"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2015. december 1., kedd

Koccintani Erdély elszakítására? - ez csak a magyar történelemkép fősodra...

A fenébe! Ha nem csak koccinthatnék rá, hanem magam
szakíthattam volna el Erdélyt Magyarországtól,
nekem is lehetne szobrom a Hősök Terén...
(nemcsak egy vacak kitüntetésem)
December 1-én van Erdély elcsatolásának évfordulója. A minap a magyar kormányzati politika egy jellegzetes orwelli fordulatával Medgyessy Péter is kitüntetett helyet kapott a fidesz Hazafias Népfrontjában, ez azonban várhatóan nem befolyásolja hazafias közönségünk felé irányuló érzelmeit. A hazafiak teljes joggal vetik meg a III/III-as ügyosztály D-209-es ügynökét és nagy eséllyel egyúttal a román szolgálatok ügynökét azért, hogy 2002-ben magyar miniszterelnök létére Budapesten koccintott az elcsatolás évfordulóján a román miniszterelnökkel. Medgyessy azonban joggal érezheti méltatlannak az őt sújtó megvetés és gyűlölet mögötti kettős mércét. A kurucos történelemkép alapján nevelt magyar hazafiak undorodnak attól az ügynökmúltú magyar vezetőtől, aki az Erdélyt elszakító szomszéd vezetőjével csak koccintott az évfordulón, de ugyanők képesek lelkesen dicsőíteni olyan magyar politikusokat, akik egyéni hatalmuk és vagyonuk gyarapítása érdekében a rivális szomszéd ügynökeként maguk szakították el Erdélyt Magyarországtól. Közben számolatlanul irtva a magyart, előkészítve ezzel Trianont is. Ez a hazaárulás többük számára beugrót jelentett a pesti Hősök terén található Magyar Panteonba. Bethlen Gábor után a Nagy Magyar Latrok sorozatban most Bocskai István következik.

"...ha Bocskai István akkor az német ellen kardot nem fogott volna, csak másod esztendőben is közel az magyar birodalom az magyar korona alá visszajött  volna..."

Bocskai a Hősök terén. Magyar vérrel koccintott
saját ügynöki művére, Erdély elszakítására.

Ágoston Gábor írja A török Porta osztrák–velencei háborúi és a katonai erőegyensúly megváltozása a Duna-medencében a XVIII. század elején c. tanulmányában:
"Az osztrák Habsburgok már a tizenöt éves háború (1593–1606) során átmeneti taktikai fölénybe kerültek az Oszmánokkal szemben a magyarországi hadszíntéren, még ha ez akkor nem is eredményezett számottevő területi gyarapodást."
De miért is nem volt végül területi eredményre váltható az erőegyensúly eltolódása a 15 éves háborúban? Ez a felkelő Bocskai "érdeme" volt a török szolgálatában! Ugyanis a 15 éves háborúban (eleinte Bocskainak is köszönhetően!) átmenetileg Erdély és a Részek visszakerültek a Szentkorona uralma alá, ez pedig nemcsak több, mint "számottevő" területi gyarapodást, magyar újraegyesítést jelentett, hanem megadta, közelebb hozta a végső, teljes országegyesítés lehetőségét is! Bocskai felkelése előtt már béketárgyalások folytak a török és Bécs között a kialakult erőegyensúly alapján - melynek része volt, hogy Erdély újra, STABILAN a Királyság része!!! Ennek óriási geopolitikai előnyével, mely a török számára stratégiai rémálommá, már elég rövid távon is esélytelenné tette a Hódoltság, Buda megtartását. Vagyis Magyarország újraegyesítése, a hódoltság felszabadítása majdnem egy évszázaddal korábban bekövetkezhetett volna, megspórolható lett volna a magyar népesség további pusztulása a 17. század során! (Mely pusztulás nagyrészt törökbérenc protestáns felkelővezéreinknek volt "köszönhető"...)

A tizenöt éves háború végére patthelyzet alakult ki a török és a Habsburg-birodalom között és a két fél a Bocskai-felkelés kezdete előtt már 1604 januárjától tárgyalásokat folytatott a kompromisszumos békekötésről. A törököket az is sürgette erre, hogy az anatóliai lázadások és a perzsák hadbalépése következtében már háromfrontos háborút kényszerültek folytatni. Az 1604. őszi hadműveletekkel párhuzamosan Buda térségében tovább folytak a béketárgyalások. Ezek lényegében a kialakult határvonal megtartását irányozták elő, a török feltételül szabta néhány kisebb palánkvár mellett a Buda elővédjét képező Esztergom átadását, amiért cserébe kisebb várak mellett Eger vára visszaadását ajánlotta fel. A tárgyalásokon nem esett szó Erdélyről, tehát annak saját erőből való visszaszerzését, illetve a Habsburg fél általi átadását nem ítélték a török tárgyalók esélyesnek. Papp Sándor írja Bocskairól szóló akadémiai doktori disszertációjában e tárgyalásokról:
"A fentiek arra utalnak, hogy a tárgyalópartnerek már ekkor kiegyeztek volna a status quo szerinti békekötéssel." (Papp Sándor: Török szövetség - Habsburg kiegyezés. A Bocskai-felkelés történetéhez, 2013. 72.o.)
Ennek a status quonak tehát része az is, hogy ekkor Erdély a Magyar Királyság része! A felkelést indító Bocskai harci feladata volt a török szolgálatában ezt a Habsburg-magyar előnyt a szultán számára visszavenni. A kortárs erdélyi krónikás is pontosan így értékelte a helyzetet. Borsos Tamás, Bethlen többszörös portai követe írta Bocskairól halála után:
"Itiljék bölcs emberek meg, ha épületire vagy romlására volt az kereszténységnek, mert itt a török császár portáján magoktól az törököktől értettem... oly igen megfogyatkozott volt az török császár ereje, hogy ha Bocskai István akkor az német ellen kardot nem fogott volna, csak másod esztendőben is közel az magyar birodalom az magyar korona alá visszajött volna." (Nagy László: Bocskai István a hadak élén, 1981, 235.old.)

Erdély visszaszerzése páratlan stratégiai fölényt biztosított a Magyar Királyságot magában foglaló Habsburg birodalom hadvezetése számára a török ellen a Hódoltság visszaszerzéséhez. Az óvatos kivárást javasló, Bocskai által kiirtatott erdélyi "törökpárt" tagjai Nagy László szerint nem vették figyelembe az erdélyi fejedelemség stratégiai helyzetét:
"A török birodalomba mélyen benyúló fejedelemség déli határától többszáz kilométeres előnnyel lehetett veszélyeztetni a török hátországi területeket. Ez a körülmény e korszak rendkívül problematikus szállítási viszonyai között óriási stratégiai előnyt hordott magában! Ugyanakkor az Al-Duna-Száva vonalában két irányból indított támadás, és az itt elhelyezkedő török kézen levő várak elfoglalása alapjaiban rendíthette volna meg a magyarországi török uralmat, mert az ékként az ország testébe nyomuló hódoltsági területet ez teljesen elvágta volna minden utánpótlási lehetőségtől. Erdély stratégiai fontosságát növelte az a történelmi körülmény is, hogy nagymértékben az erdélyi fejedelem állásfoglalásától függött a két román fejedelem magatartása is. Erdély e két ország számára a törökellenes harcuk hátterét és a Habsburg-hatalommal való összeköttetést jelentette. Ezeket a fontos szempontokat figyelembe véve joggal elmondható, hogy a Habsburg-szövetségben török ellen fordulást sürgető erdélyi hatalmi csoport, amelynek az élén Bocskai István váradi főkapitány állott, nem fölösleges kockázatvállalást szorgalmazott, hanem a fejedelemség további sorsát alapvetően befolyásoló, rendkívül fontos lépés megtételét." (Nagy László: Bocskai István a hadak élén, 40.old.)
Bocskainak tehát pályája elején ebben igaza volt, vagy lehetett volna, ha következetesen kitartott volna e magyar egyesítést szolgáló irányvonal mellett. Ő azonban többször oldalt váltott, ezzel értelmetlenné változtatva az egyesítésért meghozott hatalmas magyar emberáldozatot. Mert iránytűje egy percig sem a magyar nemzeti érdek volt, csak saját egyéni hatalomvágya! Bocskai 1604-es török oldalra átállása előtt nemcsak a 15 éves háború kitörése előtt, 1594-ig számított a török alattvalójának, hanem közben önként 1599 és 1601 során is... Benda Kálmán is rámutat, miért kellett a töröknek mindenáron magyar szövetségest keresnie a törökellenes tábor megosztásához, a stratégiai jelentőségű Erdély visszaszerzéséhez:
"A török számára létkérdés, hogy megakadályozza a fejedelemség bekebelezését a Habsburg-birodalomba, hiszen ezáltal egész magyarországi hódítása harapófogóba kerülne." (Benda Kálmán: Erdély végzetes asszonya, 1986. 48.o.)
A magyar történeti irodalomban azonban ez az elsődleges török stratégiai szempont, mely a Bocskai-felkelés fő oka, érintőleges, itt idézett megemlítései ellenére a legutóbbi időkig elsikkadt. Ehelyett máig sulykolják a többszázéves propagandadumát, mely szerint a felkelés okai Bocskai személyes és a magyar nemzet rendi és vallási jogainak a Habsburg-kormányzat és idegen zsoldosai által elkövetett sérelmei voltak. E hagyományos szemlélettel szakított a Bocskai-kutatás legnagyobb új teljesítménye, Papp Sándor mindössze két éve megjelent akadémiai doktori értekezése. Törvényszerű, hogy a Bocskai-kérdést új, a megszokottól döntően szakmaibb és tudományosabb alapon tárgyaló munka egy oszmanista kutató műve, hiszen azt, hogy a felkelő Bocskai a török eszköze volt, az ezt alátámasztó tanulmányokat elsősorban a török szultáni irattárakban található források kutatásával lehet igazolni:
" Az 1990-es évek végén írt cikkeim és a disszertációm kutatási fázisában elemi erővel hatott rám az a felismerés, hogy a felkelés eredetileg nem is a magyarországi sérelmek miatt tört ki, ahogy azt addigi tanulmányaimból ismertem, hanem az erdélyi fejedelmi cím megszerzéséről szólt" (Papp Sándor: Török szövetség - Habsburg kiegyezés. A Bocskai-felkelés történetéhez, 2013. 8.o.)

Leesett a transzmissziós szíj: a kutatók már ismerik az igazságot, a közönség még nem

A szocializmusban minden szakszervezeti tagsági igazolványban idézték Lenintől, hogy a szakszervezet legyen transzmissziós szíj a párt és a dolgozó tömegek között. A sztálinista időszakban a Párt ugyanilyen szerepet szánt a történészeknek is, például a Habsburg-ellenes felkelések, köztük Bocskaié ügyében a Párt ideológiai alapú történelemképét kellett közvetíteniük a közvélemény felé. Ennek látványos példáját nyújtják Benda Kálmán akkori sematikus művei Bocskairól, bármennyire is rokonszenves, sármos előadó volt egyébként. Az ő példája jól illusztrálja azt is, hogy valójában a hamis "kurucos" történelemkép jóval korábbi nálunk, a szocializmus előtt ez a hazug kép már régóta létezett a korabeli több évszázados permanens polgárháború (magyar és összeurópai polgárháború) Protestáns Pártjának ideológiai alapú és politikai célú propagandatermékeként. Ezért megtévesztő látszat az, hogy Bendát "meghurcolta" a sztálini rezsim, amikor 1952-ben bezúzatta Bocskairól írt könyvét, mert abban a Bocskai és a "dolgozó osztályok tagjai" közötti nemzeti érdekazonosságról írt. Ez utóbbi megállapítása természetesen téves, hisz Bocskai története a nemzeti érdek és a kisemberek tömegeinek, sőt a rendi elitek bármiféle érdeke örök alárendeléséről szól az ő hatalmi érdekeinek. Benda már a szocializmus előtt is ilyen szellemben írt Bocskairól, vagyis a hazai sztálinista ideológia a Habsburg-ellenes felkelések terén csak átvette a régi protestáns ideológiát, ezzel alátámasztva Pezenhoffer Antal észrevételét a protestáns forradalmárok és a kommunizmus szellemi kapcsolatáról, hogy előbbiek sok szempontból az utóbbiak előfutárai. (De akár Engelsét is...)

A sztálinizmus fellazulása óta a történettudomány korrektebb képviselői, mára lényegében zömük folyamatosan szakítottak, szakítanak a régi hamis sémákkal és térnek át a tények szakszerű értékelésére. A legújabb időszakban például Bocskai ügyében lényegében már meg is döntötték a hamis prot-kur propagandaképet, azonban egyelőre még nem működik hatékonyan egy "transzmissziós szíj", mely a fokozatosan korrektebbé vált kutatás eredményeit közvetítené a nagyközönség felé. És itt nemcsak két éve megjelent doktori értekezésekről van szó, amik eredményeinek a köztudatba átviteléhez természetesen kevés az idő, hanem több évtizedes felismerések is megmaradtak a szűk szakmai körökben, például Szakály Ferenc már 1990-es könyvében is azt írta, hogy Bocskai "merőben szokatlan módon" maga folyamodott koronáért a Portához.

Egy példa a máig élő hamis történelemképre és hazug Bocskai-kultuszra a (micsoda meglepetés...) Kálvin Kiadó által 2010-ben megjelentetett népszerűsítő szintű Bocskai-életrajz fülszövege:

"Téged Isten dícsérünk" - Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme
"Ki volt Bocskai István? Hogyan lett a lázadó bihari uraságból Erdély első fejedelme, s általa az Erdélyi Fejedelemség a magyar államiság és a magyar protestantizmus védőbástyája? Ennek bemutatására vállalkozott a szerző, akinek, saját bevallása szerint, s ahogyan a kötet rövidsége is mutatja, nem az volt a szándéka, hogy a korábban Benda Kálmán és Nagy László által megírt nagymonográfiákat felülmúlja. E gazdag és szép fotóanyaggal kiegészített kötetben inkább arra vállalkozott, hogy a nagy fejedelem életútját népszerűsítő, ismeretterjesztő formában összefoglalva, egy olyan ember példáját állítsa az olvasók elé, aki politikai, művelődés- és egyháztörténeti szempontból egyaránt meghatározó személyisége volt történelmünknek. A könyvnek kiemelten aktualitást ad, hogy ebben az esztendőben ünnepeljük Bocskai István halálának 400. évfordulóját. "
Ez utóbbit nyugodtan meg is ünnepelhetjük, csak kár, hogy nem jópár évvel korábbra esett az évforduló, mert akkor talán hazánk megúszhatta volna Bocskai felkelését, Erdély újabb elszakítását... Persze a török nyilván talált volna mást, talán Bethlen jött volna ennyivel korábban. Célunk azonban nem a múlt megváltoztatása, hanem a történelemhamisítások leleplezése a jövő szolgálatában.

A tényekre kíváncsi korrekt kortárs kutatók kétféle magatartás közül választhatnak az újabb eredményeknek a köztudatba átvétele kapcsán. Az elsőre jó példa maga Papp Sándor, aki tudtommal beéri a maga szakmai feladatával, feltárja a tényeket, és szűk szakmai közegében publikálja, azok nyilvánosság felé propagálását meghagyja másoknak. Ez teljesen érthető magatartás egy olyan helyzetben, amikor a történészek tevékenysége egy erős politikai térben zajlik, ahol a hatalom, a polkorrektség terrorja egyes kutatási témákban a legkevésbé sem hagy teret a szakmai szólásszabadságnak és nemegy történész ellen hisztérikus hajszák indulnak, ha megsértik a polkorrekt beszédmódot. Ez főleg az elsőszámű tabutémára, a Holokauszt és "antiszemitizmus" kérdésére vonatkozik, de nem kizárt, hogy esetleg a magyar fősodor történelmi tudat gerince, a Habsburg-ellenes (állítólagos) "szabadságharcok" kérdésében is okozhatna magának valaki kellemetlenségeket.

A másik lehetséges hozzáállásra, a potenciális konfliktusokat merészebben felvállaló aktív közéleti ismeretközvetítésre példa a Magyar Tudományos Akadémia BTK Történettudományi Intézet "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza tevékenysége. Ő évek óta elég aktív szakmai "sajtókampányt" folytat egyrészt a Bocskai-felkelés minősítése ügyében, hangoztatja, hogy a legújabb kutatások fényében a felkelés nem minősíthető szabadságharcnak, hiszen olyan polgárháború volt, melyben Bocskai török és tatár segédcsapatokkal támogatott kegyetlen hajdúival szemben a magyar társadalom nagyon számottevő erői harcoltak a törvényes király oldalán a Dunántúltól Erdélyig. Néhány cikke:

Pálffy Géza: Szabadságharc volt-e Bocskai István mozgalma? Magyar Tudomány, 2009, február

Pálffy Géza: Győztes szabadságharc vagy egy sokféle sikert hozó felkelés? A magyar királysági rendek és Bocskai István mozgalma (1604–1608)

Természetesen Pálffy is óvatosan halad, átértékelő tevékenységében nem rohan túlzottan előre. Utóbbi formulájához én teszem hozzá, amit ő nem mond ki, hogy a "sokféle sikert" a Bocskai-felkelés magyar történelmi távlatból nézve elsősorban a töröknek hozta! Az erdélyi fejedelemség vezetői, illetve a későbbi, kuruc felkelővezérek a török (és a nyugati protestáns körök, illetve a Habsburg-birodalom, birodalmUNK francia geopolitikai riválisa, a leendő Trianon előkészítője) megbízható ötödik hadoszlopaként működtek egészen 1711-ig.

Még szélesebb, már a tudományon kívüli kommunikációs terekre is kimerészkedő közéleti kampányt folytatott Pálffy a tervezett emlékmű ellen, melynek kezdeményezői (a Bocskai Társaság) Bocskai török koronával való rákosmezei megkoronázásának kívántak emléket állítani a pesti Vigadó előtt.

Pálffy Géza levele a tervezett Bocskai-szobor ügyében, Budapest, 2013. január 9.

Tárgy: szakvélemény a Március 15. térre javasolt Bocskai István szobor ügyében
Főpolgármesteri Hivatal, Kulturális, Turisztikai és Sport Főosztály Kulturális és Turisztikai Osztály részére

részlet:
" (...) Bocskai István pesti török koronázása – az eddigi véleményekkel ellentétben – nem a magyar szabadságjogok és függetlenség, hanem egyenesen a függőség és az alávetettség szimbolikus helye. (...) Végül talán érdemes arra is utalnunk, hogy a Bocskai-felkélést csupán az 1950-es évek marxista történetírásának beállítása óta tartják függetlenségéért vívott küzdelemnek, azaz szabadságharcnak, így ezt a megalapozatlan vélekedést nem lenne tanácsos napjainkban erősíteni. Mindezek ismeretében egy Bocskai István-szobor állítását a Március 15. téren, amely az 1848-as magyar függetlenségi küzdelem egyik meghatározó jelképe, a bemutatott új kutatások ismeretében szakmai szempontból egyáltalán nem tartjuk megalapozottnak. A fejedelemnek itt szobrot állítani olyan paradox lépés lenne, mintha Kádár Jánosnak akarna valaki hasonlót emelni a szovjet tankok 1956. novemberi bevonulásának egyik csomópontján."

Szerencsére Pálffy fáradozásait e téren egyelőre - stílszerűen szólva - "siker koronázta", hiszen a töröktől magyar vazallus-királyi címet kapó Bocskai által a szultántól kért korona a magyar Szentkorona ellenkoronája volt, és mint ilyen, aláásta annak tekintélyét, hogy csak azzal lehet törvényesen magyar királyt koronázni. Ez a fellépés a Szentkorona-kutatócsoportot vezető Pálffy részéről szinte magától értetődő volt, de mindenképpen dicséretet érdemel. A "transzmissziós szíj" tehát kezd a helyére kerülni és kezdi továbbítani a hiteles történelmi ismereteket a tényekre, józan értékelésre nyitott érdeklődő közönség felé...

Vessük össze a Bocskai-felkelés propagandája és apologétái által Bocskainak, illetve a felkelésnek tulajdonított "eredményeket" egykori szemtanúk és történészek műveiből vett szemelvényekkel, illetve az újabb kutatási eredményekkel! (Egyelőre vázlatosan, később ezeket bővíteni fogom.) A vizsgált időszak kicsit túlnyúlik Bocskai életén, Báthory Gábor és Bethlen Gábor kora ugyanis sok szempontból Bocskai örökségét folytatja.

"A hajdúk lázadásának oka: a protestánsüldözés"

Meg a magyarság többi borzasztó sérelme, sőt, a gonosz császáriak magukat a hajdúkat is üldözték, akárcsak szegény törökkel paktáló Bocskait, stb. stb. A legutóbbi időkig rutinosan szajkózott mesét jól példázza az Erdély története I. kötet idevágó fejezete:
"Giacomo Barbiano generális, Belgiojoso grófja, felső-magyarországi főkapitány árulás révén értesül arról, hogy az évek óta visszavonultan élő Bocskai István kapcsolatba lépett a törökhöz menekült erdélyi és részekbeli urakkal (a „bujdosókkal”), közelebbről azok vezetőjével, Bethlen Gáborral. Barbiano 1604 októberének elején tehát maga indult Bocskai elfogatására. A nagyúrnak választania kellett: vagy eltűri jószágai elvesztését, vagy ellenáll. Fegyverhez nyúlt. Szerencséjére a Barbiano seregében szolgáló hajdúk, akikről pedig mindenki azt hitte, sem Istent, sem embert nem ismernek, csak a pénznek és a rablásnak élnek – maguk is reformátusok lévén, a protestánsüldözés miatt elfordultak a császári szolgálattól. Október 15-én éjjel a bihari Álmosd közelében föllázadtak, s Bocskai segítségével megfutamították a generális előhadát."
Az Erdély története 1986-ban még nem tartotta fontosnak az olvasó orrára kötni, hogy Bocskai maga ajánlkozott a szultánnál, hogy ha fejedelem lehet benne, visszaviszi hozzá Erdélyt, vagyis, ha nem Belgiojoso támadott volna, akkor Bocskai tette volna ezt török-tatár és hajdú hadak élén. A szerző nem boncolgatta, hogy miről is levelezett Bocskai a török párttal. (Melynek korábbi képviselőit akkori koncepciója alapján kiirtatta, jó, hogy nem voltak haragtartók...) Nagy László a hajdúkról szóló műveiben hangoztatja, hogy a szabadhajdúk tipikus zsoldosokként a zsold és a zsákmány szempontja alapján döntötték el, hogy kit szolgálnak. Én teszem hozzá, hogy a 17. században kétszer fordult elő a látványos fordulat, hogy a hajdúk a többet igérő oldalra gyakorlatilag a csata közben álltak át. (Persze előzetes titkos tárgyalások nyomán). Pragmatizmusukat mutatja, hogy az álmosdi eset párjaként az 1672 évi kuruc támadás során épp fordítva, a kuruc-török tábort hagyták ott a györkei csatában Cobb tábornok császári-királyi aranyaiért. Bocskai se a kálvinizmus igéjével állította maga mellé a piacról élő hadiszolgáltatókat:
Az újabb kutatási eredmények szerint, ha Bocskai hivatkozott is a szegénylegények magyarságára és az üldözött protestánsok táborába való tartozására, ennél sokkal kézzelfoghatóbb eszközöket is igénybe vett megnyerésükre. Az 1604. szeptember végi nevezetes sólyomkői tanácskozáson ugyanis úgy döntöttek, hogy gazdag ajándékokat szállítanak Kereki várába, ahonnan "az hová kívántatik, hajdú hadnagyoknak vinnék". S az ajándékok mellett természetesen nem maradt el a hajdúknak tett zsoldigéret sem. (...) A hajdúk Bocskai mellé állása tehát nem egészen úgy történt, ahogy azt századokon át tudtuk és írtuk. (Nagy László: Hajdúvitézek, 1986, 40-42.old.)
A hajdúknak pedig magától értetődően a szultán kincstárából igérte a zsoldot Bocskai, mivel az ő (illetve tisztviselői) megbízásából indította az Erdélyt újra török vazallusá tenni hivatott felkelést. A török küldött is pénzt, ha a vártnál kevesebbet is, de az se a hajdúkhoz került, hanem gyaníthatóan a felkelés vezetői zsebébe, ezért is volt kénytelen később Bocskai a szántáshoz nem szokott hajdúknak végül jobb híján földet ajánlani (látni fogjuk, hogy ráadásul a másokét...) Papp Sándor Illésházy István egy 1606-os leveléből idézi, hogy Bocskai félt a fizetetlen hajdúitól:
„Az hajdúságot penig, hogy alá [tehát Észak-Magyarországtól lejjebb] nem viszi [Bocskai – P. S.], fél tőlük, hogy reá ne támadjanak fizetésekért, és azért hívatta gyűlésbe most az kapitányokat [utalás a december 13-án megnyitott kassai részgyűlésre – P. S.], hogy valami módot találhatna, hogy leszállítaná őket... Czobor Mihály uramot az kegyelmed sógorát az pasával elbocsátottuk vala. Vagyon immár esztendeje , hogy az törökök 60 ezer aranyat ígértek az hajdúk fizetésére, azt hogy megadja azért volt az budai pasával az vezérhez, de nem adott többet neki 10 ezernél.” 11  (Papp Sándor: Török szövetség - Habsburg kiegyezés. A Bocskai-felkelés történetéhez, 2013. 303.old.)
Azt a tízezer aranyat pedig Lala Mehmed nagyvezír a Bocskai által kért szultáni koronával együtt hozta el, ami jól mutatja, mennyire nem "szabadságharcot vezetett", hanem az ellenségnek tett ügynöki szolgálatot Bocskai:
"A levél utolsó érdemi részéből kiderül, hogy Bocskai István kérésének megfelelően a nagyvezír hozott neki 10 ezer aranyat, amelyet a magyar sereg fizetésére szántak. A találkozó jelentőségét azzal is emelni kívánta a pasa, hogy kinyilvánította: át szeretné adni a fejedelemnek a koronát. " Papp,165-166.old.
Hogy a saját hazájuk népét kegyetlenül dúló hajdúknak mennyire "fontos volt a vallásszabadság", egyáltalán a vallás, a hit ügye, azt a józan ész alapján is sejthetjük, de saját nyilatkozatuk is elárulja, amit Nagy Szabó Ferenc krónikás, marosvásárhelyi polgár és szemtanú jegyzett fel (idézi: Szádeczki Kardoss A Székely Nemzet története és alkotmánya):
«Igen rút, istentelen nép vala az a hajdú. Mikor kérték, hogy ne bántson, hiszen mi is magyarok és keresztények vagyunk, bizony megveri az Isten: azt felelték, hogy beste lélek fiai, ti hajas törökök vagytok, a törökkel bérlettek, ebek vagytok, nem szánunk levágni, szintúgy, mint a törököt; az Istentől pedig semmit is nem félünk, mert a Tiszántúl hagytuk.
Ezt a Basta szolgálatában álló hajdúk mondták, akik nem sokkal később mind ott voltak Bocskai hajdúi között is. Annak a csodálatos változásnak,  hogy addigra, egy-két évvel későbbre már a vallás szent ügyének önzetlen védelmezői lettek, csakis az lehet a magyarázata, hogy Bocskai szerencsére a Tiszántúlon fogadta őket szolgálatába... :-) Igaz, ez sem magyarázza, hogy ekkor meg épp a török oldalán harcoltak, a töröktől remélt zsoldért...


Bocskai, "a rendi jogok megvédelmezője"


A Bocskai által elszakított Erdélyben szinte nincsenek rendi jogok, a Habsburgok alatti Magyar Királyságban viszont végig tiszteletben tartják ezeket. A rendi jogok semmibevételének egyik legdurvább példája az utólag józannak bizonyult "törökpárt" kirtása, ennek fő bűnöse Bocskai.

Benda Kálmán: Erdély végzetes asszonya, 24-25.o.:
Másnap megkezdődtek a kivégzések. Kendi Sándort harmadmagával Kolozsvár piacterén fejezte le a cigánybakó, s néhány napon belül a többieket is felakasztották, megfojtották, vagy lefejezték. Kihallgatásról, ítélethozatalról szó sem volt. Soha ennél radikálisabban ellenzéki pártot Erdélyben nem semmisítettek meg. Az ellenzék megszűnt, s bár a nemesség nagy része titokban a szultán barátságával rokonszenvezett, véleményét nem merte többé kimondani.
Benda, 52.o.:
Az ellenzéket különben is elnémították már, az erdélyi országgyűlés egyébként sem volt hozzászoktatva az önálló gondolkodáshoz. Végülis Zsigmond minden kívánságát teljesítették.
Báthory Zsigmond második visszatérésekor Bocskai gyorsan Báthory hűségére esketi az erdélyi sereget és ezzel a katonai fenyegetéssel megfélemlíti a potenciális ellenzéket:
"Ha ki mit szólana ellenek, bizony mind levágnának bennünket" - tanakodtak a nemesurak. Senki sem mert Bocskai ellen fordulni. (Benda, 64. old.)

Báthory Gábor és kora, 25.old.:
"Az igazi döntés forrását Báthory Gábor megöletéséről, valószínűleg soha nem fogjuk megismerni. Egy kissé kényelmetlen, de az erdélyi történelem ismeretén alapuló érzés azt sugallja, hogy a döntés Erdélyben születhetett meg. Az az eljárási mód, ahogyan Báthory Gábortól, vagy a politikai ellenfelektől megszabadultak, nem a királyi Magyarországon, hanem Erdélyben volt a Báthoryak korában – sajnos – nem egyszer alkalmazott eljárás."

Báthory Gábor is felszámolja a rendi jogokat, utoljára a szászokét, lásd a tanulmányban.

Nagy László: Egy szablyás magyar úr Genfben - a sokarcú Bocskai István, 29.old.:
"A szultáni hatalomra támaszkodó erdélyi fejedelmek szinte korlátlan urak voltak a rendek felett! Jóllehet az országgyűlés elvileg ellenőrizhette volna őket a Fejedelmi Tanácson keresztül, de az uralkodói önkény éppen a tanácsosok közül szedte a legtöbb áldozatát. Ez pedig ugyancsak megkérdőjelezte az ellenőrzés hatékonyságát!"

"A különben transzilvánikus beállítottságú Cs. Szabó László írja, hogy a „kegyetlen zsarnokság alatt élő” erdélyi főurakat és nemeseket még az a hit sem tüzelhette, mint a kortárs protestáns francia főurakat, vagy az angol katolikus hitvallókat. Az erdélyi fejedelmek „vallási türelmi politikája” a legerősebb lelki fegyvert, „a vértanúi hitvallást” csavarta ki a kezükből. Az erdélyi rendek minden uralkodó választásnál megkíséreltek ugyan valamiféle, az előzőeknél hatékonyabb ellenőrzést biztosítani maguknak, amikor feltételként szabták, hogy az „absolutus princeps” esküdjék meg „az ország szabadságai és kiváltságai megtartására.” Ilyen ígéretek el is hangzottak a fejedelemválasztásokon, de mind a rendek, mind a megválasztottak jól tudták, hogy a beiktatás után minden marad a régi. A rendek csak akkor próbálkozhattak hatékonyan akaratuk érvényesítésével, amikor Erdély urai valamilyen okból elvesztették a Porta támogatását."

89.old:
Erdélyben - amint már szó esett róla - az Aranybullában biztosított „ius resistendi”-t - a büntetlen ellenállást - a hatalom még a főuraknak és a nemeseknek sem biztosította, nemhogy a közrendűeknek! Bizonyítja ezt a korabeli törvényekbe ütköző kivégzések és bebörtönzések hosszú sora „Tündérország”-ban, amelyeknek a mérve messze túlszárnyalta a Habsburg-uralkodók ilyennek minősülő cselekményeit a török hódoltság korának egészében.
Tegyük hozzá, hogy a propagandaszólamok kritikus vizsgálata után a Habsburg-uralkodóknál nemigen találunk "ilyen cselekményeket"...

A "Habsburg abszolutizmus" örökös vádaskodó felemlegetése kurucos történetírásunkban a fentiek fényében teljesen alaptalan és magyarellenes.


"Kincstárfeltöltő birtokelkobzások, koncepciós perek"

Az egyik legalaptalanabb történelmi propagandahazugság ilyen koncepciós pereket a királyi udvarnak tulajdonítani.  Bocskai épp felkelése előtt kapja vissza az udvartól azokat az erdélyi birtokait, melyekket nem az udvar, hanem az őt egy emberként gyűlölő Erdély országgyűlése vett el tőle bűnei miatt. A sokat emlegetett Illésházy István ellen pedig semiféle koncepciós per nem folyt, ezt megyőzően bizonyította Péter Katalin: Illésházy Istvánról c. tanulmánya. Ellenben nagyon is rendszeresen, sorozatban indultak fej- és jószágvesztési perek az áldozatok szép birtokának megkaparintásáért éppen abban az Erdélyben, melynek a protestáns propaganda a magyar rendi jogok megvédelmezését tulajdonítja! Az egyik nagy játékos e téren épp az a Bethlen volt, aki a koncepciós birtokperek vádjával is igazolni próbált Bocskai felkelése mögött a fő háttérmozgató, Bocskai és a Porta közötti összekötő volt.  Részlet Nagy László: Erdélyi boszorkányperek c. könyve fülszövegéből:
"Erdélyt nem azért nevezték a kortársak Tündérországnak, mert tündérien szép, hanem politikai állhatatlansága, belvillongásai miatt. Ezek után nem csodálható, hogy Bethlen Gábornak a Báthory-rokonság három „villó tündére” ellen indított boszorkánypere feltehetően fiskális per volt, céljuk pedig a nagy fejedelem birtokszerzési vágya, szinte bizonyosan államérdekből"

Bocskai, a Véres Farsang elkövetője, székelyek elnyomója 

A rendi jogok egyik legfontosabbja Erdélyben a Kápolnai Unióban szövetségre lépett "három nemzet" egyikének, a székelységnek a rendi jogai, köztük a katonáskodásra rendelt közszékelyek szabadságjoga. E rendi szabadságjog elvétele Bocskai idejére már több évtizedes múltra tekintett vissza, azonban Bocskai soha nem látott aljassággal folytatta a közszékelyek magyar, közte előkelőbb székely uraik általi belső gyarmatosítását. 

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1557_januar_1_bocskai_istvan_szuletese/

A gyurgyevói csatáról:
"Erdély súlyos árat fizetett a győzelemért, amiért a fejedelem nagybátyja ugyancsak felelős volt: e sikeres hadjárat ugyanis elképzelhetetlen lett volna a székelyek támogatása nélkül, akiket Báthory Zsigmond régi szabadságjogaik visszaállításának – hamis – ígéretével csábított harcba. E hazárdjáték Bocskai tanácsa nyomán indult meg, így 1596 februárjában már cselekvésre készen várta a becsapott székelyek felkelését, és az ún. „székely farsangon” csírájában el is fojtotta a lázadást. Ennek következtében a fejedelemség éppen akkor veszítette el katonai potenciáljának jelentős részét, amikor a tizenötéves háború menetében kedvezőtlen fordulat állt be."
A véres farsang során bestiális kegyetlenséggel tömegesen gyilkolt, csonkított, feldühített székelyek az elkövetkező viharos időszakban boldogan szolgálták Mihály vajdát, Bastát, bárkit, a patás ördögöt beleértve, csak székelyföldi magyar urakat irthassanak, akik őket jobbágysorban tartották. E programjukat a korszak végére szinte maradéktalanul sikerült végrehajtaniuk...


"Basta szekerének" bakján Bocskai hajdúi ültek?

A megrögzött történelemképben a Bocskai-felkelés egyik fontos kiváltó okának Erdély Basta zsoldosai általi elpusztítását tartják. Basta seregének azonban jókora részét, talán többségét épp a magyar hajdúk tették ki és róluk írta Basta, hogy német és vallon zsoldosait meg tudja fegyelmezni, de hajdúit nem:
Nagy Szabó Ferenc marosvásárhelyi polgár például elmondja, hogy amikor a szabadhajdúktól kifosztott erdélyiek 1603-ban elmentek az Erdélyt kormányzó Basta tábornokhoz panaszkodni és orvoslást kérni, az így felelt nekik: "Ha bolon [ti. vallon] vagy német volna [ti. az elkövető] bizony bírnék avval s megbüntetném, de magyarral nem tudok bírni." (Nagy László: Hajdúvitézek, 1986, 83.old.)
 "Bocskai hajdúi", illetve "angyalai" azonban gyakorlatilag nagy fokban azonosak voltak Basta hajdúival, akik oly kegyetlenül pusztították Erdély népét! (Más vidékeké mellett.)
"Bastáék serege a kegyetlenség minden fajtájában könnyedén felülmúlja a törököket, kivéve, hogy nem hajtja rabságba az embereket. (Ezt a határt lépik majd át Bocskai hajdúi, akik magyar, osztrák, morvái stb. parasztokat adnak el törököknek, sőt tatároknak is.)" (Nagy Gábor: Lux Veritatum - Bocskai, szabadság, harc. In: Tanulmányok Bocskai Istvánról, 88-89.old.)

"Azt, hogy Bocskai szép alakú, bíborba öltöztetett infulás fogoly német fiúkat adat a töröknek ajándékba, iszonyodva említi meg Isthvánffi is." 98.old.

Bocskai, "a vallásszabadság megvédelmezője"

A protestáns propagandán alapuló hamis történelemkép máig a szabadságharcnak hazudott Bocskai-lázadás kiváltó okai között emlegeti fel a Rudolf császár által elindított "erőszakos ellenreformációt" és "protestánsüldözést". Korábbi bejegyzésekben már tárgyaltam, hogy az agyakba mosott egyoldalú szóhasználattal ellentétben mennyire erőszakos volt a reformáció Európa-szerte, így hazánkban is. ("Az erőszakos reformáció Újhelyben", "Gályarab tavasz", "A kultúrapusztító "Iszlám Állam" már elérte Magyarországot! - többszáz éve, Reformáció néven...", további bejegyzések) Az erőszakos reformáció olyannyira felforgató forradalom jellegű volt, olyan fokban terrorizálta a katolikusnak megmaradni kívánó híveket és papjaikat, szerzeteseiket és olyan tudatos rombolással járt, hogy teljesen indokolt a bolsevik forradalommal, illetve az Iszlám állammal való párhuzamba állítása! E felforgató forradalmi mozgalom lelkész-ideológusaitól és propagandistáitól származnak az alaptalan rágalmak, melyek áltényekként máig fősodor történelemképünk részeit képezik. A protestánsüldözés vádjának konkrétumokkal való alátámasztását gondosan kerülik, a vádak pedig "kinyilatkoztatás" formájában máig érettségi tételben szerepelnek:
10. Tétel: Függetlenségi harcok a XVII. századi Magyarországon és Erdélyben. Reformáció és ellenreformáció hazánkban.

"Az udvar abszolutista törekvéseivel karöltve támadásba indult az erőszakos ellenreformáció is. II. Rudolf császár azon a címen foganatosított protestáns ellenes rendszabályokat, hogy a király a város földesura. A rendek országgyűlési tiltakozására az uralkodó azzal válaszolt, hogy megerősítette Szent Istvántól kezdve a magyar királyok végzéseit a katolikus vallás védelmében, s megtiltotta, hogy a vallásügyet bárki is előhozza az országgyűléseken. A protestánsok üldözése a túlnyomó többségben protestáns magyar társadalom egészét érintette"
Ez a tétel-kidolgozás nem teljesen rossz, mert a király kegyúri jogaira hivatkozás a szabad királyi városokban, pl. Kassán teljesen jogos, hiszen, mint a korábbi bejegyzésekben láttuk, az európai polgárháború protestáns "pártjába belépő" földbirtokosok, mint  például Perényi Péter a protestánssá vált nyugati királyok, fejedelmek eljárásához hasonlóan kegyúri jogcímen zavarták el birtokaikról a katolikus papokat és szerzeteseket. (Nemegy helyen meg is ölték őket.) Szintén furcsa lenne magyar királyaink törvényeit az ország támasza védelméről valamiféle elnyomásnak kikiáltani.

Annál érthetetlenebb a vallásüldözés tényeinek elhallgatása, hogy aki keres, az nagyon is találhat ilyeneket. Rudolf királyunk uralkodása idején, a 15 éves háború zűrzavarában, a király uralma alá átmenetileg visszakerült Erdélyben valóban előfordult, hogy magyar alattvalókat vallásuk miatt kegyetlenül üldöztek, még városukból is menekülniük kellett, hogy életüket mentsék. Erdély élén ekkor névlegesen Habsburg Mária Krisztierna főhercegnő, Báthory Zsigmond akkor éppen többedszer, de nem utoljára lemondott fejedelem boldogtalan felesége állt királyi helytartóként, a tényleges hatalom azonban ekkor is antihősünk, Bocskai kezében volt. (Aki ekkor is épp Habsburg-párti volt, páros hét lehetett.) A szerencsétlen üldözöttek katolikusok voltak...

Mária Krisztierna főhercegnő levele édesanyjának, 1598. május, Gyulafehérvár:
"Legújabban Váradon a következő dolog történt. A katolikusoknak volt ott egy temploma, amit még Zsigmond engedélyezett.Ezt a kálvinisták nem nézték jó szemmel, de a fejedelemtől való félelmükben nem mertek ellene szólni. Amikor azonban megtudták, hogy ő elhagyta az országot, a keresztjáró hét vasárnapján felszólították a katolikusokat, hogy hagyják el a várost, különben kihányják őket. Miután ezek a szegény emberek félelmükben elmenekültek, másnap a polgárság és a várbeli katonaság rátört a házra, melyben a katolikusoknak a temploma volt, s nemcsak a templomot, hanem az egész házat szétverték, úgy, hogy kő kövön nem maradt, még a sírokat is kidobálták a kertből. Értesülve erről, leküldtem Váradra a biztosok közül kettőt, továbbá a kancellárt és udvarmesteremet, hogy teremtsenek rendet. A váradiak azonban teljesen rebellisé lettek, s kijelentették: nem hajlandók a császárnak szolgálni. Az egész ügyről írásban fogok jelentést tenni őfelségének, mert egyedül nem tudok semmit ellenük cselekedni, engedelmesen és alázatosan várom az utasítást." (Benda Kálmán: Erdély végzetes asszonya, 61-62.old.)
A VALÓDI történelem tényei ismeretében kicsit sem lepődhetünk meg azon, hogy a propagandájukban állandóan pokoli protestánsüldözést üvöltöző protestánsok voltak ilyen militánsak a magukat szerényen meghúzó, valóban üldözött katolikus lakossággal szemben, hisz a "vallásszabadság" általuk szüntelenül puffogtatott frázisa alatt ők épp ezt, a katolicizmus és esetleg az átkozott más szektához tartozó rivális protestánsok kiűzését, föld színéről való eltüntetését értették. Így kell megfejteni az érettségi tételben és a ma forgalomban levő könyvekben mindenhol szereplő kitételt is, hogy "a túlnyomó többségben protestáns magyar társadalom": valóban, a lakosságnak csak egészen kis része merte felvállalni rendpárti katolikus vallását, amikor a protestánsok állandó terrorjától kellett félnie, egy katolikus király országában, akár annak elvileg saját birtokát képező szabad királyi városaiban is! A magyar protestánsok számára nyilvánvalóan követendő modellt jelentett nyugati patrónus-államaik példája:

"Egészben véve azonban a rendek sikerrel törték át a 16. század második felében és végén a „territoriális fejedelem"-nek augsburgi jogait: míg a birodalom protestáns fejedelemségeiben és városaiban alig lehetett szó katholikus vallásgyakorlatról, addig a Habsburg-területeken távolról sem tudott az uralkodó vallása egész kizárólagossággal érvényesülni." (...)

"De az állam prepotenciája a vallás felett más európai államokban is uralkodó elv volt. Angliában a katholikus vallás gyakorlata VIII. Henrik óta, Erzsébet királyné hosszú uralkodása alatt szigorúan tilos volt, s tudjuk, hogy ez a tilalom mártírokat is ajándékozott a régi egyháznak." (...)

" (...) maguk a spanyol uralom alól felszabadult hollandi tartományok is, melyek pedig saját testükön és lelkükön tapasztalták a territoriális elv alapján gyakorolt kényszer keserűségét, alighogy szabadságra tettek szert, siettek a régi egyház elnyomására használni fel saját szabadságukat. Ámbár az új Hollandia lakosságának még a 17. század elején is több mint fele volt katholikus, a politikai hatalommal rendelkező kálvinista rendek a katholikus vallásnak nem engedélyeztek szabad gyakorlatot. Az ő vallási törvényhozásuk az 1600 előtti és utáni negyedszázadokban alig különbözik valamit a stájer fő hercegétől, sőt az uralkodó vallás kizárólagos jogainak védelmében sokkal sikeresebben működött, mint pl. a Habsburg-császárok-királyoké a harmincéves háborút megelőzőleg. Hollandi katholikus nem viselhetett közhivatalt, bár a protestáns állam fentartására és annak a katholikus államok ellen folytatott hadjárataira épen olyan szolgáltatásokkal tartozott, mint a protestánsok. A Generalstaatok főfunkcionáriusai a meghódított katholikus városokat fegyverrel és plakátokkal (rendeletekkel) reformálták, s a katholikus papokat felszólították, győződjenek meg az új hit helyességéről, amely esetben mint prédikátorok megmaradhatnak helyükön, különben elvesztik állásukat. Hogy a modern értelemben vett vallásszabadság fogalma mennyire idegen volt, épen a vallásuk szabadságát kiharcolt hollandusoktól, arra elég jellemző a két kálvinista felekezet, a gomarianusok és arminianusok harca, melynek során az államfő, Orániai Móric a régi, kálvini predestinációtan mellé állott és az állam hatalmával nyomta el az arminianusok skizmáját, Oldenbarneveldt-et vérpadra s a nagy jogtudóst, Hugo Grotius-t száműzetésre juttatva. A tizenhetedik század legegyszerűbb eseményeit nem érthetjük meg, ha tisztában nem vagyunk ezekkel a viszonyokkal."
(Szekfű Gyula: Bethlen Gábor, 1983, 24-26.old.)
Vagyis a protestánsok "vallásszabadság" fogalma alatt a más vallások általuk történő elnyomásának szabadságát értették, és magától értetődőnek tartották, hogy ahol állami főhatalomra jutnak, ott ezt így is gyakorolják, illetve helyi szinten Magyarországon és Erdélyben is örök terror alatt tartják a katolikusokat. Eközben állandóan "vallásüldözőként" szidalmazták azt a Habsburg dinasztiát, mely Angliával, Hollandiával, Svédországgal és a protestáns német tartományokkal ellentétben nem űzte ki területéről az uralma megdöntésére törő rivális vallásfelekezeteket, éppen csak megpróbálta megvédelmezni katolikus alattvalóit a protestáns rendi és egyházi elit terrorjától. "Adalékok a "vallásszabadság" fogalmának prot-kur. értelmezéséhez" című bejegyzésemben már idéztem Bethlen Miklós önéletírásából, hogy a katolicizmust szigorúan betiltó, üldöző Anglia és Hollandia mennyire követendő példa volt a hazai protestánsok számára:
Anglia és Hollandia, ahol több mint két évig magam is tanultam, nekünk, erdélyi reformátusoknak második anyánk és hazánk” — Bethlen Miklós közvetlenül elfogatása után, 1704. június 19-én Lipót császárhoz írt és a vádak ellen védekező levelében így mentegetődzik amiatt, hogy kapcsolatokat tartott az angol és a holland bécsi követekkel. (R.Várkonyi Ágnes: Amiről Bethlen Miklós Önéletírása hallgat)
A Bocskai-lázadás okai között mindig felemlített "szörnyű protestánsüldözésre" csak a legritkábbb esetben hozzák fel a vallási kérdések országgyűlési tárgyalásának megtiltása mellett "a kassai templom elvételét". Még az internetes "Magyar Katolikus Lexikon" szégyenletesen kuruc szemléletű "II. Rudolf" szócikke is így tálalja az eseményt, illetve felkelésbeli szerepét:
"Az ellenreformáció támogatása (pl. 1604: a kassai tp. visszavétele), 1604. V. 1: a pozsonyi ogy. törv-cikkeihez utólagosan csatolt 22. tc. (amely megerősítette a prot-ok elleni régi törv-eket és eltiltotta az ogy-t a vallási ügyek tárgyalásától) vezetett 1604-06: a Bocskai-fölkeléshez"

"A" kassai templom említése ez ügyben nyilvánvaló marhaság és torzítás, ehhez képest általános. Az magától értetődő, hogy a kassai dómot nem az evangélikusok építették, és amikor ők vették el a közösségtől, az propagandistáik számára utólag teljesen rendben van, a gonosz katkó kezdte a vallásháborút azzal, hogy visszaütött. És milyen kicsit ütött vissza... Idéztem már Zoványi Jenőtől, a neves református egyháztörténésztől, hogy amikor a mai templomromboló Iszlám Állam előfutáraként támadtak a protestáns hitharcosok:
"Nagyváradon 1557-ben tíz templomot gyújtottak fel, s a székeskáptalannak elszéledt egy része." (Zoványi Jenő: A magyarországi protestantismus története, 31. old. Attraktor, 2004)
Nincs adatom, de feltételezem, hogy fél évszázaddal később Kassán, a Királyság tippem szerint 3. legnépesebb városában ( Debrecen és Pozsony után) ugyanúgy volt legalább tíz templom, mint Váradon. Rudolf ezekből egyet vett vissza a katolikusoknak, igaz, hogy a legnagyobbat, de ő volt a szabad királyi város kegyura és nincs róla adat, hogy az összes többi templomot elvette volna. Miközben 1604 előtt Kassán az evangélikusok egyetlen templomot se hagytak meg az egyébként nem kis létszámú katolikusoknak, ami teljesen általános volt mindenfelé. Ráadásul a kassai evangélikus hatalom a kálvinistáknak se engedett templomot, ezt épp Bocskai "tette jóvá", amikor lázadása nyomán megint elvette a katolikusoktól egyetlen templomukat és ekkor a kálvinistáknak adta a dómot...
Szintén idéztem, hogy szülővárosomban, ahol Perényi Péter zavarta el kegyúri minőségben a plébánost és a pálosokat, évtizedekig nem engedélyeztek katolikus vallásgyakorlatot, amikor pedig a hosszú szünet után visszatérhettek a pálosok, nemsokára jött Bocskai a felkelése élén és újra elvette a pálosok zárdáját, újra elnyomva a katolikusokat - ezt nevezi fősodor történelemszemléletünk "a vallásszabadság megvédésének" Bocskai részéről... ("Az erőszakos reformáció Újhelyben"):

"A virágzásnak az 1526 utáni idők és a protestantizmus vetett véget. Patak ura, Perényi Péter 1530 után kiűzte a szerzeteseket Újhelyből, s oda csak Miksa ismételt parancsára engedte vissza őket 1560-ban a Perényi család utolsó férfitagja, Gábor. Rá hat évre a török dúlta fül az ekkor már Barátszernek nevezett települést, ezt követően pedig a kálvinista Kálnásy Ferenc zaklatásainak, s meg-megújuló sarcolásainak voltak kitéve. Némi nyugalomra csak az egri győző, Dobó István testvérének, Dobó Ferenc beregi főispánnak támogatása idején leltek, ám Bocskai Istvánnal ennek is vége szakadt: a fejedelem minden vagyonukat elkobozta és Újhelyre csak halála után, 1610-ben térhettek vissza." (Sátoraljaújhely lexikona, 2001: "pálosok")
Vegyük észre, hogy a katolikusok lutheránus, majd kálvinista elnyomása végig a katolikus Habsburg királyok uralkodása idején történik! És ezen vallásüldözők propagandája harsogja állandóan a dinasztia "protestánsüldözését"! Ilyen kegyes fügefalevéllel takarják el a felkelés legelején a hajdúvezérek 1604. október 14-én új uruk felé kiállított hitlevelükben a pőre tényt, hogy Bocskai török aranyai miatt álltak a  török oldalára:
"Anno 1604. Mindszent havának 4. napján.
Attunk az mi hit levelünket erős pecsétnek alatta, az mi fogadásunknak ura, s megtartója lehessönk. Ez okáirt az mi hit levelünket attuk az nagyságos Vitézlő Bocskai Istvánnak, ez körösztínsignek s az mi Országunknak s ídes Hazánknak, leg fő képpen az egy Igaz Hitnek megoltalmazására kötöttük hitvel erre magunkat, s hogy együtt ílnink s halnánk az egy Igaz Hit mellett meg. Így attuk az mi levelünket ilyen hit alatt, én Lippai Balázs, Ibrányi Ferenc, Dengeleghy Mihály, Szénási Mátyás, Nimet Balázs. Minket Isten úgy segíllyen a teljes Szent Lilek, Szent Háromság, Atya fiú Isten minket úgy segíllyen, hogy hivek, s igazak leszünk a Nagyságos Bocskai István urunknak minden vitézlő dolgiban a mi ides Hazánknak megmaradásáért." (Nagy László: Hajdúvitézek, 1986, 155.old.)
Az egy Igaz Hit természetesen a kálvinizmust jelentette számukra, pontosabban a levelet fogalmazó prédikátoraik számára. A hajdúk történetét feldolgozó művek alapján nem lehet kétséges számunkra, hogy ha e saját hazája népét a 15 éves háború és Bocskai felkelése idején is válogatott kegyetlenséggel kirabló, kínzó, pusztító marcona népség tagjai bármiféle templomba mentek, azt leginkább annak kirablása, és/vagy felgyújtása céljából tették... Illik az eddig kirajzolódott képbe, hogy az istentelen hajdúkat felforgató politikai céljaikra felhasználó prédikátorok, köztük a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájában is megörökített Foktűi Máté milyen programpontokat fogalmaztak bele a hajdúk követeléseibe, melyeket Bocskai halála után nem sokkal új reménybeli patrónusukkal, a szintén erdélyi fejedelemségre törő Báthory Gáborral szemben támasztottak:
Foktűi Máté még nagyobb szerepet játszott abban, hogy Báthory Gábor szövetséget kötött a hajdúkkal, az egyességről is ő tárgyalt a hajdúk képviseletében. Az egyesség tartalmát nem ismerjük, de ismerjük a hajdúk feltételeit. Kívánságaik között első helyen szerepel az, hogy Báthory a hajdúság papjai előtt esküvel kötelezze magát, hogy az igaz hitben végig megmarad. Kívánták azt is, hogy fejedelemként ne tegyen esküt a tévelygők pestises dogmáinak védelmezésére, hanem Isten előtt tett esküjének megfelelően az eretnek unitáriusokat és a bálványimádó pápistákat napról napra fogyassa és tanítóikat az országból űzesse ki. (Szabadi István: Foktűi Máté református prédikátor. In: Báthory Gábor és kora, Debrecen, 2009, 277.old.)
Vallásszabadság protestáns értelmezésben...

"Varsó is megér egy misét!"

Zárásként a Bocskai által egyebek mellett "a protestáns vallásszabadság megvédelmezéséért indított szabadságharc" mesebeli motívumának végső helyretételéhez idézzük fel a kiváló Nagy László egy mellékesen tett megjegyzését. Báthory István példája nyomán az erdélyi fejedelmek tartós ambíciójává vált, hogy megszerezzék a lengyel trónt. Azonban Báthory István katolikus volt, a lengyel trónról légvárakat építő erdélyi utódai viszont protestánsok.
"Lengyelország politikai irányultsága más lett a XVII. században, mint Báthory István idején. Akkor a katolikus Lengyelország egy katolikus Báthoryt választott királyává, a XVII. századi erdélyi fejedelmek viszont egytől egyig protestánsok voltak. Igaz, Illésházy ajánlotta Bocskainak is az áttérést, hivatkozva arra, hogyha Párizs megért egy misét, Lengyelország is megérné azt, ám ez a tervezgetés szintjén maradt." (Nagy László: Hajdúvitézek, 1986, 184.old.)
A tervezgetés szintjén, vagyis Bocskai nem utasította vissza felháborodottan Illésházy javaslatát! Ezzel mindent el is mondtunk arról, mennyire őszintén volt Bocskai "a protestáns hit védelmezője", aminek a protestáns propagandisták és ideológusok festették. Nyilván ők is tudták, hogy számára a kálvinista hit védelme is csak egy propagandajelszó, a török vazallus-helytartói hatalom megszerzésének egyik eszköze és ez így nekik tökéletesen meg is felelt. Nekik Bocskai és a többi dúvad-nagyúr lónak kellett, aminek hátán ülve valóraválthatják okkult forradalmi ideológiájukat... Ezt a nyilvánvaló tényt Mátyás főherceg (a leendő II. Mátyás magyar király) úgy fogalmazta meg, hogy "Bocskai szivében nem a religio, hanem a regio van", utalva ezzel az augsburgi vallásbéke ismert elvére: cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás).


A hajdúk letelepítője: (Igazságos) II. Mátyás király...

A hajdúk történetének egyik legfontosabb kutatója, Nagy László mutatott rá műveiben, hogy a hajdúk letelepítésének kezdeményezője a köztudatban a kultusz által kőbevésett képpel ellentétben nem Bocskai, hanem (korábbi ötletek nyomán) éppen a felkelésével megtámadott dinasztia képviselője, Habsburg Mátyás főherceg,  leendő II. Mátyás királyunk volt! Ez nem olyan meglepő, hiszen a hamis képpel ellentétben a Habsburg uralkodók törődtek magyar királyságuk problémáival és Mátyás a családi trónviszály során nagyrészt magyar hajdúkból álló hadai élén kényszerítette lemondásra Rudolf bátyját többek között a magyar trónról is.
"A köztudatban úgy él, mintha a letelepítés és kiváltságolás gondolata Bocskai István fejében született volna, a valóságban azonban először a török hatalom vetette fel a XVI. század közepén a számára rendkívül kellemetlenné váló szabadhajdúk letelepítésének gondolatát. A XVII. század első éveiben a Zemplén megyei nemesség is átvette a gondolatot, s nem sokkal ezután a magyarországi ügyeket is intéző Mátyás főherceg tervei között kapott helyet." (Nagy László: Hajdúvitézek, 1986, 39.old.)

"A hajdúk Bocskai mellé állása tehát nem egészen úgy történt, ahogy azt századokon át tudtuk és írtuk. Ám másként ment végbe letelepítésük is, mint ahogyan az a közfelfogásban ma is él. Máig sem tudjuk pontosan, Bocskai saját gondolata volt a letelepítés, vagy közvetlen munkatársai sugalmazták, s arra sincs támpontunk, hogy a fejedelem a kozáktelepülések ismeretében bocsátotta-e ki híres kiváltságlevelét, vagy sem. Annak a lehetősége sem zárható ki, hogy a Bécsben és Prágában többször megforduló Bocskainak tudomása volt Mátyás főherceg ilyen irányú, az 1605 augusztusábankibocsátott pátenslevélben realizálódó terveiről, s ugyanígy elképzelhető az is, hogy csupán a hajdúk egyes vezetői által megfogalmazott kívánságokat szentesítette." (Nagy László: Hajdúvitézek, 1986, 42.old.)



Papp Sándor: Homonnai, mint Bocskai örököse

A hajdúk letelepítése csak a császár pénzéből és posztójával volt lehetséges!!!
"Az okmányból azt is megtudjuk, hogy akkor, amikor Bocskai elhunyt, Homonnai nem volt Kassán, hanem a hajdúk leszállítását, tehát lefegyverzését és letelepítését intézte. A levél utószavából, amely a fejedelem halálának közvetlen leírását is tartalmazza, megtudjuk, hogy már 4000 hajdút le is szereltek, de ennek további költségeit mind Bécsből várták."

"Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hajdúk leszállítását csak császári segélypénzből lehetett fedezni. Korábban Bocskai István is a Bécsből jövő pénzt és a posztót kívánta szétosztani a seregnek, hogy hazaküldhesse őket."

Habsburg Mátyás a hajdúk jótevője" !!! Mikor mehetünk valamelyik hajdúvárosba az "eleiket" letelepítő királyunk emlékművének avatására??? :-)


Bocskai létrehozza a Szentkorona török ellenkoronáját

A témát jól ismerteti a Wikipédia: Bocskai István koronája c. cikke.

"Bocskai István török koronáját I. Ahmed szultán Bocskai saját kérésére adományozta a Habsburgok ellen felkelést vezető magyar vazallusának, akit a szultán nevében Lala Mehmed nagyvezír koronázott meg. Az oszmán uralkodók saját hatalmi szimbólumrendszerükben nem használtak koronát, a Bocskainak küldött korona legitimációs jelképként erősítette az általuk kinevezett magyar ellenkirály alávetett uralkodói jogállását. A Bocatius János, Bocskai propagandistája nyomán a történészek körében és a köztudatban elterjedt felfogást, mely szerint Bocskai a koronát csak szultáni ajándékként fogadta el, de nem ismerte el királyi jelképnek, az újabb kutatás megcáfolta. A koronázás után a török porta és Bocskai, illetve annak környezete egyaránt tovább használták Bocskai királyi címét és tervezték a cím és vele a török korona utódaira örökítését"

A korona Bocskai általi visszautasításának hamis toposza:

"Bocskai alárendelt státusza és a feszes oszmán állami protokoll miatt nem volt olyan helyzetben, hogy visszautasíthatta volna az ő kérésére küldött török korona vazallus királyi jelvény jellegét. A koronázás egy magára sokat adó, a protokolláris szabályokra szigorúan figyelő birodalom második emberének az audienciáján zajlott le. Elképzelhetetlen, hogy az akkori világ legnagyobb szuperhatalma által celebrált ünnepséget meg lehetett volna zavarni egy ilyen súlyos sértéssel, amelyet évszázadok óta Bocskainak tulajdonítanak."

Bocskait a töröktől kért és kapott koronával Lala Mehmed nagyvezír 1605. november 11-én koronázta török vazallus "királlyá" a rákosmezei táborban. Hogy Bocskai nem utasította vissza a koronát, mint királyi jelképet és nem tekintette azt csak egy díszes ajándéktárgynak, azt az is igazolja, hogy ezután hívei, udvartartása és a török hatóságok is következetesen királynak címezik, és ő is annak nevezi saját magát. Például a hajdúk egy részének kiváltságolásáról és letelepítéséről rendelkező (de később életében nem érvényesített) korponai adománylevélben, mely a koronázás után egy hónappal, 1605. december 12-én kelt:
„(...) Szabolcs vármegyében létező és ezelőtt a mi tokaji várunkhoz tartozott Kálló egész városunkat, hasonlóul Nánás, Dorog és Varjas pusztabirtokainkat és Hadház, Vámospércs, Sima és Vid nevezetű birtokbeli részjószágainkat, úgy minden királyi jogunkat”, ... „a mi említett 9254 vitézeinknek és mindkét nemű örököseiknek s utódaiknak mindnyájoknak, azon föltétel alatt adtuk és ajándékoztuk, hogy ők és az ő örököseik és utódaik nékünk, valamint Magyar- és Erdélyországunknak elõször esküvel magukat kötelezvén, más adományos nemesek szokása szerint, fegyverekkel és hadiszerekkel jól felkészülve, a mi és utódaink parancsára minden közönséges és részleges hadjáratban jelen lenni és a hazának híven szolgálni köteleztessenek” (Nyakas Miklós: Bocskai István kiváltságolásai és nemesítései)

--------------

A 15 éves háború kirobbanásakor Erdély vezetői két lehetőség közül választhattak. Az első, magától értetődő lehetőséget, a török vazallusi hűségén való megmaradást és ezzel nagy eséllyel Erdély lakossága túlnyomó részének megőrzését, a nemzet, a helyi magyarság  biológiai erőforrása átmentését javasolta Erdély elitjének zöme, a "török párt". Természetesen azon az áron, hogy ezáltal nem kísérlik meg kihasználni a történelmi magyar állam újraegyesítésére felcsillanó lehetőséget. A második lehetőséget, a Magyar Királyság és a Német Birodalom, illetve európai szövetségesei oldalán való törökellenes harcot választotta Báthory Zsigmond fejedelem és főtanácsadója, Bocskai István, vállalva a várhatóan az első megoldással járótól jóval nagyobb magyar vérveszteséget, mint az országegyesítés árát. Nem eltekintve a ténytől, hogy a "török-párti" ellenzéket Báthory Bocskai tanácsára az erdélyi fejedelemségben teljesen szokásos módon brutálisan megsemmisítette, fizikailag kiirtotta, valójában nyilvánvaló, hogy hazafias szempontból ELVILEG mindkét opció teljesen tisztességes és korrekt módon vállalható volt. A végül is megvalósult, abszolút rossz választások sorozata, az ezek eredményeként bekövetkezett történelem tragikus módon a kiirtott "török párt" álláspontját igazolta. Ha rájuk hallgatnak, nem pusztul el Erdély magyar és szász lakosságának egyes vidékeken a négyötöde, a védettebb hegyekben élő román lakosságának pedig összességében a fele. Ezáltal nem szorul etnikai kisebbségbe az erdélyi magyarság. Bizonyára szintén kisebbek lettek volna a Királyság magyar vérveszteségei is, ha elmarad Bocskai polgárháborúja, hajdú- és tatár-török-járása.

Azonban a szörnyű magyarpusztulás oka nem önmagában a törökellenes összefogás útjának erdélyi választása volt, e döntésért Bocskai sem marasztalható el. (A józan törökpárt kiirtásáért persze annál inkább.) Báthory Zsigmond és Bocskai azzal követték el a rettenetes bűnt és árulást a haza és a magyarság ellen, hogy saját hatalmi érdekeiket, hatalomvágyukat és Báthory esetén szeszélyüket követve rendszeresen váltogatták a kétféle lehetőséget, a török-párthoz, illetve a Magyar Királyságot és Erdélyt egyesíteni kívánó királyi párthoz való tartozást, ezzel pusztulásba döntve elsősorban Erdélyt és lakosságát. Ez a féktelen önzés, hatalmi vágy vezette Bocskait a török táborba való végső átállásakor is, amikor a török zsoldjában megindított felkelésével végleg visszavitte Erdélyt a szultán birodalmába, ezzel teljesen értelmetlenné téve az Erdély és a Magyar Királyság újraegyesüléséért hozott gigantikus magyar vérveszteséget. Nem mellesleg a felkelés hajdú, török és tatár csapataival alaposan elpusztítva a Királyság területét és népét is. Magában Erdélyben az emberveszteséget, kiemelten a magyarságét a székelyek gyalázatos, magyar uraik általi belső gyarmatosítási folyamatának újabb felvonása tette ilyen gigantikussá, és ennek fő bűnöse is Bocskai volt.

A Bocskai-felkelés jelszavai a rendi és vallásszabadság megvédelmezéséről, illetve propagandarágalmai a koncepciós birtokelkobzási perekről tökéletesen hazugságok, hiszen mindezeket a vádakban foglalt bűnöket, a rendi és vallási szabadságjogok lábbal tiprását, illetve a törvénytelen birtokelkobzásokat éppen Bocskai és erdélyi fejedelem elődei és utódai követték el rendszeresen, rendszerszerűen, ellentétben az általuk rendszeresen megtámadott Magyar Királysággal, melyben ezek alapvetően elképzelhetetlenek voltak. Az erdélyi fejedelmek despotizmusa törvényszerű következménye volt annak, hogy ezek a Habsburgok, illetve a Magyar Királyság európai civilizációt képviselő berendezkedésétől jóval despotikusabb török szultáni kormányzat vazallusai voltak és a despotikusabb oszmán államirányítási modellt importálták az ettől rémséges hellyé, a korban pejoratív jelentésű "Tündérországgá" váló Erdélybe. Ezért sem igaz az a ma is gyakran hallott , a korban az örök felkelésszervező protestáns szellemi elit által képviselt vélemény, hogy jobb lett volna, ha az ország mindenestől a török uralma alá kerül. A magyar államiságot és szabadságjogokat, hagyományokat  a Szentkoronával koronázott Habsburg királyok által vezetett Magyar királyság mentette át, nem a töröktől ellenkoronát kérő szultáni vazallus despoták, önző hazaárulók, mint Bocskai István.

Az ilyen gátlástalan, önző oligarchák kitermelődése és hatalomrajutása a korban törvényszerű volt (ma is az...), az azonban nem törvényszerű, hogy a többévszázados európai polgárháború protestáns pártjának propagandamítoszait továbbörökítsük és továbbra is fenntartsuk történelmünk olyan nagy magyar latorjainak hőskultuszát, mint amilyen az Erdélyt elszakító Bocskai István volt.


(a bejegyzés kicsit még bővülni fog)

53 megjegyzés:

IlluminátusHánter írta...

"Protstáns agymosás, vegyük észre bla bla bla".
Köszönd a haverjaidnak a Medicieknek az egész protestáns világot(ha már ennyire zavar) akiknek a világ pénze nem lett volna elég, hogy az már a Fuggerek érdekeit sértették.
Persze gondolom te mindent másként csináltál volna Bocskai helyében mester, jól tudjuk. Végső soron ismét nem a Habsburgok a hibásak akik ütközőállamként használták az országot, hanem a mocskos Bocskai meg hát persze a protestánsok. Szerencsésnek érzem magam, hogy görögkeleti vagyok, bár egy igaz magyar - mint ezt megtudtuk - az csakis római katolikus lehet. Legközelebb várom a cikket arról, hogy valójában nem is magyarok vagyunk hanem germánok, azon belül is megtévedt osztrákok. Azért vigyázz, hogy seggnyalás közben valami szalmonella szerű betegséget fel ne szedj, állítólag emberi ürülékkel terjed.

Bobkó Csaba írta...

Nem írtál semmi olyat, amire érdemben reagálni kellene, nem ütöd meg a mércét, kivéve egy tényt: véletlenül úgy adódott, hogy nem vagyok római katolikus... (hanem görög)

Névtelen írta...

jó, de ha Bocskai végíg a Habsburgokkal van, akkor a Porta a Havasalföldöt, vagy Moldvát fizeti le, hogy támadja hátba Bocskait és dúlja fel Erdélyt, nem?

Bobkó Csaba írta...

De, de ez egyrészt így is megtörtént, másrészt kétesélyes volt, mert a két fejedelemségben rendszeresen voltak a Habsburgokhoz, illetve az erdélyi fejedelmekhez húzó fejedelmek. Vagyis az ütközőzóna annyival kijjebb helyeződött volna. Vitéz Mihály és radu Serban is a török ellen keresett szövetségest nyugaton. Erdély dúlásai során soha nem fordult elő, hogy bármelyik támnadó fél mellett ne harcolt volna jelentős létszámú magyar katona, főleg székely. A nagy erdélyi pusztulás oka az állandósult magyar-magyar belharc volt, ez pedig Bocskai pokoli vetése volt a székelyeknek igért szabadság-visszaadás megvonásával és a preventív megtorlással, a véres farsanggal. Hogy a 15 éves háború végére Erdély nemességének zöme ki volt irtva (a köznépé szintén), az a székelyek teljesen jogos és érthető bosszúvágyának és szabadulási stratégiájának volt köszönhető. Mindez elkerülhető lett volna, ha Bocskai tartja a székelyeknek adott szavát. Az egész "rendi jogok" kérdés úgy jelenik meg, hogy a hazugságokkal ellentétben nem leghetett Erdély a magyar rendi jogok megvédelmzője, mert az erdélyi magyar fejedelmek, vezetők tiporták olyan szadista módon a rendi jogokat, mint pl. Bocskai a székelyekét és másokét, és épp a magyar királyok tartották azokat tiszteletben. Erdélyben is akkor múlt el a rettenetes "Tündérország", azaz Boszorkányország-jelleg, amikor a Habsburg kormányzat révén az erős központi hatalomhoz még jogállamiság is párosult. Vagyis épp Erdély lakói szorultak a Magyar Királyság védelmére saját helyi zsarnokaikkal szemben. A vallási jogokkal ugyanez a helyzet. A magyar királyok soha nem tüntették el egy-egy település protestáns lakóit, protestáns vallásgyakorlatát, legfeljebb visszavettek egy-egy templomot jogos tulajdonosainak, Erdély vezetői a katolikusok eltüntetésére törekedtek. (kivéve persze némelyik Báthoryt) A farkas üvöltözte, hogy a bárány fel akarja falni.

Bobkó Csaba írta...

"A Katolikus újjászületés Debrecenben címet kapta az idei emlékév, amely annak évfordulója, hogy a katolikusok 185 év után engedélyt kaptak a templomépítésre. "

http://alfahir.hu/kiallitas_mit_tett_a_katolicizmus_debrecen_kulturajaval

Tehát Debrecenben 1530-tól 1715-ig volt tilos a katolikus vallásgyakorlat. E kor nagyobbik része a Bocskai-lázadást lezáró Bécsi Béke utánra esik, ezt a békét pedig a történelemkönyvek máig úgy tálalják, hogy abban többek között Bocskai "kivívta a vallásszabadságot". A béke értelmében Debrecen is visszakerült a Magyar Királysághoz, melynek katolikus királyai még 110 évig nem tudták elérni, hogy királyságuk e kiemelkedően népes és (a viszonyokhoz képest) gazdag városában egyáltalán megtűrjék a helyi protestánsok a létező katolikus lakosság vallásgyakorlatát. Akkor mit vívott ki Bocskai a vallási téren? Épp EZT, a katolicizmus terrorizálásának további előjogát. Miközben a katolicizmus volt az országot összetartó tényező, a kálvinizmus a szétverő...

Bobkó Csaba írta...

Nagyon hasznos a Bocskai-felkelés kora (és a tágabb kor) eseményeinek kronologikus összegyűjtése egy lelkes amatőr által: http://gyorkos.uw.hu/tizenoteves/1594/1594.htm

Névtelen írta...

"De az erdélyi katolikusok – akiknek a protestánsok százötven éven át se orvosolták soha egyetlen lényeges sérelmüket se – még istentisztelet (melyhez mint látjuk, nem volt joguk) nélkül se vonultak volna ki soha a hozzájuk oly méltatlanul viselkedő országgyűlésről. Pedig hát okuk ugyancsak lett volna rá, márcsak emiatt a templomépítési, sőt istentisztelet-tartási tilalom miatt is. Az ő egyházuk minden ingó és ingatlan vagyonát elkobozta az ellenséges többség.
Nekik – eleinte azért, hogy az elrablott vagyont vissza ne követelhessék, később pedig a katolikusok tudatos elnyomása céljából – még püspökük és papnevelőjük se lehetett. Náluk a fejedelem (II. Rákóczi György) maga elismerte, hogy mesterségesen támogatta a rossz katolikus papokat a jókkal szemben, hogy a nép előtt ne legyen becsületük, s így ne legyen rájuk befolyásuk. Ott – ugyanezen okból – a kifogástalan életű és nagytudományú papokat (a jezsuitákat) egyszerűen kitiltották az országból. Ott még azt se tűrték, hogy a katolikusoknak magasabb iskolájuk legyen (a jezsuiták kitiltása gyakorlatilag ezt jelentette), sőt a jezsuiták egyetemét, az első, és egész Ferenc József koráig az egyetlen egyetemet, mely valaha Erdélyben volt (lásd Veress Endre: „A kolozsvári Báthory-egyetem története lerombolásáig, 1603-ig”, Erdélyi Múzeum, 1906. évf. 184-187. o.), nem is betiltották, hanem barbár, sőt vandál módra nekimenve egyenesen lerombolták csak azért, mert katolikus volt, és olyan kiváló tanáraik voltak (28), és az iskola olyan híres volt, hogy még protestáns lelkészek is szép számmal küldték oda fiaikat. (Erdélyi Múzeum, 1906. évf. 156-263. o.)
„Kolozsvár lakosságának újhitű nagyobbik része vallási fanatizmustól elvakulva, élén papjaival(!) 1603. június 9-én megrohanta és azt földig(!) lerombolta, elpusztítván szomszédos templomuk drága berendezését is.” (Századok, 1915. évf. 53. o.)"

Pezenhoffer 3. kötet

2 külön forrást hoz a kolozsvári katolikus egyetem rombolására. Ezzel egyrészt tovább erősítem az erőszakos protestantizmus vádját, másrészt megcáfolom Bobkó Csabát, aki szerint Pezenhoffer nem tünteti fel saját forrásait. Mint az látható, a források itt vannak előttünk, könyvtárak, főleg helytörténeti munkák mélyén. Ha kellett, Pezenhoffer akár a megcáfolandó történészeket idézte, hogy bemutassa, mennyire ellentmondanak maguknak/kutatásuknak, vagyis inkább a tények ellenére más képet alakítanak ki, mint amilyet kellene. A 3. kötet a Rákócziakról, Zrínyiről és Lipótról szól, a Zrínyiről szóló részben például Széchy Károly irodalomtörténész műve segítségével cáfolja meg maga Széchy tanait, aki idealizálta a költő-hadvezért. A pezenhofferi filozófia lényege épp az, hogy mennyire más kép alakul ki egy történelmi személyről egy történész tolmácsolásában, mint amit ki kellene alakítania. És ehhez gyakran nincs is szükség alternatív forrásokra, de mint az egyetemrombolásból látjuk, azoknak sincs híján.

FL

Bobkó Csaba írta...

Nagyon köszönöm, de sajnos fenn kell tartanom, hogy több helyen is megadhatta volna forrásait. Persze nem ez a lényeg, Pezenhoffer Atya a maga erjesztő hatását elérte, most már rajtunk a sor! :-)

Darumadár írta...

Mellőzöm a durva és teljesen érthetetlen minősítések (pl. Bocskai „nagy magyar lator”) kommentálását, azok akadályozzák az értelmes gondolatmenetet, írását is beárnyékolják, hiszen egyértelművé teszik harcos elkötelezettségét, véleményem szerint egyetlen célja van: Bocskai lejáratása, ehhez gyűjt érveket, ami nem illik koncepciójához, arról hallgat.
Ezek fényében nem tudom, mennyi értelme van érvelni számos megállapítása ellen, az alábbiakban azért megpróbálom:
Rögtön legelső mondata egy feltételezés arról, hogy ki lehetett volna űzni a törököt.
A következő feltételezés Papp Sándortól való, amiből ön arra következtet, hogy 1604 elején a törökök elfogadták volna, ha Erdély Habsburg-fennhatóság alatt marad. Ezt nem tudjuk, mert megállapodás nem jött létre, viszont tudjuk, hogy a Porta még a korábban ellene fordult Báthory Zsigmondot is támogatta, amikor az biztosította volna a fejedelemség visszatérését a szultán „védőszárnyai” alá 1601-1602-ben, később hasonlóképpen történt Székely Mózessel (1603). Amikor a nagyvezír értesült Székely brassói vereségről Kamuthy Farkasnak állítólag azt mondta: „de elhiggye azt Erdély, ezután különb gondviselése leszen az hatalmas császárnak reája, az nap kész elveszni inkább, hogysem Erdélyt másnak engedje.” (Szamosközy maradványai 202.)

Darumadár írta...

„Bocskainak tehát pályája elején ebben igaza volt, vagy lehetett volna, ha következetesen kitartott volna e magyar egyesítést szolgáló irányvonal mellett.” Ismét feltételezés. Egyébként nagyjából 10 évig tartott ki többé-kevésbé, ami alatt bebizonyosodott, hogy a nagy álom, a török kiűzése egyelőre nem reális. Ezért nem ő a felelős, aki ennyi idáig megmaradt a császár hűségén, a háború kilátástalansága már a századforduló környékén világossá vált a szakirodalom szerint.
„iránytűje egy percig sem a magyar nemzeti érdek volt, csak saját egyéni hatalomvágya!” Ez kissé durva megállapítás. Honnan tudja, mi volt az iránytűje? Miért zárná ki egymást a hatalomvágy és a „nemzeti” érdek? Bocskai legfőbb eredménye a két béke elérése, ez volt politikájának fő célja, amiről számtalanszor írt pályafutása során, már kezdetben is ilyen feltétellel fogadja szolgálatába a hajdúkat: „az ő kegyelmek kívánsága szerint mentől hamarébb az szegíny megnyomorodott Magyarországnak megmaradásáért mentő jobban, és alkalmatosban ő kegyelmek tanácsiból mind törökkel, tatárral frigyet szerzek. Isten engem úgy segéljen.” (Bocskai hitlevele a hajdúkapitányoknak Zsáka, 1604. október 13. In: Papp 2014. 92-3.) élete végén pedig így tekint vissza: „gyakorta az hadak azért indíttatnak és viseltetnek, hogy magoknak az emberek avval az elviselhetetlen ínség alól szabadulást szerezvén állandó békességre juthassanak.” (Bocskai előterjesztése a kassai gyűlésen, 1606. december 13. MOE XII. 733.)

Darumadár írta...

A Bocskai-felkelés „fő oka” ön szerint valójában „elsődleges török stratégiai szempont” – itt Papp Sándorra hivatkozik. Félrevezető állítás, nincs egytényezős történelem. A felkelés kirobbanásakor egy felső-magyarországi mozgalom, a hajdúk és a felső-magyarországi rendek és városok állnak Bocskai mellett – ők nem érdekeltek Erdély visszajuttatásában. Ezzel már a kortárs Istvánffy Miklós is tisztában volt, aki pedig Bocskait gyűlölte: „a lázadás kirobbantásához szinte semmi más nem hiányzik, csak a parancsnok, a vezér.” (Istvánffy Miklós: A magyarok történetéből. Bp. 1962. 440.) A későbbi szakirodalom egyöntetűen őt követi abban, hogy ekkorra a királyi országrészben (tehát nem Erdélyben) robbanás közeli állapotalakult ki, pl. Várkonyi Ágnesnél: „a Királyság kormányozhatatlan lett” vagy „tombolt az anarchia” (R. Várkonyi Ágnes: Három évszázad Magyarország történetében 1526-1790. I. A megosztottság évszázada 1526-1606. Bp. 1999. 207. R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora. Bp. 2007. 28.) A felkelés nem török érdekekért robbant ki, Bocskait ekkor már legalább egy fél éve igyekeztek rávenni a csatlakozásra a Hódoltság területére menekült erdélyi urak és a török méltóságok, akik maguk közé hívták, de ő nem tett eleget kérésüknek – ahogyan arról Papp és Pálffy is beszámolnak. (Ezért volt szükség a levélhistóriára)
„Bocskai története a nemzeti érdek és a kisemberek tömegeinek, sőt a rendi elitek bármiféle érdeke örök alárendeléséről szól az ő hatalmi érdekeinek.” Nevetséges állítás, Bocskai kivívta – szó szerint – a bécsi és a zsitvatoroki békét, amelyek hosszú távon rendezték az ország helyzetét, ezekhez ragaszkodtak a fejedelem halála után a királysági rendek, amikor 1608-ban becikkelyezték a béke pontjait, hálásan emlegették nem csupán a hajdúk vagy a székelyek, az erdélyi rendek, számos utód (pl. II. Rákóczi Ferenc elődeként tekint rá), de még az erdélyi szászok is, akik sokáig ellene voltak: „A jámbor és istenfélő fejedelem azon igyekezett, hogy minden oldalról békét és nyugalmat biztosítson a megszomorodott Magyarországnak és Erdélynek. A két császárt, a német Rudolfot és a török Mahometet(!) is ki akarta egymással békíteni. Az istenfélő fejedelem ugyanis jól látta, hogy végül is mi következik az ilyen háborúkból. El is rendezett volna mindent, ha Isten hosszabb életet enged neki. Vagy mi nem érdemeltük őt meg, vagy a gonosz világ nem tűrhette a jámbor fejedelmet… A régi római császárokhoz: Juliushoz, Augustushoz, Trajanushoz és másokhoz lehetne ezt a fejedelmet hasonlítani, sőt ha tovább élhetett volna, bizonyos mértékben Nagy Konstantinhoz.” – írta róla Georg Krauss szász történetíró. (Krauss György: Leírása mind a hadi dolgoknak, mind az egyebeknek, amelyek 1599-től 1606-ig Erdélyben történtek. In: Makkai László (szerk): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről III. Tűzpróba 1603-1613. Bp. 1993. 95.)

Darumadár írta...

Következő feltételezés, amit Szakály Ferenc alapján idéz: Bocskai török koronáért folyamodott. Erre nincs forrásunk, abban a levélben, amit idézni szoktak arról van szó, hogy a Portán közlik Bocskai küldöttségével: koronát küldenek a fejedelemnek. Arról nem tudunk, hogy azt magyar részről kérték volna, arra viszont vannak források, hogy már az első sikerektől kezdődően az oszmánok királynak címezték és koronát akartak küldeni neki.
„talán hazánk megúszhatta volna Bocskai felkelését, Erdély újabb elszakítását” – újabb feltételezés. Pálffyra hivatkozik, aki szerint „a legújabb kutatások” cáfolják azt, hogy szabadságharc lenne Bocskai mozgalma. Pálffy semmilyen jelentős új eredményt nem hoz, az általa ismertetett adatok pl. a magyar rendiség megosztottságáról már a 19. század közepén ismertek voltak, arról több helyen olvasni a szakirodalmat, valóban új táblázatai csak alátámasztják mindezt. pl. Szilágyi Sándor már az 1860-as években többször leszögezi, hogy Felső-Magyarország támogatta a fejedelmet, az ország nyugati része nem. (Szilágyi Sándor: Erdélyország története különös tekintettel művelődésére II. Pest. 1866. 51-2., 77. Szilágyi Sándor: Bevezetés. Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. (1601-1607) Bp. 1879. 308. Szilágyi Sándor: Könyvismertetés. (Az 1867-iki kiegyezés és Bocskay, Illésházy, Bethlen, Rákóczy népszövetségi politikája. Pest 1869.) Budapesti Közlöny 1869. 65: 820. Szilágyi Sándor: Erdély helyzete két nagy hatalmasság között a separatio után. In: Uő: Rajzok és tanulmányok I. Bp. 1875. 9.)
Pálffy nem új kutatásokra támaszkodik, sajátos, új értelmezést ad.
Valójában „polgárháború” volt – néhány hónapig, mert a fő célt, a békét, így tudta elérni. Erről már korábban is írtam, kezdettől békét akart.
A magyar „társadalom számottevő erői” alapvetően birtokaikat, városaikat védték, arról is tudunk, hogy pl. a fejedelem biztosítja az „ellentábor” egyik legjelentősebb alakját, a későbbi nádor Thurzó Györgyöt, hogy nem veszi rossz néven, amiért visszafoglalta biccsei várát, hiszen így az ő (azaz Bocskai) ellenségei ellen tud hatékonyabban fellépni, és utasítja tiszttartóját, hogy jószágait ne háborgassák. (Bocskai Thurzó Györgynek, 1605. június 12. Kassa. In: Bocskai István: Levelek Buk. 1992. 167.)

Darumadár írta...

„Az erdélyi fejedelemség vezetői… a török megbízható ötödik hadoszlopaként működtek egészen 1711-ig.” Bocskai számos esetben a török szándékok ellen cselekszik – nem használja a királyi címet, nem csatlakozik a közös hadjáratot szorgalmazó nagyvezírhez, megakadályozza számos jelentős erősség (pl. Érsekújvár vagy Nógrád) török kézre kerülését, Lippa várát véres harcok árán foglalja vissza az oszmánoktól!
Pálffy idézet: a pesti koronázás „nem a magyar szabadságjogok és függetlenség, hanem egyenesen a függőség és az alávetettség szimbolikus helye.” Szerintem a találkozó fontos lépés a magyar szabadságjogok megerősítéséhez vezető úton, az önálló és merész politizálás szimbolikus helye.
"Bocskai harcát az 1950-es évek óta tartják függetlenségért vívott küzdelemnek, azaz szabadságharcnak." Nem igaz, Horváth Mihály 1844-es Magyarország története óta rendszeresen annak minősítik.
Pálffy itt összekeveri a függetlenségért és a szabadságért folytatott harcot, pedig Szilágyi már 1866-ban rámutat: „A magyar államférfiak azon meggyőződésben állottak, hogy a magyar állam önmagában a német és török császárságok között fenn nem állhat,” néhány évtizeddel később Marczali Henrik leszögezi: a fejedelem „szabadságot akart kivívni, nem elszakadást.”)
„Bocskai maga ajánlkozott a szultánnál…” Feltételezés, nincs rá forrás.
„a szántáshoz nem szokott hajdúknak” – Erről Benda Kálmán ír: „A hajdúság nagy része a háborútól frissen végigdúlt, de a termelő munkából még ki nem szakított falvak lakosságát képviselte,” vagyis a hajdúk alapvetően nem szakadtak el a földműveléstől. (Benda Kálmán: A Bocskai-kori hajdúság összetétele és társadalmi törekvései. In: A hajdúk a magyar történelemben. Szerk. Béres András. Debrecen. 1969. (A Hajdú-Bihar megyei múzeumok közleményei 10.) 31.)

Darumadár írta...

Rengeteg a csúsztatás, összemos különböző korszakokat – pl. Bocskai 1595-ös tetteit és fejedelemségét, csak a katolikusok üldözéséről ír.
Szekfűt idézi, amikor tagadja azt, hogy vallásszabadságról lehetne beszélni a 17. században. Szekfű ezt megelőzően és ezt követően is írt az Erdélyben megvalósuló vallásszabadságról!
Pl. A magyar állam életrajzában: Erdély „zászlai Bocskai óta a magyar nemzetiség és a vallásszabadság igéit hordozták; mind a két követelmény Erdélyben már régóta érvényben volt, s a fejedelemség évtizedeken át azért harcolt, hogy ugyanezeket az anyaország számára megszerezze.” Ezért „a protestáns Erdély minden erejét egybefogva, nekikészült, hogy a nyugati magyarság nemzeti és vallásos sérelmeit fegyveres erővel érvényre juttassa. Az egyesült felsőmagyar és erdélyi haderőket először Bocskai vezette győzelemre… Magyarország nemzeti és vallásszabadságát… elismerték…” (Szekfű Gyula: A magyar állam életrajza. Történelmi tanulmány. Dick Manó, Bp., 1918. 97-8.,114-5. l. még: Szekfű Gyula: Egy hetvenéves történetíró (Károlyi Árpád). Napkelet I (1923) 8: 786.)
Vagy később, az 1939 körül írt összefoglalásában: Bocskai koncepciója szerint Erdély mindig készen áll „a királyságbeli magyarok alkotmányos és vallásszabadságának védelmére” (Szekfű Gyula: Rövid magyar történet 1606-1939. Osiris, Bp. 2002. (Milleniumi Magyar Történelem – Historikusok) 41.)
„helyi szinten Magyarországon és Erdélyben is örök terror alatt tartják a katolikusokat.” Néhány példa nem örök terror, sok helyen a katolikusok a fejedelmektől többé-kevésbé háborítatlanul éltek – pl. a Székelyföldön.
„nem űzte ki területéről az uralma megdöntésére törő rivális vallásfelekezeteket, éppen csak megpróbálta megvédelmezni katolikus alattvalóit a protestáns rendi és egyházi elit terrorjától.” Maradjunk csak korszakunknál: Az ágyúk bevetése lenne a katolikusok védelme a protestáns terrortól – amikor a szakirodalom szerint az ország kb. 90%-a protestáns? Kiket védtek Kassán vagy Lőcsén 1604-ben? „A kassai templom említése ez ügyben nyilvánvaló marhaság és torzítás, ehhez képest általános.” Mennyit tud a városok akkori felekezeti összetételéről?

Darumadár írta...

„Bocskai nem utasította vissza felháborodottan Illésházy javaslatát!” (a lengyel királyságról) Feltételezés.
„számára a kálvinista hit védelme is csak egy propagandajelszó, a török vazallus-helytartói hatalom megszerzésének egyik eszköze” A bécsi béke első, és legfontosabb pontjáról van szó, amiről rengeteget vitáztak a korban. Ez a pont a királysági rendeket érintette, tehát nem Erdélyt, ennek nem volt köze fejedelemsége biztosításához, azt más pontokban rendezték. Bocskai pontosan tudtam hogy csak akkor lehet sikeres, ha felvállalja a kor reális sérelmeinek orvoslását. Ezek közt az egyik legfontosabb a vallásügy, ennek képviselete biztosította a felkelés sikerét, ehhez (is) ragaszkodtak halála után a királysági rendek.
Mátyás főherceg tervét nem valósította meg, elsőként Bocskai adott privilégiumot és területet a hajdúknak.
„a töröktől kért és kapott koronával.” Már írtam, nem tudunk róla, hogy kérte volna, arról tudunk, hogy a török királynak tekintette, és a nagyvezír koronát akart küldeni neki.
„ezután hívei, udvartartása és a török hatóságok is következetesen királynak címezik, és ő is annak nevezi saját magát” Erről nincs tudomásunk, például leveleiben soha nem használja ezt a címet, az ön az általa idézett nevezetes telepítő okmány minden bizonnyal kivétel, csakúgy, mint a neki tulajdonított rákosmezei kötelezvény. A telepítésre a korponai gyűlésen került sor, ahol megfogalmazták a békefeltételeket, és Bocskai világossá tette, hogy visszavonul Erdélybe, lemond magyarországi fejedelmi címéről, az ott neki felajánlott nádori méltóságot sem fogadta el!

Darumadár írta...

„a "török-párti" ellenzéket Báthory Bocskai tanácsára az erdélyi fejedelemségben teljesen szokásos módon brutálisan megsemmisítette, fizikailag kiirtotta” Feltételezés. Nem tudjuk pontosan mekkora hatása volt ekkor Bocskainak a fejedelemre.
„Ha rájuk hallgatnak, nem pusztul el Erdély magyar és szász lakosságának egyes vidékeken a négyötöde, a védettebb hegyekben élő román lakosságának pedig összességében a fele. Ezáltal nem szorul etnikai kisebbségbe az erdélyi magyarság. Bizonyára szintén kisebbek lettek volna a Királyság magyar vérveszteségei is, ha elmarad Bocskai polgárháborúja, hajdú- és tatár-török-járása.” Újabb feltételezés. Ahogyan írtam, 1604-es fellépésétől kezdve Bocskai legfőbb célja a béke elérése volt. Nem tudjuk, hogy az ő közreműködése nélkül meddig húzódott volna a háború.
„Báthory Zsigmond és Bocskai azzal követték el a rettenetes bűnt és árulást a haza és a magyarság ellen, hogy saját hatalmi érdekeiket, hatalomvágyukat és Báthory esetén szeszélyüket követve rendszeresen váltogatták a kétféle lehetőséget, a török-párthoz, illetve a Magyar Királyságot és Erdélyt egyesíteni kívánó királyi párthoz való tartozást, ezzel pusztulásba döntve elsősorban Erdélyt és lakosságát.”
Nem szerencsés összemosni kettejüket, Bocskait felelőssé tenni Báthory döntéseiért. A hatalomvágy önmagában miért lenne rossz? Bocskai eredményei azt bizonyítják, felismerte, hogy a közügyeket (ahogy a korban számtalanszor írják: „közönséges jót”) kell az első helyre tennie, mert csupán így lehet sikeres felkelése, ez biztosította annyi réteg támogatását és tett lehetővé korábban példátlanul széles összefogást az uralkodó ellen, valamint szintén ennek köszönhető mozgalmának kétségtelen sikere. (Amit nem homályosíthatnak el azok a kétségtelenül meglévő negatív események, amelyeket a szerző annyira nagy élvezettel sorakoztat.)

Darumadár írta...

Bocskai „ teljesen értelmetlenné téve az Erdély és a Magyar Királyság újraegyesüléséért hozott gigantikus magyar vérveszteséget”. Nem miatta lett sikertelen a hosszú háború, az már évekkel korábban reménytelenné vált, ő csupán levonta a következtetést, és mert aktív politikát folytatni.
Ön nevezheti hazugságoknak Bocskai jelszavait, az általa felkarolt ügyek fontosságát, de az kétségtelen, hogy ezek biztosították számára a támogatást, tehát a korban égető kérdésekről van szó, melyekre olyan válaszokat tudott adni, melyek biztosították táborának bővítését. 1604 őszén felső-magyarországi mozgalom bontakozott ki, az ottani elégedetlenség hatására, a török támogatása ekkor nem jelentős.
Úgy állítja be, mintha a király teljesen ártalmatlan lett volna, „mindezeket a vádakban foglalt bűnöket, a rendi és vallási szabadságjogok lábbal tiprását, illetve a törvénytelen birtokelkobzásokat éppen Bocskai és erdélyi fejedelem elődei és utódai követték el rendszeresen, rendszerszerűen.” Akkor miért csatlakoztak hozzá annyian, miért volt sikeres, miért ragaszkodtak az általa elért bécsi békéhez a királyság rendjei?
„Az erdélyi fejedelmek despotizmusa…” Bocskai fejedelemsége idején csupán néhány hetet töltött Erdélyben, despotizmusáról nehezen beszélhetnénk, még azt sem tudta biztosítani, hogy végrendeletének talán legfontosabb pontját, Homonnai örökösödését biztosítsa!
Erdély, mint „rémséges hely” pedig enyhén szólva vicces, hiszen tudjuk jól, hogy mennyivel járult hozzá például a magyar kultúra fejlődéséhez.
Sajnálom a szerzőt, hogy a gyűlölet ennyire elárasztja gondolkodását, talán az írás közlése óta már jobban van.

Bobkó Csaba írta...

Darumadár, ez kezd flooding lenni!!!

Névtelen írta...

Bocskai alatt rombolták le a kolozsvári jezsuita egyetemet a "vallásszabadság" nevében. Nem is volt ott egyetem a XIX. századig, miközben Lorántffy Zsuzska a román parasztoknak nyitott népiskolát.

FL

Darumadár írta...

Inkább olvass, hátha segít rajtad:
Egy erdélyi fejedelem alapította: http://www.nyeomszsz.org/orszavak/pdf/BisztrayBathotyEgyetem.pdf

Megszakításokkal működött a fejedelemség idején, többször kiűzték őket (pl. 1605-ben) rombolásról nem tudok.

A 18. századtól folyamatosan fennállt
http://mek.oszk.hu/08400/08459/08459.pdf

Erdélyben folyamatosan és teljesen katolikus területek is vannak, a csíksomlyói ferences kolostor tudtommal mindvégig működött a fejedelemség idején.

Írj kérlek példát Európában olyan államról ebben az időszakban (16-17. század), ahol ennyi vallási felekezet élt egymás mellett.

Névtelen írta...

Olvastam én!

"Nekik – eleinte azért, hogy az elrablott vagyont vissza ne követelhessék, később pedig a katolikusok tudatos elnyomása céljából – még püspökük és papnevelőjük se lehetett. Náluk a fejedelem (II. Rákóczi György) maga elismerte, hogy mesterségesen támogatta a rossz katolikus papokat a jókkal szemben, hogy a nép előtt ne legyen becsületük, s így ne legyen rájuk befolyásuk. Ott – ugyanezen okból – a kifogástalan életű és nagytudományú papokat (a jezsuitákat) egyszerűen kitiltották az országból. Ott még azt se tűrték, hogy a katolikusoknak magasabb iskolájuk legyen (a jezsuiták kitiltása gyakorlatilag ezt jelentette), sőt a jezsuiták egyetemét, az első, és egész Ferenc József koráig az egyetlen egyetemet, mely valaha Erdélyben volt (lásd Veress Endre: „A kolozsvári Báthory-egyetem története lerombolásáig, 1603-ig”, Erdélyi Múzeum, 1906. évf. 184-187. o.), nem is betiltották, hanem barbár, sőt vandál módra nekimenve egyenesen lerombolták csak azért, mert katolikus volt, és olyan kiváló tanáraik voltak (28), és az iskola olyan híres volt, hogy még protestáns lelkészek is szép számmal küldték oda fiaikat. (Erdélyi Múzeum, 1906. évf. 156-263. o.)
„Kolozsvár lakosságának újhitű nagyobbik része vallási fanatizmustól elvakulva, élén papjaival(!) 1603. június 9-én megrohanta és azt földig(!) lerombolta, elpusztítván szomszédos templomuk drága berendezését is.” (Századok, 1915. évf. 53. o.)"
Pezenhoffer: 3. kötet

Tehát: bár Pezenhoffer idézi, de 3 XX. század eleji forrásból.

Vallási felekezetek egymás mellett: Magyar Királyság! Ugyanis ha szerinted volt vallásszabadság ERdélyben, akkor ez volt a Habsburgoknál is. És ha nem volt katolikus elnyomás Erdélyben (csak tudnám, akkor a katolikus Bercsényi Imrét miért üldözték el a protestáns (!) jobbágyai (!!) a birtokáról, sőt, dúlták fel családi sírjukat), akkor protestáns elnyomás se volt Magyarországon.
Európai államokról: épp az a vasérv, hogy olyan protestánsüldözés Magyarországon, mint katolikusüldözés Angliában vagy Németországban (könyörgöm, német lutheránusok menekültek a Felvidékre...), Svédországban, nem volt.

FL

Darumadár írta...

Rombolásra valóban sor került - köszönöm a hivatkozásokat, ezekről az eseményekről nem tudtam.
Mindez nem Bocskai idejében történt (úgy tűnt nekem, itt Bocskairól van szó).
A fejedelem akkor Székely Mózes volt, aki "részvéttel fogadta a pátereket, esküdözvén nekik, hogy ami történt, tudtán és akaratán kivül történt; ámbár a fáma
nyíltan hirdette, hogy a népet az ő embere izgatta föl. Másnap este
vacsorára hívta a fejedelem Maior rektort Argenti atyával, kik előtt
újból sajnálkozását fejezte ki és támogatását ígérte a jövőre, mert most
— úgymond — engednie kell." (az általad idézett egyik tanulmányból: Erdélyi Múzeum 1906. 261.)
Mennyiben tehető felelőssé Székely Mózes vagy Bocskai a kolozsvári hangulatért?
Ez egy szomorú eset, ami alatt Erdély más részein háborítatlanul gyakorolhatták vallásukat a katolikusok. Ha akarod, nevezheted ezt elnyomásnak.
A Habsburgokat nem minősítettem, a bécsi békét, melynek 1. pontja biztosította a vallásszabadságot a Magyar Királyság területén, éppen Bocskai vívta ki, hogy aztán a királyság magyar rendjei becikkelyezzék az 1608-as országgyűlésen, majd utána több alkalommal.
Nem írtál példát olyan európai államra, ahol annyi felekezet élt egymás mellett a korszakban, mint Erdélyben.

Bobkó Csaba írta...

Erdélyben a katolikusokat megtűrték, de nem mindig és mindenhol, a katolikusellenes gyűlölködés gyakran elszabadult. A Habsburgok Magyar Királyságában élt több felekezet egymás mellett, a protestáns államok nagy részében monopoljogú államegyház volt. Vallásszabadság a korban sehol nem létezett, Erdélyben e téren rosszabb volt a helyzet, mint a Magyar Királyságban, ahol viszont szintén üldözték a katolikusokat a protestáns helyi többség fanatikusai, főleg keleten.

Darumadár írta...

A Szekfű-féle szólamot arról, hogy a korban sehol nem létezett vallásszabadság, én is ismerem. Ő arra hivatkozik, hogy modern értelemben vett tolerancia nem volt - vagyis kijelenti, hogy egy 19-20. századi fogalom nem alkalmazható a 16-17. századra, amivel természetesen csakis egyetérteni lehet.
Nem foglalkoztam komolyabban a kérdéssel, de úgy vélem, a vallásszabadságot a szabad vallásgyakorlat értelmében érdemes használni a korszakban: mennyire tudták szabadon, háborítatlanul gyakorolni vallásukat. Például Erdélyben az ortodox románok, akik elvileg nem is bevett vallást követtek - mint tudjuk, számuk folyamatosan emelkedett.
Miért volt rosszabb Erdélyben a helyzet, mint a királyságban?
Mire alapozod ezt az állítást?
Milyen módszerrel tudod összehasonlítani a két terület vallásgyakorlatának helyzetét? Szívesen olvasnék egy ezzel kapcsolatos alapos tanulmányt.
Miért kell szembeállítani egymással a két magyar államot?
Talán nem tudod, de a királyság többé-kevésbé szabad vallásgyakorlatát (ha így megfelel) jelentős részben az erdélyi fejedelmek fellépése biztosította.
Nem értem, miért folyton a katolikusok üldöztetéséről írsz, hiszen nyilván nem csupán őket üldözték vallásuk miatt, hanem pl. a szombatosokat, az evangélikusokat, a zsidókat, unitáriusokat, hutteritákat stb. Éppen ebben az időszakban, vagyis a 17. században kezd nőni a katolikusok arányuk a királyságban. Miként lehetséges ez, hogyha üldözték őket?
Te sem írtál példát olyan európai államra, ahol annyi felekezet élt egymás mellett a korszakban, mint Erdélyben.

Bobkó Csaba írta...

Jellemző, hogy az erdélyi fejedelmek és lelkészeik a románok vallásgyakorlatát és nyelvét támogatták, a katolikusokat utálták, akik pedig kellettek a haza újraegyesítéséhez. Az erdélyi betörések a királyságban mindig katolikusüldözéssel és irtással jártak.

Bobkó Csaba írta...

A bejegyzésből kiemelhetem az erdélyi tolerancia egy idézett példáját még egyszer: "Mária Krisztierna főhercegnő levele édesanyjának, 1598. május, Gyulafehérvár:
"Legújabban Váradon a következő dolog történt. A katolikusoknak volt ott egy temploma, amit még Zsigmond engedélyezett.Ezt a kálvinisták nem nézték jó szemmel, de a fejedelemtől való félelmükben nem mertek ellene szólni. Amikor azonban megtudták, hogy ő elhagyta az országot, a keresztjáró hét vasárnapján felszólították a katolikusokat, hogy hagyják el a várost, különben kihányják őket. Miután ezek a szegény emberek félelmükben elmenekültek, másnap a polgárság és a várbeli katonaság rátört a házra, melyben a katolikusoknak a temploma volt, s nemcsak a templomot, hanem az egész házat szétverték, úgy, hogy kő kövön nem maradt, még a sírokat is kidobálták a kertből. "

Darumadár írta...

Az erdélyi fejedelmek utálták a katolikusokat... Miért kell ilyen butaságokat írni?
Utálta Báthory István vagy Báthory Zsigmond? Bethlen Gábor vagy Bocskai István, aki mellett több fontos tisztséget is katolikusok töltöttek be? És a sort folytathatnám, de minek?
Erdélyi betörésre a királyságba két fejedelem alatt került sor, összesen 4 alkalommal. Kérlek, sorolj fel mind a 4 alkalomról számos esetet (a 3 kassai vértanúról tudok)a katolikusüldözésre és irtásra! Mit értesz egyáltalán irtáson, mert a "népirtás" az valami egészen mást jelent, még hogyha "katolikusirtás" értelemben használod akkor is.
Mit bizonyít Mária Krisztierna levele, vagy az 1603-as kolozsvári eset?
Talán azt, hogy a fejedelmek utálták a katolikusokat? (Mindkét példánál láthattuk, hogy a fejedelemnek nem volt tudomása az esetekről, Székely Mózes elítélte a jezsuiták kolozsvári kiűzését.)

Bobkó Csaba írta...

Hiba lenne téged komolyan venni (Darumadár), de azt gondolom, hogy természetesen Bocskainak vagy Bethlennek semmilyen protestáns istenhite nem volt. Ők a saját hatalmuk és vagyonuk növelésében hittek. A protestáns szövetségi politika csak karrierizmus volt részükről. Álnaív felvetéseidre a bejegyzések elég választ adnak.

Darumadár írta...

Az, hogy mennyire veszel komolyan, az szerintem inkább téged minősít.
Nem írtam, sem Bocskai, sem Bethlen hitéről, amiről egyébként a szakirodalomban lehet olvasni. Csodállak, hogy ennyire pontosan tudod, hogy miben hittek.
Akármiben és akárhogyan hittek azonban, az általuk elért eredményeket nem vontad kétségbe - őket pedig elsősorban ezért tartják nagyra.
Abban az értelemben, ahogyan te írod, minden karrierizmus, pl. azért jártam egyetemre, mert magasabb fizetést akartam, a történelem az nyilván nem érdekel. Ilyen megközelítéssel senkit sem érdekel semmi más, csak a saját előremenetele.
A gond az, hogy a politika a közügyekkel foglalkozik, ahhoz, hogy valaki ott sikeres legyen, mindenképpen számos szövetségesre, támogatóra van szüksége.
Ha Bocskai nem képviselte volna pl. a székelyek, a hajdúk, a magyarországi nemesség, a protestánsok és a katolikusok (talán nem tudod, de az ő szabad vallásgyakorlatukat is kérte) érdekeit, nem álltak volna mellé annyian, nem lehetett volna sikeres.

Névtelen írta...

Pedig fogadni mertem volna, hogy már 1603-ban is Bocskai volt a fejedelem. De neki csak egy év jutott. Elnézést kérek!

FL

Darumadár írta...

Egy évnél azért valamivel több.
Elsőként 1604 december 12-én használta a fejedelmi címet egy levelében, ekkor még csupán a nagyvezír nevezte ki annak, 1605 februárjában választja meg az erdélyi rendek egy része Nyárádszeredán, majd szeptemberben már mindhárom nemzet támogatja és Medgyesen beiktatják. 1606. december 29-én halt meg.

Bobkó Csaba írta...

Bocskaival rengeteg magyar állt szemben a polgárháború során, köztük székelyek és protestánsok is. Ezt Pálffy Géza jól leltárba rendezte az utóbbi években. Bocskai a török számára volt "sikeres", a hazáját jól elpusztítva, továbbpusztítva. A vele szembeszálló királypárti magyarok ellen török és tatár csapatokkal harcolt a pénzért megvett hajdúk mellett.

Darumadár írta...

Pálffy írásait ismerem, számos csúsztatás van bennük - ezeket részben a fentiekben cáfoltam.
A harcok, és több valóban szomorú eset (pl. Besztercebánya vagy Sopron) sajnos természetes velejárója volt ennek a folyamatnak, aminek célja a háború lezárása - ez volt a legfőbb célja.
Talán nem tudod: az általa elért bécsi béke mellett egy emberként álltak ki a királysági rendek, a katolikusok is, amikor azokat 1608-ban, majd a későbbiekben is több alkalommal törvénybe iktatták. Számomra ez a lényeg.
A pártállást elsősorban a területi hovatartozás szabta meg. Erdély pl. fokozatosan teljesen behódolt, a nyugati határszél főurai általában nem. Nem fűződött hozzá érdekük, hiszen Bocskai hamar nyilvánvalóvá tette, hogy visszavonul a Tiszáig kiterjesztett Erdélybe, az általa elfoglalt terület nagy részét (Alsó- és Felső-Magyarország) visszaadta a királynak. Az olyan főnemeseknek, mint Thurzó György, nem fűződött érdeke az átálláshoz, hiszen a bécsi béke eredményeit a király hűségén maradva is élvezhették.
Talán nem tudod: a fejdelem halála után a királysági rendek vezéralakja, aki talán a legtöbbet tette Habsburg Mátyás királysága érdekében, Illésházy István volt, Bocskai főtanácsosa, aki mindenben ragaszkodott a bécsi békéhez, és Erdély különállásának szükségességét is belátta, bár korábban több alkalommal tiltakozott ellene. Ahogyan egy történetíró fogalmaz, példája "arra inti a történetírót, hogy ne keresse az érzelmi politika csábítóan szép birodalmában politikai ítéletének mértékét."
Kívánom neked is, hogy tudj megszabadulni történelmi ábrándjaidtól.

Bobkó Csaba írta...

Bocskai olyan békét segített elő, mely a háborút a török érdekeinek megfelelően zárta le, pl. Erdély visszajuttatásával. Lűzadűsa egy olyan királyi sereg megsemmisítésével kezdődött, mely dálre menetelt a török elleni harc céljával. Bocskai pár mázsa ezüsttel e sereg hajdúcsapatainak vezéreit vásárolta meg, hogy irtsák ki német, sziléziai, stb. bajtársaikat, a közhajdúknak pedig zsoldot ígért, melyre a fedezetet a szultántól kérte. Bocskai a török bérence volt, magyar hazaáruló.

Darumadár írta...

Ha a zsitvatoroki békére gondolsz, az a status quonak megfelelően zárta le a hosszú háborút - azt a császár küldöttsége elfogadta, abban természetesen nem csupán a török érdekei érvényesültek, ezért maradhatott érvényben hosszú évtizedekig. A szakirodalom úgy értékeli, hogy döntetlen eredmény született.
Erdélyt a magyar király nem tudta megtartani, ez már 50 évvel korábban kiderült, majd ekkor is világossá vált, úgy ahogyan azt a királyság rendjei is belátták - pl. Illésházy István nádor vagy Pázmány Péter esztergomi érsek. Erdély visszacsatolásának az ideje nem jött még el. Felcseréled az okot és az okozatot: nem Bocskai okozta Erdély elvesztését, ő sokáig kitartott a császár mellett, igyekezett elősegíteni az újjáegyesülést, amiért többször tárgyalt Prágában, leszámolt a törökpárti erdélyi főurakkal, harcolt a török ellen Havasalföldön, később ezért száműzték Erdélyből.
Miután belátta, hogy a nagy álom nem lehetséges, Erdély különválását szorgalmazta.
A "németellenes" hangulatot nyilván nem Bocskai gerjesztette, zsoldot nem csupán a szultán fizetett a hajdúknak.
Bocskai számtalan alkalommal a török érdekek ellenében cselekedett, nem volt a bérencük.
Fogalmam sincs miért nevezed hazaárulónak, amikor neki sikerült lezárnia a hosszú háborút, ami akkor a legfontosabb magyar érdek volt, a királyság magyar rendjei egy emberként támogatták az általa elért bécsi békét, az erdélyi fejedelemség önállóságát megerősítette, európai kapcsolatokat igyekezett kiépíteni, jelentős udvart szervezett maga köré a magyar értelmiség krémjéből, letelepítette a hajdúkat, hogy ne lakosság fosztogatásából éljenek stb. Ezek értelmezésemben magyar érdekek, a korban vélemények szerint senki nem tett annyit a magyar érdekekért, mint ő.

Bobkó Csaba írta...

Ügyes hasbeszélő vagy, de ezt még a prot-kur történeti narratíva se így szokta magyarázni: "Miután belátta, hogy a nagy álom nem lehetséges, Erdély különválását szorgalmazta." :-)
A valóságban több alkalommal oldalt váltott a harcban, Nagy László történész szerint mindig egyéni hatalmi érdekét követve.

Névtelen írta...

Megjegyzem, a Bobkó vezetéknév ukrán.

Jót nevetek a szánalmas vergődéseteken, labanctallérok. :)

Névtelen írta...

A tizenötéves háború végeredményéért és Erdély elszakadásáért nem Bocskai felelős, hanem a nála ravaszabb Bethlen. Feleesleges Bocskait kritizálni - Bethlen volt az, aki a KGB-ra haajzó provokációjával előbbit belehajszolta a felkelésbe.

Bobkó Csaba írta...

Tudtam, hogy családi nevem ruszin eredetű. Vidékünkön a görögkatolikusoknél ez elég tipikus. Remélem, egy kicsit helyreállítom a mindenhol rákóczistaként elkönyvelt ruszinok becsületét... :-)

Bobkó Csaba írta...

Ami a Bethlen által a felkelésbe belehajszolt Bocskait illeti, önmagában igaz, de könnyű volt Katát táncba vinni... :-)

Névtelen írta...

De aki Bethlent szidja, az is labanc! :V

FL

Bobkó Csaba írta...

Ki tilthatja meg nekünk, hogy mi, labancok ne vívhassunk belső polgárháborút??? :-) Ha már eleink annakidején nem tették... Akkor még protestáns és kuruc monopólium volt az örök lázdás és marakjodés , táboron belül is. Persze katolikusok időnként átálltak a lázadókhoz és nem mindig birtokaik, jobbágyaik védelmében.

Névtelen írta...

"Hiszen láttuk már, hogy a bécsi béke megkötése után Nagy András vezetésével fellázadt hajdúk, mikor 1608-ban az iváncsi békítésben megkérdezték tőlük, miért elégedetlenkednek, mi a sérelmük, mi a kívánságuk, azt felelték, hogy nekik tulajdonképpen nem sérelmeik vannak, hanem „Mi a római császárt, német fejedelmet, nem akarjuk uralni ilyen okból: Először, hogy német s nem a mi nemzetünkből való fejedelem. Másodszor, mivelhogy bálványozó... Mi az hatalmas török császár köntöséhez ragaszkodunk, utána indulunk s le nem szállunk”.
Tehát kereken kimondják, hogy a megkoronázott magyar király nekik egyszerűen nem kell. Őt idegennek tekintik, de a török császárt – érdekes – nem. De azt is kereken kijelentik, hogy ha magyar volna, akkor se kellene, mert nekik olyan király, aki „bálványozó”, azaz katolikus, nem kell. (A szultán természetesen nem bálványozó, de még ha az is, az nekik akkor is kell.) Lehet ilyen emberekkel tárgyalni?"

Pezenhoffer, 5. kötet

Darumadár: sajnos a forradalmi protestáns észjárást kellene megérteni az 1517-1526 utáni kor értelmezéséhez. Egyrészt mi, már eleve ateista-nacionalista-Trianon-sérült fejjel tekintünk vissza a korba, másrészt történetírásunk is folyamatosan hamisította a megtörténteket.

FL

Bobkó Csaba írta...

Az is egy alapvető hazugság, hogy Bocskai letelepítette a hajdúkat, főleg "saját" birtokaira. A hajdúk egy részének letelepítését II. Mátyás vitte végbe és Nagy László szerint eleve az ő ötlete volt a dolog még Bocskai felkelése előtt, amikor persze még csak Mátyás főherceg volt. A hajdúk nagyon dühösek voltak, hogy a nekik (a szultáni kincstérból) ígért zsold helyett Bocskai földet ajánl (másokét), mert ők nem szokták a szántást. Nagy László szerint a hajdőkérdést végleg II. Rákóczi Ferenc "oldotta meg", ugyanis felkelésének esztelen vérfürdői kiirtották a "vitézlő rend" zömét.

Darumadár írta...

1605 decemberében majd 1606 szeptemberében ki telepített hajdúkat és kinek a birtokára?

A hajdúk törökbarátságáról egy idézet az általad kedvelt Pálffytól: "a hajdúk egy
jelentős csoportja csak azzal a feltétellel csatlakozott a nagyúrhoz, hogy nem
visz közéjük török és tatár csapatokat" (Pálffy Géza: Győztes szabadságharc vagy egy sokféle sikert hozó felkelés? 23.)
Talán nem tudsz róla, de Habsburg Mátyás is hajdúcsapatokat fogadott, amikor bátyja ellen indult a trón megszerzése érdekében. Akkor is a török császár köntöséhez ragaszkodtak? Akkor sem kellett nekik a "bálványozó", katolikus Habsburg?

Sajnos, a történelem valamivel bonyolultabb, mint azt képzeled, nem csupa hős meg áruló szaladgál benne, a kuruc meg labanc többnyire üres üres szólamok, szélsőségeket jelölnek, a politikusok használják őket előszeretettel, szerintem nem alkalmasak sem a jelentős történelmi személyiségek, sem a komoly magyar történetírók munkásságának jellemzésére. Maga II. Rákóczi Ferenc sem tartható szerintem kurucnak, úgy tudom, maga nem használta ezt a kifejezést.
(A kuruc jelző abban a korszakban jött divatba, amikor valóban nagyon elmérgesedett a viszony az uralkodóval elégedetlen kelet-magyarországi rendek és a hatalom között (1670-es évek).)

Bethlen Gábor például jezsuitákat telepített Erdélybe. Ezt hogyan lehet értelmezni a kuruc-labanc kettősség jegyében? (Szerintem sehogy, mert egy értelmetlen szembeállításról van szó - abban a korban különösen.)

Névtelen írta...

Hol tanácskozik a rózsakeresztes?

SUB ROSA :)

Bobkó Csaba írta...

A pataki vár Sub rosa erkélyszobájának mennyezeti rózsafestése kimondottan arra az alkalomra készült, amikor a rózsakeresztes Comenius a szobában eskette össze Rákóczi Zsigmondot Pfalzi Henriettával, akinek apja, Frigyes volt korábban az európai Rózsakeresztes Párt vezére.

Névtelen írta...

Egy apró érdekesség:

http://szelence.com/debreceni/militaris.html

"Politikai programvers. A kálvinista, hazafias, függetlenségi eszmerendszer egyik legelső, legárnyaltabb megfogalmazása. Folytatja Farkas András zsidó-magyar párhuzamra épülő történetszemléletét, amikor Bocskait keresztyén Gideonként ünnepli (lásd Bír 6:1—9:57). Folytatója Balassi katona-dicsérő verseinek, és ugyanúgy a querela Hungariae témának is. A szerző a hajdúk közössége nevében beszélve ajánlja fel Bocskai Istvánnak a magyar koronát. A vers keletkezése talán közvetlenül kapcsolódik az 1605. április 17-én tartott szerencsi országgyűléshez (link). A történelmi szituáció csapdája: Bocskainak a megszavazott magyar koronát a török kezéből kellett volna elfogadnia, elismerve ezzel az ország vazallusi státusát. Pontosabban, Szent István koronáját ekkor a Habsburgok birtokolják, ezért a török szultán új koronát csináltatott (ma a bécsi Satzkammerben)."

FOLYTATÓJA. Tehát már az 1614-ben elhunyt Debreceni is csak "beleszületett" valamibe, amit tovább vitt.
Orlovszky Géza az irodalmárok Pálffy Gézája. :)

Egyébként a középkorban állítólag a keresztények is tisztelték a héber nyelvet, ellenben a reformációig állítólag Róma szinte eltüntette az Ószövetséget, és ennek újra felfedezését a reformációnak köszönhetjük (az ószövetségi zsidó harcosok azonosíthatók is a protestáns harcosokkal). De túl sok mindent elhiszek.

FL

Bobkó Csaba írta...

Ez egy régi protestáns propagandahazugság, hogy az Egyház "eldugta" volna a Bibliát a nép elől. Egyszerűen olyan drága volt a Biblia a könyvnyomtatás kora előtt, hogy az angol vidéki plébánosok zömének sem tellett rá, pedig az az egyik leggazdagabb keresztény királyság volt. Newman rabbi kiváló könyve (Judaista hatások a keresztény eretnek- és reform-mozgalmakban) alaposan felsoroklja a reformáció előtti katolikus hebraista tudósokat (akad köztük zsidó kitért is), és az egész kérdést, hogy au eretnekek, illetve az egyház hogy viszonyult az Ószövetséghez. Egyértelmű, hogy az Egyház nem tiltotta azt sem, de valóban nem arra helyezte a hangsúlyt, mint a protestáns forradalmárok. Ószövetség-ellenesek egyes eretnekmozgalmak voltak, míg mások kimondottan zsidóvá lettek. Néha ugyanazok páros héten az egyik, páratlanon a másik irányt követték... :-)

Bobkó Csaba írta...

A Militaris congratulatio kiválóan illik abba a képbe, amit idéztem párszor, hogy az 1672 évi kuruc támadásban (ami Zrínyi és Wesselényi törökpárti szervezkedéséből nőtt ki), a felkelőket a protestáns prédikátorok törökös turbánokkal a fejükön uszítják a harcra. A Congratulatio ismert dallama egy echte török dallam...

Bobkó Csaba írta...

Egyébként szerzőnk nem elég naprakész: " A történelmi szituáció csapdája: Bocskainak a megszavazott magyar koronát a török kezéből kellett VOLNA elfogadnia" . Ma már egyértelműen bizonyított, hogy Bocskait Rákoson a török nagyvezír megkoronázta, a visszautasítás egy mese. Azt meg már 80-as évekbeli könyvek is tudták, (Pl. Szakály Sándor), hogy Bocskai maga kért ellenkoronát a szultántól.

Névtelen írta...

Nem mondom, hogy ismerem Orlovszky-t, de volt már szerencsém hozzá személyesen. Írhatok neki e-mailt, kérdés, hogy olvassa-e, válaszol-e, vagy épp frissül-e az oldal az "új" kutatások fényében. A szegedi Papp Sándor, a Bocskai-kultusz pusztítója kortársa. Maga a szelence.com a pályakezdő magyarszakosok kötelező tananyaga az ELTÉ-n, bár nyilván a versek a lényegesek, nem a történelem. (Lehet, hogy ezért törölték a rózsakeresztes Petőfi-tanulmányt?) Viszont Orlovszky a már általam korábban linkelt Esterházy-tanulmánykötet kapcsán bizonyította, hogy van hajlandósága a prot-kur feloldására. Az Esterházy Pálról szóló tanulmánya is ábrázolja, bár nyíltan ki nem mondja, hogy Esterházy labancsága miatt lett későn felfedezve, és ezzel párhuzamosan az is sokatmondó, hogy a Mars Hungaricus csak 1989/90-ben lett újra kiadva. (Hasonló borítóval lett ugyanakkor kiadva Rákóczi László naplója, de ez annyira ritka, hogy még neten is képtelenség megvenni, könyvtárban elérhető. Ez sem véletlen - a labanc Rákócziakat el kell titkolni.)

Egyébként Szabó Magda Abigélje megadja a választ a Bocskai-kultuszra. Ugyanott hős II. József CSÁSZÁR is... lenne mivel folytatni a Várkonyi-Dobó sorozatot. :)

Apropó, Várkonyi: pár napja néztem a szereposztást (persze láttam a filmet korábban, csak általános bajom a színészekkel, akár maiakkal is, hogy nem tudom megjegyezni az arcukat, van, hogy megnézek valakivel 2 filmet is, és csak utána ismerem meg egy 3. filmjében, és mikor újra megnézem mondjuk az 1-2. filmet, ugrik be, hogy ez ugyanaz a színész), és valószínű nem véletlen, hogy I. Ferdinánd mellett elvállalta Haynau szerepét is A kőszívű ember fiaiban. Szerintem ez a Várkonyi lehetett a magyar Johnny Depp, vagy az az angol színész, aki mostanában játszik lebénult Stephen Hawking-ot, transzvesztitát A dán lányban, az új Potter-filmben nyomorék állatgyűjtőt. Ha még találok hozzá egy-két gázos szerepet, tuti, hogy írok Várkonyiról egy cikket.

FL

Bobkó Csaba írta...

Csak rajta, ideje Várkonyit, a Rémet leleplezni! :-) Komolyan mondom. Sokan azt hiszik, milyen hazafias volt a Jókai-sorozat, pedig már Jókai is csak nagyon komoly megszorításokkal hazafias. Bár hazafiasabb, mint Mikszáth, vagy Móra. A Kőszívű ember fiai például a Gonosznak bemutatott áldzat a részéről,különösen a Zichy Ödön/Eugéntól lopott névcsere sztorival, bár amúgy is. Az Abigéllal nyitott kaput döngetsz, régi tervem... :-) Ott van egy olyan csavar is, amitől leesik az állad. A Bocskai-kultusz jó értelemben vett dekonstruálóinak egy trumvirátust kell megneveznünk, Papp Sándor - Pálffy Géza - Teszelszky Kees. Igen, felkell tárnunk, hogy mi volt pl. Várkonyi karrierje mögött, ahogy mondjuk Nemseskürtyé, vagy Makoveczé mögött, de bejön a kép be pl Antall József is. És felsejlik a válasz régi kérdésemre, hogy "hol volt az okkult alvilág a szocializmus idején?"! :-)