt valamilyen kis (szimbolikus, ill. bizonyára csírának szánt) fokban meg is valósult, azt jelzi Eugène Pralon varsói francia meghatalmazott nagykövet 1920. február 24-i jelentése Millerand francia miniszterelnöknek:
"A hadsereg vezérkarának egyik jegyzékéből - amelyet a külügyminisztérium juttatott el hozzám január 28-án[319] - kiderül, hogy sok magyar tisztet találni a lengyel hadseregben. Egy itteni katonai ünnepségen valóban megfigyelhettük egy magyar ezredes jelenlétét két - ugyancsak magyar - szárnysegéde kíséretében, és - anélkül, hogy létszámukat meg lehetne állapítani - föltételezhető, hogy több más magyar tiszt is belépett a lengyel hadsereg állományába. Csakugyan tudomásomra jutott, hogy Bécsben a Rennwegen lakik egy lengyel ügynök, bizonyos Casimir Tigrer, akinek állítólag az a feladata, hogy magyar tiszteket toborozzon a varsói vezérkar számára. Úgy tájékoztattak, hogy január végéig csaknem 550 magyar döntött a lengyelországi szolgálat mellett a Tigrer által ajánlott előnyös föltételekkel, nevezetesen a meglehetősen nagy összegű pótlékokkal megemelt lengyel zsolddal. E tények bizonyára nem kerülték el különböző katonai misszióink figyelmét, amelyek rendelkeznek hírszerző szolgálattal."

A Tengerköz-koncepció

Hogy a "legendás lengyel-magyar barátságból" 1918-tól lényegében 1939-ig (is) főleg a legendán volt a hangsúly, azt jól jelzi Piłsudski "Tengerköz" (Intermarium,  Międzymorze) koncepciója és az annak főelemét képező lengyel-román katonai szövetség. Az első világháború végére előálló helyzetben Magyarország és Lengyelország a szövetség rendszerek közti határvonal elentétes oldalán állt. A lengyel felosztás állapotának megszűnését, a lengyel állam újjászületését elsősorban támogató Antant egyidejűleg Magyarország felosztója. A magyar területi integritás helyreállításának megakadályozására létrejövő Kisantantba a román diplomácia megpróbálja bevonni Lengyelországot is, de ez a lengyel-csehszlovák területi vita miatt nem valósul meg. Ugyanezen okból nem hajlandó Lengyelország ratifikálni a trianoni békeszerződést, nem a magyarok iránt érzett szolidaritás miatt, hanem Csehszlovákia határainak teljes el nem ismerése miatt. (Olzántúl) Létrejön azonban a román-lengyel katonai szövetség, melynek értelmében például egy Románia elleni magyar támadás esetén Lengyelország köteles lenne fegyveres segítséget nyújtani román szövetségese számára. A szövetséget nem a románok erőltetik a lengyelekre, a Piłsudski-vezetés kezdettől keresi a román támogatást.

Tanulságos a wikipédia angol Intermarium szócikkében, hogy mint már a bevezetőben említettem, Piłsudki  Trianon-időszaki koncepciójának már az 1830-31-es lengyel felkelés, illetve a (nem arab) Népek Tavasza, 1848-49 elején megvolt az előzménye, amit főleg a szabadkőműves lengyel forradalmár elit képviselt, Adam Jerzy Czartoryski vezetése alatt. A Testvéri és demokratikus elképzelés lényege az volt, hogy soknemzetiségű államként egyedül a Lengyel-Litván Uniót kell feltámasztani, ahol a litvánok neve persze csak díszként szerepelt a ténylegesen értett Lengyel Birodalom fügefaleveleként. A többi soknemzetiségű államot, közte az Orosz Birodalmat és a Magyar Királyságot (Magyar Birodalmat), illetve a németek potenciális egységes államát/birodalmát fel kell aprítani minél kisebb részekre. (Ez erősen emlékeztet a mai Izrael geopolitikai stratégiájára is...) A Népek Tavasza idején azzal a szándékkal is nyújtottak a lengyel felforgatók internacionalista segítséget Kossuth lázadó csapatának, hogy "közvetítsenek a magyarok és a szláv nemzetiségek, illetve a magyarok és a románok konfliktusában". Vagyis az ekkor, 1830-1849 között felpörgetett lengyel-magyar (forradalmár-) barátság-kultusz keretében Kossuthéknak el kellett fogadnia, hogy a történelmi magyar állam politikai egységként nem maradhat fenn. Ezt a Cuzával aláírt szerződésben és a dunai konföderáció EU-t előrevetítő agyrémében el is fogadták. Piłsudski későbbi hasonló térképrajzolgató vágyálmaiban ugyanilyen szerep jut a magyaroknak: nagylelkűen beveszi őket az orosz- és németellenes Tengerköz-konföderációba, ha tudomásul veszik Kisantant-szomszédaik területi zsákmányszerzését. (Meg Lengyelországét keleten, de az magyar szemmel tényleg nem került volna semmibe.)

Piłsudski koncepciójának ikerpárja volt a  bájos nevű "Prométeizmus" az Orosz Birodalom, illetve a Szovjetunió etnikai alapon való szétdarabolására. A társkoncepció szemkiütően szabadkőműves neve beleillik a képbe, hogy milyen háttér állt a trianoni "béke"szerződés, illetve a Magyar Királyság feldarabolása mögött is, lásd pl. Raffay Ernő kutatásait. Csak egy apró adalék, hogy a fentebb említett Patek lengyel külügyminiszter, Piłsudski harcostársa még a Lengyel Szocialista Pártból, Piłsudski bank- és postavonatrabló terrorista társainak egykori védőügyvédje így dicsekedett a párizsi "béke"konferencián a szabadkőművességéből fakadó előnyökkel:
"Olyan ajtók nyíltak meg előttem, melyek mások előtt zárva maradtak." (lengyel forrás)
A Grand Orient régi munkamegosztása volt ez, a lengyel, cseh, román szabadkőművesek dolgozhattak államuk megnagyobbításán, a magyar Testvérek harci feladata saját államuk szétverése volt. E Pateknek javasolta Horthy "fehér szabadkőműves" (Etelköz Szövetség) rezsimjének küldötte a magyar haderő rendelkezésre bocsátását.


Ami a koncepcióból megvalósult: a lengyel-román katonai szövetség

A Wikipédia: Lengyel-román szövetség (angolul) cikke jól bemutatja a két Antant-védenc ország szövetségének és baráti viszonyának kialakulását. A Piłsudski-vezetés már 1919. januárjában követet küld Bukarestbe, és a románok, bár hivatalosan nem hadviselő fél a lengyel-ukrán háborúban, támogatják a lengyeleket. Ezért Piłsudski többször felajánlja a román szövetségesnek Ukrajna közös katonai kormányzását, ahol a románok kapnák a keleti területek ellenőrzését, de ezt Bukarest józanul komolytalannak minősíti. A két ország között az első formális katonai szövetségi szerződést 1921. március 3-án kötik meg, ez még kimondottan a szovjet-orosz támadás elleni közös fellépést  köti ki. A szerződés főbb tárgyalói között szerepel Ion Antonescu és Tadeusz Rozwadowski tábornok. Románia megkísérli bevonni Lengyelországot a magyar revízió megakadályozására létrejött Kisantantba, de ez a lengyel-csehszlovák határvita miatt nem valósul meg. Viszont, hogy a lengyel felet csak ez akadályozta meg a belépésben, nem a "magyarbarátság", azt jelzi, hogy amikor az első 5 éves szerződés lejárta után 1926. március 26-án megkötik a következőt, az már a szerződő feleket bármilyen irányból érő támadás esetére köti ki a másik fél segítségét. Tehát, amennyiben Romániát magyar támadás érné, a lengyelek kötelesek a szövetségi szerződés értelmében a magyarok ellen fellépni...

A szövetség és barátság egy ideig olyan szoros, hogy 1931 októberében felmerül, a román Miklós herceget, volt régenst hívnák meg a lengyel trónra (a királyság visszaállítása esetén), az ötletadónak egyesek Piłsudskit tartják, 1932-ben pedig lengyel konzervatív csoportok javasolták a két ország közötti perszonáluniót a román Károly közös királyságával! Józef Beck lengyel külügyminiszter ugyan 1937-ben javasolja a román szövetségesnek a magyarokkal való kompromisszumot, de ezt aligha érti Észak-Erdély visszaadásával, mert a következő évben Csehszlovákia felbomlásakor azért biztatja a románokat Kárpátalja magyar annexiójának elfogadására, hogy ez Horthyt az Erdélyről való lemondásra indíthatja. A varsói román nagykövet, Franasovici  1939 márciusában azt jelentette Bukarestbe, hogy Varsó szerint bármilyen Románia elleni magyar fellépés egy új világháborúhoz vezetne.

Miért fontos, hogy a román szövetség egyik fő lengyel kezdeményezője Tadeusz Rozwadowski tábornok volt? Mert ő volt a Visztulai Csoda, az 1920 augusztus közepi győztes Varsói Csata lengyel irányító hadvezére. Olyannyira ő, hogy a kezdetektől máig vádolják is Piłsudskit ellenfelei azzal, hogy pszichés összeomlása miatt, a várható vereség rémképétől gyötörve  már a menekülést tervezte és a győzelem kivívásában semmilyen szerepe nem volt, ehhez képest propagandagépezete később sikert alaptalanul neki tulajdonította (el). (Piłsudski az 1926-os májusi puccsa után lecsukatja a törvényes rendet védelmező csapatokat irányító Rozwadowskit és az ismert vád szerint cellájában megmérgezteti, amibe rövdesen belehal.)  Tehát a Rozwadowski által irányított lengyel hadműveletekhez küldött magyar hadianyagszállítmányok állítólagos önkéntességét ünneplik az előző bejegyzésben ismertetett emléktáblák és nyilván Rozwadowski parancsnoksága alatt harcoltak volna a Horthy-vezetés tervei szerint odaküldendő magyar segédcsapatok tízezrei. A lengyel államot megvédő és keleten számukra is nem remélt módon megnagyobbító hadvezér a magyarellenes Antant-Kisantant szövetségi rendszerben egy fontos és megbecsült szereplő volt. 1919 áprilisától ő a Párizsi Lengyel Katonai Misszió vezetője:

Wikipédia: Tadeusz Rozwadowski (lengyel cikk):
(Párizsban) "Különösen erőteljesen fáradozott a lengyel-román közeledés érdekében. 1919 júniusában a Rzeczpospolita nagykövetet nevezett ki Bukarestbe. Nem volt véletlen, hogy Rozwadowski adjutánsa, Aleksander Skrzyński lett a követ. 1920-ban Rozwadowski személyesen látogatott Romániába. E látogatás során határozták meg a leendő lengyel-román katonai szerződés alapvető pontjait."
Párizsban sikeresen harcolja ki az oroszok, ukránok, litvánok ellen harcoló lengyel csapatok számára küldendő hadianyagszállítmányokat, nyilván nem utolósorban a magyar hadsereg lefegyverzéséből származó készletekből, ezek szerepelnek a tárgyalt emléktáblákon. Párizsból egyenesen a Varsó alatti front élére tér haza. A lengyeleknek katonai segítséget ajánlgató magyar vezetés tehát a magyar államot felosztó Kisantant legnagyobb tagja, Románia lelkes szövetségesének volt kész segíteni...


Egy úr az űrből



A már idézett Wettstein János: A magyar békeküldöttség politikai naplója 1920 február eleji bejegyzései a magyar geopolitikai érdekek szempontjából egy rövid ideig nagyon forró helyzetre, lehetőségre mutatnak rá, melyben azonban a magyar vezetés nem látta meg a lehetőséget:

" Február 1-én
A magyar hadseregnek a bolsevizmus elleni harcban leendő felhasználásáról szóló katonai jegyzék beadatik.
A Chicago Tribune szerkesztője? közölte bizalmi emberünkkel, hogy Vajda [134] a bolsevizmus fenyegető veszélyére utalva a francia kormánynál a Tisza-vonal megtartását kérelmezte, nehogy a román hadsereg két tűz közé kerüljön, és ne tudja magát tartani. A Tisza-vonal katonailag biztosítaná őket ilyen veszély ellen. A francia kormánytól azt a választ nyerte, hogy nekik ez ellen nincs kifogásuk, kérdezze meg az angolokat, mire Vajda Londonba utazott. Ez is igazolja annak szükségességét, hogy a Tisza-vonal kiürítését sürgessük. (...)
[134] Alexandru Vaida-Voevod (1872–1950) román politikus, 1906–1918 között a magyar képviselőház tagja (Vajda Sándor néven), 1919. december 1-től 1920. március 12-ig között miniszterelnök. 
Február 2-án
Báró Horváth közlése szerint Erdélyből az a hír jön, mely Bécsből is megerősítést nyert, hogy Romániában általános mozgósítást rendeltek el, melyet a beavatottak a vég kezdetének tartanak. A Dnyeszter mentén erős bolseviki bandák nyugtalanítják Romániát. "
"Február 3-án
Gróf Orłowski figyelmeztette gróf Csáky Imrét, hogy a lengyelek jelenleg politikailag jó viszonyban vannak a románokkal, így tehát a román kérdést részünkről nem opportunus Varsóba releválni. [139]
[139] Értsd: nem érdemes az ügyben Varsótól sokat várni.
A február 3-i feljegyzés csak alátámasztja a fentebbieket, hogy a magyar vezetés a legfőbb ellenfele szövetségesét akarta katonailag támogatni, amiről február 1-én az Antant "béke"konferencia részére katonai jegyzéket is benyújt. Azonban az elsejei és másodikai hírek rámutatnak e magyar geopolitikai vakság kétszerességére is, mert nemcsak az ellenségünk barátját volt kész a magyar vezetés támogatni, hanem egyúttal és ezzel összefüggésben nem vette észre, hogy aki ellen katonai segítséget ajánl, az nem más, mint legnagyobb ellenségünk veszedelmes ellensége!!!

Itt a megrögzött gondolkodási sémák béklyóitól való megszabaduláshoz hasznát vehetjük egy sci-fi segédeszköznek. Képzeljük el, hogy egy ifjú geopolitika-szakos egyetemi hallgató marslakó egy gyakorlati feladat keretében 1920 elejének Magyarországa kül- és katonapolitikája irányítását kapja. (Hogy csak marsi íróasztala előtt ülve, vagy egy ufóval el is küldik emberbőrbe öltözve és a páratlan marsi oktatási lehetőségek keretében tényleg ő lehet a magyar nagyfőnök, az most mindegy.) Nem kell ragozni, hogy azért érdemes marslakóra bízni a probléma megoldását, mert teljesen mentes minden térségbeli ideológiai-történelmi előítélettől, nem őriz a szobája falán képet Rákóczi temetéséről, vagy bekeretezett újságcikket a Lenin-fiúk rémtetteiről. Tehát marslakónk 1920 februárja elején röviden felméri a helyzetet, látja, hogy a rábízott ország kétharmadát megszállva tartják a szomszédok, a legnagyobb darabot Románia, a feldarabolásunk fő támogatója Párizs, a románok legnagyobb térségbeli szövetségese Lengyelország és a szovjet-orosz csapatok előrenyomulásukkal fenyegetik a lengyel-román szövetség mindkét tagját.

E helyzetben melyik fővárosba küldi a Magyarországot irányító marslakó a diplomatáit katonai szövetségkötés és segítségnyújtás javaslatával? Párizsba és Varsóba, a szovjetek elleni közös fellépést javasolva??? Nem, a geopolitikus magyar marslakó Moszkvában kezdene tárgyalásokat a románellenes katonai együttműködésről!

 "Megnyugodhatunk", Budapesten nem marslakók kormányoztak 1920-ban, hanem a tipikus magyar elit tagjai, ezért bennük ez a lehetőség fel sem merült. Viszont térdünket csapkodva röhöghetünk a szerencsétlen bukaresti vezetésen, ezek láthatóan a Marsról jöttek, ugyanis bennük a lehető legkomolyabban felmerült a lehetőség, hogy az orosz előrenyomulás idején két tűz közé kerülhetnek, ha a magyarok felismerik a geopolitikai lehetőséget és  ez akár "a vég kezdete" is lehet. Ez ellen természetesen megtesznek minden lehetséges védőintézkedést, általános mozgósítást és diplomáciai lépést szövetségeseiknél.

Felesleges volt aggódniuk, Horthyék nem voltak se marslakók, se románok, a románok viszont egy ilyen eshetőségre is a legkomolyabban felkészültek. Vajon miért lett az övék Erdély?


Kiegészítés:

Érdemes idézni a magyar wikipédia "Lengyel-szovjet háború" c. cikkéből, hogy mennyire praktikusan kezelte maga Piłsudski (ifjabb korában sokáig: Piłsudski ELVTÁRS) is a bolsevizmus megfékezésének kérdését. Ha a saját magának gründolt állam határ-érdekei úgy kívánták, esze ágában sem volt Antant-szövetségese, Párizs felszólítására Gyenyikin fehérjeit támogatni és elősegíteni a bolsevikok megdöntését, hanem passzivitásával lehetővé tette a vörös túlélést. MERT EZT LÁTTA INDOKOLTNAK GEOPOLITIKAILAG AZ ADOTT PILLANATBAN:
A Vörös Hadsereg 1919 nyarán szorongatott helyzetbe került a fehér tábornok, Anton Gyenyikin támadása miatt. A francia diplomácia felszólította Piłsudskit, hogy támogassa a tábornok bolsevikellenes hadjáratát, ám az államfő a lengyel érdekeket tartotta szem előtt. A lengyel érdekek pedig Gyenyikin ellen szóltak, hiszen a tábornok 1919 augusztusában kereken kijelentette, hogy a lengyelek a leendő fehér Oroszországban legfeljebb autonómiát kaphatnak. Piłsudski ezért üzenetet küldött a bolsevik vezetőknek, hogy amennyiben a szovjet csapatok néhány kilométerrel visszavonulnak, felhagynak a lengyel katonák közti agitációval, és a Szimon Petljura (Az Ukrán Népfront vezére) elleni támadással, akkor a lengyelek irányából nem kell támadástól tartaniuk. A bolsevikok így az ukrán frontról átdobott csapatok segítségével megverték Gyenyikin hadait. Válaszul a bolsevikok megajánlották Lengyelország függetlenségének feltétlen elismerését és elvileg a keleti határnak azt a formáját, amely megfelelt a lengyeleknek. Piłsudski később azt állította, hogy az a célzatos lengyel tétlenség dönthetett az orosz polgárháború eredményéről.[41].
December folyamán a vörösök a fehérek ukrajnai erőit üldözve bevonultak Kijevbe. Ám ezzel nem csak Gyenyikint gyengítették meg, hanem Petljurát is kiűzték az országból, ami a lengyelek kívánságával ellentétes volt. Lengyelországot azonban a szovjet csapatok nem támadták meg, sőt Lenin 1919. december 22-én békeajánlatot tett Varsónak. Ezt 1920. január 28-án megismételték. Az ajánlatban az állt, hogy a szovjet kormány elismeri a független Lengyelországot, elfogadja a fehérorosz és ukrán frontokat határnak, és nem köt Lengyelország ellen irányuló egyezményt senkivel. Ezzel gyakorlatilag felosztották volna egymás között Belorussziát és Ukrajnát. Ezen tervezet elfogadása esetén Lengyelország területe 388 000 km²-rel nagyobb lett volna, mint amekkora végül a rigai béke nyomán lett, másrészt viszont jelentős nem lengyel etnikumú népcsoportok kerültek volna Lengyelország határain belülre.
Egyes történészek szerint Szovjet-Oroszország így akarta meghálálni Lengyelországnak a gyenyikini polgárháború alatt tanúsított semleges magatartását. Azt, hogy volt is miért hálásnak lenni, az mutatja, hogy Gyenyikin élete végéig a lengyeleket hibáztatta vereségéért, sőt még a Vörös Hadsereg egyik legtehetségesebb tábornoka, a Lengyelország elleni háborút is irányító Mihail Tuhacsevszkij is úgy fogalmazott 1923-ban, hogy „Ha a lengyel kormány meg tudott volna alkudni Gyenyikinnel”, akkor a háború „számunkra jóval rosszabbul végződhetett volna: nehéz is lett volna megjósolni a végeredményt.”
Wikipédia, "Második Lengyel Köztársaság":
A bolsevikoknak a polgárháborúban is harcolniuk kellett. A lengyel fővezér, Józef Piłsudski marsall, ezért megpróbálta felmérni, hogy kivel köthet szövetséget: a Vörös Hadsereggel vagy a fehérekkel. 1919 augusztusában Piłsudski a fehérek parancsnokságával (Anton Gyenyikin tábornokkal) tárgyalt és megbizonyosodott arról, hogy a fehérek nem fogják elismerni azt a határt, amelyet el akart érni a marsall. Ezért Piłsudski parancsot adott, hogy a lengyelek ne indítsanak semmilyen hadműveletet a Vörös Hadsereg ellen, amely előnyös lenne a fehéreknek. Válaszul a bolsevikok felajánlották Lengyelország függetlenségének feltétlen elismerését és elvileg a keleti határnak olyan vonalát, amely megfelelne a lengyeleknek.

Piłsudski, a marslakó...

38 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Voltak és vannak közöttük becsületes emberek, emiatt helytelen dolog lenne a kérdés rendezését általánosan kezelni.
Voltak és vannak közöttük olyanok, a zsidók közül, akik pl. Goldberger4 vagy Weiss Manfréd5 - mondotta a kormányzó úr-, akik egymagukban többet használtak gazdaságilag Magyarországnak, mint az egész szélsőjobboldalba töm9örült emberek 1gyüttvéve."

MN írta...

Annak tényleg az űrből kellett volna jönnie, aki egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, a lenin fiúk dúlása után a bolsevikokkal kezd el konspirálni...

De tegyük fel, hogy megteszik, és hátba támadják a románokat. Annak az esélye, hogy -mint tudjuk fegyver és lőszer nélkül- ez az akció sikerrel járjon, elég csekély. Ha még azt is számításba vesszük, hogy ez után a románok oldalán támadásba lendülnek a jugoszlávok (akik akkor még a Baranyában voltak) és a csehszlovákok, akkor teljes joggal felmerülhet az, hogy ma a magyar határok sokkal beljebb lennének, ha egyáltalán létezne Magyarország.

Ez egy olyan revolverpolitika, aminek nincs realitása, de annak a bloggernek jól jön, aki az igazát bármi áron igazolni akarja. Ha ezt meglépték volna, akkor ma azért kárhoztatnád őket, hogy ezzel a román határ a Tiszánál, a szlovák Miskolc vonalán lenne, Baranya pedig szerbeké lenne.

Az egyedüli lehetőség a határok részbeni megtartására még frissiben a háború után lett volna, de a történelemben nincs mi lett volna ha.

MN írta...

Egyébként érdekes, hogy fel sem merül benned az, hogy a románok nem azért nem akarták elhagyni a Tisza vonalát, mert féltek a magyarok hátbatámadásától, hanem mert ott képzelték el a román-magyar határt, ahogy azt máig szeretnék...

Geopolitikai hályog mi?

Bobkó Csaba írta...

Hogy a románok azért is lobbiztak a Tisza-vonal megtartásáért, mert szerették volna végleges határnak, az olyan magától értetődő, hogy közöltem is erre vonatkozó térképüket még Kossuth idejéből, amit ismerve Kossuth és Klapka aláírták a szerződést Cuzával. A lényeg itt az, hogy geopolitikailag a románok számoltak - mert józan ésszel bárkinek ilyen helyzetben számolnia kell - egy potenciális szovjet-magyar románellenes katonai együttműködés lehetőségével. Ha geopolitikáról beszélünk, az örödöggel való együttműködés egy kifogástalan, mindig megfontolandó opció...

MN írta...

A mai helyzetünk is hasonló, nem értem, hogy miért nem rohantuk még le Kárpátalját, és csatoltuk vissza..

Bobkó Csaba írta...

Csak rájöttél, hogy miről szól a bejegyzés... :-)

MN írta...

Ugye nem azt akarod mondani, hogy ezt kellene tennünk?

Bobkó Csaba írta...

Bolsevikokkal szövetkezni? Nehéz lenne... :-)
A geopolitika soha nem ér véget. A múltbeli mulasztásokból sokat tanulhatunk a jelen és jövő feladatainak jobb megoldásához.

MN írta...

Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy támadjuk hátba Ukrajnát. Szerinted ezt kellene tennünk? Ugye nem kell részleteznem ennek a politikának pont annyira nincs realitása, mint annak, amit Horthyékon számon kérsz!

Azt talán megtanultuk a 2. világháború példáján, hogy egy terület visszaszerzését ne mástól reméljük, mert annak az ára is meglesz. Viszont fejjel sem kéne a falnak menni. Érdemes az oroszokkal jó viszonyra törekedni, résen lenni, hogy egy adott pillanatban kihasználhassuk a lehetőséget, viszont nem kellene elvállalni feltétlenül az oroszok hasznos hülyéje szerepet.

Bobkó Csaba írta...

Utóbbi két mondatoddal annyira egyetértek, hogy az már-már plágium! :-)
Természetesen nem kell hátbatámadni Ukrajnát, de pl. a magyar autonómia követelményének idejekorán történt felelmlegetése azért volt jó húzás Orbántól, mert ha végül pl. egy föderalizálási kompromisszzum lesz, tehát Donbassz marad formálisan ukrajna része, de teljes körű autonómiával, akkor be lehet dobni a ruszin-magyar autonómia igényét is. A történelem arra tanít, hogy olyan patthelyzetben, mint pl. alengyel és főleg a magyar felosztás, CSAKIS idegen hatalom segítségével lehet területet visszaszerezni, netán a meglevőt megtartani. A lengyeleknek a francia segítség nélkül nem ment volna, más kérdés, hogy Piłsudski egy nagy kalandor volt. Horthyéknál teljesen irracionális volt ajánlgatni az oroszok elleni magyar támogatást, amikor egyrészt az oroszok előrenyomulása gyengíthette Romániát, másrészt nem volt a pakliban, hogy elérhettek volna Magyarországig. A hivatalosan felajánlott 30 ezer fős magyar segédhad ötlete baromság volt.

MN írta...

Azért az az egyezmény, amit meglebegtettek, tartalmazott még pontokat, amik összességében jót tettek volna az országnak, de a későbbiekben kikristályosodott, hogy mi volt a magyar kormány terve. Nem a lengyeleknek adandó segítséget erőltették, hanem Kárpátaljára szerették volna küldeni a csapatokat, mert nem bíztak abban, hogy a csehszlovákok meg tudják védeni a hágókat egy orosz betöréstől.

A franciák és a csehszlovákok pedig ezt azért nem akarták, mert attól tartottak, hogy ha egyszer bevonul a magyar honvédség Kárpátaljára, akkor onnantól nem lesz hajlandó kivonulni, és különböző engedmények követelését tételezték fel a katonai együttműködés fejében. A kormány ezért is nem akarta az országgyűléssel jóváhagyatni a békeszerződést, mert ebben némi esélyt látott annak megváltoztatására.

A történelem arra tanít, hogy olyan patthelyzetben, mint pl. alengyel és főleg a magyar felosztás, CSAKIS idegen hatalom segítségével lehet területet visszaszerezni, netán a meglevőt megtartani.

Igen, de nem mindegy, hogy ehhez mi mit teszünk hozzá. Előre, hitelbe elfogadni egy nagyhatalomtól a határkiigazítást, nagyon csúnya végkifejlethez vezethet. Az oroszok pedig közel sincsenek olyan erősek, hogy akárcsak felmerüljön bárkiben is, hogy a kedvükért otthagyjuk a NATO-t. Ehhez nem elég néhány szirénhang.

Névtelen írta...

Na ti hülye magyarok: nem szégyenlitek magotokat? DAL-MATÁK és SZAURO-MATÁK vesznek körbe tiktöket.

Bobkó Csaba írta...

Névtelen, nem értem a poént. Ha megvilágítod, maradhat.

Névtelen írta...

Talán a dalmata=horvát és a szarmata=lengyel népek gyűrűje a megoldás.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Bobkó Csaba írta...

Csigavér! Vitatkozunk, nem veszekszünk.

Névtelen írta...

„- Persze. Kíváncsi voltam, hogyan működik egy olyan ország, ahol csupa zsidó él. Élmény volt. Soha ennyien még nem kérdezték meg, zsidó vagyok-e. Voltak, akik svédnek, mások olasznak néztek. Izraelben azt is megtanultam, hogy zsidó és zsidó közt igen nagy lehet a különbség. Aztán lassan kiderült, hogy a csúcson lévő orosz és lengyel zsidók alatt bonyolult rétegekben helyezkednek a különféle zsidók. Egy cseh, német vagy magyar zsidó ugyan nem annyira frankó, mint egy „pólisi”, de valamivel jobb, mint az argentin vagy a marokkói. Az iraki magasabban áll, mint a jemeni, és még a jemenita is boldog lehet, ha egy etióp zsidóval hasonlítja össze magát. Javukra szóljon, hogy ha harcolni kell, ezek a különbségek – legalábbis a harc idejére – megszűnnek. Közös még bennük továbbá, hogy a zsidó vicceket nem értik. Értetlenül bámulnak rád, amikor elkezded mesélni, hogy Kohn és Grün felszáll a villamosra. Izraelben nincs villamos. Amúgy nem rossz hely. Csak egy kicsit sok a zsidó. ”

Bobkó Csaba írta...

OK, némelyik trollkodás jól sül el. Ez egy jó szöveg... :-)

Névtelen írta...

Egy viszonylag új videóban kabbalai életfa a klip vége felé az űrhajó kezelőpultján, 3:47-nél. : )

https://www.youtube.com/watch?v=L8eRzOYhLuw

Bobkó Csaba írta...

Valóban, a szefirák ábrája valami indítókulcs. Eleve egy tipikus szex-kitten a csaj, csak nehogy ő is autóbalesetnek álcázott rituális áldozati állat legyen... Az is durva, hogy ezeket az okkult jelzés-hordozó klipeket milyen nulla zene-tartalommal tudják a fogyazstókra rásózni. Közben idéztem angolul a Vigilant Citizenről, hogy miért jelzik előre filmekben és klipekben a háttérkavaró okkultisták a terveiket pl. az atomháborúról. Mert hiedelemrendszerük ezt rituálisan megköveteli. Az áldozatnak előre tudnia kell, milyen sors vár rá, ha ezek után nem tesz semmit ellene, ők már nem felelősek, nem lesz rossz a karmájuk... Láttad?

Bobkó Csaba írta...

Az Életfa megjelenik a Csodálatos Pókember filmben is, az Oscorp génpiszkálócég projektje fő demonstrációjaként.

http://media.comicbook.com/wp-content/uploads/2012/11/amazing-spider-man-rhino-easter-egg.jpg

http://4.bp.blogspot.com/-CaSioOnIcG0/UrwypLaRnuI/AAAAAAAAi5Q/7xrSVN5n724/s1600/Tom_Zhao_Spiderman_Tree_of_life_2_tomzhao.com.jpg

http://4.bp.blogspot.com/-99pUaKmH1yI/UrwypD6PuZI/AAAAAAAAi5U/SrWjOgvP29g/s1600/Tom_Zhao_Spiderman_Tree_of_life_tomzhao.com.jpg

A cég kutatási célja a transzhumanizmus körébe tartozik, vagyis az eredeti testünkből való kiszabadulás ősi gnosztikus mániája. És persze a konteósoknak szánt fricska keretében a gonosz szereplő egy alakváltoztató gyíkember! :-)

Névtelen írta...

Kedves Csaba!
2 témáról szeretném megkérdezni a véleményét. Nem tartozik a bejegyzés témájához, de a három testvérblog érdeklődési körébe talán belefér.

1. "Seelisbergi konferencia 1947."
"seelisbergi sátáni paktum"
"seelisbergi 10 pont"
Mondanak-e önnek valamit ezek, és ha igen, mit lehet tudni róla? Angolból nem vagyok annyira büfé, hogy kimerítően utána tudjak olvasni.

2. Ez csak egy mellékes dolog, a rádióban minden nap hallom, ezért van bennem: Helen Doron angol gyermekeknek. Amennyire eddig utánanéztem erősen szcientológia-gyanús. Hallott esetleg róla?

Nyilván ezek a témák nem szorosan ide tartoznak, ha fogad magán-leveleket, talán ott lehetne folytatni. Köszönettel!

Bobkó Csaba írta...

1. Most találkozok először a témával.
2. Csak annyit tudok róla, hogy itt nálunk is van ilyen rendszerű oktatás.

Viszont utánanézhetek mindkettőnek, köszönöm a tippeket.

Névtelen írta...

„Valóban, a szefirák ábrája valami indítókulcs.”

nemcsak az inditókulcs, hanem mindenkin(!) az űrhajón (a klip végén) kis piros cérnás karkötő van, az énekesnőn meg végíg... ill. 1 mp mutatnak egy homoszexuális csókat két különböző rassz között.

Kabbala-buli a legénységi hídon. : )

„Az áldozatnak előre tudnia kell, milyen sors vár rá, ha ezek után nem tesz semmit ellene, ők már nem felelősek, nem lesz rossz a karmájuk... Láttad?”

csak most, hogy mondod. : )

Névtelen írta...

„A cég kutatási célja a transzhumanizmus körébe tartozik, vagyis az eredeti testünkből való kiszabadulás ősi gnosztikus mániája. És persze a konteósoknak szánt fricska keretében a gonosz szereplő egy alakváltoztató gyíkember! :-)”

ezzel én úgy vagyok, hogy sztem vannak nem tudatos dolgok, amelyek véletlenül így jönnek ki.

Bobkó Csaba írta...

Szerintem ez tudatos volt.

Bobkó Csaba írta...

Egy kiváló adalék a románok tiszai átkelését ábrázoló 1919-es fényképhez és tézisemhez, hogy a történelmi Magyarország felbomlasztására, illetve egykor újjáalakulása megakadályozására törekvő "Párizs-Varsó-Bukarest-tengely" menyire tartós történelmi trend. Egykor Bukarest helyét nemcsak az erdélyi fejedelmi trónt megszerző protestáns rablólovag-"fejedelmek" töltötték be, hanem (még inkább) Sztambul is:

(Savoyai Jenő herceg) "Zentához közeledve saját szemével látta, hogy a pasa közlései megfelelnek az igazságnak. Zenta községtől délnek valami 2000 lépésnyire 60 hajóból franczia mérnökök által kitünően szerkesztett hid kapcsolta össze a Tisza két partját: A hidfőt mindkét oldalon mély árkok, földsánczok és erős szekérvár védték."

http://mek.niif.hu/00800/00893/html/doc/c400436.htm
Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története

Jellemző Kitalált Újkorunkra, hogy ellopták nemzeti hőseink sorából azokat, akik akkor még visszaverték az akkori "ős-Antant-Kisantant" tiszai átkelését és helyreálljtották a történelmi magyar államot, lehetővé tették a nyugat-keleti, központi térségünkkel ellenséges geopolitikai szövetség által másfél évszázadra felosztott és azalatt kivérző országunk újjáépjtését. A "hősök" azok a magyar hazaárulók, akik ellenségeink zsoldjában az ország újraegyesítését akadályozták, a kurucok Thökölyvel, Rákóczival az élen.

Névtelen írta...

már a XVI. sz-ban is közismert volt, hogy a franciák szövegségben vannak az Ottomán Birodalommal különféle európai belháborúk kapcsán.

a francia Savoyai Eugén milyen lojálisan támogatta a Habsburgokat, hogy még beszámolt a francia hadmérnökökről is. : )

Savoyai miért nem kezdeményezett harcot a Rákóczival? akkor már megöregedett?

z

Bobkó Csaba írta...

Perzse, köztudott, de szerintem egy nagyon megvilágító apróság, hogy a még nem végérvényes kiűzést visszafordítani próbáló török had Tisza-hídját is francia hadmérnökök építik, és nálunk hős-státusza van az ezek zsoldjában álló kuruc pribékeknek. Persze majd írok még a korról. És valóban hangsúlyozandónak tartom, hogy mennyire fennállt már a későbbi Antant-Kisantant struktúra előzménye és eszerint a kurucok a Károlyi Mihályok, Galilei-körösök elődei. Természetesen 1918 előtt tipikusak is a kurucokhoz kötődő páholynevek.
Jenő herceg a teljes Rákóczi-időszakot a francia fronton töltötte, harccal, nem nagyon akart magyarok ellen harcolni. Nem igazán volt "francia", ez az összfrancia nemzettudat Savoyára akkor még nemigen terjedt ki, csak hűbéres terület volt. A császár szolgálatába állt, onnantól hozzá volt lojális és dinasztiájához.

Zé írta...

"A "hősök" azok a magyar hazaárulók, akik ellenségeink zsoldjában az ország újraegyesítését akadályozták, a kurucok Thökölyvel, Rákóczival az élen."

Vicces nézőpont, meg kell hagyni.

Lehet, hogy a területet hamarabb elfoglalják a töröktől az osztrákok, ha Rákócziék és a magyar kurucok nem ugrálnak. Csakhogy itt nem az országról volt szó elsősorban (ami akkor nem létezett), hanem a magyarságról! A magyar népről, fajtáról, és az életlehetőségeiről. A német megszállás német betelepítést jelentett, a legjobb földeket osztották ki nekik a töröktől elfoglalt területeken, jöttek is csőstől az egész német nyelvterületről. Továbbá a rácok (szerbek) helyben maradását jelentette, akik a török megszállással özönlötték el Magyarország törökök által elfoglalt területét. Ha nincs Rákóczi, az egész alföld elveszik magyar szempontból, és egy vegyes német-szerb lakosságú terület lenne ma. Rákóczi kurucai űzik el a rácokat (azok nagy részét) az alföldről, vissza a Balkánra. Ugyan ezt az általános iskolában nem tanítják (mert fúj, csúnya nacionalizmus) de illene tudni. Az meg külön vicc, hogy a Habsburgok Magyarországot akarták felszabadítani. Nem is tudom, sírjak, vagy röhögjek ezen. A Habsburgok területeket akartak hódítani maguknak, és az megszállt, elfoglalt területeket egyáltalán nem kezelték Magyarországként, csupán olyan földként, ahová német telepeseket telepítve, azoktól adót szedve növelhetik a vagyonukat és a hatalmukat. Így is tettek. Ezek a hazafias felkelések (Rákóczi Tököli) tudatták velük, hogy azért itt emberek is élnek - a magyarok - , akik élni akarnak, akiké ez a föld, és akik nem óhajtják átadni a betelepített német parasztnak, továbbá szeretnék, ha a délszlávok visszatakarodnának oda, ahonnan a törökkel együtt idejöttek, tehát a Balkánra.

Persze azt nem tudom, hogy te milyen szemszögből nézed a dolgokat. Hogy nem magyar, az biztos. Talán valami Monarchista, "tradicionalista" recskaklubban, vagy egy széllibbancs értelmiségi szeánszon tudok ilyen érveket elképzelni, amelyek az érvelésből kihagyják a magyarok, az államalapító "őslakosság" szempontjait.

Zé írta...

A Témához még:

"A történetíróink elhallgatják... előlünk már a középkori rác királyság erőszakos tisztogató és népirtó háborúit is a korabeli Dél-Magyarország ellen, az első nagy rácjárásokat Magyarországon még 1514-ben, a hírhedt Fekete Iván (Cserni Jován Nenad) kifejezetten magyarirtó háborúját 1526-ban és 1527-ben, a dél-alföldi színmagyar őslakosság nyomtalan elpusztítását egészen az akkor még magyarlakta Nándorfehérvárig és még sorolhatnánk. Hiszen nem beszélünk, nem is tudunk arról, hogy a török uralom valójában rác uralom volt... Csernovics Arzén, meg a többi rác érsek egyszerűen rác területnek tekintette — nem is ok nélkül! — nem csak Dél-Magyarorsz
ágot, de az egész Nagy Magyar Alföldet is a Balatonig és Egerig?"
FEJEZETEK A RÁCJÁRÁSOK TÖRTÉNETÉBŐL

A Rác megszállás alól Rákóczi(!) szabadította fel az Alföldet:

"Rákóczi hadműveletei a rácok ellen.

"A rácok egyrésze a császári seregtestek kötelékében harcoltak, más részük pedig önálló testekben, részint a császáriak hadműveleteit támogató, részint prédaszerzés céljából saját szakállukra kezdeményezett vállalatokban vettek részt. „A császári seregben Rákóczi ellen harcoló rác miliciánál – írja Markó, II. Rákóczi Ferenc a hadvezér című munkája 163. oldalán – még sokkal nagyobb pusztítást okoztak azok a garázda rác tömegek, amelyek… egész Nagykőrösig, Nagyváradig felhatolva, vandál módon pusztították az Alföldet és gyilkolták annak népét. Egyik főfészkük a Bácskában volt. Rákóczi megindítandó hadjáratának legközelebbi céljául tehát ennek a vidéknek megtisztítását tűzte ki s azután Szeged alá készült, hogy ezt a fontos pontot, mint az akkor még török hódoltság alatt lévő Tisza–Maros vidék végvárát, hatalmába kerítse.”

Június 29.-én indult el Rákóczi 4–5000 emberrel Baján át Bács felé. Katonái könyörtelenül pusztították a kezükbe került fegyveres rácokat s a szerb lakosságot sem kimélték. Közeledésének hírére egyébként a megriadt rác lakosság részint a Szerémségbe, részint a még török fennhatóság alatt álló temesi tartományba menekült. Egy részük a mocsaras vidékek nádasaiba húzódott, de a kurucok azokból nagyobbára kipörzsölték őket. Rákóczinak ugyan nem volt ínyére az efféle hadviselés. „Éreztem, hogy e hadjárat nem igen válik becsületemre, – írja emlékirataiban, – de nem akarta seregét a prédálásban korlátozni, hogy kedvét ne szegje.” Július 8.-án a korhadt falu, Bács alá érve, annak parancsnoka, Fluck ezredes az erődöt minden ellenállás nélkül, első felszólításra átadta. Innen tovább vonulva, 12.-én Titelnél szétverte a rácok ottani több ezer főnyi táborát, mire a vár is meghódolt. Innen Rákóczi seregével a Tisza mentén fölfelé haladva, július 21.-én Szeged alá ért és az oda visszavonult szerbeket nyomban megtámadta. A várost és a külső palánkokat ismételt megrohanással néhány nap alatt be is vette, de ahhoz kevés volt a reménye, hogy kevés és gyenge tűzérségével 400 császári katona, 3 torony, 4 bástya és mély árok által védett várat is elfoglalja. Mindazonáltal majd egy teljes hónapig kénytelen volt a város alatt maradni, mert súlyosan megbetegedett s e vidéken orvos nem lévén, azt a bányavárosokból kellett hozatnia. Ekközben vette hírét, hogy az erdélyiek július 6.-iki gyulafehérvári gyűlésükön fejedelmükké választották, de másrészt itt kapta meg azt a lesújtó hírt is, hogy a császáriak és szövetségeseik a francia-bajor seregen Höchstädtnél fényes diadalt arattak. „Ezen esemény – írja Rákóczi emlékirataiban – minden reménytől megfosztott, a bajor fejedelemmel egyesülhetnem; pedig ez volt az egyedüli alapja az általam megkezdett háborúnak, melynek nehézségeit előre látám vala.”..."
BÁNLAKY JÓZSEF - A MAGYAR NEMZET HADTÖRTÉNELME

Mélységesen primitív dolog Rákóczit és a saját hazájukért harcoló magyar kurucokat holmi török-bérencnek beállítani. A magyarság számára Rákóczi foglalta vissza a területeket, nem Szavoyai Euegn, aki a német telepeseknek szerzett lakhelyet.

Bobkó Csaba írta...

Komolytalan. Rákóczi alatt a török háborúkban kivérzett Királyság lakosságának negyede pusztult el, a magyarok ezen belül még nagyobb arányban. Rákóczi egyéni hatalmát szolgáló lázadása 8 évvel későbbre tolta az újjáépítés megkezdését, amit eltakarodása után példásan véghez is vitt az ország főleg az udvar vezetésével. 1711 után a Martinovics-banda illuminátus lázításáig az ország népe, kiemelten a nemesség, közte a volt kuruc nemesség egy emberként gyűlölte Rákóczit és a "kuruc" a haramia szinonímája volt még 1848-ig is. Erdélyben pedig már két nemzedékkel korábban lett a Rákóczi név az ördög szinonímája, még II. György idején, aki az edélyi lakosság harmadát küldte vágóhídra az okkult külpolitika kalandja miatt. A katolikus németek betelepítése hazánknak hasznos volt, a legrebellisebb kurucok a királyság lakói közül az evangélikus németek voltak. A hazafiság akkor nem etnikai-nyelvi kérdés volt, hanem leginkább felekezeti. A felforgató vallás követői szétverték saját hazájukat, nyelvre tekintet nélkül.

Névtelen írta...

http://ujkor.hu/content/doberdoi-banlaki-jozsef

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, örömmel használom forrásnak Bánlakyt, nyilvánvaló, hogy a megszokott fősodortól kicsit labancabb, bár nekem néhol a kelleténél kicsit kurucabb a szemlélete, szakmailag pedig nyilván jó, bár én nem vagyok még amatőr sem. Nagy öröm, hogy fent van a neten.

Névtelen írta...

Hm, elolvastad a linkelt írást? Vagy nem arra válaszoltál? Ez egy karrierista figura, nagy valószínűséggel zs+ származású, az idézet alapján eléggé kurucos, és hát az életrajza nem valami szép.

Bobkó Csaba írta...

Természetesen olvastam, és a nagy hadtörténeti műve épp érdekes részeit is többször, szerintem hasznos mű, mert a megszokott kurucos legendákhoz képest szakszerűbb, korrektebb katonai nézőpont, de az én ideálomhoz képest még mindig túl kurucos. Majd kikeresem azt az eseményt, amit számomra üdítően labancosabban tárgyalt, mint a közvéleményben élő fősodor kép. Talán a hegyaljai felkelés, vagy ilyesmi. Karrieristábbnak nem tűnik, mint bárki a seregben, a zs származás bizonytalan és önmagában természetesen senkinél nem bűn, az életrajzban talán a frontcsapatok otthagyása az egyetlen sötét folt, sajnos nem volt éppen kivételes ezzel. A bűnt feljebb követték el, illetve a világháborút megelőző belső vakoló rohasztással, Habsburg-gyülöletet keltő kurucpropagandával. Nem elsősorban katonák. A korabeli tisztek közül sokak életrajza valóban csúnya, az övé azokhoz képest rendben van.

Bobkó Csaba írta...

Pl. a huszitákat pozitívan emlegető magyar szerzőknek érdemes ezt a fejezetet elolvasni Bánlakytól: "A husziták betörései 1428–1433-ban."

Jóskapista írta...

A kuruc nem Rákóczi után lett a haramia szinonímája, hanem Dózsa után. Aztán éppen Rákóczi alatt rehabilitálódott: először gúnynévként akasztották rájuk (ahogy a labanc is gúnynév volt), aztán ők büszkén viselték.
A hódoltság alatt a megszállt területeken nagyon lecsökkent a magyar lakosság, aztán éppen Savoyai törököt kiűző csapatai ritkítottaák meg még a maradékot is, úgy, hogy szinte kihalt az Alföld.

Amit a cikkben írsz '48-49-ről, meg Kossuthékról, azzal meg az nem stimmel, hogy az a háború egészen '49 tavaszáig, a Habsurg-ház trónfosztásáig NEM függetlenségi háború volt. A '48-as követelésekben szó nem volt a Habsburg birodalomból való kiválásról. A háborúban (ahol egyébként az osztrák volt a támadó fél!) az áprilisi vívmányokat védték. (Ja és nem marxista forradalom volt, talán a jobbágyfelszabadítás volt az egyedüli baloldali eleme. Marx, vagy a friss Kommunista Kiáltvány szóba se kerül, ahogy a munkásosztály hatalomátvétele sem.)
A nemzetiségeket pedig szintén épp az udvar hangolta a magyarság ellen, Kossuth próbált velük egyezkedni ugyan, de nem sikerült, úgyhogy a császári csapatok mellett horvát, rác, oláh és tót szabadcsapatokkal és rablóbandákkal is harcolni kellett a magyar seregnek. (Közben Avram Iancu gyilkolászta a magyar és német lakosságot Erdélyben, rác bandák ugyanezt tették a délvidéken, brutális kegyetlenséggel.)

Ami pedig az 1920-as politikát illeti: Horthyék előtt Kun Béla éppen azzal próbálkozott, amivel a te marslakód: harcolt a Kisantant ellen (ez mondjuk nem is baj) és közben kereste a barátságot Moszkvával. Az eredmény az lett, hogy, Moszkvától hiába várták a segítséget, ellenben, mivel az Antant nagyon félt a bolsevizmus terjedésétől, nagyon megtámogatták a Kisantantot, hogy leverje őket, ami meg is történt, a románok elfoglalták Budapestet. Így aztán nemcsak a visszafoglalt északi területek vesztek el, de még rosszabb tárgyalási pozícióba is került az ország. Sok történész szerint emiatt veszett oda az Őrvidék.
Ha azt rónád fel Horthynak, hogy a konszolidáció után sem kereste a kapcsolatot a SZU-val (ellentétben a Weimari Németországgal), mint Románia ellenségével, abban valószínűleg egyetértenék.