"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2014. december 18., csütörtök

"A Komlós" - I. A rendszerek változnak, a cionista titkosszolgálat marad


"...ez az ember mindent megengedhet magának. Mert rejtélyes forrásból politikai hatalma van."


2002-ben jelent meg Kertész Péter: A Komlós című visszaemlékezés-kötete Komlós Jánosról, a rabbinövendékből lett ÁVH-sból lett Népszabadság-kulturális rovatszerkesztőből lett szocialista kabaréigazgató életéről. (Ulpius-ház, 2002) A könyv (jó)néhány részletének felidézéséhez az adja az egyik alkalmat, hogy úgy a tíz-tizenkettővel ezelőtti aktuális égrengető magyar belpolitikai botrány keretében (vagyis lehet, hogy már több, mint két hete...) Lázár János szép díjazással tanácsadójául fogadta Zoltai Gusztávot. A késés mentségére, a "zsidó nyomulás a kormányban" témában volt frissebb hír is, amit épp itt komolyan veszünk, akárcsak az okkultisták mindenféle jeleit. kuruc.info: Ami Lázár János milliós Rolexénél sokkal érdekesebb. A kormányzati főmameluk látványosan kivillantva a kommersz kabbalisták piros cérnakarkötőjét viseli, amit eddig többnyire  szórakoztatóipari celebekről, pl. Madonnáról lehetett tudni a bulvársajtóból. Az agyonemlegetett Likud-testvérpártiság, valamint Finkelstein és Birnbaum tanácsadása után ez már elég sokadik elem a sorban. És e sorba illeszkedik az is, hogy Zoltai a legendás munkásőrpufajka-viselés és hosszú MAZSIHISZ-elnökösködés között nem mellékesen évekig volt a Mikroszkóp színpad művészeti titkára és egyúttal az alapító igazgató, Komlós János személyi titkára. Komlósról pedig Szűrös Mátyás volt szives nyilvánosságra hozni, hogy a Moszad embere volt. A könyvben izgalmas, sőt nagy eséllyel fontos nyomokra bukkanunk az 56-os forradalom szovjet-ávós titkosszolgálati provokáció, hamis zászlós akció jellegére is, illetve Komlós életútja az éles szemű olvasó számára rávilágít a néhány évtizedenkénti rendszerváltások pokoli történelmi színjáték-jellegére, háttérből rendezettségére is.


Szűrös Mátyás visszaemlékezése a Magyar Hírlap 2012.április 12-i Rutinszerűen megküldtek bizonyos anyagokat c. cikkében:
Az első munkahelyem a külügyminisztérium volt, én ott találkoztam először ezzel a világgal. A főnököm akkor, 1960-ban a Rákosi-titkárság egykori vezetője volt. Épp akkor fogták el Adolf Eichmannt Argentínában, s szállították Izraelbe titokban. A főosztályvezetőm ekkor azt mondta nekem, mint német referensnek, hogy menjek el egy megadott budapesti címre, s érdeklődjem meg az ott lakó úriembertől, hogy van-e nekünk bármiféle teendőnk az Eichmann-üggyel kapcsolatosan. Hangsúlyozom, egy magánlakásról volt szó. Becsöngettem, s Komlós János humorista, újságíró nyitott ajtót. Később tudtam meg, hogy az ÁVH egykori ezredese. Kérdésemre elmondta, hogy Magyarországnak semmiféle feladata nincs az Eichmann-ügyben, a Moszad teszi a dolgát, nekünk nem osztanak itt lapot. Ekkor találkoztam először titkosszolgálati emberrel.
Egyes szélsőjobboldali cikkek, netes adatbázisok ugyan megemlítik, hogy Zoltai moszados, azonban semmi konkrétabbat nem írnak. Ez viszont már egy konkrétabb nyom, nyilvánvaló, hogy ha a Mikroszkóp vezetője a cionista titkosszolgálat embere volt, akkor a mindenféle szolgálati és magánügyét intéző személyi titkára sem lehetett más. Komlós Jánosról az egyetlen, számottevő mennyiségű információt tartalmazó nyilvános forrás Kertész Péter könyve, amely e minőségében akkor is értékes ha egyébként természetesen a "Moszad" szó nem fordul elő benne. Hacsak ebben a burkolt formában nem, Kertész Péter utalásában:
„A Komlós-sztoriban (...) hatalmas, felderíthetetlen fehér foltok tátonganak (...)”  (7.old.)
és még szintén a bevezetőben a 14. oldalon:
„Menet közben számos olyan információhoz jutottam, amit az illető hallott valamikor valakitől, de névvel nem vállalta. Ezeket természetesen nem továbbítom.  
Kár...

A "kisávós"


A műfaj lényegének megfelelően a visszaemlékezők jó része szándékosan, vagy ösztönösen torzítva emlékezik, vagy kiszorítja a tudatából a csúnyább dolgokat, a saját szerepe esetleges negatívabb vonatkozásain túl például egykori barátja, hozzátartozója, Komlós szerepét a sztálinista rezsim terrorgépezetének működtetésében. A megszólaltatottak közül egy sem tud róla, hogy Komlós az ÁVH-nál a "nehézsúlyú rosszfiúk" közé tartozott volna. Maga Kertész a könyvírásra a megbízást lényegében Komlós fiától kapta, ennek megfelelően a családhoz, hőséhez lojálisan, empatikusan szerkesztett.  (És bizonyára a zsidó törzsi összetartozásnak megfelelően is, bár a könyv leg-Komlósgyűlölőbb visszaemlékezése is zsidótól származik és a volt rabbiképzős iskolatárs, illetve gyerekkori barát, későbbi főrabbi viszolygása egykori barátja ávósságától szintén hitelesnek tűnik.)  A negatív véleményeknek persze helyt adott, de az ávósmúlt értékelésében mentegeti Komlóst, pedig ennek alaptalanságához elég lett volna a saját maga gyűjtötte anyagban felbukkanó  nyomokon (és nyilván a névvel nem vállalt kihagyottakén) elindulnia:
A legnagyobb dilemma mindjárt, hogy verőember volt-e, vagy afféle ungarische Schindler, akinek azóta se találják a listáját?  (7.old.)
Nincs kétségem afelől, hogy számosan úgy gondolják, kutyából nem lesz szalonna, és ha valaki ávós volt, az is marad. Komlós azonban, úgy tűnik, ávósként nem volt véreb, legalábbis erre utaló tünetre nem bukkantam kutakodásom során. (8.old.)
(Dehogynem, mint majd látni fogjuk...) Kertész az "ártatlanság" bizonyítékául hozza fel, hogy Kiszely Gábor ÁVH. Egy terrorszervezet története c. könyvében csak két jelentéktelen említést tesz Komlósról:
'A magamfajta alkalmi kutatónak két dolog szúrt szemet. Az egyik, hogy Komlóst nem említik a korábbi vizsgálatokban folyamatosan részt vett áv. tisztek  között, mint például Berkesi Andrást, Farkas Vladimirt, Janikovszky Bélát, Bauer Miklóst. Vagy Vándor Ferenc egykori áv. örnagyot, aki Komlós János feleségének a főnöke volt az ÁVH pártbizottságán az Andrássy út 60-ban. Vándor, miközben  a kihallgatásokon fizikai kényszer alkalmazásával és rábeszéléssel vett fel az őrizetesektől hamis vallomást”, segített a beosztottja leendő férjét kihúzni a pácból. A másik, hogy Kiszely Komlóst előbb őrnagyként, majd századosként említi. Ami igaz, mert azután lett őrnagyból százados, amikor lefokozták. Lényeg az - legalábbis az eddigiekből erre lehet következtetni -, hogy Komlós nem lehetett valami nagy kutya a párthadseregben.'  (9.old.) 
Hasonlóan mosdatják a szerecsent a riportalanyok is.

Kristóf Attila:
" Az ÁVH-s múlt nyilvánvalóan egy csomó lélekben teljes megbélyegzést jelent. Miközben Komlós esetében tisztázatlan, hogy ő hol, mikor, miben vett részt. A Kiszely-könyvben Komlós Jánosról csak az olvasható, hogy ilyen és ilyen rendfokozatban az ÁVH-nál szolgált. Azt tudom, hogy az ÁVH feloszlatásakor őt is felelősségre vonták, aztán elhelyezték valahová vezérigazgatónak." (78.old.)
(nem vonták felelősségre, nem az ÁVH feloszlatásakor távozott, hanem korábban, nem lett vezérigazgató...)

Ungvári Tamás:
"Valószínűleg tényleg ávós volt, meg más is volt, de ő a kabaréval megváltotta a szabadságát."(90.old)
"Az se baj, ha nem maradt utána semmi, mert ő, mint figura fenn fog maradni. Mint figura, aki szerintem tulajdonképpen ártatlanul szolgált gaz célokat alkalmanként, és minden rosszindulat nélkül élte végig az életét. Nem volt rosszindulatú ember. Lehetett volna, minden eszköze megvolt hozzá. Ha tudott, segített. Senkinek nem akart ártani. Ha lehetett, használt." (93.old.)
Rosszindulat nélkül??? Verebes István:
"Emlékszem, egyszer a Rádiókabaréban megkérdeztem tőle: „Hogy vagy, János?” Azt mondta:   „Most rúgom az utolsókat. Másokba.” És röhögött. Ez nekem nem tetszett. Én ezt cinikusnak tartottam. Élvezettel mondta azt, hogy ő másokba belerúg. El tudtam hinni, hogy élvezi azt, ha valakit megalázhat."   (401.old.)
E. Fehér Pál:

(M.Z. Somogy megyei párttitkár 1951-ben annak demonstrálásaként, hogy ő a főnök, egy nap egy éjjel, de lehet, hogy két nap, két éjjel várakoztatta Komlóst, a megyei rendfenntartási karhatalmi egység új parancsnokát előszobájában a bemutatkozó látogatáskor)
"Ha egy megyei első titkár ezt meg merte tenni vele, akkor Jani nem lehetett olyan nagyon nagy ember  az Államvédelmi Hatóságnál. Janikovszky Béla, akivel ugyanannál a testületnél szolgáltak, egész biztos, le se szarta Komlóst, akkora volt a rang- és beosztásbeli különbség közöttük." (160-161.old.)
E. Fehér ez utóbbi fantáziálását cáfolja a közvetlenül Janikovszky 1953-as letartóztatása után készült kihallgatási jegyzőkönyv, melyben arra a kérdésre, hogy "Kikkel volt kapcsolatban az elbocsátás után az ÁVH-tól?" ezt válaszolta: "Az ÁVH-tól való elbocsátásom után mint informátor állandó kapcsolatban álltam Komlós Jánossal." (11. old.) Valóban durva lenne, ha egy informátor "leszarná" a tartótisztjét és valóban drámaian nagy rangkülönbség volt az aktív ÁVH-s Komlós és a testületből kirúgott, letartóztatására váró, (átmenetileg) páriává lett hóhér, Janikovszky között... Látni fogjuk, hogy nem érdemes ezt a fordulatot azzal magyarázni, hogy Komlós bezzeg tiszta maradt, nem úgy, mint a kirúgott hóhérok. (Még abban az évben őt is "kirúgták", de börtön nem fenyegette, mégha a neje mást is mondott.) Arról már nem is beszélve, hogy Janikovszky Szegeden az ÁVÓ megyei vezetője volt, Komlós pedig ugyanott vezetőhelyettes, ami nem akkora " rang- és beosztásbeli különbség", hogy a vezető "le se szarta" volna helyettesét. (Bálint László: A kommunista párt öklei")

És persze Komlós, a szegedi megyei ÁVÓ, majd ÁVH vezetőhelyettese, aztán a Pest megyei, majd a Baranya-Somogy megyei ÁVH vezetője  enyhén szólva nem "kisávós", aki a piszkos ügyekhez "alacsony rangja" miatt hozzá sem férhetett volna, ahogy védelmezői, barátai, kegyeltjei próbálják beállítani. (Az Államvédelmi Hatóság szervezeti változásai (1950–1953) )

Verebes István:

" Komlós a rezsim embere volt, ávós volt, zsidó volt. Aki ehhez hozzányúlna, és nimbuszt akarna ebbõl csinálni, azt ma, Magyarországon tuti, hogy megtámadják. Önt is meg fogják támadni, hogy könyvet ír róla. Akkor is, ha Komlós zsidónak, ávósnak egyaránt kicsi volt. Mert tessék mondani, van kis terhes? Mindegy, hogy mi volt, ávós volt."  (400.old.)
Komlós Jánosné Molnár Klára:
"elképzelni se tudtam az Andrássy út 60. pártbizottságán, mi zajlott a pincében" (54.old.)
(!!!) Az egész város és a fél ország tudta, csak Klárika nem pár emelettel feljebb...
"A megyében a reakció és a klerikalizmus elleni harc volt a fő feladatuk. Azóta se hallottam, hogy János valami hajmeresztő disznóságot követett volna el." (56.old.)
Mi viszont igen. Stimmel a klerikalizmus elleni harc, e téren hallhat, olvashat Komlós leghajmeresztőbb disznóságáról, aki a tényekre kíváncsi.


Komlós, a hóhér



Kertész kézenfekvően megkísérelt Komlósról egykori ÁVH-s kollégáival is beszélgetni, de a szóbajövők, („körmös”) Bauer Miklós, Padányi Mihály, Janikovszki egykori társa a Gömbös-szobor robbantásában, illetve Janikovszki özvegye mind lerázták, hogy nem tudnak semmi konkrétat. Két volt ávós tiszt az utolsó pillanatban mondta le a megbeszélt találkozót azzal, hogy bajuk lehetne belőle, ha beszélnek. Ez arra utal, hogy egyrészt lett volna mit mondaniuk, másrészt olyasmikről is szó lehet, amik 22 évvel Komlós halála és 13 évvel a szocializmus bukása után (2002-es a könyv) még veszélyes témák. Ez inkább sejtet moszados, mint ávós ügyeket, bár Biszku pere miatt ez sem egyértelmű. Az egyetlen használható ávósnak ezúttal is Farkas Vladimir bizonyult:
Farkas Vladimir volt áv. alezredes készséggel állt volna rendelkezésemre, de mint mondta, más területen dolgoztak. Ő a kutatásai során találkozott Komlós nevével, de nem érdekelte. Annyit tud róla, hogy a nagyobb egyházi ügyekkel foglalkozott, mint például a Grősz-üggyel. Az egyik könyvében, tájékoztatott az immár több kötetes szerző, utal a donyecki, úgynevezett Sahtü-ügyre. Komlós hasonlót akart kreálni Komlón. Farkas Vladimir szerint Komlós a vizsgálati munkában is nagyon felkészült volt. Egy alkalommal a 70-es évek végén találkoztak, s akkor azt mondta neki: „János, mikor fogsz a saját múltaddal szembenézni?”(10.old.)
A "Sahtü-ügy"

Komlós nem csak "akart" hasonlót kreálni Komlón, hanem kreált is... A "magyar Sahtü-ügy" nem eredményezett ugyan halálos ítéletet, de a koncepciós per iskolapéldája, ávós "hajmeresztő disznóság" a javából a Baranya és Somogy megyei ÁVH-parancsnok Komlós személyes irányításával.

Wikipédia: Sahti-ügy (a GPU szócikkben):
"1928-ban rendezték a sahti mérnökök perét. (Sahti a Donyec-medencében található bányaváros.) Ez volt az első fontosabb politikai per a sztálini érában. Olyan mérnököket vádoltak szabotázzsal, akik korábban a mensevik párt tagjai voltak, de 1921 után is a szovjet iparban dolgoztak."
BLASSZAUER Róbert: A pécsi „sahti per”  (Pécsi Szemle, 2006 tél, 60-81.old.)
A címben szereplő utalás egy, a Szovjetunióban 1928-ban lezajlott, 11 halálos ítélettel végződött koncepciós perre utal, melyet a Donyeck-medencében található Sahti város szénbányájának műszaki szakemberei ellen folytattak. Jelen tanulmány egy hasonló „forgatókönyv” alapján kreált eljárás történetét dolgozza fel, melyre egy tragikus kimenetelű pécsbányatelepi sújtólégrobbanás (1950. febr. 28.) adott alkalmat. A MESZHART (Magyar Szovjet Hajózási RT) bányáiban megindított nyomozás során egy korábbi, hasonlóan súlyos robbanás (1948. ápr. 7.) körülményeit „gyanúsnak” találták. Ez szolgáltatott ürügyet a bányamérnök végzettségű Wietorisz Róbert, Rihmer László, Lugosi (Laurincsek) György, valamint Mosonyi (Meicher) Sándor bányamester meggyanúsítására és letartóztatására. Blasszauer Róbert részletesen dokumentálva, nagyon tárgyszerűen mutatja be az előzményeket és az ügy részleteit. Megismerhetjük a Komlós János ÁVH-s százados vezette nyomozást, a „terhelő bizonyítékok” megszerzésének módszereit, a felhasznált és a figyelmen kívül hagyott szakvéleményeket, a sajtóban megjelent, manipulált cikkeket és a teljes titokban lefolytatott pert. Rihmer 10, Wietorisz 5, Lugosi 4, Mosonyi 3 év fegyházat kapott. Miután a három bányamérnök szaktudására nagy szükség volt, a fegyházban is foglalkozhattak szakmájukkal és viszonylag hamar szabadlábra kerültek. Az 1953 nyarán szabadult Rihmert az ÁVH új vezetője, Piros László rehabilitálta. Néhány napon belül a Komlói Szénbányászati Tröszthöz került osztályvezetőnek, onnan is ment nyugdíjba. Wietorisz Róbert is nyugdíjazásáig dolgozhatott a bányánál. Bár az 1950-es években a feljelentések folytatódtak, újabb perekre már nem került sor. Komló nagyhatalmú „ura”, Vas Zoltán sikerrel védte meg a műszakiakat.
Surányi Lili (Komlós szeretője a 60-as években):
Az ÁVH-s múltjáról nem tudtam semmit. Valamikor a 60-as években bementem a Gerbeaudba és ott ült Vas Zoltán az Edittel, a volt titkárnőjével, aki azután a felesége lett. „Kivel futsz most?” Kérdezte Vas Zoltán. „Új fiú, Komlós Jánosnak hívják.” A levegő kiment belőle. Mikor magához tért, azt mondta. „ Lili, tudod, hogy nagyon szeretlek, de amíg a Komlóssal futsz, addig felejts el.” Évtizedek teltek el, és nem tudtam, hogy mire célzott. Aztán néhány évvel ezelőtt reggel hallgatom a rádiót, éppen Peterdi Pál emlékezett meg élő adásban Komlós Jánosról. Szó szerint ezt mondta:„Annak idején vendége voltam egy manikűrre az Andrássy út 60-ban.” (255.old.) 
Peterdi csak szintén humorista csepűrágóként emlegette a manikűrt saját Andrássy út 60-beli jelenése kapcsán, ahol persze végeztek ilyen kezelést, de a könyv következő, 256. oldalán kiderül a vele készült rádióinterjúból, hogy vele "rendes volt" Komlós, gyermekkori ismerőse, és később egyszer szerepelt is nála a Mikroszkóp színpadán.  Vas Zoltán reakciója azonban jelzi, hogy akinek egyenruhás korában volt vele dolga, nem tartotta Komlóst "ártatlan kisávósnak". Vas Zoltán ledöbbent, hogy korábbi védence, Surányi Lili Komlóssal jár, és jelezte, hogy számára Komlós persona non grata. Az ok nyilván a "magyar Sahtü-per" ügye, amiben a pécsi megyei ÁVH-parancsnok Komlós a technokrata Vas Zoltán kedvenc bányamérnökeit csukatta le a szovjet mintára kreált koncepciós perben, akadályozva ezzel a mecseki bányák tervteljesítését. Vas elég hamar kihozta embereit a rács mögül, de nem felejtette el, ki juttatta őket oda.

Kertész Péter annál inkább tudott Komlós bányász-koncepciós peréről, mert könyvébe beválogatott egy, már a rendszerváltás utáni cikket is, melynek szerzője igyekezett belerúgni Komlósba, de zugújságírói szinten megírt cikkében nem járt utána alaposan a tényeknek. Bulvárszemetet írt, melyben igazságfoszlányokat kevert saját meséjével, a bányászpert meghiúsultnak hazudja és még Rákosiból is "igazságos Mátyást" farag:

Kubinyi Ferenc: A kabaré kapitánya, Pesti Hírlap, 1991. október16.
"Az Államvédelmi Hatóságnál megbecsülték elsajátított szakértelmét. Az egyházügyi alosztálynál szolgált." ( 407.old.)  
"Egyelőre nincs semmi bizonyíték arra, hogy Komlós részese lett volna a hatóság valamelyik pecér akciójának."
"Először is "vitézi" életének befejezéséről. Komlós könyves ember volt. Erősen érdeklődött a szellemtudományok iránt. Szorgalmasan tanulmányozta a marxizmus-leninizmus irodalmát. Ez lett a veszte. Elolvasta Sztálinnak az 1928. április 13-án a Központi Bizottság ülésén tartott beszédét. A vezér előadása megragadta figyelmét, de főleg alkotó fantáziáját. Sztálin az úgynevezett Sahtü-ügyet boncolgatta. Ez egy korai koncepciós per, sok áldozattal. Állítólag a bányáknál a nyugati imperialisták által irányított szabotázsok felelőseit állították bíróság elé. Komlós előtt kirajzolódott a gyors, magasba ívelő karrier víziója. Baranyában sok a bányaüzem. Elhatározta, hogy a Sahtüügy mintájára felderíti azt az összeesküvést, mely veszélyezteti a magyar széntermelést, és ezzel az energiaellátást. Persze az egész transzponált ügy csak Komlós agyában született meg. A gondolatot tett követte. A kapitány írásba foglalta gyanúját, a Sahtü-ügyet használva sorvezetőnek. A beadványt Péter Gáborék néhány tamáskodó széljegyzettel, Rákosi Mátyáshoz továbbították. Akkoriban a magyar nép bölcs vezetője valóban tanúsított némi bölcsességet, mert miután elolvasta Komlós János tervezetét, tüstént kidobta az Államvédelmi Hatóságtól a derék kapitányt." ( 408.old.)  
Annál furcsább ez a zagyvaság, hogy Kubinyi az ÁVH "szakértőjeként" könyvet írt a hóhérokról és az áldozatokról Fekete lexikon 1945-1956 címmel, melyben egyébként Komlós nem szerepel, de a fenti "alaposságot" látva ez nem is baj. Chrudinák Alajossal közösen készített 1994-es Ávósok - A kommunista párt terrorszervezete c. három részes dokumentumfilmsorozatának ismétlését zsidó szervezetek és az itt szemlézett Komlós-kötet egyik fontos visszaemlékezője, Schweitzer József, akkori főrabbi kérésére tiltotta le a köztelevízió. (kuruc.info: Újratöltve: Ávósok - a zsidó dinasztia hatalma - betiltott dokumentumfilm 1994-ből, I., II. és III. rész.  A film a kurucinfón megtekinthető.) A főrabbi és a zsidó szervezetek kérésének indoklása a bemutatott ávósok zsidó származásának "túlhangsúlyozása" (valójában csak megemlítése) volt, "amelyre most, a Holocaust 50. évfordulóján különösen érzékenyek zsidó, illetve zsidó származású polgártársaink". Elég jellemző, hogy ezáltal milyen múltú szerzők tűnhettek az "igazság kimondásáért üldözöttnek", illetve, hogy egyáltalán kikre bízták a módszerváltás után az ÁVH "leleplezését", gyakran a fenti cikkből látható színvonalon. Kubinyi ugyanis Chrudinákhoz hasonlóan nem éppen emigrációból tért haza 1989-ben, életművében a szocializmus legpártosabb, legideológiavezéreltebb kiadóinál, a Kossuth Könyvkiadónál és a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadónál megjelent művek szerepelnek, kimondottan a Tanácsköztársaság hőseire szakosodott...


Grősz-per:

Hogy neje és Farkas Vladimir jól tudták, hogy Komlós az ÁVH-nál nagyobb egyházi ügyekkel foglalkozott, azt saját egykori dicsekvése is alátámasztja:
"Komlósnak megvolt az a tulajdonsága, hogy szeretett a karzatnak játszani. Az exhibicionizmusa vitte a színpadra valószínűleg. A saját jelentőségét visszamenőleg is igyekezett eltúlozni. Például azt mondta egyszer, hogy  „letartóztattam Mindszentyt ” . Én ezt kötve hiszem, nem tudom ugyan, ki tartóztatta le Mindszentyt, de valószínűnek tartom, hogy nem a Komlós."  (Avar János, 105. old.)
Valószínűleg tényleg nagyotmondás volt ez Komlós részéről, Mindszenty valódi letartóztatója, legalábbis az akció vezetője más volt:
"1948. karácsonyának másnapján Bécsi Gyula rendőrezredes Esztergomban, a prímási palotában letartóztatta az esztergomi érseket." (Drábik János: 1956 - A magyarok harmadik útja)
A csapat tagja sem igen lehetett Komlós, mert ő akkor már az ÁVH-nál volt, ezt a feladatot pedig a rendőrségre bízták. Kőszeg Ferenc is csak spekulál arról recenziójában a könyv ellentmondó visszaemlékezései alapján, hogy "egyáltalán nem kizárt tehát, hogy Mindszenty letartóztatásában is részt vett." (Kőszeg Ferenc: Erdélyben - Komlóssal) Mára viszont annál inkább nyilvános információkkal igazolt Komlós részvétele egy másik nagy antiklerikális perben, a Grősz-perben, amit Farkas Vladimir is megemlített. Ezt a "hőstettét" nagyithatta fel egy kicsit részeg hencegésében az egyházi hierarchia legnagyobb rangú letartóztatottjával behelyettesítve áldozatát. A kalocsai érsek perében mellékpereivel együtt összesen csaknem 30 halálos ítélet született, ebből 17-et végre is hajtottak, többen a kihallgatás közben a börtönben haltak meg. (Múlt-Kor: Könyv Grősz Józsefről) Az egyik legvéresebb mellékper Tóth Illés és társai pere.


Magyar Nemzet Online: Népemet nem engedhetem kirabolni unintelligens csirkefogóktól (2012 április 30.):

A Tóth Illés perben
"...(első fokon 14, másodfokon 10 halálos ítélet, ebből végrehajtva 6, egy fő a börtönben halt meg. A kivégzettek: Tóth Illés, Iványi Bálint, Tóth János, Tóth István, Petrus Gyula, Farkas Sándor)"
A Grősz-per kilencedrendű vádlottja a később kivégzett Vezér Ferenc pálos szerzetes volt.
"Kihallgatásában részt vett a Mikroszkóp Színpad későbbi igazgatója, Komlós János, illetve maga a rettegett Péter Gábor is."
 Magyar Nemzet Online: Péter Gábor személyesen „cicázott” velük ” (2012.április 30.):
"És egy igazi érdekesség a mellékper egészéről: Tóth Illésék vezető kihallgatótisztje Komlós János államvédelmi százados, aki a későbbiekben a Mikroszkóp Színpad igazgatója. Érdekes pályafutást futott be ez az „úr” is."
"Péter Gábor például kijelenti a Tóth Illéséknek, hogy „Ti csak tanúk vagytok itt, addig vagytok bezárva, és amikor elítéljük ezeket az embereket, kiengedünk benneteket”. Tóth Illés majdnem a teljes vizsgálat folyamán biztos abban, hogy őt nem fogják halálra ítélni. Kivégzik."
További olvasmányok a témában:
A Grősz-per előkészítése. Szerk.: Szabó Csaba, Osiris-Budapest Főváros Levéltára, Bp. 2001
Balogh Margit, Szabó Csaba: A Grősz per. Kossuth Kiadó 2002
Bálint László: A kommunista párt öklei 2014

Megkerült hát Komlós "Schindler-listája", csak nem embermentő, hanem 17 nevet tartalmazó halállista! A fenti könyvek közül az elsőt Kertész Péter már ismerhette volna, ha keresi, hogy Komlós "kisávós", illetve "véreb" volt-e, mert az ő könyvének kiadását megelőző évben jelent meg.


A hivatalos életrajz

Komlós János, a Magyar Nemzet kulturális rovatának vezetője.
1922-ben Budapesten született, értelmiségi családból, apja malomipari tisztviselő volt. Érettségi után elvégezte a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti fakultását és magyar-latin szakon tanári képzettséget szerzett. Nyelvismerete: angol, német, orosz, latin, görög, héber. Nős, két iskolás gyermeke van.1941 óta vesz részt a munkásmozgalomban, a felszabadulásig a Szociáldemokrata Párt tagja volt. 1944-ben rövid ideig munkaszolgálatot teljesített, ahonnan megszökött és a felszabadulásig illegálisan élt Budapesten.
A felszabadulás után részt vett az újpesti kommunista pártsajtó megindításában, majd a főváros közellátásának megszervezésében, utána az Államvédelmi Hatóságnál dolgozott 1952-ig, ahonnan őrnagyi rangban szerelt le. Ezután az Országos Mezőgazdasági Kutatóintézetben tudományos kutatómunkát végzett, majd a Távközlési Kutatóintézetben és a Középgépipari Technológiai Intézetben szakfordítóként működött.1956-57-ben a Külkereskedelmi Minisztárium Protocole osztályának vezetője volt. Az ellenforradalom idején becsületesen viselkedett. Az ellenforradalom után, 1957 februárjában a rádió magyar irodalmi csoportjának vezetője lett, s innen került 1957. november 1-én a Magyar Nemzethez belső munkatársi minőségben a kulturális rovatba. 1958. szeptember 16. óta pedig a kulturális rovat vezetőjeként dolgozik a szerkesztőségben.
1956. november 2-án lépett be az MSZMP-be, előzően a Magyar Dolgozók Pártjának, illetve a Magyar Kommunista Pártnak volt a tagja. Ideológiailag is igen képzett, alapos tudásu elvtárs. Bár viszonylag rövid ideje dolgozik napilapnál, ez idő alatt rendkívül nagy és gyors ujságírói fejlődésről tett tanuságot. Különösen irodalomkritikai és esztétikai, valamint publicisztikai munkássága mutat fel jelentős eredményeket, emellett a kulturális rovat vezetését is nagy szorgalommal, hozzáértéssel látja el. Írásaiban a magyar újságírás legjobb hagyományainak, kiváltkép Bálint György publicisztikájának tudatos folytatójaként magasszinvonalu, egyéni stílust alakitott ki, s a marxizmus-leninizmus tanításait alkotó módon alkalmazó, igényes állásfoglalásaival máris legjobb irodalmi publicistáink sorába került. Viszonya munkatársaihoz általában jó, közvetlen, baráti, modora azonban néha fölényeskedő. A kulturális rovat vezetésében megfontolt és határozott, olykor talán túlzottan is magabiztos.
Bp, 1959.junius 24.    Komlós János      Mihályfi Ernő
(225.old.)

Az életrajz magától értetődően kozmetikázott, kezdve azzal, hogy a lisztnagykereskedő apa malomipari tisztviselővé eufemizálódik, de ettől feltűnőbb, hogy a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetőjének életrajzában nem tartották ildomosnak megemlíteni a rabbiképzőt. A magyar-latin tanári "végzettség" csak apróbb félhazugság, mert a rabbiképzés kötelező velejárója volt a bölcsészkar és bár nem szerzett ilyen tanári oklevelet, ahogy rabbi sem lett, lényegében a tanulmányokat mindkettőhöz elvégezte. Fontosabb, hogy az életrajzban szó sem eshet hírszerzéssel, illetve a cionista mozgalommal való kapcsolatokról. Más források szerint az ÁVH-tól egy évvel később, 1953-ban kerül el és az ekkortól 1957-ig feltüntetett munkahelyek lényegében konspiratív fedőállásnak tűnnek, de erről később. Az életrajz őrnagyi állításával szemben századossá lefokozva szerelt le, de ez is lényegtelen, mert szintén nagy eséllyel konspiratív műbalhé keretében fokozzák le és rúgják ki. Az "ellenforradalom" alatti becsületes viselkedése" egy központi kérdés, erre szintén később térünk vissza. Jellemző, hogy arrogáns önteltsége, az ávónál is megerősödött (faji?) magasabbrendűségtudata még egy ilyen barátságos életrajzba is bekerült...

Ez az életrajz azonban szigorúan belső használatra készült, a nyilvános Magyar Életrajzi Lexikonban az ávós évek így szerepelnek:
"...a Pázmány Péter Tudományegy.-en folytatott bölcsészeti tanulmányokat. 1945 után különböző állami és társadalmi munkát végzett. 1957-ben a Magy. Rádió Irodalmi Osztályán dolgozott..."


A Légióból való (korai) elbocsátása után is ávós maradt


Schweitzer József:
"Komlós nagyon megváltozott ahhoz a kedves fiúhoz képest, akit a zsidó gimnáziumban, majd a rabbiképzőben megismertem. De az én szememben nem változott meg úgy, hogy teljes nyíltsággal nem beszéljek vele. Ő egy erőszakos hatalmi testületnek volt az egyik vezető embere. Ez lerítt róla akkor is, ha mi per Jóska meg Jani beszélgettünk egymással." ( 31.old.)  
(Vagyis a visszaemlékezők közül egyedül Schweitzer, a volt főrabbi nevezi Komlóst, egykori barátját az ÁVH egyik vezető emberének, nem "kisávósozik".  Egyébként is az egyik legkorrektebbnek tűnő emlékezés a könyvben - ami mögött nagy ravaszság is áll, tudva, hogy főrabbiként ő tiltatta le a köztévében 1994-ben az "Ávósok" dokumentumfilm-sorozat ismétlését az ávósok zsidó származásának említése miatt.)

Várkonyi Tibor:
"Szokták mondani, hogy a Magyar Nemzetnél mindig formális volt a pártszervezet jelenléte. Komlós regnálása ez alól kivétel. Ő igen aktív párttitkár volt, aktívabb, mint bárki az utódai közül. Annyira, hogy Mihályfi mint főszerkesztő félt tőle. Félt tőle mint volt ávóstól és félt tőle, mint párttitkártól." (51.old.)
Kristóf Attila: "A Magyar Nemzetnél nem volt ÁVH-s" ( 63.old.)  Az egykori védenc persze csak a szépre emlékezik, de tudja, hogy volt, aki emlékezhet csúnyára is:

           "A szerkesztőségben úgy vették a figurát, ahogy volt. Ott nem volt ÁVH-s." ( 73. old.)
"Az ÁVH-s múlt nyilvánvalóan egy csomó lélekben teljes megbélyegzést jelent. Miközben Komlós esetében tisztázatlan, hogy ő hol, mikor, miben vett részt. A Kiszely-könyvben Komlós Jánosról csak az olvasható, hogy ilyen és ilyen rendfokozatban az ÁVH-nál szolgált. Azt tudom, hogy az ÁVH feloszlatásakor őt is felelősségre vonták, aztán elhelyezték valahová vezérigazgatónak. Én azt a Komlóst ismertem, aki nem volt ÁVH-s. Múltjának ezt a részét akkor már nagyjából sikerült magából eltüntetni. Nem volt erőszakos, nem volt durva, nem volt kíméletlen. Él bennem róla egy kép, amit az a bizonyosság, hogy ÁVH-s volt, nem befolyásol. Ha Somorjai Jóskát kérdezték volna, akkor lehet, hogy ő azt mondja: Komlós a Magyar Nemzetnél végig úgy viselkedett, mint egy ÁVH-s." ( 78.old.) 
Avar János (a Népszabadság szerkesztőségében):
"Éjjel 1-kor visszajött, és megnézte, végrehajtottuk-e azt, amit kért. Nem bízott az emberekben, ezt valószínűleg a múltjából hozta magával. Pedig az ébersége felesleges volt, mert ha nem hajtom végre az utasítását, akkor az állásommal játszom." (106.old.)
Surányi Lili:
"Az igazság az, hogy nekem elég sok bajom volt őmiatta. Nagyon gyengéd kifejezés, ha azt mondom, hogy nem szerették. Nyilván irigységből, de nagyon sok utálat, gyűlölet övezte. Féltek tőle. Említettem Az érem harmadik oldala kapcsán, hogy soha nem adták vissza az anyagát. De ki merte visszaadni Komlós János anyagát? " (254.old.) 
Harkányi Endre (akit Komlós "erőszakkal rabol el magának a Mikroszkópra"):
"Akkor már nagyon nem szerettem ott lenni. Komlóstól azonban nem volt könnyű megszabadulni, mert mindenki félt tőle. Akkor még nem tudtam, ki ez az ember valójában, honnan jött, milyen kapcsolatrendszerre tett szert egészen a hatalom csúcsáig, beleértve az orosz kapcsolatait is. Gera Zolit lényegében ugyanúgy szerezte meg a Mikroszkópnak, mint engem. Ő is a Vígszínházban volt, ahonnan el akart menni, mert pantomimmel akart foglalkozni, de Várkonyi nem engedte el. Gera Zoli leveleket írt különböző külképviseleti szervekhez, a leveleket elfogták és őt börtönbe zárták. Akkor már feketeseggű lehetett, amikor Komlós szemet vetett rá, és, gondolom, ezzel zsarolta." (346.old.)
"Jánosnak akkor már volt két infarktusa. Előadás előtt megivott egy üveg konyakot, és a végére már borzasztó jelenetek zajlottak le. Nem bírtam tovább, felmondtam. Előtte beszélgettem Ádám Ottóval, aki tanárom volt a főiskolán, valósággal könyörögtem neki, hogy vigyen el innen, mert meg fogok bolondulni. Azt mondta, hogy menjek előbb egy másik színházba, és majd onnan szerződtet engem a Madách Színházhoz. Azért ajánlott kerülő utat, mert nem akart konfrontálódni Komlóssal, félt tőle." (347.old.) 
"Komlós nagyon értett ahhoz, hogy presszionálja az embert. Zsarolt, meg durva volt. Lehet, hogy ő ezt nem tudatosan csinálta és automatikusan a politikai rendőrségnél elsajátított módszereket alkalmazta a színházban is." (350.old.)
 Verebes István:
Azért is nem fogadtam el a meghívását a Mikroszkópra, mert már akkor sem nagyon szerettem, ha lekezelnek.Amikor interregnumok voltak az életemben, és elszegődtem egy vidéki színházhoz, akkor sem használtam ki ezt a lehetőséget, mert tudtam, hogy ebből csak konfliktus lenne. Ha csak egyszer úgy szólt volna hozzám, ahogy a beosztottjaival hallottam beszélni, én nekimegyek, vagy jobb esetben becsukom az ajtót és soha többé nem lát. (394.old.)


A Gojok Pörölye  -  Komlós dicsekszik "Becstelen Briganti" múltjával



Várkonyi Tibor:
" az ÁVH-nak több korszaka volt. Közvetlenül a háború után volt a kemény korszak, akkoriban nem bántak kesztyűs kézzel a nyilasokkal. Sok esetben jogosan, de volt rá eset, amikor nem." ( 48.old.)  
Hajdú János:
"Az előéletét nem hallgatta el, töbször beszélt róla. nem sokat és végképp nem dicsekvően. Egy ilyen alkalommal határozottan azt mondta, hogy amikor Szegeden, rögtön a felszabadulás után a politikai rendőrségnél dolgozott, akkor még nem ÁVH-nak hívták, ő bizony nem bánt kesztyűs kézzel azokkal a nyilas csirkefogókkal, akik a keze közé kerültek. Ezt határozottan és mindenféle szégyenkezés nélkül kijelentette. Hogy ez fizikai erőszakot is jelentett-e, vagy sem, azt nem tudom. Az a generáció, amelyhez Komlós tartozott, a zsidó származása miatt olyan megpróbáltatásokon ment keresztül, hogy ezek az emberek, számomra utólag is teljesen érthetően, a fasizmussal és a fasisztagyanús személyekkel és intézményekkel szemben akár a bosszúig menő keménységgel megpróbáltak elbánni." ( 139. old.)  
E.Fehér Pál:
"Komlósnál a berúgás utolsó lépcsőfoka az volt, amikor azzal hozakodott elő, hogy ő akasztotta Rotyis Pétert és Szívós Sándort az Oktogonon. Ők voltak az első háborús bűnösök, akiket kivégeztek 1945 elején. Ismerjük a dokumentumokat, hivatásos állami ítélet-végrehajtó akasztott. Az elképzelhető, hogy Jani akkor már az ávónál volt, és részt vett a rend biztosításában." ( 160.old.)
Már idéztem, hogy Mindszenty letartóztatásával is dicsekedett, vagy alaptalanul, vagy nem:
 "...azt mondta egyszer, hogy  „letartóztattam Mindszentyt ” "  (Avar János, 105. old.
Molnár Gál Péter:
"Komlós mindenkiről tudott mindent. Amikor az új gazdasági mechanizmus szele fújdogált, a Népszabadságnál tartottak ilyen fejszűkítőket. Én egyre mentem el, Csikós-Nagy Béla beszélt a gazdasági reformról. Ültünk egymás mellett és azt mondtam: „Jani, baj van, ez egy nagyon okos ember, értem, amit beszél.” Mire ő: „Nekem mondod, hogy okos? Én tartóztattam le 45-ben. Egy hónap múlva Vas Zoltán kihozta az internálótáborból, fél év múlva együtt ültünk a szemináriumon. Imrédy gazdasági programja is Csikós-Nagy Béla nevéhez fűződik. Az összes pénzügyi reformot ő hozta létre. Jó szakember volt. Hol ezzel a politikai előjellel, hol a másik zenei előírással.” " (186.old.)
Lakatos Ernő, a Párt agit-prop osztályának egykori vezetője egyrészt részletesen kifejti a jól ismert indoklást, hogy miért kerültek a holokauszttúlélő, bosszúvágyó zsidók logikusan az új "antifasiszta" hatalom erőszakszervezetébe, másrészt csatlakozik a "kisávós" Komlóst fantáziálók sorához. Szövege alapján feltételezhetően ő az egyik fehér holló nyilatkozó a könyvben, tudniillik a 2-3 nemzsidó megszólaló egyike, azonban van egy fontos észrevétele a vörös csillagos "becstelen brigantikra" vonatkozó káderpolitikáról:

"A sokszázezer ember, aki elpusztult, azoknak egyes leszármazottai hazaérkeztek. Nem találták a vagyonkájukat, a házukat, a lakásukat, a hozzátartozóikat, ami a leglényegesebb. Ezek közül toborzódtak az erőszakszervezet emberei természetes módon, mert, ha nem is mindenkiben, egy jelentős rétegben, vagy e réteg jelentős egyedeiben, élt a bosszú azért, ami a szeretteikkel történt, hisz ilyen a világtörténelemben nem fordult elő, hogy egy egész népet, népességcsoportot tüzifaként tüzeljenek el. (...) Nyilvánvalóan ez az a motívum, ami Komlós János életútját az ÁVH-hoz irányította, miután volt egy vitathatatlan antifasiszta kötődése, és emiatt egy megbízhatósága. Ami azért érdekes, mert Rákosiék a származás alapján folytatták a kádermunkájukat. Ebben az esetben eltekintettek ettől. Ha valaki egy magyar nagyüzem vezérigazgatója volt, és a zsidótörvények következtében elvettek tőle mindent, mégiscsak ahhoz az osztályhoz tartozott, amelyet a felészabadulás utáni rendszer ellenségnek tekintett. Azoknál az embereknél, akik közé Komlós is tartozott, más mércét alkalmaztak. Bárki volt az apjuk, az anyjuk, nagykereskedő volt, bankár, vagy akár a Weiss Manfréd, ez nem számított. Ugyanakkor az úgynevezett nép fiai közül választott káderek kiválasztásánál nagyon fontos szempont volt a munkás, vagy paraszt származás.
Meggyőződésem, hogy Komlós János államvédelmi ténykedésében, amikor még a törvénytelenségek valószínűleg nem uralkodtak el, senki nem fog olyasmit találni, ami a későbi Államvédelmi Hatóság szerepére és módszereire volt jellemző. Az ő életútja ebben a vonatkozásban tiszta." (203.old.)
Tiszta kosz...


A (Vér-)Medvezsidó. Az ÁVH-sok archetípusa is.

Folytatás következik!

24 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó poszt, de ez már nem újkor, hanem legújabbkor. : )

Nagyon régen vettem egy könyvet, címére már nem emlékszem (mert később odaadtam egy kedves zsidó ismerősömnek : ), mely 1945 utáni, 1949-ig tartó magyarországi progromokról szólt és abban volt szó a Rákosi-féle, de moszkvai indittatású cionista-ellenes un. „orvorperekről”, amit Magyarországon is lemásoltak (ugye Rákos-Kádár alatt nem voltak meg a hivatalos diplomáciai kapcsolatok Izraellel). És ebben a könyvben volt szó a táborból túlélő, hazatérő, erőszakszervezetbe belépő és bosszút álló vidéki zsidókról, akik a falujuk adminisztrációs részlegét a helyi tóba folytották, a kisbíróval egyetemben stb.

z

Névtelen írta...

hú, már nagyon várom azt a részt, mikor Komlós levágott kecskefejnél áldoz. : ) viccen kívül, lesz benne kabbala, vagy okkult?

z

Névtelen írta...

meg volt olyan sztori is, hogy zsidó ávós kínzott burzsoá címszó alatt tábor-túlélőt. azt később az ausztrál emigrációban összefutottak véletlenül. akkor Kuncze volt a belügyminiszter és az ávóst védte meg...

Bobkó Csaba írta...

Az újkor az a kor, amivel az újkorkutató foglalkozik! :-) Nálam eddig a katároktól napjainkig tart, de ez az intervallum várhatóan két irányba fog még bővülni... :-)

KAbbala, vagy okkult Komlósnál konkrétan nem lesz (ha addig nem küld valaki egy jó tippet! :-) ), viszont a nagy háttérerők tervei mögött, akiknek dolgozott és mai kollégái dolgoznak (Zoltai, Lázár, Orb... ???) nagyon is ott van az okkultizmus és a kecskefej. A Lauderről, Morvairól és másokról (pl. Orb...) szóló bejegyzésben bemutattam Lauder, a Zsidó Világkongresszus alapítványának kecskefejes logóját.

Az ávószsidók által kínzott cionistazsidók és általuk szervezett halálos zsidópogromok természetesen egy későbbi bejegyzés tárgya lesz a "zsidók öltek zsidókat" sorozatban. Annyit máris elárulok, hogy a témát kutatók, pl. a nyilván jóindulatú Pelle bnagyon naívak és vakok, ha azt hiszik, hogy ezeket "zsidóságukból kivetkőzött" kommunisták, netán öngyűlölő zsidók követték el. Ennek épp Komlós a cáfolata, hisz a zsidópogromokat is szervező és (kis)cionistákat, holokauszttúlélőket is kínzó terrorszervezetből való kilépése után 7 évvel ő a moszad magyarországi összekötője. Vagyis a cionista szolgálatokat nemhogy nem zavarta embereik időnkénti zsidókínzó és ölő tevékenysége, hanem biztosra vehetjük, hogy akkor is éppen az ő utasításukra jártak el. (pl. a lágerekből hazatért többszázezer magyarországi zsidó jó emberanyag volt az épp létrejövő és palesztintalanított Cion feltöltéséhez, ahogy a lengyel is, ott is ilyen pogromokat szervezett a zsidó ÁVÓ, az UB)

niknak írta...

Ha megnézitek akiket most Kubából mint amerikai spionokat elengedtek, azok mind zsidókvoltak.
A rabszolga kereskedés, kurvakereskedés, alkoholfözés, cigaretta, drogkereskedés meg minden illegális az ö kezükben van.
A cárnak a spionjai is zsidók voltak, mikor a cárt elüzték ezek maradtak. De ez nem új.
Mindig ezek kémkedtek mindkét oldalnak, mind a töröknek és mind a Habsburgoknak. Azt árulták el, aki nekik többet adott.

Bobkó Csaba írta...

Kedves Z, kecskefej még nincs, de okkult homoszexmágia ügyében már elég "meleg" nyom van, ha nem is Komlósnál, de a bejegyzésben szintén feltűnő Lázár kapcsán!!! A zajló destabilizációs médiahadviselés része Habony luxusplayboyságának kiteregetése. Az Index gucci-táskás cikkéhez mellékelt kép egy félreérthetetlen coming out: Habony női kabátban, női táskával, nőies kézmozdulattal "pózol", és feltűnpen odasétált ilyen szerelésben a tüntetésre, ahol garantáltan volt fotós bőven. Vagyis nem kizárt, hogy részérőll tudatos a coming out. Habonyt ugyanakkor védelmébe vette Lázár és Rogán is, a két futtatott karrierista mameluk. Vagyis a rezsim legfelső köreiben egy óriási befolyású homokos sarlatán, kicsit Raszputyin szerepére emlékeztetően, csak ő heteró volt... E ponton beugrik, amit az Ördögűzőn jrtam Makovecz és iskolája egyik bálványa, Crowley okkult szexmágiájáról, kiemelten anális szexmágiáról. MAkovecz Crowley-követőként Vektor Kultikus Udvari Építésze lett, temetésén maga a Főnök mondott gyászbeszédet. Idéztem az Űzőn, hogy Lázár országos karrierjét 3 évvel vetette vissza, hogy kezdő polgármesterként nem épített meg egy elődje által jóváhagyott Makovecz-épületet, ezérz OV feltűnően hanyagolta. A kegyekbe való bekerülésért nyilván magáévá tett mindent, ami az okkult karrierhez elő van írva, az eredméynt látjuk.
Na, van olyan sztori, mint a kecskefej??? :D

Névtelen írta...

mondjuk sztem a mostani high-fashion férfidivat sok feminim szabást tartalmaz (de, pl. a 80-as években és a reneszánsz korszakban is), de azért ebből még nem tételezek fel se látens, se valódi homoszexualitást, se csoportos melegszexet fideszes képviselők között. : ) egyszerűen szándékoltan rossz ízlésű divattervezők vannak és ezt kiszolgáló rossz ízlésű fogyasztók.

Lázárnak meg szólni kell, hogy karórát és kis piros madzagot a bal kezen szokás hordani, ellenkező esetben nem véd meg a szerencsétlenségtől. : ) (Az sem mindegy, hogyan készítik el és ki teszi fel. Zoltai? : ) Az okkult meg eléggé távol esik a szóban kereszténydemokrata Fidesztől, a teológus Semjén szólhatna neki, hogy az nem játék.

z

Bobkó Csaba írta...

Hogy mit tesz fel Zoltai Lázárnak??? :-)
Persze szmájlival írtam, de sose lehet tudni. Az okkult kapcsolati háló már vidéki kisvárosok helyi elitje szintjén is mindenkit igyekszik befogni, aki kicsit is elér valami pozíciót. És a fineszesek ez alól enyhén szólva nem kivételek. (hogy is lehetne egy kormánypárt) A Pink Swastika-sztori ugyan erősen torzított és túlzó, de valami abban is van. Egy zárt rezsim, ráadásul illiberális, akkoriban is ideális fészek volt egy homokosszubkultúrának, de a Vatikánra is igaz ez. Akkor miért zárnánk ki helyből, hogy pont a finsezben ne lehetnének ilyenek és miért ne pont a csúcson, bár a legcsúcsról én se feltételezem. (de az csak egy ember)

Bobkó Csaba írta...

Megnyugodhatunk, legalább Kövér biztosan nem kavar Habonnyal: http://index.hu/belfold/2014/12/19/kover_lazar_habony_fideszes_belharc/ :-)

Névtelen írta...

Kedves Csaba!

Ha igazak a dolgok, amiket mondasz, akkor csak azért nem nyírnak ki Téged, mert azzal csak igazolnák a posztjaid igazságtartalmát :P

Bobkó Csaba írta...

Tele van az internet ilyen és ettől nagyobb leleplezésekkel. A kutya nem törődik velünk...

Névtelen írta...

Ha tényleg 44 júniusában történt meg a "normandiai" szartrapállás, akkor bármikor megbízható szövetségesünk az: aki hagyja a pusztulásunkat és van olyan bátor, hogy 40,41,42,43,44.-évben szarik a fejünkre, mert nem tud átúsztatni megmentésünk érdekében. Kiválló szövetséges lehet Ó.

Bobkó Csaba írta...

Remélem, nem troll vagy, mert ez egy alapvető észrevétel. A háborúpokoli színjátékában a nyugati hatalmak cinkos vezetése gondosan hagyta, hogy Hitler végezhesse a munkáját, például a holokauszt terén.

Névtelen írta...

Á , most milyen már a mászodik háborúba beleszólni. Csóri japánok is tudták, ha betámadnak Keletről, az kelletlenül érinti a szvjtket. Sajna kerültek volna ők is 2 forintos háborúba.

Névtelen írta...

KÍNJA lesz szibériának. HÁtba támad a kín- jai. Sajna amúgy is szóródik szét akár a rák. Nem is szégyenli magát. Kelleti magát, 20-ra elsö pofon.

Bobkó Csaba írta...

Nem mellékesen a véres kezű Medvezsidó képéhez ideje sokadszor idéznem Véreskezű Petőfi elvtárs sátáni versét:
"Ha összevesz, mint négy vadállat,
És pusztít mind a négy elem,
S én vérbe mártott lantomat majd
Véres kezekkel pengetem!"
(A gyáva faj, a törpe lelkek, 1848 május)
A 48-as Patkányforradalom veszettjei a Medvezsidók előfutárai és elvtársai. A vérontásvágyon túl közös az embergyűlölet:

APÁM MESTERSÉGE S AZ ENYÉM

Mindig biztattál, jó apám:
Kövessem mesterségedet,
Mondtad, hogy mészáros legyek...
Fiad azonban író lett.

Te a taglóval ökröt ütsz,
Tollammal én embert ütök - -
Egyébiránt ez egyre megy,
Különböző csak a nevök.

Ez is lehetett volna a képzett értelmiségi ÁVH-sok (mint Komlós) kedvenc verse. Jellemző, hogy Komlós az 56-os provokatív mészárszéket előkészítő Petőfi Kör lelkes tagja. (Harci feladatként) Nagyon érdekes, hogy a rabbiképző és Petőfi csupa lutheránus iskolája nagyjából ugyanolyan világnézetet eredményezettt...

Névtelen írta...

1914. VI. 28. : Szarajevo helyet: Szarajövő

Névtelen írta...

http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/05/05/1995_horn_gyula_balesetenek_legendaja/

Névtelen írta...

Remélem nem érte hekkertámadás vagy efféle az oldalt és a csend csak átmeneti! Gyakran felnézek, mert az új cikkeken túl a hozzászólásokat is szívesen elolvasom.

Csak dec. 30. óta semmi mozgás...

Bobkó Csaba írta...

Á, semmi, csak két símaszkos fickó érdeklődött erre valami bloggert keresve, "Hiram Abiff Bosszúja" feliratú pólókban, megmutattam nekik, merre van a sífelvonó... :-)
Lassan jöhetne a Komlós folytatása, meg pár más dolog is. Türelem rózsát terem.

Névtelen írta...

Huhh, akkor megnyugodtam, hogy nem valamelyik lengyel páholyépület pincéjében várod a feltámadást betonba öntve! :)

Ha ez jelent valamit, én személy szerint köszönöm az eddigi posztokat és a sok ármánykodás napvilágra hozatalát. Isten tartsa meg ezt a jó szokásodat! Kitartást, erőt és egészséget kívánok az új évre Isten áldásával!

/fortesinfide/

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm! Meghálálom egy bejegyzésssel, ha röviddel is.

Bobkó Csaba írta...

Egy jó tippeket felvető cikkecske a különféle szolgálatok, a szcialista és cionista renszerekl kettős ügynökei működéséről és a kiscionisták feláldozásáról (bármennyire bértollnok is írta és a lényeget persze nem írja meg nyíltan, bár tulajdonképpen felteszi a logikus kérdést): http://archivum.magyarhirlap.hu/belfold/titkos_jelentes_a_zsidosagrol.html

Bobkó Csaba írta...

Peterdi Pál ügynökmúltjának ismertetése jelzi, emnnyire volt ízléses és mennyire önálcázás épp neki azzal humorizálnia, hogy egyszer ő is hivatalos volt egy "manikűrre" az Andrássy út 60-ba Komlóshoz. http://pestisracok.hu/peterdi-palmai-pal-titkos-munkatars-gyanutlan-vitray-tamas-es-egy-kulonos-beszervezesi-kiserlet-tortenete/ Peterdi is önként és dalolva ajánlotta fel szolgálatait, és már addig is egyike volt a szocialista "világjáróknak", éppúgy, mint Komlós barátja. Nagyon érdekes, hogy míg a rendszer bezárta a határokat a korábban talán valamennyire utazáshoz szokott keresztény középosztály és felsőbb rétegek otthonmaradt tagjai előtt, milyen származásúak monopolizálták a világútlevelet, amiért persze szolgáltatni kellett ezt-azt, működtetni az ÁVH-t, a rezsim propagandáját, besúgni, mikor mit. És aztán Komlós halála után "manikűrt" emlegetni, ilyen múlttal...