"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2016. április 1., péntek

Fordított Purim: a póruljárt Eszter könyve

A bibliai, ószövetségi Eszter könyve története egy nagy keleti birodalomban játszódik, ahol a főhős zsidó Eszter a király ágyasaként megmenti népét a felkoncolástól és eléri, hogy a zsidók az uralkodó engedélyével koncolhassák fel az ellenük rosszat forraló főtisztviselő Hámánt és fiait, valamint birodalomszerte mészárlásokat rendezhessenek a többségi nemzsidó lakosságban. E könyv sztoriján alapul a zsidók körében legnépszerűbb és identitásukat leginkább jellemző ünnep, a Purim. A Purimot tavasszal, farsangi külsőségek között ünneplik és más népek farsangi hagyományaihoz hasonlóan szintén tartalmaz  "szerepcsere", "fordított nap" elemet, amikor a zsidók például ellenségeik jelmezét öltik fel és addig isznak, míg nem tudják megkülönböztetni az átkozott (goj) Hámán nevét az áldott (zsidó) Mordehájétól. Ilyen farsangias szerepcserére került sor 1600. április 1-én egy nagy keleti birodalom fővárosában, Sztambulban, ahol a vágtató infláció miatt felháborodott felkelő nép a szultán engedélyét kicsikarva fiával együtt felkoncolta a hárem korrupt, dúsgazdag, befolyásos beszerzési főnöknőjét, a zsidó Eszter kirát. Április elsején történt, de ennek a fele sem volt tréfa...
"Mindennek betetőzéseként pedig lakomát csapnak, ahol a rabbik előírását követve annyit kell inni a nagy vigadalomban, hogy ne tudjanak különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között. Szokás ezen az ünnepen különböző jelmezekbe öltözni – szimbolizálva a szerencsétlenség és szerencse forgandóságát" (Wikipédia: Purim)
A szultáni udvarban többek között a zsidók szószólójának világszerte sok országban ismert szerepét eljátszó Eszter kirától 1600 április 1-én elfordult a szerencse...

Az idén csak egy hét választja el április 1-ét a  Purimtól, március 23-24-től (napnyugtától napnyugtáig),  1600-ban egy hónappal követte e nap a Purimot, február 28-29-ét és már a Pészah idejére esett.)


A Purim, a szakralizált zsidó erőszak ünnepe, a "gojölési szezon"


Egy korábbi bejegyzésben már felidéztem Elliot Horowitz könyvét,  mely jól megmagyarázza, miért van sok olyan keresztény a Szentföldön, aki a Purim zsidó ünnepének teljes időszakára bezárkózik a lakásába és ki se meri dugni az orrát az utcára. „Reckless Rites: Purim and the Legacy of Jewish Violence” (Gátlástalan Szertartások: A Purim és a Zsidó Erőszak Öröksége). A könyv kiadója fülszövegében igyekszik polkorrekt szerecsenmosdatással mentegetőzni, amiért kiadta ezt az őszinte könyvet:
"A zsidó erőszakról - különösen a keresztények elleniről - szóló történelmi feljegyzések régóta robbanékony anyagnak számítanak. Egyes történészek antiszemita célokra torzították el ezeket. Mások kissebbítették, elvetették, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták a bizonyítékokat, gyakran mentegetési célból. A Gátlástalan szertartásokban Elliott Horowitz egy új és őszinte szemlélettel tekinti át a zsidó erőszak történetét a késői antikvitás óta, valamint annak módjait, ahogy történészek nemzedékei birkóztak e történettel. Ennek során az összes nyelven belül a legszélesebb körű könyvet írta a zsidó erőszakról, és az első olyat, amely teljesen elismeri és tárgyalja a konkrét keresztényellenes cselekményeket, melyek részévé váltak a Purim zsidó ünnepe játékos, színházias erőszakának. Azt is tanulmányozta, milyen eltérő módokon használták fel a zsidók és a keresztények az évszázadok során Eszter könyvét, melyen a Purim ünnepe alapul - akár kortárs üldözések ősi előképeként, akár a zsidók vérszomjasságára vonatkozó antiszemita vádak szentírásbeli alapjaként."
Izrael Shamir kiváló cikkében mintegy mellékesen dicséri e könyvet, utal rá, milyen zsidó népszokások kapcsolódtak (és ma is kapcsolódnak!) a Purim ünnepéhez:
"Horowitz különleges szertartásokról mesél az olvasóknak: a Szűzanya megkorbácsolásáról, feszületek elpusztításáról, keresztények összeveréséről és megöléséről."
"Purim, 2013: Ultranacionalista zsidók támadnak egy
palesztin asszonyra" (forrás: Brant Rosen blogja)
Brant Rosen amerikai (nyilván reform-) rabbi a blogján méltatja Horowitz könyvét, elvileg jelezve, hogy milyen hozzáállás kellene egy őszinte keresztény-zsidó megbékéléshez, az egyoldalú (és, mint tudjuk, erőszakkal, ármánnyal, idegen behatolással kikényszerített) vatikáni fegyverletétel viszonzásához: "Zsidó erőszak a purimkor: Ideje a vallás felülvizsgálatának?" Idézi a könyvből Samuel Hugo Bergman, a jeruzsálemi Héber Egyetem néhai professzora és rektora véleményét, akit felháborított a zsidók Purim idején tanúsított, az ő szavaival "bunkó és erőszakos viselkedése". Bergman vallásgyakorló zsidóként kijelentette, hogy a Purim, mint vallási ünnep további megtartása "népünk mély rohadtságának jele" (277. old.)

Egy másik, Londonban élő rabbi, Dr. Charles Middleburgha Jewish Chronicle hasábjaira írt recenzióját még a könyv hátsó borítóján is idézik a méltatások között, érdemes hosszabban idézni:
"A könyv alcíme sok olvasónak fog a szemébe ugrani, szemöldökeit öntudatlanul öszehúzásra késztetni. Zsidó erőszak? Zsidó erőszak??? Izrael előtti történelmünk alapján olyannyira úgy vagyunk idomítva, hogy önmagunkra passzív áldozatokként tekintsünk, az erőszak és gyülölkodés elszenvedőiként, hogy a felvetésre, mely szerint épp azok a jellemzők, melyeket szokásunk ellenségeinknek tulajdonítani, nálunk is előfordulhattak, nagy eséllyel a legszenvedélyesebb tagadással válaszolunk. Azok a zsidók viszont, akik képesek ésszerűen vizsgálni önmagukat, bár esetleg nem szívesen, de készek tudomásul venni, hogy, mint emberi lények, nem meglepő módon mi is ugyanúgy felmutatjuk az emberi DNS nemcsak pozitív, hanem negatív velejáróit is, mint bárki más. Az amerikai-izraeli történész Elliot Horwitz Reckless Rites c. műve egy kiválóan kutatott, velősen megírt és alaposan érvelő elemzés a Purim ünnepéről, és különösen arról, hogy a Purim a régmúltban éppúgy, mint a közelmúltban egy gyújtózsinór és felbujtás volt a zsidók számára az ellenségeik ellen elkövetett erőszakra. (...) A Reckless Rites kiváló olvasmány és egy ilyen komoly témához képest nem nélkülözi a humort sem, de legfőbb célja azon túl, hogy megismerteti velünk a múlt egy szeletét az, hogy egy nagy vödör hideg vizet öntsön a szándékosan hamis történelemfelfogásra, melyet mindannyian oly szívesen fogadunk el. Ez egészen biztosan nem esik jól, de az egyre fokozódó "vallási" szélsőségesség napjaiban egy nélkülözhetetlen emlékeztető és történelmi figyelmeztetés, hogy mi is milyen mélyre tudunk süllyedni."
Az angol wikipédia "Judaizmus és erőszak" szócikkének egyik alfejezete, "A Purim és Eszter könyve" további szerzőket is felsorol, akik szerint Eszter könyve és a Purim a Biblia keletkezésétől napjainkig zsidó erőszakot gerjesztett. A 38. sz. jegyzet idéz Ian Lustick "For the land and the Lord: Jewish fundamentalism in Israel" c. 1988-as írásából, számunkra külön érdekes az emberi történelem eszkatológiai célú manipulálásának eszméje is: 
"A zsidó fundamentalisták számára döntő fontosságú az abba vetett hitük, hogy a napi politikai események részét képezik egy kibontakozó világdrámának, mely a zsidók aktív, döntő részvétele esetén meghatározza, hogy Isten rövidesen megváltja-e a zsidó népet és az egész világot... A hebroni mecsetben a Purim zsidó ünnepénn elkövetett mészárlás egy tragikus, de sokatmondó példa. Zsidó telepesek muzulmán fundamentalisták általi meggyilkolását követve… a legkevésbé sem véletlen egybeesés, hogy a mészárlás a Purim zsidó ünnepén történt. A legtöbbb zsidó számára a Purim az Eszter könyvére figyelést jelenti. Ez egy alkalom a mulatozásra, játékokra, jótékonykodásra és kölcsönös ajándékozásra. De amikor Goldstein ugyanezt a könyvet olvasta 1994 Purimja idején, szinte biztos, hogy ő Jasszer Arafatot azonosította Hámánnal, a perzsiai zsidók főellenségével, a zsidó telepesek előző hónapokban történt megölését pedig Hámán gyilkos terveivel. (...) Goldstein azzal, hogy lemészárolta az arabokat, akik hite szerint zsidókat akartak ölni, újrajátszotta a Purim-sztori egy részét." (ix-xi.)
A szócikk 42. sz. jegyzete idézi Marc Gopin "Between Eden and Armageddon: the future of world religions, violence, and peacemaking" (Oxford University Press US, 2000.) c könyvének még érdekesebb részletét:
 "Ismertem például sok ortodox rabbit, akik nagyon szivesen bizonygatták, hogy a Purim, melynek idején kötelező Eszter Könyvét olvasni, melynek végkifejlete az azok elleni népirtás (beleértve gyerekeiket), akik szerették volna kiirtani a zsidókat, soha nem lesz felhasználva bárkik mai meggyilkolásának igazolására. Ők bizonyosan nagyon szégyellik Baruch Goldstein tömeggyilkosságát a hebroni mecsetben, amit részben a Purim inspirált... Ők készek erkölcsi igehirdetéseket tartani és meg is teszik, és ezekben a sztorit kevésbé erőszakos módon értelmezik... A Purim hermeneutikai adok-kapokja csak egy példa arra, hogy egy mélyen beágyazott hagyomány nem fog eltűnni akkor sem, ha sokan elvetik a a benne rejlő erőszakra felhívást... A Purim e megszelídülése nem esélyes a vallási fundamentalizmusok mai légkörében, de lehetséges, hogy idővel a sztori erőszakosságát eltakarhatja az ünnep számos jótékony vonása, mint például a szegények segítése... A zsidó felbátorodás lehetővé tesz egy új hermeneutikát, mely a történetbeli erőszakot állíthatja a középpontba. Ha a politikai helyzet rohamosan romlana, előrelátható, hogy a Purim a zsidó radikálisok számára azzá válhat, amivé a Ramadán vált az algériai muzlim szélsőségesek számára, egy gyilkolási idénnyé... Még az általam ismert legradikálisabban pacifista zsidók sem hagyták el ezt az ünnepet, bár ők még nem igazán tudják, mit kezdjenek a szakralizált erőszakkal, és még csak építgetik a traumatikus és erőszakos események spirituális és rituális átdolgozását." (52–53.old.)
Magából a bibliai Eszter Könyvéből, mely alapjául szolgált a Purimnak, mint a szakralizált gojellenes zsidó erőszak ünnepének (vagyis a mindenkori zsidóknak "pozitív" viselkedési mintát nyújtó közösségi nevelési útmutatónak),  csak néhány jellegzetes részletet  emelek itt ki, melyek könnyedén cáfolják a sztoriban leirt gojellenes népirtás "önvédelem" jellegét a zsidó kisebbség részéről. Katolikus Biblia:
Eszt 8.17
Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt.

Eszt 9.5
A zsidók tehát kardélre hányták minden ellenségüket, lemészárolták és megsemmisítették őket, s úgy bántak ellenségeikkel, amint akartak.

Eszt 9.12
Így szólt akkor a király Eszter királynéhoz: "A zsidók magában Szuza várában ötszáz embert a halálba küldtek, köztük Ámán tíz fiát is. Hát akkor mit művelhettek a király többi tartományában? Mi a kérésed? Megteszem neked. Mi a kívánságod? Teljesítem."
Eszt 9.13
Eszter így szólt: "Ha a király jónak látja, engedje meg a Szuzában élő zsidóknak, hogy holnap is megtehessék, amit ma megtehettek, Ámán tíz fiát meg köttesse akasztófára."
Eszt 9.14
A király megparancsolta, hogy így történjék. Az engedélyt kihirdették Szuzában, Ámán fiait pedig felakasztották.

Eszt 9.16
A királyi tartományokban lakó többi zsidó is összegyűlt, hogy megvédje életét. Bosszút álltak ellenségeiken és lemészároltak közülük hetvenötezret, de zsákmányért nem nyújtották ki kezüket.

Eszt 10.f
Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektől a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem művelt soha. 
Eszt 10.g
Valójában ő rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. 
Itt a zsidó írástudók elszólták magukat: függetlenül attól, hogy ők a zsidók életére törő perzsákról költött mesével indokolták meg a gojirtó "preventív csapást", valójában hitük szerint maga Isten az, aki a Történelem Uraként saját kedvenc népének a dicsőséges uralkodást szánja sorsul, a rohadt gojoknak meg a kiirtást, Választott Népe kezei által... Egy ilyen ideológia nagyhatású példa-sztorijának a Purimban, a közösség legnépszerűbb ünnepe formájában történő szakralizálása és ritualizálása egy örök viselkedési mintát adott a közösség tagjainak: Irtsd a gojt, az amálekitát, Agág és Ámán mai reinkarnációját! Ha nem is ártott neked, a jövőben még bármikor árthatna...


Az inverz Eszter, akinek könyve és sorsa (pur) fordítva íratott meg


Ha nem ilyen komor témáról lenne szó, tréfálhatnánk is, hogy hogyne íratott volna meg fordítva, ha egyszer héberül írták... Az ószövetségi druszánéjához képest peches Eszter esetéről magyarul beszámol Papp Sándor a Bocskai István életét török levéltári forrásokra alapozva bemutató doktori disszertációjában. (Török szövetség - Habsburg kiegyezés. A Bocskai-felkelés történetéhez, 2013.)
"A birodalom pénzügyei összeomlani látszódtak, nagy volt az infláció, amelyet korábban az 1586-os gazdasági intézkedésekkel (devalváció) kívántak kezelni. 1600-ban is megpróbálták megállítani az áremelkedést, de nem jártak sikerrel. Ennek a végeredménye egy hatalmas portai katonalázadás lett, amely során a szultáni hárem befolyásos árubeszerzőjét, a zsidó Eszter kirát és a vele kapcsolatot tartó vezető oszmán államhivatalokat is felkoncolta az elégedetlen tömeg. Egy magyarra fordított velencei beszámoló így mutatta be a konstantinápolyi mozgalmat:

„Velencéből 13. Maii Anno 1600. Az menemű leveleink érkeztek ez héten Konstantinápoliból, melyekben ilyen esetek és újságok értésünkre löttek, hogy az szpáhiák és jancsárok az török császárnak rebellisek lettek. Úgy annyira, hogy teljességgel magokban eltökélvén, az császárt hogy meg öljék, és helyében mást válasszanak. Mely szándékokat, az császár mikor meg értette volna, valóban rajta meg ijedt, és mindjárást egy régi vén eszes kapudzsi basáját, az feltámadott szpáhiák és jancsárokhoz ki küldötte, megérteni akaratjokat. Kinek válasza lévén, kévánta tőlök, hogy tíz, vagy tizenkettőt válasszanak magok közül, kik személy szerint az császárhoz bemenjenek, vele beszélni, mely meg lött. És ez beválasztott tíz török az császárral személy szerint szólván, panaszkodások ez volt, hogy ő rajta sok méltatlan dolog esnék, es az császár felől is rút gyalázatos hírek forognak, kit immár ők ugyan tovább nem szenvedhetnek, hanem azt kévánják, hogy ő maga az császár kijöjjön közikbe. És mindeneket meg értsen, meg lásson, mint forgott eddég köztök az dolog. Mert egy gonosz zsidó asszonyállat, kinek Seraglioban [= szerájban – P.S.] nagy autoritása lévén, minden török asszonyállatok, avagy szultánok előtt, ilyen dolgot cselekedett, hogy minden fő tiszteket külön-külön féle színek alatt pénzért, adományért szerzette és adta. Azért azt kévánjuk, hogy szabadságok legyen az zsidó asszonyállattal és marhájával azt cselekedni, valami kedveknek tetszik. Látván ezért az császár az dolognak félelmes voltát, hogy életének elvesztésében jár, és azt különben nem proveniálhatná, mindjárt az tíz választott törököknek erszényit valóban arannyal meg tölté, és amellett őköt sok ígéretivel csendesítette le. Az zsidó asszonyállatot is mindjárt kezekben adá, melyet az szpáhiák és jancsárok azonnal koncról koncra hányának, házát meg dúlták, holott aranyat, pénzt egy milliónál többet találtak. És ha török császártól maga édesanyját, ki sok efféle dolgoknak oka volt, kévánták volna, azt is félelmében az császár kezekben adta volna. Megtetszik azért ilyen dolgokból, hogy nem az császár immár az ő urok, hanem az ő szpáhiái és jancsári parancsolnak neki.”
(40-41.o.)
(Itteni témánk szempontjából mellékszál, de Bocskai reális magyar értékelése szempontjából fontos, amire Papp Sándor az ügy kapcsán utal: hogy a 15 éves háború során már 5 évvel Bocskai török ügynökkénti felhasználása előtt ilyen nehéz belső helyzetben volt a nagy háborútól kimerült török birodalom, mely ezért már ekkor kénytelen lett volna a status quo szerinti békét kötni, amely Erdélynek a Magyar Királysághoz visszakerülését is jelentette volna. Ezt a török számára veszélyes helyzetet fordította meg a magyar oligarcha török zsoldba fogadása, Erdély visszavitele a török táborba.)

Az alábbi tudósítás egy egzotikus útleírásokat közzétevő, 1625-ös kiadású angol könyvben jelent meg. (Magyar fordításom nem adja vissza ez eredeti angol szöveg régiességét.)
JOHN SANDERSON Mester harmadik Utazása Konstantinápolyba

"De nem mulaszthatom el a beszámolást arról, hogy egy igen nagy befolyású és vagyonú konstantinápolyi zsidó asszonyt kihoztak a házából és ledöftek az Alkirály udvarában, amit a Nagyúr, Mahomet Szultán a Szeráj ablakából nézett; az asszonyt kötelekkel vonszolták a város legforgalmasabb nyilvános tereire, és ott (a Theodosius által emelt piramis-oszlop és a hármas bronzkígyó között) a kutyák elé vetették eledelül, azok meg felfalták, csak a csontjait, a lába inait és a talpait meghagyva. A fejét egy lándzsán hordozták körbe a városban, akárcsak a szégyenletes tagját; valamint sok apróbb testrészét, melyeket a török janicsárok és mások madzagra kötve hordoztak körbe és mutogattak a zsidóknak és másoknak, és gúnyolódva mondogatták: Lássátok a Szajha húsát! ; egy szeletét így láttam elhaladni az ajtónk előtt Galatában. Másnap az asszony legidősebb fiát hasonló módon kegyetlenül ledöfték és meggyilkolták az említett Alkirály udvarában; elvonszolták onnan és az anyja mellé fektették, de olyan kövér és nagydarab volt, hogy a kutyák nem tudták megragadni, vagy jól voltak lakva az előző napról az asszony húsával, aki egy alacsony, kövér "trubkin" volt. Másnap tehát testét az anyja csontjaival együtt helyben elégették. Az asszony másodszülött fia törökké lett, hogy mentse az életét; így tett volna holt bátyja is, ha megkapta volna rá a lehetőséget. Miután haragjukat kitöltötték, a harmadik fiúnak, egy ifjú legénykének meghagyták az életét. Ezt cselekedték a szpáhik a török Anyaszultánné ellen; ugyanis ő ezen zsidó asszony kezei által kapta az összes kenőpénzt, annak fiai pedig Konstantinápoly fő vámszedői voltak; akik az összes jövedelmező üzletet saját kezeikbe vették, azt téve, amit akartak. Az anya és gyermekei milliókat birtokoltak, ami mind a Török Nagyúr (szultán) kincsesládájába került."
Sanderson beszámol még arról is, hogy a zsidó asszony és fia nyilvános felkoncolása után a szultán a lázadók nyomására kivégeztette több főtisztviselőjét is, akik a kira (és rajta keresztül az anyaszultána) megvesztegetése útján nyerték el tisztségüket.

"Eszter kira" valóságos esete (ahol, mint látni fogjuk, talán csak az Eszter név kétséges) meglepően sok ponton esik egybe a bibliai Eszter Könyvének sztorijával, csak éppen kifordítva, "szerepcserével". Mivel ezt a "sztorit" az Élet írta, nem pedig xenofób zsidó írástudók...
- A főhős zsidó Eszter mindkét esetben a nagy keleti birodalom uralkodójának háreméhez tartozik, igaz, az isztambuli Eszter jóval nagyobb mozgásszabadságot élvez, mint a perzsiai.

- A perzsiai Eszter a király felesége, a törökországi "Eszter kira" a korabeli angol követség titkárának pletykája szerint a szultána leszbikus szeretője.

- A lincselésre készülők mindkét esetben az uralkodó engedélyét kérik gyűlölt ellenségeik felkoncolásához.

- Szó szerint hasonló fordulatok a két sztoriban:
Eszt 9.5
"A zsidók tehát kardélre hányták minden ellenségüket, lemészárolták és megsemmisítették őket, s úgy bántak ellenségeikkel, amint akartak."

Az iszatmbuli esetről Báthorynak írt velencei eredetű követjelentésben:
"Azért azt kévánjuk, hogy szabadságok legyen az zsidó asszonyállattal és marhájával azt cselekedni, valami kedveknek tetszik."
- Mind Ámánt /Hámánt, mind az isztambuli Esztert fiaival együtt végzik ki. (Utóbbit legalább egy fiával.)

- Közös elem a két sztoriban (szerepcserével) az életmentő kitérés:
Eszt 8.17
Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt.

John Sanderson beszámolójában: "Az asszony másodszülött fia törökké lett, hogy mentse az életét; "


Eszter kira, az irodalom sztárja 

Eszter kira alakja elég népszerű téma az irodalmi fikció világában is.Orhan Pamuk magyarul is megjelent, rejtett ("okkult") alkímiai tartalmat hordozónak tűnő  "A nevem Piros" c. regényében Eszter, az isztambuli kelmekereskedőnő alakját felismerhetően "Eszter kiráról" mintázta:"...Eszter, a hatalmas zsidónő, talpig rózsaszínbe öltözve, széles volt, mint egy szekrény..."

Gazdag isztambuli zsidó kereskedőnő,
Jean Baptiste van Moor festménye, 1719
Pamuk egy másik, "Istanbul: memories and the city" c. könyvében is kitér Eszter alakjára egy képzelt beszámolóval:
"Soha nem foglalkoztam sokáig ilyen kérdésekkel, inkább olvasni kezdtem Eszter kiráról, a tizenhatodik századi “adóbeszedőről”, akiről úgy tartották, hogy Szafije Szultána kenőpénzbeszedője; amikor az egyik lázadás során megölték, darabokra vagdalták és egy-egy darabkáját kiszögezték mindenkinek az ajtajára, aki megvesztegette. Kissé elborzadva nézegettem egy ajtóra szögezett kéz rajzát."

Teljesen Eszter kira és családja irodalmilag fikcionalizált történetének szentelte magyarul szintén megjelent regényét a török Solmaz Kâmuran. A mű egy nagyon egyszerű szerkezetű, mégsem ügyetlenül megírt lektűr. Szerzőnője elég ravasz hozzá,  hogy miközben a könyv teljesen polkorrekt és elég "filoszemita" ahhoz, hogy jutalmul zsidóügyi kongresszusokra hívják meg előadónak, azért a végül kegyetlen sorsra jutó főhősnő és a török birodalom pénzügyeit kezükben tartó zsidó "szakemberek" jellemrajzába elég sok ellenszenves elem vegyül. A történet a zsidók spanyolországi kiűzésével kezdődik, természetesen az esemény magyarázata csakis az uralkodópár és inkvizítoraik bigott katolicizmusa, Eszter apjának és anyjának családja csupa jófej. A zsidókat mindig mindenki bánccsa, a legkisebb ok nélkül... A befolyásos udvari zsidó, Don Isaac Abravanel népe érdekében elmondott védőbeszédében viszontlátjuk a jól ismert, minden befogadó országban elsütött zsidó propagandaközhelyet, hogy az irigy, buta, élhetetlen spanyolok a zsidók személyében épp azt a kreatív társadalmi elemet űzik el,  mely országukat naggyá tehette volna. Tudjuk, a spanyolok, perzsák és más gojok maguktól legfeljebb a fütyülős barackot és a bőgatyát képesek feltalálni, mert genetikailag alattvalók, etc. etc. A zsidó főember népe szószólójaként mégis kivillantja foga fehérét és vallása magasabbrendűségtudatát. Nem tudom, milyen fokban fiktív e beszéd, mert a személy történelmi és valóban mondott védőbeszédeket népe maradása érdekében:
"A történelmi Izrael népe az, amely végső soron ítélkezik Jézusról és arról az állításáról, amely szerint ő maga lenne a Messiás. Mivel a Messiás küldetése Izrael megváltása volt, ezért Izraelnek kell eldöntenie, mikor jön el a megváltás. A mi válaszuk, az egyetlen érdemleges válasz nem más, mint hogy Jézus hamis Messiás volt. Amíg Izrael népe életben van, amíg Izrael népe elutasítja őt, a ti vallásotok soha nem lesz igaznak nevezhető. Megtéríthetitek a világ minden barbár népét, ám amíg a zsidókat nem térítitek meg, semmi mást nem bizonyítottok, mint azt, hogy képesek vagytok meggyőzni a tudatlanokat. Ezekkel a megnyugtató szavakkal búcsúzom. Jóllehet ti rendelkeztek a sorsunk felett, mégis a mi kezünkeben van a magasabb igazság. Jóllehet, ti rendelkeztek a személyünk felett, mégsem dönthettek szent lelkünkről, és arról a történelmi igazságról, melyről egyedül mi teszünk tanúságot. (45.old.)
Természetesen zárásul nem marad el a gojok megátkozása sem.... A vatikáni helyszínen abszolút polkorrekt módon rendez vérfertőző orgiát családi körben VI (Borgia) Sándor pápa, a fia és a lánya, ami a valóságban csak protestáns propagandisták leleménye, bár persze az illető pápa tényleg gazfickó volt. (Majdnem olyan, mint a mostani??? ) A Mohács körüli események ábrázolása nem zsidóilag, hanem törökileg hazudós, emlékeztetve a magyar nézők körében is népszerű Szulejmán TV-sorozat megoldásaira. Solmaz Kâmuran is igyekszik a török lelkiismeretet könnyíteni egyrészt azzal, hogy nála II. Lajos casus bellit nyújtva megöleti a Szulejmán trónralépését neki hírül vivő török követet, másrészt a törökök mohácsi dicsőségét erősíti a magyar, illetve keresztény sereg létszámának erős eltúlzásával.
"Lassan sötétség borult a tájra, amikor az ötvenezer harcosból álló magyar hadsereg és a hetvenezer német, cseh, olasz, lengyel és spanyol fegyveres a mohácsi síkon készülődött, hogy megmérkőzzön a háromszázezer fős oszmán sereggel." (190.old.)
Tanulságos viszont két nyilvánvaló tendencia szerepeltetése az írónő meséjében. Az egyik, amikor Nagy Szulejmán szövetségese, a francia király követei fogadása után (akiknek megígérte a Habsburg császár, V. Károly elleni harcot), újabb küldöttet fogad:
"A következő látogató egy egyszerű fekete csuhába bújt pap volt, Luther Márton egyik tanítványa. A szultán meghallgatta a mondandóját, és eltökélte, hogy bőkezűen támogatni fogja az új vallási mozgalmat, amely egyre több követőt vonz Európa-szerte. Az oszmán uralkodó meg volt győződve, hogy ha szembe kíván szállni a katolikus világgal, akkor nem csupán fegyverekre van szüksége, hanem az aranydukátokkal kötött szövetségekre is." (176. old.)
A másik a budai zsidóknak tulajdonított ötödik hadoszlop-szerep a mohácsi csata estéjén:
"Bali bég alázatosan lehajtotta a fejét, úgy hallgatta végig a szultánt. - Isten adja rád áldását, szultánom - felelte. Te vittél bennünket dicsőségre. Kérem Istent, hogy soha nem kelljen megízlelnünk hiányod keserűségét. A mai napon a te parancsnokságod alatt sikerült a a mocsárba temetnünk e magyarokat, és holnap ugyanezt megismételjük Budán. Ha még akad ott valaki, akiben van elég bátorság, hogy szembeszálljon velünk. Burak, aki immár a lovasság egyik parancsnokaként szolgált, előlépett.
- Szultánom, alaposan felmértem a helyzetet. A város teljesen kihalt - csak a zsidók maradtak ott. A vezetőjük, József, előkészítette számunkra a város kulcsát. Izgatottan várják a janicsárok bevonulását. Szultánom, mindössze egyetlen kívánsággal álltak elő: szeretnének Isztambulba utazni, ha fenséged engedélyt ad rá.
- Késedelem nélkül hajóra szállhatnak a Dunán. Engedélyezem, hogy akár Szalonikiben, akár Isztambulban letelepedjenek, Burak pasa."
A regénybeli Eszter kira már kislány korában egy emberi érzelmektől mentesnek tűnő, erőszakos, nagy egójú törtető, még saját családtagjaival szemben is, a hárembeli kereskedelemi közvetítői és diplomáciai-hírszerzési karrierje során pedig egyfajta pénzszerző robotként ábrázolja Solmaz Kâmuran, bár ezt egy romantikus regényekbe illő szerelmi és "elszakított testvérek" szállal ellensúlyozza a profi szerző. Egy másik lelketlen pénzcsinálógép szerepében tűnik fel a híres zsidó pénzember, Jozef Nasi is, és a regény beszámol róla, hogy a birodalom gazdasági-pénzügyi irányítása szőröstül-bőröstül ilyen zsidó szakemberek kezében volt.


A történeti tények Eszterről, akit nem is hívtak Eszternek, de...


Az utóbbi néhány évtized történészei a források alaposabb átvizsgálásával feltárták (vagy ma ez a többségi álláspont), hogy a 19. században európai történészek és irodalmárok által újra felfedezett és elég ismertté tett, csúnya véget ért isztambuli "Eszter kira" alakját valójában legalább három ténylegesen élt "kira", vagyis a hárem kereskedelmi és gyakran diplomáciai-intrikai közvetítőnője személyének történetéből gyúrták össze, akik mind zsidók voltak. A ma elfogadott történészi álláspontot a legkézenfekvőbben. Sz. Simon Éva: Zsidó epizód az "Oszmán válság" idején - "Kira"-gyilkosság a szultáni szerájban c. cikkéből (Levéltári Szemle, 52. (2002) ) és Daria Kovaleva: The Trope of Kyra as a Jewish Female Intermediary in the Sixteenth-Century Ottoman Imperial Harem: Theory and Practice, Fiction and History c., a CEU-n írt diplomamunkájából ismerhetjük meg.A 19. század elején a fikciós és komoly történelmi irodalom képviselői tévesen egybemosták az 1590 táján természetes módon elhalálozó Ester Handalit, Hürrem és Nurbanu szultánák "kirá"-ját utódja, Esperanza Malchi személyével, akit Szafije szultána kirájaként lincseltek meg a lázadók a fentebb részletezett módon 1600. április 1-én. A névcsere azért sem meglepő, mert a felkoncolt Esperanza Eszter nevű elődje évtizedekig töltötte be finkcióját és Európa-szerte ismert név volt a királyi udvarokban, melyek felé közvetítő szerepet töltött be a közvetlen külső kapcsolatoktól elzárt háremi nagyasszonyok megbízásából. Érdekes kérdés, hogy a lincselés áldozatát Eszternek nevező szerzők tudatalattijára nem hatott-e egyúttal az esettel annyiféle (szerepcserés) párhuzamot felmutató bibliai Eszter könyve...

Az állam vezetőinek protekcióját élvező korrupt, élősködő, az ország pénzét rontó zsidó pénzember és a fejét követelő dühös tömeg sztorija egészen hasonló módon fordult elő már korábban a magyar történelemben Szerencsés (Fortunátus) Imre esetében, azzal a nem apró különbséggel, hogy ő nevét kiérdemelve valóban ezt is szerencsésen megúszta, nem úgy, mint isztambuli utóda, "Eszter" (Esperanza) kira, akinek Hámánéra emlékeztető halált hozott a sorsa, héberül "pur".

------------------------

A Purim ünnepe a zsidó írástudók, társadalommérnökök szándékának megfelelően a zsidó közösség tagjait évezredek óta arra neveli, hogy gyűlöljék a velük egy országban élő őslakókat, perzsákat, palesztinokat, törököket, magyarokat, és legyenek készek ezen "amálekiták", a diaszpórában a többségi nemzet tagjai ellen fegyvert ragadni. A Purim farsangias külsőségei között nem a megbékélés jeleként, hanem kegyetlen tréfaként szokás gúnyos szerepcsere keretében "összetéveszteni" az "átkozott Hámánt", a gojt az "áldott Mordechájjal", a gojirtást vezető zsidó hőssel. A törzs ünneplő tagjai jól értik, hogy a "fordított napon" az "elnyomónak" nevezett többségiek bőrébe bújó zsidók látványa semmi jót nem jósol az előbbieknek.

Szenes Hanna Purim idején, a gyűlölt perzsa hadsereg egyenruhájában. 



41 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gondolom, az se véletlen, hogy a brüsszeli merénylet a 2016-os (5776) purim előtti napon történt...
Üdv.: fabéla

Bobkó Csaba írta...

Igen, ezt én is megjegyeztem pár helyen.

Névtelen írta...

Nekem van egy régi ismerősöm, aki anyja Márai-mániája miatt lett Eszter, és duplán rátolt erre a vonalra. Zűrös családja miatt állt a felforgatás élére (fiatalkorában más témában, már nem lényeges), ebből következően az egyetemen hebraológiát tanul(t) (nem tudom, így kell-e írni, vagy hebrológia, héber tudomány, passz), ráadásul megtanult románul, mindent a karrierre téve, ha ráment párkapcsolata, azt sem bánta. Persze ez már az egészséges(ebb) világszemléletűeknél is probléma, de nála úgymond halmozottan hátrányos a helyzet. Van egy olyan érzésem, hogy fogok még felőle hallani a jövőben a tudomány terén, ha így folytatja. Sajnos jó példája annak, hogy a felforgatók az okos magyarokat is beszervezik. Tudom, ez most zavaros, és egyelőre semmi alapja nincs, de furcsa az illető hölgy életképe.

FL

Névtelen írta...

Hebraisztika.

Az "öngyilkos dzsihádista" merénylők mítosza lassan már csak az agymosott tömegember képzeletében és a fősodratú médiákban él. Hiába próbált a háttérhatalom ezúttal egy (azaz összesen 1 db ) élve elfogott tettest is produkálni. Számomra nem is annyira kérdés, hogy a hamiszászlós támadásoknak kik a megrendelői, hanem inkább a végrehajtás mikéntjére lennék kíváncsi. Egy-egy adott ország kormánya (legutóbb a francia és belga) vajon tud a készülő eseményekről? Tudnia kell, hacsak nem ő maga a megrendelő! A titkosszolgálatok tevékenyen részt vesznek benne, vagy csak - felsőbb parancsra - szemet hunynak? Mondjuk a belga állambiztonság nem éppen a hatékonyságáról híres, de a francia hírszerzés tudta nélkül - már bocsánat, - még pukizni sem lehet.
Hogy épül ki a hálózat? Kik a valódi végrehajtók? Már korábban felfigyeltem egy érdekes jelenségre, amit többen is megerősítettek, hasonló tapasztalatok alapján: egy-egy nagyobb balhé előtt szokatlan aktiviással mozognak diák / hippi - kinéztű fiatalok európa fogalmasabb városaiban. Általában deviáns kinézetűek, gyakori rajtuk az okkult szimbólumos tetoválás, nemzetiségileg pedig nagyon kevertek. Persze egy részük, főleg a fesztiválok idején tényleg valamelyik narkós rezervátumba igyekszik, de ennyien azért nem. Múlt nyáron a migráns-válság tetőzése előtt ugrott meg a nagyvárosokban az ilyen "gyalog kakukk diákok" felbukkanása. Külföldi ismerősöktől ugyanezt hallom. A másik jelenség a külföldi rendszámú luxuskocsik számának megugrása, természetesen a szokásoshoz viszonyítva. Először 1994-ben, a miskolci mszp kongresszus előtt tapasztaltam ezt (tudjátok, ami után a pufajkás kocsijába belerohant az álló teherautó).
De ezt talán nem is hoznám fel, ha nem akadt volna a kezembe nemrég egy 2002-es újság, amiben egy cikk pont azzal foglalkozik, hogy a 2001.09.11. előtt, New Yorkban, nagyon sok külföldi "diák" jelent meg, akik festményeket árusítva - a képügynökösködés általában tipikus fedőtevékenység, - sok helyre bejutottak. Csakhogy ott a rendőrség igazoltatta is őket, nem úgy mint nálunk, - nos... talán meglepő, de izraeliek voltak.
Tihamérffy

Birgi Zorgony írta...

Van ebben az egészben valami tragikus: az, hogy a keresztények elleni zsidó erőszakot nem a keresztények tárják fel, hanem még azt is a zsidó szerzők. Persze, a zsidó erőszakra rámutatni csak a zsidóknak szabad, a keresztényeknek nem, na de ez csak az érem egyik oldala. Van ennek az éremnek egy másik oldala is: valahogy nem nagyon látom, hogy a keresztények az ellenük irányuló zsidó erőszakkal kapcsolatos tiltakozásukat csak nagy nehezen – mondjuk épp ezen erőszaktól való félelmükben – fojtanák magukba. Tehát nem a megfélemlítés miatt tabu ez a téma. Bizony, így van ez: a zsidó szerzők szállítják a muníciót a keresztényeknek a zsidóság ellen, amit azok még csak fel sem használnak. Miért? Mert így vannak „idomítva”. Így aztán minden kockázat nélkül lehet szállítani azt a bizonyos muníciót, következménye úgysem lesz: akkor is csak „keresztény antiszemitizmus” fog létezni, „zsidó antikrisztianizmus” nem. Na, ha valami, akkor éppen ez mutatja a kereszténység végzetes megbetegedettségét: azt, hogy egyházaink, egyházi notabilitásaink és teológusaink „zsidóbbak lettek a zsidóknál”.

Bobkó Csaba írta...

Én hálás vagyok a tisztességes zsidó szerzőknek és munkásságuk segít elkerülni a rasszizmus, vagy előítéletesség csapdáját. Azt gondolom, hogy sokunk hasznosítja ezeket, de jó esetben éppen nem "a zsidók" ellen, vagy helyesebben nem a zsidó származásúak ellen. Az más kérdés, hogy e szerzők is segítenek megérteni, hogy viszont a zsidó közösségek alapját jelentő identitás és annak továbbadását lehetővé tevő közösségi hagyományrendszer teljesen törvényszerűen teszi a közösség átlagos tagjait gyűlölködővé a törzsön kívüliekkel szemben. Ezért a tisztességes zsidó szerzők egy része elmegy a logikus végpontig, ami a minimum is egyben: hogy ez az identitás, mint közösségképző tényező káros, embertelen, jobb lenne, ha nem lenne. A konzekvenciát többjük, pl. Shamir, Naeim Giladi a kitéréssel vonta le. Előbbi vallásilag, kereesztény lett, utóbbi etnikailag arabnak tekintette magát, mint iraki születésű, arab anyanyelvű ember. Zsidóságát, cionizmusát letette, mint egy fertőző ruhát. Még egy praktikus szempont: sok leleplezést nem várhatunk másoktól, mert a hihetetlenül terjedelmes és hihetetlenül bonyolult nyelvezetű judaista irodalom ismerete szinte csak született zsidóknak adatik meg. Néha persze muszáj dicsekednie olyanoknak is, akik e hagyományt büszkén vállalják, ebből is adódik pár szép lebukás... :-) A visszafogottabb erküölcsös zsidó szerzők csak reformálnának, pl. eltörölnék a Purimot, én őket is tisztelem, de úgy vélem, két lépssel ugranák a szakadékot. Mert ha a judaizmusból kitakarítjuk a xenofóbiát, nem marad semmi.

Birgi Zorgony írta...

Bár nem teljesen ide tartozik, de – kapcsolódva az előttem hozzászólóhoz – az „iszlám terrorizmussal” kapcsolatban valami valóban nem stimmel. Mondhatni az „iszlám terrorizmus” több sebből is vérzik. :-) Mindenekelőtt itt van, hogy a merényletek döntő többségét muszlimok ellen követik el. Nemrég propagandafilmen mutatták be, hogyan robbantanak föl „precíziósan” egy gyönyörű mecsetet. Szívfájdító volt látni. Engem mindannyiszor meglep az a „különös kegyetlenség” is, amellyel a merényleteket, kivégzéseket, gyilkosságokat végrehajtják, ahogyan nyiszálják-nyeszetelik áldozataik torkát, lehetőleg kisfiúkat alkalmazva e feladatra. Eszembe jut erről a régi, de most felújított amerikai katonai doktrína, a „reális elrettentés” (real deterrence). Aztán itt van, hogy az Egyesült Államokban – a szabad fegyvertartás országában – feltűnően nincsenek merényletek 2001 szeptembere óta, márpedig elég egy piac közepére beállni egy Kalasnyikovval... Az is érdekes dolog, hogy miért a belgák ellen követnek el merényletet, amikor azok semmi „rosszat” nem tettek, sőt! Minden jótett elnyeri a maga méltó büntetését? Azt ugyebár számos oldalról hallani, hogy Izrael híresen jó viszonyban van azzal az Iszlám Állammal (sok arab karikatúra szól erről), amelynek fő támogatója Izrael másik nagy közel-keleti barátja, Szaúd-Arábia. Azt még a „hivatalos politológia” is elismeri, hogy az Iszlám Állam születésénél az Egyesült Államok bábáskodott, és – bár ez már nincs „hivatalosan” kimondva – ha egyszer az Iszlám Államot Izrael tőszomszédságában hozták létre, aligha voltak kihagyva a „buliból” a zsidók. Az Iszlám Állam szereti pusztítani a nem muszlim műemlékeket – azokat a műemlékeket, amelyekkel az iszlámnak ezerötszáz éven keresztül semmi baja nem volt. Viszont a múlt pusztításának gyökerei elég mélyre nyúlnak. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Mircea Eliade Az eredet bűvöletében című könyve „Paradicsom és utópia” című fejezetének első felét (149–169. o.): jól látszik ebből, hogy a „múltat végképp eltörölni” kommunista elve egyszerűen a XVII–XVIII. századi pionír neoprotestáns „amerikanizmus” folytatása. És azt is tudjuk, hogy már a II. világháború terrorbombázásai (sic!) is elsősorban a német városok középső, óvárosi negyedei ellen irányultak.

Mindezek a megfontolások szerintem abba az irányba mutatnak, hogy az „iszlám terrorizmus” merényleteinek jó része megrendelt, mondhatni az Iszlám Állam csak „alvállalkozó” avagy kivitelező, melynek egyik fő feladata „hasznos idióták” kitenyésztése, akik hajlandók életüket adni maguk sem tudják miért. Pedig a cél szerintem eléggé egyértelmű: káoszt idézni elő. Az Iszlám Állam mindenekelőtt magának az iszlám világnak az öngyilkossága, és ezt az öngyilkosságot gyakran öngyilkos merénylőkkel végeztetik. Az Iszlám Állam mindenekelőtt az iszlám világ önmaga ellen fordulását fejezi ki. Persze, nyilván mindez egy „összeesküvés-elmélet” irányába mutat – de ha egyszer a filozófiában és a fizikában nevetségesnek, sőt szubfilozófiai és áltudományos álláspontnak számít az a „naiv realizmus”, amely a valóságot azonosítja a tapasztalható világgal, akkor a politika síkján miért kötelező „naiv realistának” lenni? Nem értem, miért gondolják egyesek, hogy összeesküvés csak a múltban létezett (pl. Martinovics-összeesküvés). Igaz, még ma is van elfogadott, „balos” összeesküvés-elmélet. A szerző (Feledy Botond), aki nem éppen „árja”, érdekes módon (alig akartam hinni a szememnek) a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora. O tempora, o mores!

A politikában a „naiv realizmusnak” – a felületi jelenségek mögötti rejtett mozgatórugókra irányuló kutatás tiltásának – egyetlen üzenete van: ne gondolkozz!

Bobkó Csaba írta...

Ami a jezsuitákat illeti, közismert konteó, hogy Loyolai Ignác marranó volt és az meg tény, hogy a jezsuita rend alapításakor tele volt marranókkal, akiket faji törvények alapján tiltott ki a rend második-harmadik nemzedéke. Az Iszlám Államban nem az iszlám fordul maga elen, hanem egy áliszlám trójai faló, melyet Izrael hozott létre. A műlt eltörlése egy alapvető elem a misztikus nihilizmusban az ókor óta. Több Petőfi-verset is idéztem e felfogás dicsőítése tárgyában.
"Véres napokról álmodom,
Mik a virágot romba döntik,
S az ó világnak romjain
Az új világot megteremtik"

Birgi Zorgony írta...

Csaba, Avilai Szent Teréz zsidó hátteréről tudok (ez persze semmit nem von le egyedülálló értékéből) – de milyen bizonyítékok vannak Loyolai Szent Ignác marannó voltára? És mit értesz azon, hogy ő „marannó” volt: zsidó ősökkel rendelkezett, akik még Szent Ignác születése előtt kikeresztelkedtek; vagy ő maga még zsidó vallásúnak született, de kikeresztelkedett? Illetve csak egyszerűen zsidó származású volt, vagy dönme típusú titkos zsidóként végzett aknamunkát a Katolikus Egyházban?

Bobkó Csaba írta...

Ezek korabeli pletykák és ma ismert konteók, melyekre én nem teszem fel a nyakam. A zsidók Kolombusszal is dicsekszenek, meg Kadhafival, stb. Szóval az ismert pletyka és konteó, hogy létezett ehgy Alumbrados nevű titkos társaság, jelentése spanyolul "iluminátusok", megvilágosodottak. Marranó felforgató szervezet, kb. ugyanaz, mint a későbbi Weishaupt-csapat. Állítólag tagja lett volna L. Ignác és mivel nyomában volt az inkvizíció, előre menekült és nagy szolgálatot tett az Egyháznak, később szentté avatták. A sztori szerint nem véletlen, hogy az ő idejében lett tele hozzá hasonló marranókkal az új rend, akiket nem győztek később a nemzsidó jezsuiták páros lábbal kirugdosni. Magyarországon és világszerte sok jót tettek a jezsuiták akkoriban, a mai tevékenységük kezdi rontani a mérleget... :-)

Bobkó Csaba írta...

Robert Aleksander Maryks: "The Jesuit Order as a Synagogue of Jews"

http://www.amazon.com/Synagogue-Studies-Medieval-Reformation-Traditions/dp/900417981X

"In The Jesuit Order as a Synagogue of Jews the author explains how Christians with Jewish family backgrounds went within less than forty years from having a leading role in the foundation of the Society of Jesus to being prohibited from membership in it. The author works at the intersection to two important historical topics, each of which attracts considerable scholarly attention but that have never received sustained and careful attention together, namely, the early modern histories of the Jesuit order and of Iberian purity of blood concerns."

Bobkó Csaba írta...

Ez a blog idézi Loyolai Ignác megdöbbentő filoszemita kijelentéseit, John O'Malley, "Az első jezsuiták" c, a Harvard Egyetemi Kiadónál megjelent könyvéből: http://semiticcontroversies.blogspot.com/2014/11/saint-ignatius-loyola-on-jews.html?q=Loyola
1. Loyolai Ignác és alapító rendtársai elítélt, gyakran HALÁLRA ÍTÉLT zsidó nűnözőket hoztak ki a börtönből, ha azok hajlandók voltak belépni a jezsuita rendbe!!!
2. L. Ignác kijerlentette, hogy "szeretne zsidó származású lenni", mert ezzel közeleb lenne Jézushoz, a zsidóhoz. A II. Vatikáni Zsinat előfutára...
3. Kijelentette, hogy a zsidók jobb keresztények, mint a gojok...

A linkelt blog megadja a mű oldalszámait az egyes idézetekhez.

Melampo írta...

Loyolai Szent Ignác és a Jezsuita rend történetével kapcsolatos művek közül valószínűleg legalaposabb Jean Lacouture Jezsuitákcímű kétkötetes könyve.
Sajnos csak francia nyelvű kiadás létezik belőle.
Ez a magyar nyelvű részlet talán válasz lehet a kérdéseitekre.

http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1824/

Birgi Zorgony írta...

Köszönöm az irodalmi ajánlásokat (Csaba és Melampo). Közben én is utánanéztem a kérdésnek máshol (Robert Aleksander Maryks [ed.]: A Companion to Ignatius of Loyola. Leyden, 2014, Brill; James W. Reites: „St. Ignatius of Loyola and the Jews.” Studies in the Spirituality of Jesuits, 1981/4). A Melanpo által említett tanulmány gyakorlatilag ugyanazt mondja, mint Maryks munkái. Valószínűleg ő a forrás.

A jelen pillanatban a következőképpen látom a helyzetet. Egyértelmű, hogy Szent Ignác nem volt zsidó és nem rendelkezett zsidó ősökkel, tehát a szó klasszikus értelmében maranno sem lehetett. A szerző ugyanis felsorolja a rend összes jelentős converso (újkeresztény) vagy konvertita gyökerű személyiségét, és Szent Ignácot nem említi. Úgyszintén nem említi Szent Ignác zsidó voltát az Encyclopaedia Judaica, noha egyébként nem feledkezik meg a rend korai időszakának néhány jelentős újkeresztény személyiségéről. Ha Szent Ignác zsidó származású lett volna, nem lett volna értelme arról beszélnie első életrajzírója (Pedro de Ribadeneyra) szerint, hogy „a mi Urunktól származó különleges kegyelemnek tekintené azt, ha zsidó származású lenne” – majd az életrajzíró hozzátette Szent Ignác magyarázatát: „Miért? Képzeljétek csak el, ha egy ember vér szerint [secundum carnem] rokona lehetne a mi Urunk Krisztusnak és a mi Asszonyunknak, a dicsőséges Szűz Máriának!” (idézi Robert A. Maryks: [The Jesuit Order as a Synagogue of Jews. Leyden, 2009, Brill, 45. o.) A könyv még néhány hasonló szellemű kijelentést idéz Szent Ignáctól (akárcsak a Melampótól idézett tanulmány). Hogy aztán ezeket a kijelentéseket ki hogyan értékeli, az „vérmérsékletétől” függ. Jómagam e vágyakozásban nem osztozom Szent Ignáccal, de az ő számára ez minden bizonnyal másként vetődött fel, mint ahogy a mi számunkra a zsidó világuralom kiteljesedésének hajnalán. Számára Krisztus a maga testi–lelki, emberi–isteni teljességében mindenek fölötti példa volt az imitatio Christi – „Krisztus követése”, vagy inkább „Krisztus imitációja” – értelmében. Először is rá a „zsidó vér” nem azért gyakorolt vonzerőt, mert általa maga is zsidóvá lehetett volna, vagy mert ilyen módon olyan „forrásokhoz” is hozzáférhetett volna, mint amihez spanyolként nem, hanem mert általa testi rokonságba került volna az Újszövetség legfontosabb, általa rajongva szeretett személyiségeivel. És ez azért nem elhanyagolható különbség! Másodszor számára a zsidók csak mint lehetséges vagy tényleges konvertiták voltak fontosak, és – mint a misszió elkötelezettje – mindent elkövetett azért, hogy megtérítse, kereszténnyé tegye a zsidókat (mint ahogy a mórokat is). Sőt, mintha a korai jezsuitizmus a zsidók misszionálását kifejezetten szívügyének tekintette volna, egészen addig elmenően, hogy a rend tagjaivá váljanak, vagyis „Jézus Krisztus hadseregébe” lépjenek. (A rend csak később jött rá arra, hogy ez kétélű fegyver.) Harmadszor Szent Ignác szóban forgó kritikus kijelentései egy olyan életrajzírója által maradtak fenn, aki egy converso – zsidó származású keresztény – fia volt. Egy ilyen kritikus kérdésben egy ilyen szerző tanúbizonysága azonban mindig kétséges. Kétséges, hogy pontosan ez hangzott-e el Szent Ignáctól, és nem tett-e hozzá valamit az életrajzíró. Mindenesetre – és ez kétségtelen – a korabeli forrásokból egyáltalán nem látszik az, hogy Szent Ignác úgy viszonyult volna a zsidókhoz, mint mondjuk a kései Luther. De hogy maga „titkos zsidó” lett volna akár konkrét, akár átvitt értelemben, az – különösen az életmű egészének fényében – kizárható.

Birgi Zorgony írta...

Ennyit Szent Ignácról történeti értelemben. Ami háttérhatalmi vonatkozásait illeti, úgy találtam, hogy éppen zsidó – hozzá kell tennem, hogy igencsak kétes zsidó – források kezdték el terjeszteni róla zsidó származását. Ezzel kapcsolatban először is ne feledkezzünk meg arról, hogy a jezsuita rend évszázadokon keresztül a Trón és az Oltár ellen irányuló szabadkőműves felforgatás leghevesebb ellenfele volt. Aztán a jezsuita rend soraiba 1593-tól egészen 1946-ig nem volt szabad zsidó származásúakat felvenni. Nem véletlen, hogy a közvéleményt kialakító általános propaganda – melynek persze nagyon is specifikus gyökerei vannak – mennyire igyekezett démonizálni a Jézus Társaságot. Sajnos a szabadkőművesség és a jezsuita rend, e két „elit csapat” párharcából az előbbi került ki győztesen, és ez nemcsak azt jelentette, hogy elnyomták és visszaszorították a rendet (ez már persze jóval korábban elkezdődött), hanem azt is, hogy megszállták és elfoglalták, és a jelen pillanatban a nyugati kereszténység legnagyobb szégyeneként a jezsuita rend a hagyományos keresztény értékrend fellazításának egyik fő egyházi ágense lett. Belegondolni is rossz! És én nagyon is könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a rend alapítójának titkos zsidóként való bemutatása a jezsuita rend elleni ármánykodás betetőzése, s egyúttal a halottgyalázás minősített esete. Mert nem elégednek meg azzal, hogy maximálisan befeketítették, majd pedig saját céljaik szolgálatába állították a rendet, de miután mindezt megtették, a rend szent alapítóját – egyfajta „kegyetlen kegyelemdöfés” formájában – még „le is zsidózták”. Ez tulajdonképpen a jezsuita rend teljes bekebelezését jelenti legnagyobb ellensége által. Jól látszik ez a tendencia már a Melampo által hivatkozott írásból (csak meg kell nézni, hogy a szerzőnek milyen témájú könyvei vannak. És ha jól megnézzük, már a Csaba által említett – egyébként maximálisan tudományos hátterű – munka címe is sokat elárul: The Jesuit Order as a Synagogue of Jews – „A jezsuita rend mint a zsidók zsinagógája”. Ugyanis még ha teljes mértékben el is fogadjuk azt, ahogy a könyv tálalja a kérdést, akkor is nagyon erős túlzás a cím, vagyis hogy a zsidók zsinagógája lett volna a rend. Szerintem ez csak az általános modernista vágy: csak szeretnék, ha az lenne, illetve az lett volna. Nem lehetett az azonban már csak azért sem, mert a rend korai zsidó tagjai keresztények voltak, és őszinte vallásgyakorlásuknak éppen Szent Ignác mélységes keresztény elkötelezettsége és egyedülálló lelkivezetői tapasztalata a záloga, illetve az általa kifejlesztett és gyakorolt discretio spirituum – „a lelkek megkülönböztetése”. Persze nem zárható ki, hogy azért még egy Szent Ignác mellett is „becsúszott” egy-két olyan neofita, aki legbelül megőrizte kötődését eredeti, de elhagyott valláshoz, és akinek sikerült megtévesztenie Szent Ignácot. De hogy ő maga akár konkrét, akár átvitt értelemben maranno lett volna, az szerintem egyértelműen kizárható.

Egyébként a „börtönmisszió” nemcsak a zsidókkal, hanem mindenkivel (például a moriscókkal) kapcsolatban is integráns részét alkotta a korabeli jezsuita spiritualitásnak. Azzal, hogy a zsidók megtérítésére különös figyelmet fordítottak, csupán „maranno” mesterüket, Jézus Krisztust követték, aki azt mondta, hogy „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól” (Evangélium Máté szerint 15:24).

Birgi Zorgony írta...

És hogy azért a rend nem volt a „zsidók zsinagógája”, azt többek között a zsidó származású Avilai Szent János esete mutatja:

János „1545-ben kapcsolatba került Loyolai Ignáccal. Fellelkesülve hosszú ideig azon gondolkodott, hogy tanítványaival együtt belép Jézus Társaságába. Megbeszéléseket is folytatott róla, s Ignác nem is vonakodott volna, hogy fölvegye őket. »Avila sokat adhatna nekünk« vélte. Úgy látszik, hogy Andalúzia akkori provinciálisa, P. Bustamente nem volt olyan készséges, mint az alapító. Ellenezte János belépését, feltehetően zsidó származása miatt. Akadályként jelentkezett János folytonosan rosszabbodó egészségi állapota is. Nyugodtan halnék meg, ha barátaimat e szent társaság szárnyai alatt hagyhatnám, mondta. Ez sem sikerült, mert granadai barátai között számos megtért zsidó volt, és a rend nem vette fel őket. Néhány tanítványa 1554-ben mégis belépett Jézus Társaságába.”

Mindezt úgy mondom, hogy személy szerint nem különösebben szimpatizálok sem Szent Ignáccal, sem a jezsuita renddel, sem a jezsuita spiritualitással mint a nyugati szerzetességen belül megjelenő meglehetősen atipikus jelenséggel. Ennek ellenére a rendnek felbecsülhetetlen jelentősége volt mind az ellenreformáció vonatkozásában, mind pedig a Katolikus Egyháznak a szabadkőművességgel szembeni évszázados küzdelmében.

IlluminátusHánter írta...

Ezt a sok baromságot.

Névtelen írta...

@OFF: Brexit? Ki tervezte és miért?

Bobkó Csaba írta...

Jó kérdés. Olyan ez, mint a Soros elleni kampány a háttérhatalommal szintén kapcsolatot tartó szereplők részéről. (saját egykori támogatottjai részéről...) Kicsit ez is igazolni látszik régi álljtásomat, hogy a konteós szubkultúra ismert szerzőinek jó része nem tekint a dolgok mélyére, amikor a háttérelit céljául a Világállamot jelöli meg. Az én sajnálatos véleményem szerint az ő céljuk a pusztítás, az emberiség és ha lehet, az élet kiirtása, a Teremtés eltörlése. Nem gondolom, hogy ez utóbbi sikerülhetne nekik, de az EU, az USA, vagy a szabad világkereskedelem ezeknek nem igazi célok, ahogy pl. Izrael Állam sem, ezeket maguk fogják boldogan elpusztítani. A kádereiket is odadobhatják akár népharagnak is, akár Sorost is, direkt élveznék a cirkuszt. Ilyen volt a Rajk-per is.

Névtelen írta...

Egyetértek veled, Csaba!
Amúgy a Brexit-jelenséget kritikusan szemlélve, egy idő után valahogy kilóg a lóláb: nagy a siránkozás, a felháborodás, a fenyegetőzés, összeomlik a pénzpiac, a gazdaság, meg hogy játszuk újra a meccs... a szavazást, stb. Az angolok már lassan primitív barbároknak lesznek beállítva a háttérhatalom részéről, szóval úgy tűnik, mintha ez egyszer véletlenül tényleg a józan ész győzött volna, és most hurráoptimizmussal várhatjuk az EU Birodalom összeroskadását.
Csakhogy valami nem gömbölyű a történetben! Brüsszel reagálása elég gyanús.
Szerintem itt is annak vagyunk tanúi, ahogy egy korábbi blogodban már írtad a kommunista világrendszerrel kapcsolatban, hogy a New York-i Wall street bankárelitje, a háttérhatalom, hozzákezdett saját szönyszülöttjének lebontásához.
Tihamérffy

Bobkó Csaba írta...

Csak az a baj, hogy ez után pár lépéssel az atomháború is várható...

Névtelen írta...

Pár hete érlelődik bennem a kérdés: miért tekinted az "eszméken" belüli belharcokat "modern", felforgató dolognak, ami csak a szabadkőművesek (pl. 1776-os amerikai függetlenség), kommunisták (Rajk, Rákosi, Nagy) stb. sajátja? Hiszen már az Árpád-házi királyok élete is arról szólt, hogy egymás ellen vezettek csatákat, mert egyik testvér irigyelte a másik trónját, vagy épp az unokatestvér. De akár az Aranybulla kiadása, és a XIII. század második felében a bárók, "elő-kiskirályok" erősödése is ide illik.

FL

Bobkó Csaba írta...

Igaz, de szerintem kétféle konfliktus van, a sima hatalmi harc, illetve geopolitikai összecsapás, illetve van az eszmei alapú felforgatási szándékkal végrehajtott támadás. A kettő keveredhet, amikor fegyverként vetnek be felforgatókat a geopolitikai ellenfél ellen, erre példa, amikor a Napkirály azokat a felforgatókat támogatta nálunk, akiket otthon kiirtott. Persze az Aranybulla-sztoriban már ott az eszmei felforgatás is, nem véletlen, hogy angol előképe olyan divattéma a mai haladár filmiparban. Amikor V. István apjára, IV. Bélára támadt, az "csak" hatalmi harc és szimpla emberi hülyeség volt.

Névtelen írta...

Az Aranybullának állítólag nincs köze a Magna Chartához, legalábbis előzményében. De ha lenne, az igen furcsa képet festene a XVIII-XIX. századi mozgalmakról, hiszen a forradalmakról terjedt el, hogy "nálunk minden évtizedes különbséggel érkezik nyugatról", mint pl. a művészeti stílusirányzatok, de Petőfi is 1848-ban volt 1789-es eszmeiségű. Miközben a Magna Chartát (1215) mi 7 év alatt "lemásoltuk" (1222). Akkor még nem volt gond a gyorsabb terjedéssel.

FL

Bobkó Csaba írta...

Erre van egy elég jó összeesküvéselmélet http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3155/egy-angol-batu-kan-udvaraban. Az angol és magyar nemesek a Szentföldön találkoztak épp azokban az években.

Névtelen írta...

A Nizza-i tömeggázolás se az, szerintem, mint aminek látszik... Apróbb részletek már szóra sem érdemesek, hohy pl. milyen ügyesen körbelőtték a rendőrök a fülkében a sofőrt, még véletlenül sem volt golyóütötte lyuk a szélvédőn a vezetőülésnél, a likvidált merénylő holttestét meg senki sem látta, stb.
Üzenet lehetett ez Angliának a Brexit miatt, mivel a gázolás a Promenade de Anglais-n (Angol sétány) történt. Ez esetben a kiválási népszavazás tényleg nem úgy sült el, ahogy azt a hatalmasok várták. Lehet, hogy a kilépésre szavazók aránya sem 52, hanem legalább 70 százalék volt?
Persze a franciák között senki sincs, aki elgondolkodna azon, hogy minek kell még 227 év után is ünnepelni a guillotine-vérengzéses, trón- és oltár ellen lázadó forradalmat??? Akinek nem ez a vérgőzös borzalom jelenti a francia nemzeti identitást, az nem megy ki tűzijátékot nézni meg Marseillaise-t énekelni, s akkor elkerüli a bajt.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tavaly novemberi párizsi merénylet a Bataclan klubból indult, ahol éppen egy amerikai, horror-metált játszó, deviáns zenekar a Csókold meg a sátánt c. dalát adta elő. Az ördög elég hamar ott termett... Volt olyan áldozat, akinek a barátai a temetéskor graffitit fújtak a koporsójára, - ami jól tükrözi mentalitásukat.)
Üdv.: fabéla

Névtelen írta...

Ez ugyanaz, mint nálunk márc. 15. ünneplése. Ha a franciák között senki nincs, aki gondolkozzon, akkor bizony nálunk sincs, aki gondolkozzon, hogy a reformkori Magyarországon, ahol folyamatos volt a fejlődés, miért volt szükség forradalomra? Azelőtt épp bevezették hivatalos nyelvnek a magyart, épült a Lánchíd, fejlődött pl. Budapest, "jó világ volt". Aztán még 1849 után is volt egy hosszabb békés időszak, további folyamatos fejlődéssel, mégis 1989 óta 1848-hoz tértünk vissza, elfeledve, hogy mi minden fejlődött az országban 1849/67-1914 között. A mai hazafias magyarok úgy kuruckodnak, mintha 1848 után rögtön 1919 jött volna. És te vagy az áruló labanc, ha felhívod a figyelmet, hogy Thököly törökbérenc volt. (Egy YT-kommentelő már az áruló labanc fejemet akarta kuruc fokosával betörni, és még arról sem hallott, hogy Kossuth az emigrációban szabadkőműves lett volna.)

A szélvédő körbelövésére egy naiv válasz: azért nem a vezetőt lőtték, hanem az anyósülést, mert addigra a merénylő átült oda. Egy morbidul cinikus válasz: NY-Európában nincs halálbüntetés, az anyósülésre célzással csak figyelmeztető lövést adtak ki, felszólítva a kormánynál ülő merénylőt a "jogsértő cselekedet befejezésére".

Az agymosást az is jelzi, hogy a foci eb előtt a huligánok (akik ugye a magyar hazafiaknak tekinthetők, ők a nemzet "lelke" és "ökle", Betyársereg, nacionalisták, 2006-os utcai harcosok) folyamatosan gerjesztették az iszlámellenességet, FUCK ISIS pólóban mentek ki az eb-re, volt, aki a marseille-i meccsre fehér-arab háborút vizionált. Más egy angol-orosz-magyar-lengyel uniót képzelt el az arabok és négerek ellen. Aztán ezt hamar sutba dobta az első angol vs. orosz utcaharc után. Végül lement a foci eb terrorizmus nélkül, és ugyanezek a huligánok, akik hónapokkal az eb előtt a terrorra készültek, rögtön átálltak a "nem véletlen, hogy nem volt terror az eb-n" mondókára. Néhányan meghűlve álltak, hogy hogyan lehet, hogy nem volt terror? És amíg valaki levonta a következtetést, hogy azért, mert az egész terror false flag, addig más ezt nem tette meg, és talán a mai napig nem érti.

Az pedig tényleg morbid, hogy a francia forradalomra emlékezve haltak meg. De ahogy sokan nem tudják nálunk, hogy Vasvári mit mondott márc. 15-én, úgy ott sem tudják talán, hogy mit hozott a francia forradalom (Vendée sokáig nem volt a francia történelemkönyv része). (A helyzet olyan, mintha a holokausztot ünneplő neonácik közé behajtana egy merénylő, és az összes neonácit gázkamrába zárná. Na, most azért rendesen túloztam.) A Marseillaise náluk himnusz lett, nálunk azért nem a Nemzeti dal a himnusz.
Egyébként számomra csak a héten tudatosult, hogy az angliai nov. 5-i tűzijáték nem Guy Fawkes-ot ünnepli, hanem épp Guy Fawkes tetten érését, és a protestáns királyság továbbélését. Tehát nincs happy Guy Fawkes Day nov. 5-én, hanem happy Protestant Day az. Viszont a filmes feldolgozásban Guy Fawkes a pozitív személy, aki küzd a posztmodern zsarnokság ellen. Aki Guy Fawkes-ot szeretné ünnepelni nov. 5-én, az nem tűzijátékkal és szalmabábégetéssel tegye, mert azt a másik oldal csinálja, hanem mondjuk templomi misével, alternatív katolikus emlékezéssel.

Visszatérve a franciákra: amíg köztársaság van, egyértelműen a forradalomra fognak emlékezni. Identitásválság akkor lenne, ha esetleg újra királyság lenne ott, és agymosott franciák 2-3 generációja jönne rá, hogy mennyire fals a kokárdázás, a Marseillaise, de lehet, hogy mert hangulatos és dallamos nóta, megtartanák, sőt, védelmükbe vennék. Nálunk is elég nagy megütközést keltene, ha egyik napról a másikra nem kéne általános iskolás tanárok százainak márc. 15-i ünnepséget szerveznie versekkel, énekekkel. Nagy az agymosás, na! Amiből jelenleg nincs kiút.

FL

Névtelen írta...

És visszatérve a "trón- és oltár ellen lázadó forradalmat" ünneplő kérdésre: miért kéne elvetniük a forradalmat?

http://ellenforradalmar.blogspot.hu/2016/07/vegyuk-eszre-az-idok-jeleit.html

- 200 ezer abortusz évente Franciaországban
- 100-ból 55 házasság válással végződik

Az a társadalom zsigerileg lázad az oltár ellen. A régi szép francia katolikus templom markolóval való elpusztításáról (nem volt már "marketingje" a templomnak, nem jártak az emberek templomba, ezért lerombolták) készült videót nem is linkelem. A trón ellen lázadás pedig annyira alap egy köztársaságban, hogy szóra sem érdemes részleteznem. Itt inkább azt érdemes feljegyezni, hogy a valóban működőképes alakulatok mennyire nem demokratikusan szerveződnek: egy cégnél nincs szavazás, hogy holnap mi, dolgozók, nem dolgozunk, hanem kirúg a főnök, ha neki valami nem tetszik, és hoz helyedre mást. De elég egy olyan dologra kitérni, ami most divatos, és még aktuális: a foci eb-n a válogatottak összetételét nem a játékosok, nem is a nép szavazta meg, hanem egyetlen ember, a szövetségi kapitány választotta ki mind a 23-as utazó játékoskeretet, mind a kezdőcsapatokat egy-egy meccsre! Az ilyen alapvető, életünkben mindennapos, hierarchikusan szerveződő egységek működését tanulmányozva (mit tanulmányozva, pusztán felidézve, hogy épp tegnap mit mondott a főnök...) kellene ráébredni, hogy a demokrácia még nem jött el, szóval vagy el kell űzni a főnököket, szövetségi kapitányokat (az apákat már elűzték, ld. fent válások), vagy az életben működőképes céges rendszert kell visszavezetni az államműködésre is. Mármint akkor, ha következetes vagy, ha csak a média mondja meg neked, hogy mi az elnyomó uralkodó, és mi nem, akkor mindegy, jó ez így.

FL

Névtelen írta...

tisztelt csaba nem valtozik a musor. remeljuk jol van nem beteg..egy olvaso aki olvasna

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, jól vagyok, csak sokat dolgozok. A blog nem fizet... :-) Terveim vannak, az aktuálpolitika is egybevág a konteókkal... Tél felé több időm lesz...

Névtelen írta...

Éppen azon gondolodtam egy korábbi hozzászólás kapcsán, hogy ezek az állítólagos iszlám-dzsihadista merényletek vagy olyan célcsoportok ellen irányulnak, amelyek a liberális nyugati - sátáni - antikultúra szennyét képviselik (charlie hebdo, bataclan, francia forradalom-ünneplők, stb.), vagy céltalanul, a tömeg ellen (brüsszeli reptér, vonat utasai Németországban, stb.), ahol nem csak európaiakat, hanem pl. ázsiaiakat, hovatovább muszlim bevándoroltakat is elérhet a vézget. Mert egy bomba nem válogat, a német vonaton pedig egy kínai család is megsérült. Valahogy hiányzik a dologból a logika. Aztán szinte nevetséges, hogy terrortámadásnak minősítenek egy közönséges, szerelemféltésből elkövetett bűncselekményt is.
Másrészt aki egy kicsit is ismeri az iszlámot, annak tudnia kell, hogy hívő muszlim ilyet nem tesz, ez a fajta "dzsihad" egy hamis mítosz. Persze az iszlám egész más okból hamis, eretnek vallás, de követőinek azért ad egyfajta szigorú erkölcsi tartást.
A Bataclan klub legyilkolt közönségének sátánista mivoltára egy francia pap még decemberben rávilágított prédikációjában, mire a püspöke fegyelmi eljárás alá vonta.
S nemrég jön a hír: egy francia papot öltek meg a "dzsihadisták" misézés közben. Komolyan, először azt gondoltam, ugyanarról a papról van szó, de azután kiderült, hogy ez egy 84 éves normandiai plébános volt. Már-már kezdtem gyanítani, hogy ez a hamiszászlós "dzsihad" most ősellensége a katolicizmus ellen fordul, amikor újabb meglepő hírt olvasok: a megygyilkolt idős pap a muszlim bevándorlók nagy barátja volt! Feltétlen híve az ökumenizmusnak és a beözönlő söpredék felkarolásának. Jaques Hamel atya állítólag kijárta a helyhatóságnál, hogy biztosítsanak termet a pénteki muszlim istentiszteletek számára, sőt, egy a plébánia tulajdonát képező üres telket is felajánlott mecsetépítés céljára, a templom közvetlen szomszédságában.
És pont ezt a papot ölik meg a szélsőséges iszlám dzsihadisták?...
Valami nagyon nincs itt rendben!
Tihamérffy

Bobkó Csaba írta...

írtam itt korábban a moszat-vezetőről, aki szentföldi miniszterelnökké választása előtt nyilatkozta, hogy ha kell, ma is kész zsinagógákat robbantani, mint ifjú korában. Ez ott beugró a magas állami tisztséghez... :-) Biztos akad spontán terrorakció, vaktában, de sok meg nem az.

Névtelen írta...

És a pápáról mi a véleményed? Most Luther Mártonról szólalt meg pozitívan.

Name7

Bobkó Csaba írta...

Hogyhogy? Van pápa??? :-) Üres az a szék...

Névtelen írta...

Hát akkor Luther szellem tölti be azt a helyet! Így már értem :-)

Ez egy református oldal egyik hozzászólása:
"A kereszténységet azonosítani a katolicizmussal sajnos nem új dolog. Még az általam igen tisztelt Orbán Viktor miniszterelnökünk is egy régebbi rádióbeszédében a kereszténység központjának nevezte Rómát. A szentatya kifejezést pedig buzgón használják sokszor protestáns lelkipásztoraink is."

És ez az orbán református lenne, vagy mi a szösz! Áruló, vagy csak helyezkedik? :O)

Bobkó Csaba írta...

Lesz ő még katkó, ha kiderül, hogy király korában így ő nevezheti ki a püspököket!!! :-)

Name7 írta...

http://24.hu/tudomany/2016/08/25/szornyu-szitokkal-illette-bercsenyi-grof-a-kiralyt/

'Jó' kis cikk a libsi portálon. Annyira jó a sorok között olvasni:

"A cseh rendek lázadásával induló harmincéves háború zűrzavara kiváló alkalmat teremtett a fejedelemnek az ország egyesítésére, így – török jóváhagyással – 18 ezres sereggel csatlakozott a Habsburg-ellenes erőkhöz."

Szóval akkor a török jóváhagyással harcolt Bethlen Gábor az ország egyesítéséért?

"Rengeteg támogatót is szerzett elsősorban a protestáns magyar nagyurak köreiből..."
micsoda meglepetés!!!

"Ő viszont nem volt hajlandó megkoronáztatni magát, pedig még a Szent Korona is a birtokában volt. Döntését jól átgondolta. A török ugyanis világossá tette, hogy nem járul hozzá Erdély és a királyi Magyarország egyesüléséhez, Bethlen koronázása kemény megtorlást, az egész ország megszállását vonta volna maga után."

Szóval felesleges volt a "török jóváhagyással" harcolni, amikor törökök akarták a legkevésbé az ország egyesítését. Megérte a Habsburgok ellen harcolni ezért az ügyért!!!

"Így hát Magyarországnak nem lett Gábor királya. Az 1621-es nikolsburgi békében pedig Bethlen lemondott a királyi címről, a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket visszaadta II. Ferdinándnak."

Fújj, soha nem lehet nemzeti ikon, aki átadta Szent Koronát egy habsburgnak!!!!

Egyébként elkezdtem Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme munkáját. Elején tartok, de bírom ezt a fickót. :-)

Névtelen írta...

Én is nemrég kezdtem Pezenhoffert, augusztus elején. Nyaralásra elvittem az első kötet első részét, lássuk, mennyit haladunk. Mivel rossz idő volt, idő előtt befejeztem, simán vihettem volna a második részét is, de ma délelőttre azért ezt is sikerült befejeznem, és már elkezdtem a 2. részt, ami Bocskaival kezdődik.

Ráadásul hét közepén rájöttem, hogy egy eldugott vidéki könyvesboltban (pont a kiadó) még árulják, úgyhogy meg tudom venni a hiányzó részeket is. PDF-ből szenvedés lett volna olvasni.

A tényei, kutatásai miatt érdemes, amúgy tényleg feleslegesen hosszú, és sok a kitekintés, amolyan Pap Gáboros off-olás. De a legjobb, mikor az idézett szerzőket úgy cáfolja meg, hogy csak rájuk hivatkozik.

FL

Bobkó Csaba írta...

Kiváló és inspiráló, hibáival együtt is, kár hogy nincsenek forráshivatkozásai. Főleg a saját előfutáraira, akiktől átvette gondolatmenete zömét. Ezek többnyire szintén katolikus papok. A kultúrtörténet nagy adóssága feltárni, bemutatni ezt a katolikus történelemszemléletet és pl. irodalomkritikát, amely a kuruckultusz Trianon előtti felfuttatása idején, az Adyk, Benedek Elekek, Mikszáthok, Mórák stb. kútmérgezései idején izmos, a kortársak számára ismert alternatív világmagyarázatként létezett, de az utókor előtt kompletten elhallgatják. Sajnos Pezenhoffer is elhallgatta, amikor nem nevezte meg képviselőit, pozitív forrásait.

Névtelen írta...

Szerintem sokat hivatkozik Pezenhoffer, persze van, hogy oldalakon át semmit. De amikor Szalait, Szilágyit, Acsárdy-t stb. magukra hivatkozva cáfolja, az nagyon jó.

Az Orbán-onoka katkó lett. :) Igaz, nem jogfolytonos, mert női ágon öröklődik, nem Orbán a kölök, csak az anyuka.

FL

Bobkó Csaba írta...

Ha a Lotharingiai-utódok is lehettek Habsburgok, akkor a Tiborcz-utódok is lesznek Orbánok. A Gazsi nemigen ígérkezik nőcsábásznak, ha igaz, akkor elkerülhetetlen a Pragmatica Sanctio... :-) Sejtettem én, hogy a katolicizmusnál fog kikötni a dinasztia. Apostoli királynak lenni, ilyet a refkók, meg a hitgyüli nem adhatnak... :-)