A katárizmus és a kabbala, az okszitániai ikrek

A mai tömegkultúrában legismertebb gnosztikus mozgalom, a katárok rendelkeznek egy érdekes "ikertestvérrel". (Idősebb fivérrel...) Első látásra meglepőnek tűnik, hogy az Ószövetséget többnyire nagyrészt elvető, ezért mai népszerűsítőik jobboldali része által automatikusan (természetesen dicsérőleg) "antiszemitának" minősített katárok törzsterülete, Okszitánia és a katárizmus fénykora egyúttal a zsidó Kabbala születési helye és időszaka is! A figyelemfelkeltő egybeesés nagyon is túlmegy a helyszín és időszak egyezésén, hisz a zsidó misztika e legmarkánsabb hordozója a szakértők, köztük olyan "belső", zsidó szakértők, mint Gershom Scholem szerint egyértelműen gnosztikus. A kabbalisták saját legendái szerint a kabbala sokkal ősibb, azonban ezt a szakirodalom csak tekintélynövelő misztifikálásnak tekinti és bizonyítottnak látja, hogy a valóban korábbi előzmények, pl. a késő-ókori eredetű Merkava-misztika nyomán a klasszikus kabbala a 12. század vége felé született a katárizmust politikailag is támogató tartományurak területén.

Katedrális (rom) a katár vidéken, Alet-les-Bains

Valóban antiszemiták voltak-e a katárok,  milyen volt a térségben élő zsidók viszonya a katárokhoz, és mi köze a katárizmusnak a kabbalához, illetve a zsidókhoz?


A legismertebb katár térség és a judaizmus kapcsolatának megismerését kezdjük egy olyan forrással, amely messze nem a legértékesebb ugyan, de nagy eséllyel jóval többen ismerhetik, mint az értékesebbeket, mert a gnoszticizmus mai tömegkultúrai reklámjának egyik sikerdarabja, a Dan Brown-féle Da Vinci Kód alapjául szolgált:

Baigent-Leigh-Lincoln: Holy Blood, Holy Grail, (Szent Vér, Szent Grál) 411-412.old:

A judaizmus és a Merovingok (...)

...először meg kellett állapítanunk, hogy érték-e bármilyen kizárólagosan zsidó hatások a Merovingokat. A Meroving királyok egyértelműen nem tűnnek antiszemitáknak. Épp ellenkezőleg, nem egyszerűen toleránsnak tűnnek, hanem egyenesen zsidóbarátnak látszanak birtokaikon, méghozzá a Római Egyház szüntelen tiltakozása ellenére. Gyakori volt a vegyesházasság. Főleg délen sok zsidó rendelkezett nagy földbirtokkal. Sokuk birtokolt keresztény rabszolgákat és jobbágyokat. És sokuk szolgálta Meroving királyaikat főtisztviselőként és elöljáróként. A Merovingok viszonya a judaizmushoz egészében páratlannak tűnik a nyugati történelemben a lutheri reformáció előtt.

(Ez utóbbiban sajnos tévednek a szerzők, mint később látni fogjuk, egészen hasonlóan tolerálták a földet birtokló, állami pénzügyigazgatási főtisztségeket viselő és keresztény rabszolgákat tartó zsidókat késői árpádházi királyaink...) Az egész Jézus-Meroving-elmélet mesés ugyan, de az itt leírtak lényegében hitelesen leírják a katár korszak helyi feudális főurai, lényegében fejedelmei jellegzetes filoszemitizmusát is.

A kabbala a katárok földjén született

A zsidó misztika máig legnevesebb kutatója, Gershom Scholem is rámutat a kabbalát létrehozó zsidó szellemi közeg és a katárizmus összefüggéseire, bár ezt óvatosan teszi, igyekszik a dolog élét tompítani. Ennek egyik oka, hogy a cionista elit tagjaként (az Izraeli Tudományos Akadémia elnöke is volt) egész életművében láthatóan visszatartott bizonyos, számára tudott, de a cionizmusra, vagy a judaizmusra nézve leleplező ismereteket, ezeket csak homályosan sejttette, másrészt itt idézett könyve első (német) kiadása 1962-es, tehát egyes újabb kutatási eredményekről nem lehetett tudomása.

Gershom Scholem: A Kabbala kezdetei  13. old. (Dél-Franciaország a tizenkettedik században: A katár mozgalom — Okszitánia zsidói)

"Minden, amit a legkorábbi kabbalistákról és köreikről tudunk, a Languedocból származik. Az első személyiségeket, akiket kabbalistaként ismerünk, olyan városokban találjuk, mint Lunel, Narbonne, Posquières, és talán szintén Toulouse, Marseilles, és Aries."

"Itt, ugyanebben a korszakban érte el csúcsát a trubadúrköltészet. De ezen túl Dél-Franciaországot egyedi módon  jellemezte az erős vallási feszültség, amelynek nem volt párja a keresztény kultúra más vidékein.  Ebben az időszakban a Languedocban sokfelé, különösen Toulouse, Albi és Carcassonne környékén többé nem a katolikus kereszténység uralkodott, hanem a katárok, vagy albigensek dualista vallása, melynek alapvető jellege régóta nem ok nélkül vita tárgya. A külső formák alapján ítélve azt gondolhatnánk, hogy ez egy keresztény szekta ügye volt, mely a klérus és a korabeli társadalom romlottságával a kezdeti kereszténységével azonosnak vélt eszmények által igyekezett szembeszállni.  Egy másik, manapság egyre elfogadottabb felfogás szerint itt egy olyan vallással van dolgunk, amely keresztény fogalmakat felhasználva magát a kereszténység alapjait ásta alá"

Scholem szerint a virágkorát élő katárizmus légköre nem maradhatott hatástalan a Kabbalát ekkoriban létrehozó helyi zsidó körökre:

"...e kiemelkedően erős, vitathatatlanul anti-katolikus jellegű vallási mozgalom léte szintén fontos vizsgálatunk szempontjából. A provanszi judaizmus szintén egy kiemelkedően gyümölcsöző időszakot élt meg a tizenkettedik században. Vagyis ez egy olyan környezetben fejlődött ki, ahol a katolikus kereszténység ortodox formájában a puszta létéért kényszerült kűzdeni, és lényegében elvesztette befolyását az uralkodó feudális és lovagi osztály és kulturális szószólói felett, valamint a parasztok és pásztorok szélesebb társadalmi rétegei felett is."

Értjük, nincs itthon a macska (bezárták a kamrába), cincognak az egerek... Minket talán az érdekelt eredetileg, hogy állt-e "zsidó ármány" a katárizmus terjedése mögött, de a tények azt mutatják, hogy az egymásra hatás kölcsönös és szövevényes. Scholem szerint a katár szekta szerkezetében és valószínűleg történetileg is kapcsolódott a gnoszticizmushoz és manicheizmushoz, benne a gnózis kiirthatatlan vitalitással tört újra a felszínre. Ennek alapján a lelket teremtő valódi Istent szembeállították a látható anyagi világot teremtő Sátánnal, a látható, anyagi teremtés műve iránti viszonyuk a "pesszimista" megvetés volt, Tökéleteseiknek pedig lelküknek a szerintük gonosz anyagi világból való kiszabadítása volt a célja. Arra a jelenségre, hogy a katárok az általuk gonosz Demiurgosznak tekintett Jahvéval együtt többnyire elutasították a Biblia ószövetségi részét is (legalábbis többnyire ezt emlegetik róluk, erre még visszatérünk), Scholem a "metafizikai antiszemitizmus" kifejezést használja, de már ő is rámutat, hogy ez nem járt együtt hétköznapi, praktikus antiszemitizmussal. (Newman a sokkal találóbb "teológiai antijudaizmus" kifejezést használta.)

Marcion nyomában járva sokuk egy szakadékot ásott az Ó- és az Újtestamentum között, melyeket egymást kölcsönösen kizáró kinyilatkoztatásnak tekintettek. Metafizikai antiszemitizmusuk nem feltétlenül akadályozta meg őket abban, hogy alkalmanként zsidókkal cseréljenek eszmét, akik hozzájuk hasonlóan a katolicizmus ellenfelei voltak.14 Ennek ellenére nehéz megítélni, mennyi az igazság több tizenharmadik századi katolikus hitvitázó vádjaiban, akik az eretnekeket a zsidókkal való kapcsolataikért ítélték el.15

Nézzük, mit írt a Scholem által a 15-ös jegyzetben konkrétan megnevezett kortárs katolikus szerző, Tuy-i Lukács (Lucas Tudensis) Az Örök Élet - Hitvita az albigensek tévelygései ellen c. vitairatában az eretnekeket védelmező feudális tartományurak, városvezetők és házi zsidóik összefonódásáról! A spanyol szerzetest Louis Israel Newman (történész és rabbi) idézi 1925-ös, rendkívül hasznos (és alig elfogult) "Zsidó hatás a keresztény reform-mozgalmakra" című könyvében a 140. oldalon:

"Az eretnekek az álnok zsidókat utánozzák. Hasonlóképpen sok eretnek bizonyos szándékos rosszindulattal körülmetélkezik és magukat zsidóknak kiadva, mintha csak a vita kedvéért tennék, a keresztényekhez jönnek és eretnek kérdéseket kérdeznek. Így a zsidók szabadabban terjesztik az eretnekségeket, bár először nem merik az eretnek szót kiejteni. A világi fejedelmek és a városok bírái az eretnekség tanait hallják a zsidóktól, akik rokonaik és barátaik közé tartoznak. Ha bárki az Isten törvénye iránti buzgalomból bármelyiküket megharagítja, olyan büntetésben részesül, mintha a város bírójának szeme fényét bántotta volna. A többi zsidót a keresztények elleni káromlásaik hangoztatására tanítják, hogy megronthassák a katolikus hitet. A rosszindulatú zsidók minden zsinagógájának vannak patrónusai, a vezetőket számtalan ajándékkal vesztegetik meg  és a bírákat arannyal csábítják a saját kultúrájukhoz."

(A zsidó és nemzsidó elitek összefonódásának e képe teljesen ismerős számunkra napjainkból,  globálisan és a magyar viszonyokból is, gondoljunk a "szélsőjobboldali" médiumokban rutinosan mutogatott képekre állami vezetőink kipás részvételéről a zsidó ünnepeken, stb. Szintén korunk tapasztalatai alapján teljesen reális a bírói kar központi szerepének hangsúlyozása ebben az érdekalapú összefonódásban, bár a szövegben a "bíró" a mai polgármester funkcióját is jelenti, de egyúttal az ítélkező bírót is, ami akkor átfedésben volt.)

Úgy tűnhet, mintha Tuy-i Lukács összemosna kétféle eretnekséget, a kor eretnekvilágának két, a judaizmushoz való elvi viszonyulásuk alapján vett szélsőségét. Ugyanis e korszakban főleg Észak-Itáliában (aminek eretnek-ügyekben is intenzív kapcsolatai voltak a szomszédos Okszitániával, Provansszal) egymás mellett léteznek a judaizmus és kereszténység Jahvéját, Teremtő istenét teológiai alapon elvető katár irányzatok a másik véglettel, a judaizáló Passagii-eretnekekkel, a mi szombatosaink előfutáraival. További források azonban igazolni fogják, hogy Lukács nem tévedett, hanem reálisan írta le kora eretnek alvilágát, ahol a kereszténységellenes felforgatók természetes szimbiózisban éltek a helyi zsidósággal, hozzáállásuk lényege az uralkodó értékrend elleni lázadás volt, és hogy ez konkrétan épp a judaizmus alapját is képező Ószövetség könyveinek teljes, vagy részleges elvetésében, vagy épp ellenkezőleg, a zsidóságba való önkéntes betérésben nyilvánult meg, az már csak a helyzet forgandóságából adódó részletkérdés volt! A TEOLÓGIAI judaizmus-ellenesség, vagy önkéntes judaizálás választása néha a véletlenen múlt és nem is mindig volt végleges választás, egyesek "kipróbálhattak" többféle variációt is, ide-oda lépegetve. A betérés sem volt egyirányú,  a judaizáló eretnekek mellett voltak "eretnekizáló" zsidók is... (Ahogy őszintén keresztény hitre térő zsidók is, ezektől értékes leleplezések maradtak ránk!) A katárok és a kabbalisták gnosztikus nézetrendszerei e furcsa szimbiózis légkörében kölcsönösen hatottak egymásra.

Scholem a továbbiakban egyrészt számbaveszi a formálódó Kabbala gnosztikus elemeit, másrészt vizsgálja a katár és kabbalista kölcsönhatásokat. A Merkava-misztika, a kabbala előzménye tipikusan a gnoszticizmus egy zsidó változata, ennek jellemzői például:

"...egy olyan tudás birtoklása, mely nem szerezhető meg közönséges intellektuális módon, csak kinyilatkoztatás és misztikus megvilágosodás útján; egy titkos tan ismerete a mennyei világ rendjéről és az odajutást lehetővé tevő liturgikus és mágikus-teurgiai eszközökről. Anz szerint (25) a gnoszticizmus központi tanítása módszertani útmutatókból áll, hogyan emelkedhet a lélek a földről az ellenséges planéta-angyalok és a kozmosz fejedelmeinek szféráin át isteni otthonába. (...) pontosan ezek az eszmék ismétlődnek a zsidó hagyomány ezotérikus ágazatának szivében, és nem csak a zsidó eretnekek között, mégha a pogány planéta-angyalok szerepét más arkhónok veszik is át. Ezek az arkhónok fenyegetik az extázisban levő látnokot a hét mennyei palota kapuinál, akik - teljes összhangban a korszak különféle gnosztikus írásainak tanaival - csak egy mágikus "pecsét" felmutatásával (himnuszok, imák, stb. ráolvasásával)  kűzdhetők le és kényszeríthetők a vándor továbbengedésére."  (21-22.old)

A klasszikus gnózist a gnosztikus zsidó iratok többnyire a zsidó monoteizmus fogalomrendszerébe öltöztetik, azonban a zsidó eretnekek változataiban a dualizmus nyíltan is megjelent! Tehát e téren sem választotta el éles határ a kabbala világát például a katárokétól, akik körében szintén egymás mellett voltak jelen az abszolút és a visszafogottabb dualista irányzatok. A fenti gnosztikus "mennybemeneteli módszertan" sémájáról egyből beugorhatnak egyrészt Benedek Elek "magyar népmesegyűjtései", amikről később tervezek írni. Nyilvánvaló, hogy ezek a gnosztikus motívumok nem léteztek nálunk ősi magyar népi örökségként, hanem a nyugati ezotérikus hagyományból emelte át őket a gátlástalan plagizátor és a máig virulens magyar gnosztikus szekta működésének is köszönhetően ezek motívumai mára már épp eléggé "folklorizálódtak".

A másik közeg, ahonnan az ilyen motívumokat jól ismerhetjük, a modern tudatipar, a klipek és hollywoodi filmek világa, például "A kilencedik kapu" sztorija. Nem ellentmondás, hogy ott a filmbeli főgonosz nem mennyei, hanem pokoli kapu bejáratát igyekszik feltörni a titkos "pecsét" formuláinak ráolvasásával, mert Scholem e művében is szerepel, hogy az Úr trónja elé jutni kívánó mennyei vándor (a misztikus kabbalista lelke) egyes kabbalai iratokban hátborzongató módon nem "felemelkedik", hanem ALÁSZÁLL. "A zsidó misztika fő irányzatai" c. művében pedig idézi, hogy a Zóhárban a zsoltár Istent hívó felkiáltása a Mélység Urának megidézésévé változik! Nagyon jellemző, hogy a csupa sátánista sztorit rendező és ennek megfelelő magánéletű Roman Polański  filmjében a végkifejlet drámai ördögidézésének helyszíne egy okszitániai, tehát "katár" várrom... Persze Johnny Depp is egyike az ilyen pokoli sztorikban törzsvendég színészeknek. A hab a tortán, de az irányzat ismeretében nem meglepő, hogy a filmben az Ördög egy rokonszenves, vonzó és abszolút POZITÍV szereplő, aki a jókat megjutalmazza, a gnoszokat igazságosan megbünteti!

Az Ördög katár vára a filmben

A katárok kedvenc pentagramja a filmbeli "Ördög könyvén"

A katár vidéken a misztikus kabbalisták egy feltűnő csoportja jelent meg, akik a világi dolgoktól teljesen elfordultak és  "vállaikra vették a Tóra igájának teljes terhét", ők a  "ha-parush" - az aszkéták, vagy "ha-nazir", naziriták. Jellegzetes, hogy elutasították a húsevést, éppúgy, mint a hasonló életformájú katár "Tökéletesek". (Scholem, 228-232.old.) A katárok és kabbalisták nézeteinek közös elemeire többek között az alábbiakat hozza fel Scholem (jelentőségük kisebbítése mellett):

- Létezik egy külön felső világ, Isten felségterülete, a benne zajló események tükröződnek a földi történelemben. A kabbalisták e felső világa megegyezik a gnosztikusok Plerómájával.
- A felső világot négy elem alkotja.
- A Teremtő Isten, vagy Demiurgosz (a katárok számára azonos a Sátánnal) formával rendelkezik, melyben megjelenik a prófétáknak. A jó és igaz Isten ember számára láthatatlan és felfoghatatlan.
- A kabbalista Bahirban is megjelenik a Sátán, mint az anyagi világ ura.
- A Sátán két felesége.
- A férfi és női elemek párosítása (párzása?) a felső világban.
- A lélekvándorlás.

(234-238.old.)

Misztikusok mennyei űrsiklója

Anne Bradford Townsend: A languedoci katárok, mint eretnekek c. doktori értekezése központi témája, hogy a 11-12. századi okszitán-provanszi térségben és tágabb környékének különleges légkörében közös elem a főbb kortárs kulturális szereplők, a katárok, a zsidó kabbalisták, a trubadúrok és a keresztény misztikusok  praxisában az extatikus "felemelkedési", vagy "mennybemeneteli" technika, vagyis a misztikus lelkének a "mennybe" emelkedése meditációja során. Egyrészt természetesen ez a technika a világ számos kultúrájában jelen volt, másrészt valóban alkalmazták keresztény misztikusok is, azonban ez a kereszténységnek csak egy zűrös peremvidékét jelentette, míg az említett szubkultúráknak a titkos fősodraként értékelhető. A kabbalistáknál és az eretnekmozgalmaknál (nemcsak a katároknál) a technika alkalmazási céljává az Istennel azonossá válás lett már az élet során, ez pedig romboló nihilizmushoz vezetett. (Ezt már nem Townsend állapítja meg.)

Részben ugyanennek a témának egy egész könyvet szentelt egy jóval nevesebb kutatója, Moshe Idel: Ascensions on High in Jewish Mysticism: Pillars, Lines, Ladders (A magasságba emelkedések a zsidó misztikában: Oszlopok, kötelek, létrák). A 12. fejezet: "A fény és dicsőség manicheus oszlopa" (123.old) jónéhány eredetileg manicheus elemet sorol fel az okszitán vidéken keletkező kabbala következő, kasztíliai szakaszában (a Zóhárban) megjelenő "eszkatológiai oszlop" fogalmában, amely a lélek mennybe emelkedésének eszköze, kb. "járműve". Idel idézi Scholemet, aki szerint az ilyen funkciójú manicheus "dicsőség oszlopa" már a kabbala korai könyvében, a Bahirban megjelenik, amely még Okszitániában keletkezett. Idel nem emeli ki, de feltűnhet számunkra, hogy a kortárs inkvizíció és az utókor történészeinek jó része is "manicheusoknak" nevezi az ekkor a térségben a kabbalistákkal együttélő katárokat, tehát ők a manicheus hatások lehetséges és valószínű forrásai. Idel az alábbi közös elemeket elemeket sorolja fel a mennybe vivő oszlop gnosztikus-manicheus és zóhári, kabbalista víziójából (melyek számunkra leginkább a Benedek Elek által magyarnak kinevezett mesék tetejetlen fájában, paszulyában, stb ismertek):

A manicheizmusban és a Zóhárban is megtalálható a fény, vagy dicsőség oszlopa, mely a lelkeket a paradicsomba vezeti. A dicsőség oszlopa mindkét közegben azonos a Tökéletes Emberrel (Adam Kadmon) és az elhalálozott igaz emberek lelkét emeli fel. A manicheizmus és a Zóhár is ismeri az oszlop vallásos tiszteletét. Az oszlop általi felemelkedésre mindkettőben a lélek megtisztulása után kerül sor. A fényoszlop a manicheusoknál tulajdonképpen azonos a Tejúttal. (Lásd magyar gnosztikus mitológia!) Idel idézi Scholemet, aki utal a manicheizmus által közvetített zoroasztriánus elem hatására, mely szerint az elhalálozott igazak egy új öltözéket kapnak.

Ez utóbbit Townsend is kiemeli értekezésében a katárok számára nagy jelentőségű "Izajás látomása" c. szent iratból, melyben Izajás a hetedik mennyországban mennyei palástban látja az igazakat és ez a mennyei öltözet a katár kozmológia szerint azonos a mennyei spirituális testtel, melyet a lélek a földi test halála után ölt fel. (154-155.old.) Ez rengeteg más gnosztikus motívum mellett megjelenik a János Vitéz rajzfilmben is:

János Vitéz megcsodálja új mennyei ruháját, spirituális fénytestét

Összefoglalva: a klasszikus gnosztikus nézetek a 12. század folyamán az okszitán-provanszi térségben egyidejűleg jelennek meg, illetve válnak domináns szellemi-vallási erővé a keresztény és a zsidó közösség körében, azzal a különbséggel, hogy míg a zsidó közösségen belül a felerősödően gnosztikus jellegű tanok a kabbalista elit titoktartása mellett lényegében a zsidó spiritualizmus fősodrává válnak, a keresztények körében egy, a keresztény vallást aláásó és megtámadó  felforgató forradalmi ideológia alapjául szolgálnak. Érdekes megfigyelni, hogy a katár és kabbalista közegek határain átnyúló gnosztikus szellemi elit ugyanazt az eszmét a zsidó közösségen belül úgy használja fel, hogy az ezt a közösséget ne bomlassza, hanem egyfajta harci szervezetté változtassa a külvilág ellen (megjelenik az eszme, hogy a zsidóság eszkatologikus küldetése a történelem befolyásolása által a "világegyetem megjavítása"), ugyanakkor a keresztény világon belül ugyanezen eszméket a bomlasztás eszközévé teszi...

Összeesküvés az Egyház ellen

E helyzet felismerésén alapul a Maurice Pinay szerzői álnév alatt 1962-ben megjelent Összeesküvés az Egyház ellen c. harcias könyv is, amely valójában spanyol katolikus papok és szerzetesek műve és a II. Vatikáni Zsinat résztvevőinek figyelmeztetése és befolyásolása céljával is készült. Ma már tudjuk, hogy a szerzők figyelmeztetése, miszerint egy történelmi zsidó-szabadkőműves-sátánista összeesküvés zajlik a Katolikus Egyház és a kereszténység megsemmisítése céljával, hatástalan volt. (Lásd: Marranó kukacok a Vatikán Almájában - Zsidó születésű papok a II Vatikáni Zsinat filoszemita reformjai mögött.)

IV. rész, 29. fejezet: Titkos zsidók és a középkori eretnekségek. Az albigensek

"Döntő bizonyíték, hogy a középkor legfontosabb eretnekségei és eretnekmozgalmai kétségkívül a keresztény világ azon vidékein tettek szert a legnagyobb hatalomra, ahol  a lakosság nagy százalékát tették ki zsidók és az izraeliták a legnagyobb befolyással rendelkeztek."

"Minden eretnekmozgalomban megfigyelhető, hogy az emberek számára nagyon csábító programokkal kezdődnek, de fokozatosan eltérülnek olyan célok felé, melyeknek már semmi köze nincs az eredetiekhez, melyek a kezdetkor sikerrel kötötték hozzá a követőket. Egyszóval, a kétfenekű mozgalom mélyén csalás volt, ami jellemző minden zsidó eredetű forradalmi mozgalomra."

"...értettek hozzá, hogyan fordítsák ügyesen saját hasznukra a kormányzó hatalmak és a tekintélyes papság és politikusok gyarlóságait, hogy magukat elismertethessék e hibák reformereinek és ezen erkölcstelenségek kijavítóinak. Így szerzik meg az emberek támogatását, akiket később becsapnak. Valójában, amint a létező rendet egyszer eltörlik, a zsidó felszabadítók általában rosszabb hibákba és nagyobb erkölcstelenségekbe esnek, mint azok, akik tetteinek megjavítását igérték."

Ezt az időben hozzánk közelebb eső forradalmak történetei is igazolják számunkra, a kommunistáké éppúgy, mint az arab, kijevi, stb. "tavaszok", de a magyar "Három Tavasz" is. A könyvben idézik Narcisse Leven neves zsidó történész: "Ötven év történelem. Az Alliance Israélite Universelle (1860-1910) c. művének bevezető fejezetéből, amely a nagyhatalmú cionista szervezet megbízásából készült (az eredeti itt olvasható franciául):

“A 13. század elején az Egyház a dél-franciaországi albigensek eretnekségével nézett szembe.  Az albigensek nem az egyetlen keresztények, akik támadják az Egyházat és dogmáit. Az ellenzék oldalán vannak hitetlenek is. Ez a zsidók bűne, az albigensek tőlük kapták a kiképzést és sokuk vallja, hogy a zsidó tanok jobbak a keresztényeknél. A zsidók az eretnekség szítói."

A szerzők idézik Jules Michelet, a neves 19. századi történész “Francia történelem” című művéből:

“Az albigensek legfőbb támogatóikra a Languedoc nemességében leltek. Ez a ‘Francia Judea’, ahogy nevezték, egy vegyes fajú nép, ibérek, gallok, rómaiak és szemiták keverékének lakóhelye volt.” 

Michelet rámutat az eretnekséget támogató déli nemességnek az északiétól eltérő lojalitása és értékrendje egyik okára is:

“Kevés olyan volt köztük, aki a múltba visszanézve ne talált volna a családfáján egy-egy szaracén, vagy zsidó nagymamát. ”

A szerzők szerint a szaracén nagymamával nem lehetett különösebb gond, bár szerintem ennek némileg ellentmond, hogy a trubadúrok misztikája és a kabbala, illetve a katárok gnosztikus eszméinek egyik fő forrása egyértelműen az ibériai mórok körében jelenlévő miszticizmus volt. A zsidó nagymama esetét annál súlyosabbnak tekintik, mert nagy eséllyel a marranizmus jelenségét okozhatta. VI. Raymondot, Toulouse grófját, Commingues grófját és a térség más feudális főurait ismételten vádolták azzal "e szörnyű forradalom idején", hogy csak látszólag keresztények és titokban a zsidó vallást gyakorolják. Mindkét gróf a katárizmus lelkes támogatója volt.

Idézik Nesta H. Webstert, aki Titkos társaságok és felforgató mozgalmak c. könyvében (IV. fejezet, Az okkultizmus három évszázada) Michelet nyomán szintén kiemeli, hogy a katár eretnekség központja egybeesett a zsidó okkultizmus központjával:

“Dél-Franciaország volt a központ, melyből elterjedt a zsidóság aljas okkultizmusának zöme, teozófiai álmaival együtt.” (forrás: Michelet, Histoire de France, III. 10.old. (1879-es kiadás).

A keresztény klérus gyarlóságait felnagyító eretnekek politikai oszlopainak életmódjával rávilágít a katárok tisztaságát hirdető propaganda demagógiájára és szintén jelzi, hogy a látszólagos antijudaizmus és a judaizáló filoszemitizmus jól megfért együtt a keresztényellenes szektában:

“Commingues grófja poligámiában élt, VI. Raymond, Toulouse grófja, az albigensek egyik legbuzgóbb támogatója pedig az egyházi krónikák szerint háremet tartott. Az albigens mozgalmat hamisan állították be csak a Római Egyház zsarnoksága elleni tiltakozásként, valójában ez a kereszténység alapvető tanai elleni lázadás volt - sőt ettől is több, a vallás és erkölcs minden elve elleni lázadás. Miközben a szekta egyes tagjai nyíltan kijelentették, hogy a zsidó törvény jobb, mint a keresztény (Graetz, ‘A zsidók története’, III, 517.old.), mások számára az Ószövetség Istene éppolyan gyűlöletes volt, mint a "hamis Krisztus", aki a Golgotán szenvedett, a gnosztikusok és manicheusok régi gyűlölködése a demiurgosz ellen továbbélt ezekben a társadalmi rend elleni lázadókban.  Az albigens nemesek, a tizenhetedik századi libertinusok és a tizennyolcadik századi illuminátusok előfutárai a papság elleni harc ürügyén megpróbálták lerázni az Egyház által megszabott összes korlátozást.

Hozzátehetjük, hogy e társadalmi korlátok és szabályok, intézmények jelentős részben nem a katolikus egyház saját találmányai voltak, hanem az emberi együttélés többezeréves vívmányai, amiket az egyház a rend védelmében fenntartott és szentségnek ismert el. A katárok megkísérelték levetni például a család intézményének "igáját" és gyűlöletesnek, a gonosz művének hirdették a természetet. Tehát lázadó céljaik valóban túlmentek az antikatolikus célokon is, az emberi társadalom, sőt a földi élet alapjait támadták. (Az emberi faj kipusztulására vágytak!)

A spanyol szerzők egy logikusnak és más történelmi korszakok ismeretében meggyőzőnek tűnő elmélettel magyarázzák az "antijudaista" vallási tanok jelenlétét egy, a zsidókkal láthatóan szimbiózisban élő eretnek szektában:

Kiemelkedő zsidó szerzők ismerték fel a a zsidó kabbalisták befolyását a katárokra és albigensekre, illetve teológiai dualizmusukra. Másrészt nyilvánvalónak tűnik, hogy a zsidóság gátlástalanul vitt be az albigensek mozgalmába, különösen a talpasaik közé egy zsidóellenesnek tűnő ideológiát, melyben Jehovát rettentően gyalázták, éppúgy, ahogy ma sem haboznak ateizmust terjeszteni a kommunista országokban. De ez érthető. Mivel Európában a keresztények nagy tömege erősen zsidóellenes beállítottságú volt, ezek nem voltak mozgósíthatók egy filoszemita mozgalom útján, hanem a megnyerésük érdekében a szektákat, főleg alsóbb rétegeiket olyan légkörrel kellett övezni, amely a gyanútlanokban az a hitet keltette, hogy a zsidók nem vesznek részt a mozgalomban.

  (És a könyv szerzői még nem ismerhették pl. Szegedi Csanádot!)

Ennek a legalkalmasabb módja Jehova szidalmazása, a Jehovát a  gonosz Demiurgosszal azonosító gnosztikus elméletek felújítása, és a manicheus tanok átvétele volt. Mivel ráadásul a szekták vezetői magukat kereszténynek kiadó titkoszsidók voltak, nem volt könnyű  első látásra felismerni - éppúgy, mint az évszázadokkal későbbi szabadkőművesek és felkelésszervezők esetén - hogy sokuk zsidó volt, mivel ezek nagyon jól álcázták magukat és a vallásnak megfelelő, keresztény származást mutató családi és keresztneveket vettek fel. A Szentegyház nemcsak felismerte, hogy a szektát titkoszsidók irányították, hanem azt is, hogy ezt az alsóbb szinteken zsidóellenesnek tűnő ideológiát a magasabb körök felé haladva apránként alakították át úgy, hogy ott a zsidó törvényt, értsd: a zsidó vallást jobbnak vallják a kereszténységnél.

A fenti, alapvetően helyes diagnózisból a keresztény tömegek erős antijudaizmusára vonatkozó megállapítás nem teljesen pontos, egyrészt a többségnek Európa-szerte általában fogalma sem volt róla, milyen ellenségesek velük szemben a zsidók, és hogy ez mennyire vallásuk következménye, illetve  látni fogjuk, hogy épp Okszitániában a katár eretnekeknek még az alsóbb tömegei sem voltak egy kicsit sem zsidóellenesek, hisz általában együtt éltek a zsidókkal. (Viszont a nem eretnek, keresztény tömegek nagyon is érezhették a zsidó kizsákmányolást Okszitániában, éppúgy, mint az ukrán parasztok és kozákok a 17. századi árenda-rendszer idején, és, mint majd tárgyalni fogjuk, a katár-kori Magyarországon!)   

A könyv felmutatja e fokozatosan filoszemitává váló beavatás taktikájának párhuzamát az újkori "felvilágosodás" szabadkőművességében és az általa irányított politikai mozgalmakban. Rámutat, hogy a keresztény tömegek elcsábításában mindig kiemelt eszköz volt a felforgató nézeteket képviselő keresztény papok, az "ötödik hadoszlop" bevetése. A következő, 30-ik fejezetben: "A zsidók, mint az Egyház legveszélyesebb ellenségei - A waldensek", továbbfejlesztik a látszatra antijudaista és a feltűnően filoszemita szekták egyidejű megjelenése és furcsa összefonódásaik magyarázatát:

Majd a 12. századi zsidóság a zsidó Pierleone bíboros segítségével  megkísérelte átvenni a hatalmat a pápaság felett és az albigensek szektája titokban a kor legnagyobb forradalmát készítette elő. Ennek a kereszténységet kellett megsemmisítenie, valamint egyidejűleg titokban más szektákat is alapítottak, melyek célja az egész Európa feletti uralom, a fennálló rend megszüntetése és a Szentegyház lerombolása volt. Tehát a zsidóság nem korlátozta tevékenységét egyetlen szekta, egyetlen forradalmi mozgalom szervezésére, hanem titokban több, egymástól különböző ilyen létrejöttét idézte elő. Ezek ideológiája és elvei különbözőek voltak, hogy mindenki megtalálhassa az ízlésének megfelelőt. Ha valaki nem értett egyet az egyik szekta programjával, dogmáival, vagy hitvallásával, akkor esetleg egy másiké meggyőzhette. És ha az egyik szekta megbukott, egy másik győzhetett. Mindenesetre ezek titokban kölcsönösen támogatták egymást, még akkor is, ha látszólag ellentétes és össze nem egyeztethető programokat követtek. Vagyis a zsidóság kezdte alkalmazni egy másik taktikáját: nem bízni egyetlen szervezet győzelmében, hanem sok szervezetet létrehozni eltérő, sőt ellentétes ideológiákkal, melyek kielégítették a legkülönfélébb vágyakat és véleményeket. A zsidók épp ezt teszik ma is.

A 31-ik fejezetben: "A nagy VII. Gergely Pápa (Hildebrand) megsemmisít egy zsidó teokráciát Észak-Itáliában" megismerhetjük a korabeli kereszténységellenes forradalmi alvilág "szélsőbaloldali", nyíltan judaizáló, nyíltan zsidók által vezetett szárnyát. A zsidók által írt "Zsidó-Spanyol Enciklopédiából" idézik:

“A Passagii, más néven Szombatosok, vagy Körülmetéltek  szektája Lombardiában keletkezett, ahol a zsidóbarát tévtanok mindig kedvező talajra találtak. Nagyjából 884 and 1058 között Milánó és környéke felett egy  Angilberto de Pusterla és Jose de Ivres által alapított teokrácia uralkodott, amely szigorúan követte az Ószövetséget. Caroccio-i szentélyében elhelyezték a Frigyládát. A népet Bírák és Léviták (papok) kormányozták, teljes politikai és lelki életük magán viselte az Ótestamentum lenyomatát, akárcsak később a baptisták és puritánok közösségei Európában és az Újvilágban. Ezt a teokráciát VII. Gergely pápává választása után azonnal felszámolta. A lombardiai zsidók vezető szerepet töltöttek be benne. A Pierleoni család, amely II. Anacletus pápát adta (1130-1138) és amelyből egy királyné, a szicíliai II Roger felesége is származott, egy történelmi névvé vált. A zsidó befolyás olyan nagy volt Lombardiában, hogy sok városban a keresztények a vasárnap helyett a szombatot ünnepelték meg, és e régióban provanszi társaikkal ellentétben még a katárok is elfogadták az Ótestamentum egyes részeit. Az arianizmus mély nyomokat hagyott Észak-Itáliában és annak zsidók iránti toleranciája elősegítette pozícióikat és egyidejűleg előkészítette a talajt a számtalan pápaellenes szektának, melyekből kimagaslott a zsidó szekta. A legfontosabbat, a Passagii szektát kétségkívül erősen befolyásolta Lombardia virágzó zsidósága.”

Később látni fogjuk, hogy mennyire hasonló volt a helyzet Okszitániában és már láttuk, hogy mennyire nem volt probléma, hogy ott a változatosság kedvéért valamilyen fokban, látszólag teológiai antijudaizmust is képviselő szektára volt nagy hatással a térség prosperáló zsidósága. A továbbiakban ismét a Zsidó-Spanyol Enciklopédiából idézik, hogy az áldozatbemutatást kivéve mindenféle mózesi előírást betartó, körülmetélkező szombatosok szektája eleinte elismerte Jézust és az Újszövetséget, azt igyekezett összhangba hozni az Ószövetséggel, azonban a zsidó tanítás fokozódásának mértéke szerint idővel az Ószövetség vált a legfontosabbá.

Itt a Zsidó Enciklopédia újra megvilágítja számunkra e taktika kifejlődését. A mozgalmakat néhány olyan követeléssel vezetik be, melyek megnyerik az ügynek a keresztényeket és a pogányokat (gojokat). Aztán egy fokozatos változtatás jön, olyan mértékben, amennyire a megnyert emberek készek magukévá tenni ezeket a változásokat. Bármilyen nagy volt is a zsidó befolyás Észak-Itáliában, ennek ellenére érthetően nehéz lett volna elsőre rávenni a keresztényeket, akik tudták, hogy az apostolok megszüntették a zsidó Törvényt és az Újtestamentumot tették a helyére, hogy csatlakozzanak egy szektához, mely ennek épp az ellenkezőjét képviselte és nem ismerte el Pál és az apostolok tanítását. Minél inkább fokozódott a neofiták "zsidó tanítása" a szektáknak adott iránymutatásban, annál inkább meggyőzhetők voltak a tagok az ellentanításról. Az érvénytelenített Mózesi Törvényeket érvényesnek nyilvánították és az Ótestamentumot az Új fölébe helyezték. Ezáltal egy döntő lépést tettek a keresztények zsidók általi ideológiai befolyásolásának és a zsidó imperializmus alá vetésének útján.

A Hit Gyülekezete kiváló mai magyar példát nyújt e taktika alkalmazására.

www.nemethsandor.hu : Barátság Izraellel

Jézus a csali

Judaista vonások a katárok mozgalmában

Sean Martin: A katárok - a középkor legsikeresebb eretneksége című, enyhén haladár beállítottságú könyve - talán akaratlanul - kiváló tényanyagot közöl a katárizmus sötét oldalairól. Az okszitániai katárok utolsó, konspiratív fellobbanásáról (ennek külön kiemelése nélkül) több olyan jellegzetességet is közöl, ami a judaista hatások, vagy párhuzamok körébe sorolhatunk. (Túl azon, hogy a rövid fejezet során ismét lépten-nyomon a katárok és az uzsorások szövevényes kapcsolataiba botlunk...)

Az egyik ilyen jelenség, amely egyúttal válasz arra is, hogy a katárok voltak-e "a jó keresztények", a kereszt jelének hisztérikus, gyűlölködő démonizálása. Az utolsó okszitániai katár fellobbanás kezdeményezője és vezetője, Peter Autier arra tanította híveit, hogy keresztet vetni csak a legyek elűzésére jó, és ha keresztények között a lebukás elkerülése érdekében keresztet kell vetniük, belső mentális védekezésül mondogassák magukban ezt: "Ez itt a homlok, ez itt a szakáll, az itt a bal fül, ez meg itt a jobb." (126. old.) Egy tipikus mágikus technika a szakrális jel profanizálására. (A mágia definíciója a tudat akaratlagos megváltoztatása, közte a saját tudaté!) Feltűnően emlékeztet ez a kereszt-gyűlölet a waldensek vezetőjének gyakorlatára, aki halomba hordott templomi feszületek tüzén húst sütött a híveivel... Az ilyen jelek igazolják, hogy az Ószövetséget és Jahve tiszteletét a felszínen nagyobbrészt elvető katárokat és az Ószövetségre nagy hangsúlyt helyező, judaizáló waldenseket, vagy akár a körülmetélkező korabeli szombatosokat egymással és a velük szimbiózisban élő zsidókkal a felszini különbségek máza alatt összekötötte a kereszténység gyűlölete. Az itáliai katárok utolsó maradványai az Alpokban együttéltek a waldensekkel és egy furcsa hibrid hitük és liturgiájuk alakult ki, ami szintén alátámasztja az Ószövetséghez való viszonyuk felszíniségét. (147. old.)

Egy másik judaista hatásként is értelmezhető jelenség a "marranizmus" megléte a kései katárok között. Martin könyve 136-137. oldalán olvashatjuk, hogy az 1300-as évek elején Montaillou falu szinte teljes népessége katárnak számított, bár nem feltétlenül jószántából, mert a falu két főkatár erős emberével nem volt tanácsos szembeszállni. Egyikük, Peter Clergue, a falu plébánosa (!) kifelé egy katolikus pap volt, aki misézett, gyóntatott, keresztelt és temetett. Ezen túl a katár plébános volt a falu bikája, jónéhány helyi nővel hált együtt, köztük a földesúr általa szintén katár hitre térített özvegyével, akit egyszer a templomban tett magáévá. Peter fivére volt a falu bírója, ketten együtt szinte élet-halál urai voltak. Jellegzetes példái az okszitán népet "a züllött katolikus papság" karmaiból kiszabadító katár "Jó Embereknek" (így nevezték magukat a katárok, "Les Bonhommes"), és egyúttal a marranizmus mimikritechnikája katár alkalmazásának is.

Ugyanezt a technikát használták a gibellin politikai patrónusaik meggyengülése után föld alá kényszerülő  észak-itáliai katárok is. A ferrarai Armanno Pungilupo az inkvizíció általi megtérítése és keresztényi eskütétele után  (a katárok tiltották az esküvést) olyan jámbor keresztény hírében állt, hogy 1268-as, a helyi katedrálisba történt temetése után a helyiek csodák megtörténtéről véltek tudni sírjánál. Később derült ki, hogy nemcsak katár, hanem "Tökéletes" is volt a halála előtti húsz évben.  (144-145.old.) (Jellemző, hogy egy ilyen csodát direkt a katárok rendeztek meg egy álnéma megszólalásával, ezt a trükköt több katár esetén feljegyezték, a katárok által produkált hamis csoda- motívum felbukkan Ken Follett katárdicsőítő Katedrálisában is.)

A könnyező madonna csak a katedrálisépítő katár (szabad)kőművesek természettudományos trükkje...

Végül az észak-itáliai katárok egyik fennmaradt teológiai irata, az "Isten Egyházának Igazsága" a katárokat a zsidók (és mint a korábbi bejegyzésben láttuk, az eredeti manicheusok) mintájára egy üldözött, mártír egyházként állítja be, melynek tagjai szenvednek az Antikrisztus eljöveteléig és a Végítéletig. Ez a judaizmus Galut-fogalmának pontos megfelelője. (143-144.old.)

--------------------------

Folytatás következik: "Ki a zsidókat szereti, rossz eretnek nem lehet!"


Hasonló témájú korábbi bejegyzések:

• Pogány/Katár/Templomos Robin Hood - avagy a Szabad(ító) Kőműves fia

• Katárok kora - eutanázia, genderideológia, abortusz Pap Gábor "érdek nélküli szeretetvallásában"

• Katár - kamat - kapitalizmus

• "Vágd le ellenségeid fejét!" - a manicheus szeretetvallás istene érted haragszik, nem ellened