Horthy már 1920-ban jókora keleti területeket csatolt vissza - Lengyelországhoz...

Legalábbis a lengyel köztudatba mostanában egyre inkább bekerülő (belevitt) narratíva szerint - ha nem legenda, illetve ügyes országimázs az egész...

Ma már a II. Világháború kirobbanásának van az évfordulója, de érdemes foglalkozni az eggyel korábbi lengyel évforduló egy magyar vonatkozásával. A minap, aug. 15-én volt az egykori Visztulai Csodát, a bolsevik hadsereg 1920-ban Varsó előtt történt legyőzését megörökítő ünnep, mely a hadsereg napja is egyúttal. Az ünnep kapcsán több helyen megemlékeztek a győzelemhez nyújtott nélkülözhetetlen magyar hadianyagszállításokról is.

Megy a gőzös, megy a gőzös Skierniewicébe 1920. augusztusában. Viszi a teljes magyar lőszerkészletet. Kár, hogy a Szentkoronát lefújta a szél! (kép forrása)

Alekszej Fenyenkó, az Orosz Tudományos Akadémia tagja, vezető biztonságpolitikai kutató friss geopolitikai elemzése pedig egyike azon szirénhangoknak, melyek Magyarországnak az oroszbarát politikáért cserébe területrevízió, "Új Bécsi Döntések" lehetőségét lengetik meg.

Mi kapcsolja össze ezt a két ügyet? A Romániához fűződő geopolitikai viszonyunk.
A lengyel PR-piacon izmosodó legenda alaposabb körüljárása pedig a Trianon-revízió máig is ható kérdése fényében újra felveti Horthy szerepének kritikus vizsgálatát.


A minapi lengyel nemzeti ünnep idején (aug. 15.), mellyel az ország függetlenségének közel másfél évszázadnyi felosztottság utáni visszanyerését ünneplik, az utóbbi években meggyökeresedő szokásnak megfelelően újra felidézték az állam újjászületése szempontjából döntő csata megnyeréséhez nagyban hozzájáruló magyar hadianyagszállításokat. Helyi szinten lengyel-magyar baráti társaságok, az országos nyilvánosságban pedig például Tadeusz Isakowicz-Zaleski atya, az ismert tökös katolikus pap-publicista, egy markáns jobboldali véleményvezér emlékezett meg a különös történetről.

Tadeusz Isakowicz-Zaleski: A magyar testvérek lőszere megmentette Varsót

 (A harcias pap közszereplésének szakterületei: a katolikus egyházon belüli homoszexuális-maffia leleplezése, a szocializmus korának ügynökpapjai és az utóbbi időben főleg a banderista ukrán nacionalisták által a II. világháború idején elkövetett volhíniai és kelet-kislengyelországi többszázezres lengyelirtások. Ez utóbbi okán a Majdan-ellenes, a jelenlegi kijevi kormányt Moszkvánál veszélyesebbnek tartó lengyel hazafias körök egyik fő szószólója. Utóbbi álláspontja miatt kitaszították korábbi politikai hátországából, Jarosław Kaczyński PiS ( Törvény és Igazság) pártja médiaholdudvarából, ahol oroszpárti fordulata óta hirtelen megszűnt Orbán Viktor korábbi tisztelete is. Új politikai hátországa a Jobbikkal szoros szövetségesi és baráti viszonyt fenntartó, arra példaképként tekintő, a lengyel kormány ukránbarát politikáját támadó, de egyelőre szejmen kívüli, a legutóbbi választáson. 2%-os támogatottságú Nemzetiek (Narodowcy) párt holdudvara. Ez az irányzat nagyon népszerű a fiatalok körében, tehát feltételezhetően van jövője.)

A sztori

Az alábbi nem Isakowicz-Zaleski cikke, de egy nagyon hasonló tartalmú megemlékezés ugyanekkor egy vidéki lengyel-magyar baráti társaság részéről, jellemzően ugyanezt a szöveget variálják minden ilyen megemlékezésen:

"Magyarország: Minden készletet Lengyelországnak !

Az anyagi segítséget, melyet a szövetséges országok, köztük Franciaország Lengyelország számára szándékozott nyújtani a lengyel-bolsevik háború idején, sikerrel feltartóztatták. A csehek nem járultak hozzá az ekkor Lengyelország felé küldött szálítmányok átengedéséhez. A lengyelek sorsát eldőltnek tekintették és megszállták Cieszyn-i Sziléziát. (Teschen). Szintén így jártak el a németek és osztrákok is. Szintén bojkottot hirdetett a Lengyelország felé irányuló szállítmányokra a bolsevikokat támogató II Szocialista Internacionálé, mely a tengerészeket és kikötői munkásokat a gdański kikötőben is a szállítmányok kirakodásának megakadályozására uszította. A segítségre az egyetlen esélyt a Románián át Magyarországról küldött szállítmányok jelentették. Ennek keretében 1920. júliusa elején a magyar kormány utasította Weiss Manfréd lőszergyárát az összes fegyverkészlet Lengyelország számára történő átadására, és hogy a következő hetek során kizárólag a harcoló lengyelek számára gyártsanak fegyvert. A magyar segítség annál inkább szimbólumértékű volt, hogy az előző évben a magyarok Kun Béla véres forradalmával és az általa létrehozott Magyar Tanácsköztársasággal kűzdöttek. A Szovjet-Oroszországgal folyó háború döntő időszakában térítésmentesen adtak át a lengyeleknek és juttattak el saját költségen 48 millió Mauser típusú karabélylőszert, 13 milió Mannlicher típusú lőszert, nehéz lenne megbecsülni, milyen mennyiségű különféle kaliberű tüzérségi lőszert, 30 ezer Mauser karabélyt és többmillió cserealkatrészt, 440 tábori konyhát, 80 tábori tűzhelyet. A Toruńi Mikołaj Kopernik Egyetemen tanító dr. Krzysztof Ćwikliński szerint a magyarok 1920-as segítsége nélkül Varsó alatt nem lett volna mivel lőni a bolsevikokra."

Zakatol a történelem-PR

Az egész sztori csak az utóbbi évek során kezd alaposabban bekerülni a lengyel köztudatba, de annál energikusabban, profi PR-szakemberhátteret sejtető módon. A magyar politikai-történeti köztudatban érzékelhetően még nem jelent meg, pedig kapott egy emléktáblát Csepelen, a lőszerszállítmányok berakodási helyén is:

Komorowski lengyel elnök a csepeli tábla avatásán, 2012.márc.22.  (forrás)

Schmitt Pál magyar köztársasági elnök ugyanott (fidesz.hu)

A csepeli tábla megjelenésében nem, de szövegében replikája az egy évvel korábban Varsóban ugyancsak általuk felavatott táblának:

(forrás) 

„Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek,

amely baráti segítséget nyújtott a bolsevik agresszió által halálosan fenyegetett Lengyel Köztársaságnak. Sorsdöntő jelentőségű küzdelmeink időszakában 1920. augusztus 12-én 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmány érkezett Skierniewicébe Budapestről, a csepeli Weiss Manfréd Művektől. A Magyar Királyság kormánya 1919–1921 között közel 100 millió karabély töltényt, nagy mennyiségű tüzérségi lőszert és katonai felszerelést küldött Lengyelországnak.

A hálás lengyel nemzet”

Tehát egy tábla 2011-ben Varsóban, egy 2012-ben Csepelen, majd 2013-ban már szinte menetrendszerűen két táblát is avattak a magyar segítség emlékére. Az egyiket Ossówban, itt a magyar felet Csepel polgármestere, Németh Szilárd képviselte. Ossów egy Varsó keleti előterében fekvő falu, ahol a Varsói Csata egyik részütközete zajlott a lengyel hadsereg egyik legkorábbi helyi győzelmével az addig előrenyomuló Vörös Hadsereg felett.

Az avatásról készült filmfelvételen is elhangzik és egy internetes  beszámolóban (Lengyelország és Magyarország megmentette Európát a bolsevik támadástól) olvasható is (lengyelül) az a hajmeresztő információ, hogy a magyar fél a lőszerszállítmányokon kívül 30 ezer magyar katonát is szándékozott küldeni a bolsevikok elleni harcba, de sajnos a csehek és a románok nem engedték át területükön a magyar csapatokat!!! Ennek értékelésére térjünk vissza később.

A másik emléktáblát Skierniewicében, a lőszerszállítmányok kirakodásának helyszínén, a pályaudvar falán avatták fel a miniszteri rangú Jan Stanisław Ciechanowski, a lengyel Veteránok és Üldözöttek Hivatala elnöke és Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter részvételével.

Skierniewicében egy külön társadalmi szervezet, az emléktábla elhelyezését is kezdeményező Liberatis Társaság ápolja egyéb hasonló történelmi események mellett főleg e magyar segítség emlékét. A 2013-as emlékünnepség logója látható e bejegyzés első képén a gőzőssel, amire érthetetlen, vagy talán nagyon is érthető módon anakronisztikusan Kossuth-címer került. (A magyar-lengyel barátság kultusza mai formájában az 1831-1848-as lengyel és magyar felkelők barátságából és szövetségéből származik és a kultuszt ma magyar részről szervezők sejthetően a magyar történelem Habsburg-démonizáló és a Habsburg-ellenes "szabadságharcosokat" istenítő fősodrát képviselik. A koronátlan Kossuth címer a Károlyi-kormány címere volt 1918-19-ben, a szóbanforgó 1920-as események idején Horthy rendszerének címerében ott volt a Szentkorona.)

A történelmi esemény kultuszának kialakításában való magyar részvétel és (a lengyel tábláktól sokkal eldugottabb) csepeli emléktábla ellenére az ügy a magyar köztudatban még nincs igazából jelen, pedig az évfordulókra megjelent már róla néhány cikk, pl. egy a Demokratában, egy komolyabb pedig a Múlt-Kor történelmi portálon, de ha jól látom, a nyomtatott magazinban nem:

Múlt-Kor: Tábla emlékeztet a visztulai csodára

" Varsó ebben a küzdelemben meglehetősen magára maradt: csak Franciaország igyekezett - bár késve - segíteni. Párizs végül még ahhoz is hozzájárult, hogy a világháborúban vesztes Magyarország siessen a lengyelek segítségére. Csehszlovákia azonban augusztus 9-én kinyilvánította semlegességét a lengyel-bolsevik konfliktusban, és kereken megtagadta, hogy a lengyelek által kért és a magyar kormány által megígért honvédség átvonuljon területén.
Még a lőszerszállítmányok vonatszerelvényét is visszatartották. Sem Maurice Paleologue francia külügyminiszternek, sem Lloyd George angol miniszterelnöknek nem sikerült jobb belátásra bírnia Edvard Benes csehszlovák külügyminisztert. Az egyetlen kerülőút Románián át vezetett, amelynek silány vasúti hálózata volt, és amely megbízhatatlan szövetséges hírében állt. Magyarország mégis vállalta, hogy Románián keresztül juttatja el a magyar és francia lőszerszállítmányokat."

"A függetlenségét alig visszaszerzett lengyel állam végveszélybe került. Az oroszok augusztus 12-re tervezték a főváros elfoglalását. A lengyelek hősiesen védekeztek, így a Vörös Hadsereg csak augusztus 14-én érte el Varsó külvárosát. A még júliusban elindított 80 vagonnyi, 22 millió darabos, karabélyokhoz és tüzérségi fegyverekhez való magyar lőszerszállítmány végül Románián keresztül augusztus 15-én érkezett meg a Varsó melletti Skierniewice vasútállomására, onnan vitték egyenesen a harcoló egységekhez."

"Az újjászülető Lengyelország hadserege nagy győzelmet aratott, és ebben a sikerben a magyar lőszerszállítmányoknak is szerepük volt, ha a varsói csatát - amely "visztulai csoda" néven vonult be a történelembe - nem is döntötték el. Magyarország ezzel nem tekintette befejezettnek a segítséget. Folytatódtak a segélyszállítmányok, és a két ország 1920. szeptember 13-án egyezményt kötött, melynek alapján a magyar fél kötelezte magát arra, hogy 400 vagon külföldi - elsősorban francia - és 200 vagon saját gyártmányú lőszert és egyéb katonai felszerelést küld Lengyelországnak. Nyolc hónap leforgása alatt Magyarország saját készleteiből összesen 48 millió darab Mauser karabélyhoz való lőszert, 13 millió Mannlicher típusú lőszert, jelentős mennyiségű, különböző kaliberű tüzérségi lőszert, 30 ezer Mauser karabélyt több millió alkatrésszel, 440 tábori konyhát, 80 tábori kemencét és sok egyéb felszerelést, hadianyagot szállított.
A győztes varsói csata nyomán Lengyelország Szovjet-Oroszországgal 1921-ben megkötötte a rigai békét, melynek eredményeként területe 388 900 négyzetkilométer lett, jóval nagyobb, mint korábban remélték. Lakossága 26,8 millió volt, ennek kétharmada volt lengyel."

 Barátságunk kultusza önmagában és általában hasznos

Mielőtt az eseményeket (és ilyen ismertetésük hitelességét!) értékelnénk, érdemes megdicsérni a magyar országimázs-teremtés egyetlen sikerterületét, mely ráadásul módszeres munkán alapul, és ez épp a magyar országimázs a lengyelországi "piacon". A szorgos aprómunkát még Kovács István akkori krakkói főkonzul kezdte el a konzulátus területén levő települések magyar emlékeinek felelevenítésével és emléktáblákkal való megörökítésével. (Nem e bejegyzés tárgya, de kapcsolódik hozzá, hogy a máig uralkodó kánonban a közös hősök nem kis része magyar konzervatív, "labanc" szemmel nézve álhős, az okkult hátterű felforgató mozgalmak kádere volt. Kurucok, 48-as forradalmárok, stb. Lásd a logó-mozdony Kossuth-címerét. Viszont ezek keverednek konzervatív mércével mérve valódi hősökkel is.) Az utóbbi években pedig a Lengyel-Magyar Barátság Napjához, március 22-éhez kötődően, melyet felváltva rendeznek egy-egy magyar és lengyel városban, gomba módjára nőnek ki a magyar-lengyel kapcsolatok emlékművei. Ehhez kapcsolódnak az e bejegyzés tárgyát képező emlékművek és a második világháborús lengyel menekültek magyar befogadásának emlékművei. Ez utóbbi téma már nagyon is benne van a magyar köztudatban is és a lőszerszállítási üggyel ellentétben semmilyen kérdőjelet nem vet fel. A két nép barátságát e kultusz friss keletű ikonográfiája keretében elsősorban jelképező kettős tölgy és szerzője talán külön bejegyzést igényel majd, mert elszomorítóan méltatlan forrás. (kommunista)

Alapvetően a történelmi lengyel-magyar barátság kultusza és ennek keretében a jó magyar országimázs egy hasznos és értékes dolog, akkor is, ha a kultusz tárgyául szolgáló hősök, vagy események egy része a konformizmuson túlmmenő reális történelemismeret alapján konzervatív magyar hazafias világnézettel nézve nem érdemel tiszteletet. De ettől még érdemes megvizsgálnunk, hogy a konkrét 1920-as segélyszállítmányok ügye hogy értékelendő ilyen világnézettel, mert a kérdés összefüggései máig befolyásolják Magyarország geopolitikai helyzetét és emiatt is már megint kezdünk nem egészen "egy táborban lenni", ahogy Trianon időszakában, vagy a második világháború alatt is. Épp arra is nagyon jó a történelmi barátság kultusza, hogy segít a két ország és nép viszonyában átvészelni az olyan válságidőszakokat, amikor ellentétes szövetségi rendszerhez tartozunk. Ennek volt köszönhető, hogy Magyarország megtagadta Hitler és Tiso Lengyelországra támadó csapatainak átengedését a magyar területen és hogy befogadtuk a lengyel menekülteket. Az 1920 körüli helyzetre mindjárt rátérünk, a jelen ukrajnai válság kapcsán viszont csak a magyar és a lengyel kormány Moszkvához fűződő viszonya tér el, mert a lengyel közvélemény nemzeti radikális tábora  a Veszedelmes Ellenfél szerepét ez ügyben a kijevi kormány banderista elemeinek, emiatt az egész majdanista rezsimnek osztotta ki és nem hajlandó Moszkvát tekinteni "ősellenségnek", nem hajlandó az USA szolgálatában ágyútöltelék szerepére vállalkozni. E körök legfőbb vádja a varsói kormánnyal szemben, hogy bűnösen szőnyeg alá sepri kijevi szövetségese banderista elődeinek második világháborús többszázezres lengyelirtását.

Páran kételkednek a sztoriban

Érdekes, hogy a barátságkultusz e fegyverszállítási elemének hirtelen a köztudatba robbanása (a mögötte álló PR-munka) mindkét országban gyanút keltett történelem iránt érdeklődő amatőrökben. Mindkét nyelven akadt internetes vitafórumon olyan cikkíró, illetve hozzászóló, aki szerint a sztori hamis, vagy torzított, de jelentősége a lengyel győzelemben mindenképpen felfújt. Nem rendelkezek ismeretekkel ahhoz, hogy ezt a felvetést igazolhassam, vagy cáfolhassam, de a dolog valóban gyanús és érdemes utánajárni, miközben a cél nem a lengyel-magyar barátság kultuszának lerombolása, csak a racionálisabb és történelmileg korrektebb alapokra helyezése. Addig is nézzünk két példát a szkeptikus hangokra:

Mítosz az egész???

dobroni.pl (fegyvertörténelem-rajongók portálja),
Wojciech Dziełak:  "Magyar segítség" - tények és mítoszok

Augusztus 14-én Ossówban ünnepélyesen leleplezik a Magyar Nemzet 1920-as segítségét megörökítő emléktáblát. De egyáltalán volt ilyen segítség? Átnéztem az 1920-as újságokat és sehol semmi, még egy szó sincs a magyar segítségről, kerestem az akkori könyvekben és semmi, sehol nem említik. Valami nem stimmel, kétségtelen tény, hogy Lengyelországba egész vasuti szerelvények érkeztek egyenesen Magyarországról tele fegyverrel és lőszerrel, hát akkor miért nem is említi ezt senki 1920-ban? A válasz talán a trianoni szerződésben rejlik.  1920 június 4-én Magyarország aláírta a győztes Antanttal a Trianoni Békeszerződést, amely az első világháború végét jelentette. A dokumentum több, mint 2350 cikkelyből áll és 13 fejezetre oszlik. A szerződés fő határozata a háború befejezése és Magyarország új határainak megállapítása volt. 

E szerződés következtében Magyarország elvesztette korábbi területe 70%-át és 13 millió lakosát. A területrablók egyike Lengyelország volt, mely Magyarország felosztása után megkapta Árva és Szepes egy részét. Magyarországot kötelezték fegyveres erőinek leépítésére is és azt 35 ezer katonában és tisztben maximalizálták. Ezen túl a hadsereget megfosztották a nehéztüzérségtől, harckocsiktól és légierőtől. A magyaroknak nem lehetett hadiipara sem. A fegyvergyárak berendezéseit átadták a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak éppúgy, ahogy az összes harckocsi, repülőgép és nehéztüzérség az Antant kezére jutott. A teljes hadfelszerelés, puskák, lőszer, mely Magyarország birtokában volt és mely a 35 ezres hadsereg szükségletét meghaladta, átadásra került a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak. Ezen túl Magyarországnak még háborús jóvétételt is kellett fizetnie.

Érdekesség, hogy még a magyar vasútvonalak is csak egyvágányúak lehettek. Röviden: Magyarországot megfosztották teljes katonai felszerelésétől.  És éppen ez a felszerelés, melyet a franciák elkoboztak, jutott Magyarországról egyenesen Lengyelországba, de nem ingyen. 1919-20 során  a Lengyel Fegyvervásárló Misszió  923.605.930 francia frank értékben vásárolt hadianyagot hitelbe és 128.091.794 frank értékben készpénzért. A fegyvervásárló misszió 1919-20 során Franciaországban kb. 750 ezer teljesen működőképes karabint és gépfegyvert vásárolt, valamint több tízezer hiányos és javítandót ócskavasáron. Vásároltak 650 millió töltényt is. Tehát tévednek azok, akik úgy vélik, hogy minden, amit egyenesen Magyarországról kaptunk, testvéri segítség volt. A magyarok, még ha nagyon akarták volna, se tudtak nekünk mit ajándékozni 1920. június 4. után.

Egy magyar szkeptikus "?!" nick alatt pedig a csepel.info: "Csepelen járt a lengyel és a magyar államfő" című cikkének fórumán szólt hozzá hasonló szellemben:

"Önmagában már a lengyel agresszió elhallgatása is durva történelemhamisításnak minősül, de az ehhez az időszakhoz kapcsolódó magyar szerep hitelességét is beárnyékolják az alább ismertetett magyar történelmi tények: A román megszálló csapatok 1919 végén úgy vonultak ki Budapestről, hogy a csepeli Weiss Manfréd Művekben található összes termelőeszközt és anyagot magukkal vitték. Ezen kívül a háborút lezáró béke-egyezmény arra kötelezte a Weiss Manfréd Műveket, hogy a hadiipari termékek előállítását szüntesse meg, és térjen át polgári termékek előállítására. Tehát 1920 júliusában a WM Művek nem rendelkezett sem jelentős lőszerkészlettel, sem jelentős termelő kapacitással. 

1920. június 4.-én írták alá a Magyarországra vonatkozó trianoni diktátumot, ezért a haderővel nem rendelkező akkori magyar kormánynak a legkisebb gondja is nagyobb volt annál mint, hogy a lengyeleket 80 vagon lőszerrel lássa el."

"Ami pedig a katonai helyzetet befolyásoló állítólagos magyar fegyverszállítást illeti, tényként állapítható meg az, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. március 27.-i lengyelországi látogatása előtt, sem a magyar, sem a lengyel történetírásban nem esett szó arról, hogy a Magyarországot sújtó trianoni diktátum 1920. június 4.-én történt aláírása után néhány héttel, az 1920. július 19-én lemondott Simonyi-Semadan Sándor miniszterelnöknek és kormányának a lemondás napjaiban az lett volna a legfőbb gondja, hogy a megcsonkított országunkkal közös határral nem rendelkező Lengyelországba 80 vagon lőszert küldjön a csepeli Weiss Manfréd Művekből."

Értékeljük tehát a mítoszt szélesebb összefüggéseiben, de magyar szemmel, tekintettel arra, hogy a trianoni határok megváltoztatásának lehetőségét a jelenlegi, egyre válságosabb európai helyzetben is beveti a nagyhatalmi diplomácia és erre a (nagyon lepusztult, az 1920-asnál is hasonlíthatatlanul kisebb harci potenciállal rendelkező) magyar társadalomban van is pozitív reakció!

1920-ban Horthynak nem elsősorban Lengyelország területét kellett volna gyarapítania

Egyelőre a forrásanyag ismerete híján nem eldöntve, hogy az emléktábla-sorozatgyártással megörökített sztori hiteles, teljesen mítosz, vagy nagyban torzított valóság, nézzük, hogy értékelhetjük a dolgot abban az esetben, ha elfogadjuk valóságosnak. Elég rosszul...

Nyilvánvaló, hogy a határokat átszabó és nem utolsósorban a Balfour-nyilatkozattal fémjelzett I. Világháború utáni helyzetben a magyarok és a lengyelek szövetségi rendszer tekintetében ellentétes oldalon álltak, de szerencsére egymásnak nem voltak ellenségei, egyébként éppúgy, mint a II. Világháború során. (És elvileg most is sodródunk egy ilyen felállás felé, bár ez most nem eldőlt tény, mert erősödik a lengyel társadalom ellenállása kormánya elvakult NATO(Antant...)-ügynöki irányvonalával szemben.) 1918-ban azonban a Magyarországra (magyar ügynökkormányára, ötödik hadoszlopára) a trianoni határokat előrevetítő demarkációs vonalakat kényszerítő Antant hozta létre az új Lengyelországot, éppúgy, ahogy Csehszlovákiát, a leendő Jugoszláviát és Nagy-Romániát is. Ugyanez az Antant tervezte szánalmas csökevénnyé zsugorítani még a birodalmi tartományaitól megfosztott szűken vett Törökországot is.

Hazafias köreinkben a korszakkal kapcsolatos ábrándozások során szokás sóhajtozni, hogy Horthy miért nem állt egy Atatürkéhez, vagy Piłsudskiéhoz hasonló területvédő háború élére. Itt most sem a törökök eltérő földrajzi-geopolitikai lehetőségeire, sem pedig Kemál és Piłsudski kapcsolati-származási-titkostársasági hátterére nem térek ki, bár ezekre érdemes lesz máskor sort keríteni, mert sok mindent megmagyaráznak. Annak ellenére, hogy az új Lengyelország az Antant projektje volt, míg Magyarország és Törökország az Antant megcsonkításra szánt ellenségei voltak, egy közös vonást mégis találunk a három állam ekkori helyzetében: az Antant mindhárom területi igényeit nagyhatalmi diktátumokkal igyekezett korlátozni. Érdekes módon a lengyelekét is, mert nem a lengyelek voltak az egyetlen szövetségesük, illetve elég izgalmas a bolsevik kormányzathoz, illetve a lengyel-orosz határövezetben élő hatalmas zsidó tömegekhez fűződő Antant-tervek kérdése is. A törökökre és magyarokra kényszerített demarkációs-, illetve tervezett határvonalakhoz egy irányban hasonló korlátozásnak érezte a Piłsudski-vezetés a Londonban, a Balfour-nyilatkozat születési helyén megrajzolt Curzon-vonalat.

Mint látható, a Curzon-vonal lényegében megegyezik a II. Világháború után Lengyelországra kényszerített keleti határral, ami lengyel milliók tragédiájával járt együtt, más kérdés, hogy Lengyelországot legalább "kárpótólták". (németek millióinak tragédiáját okozva ezzel...)  1919-20 folyamán azonban Piłsudski még nem hajlandó elfogadni a Curzon-vonalat és lemondani a mögötte élő lengyel milliókról. (Amitől nem válik egy Grál-lovaggá, lásd például bolsevik bankrabló múltját, ahogy Kemál sem.)

A három vezető közül Horthy az egyetlen, aki ebben az időszakban nem folytat fegyveres harcot az Antant-Kisantant határvonal-diktátumai ellen.


Ezt Horthy hatalomra kerülésének és uralma első korszakának alaposabb, a legendák-mítoszok-önpropaganda kulisszái mögé tekintő kritikus vizsgálata egyértelműen megmagyarázza.

Horthy Magyarország Antant által kinevezett helytartója volt. 

Horthy és tiszti különítményei az Antant/Kisantant által megszállt Szegeden gyülekeznek és állomásoznak, itt kapják fegyvereiket a románoktól és szerbektől. Ezek után nem meglepő és Horthy hatalmáért cserébe adott titkos háttérígéretét sejthetjük mögötte, hogy e fegyvereket akkor és még elég hosszú éveken át nem fordította e megbízói, Gazdái ellen. Türelmesen kivárta Siófokon, míg a román megszállók önként kivonulnak Budapestről, a hadizsákmányal együtt. Az antanttól kapott fegyverekkel csak a Kommün baloldali kiszolgálói, szimpatizánsai, illetve annak vélt emberek, alapvetően civilek ellen "vitézkedtek", még ha meg is érthetjük a rendteremtés igényét és a vörös terror által kiváltott bosszúvágy elkerülhetetlenségét. Egy dologra nem volt fegyverhasználati engedélyük: a történelmi magyar állam területi integritásának teljes, vagy részleges helyreállítására, annak megkísérlésére sem. Sőt, Horthynak nyilvánvalóan az Antanttól/Kisantanttól kapott harci feladata volt a történelmi Magyar Állam területi egységét személyében, "hivatalával" szimbolizáló törvényes magyar király visszatérésének megakadályozása, ERRE használták fegyvereiket. Valamit valamiért, ez volt a DEAL, te kormányozhatsz, de csak az általunk kijelölt határokon belüli csonkaországban, melytől a királyát távol kell tartanod.

Nagyon jellemző és nem cáfolja, hanem alátámasztja ezt a képletet, hogy a rezsim számára az Antant által kijelölt e szabályokat két ponton is megszegő Prónayt (fegyveres harcot folytat Sopronért és nem hajlandó a király csapataira lőni) kitaszítják a Horthy-elitklubból, az Etelköz Szövetségből ("EX"), a "fehér szabadkőművességből".

Amennyiben az emléktáblák sorával igazolt lőszerszállítási sztorit  igaznak feltételezzük, az megintcsak tökéletesen beleillene, illetve illik a képbe, sőt a sztori történészi igazolása esetén nem túlzás Horthyt hazaárulással vádolni. Tehát, legalább egy gondolatkísérlet erejéig feltételezve, hogy az emléktáblák a színtiszta igazságot hirdetik, a történetből ilyen kép tárul elénk:

Az Antant által megcsonkított ország Antant által kinevezett helytartója, Horthy egy olyan katonai helyzetben, melyhez hasonlóban Atatürk és Piłsudski a harcot választja a jobb határokért, az ország teljes lőszerkészletét és más fontos hadianyagok tömkelegét többszáz vagonnyi mennyiségben átadja az országot legnagyobb mértékben megrabló, Budapestet is megszálló és kirabló Romániának, a Kisantant vezérállamának. Amely azt a szintén Antant-védenc lengyeleknek továbbítja, akikkel semmi bajunk és jó, hogy megvédték országukat a bolsevikoktól, de érthető, mennyire röhög a markába a román vezetés: "Ezt a lőszert a magyarok ellenünk már nem fogják felhasználni!!!"

Itt pedig máris kilépve a gondolatkísérletből, melynek keretében feltettük, hogy a magyar segély sztorija teljesen hiteles, nézzük az emlegetett 30 ezer fős segédhadat, melyet hazánk küldött volna Varsó alá a bolsevikok ellen harcolni. Bármennyire is lehet, hogy tényleg felmerült az ötlet (az ossówi táblaavatón korabeli magyar újság cikkére is hivatkoznak, nyilván nem hazudva) egyrészt hihetetlenül hangzik, hogy a Magyarországnak 35 ezer fős hadsereget engedélyező trianoni szerződés után az ország 30 ezer katonát tudott volna a lengyelekhez küldeni, másrészt megintcsak lett volna jobb felhasználási lehetősége 30 ezer rendesen felfegyverzett reguláris katonának azokban az évekven a Kárpát-medencében is. Vessük össze a dolgot csak a nem véletlenül így elnevezett Rongyos Gárda szedett-vedett felszerelésével, ha ekkora erők lettek volna egy őszintén hazafias magyar vezetés kezében, Ausztriának ma nincs Burgenlandja. De persze Prónaynak már Sopron visszaszerzéséért is rossz pont, majd kitaszítás járt. Jellemző a mai magyar hazafias tábor tudathasadására, hogy a Rongyos Gárda hősi halottjáról megemlékező, a nyugat-magyarországi felkelés szakértőjének számító Kosaras Péter Ákos egyúttal a Horthy Miklós Társaság elnöke is... (kuruc.info:Újraavatták és megáldották Vámossy Tibor rongyos gárdista sírszobrát a Farkasréti temetőben)

Az utóbbi években Raffay Ernő (egyébként nem is elég messzire menően bátor!) művei nyomán áttörés következett be a Trianont belülről előkészítő ötödik hadoszlop történelmi államunkat szétrohasztó tevékenysége dokumentálásában. Nem kérdéses, hogy a baloldali-liberális-nihilista tudatos, gátlástalan ügynökök és a nem tudatos hasznos idiótáik lényegében az Antant és az amögött álló világszintű romboló háttérerők eszközei voltak. Azt azonban kevesen merik meglátni, hogy a tudatosan, színházszerűen, profi szakemberek bevonásával megrendezett látszat ellenére Horthy nem az ellenfele volt az ellenséget belülről kiszolgáló ügynökök munkájának, hanem (legalábbis uralma első szakaszában mindenképpen) FOLYTATÓJA más külsőségek alatt. A Cion Bölcsei Jegyzőkönyveiben olvasható cinikus manipulációs szakértelem alkalmazásával a háttérhatalom képes volt a balos-nihilista bábjait úgy megutáltatni a közvéleménnyel, hogy az felszabadítóként fogadja ugyanezen ellenség, ugyanezen Antant ezúttal nemzeti színekbe és darutollakba öltöztetett, mellesleg a belpolitikában őszintén rendpárti ügynök-rezsimjét. Amely szabad kezet kapott a balos-nihilista elemekkel való leszámolásra, a fő harci feladata a történelmi magyar állam megóvásának további akadályozása volt.

Tehát akár teljesen igaz a magyar és főleg lengyel emléktáblákon szereplő történet, akár nagyban torzított, magyar szemmel nincs sok ünnepelnivaló azon, ha Horthy Magyarországon gondosan végrehajtotta az Antant által rábízott feladatot, hogy az ország "merjen kicsi lenni", ugyanakkor lőszerszállításokkal támogatta és 30 ezer emberrel volt kész támogatni annak a Lengyelországnak a hatalmas keleti területnagyobbodását, melynek döntő varsói csatájánál olyan francia Antant-tisztek voltak az összekötők, tanácsadók, felügyelők, akik nevét a magyar országcsonkítás folyamatából is ismerjük. Ilyen volt például Foch marsall, akiről Varsóban és sok más lengyel városban fontos utcák vannak elnevezve.

Támpontok a TÉNYEK feltárásához

 Az 1920-as lengyel fegyverszállításokban játszott tényleges magyar szerep feltárása túlmutat e bejegyzésen, de ha már felmerült a lengyel függetlenség máig megbecsült hőse, nézzünk két kiragadott jegyzőkönyvet, amik jelzik, hogy a szkeptikusoknak lehet igaza (de ez nem érvényteleníti Horthy Antant-helytartói szerepét!):

Ádám Magda, Ormos Mária, Barabás József: Francia diplomáciai iratok 2. Trianon 1919.1920

FÖLJEGYZÉS CLEMENCEAU, BALFOUR, PICHON, POLK, TITTONI, HOOVER, MACUI ÉS FOCH MARSALL MEGBESZÉLÉSÉRŐL

iratszám: 6[17]
irat típusa: H.D. 23. sz. irat. Szigorúan bizalmas - Titkos
keltezési hely: Párizs,
keltezési idő: 1919. augusztus 4.

FOCH marsall - A legelső tennivaló Magyarország lefegyverzése. A lefegyverzés végrehajtásának egyetlen biztosítéka az ország megszállása. A megszállást pedig a rendelkezésre álló erőkkel kell végrehajtani.
CLEMENCEAU - Melyek ezek a rendelkezésre álló erők?
FOCH marsall - A román vagy a cseh csapatok.

FÖLJEGYZÉS CLEMENCEAU, BALFOUR, PICHON, POLK, TITTONI, MACUIFOCH MARSALL ÉS WEYGAND TÁBORNOK MEGBESZÉLÉSÉRŐL

iratszám: 8[27]
irat típusa: HD. 24. sz. följegyzés. Szigorúan bizalmas - Titkos
keltezési hely: Párizs,
keltezési idő: 1919. augusztus 5.

FOCH marsall - Egyetértek az utasítások szövegével, ám hozzá kívánok tenni néhány, a fegyverszünetre vonatkozó kiegészítést. A magyaroknak nem maradhat hatnál több hadosztályuk. Rá kell szorítani őket arra, hogy átadják a birtokukban lévő hadianyagot, és nemcsak a sajátjukat, hanem azt is, amit Mackensen marsall hadserege hagyott hátra.
A Budapestre küldendő, szövetséges tábornokokból fölállított bizottságot a szövetséges kormányok Legfelsőbb Tanácsa nevében megbízzuk azzal, hogy

1° fölügyelje az 1918. november 13-án a szövetséges parancsnokság és a magyar kormány között megkötött fegyverszüneti katonai egyezmény, valamint az alanti kiegészítő rendelkezések végrehajtását:
határozza meg a magyar hadsereg fegyverben tartandó erőinek - kizárólag a belső rend fönntartásához elengedhetetlenül szükséges - legmagasabb létszámát;

gondoskodjon az összes leszerelt egység lefegyverzéséről, valamint a katonai raktárak és mozgósítási központok fölszámolásáról;

fölügyelje a fegyverben tartható egységek számára a szükségesen kívül fönnmaradó fegyverzet, lőszer és hadianyag átadását a szövetségeseknek, beleértve azt, ami a Mackensen-féle hadseregtől származik;

a szövetséges parancsnokságokkal egyetértésben rendelkezzen e különféle hadianyagok szétosztásáról az érdekelt szövetséges hatalmak között, figyelembe véve katonai teljesítményüket és a jelenlegi hadi helyzetet;
intézkedjék a fegyvergyárakban, egyéb hadiipari üzemekben folyó termelés azonnali leállításáról.

Hogy ez csak a mérleg egyik oldalán van és a magyar vezetés igenis tervezgette a lengyelek támogatását a bolsevikok ellen, arra most szintén csak egyetlen kiragadott elem:

HALMOS ÉS PATEK LENGYEL KÜLÜGYMINISZTER TÁRGYALÁSAINAK ÖSSZEFOGLALÁSA

keltezési hely: Párizs,
keltezési idő: 1920. május 3.

Egy Lengyelország és Magyarország közötti egyezmény létrehozását célzó tárgyalásokon a következő szempontokat lehetne megvizsgálni:
(...)
4. Magyarország katonai egyezményt írhatna alá Lengyelországgal, és rendelkezésére bocsáthatná katonai erejét általában a bolsevik veszéllyel és nevezetesen a szovjet-orosz hadsereggel szemben folytatott harc támogatására.
(...)
4. Lengyelország indítványozhatná, előmozdíthatná és megkönnyíthetné Magyarország fölfegyverzését, legalábbis annak megfelelő mértékben, amelyben támaszkodni kíván Magyarországra az aláírandó katonai egyezmény keretében.

Csakhogy ilyen újrafelfegyverzésre 1920 májusa és augusztusa között természetesen nem került sor, közben aláírták a trianoni békeszerződést és abban nem szerepelt magyar-lengyel határ, melynek kérdését szintén megvitatta dr Halmos Károly ügyvéd, a magyar kormány megbízottja a lengyel  külügyminiszterrel. Tehát a Románián át Lengyelországba küldött hadianyag magyar eredetű része minden bizonnyal a magyar fegyverzet Foch marsall által emlegetett szövetségesek (Antant) közötti szétosztása keretében történt, ahogy mondta, "a hadihelyzet figyelembevételével", az pedig diktálta a készletek jókora részének a lengyelek számára történő átadását.

Nincsenek "örökre változtathatatlan határok"

Most pedig térjünk vissza a bevezetőben említett orosz mézesmadzagra, vagy szirénhangra, mely által Moszkva újabb "Bécsi döntések" lehetőségével kecsegteti a magyarokat:

Alekszej Fenyenkó, az Orosz Tudományos Akadémia tagja, vezető biztonságpolitikai kutató cikke:

"Egy összehangolt kelet-európai revízió"

Budapest nagyon puha álláspontot foglalt el Oroszország lépései kapcsán. Orbán Viktor kormánya Ukrajnát egy hasznos precedensnek tekinti a teljes körű magyar autonómiák elismertetéséhez Kárpátalján, Erdélyben és valószínűleg Dél-Szlovákiában. A magyar társadalomban jelen levő ilyen álláspontok megalapoznak egy orosz-magyar partnerséget. Moszkva és Budapest 2005 óta intenzív párbeszédet folytat. Oroszország változó hozzáállása Kelet-Európa határaihoz egy új realitást teremthet. Moszkva a Nagy-Magyarország projektet egy természetes ellensúlynak tekintheti Varsó és Washington a Visegrádi Csoport megszilárdítására vonatkozó terveivel szemben.

Hogy a határok sehol nem változtathatatlanok, soha nem "örökösek", a mi térségünkben sem, azt ma már nem kell bizonygatni. A korábbi illúziók , illetve felelőtlenség keretében végrehajtott magyar honvédelem-leépítéssel összevetve azt is tudomásul kell venni, hogy Csonkamagyarország határai még BEFELÉ is változhatnak, elég itt csak a pozsonyi hídfő Rajka felé történő kiszélesedésére, vagy a gyulai Saguna-szobor körüli botrányra gondolni. Vagy általános magyar demográfiai helyzetünkre.

Nyilvánvaló, hogy Magyarország legfőbb geopolitikai riválisa az utóbbi 150 évben Románia. Az oroszok számára kb. ugyanennyi idő óta egy kisebb, de fontos ellenfél. Horthy Oroszország-politikájában a mindenkori rezsimek berendezkedését félretéve akár három nagy mulasztást is találhatunk az alapvető magyar geopolitikai érdek ügyetlenség, ideológiai elvakultság, balfácánság, vagy árulás miatti nem-képviselete terén. Az első, hogy a Romániával területi vitában álló Oroszországot még bolsevik vezetésével sem volt érdekünk minél keletebbre visszavetni, ezt magyar katonákkal támogatni akarni 1920-ban. A második, amikor a szovjet vezetés az 1848-as honvédzászlók visszadása gesztusa mellé jelezte, hogy ha Horthy megül a fenekén, támogatják Észak-Erdély magyar megőrzését. A harmadik, hogy amikor a románok megint időben át tudtak állni, Horthy nem tudott. A szomszédos Kisantant-országok a társadalmi rendszerek változásától függetlenül soha nem vesztették szem elől geopolitikai érdeküket a magyar revízió megakadályozására. Nálunk viszont dilettantizmusból kifolyólag alárendelték ezt a tartós geopolitikai érdeket (a revízióra) az ideológiai rokonszenv-ellenszenv kérdésének.

Az oroszokkal való potenciális érdekközösség valóban ma is fennáll, jellemző viszont, hogy az orosz elemző nyíltan a (mai) lengyel kormány ellensúlyozására is felhasználhatónak tartja a revízió csábításával megnyerhetőnek vélt magyarokat. Ha az egész emléktábla-kampány mögött tartós geopolitikai-taktikai megfontolások állnának (nem merem remélni...), elvileg pont arra lehetne jó a lengyel-magyar barátság kultuszának e fenntartása akár hamis legendák alapján is, hogy a részben eltérő szövetségi hovatartozásunkat ellensúlyozza. Természetesen egy másik, ezzel nem ellentétes lehetőség azoknak a lengyel tényezőknek az erősítése, melyek az ukrán válság kapcsán józan, pragmatikus lengyel nemzeti-geopolitikai érdekképviseletet és a bejáratott (orosz) ellenségkép-sztereotípiák elvetését követelik a kormánytól. De ez már azt veti fel, hogy nemcsak 1919 táján és nemcsak Magyarországon volt Antant-helytartói kormány, hanem per pillanat a mai Lengyelországban is hasonló van...