"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2014. március 31., hétfő

Katárok kora - eutanázia, genderideológia, abortusz Pap Gábor "érdek nélküli szeretetvallásában"


A manicheus eredetű katárok kedvenc pentagramja dél-franciaországi mennyezetkazettán

Pentagram a kokárda alatt - Kik támadják a labanc Vonát és körét


A Kitalált Újkor nem aktuálpolitikai blog, azonban a jelen politikai eseményei gyakran összefüggenek a blog témájával, az újkori (és korábbi időszakokra is vonatkozó) történelemhamisítással, álhősgyártással és valódi hősök démonizálásával, melynek célja a tömegek manipulálása a mai  események során. Érdemes megismételni a fejlécben is látható, a blog keletkezését is alapvetően inspiráló idézetet Czike Lászlótól, aki ezt épp a legutóbbi időszak legdrámaibb hatású magyarországi szemfényvesztő áltörténelemgyártási akciójáról és annak megszervezőiről írta, a "Rendszerváltó Szabadkőművesekről":
"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz."
A hamis történelmi eszményekkel, hősképekkel és álszabadságharcos viselkedési mintákkal vesztükbe vezetett tömegekre szemléletes példákat nyújt az utóbbi évek "arab tavasza", illetve a jelenleg szomszédságunkban zajló ukrajnai destabilizálás, a Majdan pokoli színjátéka, de természetesen erre adott példát az 1848-as "Népek Tavasza" is és korábban önsorsrontó, magyarirtó kuruc polgárháborúink is. (Ahogy a "Nagy" Francia Forradalom, vagy a bolsevik forradalom is, stb. stb.)

Csakhogy a "szabadságharcok" kultusza, a kuruc/1848-as üdvtörténet a tömegeket félrevezető fiktív történelem kreálása keretében nem más, mint modern magyar fősodor nemzettudatunk alapja! Épp ennek a fősodorrá tett, de jellegét tekintve szektás kuruc hagyománynak a nevében támadják a legutóbbi időszakban egyre élesebben a Jobbik vezetőjét, Vona Gábort, akinek "labanc" tanácsadói vannak és labanc szellemiségű akadémián képeztet ki fiatal kádereket. A támadás fő szócsöve a Jobbikból a valóban visszataszító Szegedi-ügy nyomán kizárt szakadárok Magyar Hajnal-mozgalma, azonban a támadó kritikát megfogalmazó személyiségek nem tartoznak szorosan ehhez a mozgalomhoz:

A Magyar Hajnal honlapja:
"Kubínyi: Vona magyargyűlölő provokátort fizet"
"Pap Gábor: Haynau-imádó Vona a legsötétebb ideológia képviselője"

Mindkét szerző, illetve előadó a magyar hazafias (vagy esetükben inkább "hazafias") tábor kiterjedt gnosztikus-manicheus szubkultúrájához tartozik, Pap Gábor gyakorlatilag e szellemi kábítószerterjesztő közeg "pápája". Helyesebben talán egyfajta önjelölt, de sikeres "Magyar Mani" ő, akinek formálisan ugyan nincs szervezeti hatalma a követői felett, azonban egy abszolút szellemi tekintély, egy Guru ebben a szektaközegben és feltételezem, hogy informálisan lehet befolyása személyek, pénzek feletti döntésekben is. Kubínyi Tamás, az Álmos Király Akadémia alapítója is ezt az irányzatot képviseli, pl. "Gnosztikus Magyarország" című előadása szerint "A jézusi magyar őskereszténység számos módon kötődik a manicheizmushoz, erről szól az előadás."

A "manicheus magyar" szekta agymosó propagandája a régi prot-kur propaganda folytatásaként nemzeti hősként, Szentként dicsőíti a kuruc-"szabadságharcos" történelmi szereplőket és mitikus világképe gonosz ördögeiként démonizálja a "labancokat", a királypárti, rendpárti magyar történelmi alakokat. Főördögük természetesen a Habsburg-ház, de Haynau is egy nagyerejű, szimbolikus démoni figura, a Gonosz megbélyegzésére alkalmas céltábla; akinek a manicheusok a hátára tűzik, homlokára ragasztják, mint valami leprajelet, az Ellenségként van azonosítva a szekta hívei számára, akit gyűlölni kell. E hisztérikus agymosó, érzelemmanipuláló szektapropagandában természetesen semmilyen teret nem hagynak  a történettudomány szabályai szerinti racionális vitának, az érvelést gondosan kerülik, mert Pap Gábor és értelmesebb társai jól tudják, hogy ez számukra veszélyes terep lenne.

A történelem racionális elemzése, a hőskultuszok tényekkel egybevetése során ugyanis az derül ki, hogy a hazafias közönség túlnyomó része által joggal elítélt modern kori romboló folyamatok, züllesztések mögött nem a Pap Gáborék és külföldi kollégáik által démonizált Habsburgok, a (történelmi, egykori) katolikus egyház, a hagyományos Trón és Oltár állnak, hanem épp ellenkezőleg, ellenfeleik, az e körben dicsőített gnosztikus-manicheus-kabbalista irányzat nihilista eretnekmozgalmai, szektái, akik körében történelmileg a mi kurucmozgalmaink előfutáraiként is nagyon fontos szerepet töltenek be a katárok.

A katárok teológiáját, társadalmi tanítását és gyakorlati tetteit megvizsgálva a felforgató közegben és a mai tömegkultúrában (filmekben) róluk terjesztett rózsaszín képhez képest meglepő módon olyan modern jelenségek gyökereit találjuk, mint a szexuális forradalom, abortusz, családellenesség, homoszexualitás propagálása, feminizmus, genderideológia, eutanázia!

Modern, gonosz erők által tudatosan züllesztett korunk sok szempontból a

Katárok Kora.


(A bejegyzésnek nem célja a pártpolitikai állásfoglalás a Jobbik mellett, vagy a Jobbik vezetése és annak tanácsadói körében jelenlevő minden ideológiai elem igazolása. Például az e körben erős képviselettel rendelkező pánturanizmust károsnak tartom, illetve korábban tárgyaltam, hogy  Morvai Krisztina Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke közvetlen környezetéből kikerülve lett a Jobbikot az európai és a magyar parlamentbe juttató húzónév.)

A manicheusok a modern tudatipar celebjei


A világszerte, évszázadok óta hivatásszerűen felkelések, forradalmak szervezésével foglalkozó felforgató tábor áltörténelmének kiemelten kedvenc hősei a katárok. A katárokat büszkén elődeiknek tartják a szabadkőművesek, a "felvilágosodás", a "haladás" hívei és a "középkori sötétség, feudális elnyomás" és persze "az Egyház terrorja" ellen fellépő szabadsághősökként reklámozza őket a modern tudatipar,  például olyan filmekben, mint "A katedrális" (Ken Follett: A Föld oszlopai c. regényéből), vagy Ridley Scott és Russell Crowe "Robin Hood"-ja, és természetesen a "Da Vinci Kód". Korunk globális tudatipara a gnosztikus katárok mellett filmekben reklámozza például az eutanáziát is ("Positive protrayals of euthanasia in cinema have a long history"), és a tudatipar mögött álló gnosztikus eszmeiségű háttér- és előtér-hatalom nihilista, életellenes törekvéseinek egyik legmarkánsabb jele a gyermekeutanázia minapi belgiumi bevezetése. Hogy ez is autentikus manicheus-katár örökség, arra mindjárt visszatérünk...

Mese a Magyar Manicheizmusról


Pap Gábor igehirdetésein egy olyan mitikus magyar, illetve univerzális (ál)történelemképet vetít követői elé, melyben egyrészt A Magyar a Választott Nép (vagyis a zsidókat csak konkurenciaként szidja), másrészt a Szent Szittya Magyar Választott Nép ősi, természetes és egyedül üdvözítő vallása a manicheizmus. A történelemben azok a jók, akik manicheusok és azok a rosszak, akik nem, illetve főleg azok a leggonoszabbak, akik a manicheus irányzat képviselőinek ellenfelei voltak. A Főördög a Habsburg-ház, ez annyiban logikus is, hogy Európában a gnosztikus-manicheus hátterű felforgatómozgalmak számára valóban a főellenség volt, ez természetesen nem volt magyar gyökerű jelenség. A pápa és egyháza a (német)-római császárral együtt  a gnosztikus-millenarista eretnekmozgalmak, illetve a velük kölcsönhatásban álló kabbbalisták számára az isteni szikrák anyagi burkát, "börtönét" jelentő világi Rend lebontásának egyik fő akadályát képezték bukásukig. (A pápaság még létezik, de az is megbukott, hisz a felforgatók elfoglalták.)

Pap Gábor interpretációjában a manicheusok vallása egy "érdek nélküli szeretetvallás", és tehetséges szektamágusként nyugodtan ajánlhatja közönségének olvasásra a manicheus forrásokat publikáló könyveket, hisz egyrészt tudhatja, hogy kevesen fogják közülük ezeket elolvasni, másrészt, akik megteszik, a szemükre rakott hályognak köszönhetően nem fogják fel, hogy mit is olvasnak. Hogy a tények megcáfolják a dicsőítő propagandát, hogy ez a vallás, illetve világnézet a felforgatás, a romboló erőszak, az embergyűlölet, a természet, a Teremtés Műve gyűlöletének és elpusztításuk vágyának hordozója. Pap Gábor is "későmanicheus" irányzatként emlegeti a balkáni bogumilokat, a szakirodalom zöme pedig bizonyítottnak tartja a bogumilok legfontosabb közvetítői szerepét az itáliai, dél-franciaországi, rajna-vidéki, stb. katárok gnosztikus-dualista vallása kialakulásában. Sokatmondó, hogy a katárok történetének egy klasszikus, de szinte napjainkig újra kiadott feldolgozója,  Steven Runciman "A középkori manicheusok. A keresztény dualista eretnekség" c. könyvének már a címében is egyértelműen a manicheusokhoz sorolja a bogumilokat és a katárokat.

Manicheus fénykerék, Csengersima
Pap Gábor előadásában teljesen korrektül állítja, hogy a 18. századi magyar református templomi kazettás mennyezetek díszítőelemei, például a fénykerekek semmilyen összefüggésben nincsenek a hivatalos református teológiával és liturgiával, jelenlétük kizárólag a manicheus vallásból magyarázható meg. Részletesen nem e bejegyzés tárgya, hanem talán egy későbbié, hogy egyrészt a protestáns egyházak tipikusan "kétfenekűek" voltak, ahol a hivatalos keresztyén felszín alatt rózsakeresztes-szabadkőműves, alkímista, manicheus, újpogány, kabbalista, stb. ezotérikus tanok tenyésztek. Ezeket a nyugaton tanuló lelkészek, teológusok, tanítók, protestáns értelmiségiek hordták haza és ők alkották a rendszeresen ismétlődő, nyugati vakolóközpontokból szervezett Habsburg- és katolikusellenes felkelések vezetői káderállományát, hírszerzését, kommunikációs- és propagandainfrastruktúráját, stb.

Másrészt Pap Gábor és kollégái állításával ellentétben az újkori magyarországi manicheus kazettás mennyezeteknek semmiféle hazai folyamatossága nem mutatható ki az ősi szittya hagyománnyal, (ezért lényegtelen is, hogy az tényleg olyan manicheus volt-e és konkrétan hol, mikor), ellenben az újkor hajnalán a többek között manicheus eredetű ezotérikus nézetek virágzottak Észak-Itáliában, Franciaországban, Németországban, a Németalföldön és Angliában. Vagyis épp ott, ahol ekkoriban kialakult a kazettás mennyezet divatja és ahová tanulni (és rózsakeresztes, majd szabadkőműves páholyokba belépni) jártak ekkoriban a magyar protestáns peregrinusok, meg a kazettafestő mesterek. A Pap Gáborék által ajnározott templomi kazettás mennyezetek közül a legismertebbet, a csengersimait 1761-ben készítik el, alig 15 évvel azelőtt, hogy Adam Weishaupt megalakítja a nem kis mértékben épp a manicheus tanokon is alapuló szervezetét...


Az illuminátusok is büszkén vallották őket elődeiknek


Weishaupt is manicheus volt
A katárok az eredeti manicheusokhoz hasonlóan a szekta tagságát felosztották a különleges tudás, gnózis birtokában levő Tökéletesekre (Perfecti), és az ebbe még, illetve többnyire soha nem beavatott Hívők (Credentes) tömegére. (Ugyanez Mani szektájában Választottak és Hallgatók.) Ráismerhetünk ebben Orwell 1984-e Belső Pártjára és Külső Pártjára is, de még fontosabb összefüggés, hogy a szabadkőműves páholyokat infrastruktúrájaként felhasználó Weishaupt világfelforgató illuminátus rendjét először Perfectibilisek Szövetsége néven alakította meg, amivel egyértelműen kifejezte, hogy szellemi elődeinek tartja a katárokat.


Agresszív szeretetvallás


Akcióban Mani szeretetvallása - Castelnaui Péter halála
A gnosztikus manicheizmus állítólagos "érdek nélküli szeretetvallás" jellegét alapvetően cáfolja, hogy  a csendes leszállóágban levő itáliai katárok 1225-ben katolikus templomokat égettek fel Bresciában és 1235-ben meggyilkolták Mantova katolikus püspökét. E provokációk kivételével az itáliai katárokat alapvetően nem üldözték. (Steven Runciman: A középkori manicheusok, 129. old.) Még korábbi és még fontosabb példa a "szeretetvallás" mesebeli propagandájának cáfolatára, hogy a katárok idealizálói által (némileg joggal) állandóan szörnyűségesnek emlegetett languedoci katárirtó keresztesháború közvetlen kiprovokálói maguk a katárok voltak azzal, hogy 1208-ban meggyilkolták a katárok keresztény hitre (prédikáció, tárgyalások útján) történő visszatérítésén fáradozó pápai küldöttet, Peter de Castelnau-t. Hasonlóan gyilkolták meg 1252-ben Lombardia inkvizítorát, Veronai Szent Pétert, aki a katárok iránti kíméletre és keresztényi szeretetre intette papjait.

Veronai Szent Pétert megölik a katárok


 Vesszen az emberiség!



"Az atomrakéta, a gnosztikus világpusztítás tudatosan kifejlesztett eszköze" című bejegyzésemben részletesen idéztem a gnosztikus irányzatokra általánosan jellemző világpusztítási vágyat, mely a mai gnosztikus háttérhatalom számára az emberiséget eltörölni képes atomháború programját eredményezte. A gnosztikus gondolkodásmód e törvényszerű következménye nem hiányzott a katároknál sem, az anyagi világ, az emberi test gonosz általi teremtettségének, fénybörtön jellegének tana náluk sem vezethetett más végkövetkeztetéshez, illetve szektabeli kollektív vágyhoz:

Raoul Vaneigem: "A kereszténységgel szembeni ellenállás. Az eretnekségek, mint a 18. század forrása":
A markionizmus hatására a katárizmus a természet abszolút elutasítását vallotta, mert azt a gonosszal, perverzióval és halállal azonosították. Az élet tiszteletének egy látszólagos felszíne alatt - amely megtiltotta számukra más emberek, vagy állatok megölését, a lopást, az erőszakot, és arra tanította őket, hogy legyenek alapvetően jó emberek - a katárok megvetették a létezés örömeit. 
Az általuk jelentett veszély nem aszkézisükben rejlett, hanem az anyag iránti gyűlöletükben. Számukra az anyag eredendően gonosz volt, amit az ördög teremtett, az ördögöt pedig a katárok egy része egyenesen az istennel szemben álló egyetemes erőnek tekintette. E hitük alapján a világot és a testet egy szentségtelen börtönnek tekintették, mely magába zárta a tiszta lelket. Ezért a lélek egyetlen céljának annak kell lennie, hogy szökjön ki minden anyagi csapdából és szabadítsa ki magát a testből. Számukra a legnagyobb bűn az utódnemzés volt, mert az egy újabb jó lelket börtönzött be egy újabb gonosz testbe, tehát hitük szerint fajunkat hagyni kell kihalni.
A gnosztikusok / manicheusok alig várják...

Steven Runciman "A középkori manicheusok. A keresztény dualista eretnekség" 158. old:
Ha lehetséges lett volna, a katárok fajunk öngyilkosságára vágytak volna, akár az azonnalira, akár az utódnemzés beszüntetése általira. Az ideális hívőnek egy tökéletesen tiszta életet kellene élnie, csak a minimális mennyiségben táplálkozva és megtagadva magától minden fizikai örömöt, vagy kényelmet. Mindez a léleknek a testből való kiszabadítására irányult.
Ez is témát adott a gnosztikus filmiparnak, "Az emberek gyermekei" c. film sztorija szerint 2027-re teljesülhet Mani és követői álma (a viszonylagosan "Happy End" csak porhintés benne a filmipar gnosztikus Gazdáitól):

A gyermekszületés nélküli világ víziója egy régi manicheus-katár vágykép

Nem nevezik magukat gnosztikusnak, manicheusnak, vagy katárnak, de félreérthetetlenül ilyen gyökerű a korunk globális balos-"alternatív" ("LMP-s") közegében elég ismert és sok szimpatizánssal, illetve követővel rendelkező "Az Emberiség Önkéntes Kihalásának Mozgalma" (Voluntary Human Extinction Movement).

Köszönjük, hogy nem szaporodsz!

(Rutinos Ördögűzők egyből felismerik a logóban a szárnyas napkorongot és a csúcsára állított piramist...) A  szervezet honlapja és facebook-oldala tele van emberiséggyűlölő propagandaanyagokkal,

Make love, not babies !

amikben egy az egyben visszaköszönnek a régi katár, gnosztikus-manicheus szektaideológia elemei:

Perverziók, homoszex : JÓ -- házasság, gyermeknemzés : ROSSZ!


Carol Lansing: Hatalom és tisztaság - Katár eretnekség a középkori Itáliában:
Lényegében minden katár szöveg közös tanítása a házasság és a gyermeknemzés elítélése. (107. old) 
Katárok és katár hiedelmek Languedocban 
"Az alapvető katár tanok néhány meglepő logikus következményhez vezettek. Például nagyrészt egyenlőnek tekintették a férfiakat és nőket, és nem volt vallási alapú kifogásuk a fogamzásgátlás, eutanázia, vagy öngyilkosság ellen. Bizonyos vonatkozásokban a katár és a katolikus egyház egymás ellentétei voltak. Például a Katár Egyház azt tanította, hogy mindenféle nem utódnemzési célú szex jobb, mint az, amelyik utódnemzéshez vezet. A Katolikus Egyház ennek épp az ellenkezőjét tanította és tanítja máig. Mindkét álláspont érdekes eredményekre vezetett. Saját tanuk alapján a katolikusok arra jutottak, hogy a maszturbáció sokkal nagyobb bűn, mint a nemi erőszak, amit bizonyítanak a középkori bűnbánati könyvek. A katárok saját elveik nyomán azt következtették ki, hogy a férj és feleség közötti nemi aktus nagyobb bűn, mint a homoszexuális érintkezés"
A természet és az élet megvetéséhez a cölibátus és a perverz kicsapongások kettőssége társult:

Raoul Vaneigem: "A kereszténységgel szembeni ellenállás. Az eretnekségek, mint a 18. század forrása"
Egy olyan civilizáció kellős közepén, melyben a szerelem és a nők jogaival csak visszafogottan éltek, a katárok minden szerelmi viszonyt halálos bűnként ítéltek el. Még a házasság is “jurata fornicatio” (paráznaság bűne) volt. A nőket félve kellett kerülni. Egyes hithű katárok úgy vélték, hogy a terhes nők testében a sátán lakozott.[353] Ilyen szélsőséges szigor nem létezett a másik véglet, vagy kicsapongások nélkül.  Úgy tűnik, hogy Philippe katár püspök eszméje volt (amit átvettek a Szabad Szellem Beghardjai), hogy “nem létezik bűn az öv alatt”.
Most nem Petőfi a témánk, rá majd visszatérünk ez ügyben, de több gnosztikus verse közül a legfőbben, valóságos "gnosztikus hitvallásában", Az őrült-ben a tipikus világpusztítási vágy és az ember pokoli eredete mellett megfogalmazza a nők kerülésének és a szaporodás tilalmának gnosztikus-manicheus-katár parancsolatát is:
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Ha megalakul a VHEMT magyar csoportja, joggal választhatják Petőfit névadójuknak!

Ezek a tanok északabbra is általános jellemzői voltak a kései manicheusoknak, Steven Runciman "A középkori manicheusok. A keresztény dualista eretnekség":
"1157-ben Sámson, Reims püspöke panaszodott, hogy egyházmegyéjében vándortakácsok terjesztik a manicheizmust, akik elítélik a házasságot és hirdetik a szexuális szabadosságot." (121. old.)

Bulgár-Bugger-Bugris-Buzi


A katárok tárgyalása során mindig felmerül, hogy a kortársak számára annyira nyilvánvaló volt a nyugat-európai dualista eretnekek nézeteinek a balkáni ("bulgár") manicheus bogumiloktól való eredete, illetve a nyugati manicheusok és balkáni hittársaik szoros kapcsolata, hogy a nyugati nyelvekben kialakult és máig él a balkáni népnévből a "bougre" (francia), "bugger" (angol) szó. A szó (nagy eséllyel a katárok hozzánk közelebbi fészkéből, Észak-Itáliából) a magyar nyelvbe is bekerült, két változatban is, ami megfelel a szó egy-egy nyugati jelentésének: "bugris" és "buzi". Ugyanis a "bugger" jelentett egyrészt eretneket, kimondottan katárt, máig jelent bunkót (bugrist) és első helyen jelentett-jelent szodómitát, vagyis leginkább "buzit", illetve heteroszexuális anális szexet űzőt. Nagyon érdekes és fontos, hogy korábban jelentett uzsorást is, ennek okával a következő részben szándékozok foglalkozni. (Az uzsorások a katárizmus legfőbb támogatói közé tartoztak!)

A szó kettős jelentését (dualista eretnek - szodómita) nem kell hosszan indokolni, hisz fentebb már láttuk, hogy a katároknál a fénytermészetű lélek gonosz anyagi börtönbe zárásának hite miatti a nemzés a legnagyobb mértékben kerülendő volt, és az elkerülés egyik lehetősége a "Hívőknél", akik a kisszámú Tökéletesekkel ellentétben nem voltak képesek lemondani a szexről, a homoszexualitás, illetve a "nem fősodor" (anális, orális, stb.) heteroszexuális aktus volt. Nyilvánvalóan innen ered a "franciázás" elnevezés is, amelynek névadó gyakorlata eredetileg nyilván nem átlagfrancia  gyakorlat volt (és talán később sem), hanem a (mai értelemben vett) Franciaország különböző területein (Északon is) elterjedt eretnekmozgalmak szubkultúrájának vallási okú gyakorlata.

Abortusz


A nemzés, egy újabb isteni eredetű lélek gonosz testbörtönbe zárása elkerülésének egy másik módja volt az abortusz, amit a kereszténység elvileg szigorúan tiltott (bár némi szégyenletes egyházjogászkodás alapján azért a kor pápái is találtak rá kiskapukat...), a katárok viszont minden korlátozás nélkül bátorították és gyakorolták. Korunk harcias abortuszpárti feminista mozgalmai gyakran kimondottan hivatkoznak az "egyházi elnyomás" ellen "szabadságharcot" folytató katár elődeikre.

Rituális eutanázia


Robert S. Kinsman: A Reneszánsz sötétebb víziója: Az értelem felségterületén túl  60. old.:
"... az anyagi világtól való elidegenedettségük szélsősége volt az alkalmanként gyakorolt éhhalál általi rituális öngyilkosságuk, az endura."
(Lásd a mai fényevők szektáit és halálraéheztetett gyermekeit!)

Runciman megemlíti, hogy a gonosz anyagi testből való kiszabadulást célzó, vallási szertartás rangú öngyilkosságnak aktívabb formáit is alkalmazták a katárok, akiket e rítusuk alapján túlzás nélkül nevezhetünk akár öngyilkos szektának is. Sőt, az "aktív eutanázia" példái alapján akár gyilkosnak is... És ez megdönti a gyilkolás elutasításáról hangoztatott elveik hitelességét, éppúgy, ahogy a következő részben látni fogjuk a katolikus klérus gazdagságára irányuló kritikájuk demagóg voltát. (Az első képmutatás analógiájaként beugrik a szintén vegetáriánus Hitler...)

"A középkori manicheusok. A keresztény dualista eretnekség" 158. old:
Volt még egy szertartás, vagy inkább gyakorlat, melyet a Tökéletesek űztek, bár ennek fontosságát és gyakoriságát valószínűleg eltúlozták a szörnyülködő ortodox írók. Ez az Endura volt. A Tökéletesek némelyike eljutott hittételeik logikus végpontjáig és tudatos öngyilkosságot elkövetve halálra éheztette magát. Az egész eljárás egy szertartás keretében zajlott, és a halálos ágy a szektatagok örvendezésének színhelye volt, a haldokló férfit, vagy nőt tiszteletteljes csodálattal övezték. Bizonyítottan voltak példák az Endurára, bár talán a Katár Egyház nem helyeselte az ilyen túlzott lelkesedést. Más részről viszont az eretnekek minden ölésellenességük ellenére sem haboztak passzív eszközökkel elvenni az életet; a Tökéletesekről pedig sejtették, hogy siettették olyan súlyos betegek halálát, akik részesültek a Consolamentum szentségében, de aztán állapotuk javulni kezdett. Annak kockázatát, hogy újra bűnt követhetnek el, ezáltal érvénytelenné teszik a szertartást, bármi áron el kellett kerülni. 1 Időnként az öngyilkosságot gyorsabb módon vitték végbe, méreggel, vagy az erek felnyitásával. 2
Hogy Runciman túlzott jóindulattal becsüli alá a szörnyű rítus tipikusságát és feltételezi, hogy gyakoriságát eltúlozták az ortodox keresztény írók, és hogy talán a katár egyház ezt nem erőltette, azt jól alátámasztja egy, a föld alá szorult legkéseibb katárok gyakorlatáról szóló beszámoló, melyből kiderül, hogy a rituális "halálba segítés" olyan központi eleme volt a vallásuknak, hogy utolsó maradékaik is ragaszkodtak hozzá és persze "öngyilkossságról" itt sem beszélhetünk.

Sean Martin: "A katárok - a középkor legsikeresebb eretnekei"  147. old:
Egy másik tanító, Martin de Presbitero Antoniót gyóntatónak nevezte ki és nyilvánvalóan jelen volt két elfajzott consolamentumon, melyen a szentségben részesülőt az endurának alávetés helyett párnákkal fojtották meg.
Jegyezzük meg: a katár gyakorlat nem abban az esetben alkalmazta az "aktív eutanáziát", amikor egy haldokló menthetetlennek tűnt, nem szenvedéseit akarták ezúton lerövidíteni, hanem épp ellenkezőleg, akkor, amikor a consolamentumon átesett beteg ÁLLAPOTA JAVULNI KEZDETT, vagyis az egyébként mindenképpen elítélendő gyakorlat célja nem a szenvedőkön való segítés volt, hanem perverz vallási felfogás alapján gyilkoltak meg embereket, időnként nyilvánvalóan azok akarata ellenére! Vannak rá adatok, hogy az Endurának nem alávetett, nem megölt betegek némelyike felépülése után nem volt hajlandó a "Tökéletesek" életét élni, és eleve öntudatlan állapotban részesítették a consolamentumban, amit ő nem kért, ezért visszatért normális civil életéhez. A "szeretetvallás" a betegek láb alóli eltételével az ilyen "lélekmentési kudarcokat" igyekezett elkerülni.

Sean Martin könyvéből kiderül az utolsó (1300-as évek eleji) katárokról  írottakból, hogy a minap bevezetett belga GYERMEKEUTANÁZIÁNAK  is konkrét előfutárai. Az egyik utolsó "Tökéletes", Prades Tavernier a konszolamentumban részesített egy halálán levőnek vélt leánycsecsemőt, Jacqueline-t, akinek a katár vallás értelmében ezután már az endura keretében semmilyen táplálékot nem lett volna szabad kapnia. Anyja azonban a "Tökéletes" távozása után azonnal megszoptatta, ezzel érvénytelenítve a konszolamentumot. A kislány még egy évig élt.  (131-132.old.) Világosan kiderül ebből és a könyvben előzőként bemutatott esetből, ahol azért, hogy a rejtekhelyen várakozó "Tökéletes" feladhassa a konszolamentumot a haldoklónak, egy csellel ki kellett csalni a szobából a családtagok nem katár zömét, akik nem utolsó sorban épp a katárok machinációjának megakadályozása végett is tartózkodtak ott. Vagyis a katárok öngyilkos-gyilkos szektája az esztelen és embergyűlölő eutanázia-kultuszával nem is annyira az "elnyomó egyházzal" állt szemben, hanem a társadalom, az emberek épeszű és éplelkű többségével, akikre iggyekeztek rákényszeríteni perverz rítusaikat és eszméiket.

Az emberi holttest - romló hús, kiállítási tárgy, vagy a lélekkel együtt hozzánk tartozó, feltámadásra váró részünk?


Carol Lansing: Hatalom és tisztaság - Katár eretnekség a középkori Itáliában
A katár dualisták különféle módokon azonosították a gonosszal  az anyagi testet, úgy értelmezve azt, mint a fájdalom és szenvedés forrását és mint a tiszta lélek jellegű valódi emberi természetre ellenségesen ráerőszakolt dolgot. Ezzel tagadták a tizenkettedik század végi, tizenharmadik századi katolikus felfogást, mely hangsúlyozta a testek képességét a szentségre és azt, hogy a test elválaszthatatlan a lélektől és integráns része az ember identitásának. (106. old.) 
E katolikus felfogás kézzelfogható bizonyítékai voltak például egyes halott szentek testével kapcsolatos csodák, vagy Szent Ferenc stigmái. Ha a test lehetett a Krisztussal való azonosulás jeleinek kifejezője, azt nem tekinthették az embertől idegennek, a gonosz teremtményének.
A katárok számára a holttest romló, bűzlő hús volt, melynek nincs kapcsolata a lélekkel, ami a halál után vagy egy másik testbe költözött, vagy az anyagból  kiszabadulva  visszatért a mennyországba. A katolikusok számára, akik hittek a test feltámadásában, a holttest továbbra is elválaszthatatlan volt a halott ember identitásától és megtartotta azonosságát vele. ( 107. old.) 
Hogy korunk e téren is Katárok Kora és a mai fősodor tömeg"kultúra" (helyesen:  tudatipari antikultúra) számos trendje a manicheus katárok és más gnosztikus dualisták tanait képviseli, arra látványos példa a hírhedt  "Bodies"-kiállítás. A kiállítás üzenete, hogy az emberi holttest csak romló, de ha kell, tartósítható hús és ilyen módon szórakoztatóipari tárgyként közszemlére tehető, egykori "lakója" már távozott belőle, nem igényel nagyobb tiszteletet, mint bármilyen egyéb hulladék:


168 óra Online: "jó lenne, ha mindenki, aki emberi testben él és mozog elmenne és megnézné"

Feminizmus


A mai feministák büszkén tartják előfutáraiknak a katár nőket: 


Wikipédia: A nők szerepe a katárizmusban
"A katár mozgalom protofeminista tanai miatt és a nők katolikus egyházból való kirekesztettsége általános érzése miatt  kiemelkedően sikeres volt a női hívek megnyerésében.  A katárizmus nagyszámú nőt vonzott a papi szerep igéretével, amit a Katolikus Egyház nem engedett meg. [6] A katárizmus lehetővé tette, hogy nők a hit Tökéleteseivé váljanak, e pozíciónak messze nagyobb tekintélye volt, mint bárminek, amit az Egyház kínált.[45]"

A rengeteg helyen megtalálható demagóg propaganda a katolikus egyház nőelnyomó és a katárok nőfelszabadító jellegéről minimális tényismeret alapján megcáfolható. Egyrészt és első helyen a gnosztikus-manicheus mozgalmak az anyaság szerepének megvonásával, a gyermekszülés bűnnek minősítésével nem felszabadították a nőket, hanem elvették tőlük annak a megbecsülését, ami a nők számára normális társadalomban az egyik legfontosabb. (Persze a férfiak számára is.) A katárok hirdették, hogy a terhes nő testében a sátán lakozik és hogy a gyermekszülés közben meghaló nő elkárhozik! Másrészt a sokat emlegetett szembeállítás is hamis, miszerint a hímsoviniszta katolikus egyházban a nők nem lehettek papok, a katároknál bezzeg lehettek Tökéletesek. A tényeket elkenő katárdicsőítő propagandával szemben valójában a "Tökéletesek" státuszának a katolikus papságéval való párhuzamba állítása indokolatlan.

Ugyanis lényegében a katároknak is megvolt a saját klérusa, például voltak püspökeik és voltak ún. diakónusaik, akik funkciója egyrészt a keresztény plébánosokénak felelt meg, másrészt talán valamilyen fokban rokoníthatjuk a rabbinikus judaizmus rabbijainak szerepével, akik nem papok, de a gyülekezet szellemi-vallási-adminisztratív vezetői. (Most nem a tanítás átfedéseire gondolok a rabbikéval, arra visszatérünk a következő részben.) Ha pedig almát almával, körtét körtével hasonlítunk össze, azt találjuk, hogy nincs semmi nyoma, hogy a katároknál valaha egyetlen nő diakónus, vagy püspök lett volna, és a legritkább esetben fordult elő, hogy a férfi Tökéletesekhez hasonlóan a női Tökéletesek vándorprédikátorként működtek. (Ami a kor országútjainak közbiztonságát tekintve érthető is.)

A női Tökéletesek zöme speciális közösségi házakban élt és fizikai munkával, illetve spirituális meditatív tevékenységgel foglalkozott, a legszigorúbb cölibátusban: éppúgy, mint a korszak keresztény apácái! Hol itt a drámai különbség, a felszabadítás??? A "klérus" a keresztényeknél és a dualista manicheusoknál egyaránt férfiakból állt, a férfiak és nők számára adott volt a "szerzetesség" lehetősége mindkét vallásban, a fő kulturális értékrendbeli különbség a laikus férfiak és nők családi életében mutatkozott, a keresztény modell a családi életet propagálta laikusai számára, a katár meg a cölibátust, vagy helyette az utódnemzéssel nem járó perverz szexuális forradalmat... Az összehasonlítás és a nők eltérő szabadságfokának, megbecsülésének kérdésében fontos még, hogy a katárok "Tökéletesei" nem mind láttak el "papi" funkciókat, többségük nem volt diakónus, vagy püspök, státuszuk párhuzama a keresztény egyházban tehát nem a papság, hanem a szentek! A katárok valamiféle "élő szentnek" tekintették "Tökéleteseiket", akik elvileg már teljesen bűntelenek voltak.

Hogy ez milyen életidegen, képmutató, hazug doktrína volt a kereszténység sokkal földközelibb és emberibb felfogásánál, ahol az eredendő bűn tana miatt definíció szerint a hívőktől, közte a papoktól és pápáktól sem vártak el bűntelenséget, amíg éltek, azt jól mutatja, hogy a halálig tartó bűntelenséget a katárok a consolamentumon átesett átlaghívő esetén gyakran csak azonnali rituális megölésével látták biztosíthatónak. Viszont, ha a katár "Tökéletesek" lényegében a keresztény szentek megfelelői, akkor a sokat emlegetett adatot, hogy a katároknál nők is lehettek "Tökéletesek", azzal kell egybevetni, hogy a keresztény szentek között is voltak nők! Ráadásul a legkiemelkedőbbjüket, Máriát épp anyaságáért tisztelték, emiatt is lett ő az anyaságot kárhozathozó bűnnek tartó katár mitológiában egy marginális szereplő. Nem igaz, hogy a keresztény egyház semmi hasonló megbecsüléssel járó pozíciót nem kínált a nőknek, mint a katárok, a "katár feminista" propaganda hazugsága és emberellenessége könnyen leleplezhető.

Genderideológia


A családellenes, illetve az emberi faj kipusztítására irányuló gnosztikus-manicheus program egyik legvisszataszítóbb és legveszélyesebb ideológiai és gyakorlati fegyvere a genderideológia, amely egyrészt azt hangoztatja, hogy az emberek nemi különbözősége, férfi-nő volta nem természettől adott dolog, amihez ragaszkodni kellene, nem érték,  másrészt kimondottan erőlteti kampányaival a nemváltoztatás igényét,  "Normálisnak" beállítva a másik nem szerepeinek látványos átvételét, a másik nem utánzását öltözködésben, kinézetben és abszolút végletként a bizarr "nemváltoztató" átoperálásokat. A hagyományos (nálunk keresztény) értékrend szerinti "normálisok" többsége el sem tudja képzelni, hogy honnan ered ez az esztelen irányzat, melyet a legnagyobb hatalmú erők támogatnak világszerte, például vidéki lengyel óvodákban EU-pénzekből folytatva olyan oktatási programokat, melyek keretében a kisfiúkat szoknyaviselésre és babázásra biztatják, stb. (És a tiltakozó szülők gyerekeit azonnal kirakják az önkormányzati óvodából, egy látszatra nagyon katolikus országban!) A jelenség vallási gyökerét - hol máshol? - szintén a gnosztikus-manicheus hagyományban, például a katárok vallási tanaiban találjuk:

Carol Lansing: Hatalom és tisztaság - Katár eretnekség a középkori Itáliában
"A dualizmus megnyitotta a nem (gender) és a bűn korabeli értelmezése radikális kritikájának lehetőségét.  A katárok hittek benne, hogy a test egy kegyetlen börtön és az anyagi élet minden formájában, különösen a házasság és a gyermekek nemzése által egy ördögi összeesküvés a lélek beszennyezésére és csapdába ejtésére. Ha a házasság és a nemzés megvetendő, mi magának a nemi különbségnek a státusza? Egy bogumil értekezés, mely közkézen forgott Nyugat-Európában, a nemi különbséget egy ellenséges rákényszerített dolognak tekintette, nem az önazonosság integráns részének.  (...) ... voltak katár nők, különösen Firenzében, akik gyakorlata megsértette a korabeli nemi normákat"  (12.old.)
"A katolikus hitvitázók foglalkoztak a nem kérdésével, a katár gyakorlatot természetellenesnek minősítve.  A férfi és női természet definíciója a gyermekek nemzésére szolgáló házasság katolikus felfogásán alapult. A katárok, érveltek a kritikusaik, megsértik a természetet: a gyermekszülést elítélve a vérfertőzést és a szodómiát preferálják, ami a természet ellen vétkező szexet jelent, mert elsődleges célja nem a gyermeknemzés. Az eretnekség ezen összefüggésbe hozása a természetellenesnek tekintett szexuális gyakorlattal hozzájárult a nemi szerepek definíciójának nagyobb normarendszeréhez." ( 14.old.)
A katár hiedelmek támadást jelentettek a kialakult nemi szerepek ellen: lényegében minden katár szövegben előforduló tan a házasság és a gyermeknemzés elítélése. Egy nő feleség- és anyaszerepe semmit nem ér, mivel a szülés és gyermeknevelés csak fenntartja a testben való létezés pokoliságát. (108.old.)

Wikipédia: A nők szerepe a katárizmusban
"A katárok hittek benne, hogy mindenkinek mindaddig kell ismétlődően reinkarnálódnia, amíg meg nem tudja tagadni az anyagi világot, ami azt jelentette, hogy egy férfi újjászülethet nőként és viszont, ezáltal a nemeket teljesen lényegtelennek tekintve.[41] A katárok számára a lélek volt a legnagyobb fontosságú, amit anyagtalannak és nemnélkülinek tartottak.[41] E hitük miatt a katárok a nőket egyenlően képesnek tekintették rá, hogy spirituális vezetők legyenek, ami aláásta a katolikus egyház nem-koncepcióját, és feltűnést keltett.[42]"
Feminista szemmel azonban néhol egy kis zavar van az erőben, amikor a katárokat kell dicső elődként felmutatni:
"Annak ellenére, hogy a nőknek fontos segítő szerepe volt a hit terjedésében, a katár mozgalom nem volt teljesen mentes a nőgyűlölettől. A néhány nőgyűlölőnek tűnő katár hiedelem közé tartozik, hogy egy embernek utolsó újjászületését férfiként kell megélnie, hogy kiszabadulhasson a reinkarnációk körforgásából. [19] Ezt a hitet a kései katárok inspirálták, akik azt tanították, hogy a nőknek férfiakként kell újjászületnie, hogy üdvözülhessenek.[6] Egy másik ilyen nőgyűlölő hiedelem, hogy a nők szexuális vonzereje akadályozza a férfiak képességét arra, hogy megtagadják maguktól az anyagi világot.[19]
Előttünk áll a nemváltás programjának katár gyökere, de a fenti haladár-feminista-genderideológiai propagandaszöveg elkeni a lényeget, hogy a bizarr nézetek a (perverz) manicheus hittételek következményei voltak, ezt a szaktörténész világítja meg, még ha értékeléseiben maga is haladár:

Carol Lansing: Hatalom és tisztaság - Katár eretnekség a középkori Itáliában:
A mese említ egy Tökéletest is Franciaországból, aki szerint az angyalok szexuális, sőt kicsapongó lények, de mind férfiak.  A Jean Maury előtt előadott és a Fournier-jegyzékben fennmaradt kozmológiai mesében az ördög először az angyalokat kísértette meg a Paradicsomban azáltal, hogy szép nőket mutatott és hasonló feleségeket igért nekik. Kérdezői nyomására Maury elismerte, hogy az eset következményeként a Jóisten elrendelte, hogy egyetlen nő sem lépthet a Paradicsomba anélkül, hogy előtte férfivá alakult volna. 26 (114. old.)

26. jegyzet: (...) Az eszme, hogy egy nő spirituális fejlődése megköveteli, hogy férfivá váljon, előfordul a gnosztikus tanokban; lásd Elliott, Spiritual Marriage, 25—27 old.;

Megint idekívánkozik a "gnosztikus, manicheus magyar" szekta propagandistáinak hőse, Petőfi, aki gnosztikus versei ismeretében nem meglepő módon tapsikolt hozzá, hogy neje, Szendrei Júlia kora nyugat-európai genderideológiai divatját majmolva férfiruhában járt és szivarozott! (Hogy ez Szendrei Júliánál csak divatmajmolás volt, azt bizonyítja naplójában fennmaradt viszolygása második férje pornográf képgyűjteményétől és perverz kéjencségétől.) Petőfiék 1848-49-es szimbolikus (a prot-kur propaganda és Pap Gáborék által is gonosznak beállított) ellenfele, Ferenc József a végsőkig akadályozta a polgári házasság bevezetését, talán ösztönösen érezve, hogy az csak egy taktikai lépés a régi gnosztikus-manicheus tan, a házasság, a család és az emberi fajfenntartás tilalma programkénti megvalósítása útján. Tudjuk, hogy magánéletében ő sem volt az erény mintaképe, de elveiben és uralkodói politikájában a Rend támasza volt. (Későbbi bejegyzésben fogjuk látni, hogy a polgári házasságért folyó harc propagandájának szolgálatában Mikszáth a manicheus teremtés-gyűlölet, természetgyűlölet programjának azt a felforgató szellemi közegben legnevesebb propagandistáját plagizálta, aki e téren Petőfinek is nagy példaképe volt, a végsőkig elfajzott Sade márkit.)

Pentagram a kokárda alatt, avagy kiket dicsőítenek és kiket démonizálnak a mai "magyar manicheusok"


Megismerve főbb tanaikat, nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy ki és mi ellen is lázadtak valójában a középkori manicheusok, a bogumilok és a katárok. Máig aktív propagandájukkal ellentétben NEM a katolikus egyház és a világi feudális hatalom "elnyomása" ellen, hisz fő ideológiai-gyakorlati ellenfelük a házasság és a család intézménye, illetve az emberi élet továbbadása volt, ezek pedig nem a katolikus egyház és a feudális világi hatalom találmányai! A igaz, hogy az eretnekek perverz, emberiség- és társadalomellenes ideológiájával szemben mindkét hatalom fegyverrel (mármint ki-ki a saját fegyverével, az egyház az inkvizíció megalapításával) kelt az emberi együttélés alapjait jelentő, az ortodox ideológia szerint Isteni Törvényt képviselő intézmények védelmére, de ezért a tények ismeretében hála és emlékmű jár nekik a normális utókor részéről, ha már a normalitás ellen lázadók felállították saját Nagy Elődeik emlékműveit!

A keresztes hadjárat és a "kegyetlen inkvizíció" által kiirtott languedoci katároknak utolsó szervezett fegyveres ellenállásuk helyén, Montségur hegyi váránál az 1960-as években hozzájuk illő emléket állítottak a manicheus elődeikre büszke és tanaikban járatos vakoló utódok. Az emlékműre felkerült a katárok jelképei között kiemelt helyet elfoglaló pentagram is:



A pentagram megjelenik Luther ötszirmú rózsájában, vagyis a manicheus örökséget is továbbvivő és a modern szabadkőművesség közvetlen előzményét jelentő rózsakeresztesek fő jelvényében, akiknek az evangélikus egyház egy fedőszerve volt:


(A téma kutatói kimutatták a folyamatos összefüggést a katárok-Wycliffe, lollardok-husziták-Luther vonalon, erre talán még visszatérünk.) E rózsakeresztesség, a katolikus egyház és akkoriban legfőbb világi hatalmi támasza, a Habsburg-ház ellen a civil áldozatok számával nem törődő öldöklő összeurópai háborút folytató okkult háttérhatalom állt a mi kurucmozgalmaink mögött is. A kurucoknak még a névadója is a "rosie crucis", a rózsakereszt, felkeléseik fő ideológusi, szervezői, hírszerzői káderanyagát pedig azok a protestáns lelkészek, diákok adták, akik nyugati tanulmányaikat a nem kis részben manicheus eredetű tanokat képviselő, ezért örök felkeléseket szervező rózsakeresztesség fellegváraiban, a protestáns egyetemeken végezték és ott lettek e felforgató tanok beavatottjai. Hazatérve a manicheus-korai vakoló felforgató alvilág okkult, alkimista jelképeit templomaik kazettás mennyezetein helyezik el.

A pentagram a világfelforgató mozgalmak körében újra előkerül a francia forradalom előtti években induló kommunista mozgalomban, a felkelők fontos jelképévé válik már az 1830-as forradalmi hullámban, melynek magyar támogatói, lelkes propagandistái közé tartoznak a 48-as forradalmi hullámban való magyar részvétel olyan vezetői, mint Kossuth és Petőfi. Az 1848-as "Népek Tavasza" világforradalmi hulláma Marx és Engels Kommunista Kiáltványának megjelenésével indul az év elején. Osztrolenka véres ötágú csillaga, a Bemet ismertté tevő 1830-31-es (a párizsi Grand Orient által irányított) lengyel felkelés kedvenc jelképe, a pentagram a lengyel és litván címerrel a közepén:

Osztrolenka véres ötágú csillaga

A Bemet (és Lucifert) "csillagként" dicsőítő Petőfi, akinek verseiben láthattuk a manicheus-katár eszmék  (köztük az emberiség kipusztítása!)  ismeretét és lelkes propagálását, avatott kutatója szerint a János Vitéz sztorijában Kukorica Jancsi világjárása állomásaiban egy pentagramot rejtett el, ami egyszerre lehet utalás manicheus-gnosztikus eszméire és a 48-as forradalmi hullámot előkészítő kommunistákra:


Nem mellesleg Lucifer pozitív szereplő különféle gnosztikus mítoszokban, így katár sztorikban is...

Pap Gábor és "magyar manicheus" szektájának más képviselői teljesen következetesen állnak ki a manicheizmus, és szellemileg vele rokon más gnosztikus irányzatok (luriai kabbala), okkult felforgatómozgalmak kuruc és 48-as képviselői mellett, és saját pártállásukat tekintve logikusan kiabálnak kígyót-békát az Isteni Rend, a Természet Rendje, illetve az emberi együttélés évezredek alatt kicsiszolódott közösségi intézményei, az emberiség életösztönének képviselői ellen. A megtévesztett követőknek, illetve a hazug hagyomány alapján március 15-én kokárdát viselő jószándékú magyaroknak azonban érdemes alaposan megismerkednie a tényekkel, hogy mit is képviseltek a kuruc-48-as felkelők szellemi előfutárai, a manicheusok és mit a követőik által démonizált Trón és Oltár.


Folytatás: Katár - kamat - kapitalizmus

72 megjegyzés:

kételkedő írta...

Remek írás, már alig vártam.
Egy másik figura, aki ugyanígy terítékre kerülhetne, Szántai Lajos. Mai kurucban:
http://kuruc.info/r/9/125868/
Ez az összefoglaló akár iskolapéldája is lehetne a mai magyar gnosztikus-manicheus szekta hitvallásának.
Na igen, "duális világban élünk" :-) (arra azért kíváncsi lennék, ezek az emberek összejönnek-e titkos szektagyűléseken, ahol elhatározzák a tudati behatolás módját és szakaszait, vagy csak úgy jön nekik magától. Előbbi valószínűbbnek tűnik).
De lehetne említeni Géczy Gábort is "Magfalváról", aki ugyanezen tanok kártékony terjeszése mellett még beszennyezi azt az alapvető fontosságú gondolatot, hogy meg kéne teremteni az önellátás, a fenntartható mezőgazdaság feltételeit. A kettő sokak szemében most már ugyanaz, és ezzel gyakorlatilag lerombolják az utóbbi megvalósíthatóságának lehetőségét.

Bobkó Csaba írta...

Szántai Pap fegvyerhordozójaként működik, pl. ahogy nyalizik neki az egyiptomi ügyben, úgyhogy máris terítékre került!
"A magyar Szent Koronát két évig magánál tartó fejedelem tündérkertté varázsolja Erdőelvét. Pedig a Habsburg és oszmán fenevadak mindvégig ugrásra készen álltak."
1. az oszmán fenevad nélkül Bethlen sose lehetett volna fejedelem
2. Diplomáciai és államvezetői érdemeit én is elismerem, de úgy könnyű "tündérkert" érzetét kelteni, hogy előbb olyan viszonyokat teremtünk, amiben kő kövön nem marad, majd abbahagyjuk a pokoli felfordulást...

Természetesen Bethlent felértékeli, hogy kettővel utána jött II. Rákóczi György és megint kompletten legyalulta Erdélyt a lakóival együtt. Sarlatánkodás, hogy nem vizsgálja a kor felfordulásait okozó MANICHEUS eredetű ideológiát, az összeurópai Habsburg-ellenes tábort, amibe Erdélyt is bevonták. Ettől pusztult ki annyi magyar a másfél évszázad alatt.

Nemzetstratégia írta...

Ez a sok értelmetlenül összehányt betű hogy van összefüggésben azzal, amit Pap G a labancokról állít?
egy szóval sem vizsgáltad szavai igazságtartalmát a youtube-videó alapján (amiben erről beszél), sőt be sem raktad mint corpus delictit, csupán a személyét mocskolod.

Ez tetát: ad hominem érvelési hiba
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ad_hominem

(latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem, olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, esetleg cselekedeteit, szavait használja fel vele szemben, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít.

Esetünkben: "Pap G manicheus, ezért téved amikor a labancokról ezt és ezt állítja"

És valóban: Bobkó CS. PONTOSAN EZZEL támadja Pap G-t.

A másik taktikája: Association fallacy
http://en.wikipedia.org/wiki/Association_fallacy

"is an inductive informal fallacy of the type hasty generalization or red herring which asserts that qualities of one thing are inherently qualities of another, merely by an irrelevant association. The two types are sometimes referred to as guilt by association and honor by association. Association fallacies are a special case of red herring, and can be based on an appeal to emotion.

A társítás-tévedés egy induktív (előre feltételez valamit amire nincs bizonyítéka, pontosabban: egy elméletből és nem gyakorlatból indul ki), informális (vagyis: a tárgynak még elméletben sincs köze ahhoz amit bizonyítani akar, eleve hibás), általánosító és félrevezető érvelési hiba.

tartalmazza: http://en.wikipedia.org/wiki/Hasty_generalization
http://en.wikipedia.org/wiki/Red_herring

vagyis szándékos, alattomos, félrevezető taktika ez egész cikk, hogy elterelje a figyelmet Pap G. szavainak igazságáról, labanc-ügyben.

NEM AZZAL FOGLALKOZIK AMIT PAP G. ÁLLÍT, sőt gondosan ás figyelmesen ELKERÜLI, egyetlen szót sem ejt róla, EGYETLENEGY SZÓT SEM, sorra kerül minden és mindenki, az összes közhely és félrevezetés, elterelés, ami csak szerepel a trükkök könyvében.

A videó, amit ha szemernyi becsület lett volna benne intellektuális és erkölcsi értelemben, be lett volna idézve:
http://www.youtube.com/watch?v=S1oRXvA18_w

Bobkó Csaba írta...

Te el se olvasod, amit bírálsz.... :-)
Természetesen linkeltem a videódat Pap Gábor nevénél, itt:

"Pap Gábor interpretációjában a manicheusok vallása egy "feltétel nélküli szeretetvallás". Aki rákattint, épp ezt az előadását hallhatja.

Egyetlen szót sem ejtek róla? Még meg is dicsértem a bejegyzésben, amit mondott:

"Pap Gábor előadásában teljesen korrektül állítja, hogy a 18. századi magyar református templomi kazettás mennyezetek díszítőelemei, például a fénykerekek semmilyen összefüggésben nincsenek a hivatalos református teológiával és liturgiával, jelenlétük kizárólag a manicheus vallásból magyarázható meg."

Ennyit a figyelmes olvasásodról, szövegértésedről és vitatechnikádról! :-)

Bobkó Csaba írta...

Most látom, hogy felületesen "feltétel nélkülit" csináltam az "érdek nélküli" szeretetvallásból, ezt utólag javítom.

kételkedő írta...

Gyakorlatilag elegendő egyetlen Pap G videót meghallgatni, abból lejön az egész gondolatrendszere, áltudományos "bizonyítási" módszere. Teljesen felesleges és mazochista dolog ennek a szószátyár embernek a több mint kétórás összes videóját végighallgatni, egyenként vitatkozni az állításaival. A blogszerző nagyon jól tetten érte Pap gondolatvilágában ennek a dualista-gnosztikus-manicheus szektának a jelenlétét. Nekem kín hallgatni ezt a tudatmanipulátort.

Bobkó Csaba írta...

Csak egy ízelítő abból, hogy milyen egy Érdek Nélküli SZERETETvallás:

http://www.gnosis.org/library/keph.htm

Részlet "A próféta Kephaliája" c. iratból, melyet Maninak tulajdonítanak és kopt nyelven maradt fenn:

"Álljátok ki az üldözéseket és kísértéseket, melyekben részetek lesz, erősítsétek meg magatokat a parancsolatokkal, melyeket adtam nektek, hogy elkerülhessétek a második halált és a végső bilincseket, melyekben nincs remény az életre, és hogy ne részesüljetek a tagadók és káromlók gonosz végzetében, akik saját szemeikkel látták az igazságot és elfordultak tőle. Ezeknek a Bűntetés Helyére kell jutniuk, ahol egy napig sincs élet. A ragyogó Fény elrejtetik előlük és attól az órától kezdve nem láthatják többé. A szél és a levegő elvétetik tőlük és attól az órától kezdve nem részesülnek az élet lélegzetében. A víz és harmat elvétetik tőlük és soha többé nem kóstolhatják ezeket."

"Éljenek, akik megmenekülnek a bűnösök és tagadók végzetétől és elkerülik a romlást, amely örök időkre vár a hitetlenekre!"

MN írta...

>> Na igen, "duális világban élünk" :-) <<

Erre ez a blog a legjobb példa! Habsburg jó, kuruc rossz. Néha szőr mentén megemlíti a szerző, hogy vannak kisebb kivételek, de ezek úgyis elsikkadnak a több ezer karakter között.

Szóval a lényeg, ne feledjük: Habsburg jó, kuruc rossz!!

MN írta...

Ami a magyar hajnalos linkben videón hallható Pap Gábortól, az teljesen helytálló. Nekem is az a gondom velük, hogy kurucként prédikálnak, a háttérben meg labancként gondolkodnak. Nem helyes ez így... Amúgy én benne lennék a királyság visszaállításában, de szabad királyválasztással. Aztán ha Habsburg királyt választunk, akkor legyen Habsburg a király.

Bár ennek jelen állás szerint vajmi kevés realitása van...

gyuri55 írta...

Csaba ezen bejegyzése sokkal nagyobb ívű, mintha csak Pap Gáborral foglalkozott volna. A manicheus, ill. katar örökségről szól (én hozzátenném a ma divatos keleti világszemléletet is). Megmutatja, hogy a mai életellenes ideológiáknak (abortusz, eutanázia, gender stb., de talán a pornográfia, szodómia is ide tartozik) mi a szellemi gyökere. - Szerintem is a szellem szintjén már csak két forrás van: "elétek adtam életet és halált... válaszd az életet, áldás lesz rajtad és utódaidon..." - Pap Gábor, Kubinyi stb. bizonyára sok értelmes és jó dolgot is tanítanak, de a mélyben, vagy a magasban, szellemi szinten hamis próféták. - Megköszönöm Csaba munkádat, szemfelnyitó írásodat! (Tegnap este ha nem is az egészet, de kisközösségi összejövetelünkön felolvastam.)

Bobkó Csaba írta...

Azzal semmi probléma nincs, hogy valaki duálisan foglal állást egy adott történelmi helyzet értékeléseként. Természetesen a dolgok sose 100%-ban fekketék fehérek, de ezt helyből tudjuk. Az én fő témám nem az, hogy hamis-e jókra és rosszakra osztani egy történelmi konfliktus szereplőit, hanem az, hogy egy adott felosztást elvégzők meghamisítják-e a rendelkezésükre álló tényanyagot, hogy azzal manipulálják a ma élő és cselekvő közönséget. Konkrétan az ilyen hamisítók mindig hangoztatnak egy értéktrendet (hazafiság, konzervativizmus, családközpontúság, stb.) és felmutatnak hősöknek olyan valakiket, akik ezen értékrend értelmében szerintem a tények fényében éppenhogy antihősök és a manipulálók démonizáltjai a jók, A jelen bejegyzésben épp a manicheusokról mutatom ki, hogy nem lehetnek hazafias értékrendű magyarok hősei, a kurucokkal és a 48-as forradalmárokkal ugyanez a helyzet. Tehát nincs kifogásom általában dualizmus ellen, csak legyen összhang az ismert, megismerhető tények és a propaganda között. Mondhatod, hogy én is folytatok propagandát, de ennek mércéje az legyen, hogy a tények alátámasztják-e. A vallásban is lehet helye dualizmusnak, tőlem se idegen, hisz Makovecz mitől lenne sátánista, ha nem így lenne, én azt mutatom fel, hogy a világunkat a gonosz teremtményének tartó gnosztikus irányzatokon alapuulnak korunk romboló folyamatai, tehát az én dualista világképemben a gnosztikusok a gonosz-tikusok. (az SZDSZ maga a laboráns...)

Bobkó Csaba írta...

Nagyon örülök, ha hasznára lehet a dolog valakiknek. Nyilván azért is írom a blogot, hogy legyen hatása, járuljon hozzá a hamis próféták, propagandák leleplezéséhez, hogy tisztábbban láthassunk.

Bobkó Csaba írta...

Önmagában azt én is képmutatásnak tartom, hogy Vona és társai március 15-én kokárdával a mellükön ünnepi beszédeket tartanak, bár feltételezem (nem követtem), hogy nem elsősorban Kossuthot és Petőfit dicsérik ilyenkor a beszédükben, hanem aktuálpolitikai üzeneteket adnak át. Pont azt írtam egy barátomnak, hogy ezek a támadások hasznosak, mert tuisztázó hatásuk lehet, és nagyon szeretném, ha Vonáék már jövőre se tűznének kokárdát és nyjltan megmondanák március 15-én, hogy ez nem az ő ünnepük, illetve, hogy ez nemzeti gyásznap, a magyar nemzeti érdek ellenségeinek napja. Azonban csakis annyi helytálló Pap Gáborék habzó szájú támadásából, hogy jelen pillanatban van képmutatás Vonáék szereplésében, vagy a kurucinfó elnevezésében, de ezt is magyarázhatjuk azzal, hogy félnek attól, hogy saját táboruk zöme nem értheti meg, miről van szó, nem mertek nyjltan kiállni labanc felfogásukkal, hisz épp a Pap Gáborok reakciója mutatja, milyen agymosás van érvényben.
Nem helytálló a lanacellenes támadás abban, a léynegben, hogy továbbra is szentképet fest a kurucokról és ördögnek festi a királypárti, rendpárti magyar hazafiakat, a "labancokat" miközben az ismert történelmi tények alapján ezek voltak a haza javának elősegítői és a kurucok az idegen romboló érdekkek ügynökei. 48-ban is. Még a főgonoszként lobogtatott Haynau is pozitív hős a Kossuthokkal, Petőfikkel összevetve, csak persze nem lennénk a bőrében, mert a hóhér szerepköre ép lelkű ember számára nem éppen vonzó. De az életút elfogulatlan tanulmányozása alapján Haynau, vagy a cár 48-49-es tevékenysége magyar nemzeti szemmel nézve sokkal magyarbarátabb volt, mint Kossuth, Szemere, Petőfi, Vasvári, Görgei, Madarász, Batthány, stb. A Pap Gábor féle szektaguru-sarlatánok hiszterizáló kirohanásai épp azt célozzák, hogy a történelmünk drámai fordulópontjairól ne folyhasson higgadt, racionális történészvita, vagy értelmes civilek vitája, hanem lépjen életbe az agyakban pavlovi reflex, ha kuruc szentképet lát, csorduljon ki a nyála, ha labanc ördögöt lát, vicsorítson. Így lehet továbbra is manipulálni az idomított tömeget, így lehet a Majdanra küldeni meghalni, hogy esztelen halálával segítse elő országa szétverését, más oligarchák húsosfazékhoz juttatását. A módszer nemzetközi, nemcsak magyar. A katárok a francia és a nemzetközi haladó tábor "kurucai", a katolikus inkvizíció ezek "labanca", miközben itt mi láttuk, milyen pokoli folyamatoktól igyekeztek a társadalmat az utóbbiak megvédeni.

kételkedő írta...

Nem mindenki meri még a B-t is kimondani, miután az A-t kimondta, ezért 48 ügyben van egy kis kavarodás, logikátlanság. Azt már kapisgálják sokan, hogy nincs ez rendben így, de nem lehet a tömegek miatt hozzányúlni "legszentebb" ünnepünkhöz, inkább megpróbálja minden politikai erő kisajátítani. Bogár is kimondott már sok mindent 48-cal kapcsolatban, de a teljes igazságot nem meri.
A királyságot egyébként sok erő csak azért szeretné visszaállítani, hogy a jogfolytonosság helyreálljon és ezáltal próbálják semmissé tenni az azóta megkötött szerződéseket, mint pl káslerék pártja, akik király nélküli királyságot szeretnének. Nem tudom, ez mennyire reális, meg a szerződések semmissé tétele.

MN írta...

Látod, Csaba! Pont erről beszélek, hogy nálad ez a kép fekete vagy fehér, gonosz sátánista Kossuth, vagy a szűzies és szent Habsburgok Haynauval. Ez egy teljesen helytelen ábrázolása a történteknek. Ha Kossuthék előre látják mi lesz belőle, akkor lehet hogy bele sem fognak, de abban biztos vagyok, hogy a Kun Béla vagy a Rákosi típusú próbálkozásokkal nem vállalnának közösséget. Visszafelé lehet hogy működik, hogy kisajátítják maguknak, odafelé már nagyon sántít... És ugye ott van még az a lehetőség is, hogy nem tudjuk milyen eredménnyel jöttünk volna ki, ha nyer a '48-as forradalom.

Pap Gábornak abban van igaza, hogy Haynaut éltetitek, az aradi kivégzetteket meg elítélitek. Ezen nem kell megsértődni.

MN írta...

Amúgy ez a dolog nem túl fontos jelenleg a Jobbik politikájában, mert realitása nulla egy Habsburg restaurációnak, csak a kettős beszéd nem tetszik.

Bobkó Csaba írta...

A végéről kezdve: Prónayt is éltetem, Szamuelyt meg elítélem, természetesen nem sértő, ha valakik ezt megállapítják rólam! :-) Bár természetesen a fehérterror során bírói ítélet nélküli önkényes bosszúállás történt, amit nem helyeslek, az 1849-es megtorlás ehhez képest törvényesebb kleretek között zajlott, viszont én személy szerint ezt is sok szempontból szerencsétlennek tartom. Nem ez most a fő témánk, de én Ferenc József helyében egyrészt megfogadtam volna a cár tanácsát, hogy csak főbűnösöket büntessen keményen, a megtévedteknek adjon kegyelmet, másrészt BŰNÖS mulasztásának, illetve háttérmanipulációnak tartom, hogy miért nem alakított kormányt már 1849 végén, vagy 1850 folyamán olyan magyar politikusokból, akik vagy kezdettől ellenezték a forradalmat, vagy résztvevőként ábrándultak ki belőle. Ez esetben nem lehetett volna szó KIEGYEZÉSRŐL, mert nem is ismerték volna el egy percig sem Kossuthékat a Nemzet képviselőinek, vagyis nem minősítették volna a harcot a király és az egész nemzet közöttinek, polgárháborúnak mutatták volna fel, amiben a felkelők a nemzetnek csak egy részét képviselték és a zömét terrorizálták. 1849-50-ben ehhez könnyű lett volna tömegbázist találni, az természetes, organikus módon létezett is. A túlzott megtorlás és az ország bűnösként kezelése ennek lehetőségét oszlatta szét és 1867-re sikerült a közvélemény fősodor álláspontjává tenni a hazugságot, hogy Kossuthék "a Nemzetet" képviselték és emiatt alakíthattak kormányt a hazatérő emigráns Grand Orientes forradalmárok, elvéve a lehetőséget az igazi hazafiak elől, akik emiatt soha nem is szerveződhettek politikai erővé. A király kormánya maga szabotálta el ennek lehetőségét! Vagyis én nem vagyok felhőtlenül Habsburg-rajongó... Természetesen Ferenc József ebben nem összeesküvő volt, hanem korlátolt, nem vette észre, kik, miért manipulálják.

Kossuth olyannyira előre látta, hogy mi a célja, hogy a Pesti Hírlap átvételekor tett nyilatkozatában megígérte, nem fogja a dinasztia trónfosztását hirdetni, tehát nyilvánvaló volt ról,a hogy ezt az opciót képviseli. Egész életútját kell majd elemezni és látni fogjuk, hogy építették őt fel a felforgató háttérhatalom káderének szőröstül-bőröstül.
A forradalom sajnos nagyon is győzött, ezért robbant ki a nemzetiségi szeparatista mozgalmak támadása, ami magyarirtásokhoz vezetett, a szeb lázadók a román lázadókhoz írott levelüket ezzel kezdik: "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!" Ez volt a győztes forradalom eredménye...
Hogy a 48-asok vállalták Kun Béláékat, arra sok bizonyítékot hoztam eddig is. Kapcsolataik Marxékkal, vörös ideológiájuk, ha kevés, majd még hozok. Hoztam Kossuth és Szemere levelezését a forradalomról, amely könyörtelenebb lehet majd, ha győznek az osztrák sereg ellen. Szerinted mire készültek még?

Bobkó Csaba írta...

Féleértés ne essék, az én felfogásom a tradícionalistákéval a múltbeli kuruc-labanc összecsapás történelmi értékelésében esik egybe, gondolom, túlnyomó részt. Sem vallási-szellemtudományi filozófiájukkal nem foglalkozok, (Hamvas Béla értékelésében gondolom, szemben is állunk), sem a jelenre nézve nincsenek Habsburg-restaurációs vágyaim. Az utóbbi esélyét egyébként én is nullának tartom és ez nem aggaszt. Bizonyos rántottákból már nem lehet tojást visszacsinálni. Számomra a múlt igaz, tényeken alapuló értékelése, a hamis propagandakép leleplezése arra jó, hogy ennek tanulságait a jelenbeli és jövőbeli politikai cselekvés során hasznosíthassuk. Hogy felismerjük a múltbeli kártevők mai utódait, a romboló folyamatok mai képviselőit.
Szerintem koronázási ambíciója jelenleg Orbán Viktornak van, esélyét a trónra nagyon is reálisnak tartom, hogy ez a haza szempontjából inkább hasznos, vagy inkább káros, annak megítélését most nem hamarkodnám el. A személyiség kicsit sem rokonszenves, az biztos, de belátom, hogy bizonyos szerepekre bizonyos alkat kell. Ahogy Haynau alkata is megfelelt az ítéletvégrehajtói szerepre, miközben nem irigylem érte, bűnösnek, gonosznak sem tartom. Gonosz Görgei volt, (nem Világosért,az jótett volt), amikor Zichyt igazságtalanul kivégeztette, őt ezért nem tekintik gonosznak a kurucok.
Orbán királyságának ügyét még fontolgassuk, a tardícionalisták helyből biztos felháborodnának még a felvetésére is. Helyből én is felháborodtam, de az utóbbi események felértékelik a stabilitást és jelzik, hogy mindenképpen valami egyszemélyi uralom vár ránk, vagy a káosz, akkor meg az is szempont, hogy más jelölt nem lenne-e rosszabb. (Mert Orbán nem kormányoz elég jól, elég igazságosan, elég nemzeti érdek-központúan)

MN írta...

Kossuthék inkább egy francia típusú köztársaságot akartak, mint proletárdiktatúrát. A kisebbségi kérdést pedig jobb lett volna akkor, a magunk erejéből elintézni, nem egy elveszített világháború után mások kénye-kedvének kitéve.

Bobkó Csaba írta...

A francia típusú köztársaság nekem semmi jót nem jelent.... Az ún. proletárdiktatúra természetesen soha, sehol nem volt proletárok diktatúrája. Okkultista felforgató értelmiségiek diktatúrája volt, akik mögött általában a legfőbb bankárkörök álltak. Akárcsak Kossuth mögött.
Egyrészt szerinted hogy kellett volna a kisebbségi kérdést a magunk erejéből "elintézni"?
Másrészt észre kell venni, hogy épp abból lett a tragédia, hogy a "magunk erejéből" próbálta Kossuth intézni, az országban béke volt , a nemzetiségek között is, amjg nem volt forradalom. A leverése után megint béke lett. Tehát logikusan a kisebbségi kérdés legjobb intézése az lett volna, ha nem csinálnak forradalmakat és ha a felforgatók nem állítják elő a nemzetiségeket (köztük a magyart) egymásra uszító nacionalista ideológiát. A világháború után Trianon óriási részben a kurucok és Kossuthok hőskultuszának eredménye volt, ezért tekintették magyarok tömegei győzelemnek a király magyarok általi lemondatását, vagyis országunk belülről meggyengítését épp egy ilyen vészhelyzetben. Mert nem tudták értékként kezelni azt, ami érték volt, nem hazájukkal azonosultak, hanem annak ellenségeivel.

Loxon írta...

Személy szerint úgy gondolom, ma a négy évvel ezelőtti MDF-hez hasonló, szándékosan zavarkeltő ügynöki heccpártokon és egyéb formációkon, valamint néhány naív és kevéssé átgondolt monarchisztikus nekilendülésen túl senkinek nincs direkt Habsburg-Lothringen-restaurációs törekvése. A dolog a helyén van kezelve, a retrospekció, a múltnak adózó tisztelet és a legitimitás elvi elismerése terén. A mostani helyzetet természetesen egy groteszk és plebejus Orbán-koronázás sem stabilizálná, Legfeljebb átvitt értelemben beszélhetnénk ilyesmiről, amennyiben ezzel arra céloznánk, hogy a jelenlegi demokratikus garnitúra leváltása nem időszerű. Valóban kétséges, hogy az-e, a nyilvánvaló egyet-nem-értések ellenére. A szocialisták és/vagy liberálisok újbóli hatalomra kerülése katasztrofális lenne, a sok tekintetben még éretlen Jobbiké pedig bizonyos értelemben talán túl korai, elhamarkodott, ami szintén katasztrofális eredményhez vezethetne. Ennek ellenére remélem, hogy jó eredménnyel szerepelnek a Fidesz mellett. Fontos lenne legalább tovább négy év ahhoz, hogy bizonyos egészségesebb folyamatok végre ki tudjanak bontakozni az 1990-es rendszermódosítást követően.

Julius Jakob Freiherr von Haynau táborszernaggyal kapcsolatban csupán annyit jegyeznék meg, hogy soha nem volt ítéletvégrehajtói szerepe, sőt még bírói szerepkörrel sem bírt. Az ő jogi szerepe mindössze arra vonatkozott, hogy a lázadó tisztek ügyét a tőle függetlenül működő és ítélő katonai bíróságok elé terjesztette. Ez kötelessége is volt. Az ítélet természetesen sok esetben nem lehetett más, mint halál. A történészet azonban arról is tud, hogy számos esetben a táborszernagy az ítélet enyhítését kérvényezte (ez viszont nem tartozott kötelezettségei körébe). Más kérdés, hogy ezt sok esetben elutasították.

MN írta...

A kisebbségi kérdés Kossuthtól függetlenül is terítékre került volna, az antantnak a kisebbségek szítása bevett fegyvere volt a soknemzetiségű monarchiával szemben. A kisebbségi kérdést (a magyarirtók leverése után) bizonyos fokú autonómiával, kisebbségi jogokkal lehetett volna megoldani. Egy Eötvös féle programmal, ami a kiegyezés után ugyan életbe léptettek, de meg nem valósítottak.

Másrészt ha sikerül kikerülnünk a monarchia szárnyai alól, akkor önállóan dönthetünk a háborúba való belépésről, meg eleve a külpolitikánkat saját akaratunknak megfelelően alakíthattuk volna. Persze, tudom hogy a történelemben nincs >volna<..

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, persze én is úgy gondoltam, hogy a mai tradícionálisok bizomnyára nem képviselik a Habsburg-restauráció programját, de mivel erről inkább csak találgathatok, így fogalmaztam. Egyébként történelmileg hosszú távon semmit nem lehet nulla valószjnűségűnek mondani. Itt beugrik Czike László nyilvánvalóan gúnyverse OV esetleges balkézrőli "Habsburg származásáról", de ezt inkább virtuóz tréfának vélem blogom egyik inspirálójától. (sok ilyen játékos dolgot írt, bár ennek forrásául egy állítólagos Felcsút-környéki közismert legendát ad meg, de az ilyenekt is tudatosan terjeszthetik valamilyen arculatépítő háttérerők)
Egy VIktor-koronázás groteszkségére nem is a plebejus a megfelelő kifejezés, mert itt valami rosszabbról van szó, gondoljunk bele, hogy a "reménybeli uralkodó" családi köréről ilyen újsághíreket olvashatnak az "alattvalók", hogy például a vejét feljelentették falopásért és a felcsúti jószágkormányzója ("polgármester") ellopatta egy helyi juhász trágyáját...
"Udvari híreknek" több mint groteszk az ilyen.
Haynau "ítéletvégrehajtói" szerepkörét természetesen nem szó szerint, jogkörileg értem, azt hiszem, a kifejezés megállja a helyét. Ha már kurucék démonképét ilyen aktívan használják, érdemes felvenni a kesztyűt, én már megtettem Petőfi és Haynau egykori gyűlöltségének összehasonlításával és az eredméyn elég "érdekes" lett. Haynau nevének megtisztítása a tények ismeretében kötelességünk. Bresciai helytállásáért is, a magyarországi katonai érdemeiéret is. A kivégzések adminisztrálása tragikus, főleg annak fényében, hogy a király akaratlanul is, az őt irányjtó manipulációra vakon kollaborált a felkelők hőskultuszának kiépítőivel. De ez későbbi bejegyzések tárgya lehet.

Bobkó Csaba írta...

Itt most nem mennék bele, mert egész bejegyzéssorozatot tervezek a nacionalizmusok történetéről, felforgató harci ideológiai fegyver jellegéről és a népek mesterséges egymásnak ugrasztásáról. Kosssuthtól nem volt független a magyar nacionalizmus kiépülése, ami automatikusan együtt járt a többi társnépével. Kossuth személyesen öntött olajat a túzre, a szerbek először tárgyalmni akaró küldöttségét kardjára csapva zavarta haza (ennek hiteles forrását azért még keresem...), Erdélyben pedig azzal indult az erőszak spirálja, hogy honvéd-kényszersorozás ellen tiltakozó román parasztokba lőttek Kossuth székely katonái és párat fel is akasztottak. A román többségű Pandora-szelencében...
És mindenekelőtt flejtsük már el ezt a logikailag téves kiindulópontot, hogy Trianon a nemzetiségi megoszlás miatt volt!!! Trianonban új soknemzetiségű államokat hoztak létre, ahol az utódállamok némelyikében az uralkodó népcsoport aránya kisebb volt, mint a magyaroké a mi királyságunkban. (Csehek, szerbek) Tehát a kérdés nem ez, a térségben nem lehetett etnikai határokat húzni, ileyneket nem is húztak, a téma nem ez. A téma a háttérhatalom kavarásai, a nacionalizmus, mint felforgató szellemi termék és az egye országok elitjeinek államépítési tudása, művészete. A románok elitje ebben mester volt, a magyar elit művészi szintre fejlesztette az önnsorsrontást. Lásd a Klapka-bejegyzést. Ehhez kiváló segítség volt a kuruckultusz.

MN írta...

>És mindenekelőtt flejtsük már el ezt a logikailag téves kiindulópontot, hogy Trianon a nemzetiségi megoszlás miatt volt!!!<

Ha jól emlékszem én ilyet soha nem állítottam.

Bobkó Csaba írta...

Akkor nem neked írtam! :-) Szerintem egy általános félreértés az ügyben.

Nemzetstratégia írta...

"Pap Gábor interpretációjában a manicheusok vallása egy "feltétel nélküli szeretetvallás". Aki rákattint, épp ezt az előadását hallhatja."

azzal foglalkoztál amit mondott vagy nem azzal foglalkoztál? Egyszóval sem említetted meg. Egy többórás elődást belinkelni, hogy ez állítja a labancokról, teljes eszement baromság. alig 3 percben beszél róluk. Süketelsz, terelsz ,maszatolsz.

Továbbra sem azzal foglalkozol amit Pap G. állít a labancokról, hanem Pap G személyét támadod. Ezért hiteltelen minden amit állítasz.

Bobkó Csaba írta...

Pap Gábortól két videót linkelek a bejegyzésben, az első ez: "Pap Gábor: Haynau-imádó Vona a legsötétebb ideológia képviselője" Nehéz lenne a konkrét tárgyszerű érvelésével vitába szállni, mert ilyet nem alkalmaz . Kinyilatkoztatja, hogy Vonáék a legsötétebb ideológiát terjesztik, mert nekik nem az aradi vértanúk a magyar nemzeti hősök, mint normális hazafiaknak, hanem Haynau. Ennyi, hangulatkeltés, nulla érv. Én ezzel szemben a bejegyzésemben elég sok forrás felmutatásával igazolom, hogy a Pap Gáborék által dicsőített manicheusok egy emberiségellenes szekta és hogy ezek ott vannak a kurucok, forradalmárok szellemi előfutárai között. A konkrét érvelést pap Gábornál kellene hiányolnod, nem nálam...

Névtelen írta...

"Továbbra sem azzal foglalkozol amit Pap G. állít a labancokról, hanem Pap G személyét támadod. Ezért hiteltelen minden amit állítasz."

ehhez a stílushoz..hogy a személyt támadod, meg nem azzal foglalkozol, amivel kéne, már volt szerencsém..ismerős! olyan, mintha az egészet egy kaptafára írnák, vagy trágár, vagy kitérsz a konkrét válaszadás elől: általában ez a kettő a "vád" ha hozzászólsz valamelyik unatkozó kispolgár nagy elméletéhez.

kételkedő írta...

Hol támadja Pap személyét? Végig a katárok, a manicheus szekták ideológiájáról ír, ahova pedig Pap és a retorikája is - bevallottan - tartozik. Én nem láttam sehol, hogy a személyét támadja, inkább a világszemléletét, a vázat, amire ez az ideológia fel van építve.
Abba meg szerintem sem érdemes részletesen belemenni, hogy egy nemlétező épületben hogy nyílnak-csukódnak az ajtók.

Bobkó Csaba írta...

Valóban minősítem a bejegyzésben erős kifejezésekkel Pap Gábor személyét, hogy szaktaguru, stb, de egyrészt nem szeretem a kiherélt, sima modorú polkorrekt bürokratadumákat, másrészt úgy vélem, a bejegyzés tartalmi részei indokolják, hogy ilyen módon minősítsem a manicheusok legismertebb magyar apologétáját. Persze látva az indulatot, amit teljesen érthetően keltenek ezek a szeméyl-minősítések az illető tisztelőiben, belátom, hogy helyesebb lenne egyszerűen kihagyni ezeket és csak a tárgyi kritikára korlátozódni. Az igazság az, hogy a stílus az egyéniségem velejárója, lehet ugyan önfegyelemmel korlátozni ezt, de valahol kiherélésnek érezném. A "támadás" okozta stressznek lehet hasznos funkciója, a szektatagokat ugyan csakis sündisznóreakcióra készteti, a nem teljesen hipnotizált tudatúakat azonban később meggyőzheti. "Bogár a fülben". A csendes tartalmi kritika figyelemfelkeltés nélkül kevesebb ingerküszöböt lép át. Az sem megy, hogy csak a kuruc-párt propagandistái szidják habzó szájjal a "labancokat", a tartalmi vitát gondosan kerülve, a másik irányból meg mamlaszként udvarisan mosolyogva érveljünk az igazunk mellett... A dolgokat néven kell nevezni, a szélhámosok szélhámosok, a tisztesség megköveteli a gazságok feletti felháborodást is. Természetesen csak a felháborodás kevés lenne, de úgy érzem, én érvelek is, gondolkodó emberek összevethetik az één érveimet és más "labancokét" a kuruc-párt érveivel, illetve ezek hiányával.

Névtelen írta...

ha abból indulunk ki, hogy a "világ" belőlem való,akkor helye nincs semmilyen bizonyozásnak.
Egyszerűen a tényekhez rgaszkodó egyik hozzászóló szavai csengtek ismerősen. S fogadok, hogy már volt szerencsém hozzá.

Bobkó Csaba írta...

Kiegészítettem a bejegyzést az "Agresszív szeretetvallás" és a "Rituális eutanázia" részeknél. Az elsőnél még egy katárok által meggyilkolt katolikus vértanú pap képével (köszönet Szász Péternek, forrásként linkeltem bejegyzését), a másodiknál a gyermekeutanázia kísérletének egy esetével, illetve azzal, hogy a késői katárizmus "hitélete" szinte már csak az eutanázia görcsös erőltetéséből állt, amihez a lakosság nagy részét kellett kicselezni.

Attila (PV) írta...

Szerintem túlkombinálod.

MINDEN ideológiában, mozgalomban, ami számottevő töneget mozgaat megjelennek a "sötét erők" hogy valamelyest a saját javukra fordítsák.
Ez igaz a vallásoktól a politikai irányzatokig mindenre.

De ez nem jelenti azt, hogy minden ideológia használhatatlan, romlott.

A kokárdával sincs semmi baj, ameddig a magyarok többségének a szabadságvágyat jelenti, és halvány ibolya gőzük sincs a háttérben húzódó gnosztikus mahinációkról.
Ugyanez igaz a régi és új vallásokra is.

Ha meghallgatod Pap Gábor más előadásati, amibe a gyereknevelés módszereit is belekeveri, akkor nyomát sem találod az életellenes eszméknek, sőt !
Pap Gábor is Molnár V. József elméletein halad, amik bizony a teljesen normális család képét "sulykolják" előadásról előadásra.

A "sötét erők" olyanok mint a rák.
Mindenütt jelen vannak, és ha a szervezet immunrendszere elég erős, akkor folyamatosan és sikerrel tud ellene küzdeni.

Tehát nem kell mindent kidobni, amiben ki lehet mutatni a gnosztikusok, kabbalisták, vakolók meg egyéb, rejtett szándékú csoportok jelenlétét.

Az átlag ember nem olyan jól informált, és ösztönösen a "jó" irányba igyekszik, és nem válik sátánistává attól hogy feltűzi a kokárdát, vagy megpróbálja kivonni a kereszténységből az Ószövetséget.
Aki meg szeretne mélyebben belelátni a dolgokba, az le tudja hámozni mondjuk a manicheizmusról a rárakódott sallangot, és megtalálja a szeretetvallás alapjait.
Attól, hogy bármelyik ideológia egyes képviselői tudatosan vagy félrevzettetve furcsa dolgokat műveltek, még nem biztos, hogy az iseológia a hibás.

A képlet leegyszerűsítve a következő:

Európába nem jutott el Jézus tanítása, csak Saul-Pálon keresztül, akik kiherélte az egészet az Ószövetség hozzácsapásával.
Ez prímán illeszkedett a hódító gyarmatbirodaom uralkodóinak stílusához.
Jézus tanítványai keletre mentek, a Pártusországba és Indiába...
Itt alakult ki a Manicheizmus az igazi tanítások alapján.
Ez viszont komoly ellenfélnek bizonyult a Római birodalomban és a judeo-kereszténységen nevelkedett európai elitnek, ezért tűzzel vassal irtották és próbálták lejáratni...
Ennek utolsó hullámát a magyarok hozák be és ezért gyűlt össze az összesített nyugati haderő 907-ben, hogy "a magyarok kiirtassanak!"

Bobkó Csaba írta...

Te ezt így kinyilatkoztatod, én meg utánajártam a tényeknek... A manicheusok dicsőítése Pap Gáborék részéről csak hazudozásnak minősíthető, mert legalább németül olvas, és németül is kiderül minden disznóságuk, a katároké is.

egy vélemény írta...

Förtelmes ez az írás. Árad belőle a gyűlölet. Pap, Szántai és Molnár V. munkássága több ezer embernek a szemét nyitotta fel és nyitja fel a mai napig. Ez a szánalmas sértegetés sem fog ezen változtatni.
És csakazért is, bármit mondhattok: a Habsburgok magyarellenesek voltak (a többségük legalább is).

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm meggyőző és szemfelnyitó ÉRVELÉSEDET! :D

Névtelen írta...

Olyan embernek nincs mit írni, aki valamit már véglegesen elkönyvelt magában. Itt az érvek és magyarázatok nem érnek semmit. Ezt nem is neked írtam, hanem annak aki idetéved, mint én is véletlenül.

Egyébként nagyon szívesen!

Bobkó Csaba írta...

Aki véletlenül idetéved, az lát az én részemről egy halom információt, szakirodalmi idézetet és érvet, a te részedről, mint a Pap Gábor-csapat képviselője részéről egy sértett hörgést. Mit gondolsz, melyik a meggyőzőbb, főleg az értelmes olvasóknak? :-)

Névtelen írta...

Számomra az ön érvelése a meggyőző, Bobkó Csaba. Köszönöm a munkáját, nagyon sokat tanulok belőle. Mert én is tudom pár éve, hogy ez félrevezetés, de nem tudtam eddig nevén nevezni a dolgokat, mert nem volt hozzá meg a kellő tudásom, csak láttam, éreztem, hogy hazudnak. Még egyszer köszönöm,remélem, sokáig folytatja a leleplezést!

Névtelen írta...

1302-ben Budán egy elég érdekes történelmi esemény zajlott le. A konfliktus oka, a hivatalos verzió szerint, Károly Róbert és Vencel trónviszálya volt. A pápa követe interdictum alá vonta a budai polgárokat (mivel a későbbi Mátyás-templom volt fő gyülekező helyük, ebből sejthető, hogy elsősorban a német ajkú lakosságról van szó), mire azok "kiközösítették" a pápát és a magyar egyházi vezetőket, majd saját kezükbe vették a dolgokat és önállóan kezdték gyakorolni a vallást. A történet, ebben a formában, elég életszerűtlen. Elképzelhető, hogy szerepet vállalt itt valamelyik, - akkor már a templomosok által Európába hurcolt, - eretnek irányzat?
Tihamérffy

Bobkó Csaba írta...

Rémlik, hogy valakik szerint igen, de nem ugrik be, hol, ki írta. Mindenesetre az eretnekek és zsidók szimbiózisa jól dokumentált a katár vidéken, akiknek kortársai a magyar késő-Árpádok és többször utaltam rá, hogy a pápák végig párhuzamosan intik a magyar királyokat II. Andrástól a katár tartományurakkal, hogy ne bízzák az állami jövedelmeket zsidó és nálunk izmaelita (valójában ál-iszlám zsidó!) bérlőkre és ne engedjék, hogy a zsidóknak keresztény rabszolgái legyenek, pl. pedofil célra is. Az 1302 előtti évtizedekben, háromnegyed évszázadban zsidók bérlik a pénzverdét, a vámokat. adókat, héber betűk a felségjelek a magyar királyi pénzeken és tudjuk, hogy Károly Róbert erős központi hatalmának kiépülésével, a pénzügyek királyi kézbe vételével e bérlőréteg szájából kiesett ez a nem akármilyen csecs. Tehát a pápaellenes megmozdulás mögött ugyanúgy sejthetünk zsidókat, mint nyugatabbra mindenhol. A bogumilokat-katárokat feltüntető Európa-térképek némelyikén bejelölik a Csepel-szigetet is...

KG írta...

Pap Gábor, Szántai, Avatara, a szabadkőműves (Fehér Sas Páholy) Balogh Béla és a hasonló
újgnosztikus elveket valló áltanítók közös nevezője az antikrisztusi prototípus Nimród dicsőítése.

Bobkó Csaba írta...

Ez jól illik a képbe, hogy a gnosztikus ideológusok egy mitológiai puccs keretében az Alvilág Urát helyezik a letaszított Jóisten helyébe. A A katár Csipkerózsikától a feminista Demónáig - A 19. századi álfolklór felforgató/illuminátus gyökerei és a mai dús (mérgező) termés" c. bejegyzésben hoztam erre példákat a Csipkerózsika-sztori és egy katár sárkányos mese kapcsán. Jellemző, hogy a felforgatól a 19. század során tették programmá az ál-őstüörténetek, "népi hagyományok" legyártását,. amikbe csupa ilyen felforgató mitológiát rejtettek. A Herderek, Grimmek, Benedek Elekek mai követői a Pap Gáborok és társaik. http://kitalaltujkor.blogspot.com/2014/09/a-katar-csipkerozsikatol-feminista.html

KG írta...

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy a szabadkőművesség valójában Nimródot tekinti a vakolók ősének. Ő volt az első építőmester, aki tornyát Isten ellenében emeltette. Tulajdonképpen a folytonosság megvan, de mára már szellemi szinten.

Unknown írta...

Kedves Gábor Jeromos Kónya! Talán bele kellene hallgatnod a Gyógyító meditáció c. könyvhöz mellékelt CD-be. Ha Jézus Krisztus helyett ennek ellenére Nimródot hallanál ki a szövegből, akkor javasolnék egy sürgős fülmosást. Előítéleteid és tájékozatlanságod iránti elfogadással és tisztelettel, Balogh Béla.

Unknown írta...

Béla Balogh...Itt se mindenki az, aminek mutatja magát. A hozzászólásokból érthető lesz.
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/08/az-egyetlen-szinesz-aki-nem-vette-at-az.html#comment-form

KISLAKÁLL@GMAIL.COM írta...

SOK-SOK BUTASÁGOT ÍRTOK ITT, GYEREKEK. hOGY MIKÉNT LEHET MEGÍTÉLNI A MÚLT CSELEKEDETEIT, AZ EZEKET KIVÁLTÓ ŐSEINK GONDOLATVILÁGÁT, AHHOZ CSAK FEL KELLENE NÉZNI AZ ÉGRE. uGYANIS AKKOR NEM VOLT TESCO, aUCHAN ÉS EGYÉB ALI-BABA BARLANGHOZ HASONLÓ KINCS-TÁR, HANEM KEMÉNY MUNKÁVAL, KOMOLYAN TERVEZVE KELLETT MEGMŰVELNI A FÖLDET. s AZ A FÖLD, A TERMÉSZET NAGYOBB ÖSSZEFÜGGÉSEKRE IS RÁVEZETTE A KEMÉNYEN DOLGOZÓ, BÖLCS PARSZTEMBERT. TUDJÁTOK TI, MI AZ, HOGY "DOLGOZNI"? VAGY "TERVEZNI"? mENJETEK KI EGY LAKATLAN SZIGETRE, S OTT RÁJÖTTÖK, KIK VAGYTOK. TESCO ÉS AUCHAN NÉLKÜL. ÉLŐSKÖDŐK. 2015.SZEPTEMBER 16.

Bobkó Csaba írta...

Találgatok: csak nem katár-rajongóhoz van szerencsém? :-) Itt elvileg érvelni is szabad, de nemigen tartok ilyen fejleménytől... :-)

Névtelen írta...

Na végre valaki érti a dolgokat azaz jól gondolkodik. Igen, a legtöbb ember lelkiismereti válságban szenved. Elérték korábbi céljukat s most pedig unatkoznak, van pénzük megvásárolni amit csak akarnak annak ellenére hogy effektíve semmit nem tett meg érte. Önbecsapás áldozatai legtöbbje. Voltaképpen állami gondozottak nagyrésze, mindent pénzért kapnak s eszük ágában sincs hogy önmaga valamit csináljon. Mi több, önbecsülésüket egy másik ember által akarják elérni ! Ez az abszurd. Sokan úgy viselkedünk, gondolkodunk, mintha otthon s a családban minden rendben lenne hogy ennyi idejük van azzal foglalkozni amit úgysem tud megváltoztatni. Igen, ki kéne menni a földekre és meg kéne művelni, vagyis nem csak elmélkedni kéne s illúziókat kergetni hanem valamit abból meg is kéne mutatni. Az a baj hogy keveset foglalkoznak a Nővel vagy Nőkkel. Pedig mi emberek semmit sem tudunk csak a szaporodáshoz értünk. Ha nincs kint a föld megművelve akkor szaporodás sincs azon a helyen. Felébredés ? Ugyan már. Mikor én reggel felébredem annak van egy látványos tünete. Igen, a Nő iránti vágyam köré építem s épűl minden. Nincs más csak a Nő ! Ugye tudjátok férfi társaim hogy mit vagy melyik női testrészt szinbólizál ősidők óta a virág !? Akkor ugye világos hogy Hamvas Bélának miért van egy virág a szájában a könyve borítóján !? Nem csak vagy csupán azért mert a beszéd az maga a tetemtés hanem mert...! Nem tudom követhető vagyok-e ? Értsétek meg " tudós " urak hogy azért kutattok meg áskálodtok a múlt bugyrában mert hiányzik életetekből a Nő ! Menj ki és éld, élvezzd az életet ! Ne agyalj és főleg ne dohányozz. Kevesebb húst s több zöldséget-gyülölcsöt, lehetőség szerint saját termésből. Akinek nincs partnere ill. felesége az ne végezzen túl gyakran önkielégítést....havonta egyszer. S meglátod, észre veszel valamit magadon....reggel ( tudjátok, ébredéskor ), igen hogy ujra van vágyad...igen a Nő !

Névtelen írta...

http://m.youtube.com/watch?v=JGxoPhX_Tfs

Erre a videora mit lehet mondani? Termeszetesen nem nagyon lehet ennek szakirodalma, mert tudtommal a folyok cimerbe "magyarazasa" 16. szazadi jelenseg, viszont tenyleg felmerul, hogy miert ez a negy folyo az, ami. A Fekete-erdotol Fekete-tengerig folyo Duna, amely megtisztitja a bunoket (a fekete-tengerieket nem tudom, hogy, amikor csak lefele folyas van), a tatra-matra-fatra apa-anya-fiu belemagyarazas, a karpat-medence alakja agy, es erdely a kisagy (ami nelkul nincs normalis gondolkodas, tehat ezert kulcsfontossagu), nos, mindezek tenyleg arra utalnak, mintha a magyar kivalasztott nep lenne, egyszeruen tul sok a veletlen. Am ennek sehol semmi bizonyiteka nincs, meg olyan szinten sem, ahogy egy ujszovetseg kinyilatkoztatas (lehet). A Pap Gabor-jelenseg szamomra feldolgozhatatlan, keves olyan ellentmondo szemelyiseget ismerek, mint o, ennel konnyebben meg Kossuth es Petofi is megfejtheto. Persze nevetseges dolgai szamos van, Kossuth szamara a kos ut, mert koskent halad elore, es azt is hozzateszi, hogy bar Kossuth nem tisztelte annyira (ha ha) a koronat, megis Matyas kiraly reinkarnaciojakent tisztelhetjuk, mint magyar jellem. Egyebkent kulon erdekes, hogy allandoan szidja az MTA-t, szinte minden eloadasaban, el nem merem kepzelni, hogy a konyveiben is ennyit gyulolkodik, vagy csak a hallgatosagaval ilyen kedves?

Van eloadasa a Bank banrol es a Ludas Matyirol, mindkettoben az ujraertelmezest hirdeti, a regi elgondolasok levetkezeset. Egyebkent Szent Istvant tiszteli, tehat vegkepp felborulhat a nezokozonsege ertekitelete.

Amugy rengeteget zsidozik, alapgondolata az ikermondak kulonbsege, mi a Hunor es Magor szerinti testveriesseg vagyunk, a zsidok a Kain es Abel szerinti oldokles. Persze arrol szot sem ejt, hogy a Hunor es Magor-fele testveriesseg a szlav mondakban is megvan, csak mas nevvel, es ok talan harman vannak, tehat annyira megsem csak a hun utodok ilyen testveriesek.

Bobkó Csaba írta...

Egy szláv változatban Leh, Cseh és Rusz a három népalapító fivér és egy alváltozatban egy csodálatos szarvast űzve találnak új hazájukra...

ÁCS LÁSZLÓ írta...

Az rendben van, hogy utólag már ballépés volt 48. -Nem mellesleg SZABADSÁGHARC volt, nem pedig egy országokat letaroló birodalomkiterjesztés.-De, hogy hazaárulónak állítság be az Aradi vértanúkat az azért már vérlázító. Tehát köszönjük meg a Habsburgoknak, hogy kivégezték őket. Ha hazaárulók lettek volna, szerinted nem mi végeztük volna ki őket? Ja és hogy a nemesség és parasztság nem kicsit örült volna ha eltakarodnak a zsarnoki hatalom képviselői és annak kiszolgálói.

Bobkó Csaba írta...

Milyen zsarnoki hatalom?

ÁCS LÁSZLÓ írta...

A Habsburgokról te csak jót hallottál?

Bobkó Csaba írta...

Retorikai kérdésed komolytalan. A magyar emberek többsége a Habsburgokról csupa rosszat hall... :-) Rájtak már itt előtted hasonló konformisták, akik sok mindent elhisznek becsületszóra, de nem öregbítették a kurucos történelemszemléletben hívők tekintélyét. Mert nem tudtak felfogásuk mellett racionálisan érvelni. Úgyhogy most megmutathatod! :-)

Névtelen írta...

A szintézist tetézi a tény, hogy a Horváth Róbert-Baranyi Tibor Imre(-Vona Gábor) fémjelezte Magyar Hüperión is közöl tanulmány(sorozato)t a Grimm-mesékről (pozitívan), ill. egy XX. században is katár-rózsakeresztes okkult dolgokat kutató francia arisztokrata gondolkodó életrajzát, és a szerző fájlalja, hogy valószínű halálával végleg megszűnt a nyugat-európai szellemi műhely (mármint nem a nagyobbak, hanem az általa üzemeltetett). A cikk (csak egy fordítás): Ernesto Milá: Charbonneau-Lassay és a katolikus ezoterizmus a huszadik században. A Magyar Hüperión 8. számában van ez, közvetlenül Vona tanulmánya előtt. :) Ebben van szó rózsakeresztességről, katharokról, egészen pozitív fényben. A kuruc-labanc vitához ez feltétlenül illik, mint "kivétel". (nagyjából kerek 1 évvel a választások után jött ki a lap ezen száma) Főleg ennek utócsengésű fényében: félelmetes látni a választások előtt 1-2 hónappal meginduló lejáratókampányt (nem csak a Jobbik ellen, na nem mintha másnak szükség lenne erre, hiszen van, aki egész évben magát járatja le), és utólag csak néz az ember, hogy a Magyar Hajnal teljesen eltűnt, a Jobbik labancozása abbamaradt. Novákot kirúgták, de a Zrínyi Ilona-mániás felesége maradhatott. Naiv várakozás a kokárda kidobása a Jobbik programjából, erre nemcsak a nemzetiek, de a nemzetellenesek sincsenek felkészülve (tippre utóbbiak ha megtudnák, hogy valójában a kokárdások voltak a felforgatók, akkor újra kokárdáznának, de most csak nemzeti dolgot látnak bele).

FL

Bobkó Csaba írta...

Megvan a Hüperión e száma, rettentő naív, dilettáns felfogásúnak tartom a Grimmékre vonatkozó eszmefuttatásaikat. Illetve ez egy elég jó példa arra, hol vannak nézetkülönbségeim a tradícionalistákkal. Ők ideológiájukhoz illesztve hinni akarnak abban, hogy Grimm valódi népmeséket gyűjtött, de hangsúlyozzák, hogy a buta nép persze csak öntudatlanul őrzött meg csökevényesen egy hozzá a magasabbrendűektől lesüllyedt mítosz-készletet. Én ezt csak ott vitatom, hogy a sztorik zöme sosem vált népmesévé, vagy ha valamikor igen, az már a vakoló Grimmek és Benedek Elekek közvetítésével történt, kalendáriumok útján... :-) Igen, ha a ballibsik felfognák, hogy a Piros-Fehér-Zöld szimbolika mögötti hősök az ő elődeik, tán kitűznék a kokárdát, bár akkor egy darabig keresniük kéne, miért lehet gyűlölni a mucsai magyar népet... :-)

Névtelen írta...

A Grimm talán nem ebben van, volt egy mesesorozatuk, nem tudom, melyikben, az utóbbi fél évben két összvásárlással vettem meg az összes MH számot, és olvastam el kb. február óta más olvasmányok mellett, most az utolsót bújom, benne Vonáné cikkével, amit több okból is kritizálhatnék, de inkább hagyjuk. A Grimmre nem is nagyon figyeltem fel, mert nem vagyok egy mese-szakértő (se semmilyen szakértő, hehe), de a katár-rózsakeresztes cikket olvasni meglehetősen mellbevágó volt. A mostani iszlám vonulat is érdekes, most elkezdtem leírni, de kitöröltem, mert annyira nem fontos, főleg a fenti téma miatt.

Még a fentihez két fél-off: személyeskedés az lett volna, ha mondjuk beleköt valaki Pap Gábor kinézetébe, neveltetésébe, anyagi körülményeibe, vagy csak egyszerűen leostobázzuk.

Sajnálom, hogy a fenti konzervatív teakörös tényt nem olvastam Haynauról, hogy Haynau enyhített volna néhány ítéleten (ahogy enyhített is, golyóra kötélről, Zichy Ödönnek nem enyhített ennyit se Görgei [kétszer is félregépteltem Görgeit Görgeu-nak, aztán eszembe jutott, hogy ha Klapka lehet komarnói hős, Görgei miért ne lehetne Görgeu]), vagy hogy milyen szerepe volt pontosan 1849-ben, mert felhasználhattam volna a Haynau-szobrot a Citadellára oldalhoz. A kérdés most aktuális, mert a Fidesz ahhoz is hozzá akar nyúlni, ki tudja, mit terveznek fentre. Az oldalt töröltem, mert részint kifogytam a témából, részint lusta voltam tovább kutatni; és amúgy is véget ért volna a lap, mert pár héttel később törölték a profilomat (nem törölték, csak bejelentettek, hogy nem a rendes nevemen vagyok fent [hurrá, 5,5 év után észrevették...], a személyimet meg nem volt kedvem megadni, mert közben sikerült az sms nélküli fb-profil regisztráció, így felbátorodva kapásból két profillal tértem vissza), mert más admin nem volt a laphoz rendelve, így eltűnt volna az is a profilommal együtt. Tehát nem tudtam előre, hogy törlődni fog, megelőlegeztem neki. A "nemzet letért az egyenes útról, és a szabadkőműves utat járta 1920-ig" véleményt Szász Pétertől idéztem a Pannon Frontból, nem én találtam ki. Már nem fontos, de akkor felmerült, mint probléma. Továbbá egy 444-es újságíró (H. Bence) is like-olta az oldalt, kb. 1-2 nappal a megszüntetés előtt... lehet interjút akart csinálni, ezt sosem tudjuk meg, lehet nem is mentem volna bele, úgy nem kell nézettség, hogy ők adják, az durva lett volna. Aztán most júniusban a trikolórban kivilágított Gellért-hegyre a piros szín épp a zászlót érte, arról is lökhettem volna egy posztot, hogy pont a komcsi szobor kapja a vörös színt, de alapvetően kimerült az oldal, és igazad volt a túlzott Haynau-mániával, megfontoltabb lesz Lamberg Ferenccel foglalkozni inkább.

FL

Bobkó Csaba írta...

Én is kiálltam itt Haynau mellett, mert indokolt, és mivel az ő alakjával, mint szégyenbélyeggel démonizálják a konzervatív spektrum egészét, fontos felvenni a kesztyűt. De egy hóhér mégsem szerencsés hősnek... Sokakkal érdemes foglalkozni a forradalomellenes táborból, írókkal-újságírókkal is. Persze katonatisztekkel is. Görgeu... :-) Görgauer? :-) Nevetséges, hogy a fészen ma láttam Bercsényi szájába adva egy németgyalázó rigmust. Kurucaink nem tudják, hogy Bercsényinek német anyja volt, ahogy Rákóczinak német neje. Hogy Görgei németajkú volt, ahogy Klapka is, meg igazából Széchenyi is, stb.

Névtelen írta...

A bohóckodáson túl, visszatérve a posztra: magának Mani püspöknek vannak-e viselt dolgai? Erre nem tért ki a cikk. Persze önmagában az idézetek is árulkodók, ha csak egyet tudnának magyarázni, "cáfolni" a manicheisták, az jó lenne. Továbbá felmerül a kérdés, hogy Pap Gábor miért pont manicheista lett? Annyi más minden lehetett volna. Pl. görög katolikus. Vagy az is rossz?

FL

Bobkó Csaba írta...

Tippem szerint Pap Gábor soha nem fog kiállni egy nyílt vitára, szemtől-szembe, az ő műfaja, hogy kinyilatkoztat, kábítja rajongó, bólogató közönségét.

KG írta...

Érdekes adalék, hogy Pap Gábor édesapja és fivére is lelkész.

Névtelen írta...

Na, ez a személyeskedős része a dolognak. :)

Szerintem az az érdekes, hogy egyik előadásában arról beszélt, hogy aki beteg, az azért beteg (pl. érrendszeri megbetegedések, rák, korunk népbetegségei), mert nem normális életet él (az ő interpretálásában: káin-ábeli életet él, nem hunor-magorit). Viszont ő 70 év felett is makkegészséges, tehát akkor ő tényleg a tiszta, igaz magyar utat járja. Mármint ezt nem ő tette hozzá, hanem én. :)

Kádár Magyarországán még Leninről készült filmben tevékenykedett, amire mondhatná, hogy nem volt más választása. Viszont világnézetére hatással van még mindig az a kor, hiszen bár a kommunizmust lerázta magáról, azért a marxista Habsburg-ellenességet megőrizte, azon belül semmiféle váltásra nem volt szüksége 1989 után. :)

FL

Bobkó Csaba írta...

Ez nem személyeskedés, mert nem állítottuk, hogy minden prot. lelkész hazudik a történelemről és az általuk "előreformációnak" nevezett eretnek felforgatómozgalmakról, csak felfigyeltünk a tendenciára, hogy ez a közeg, ennek a fősodra és egyes szubkulturái máig propagandistái a felforgatásnak, miközben épp az ellenkezőjét állítják és talán hiszik magukról. Én is említettem, hogy Hamvas Béla apja eperjesi ev. lelkész, ami beleillik a képbe. Miközben a mai labancok jórésze imádja Hamvast. Világos, hogy itt is hozzászóltak közülük olyanok, akik viszont annyira már nem. Vagy legalábbis látják, hogy itt súlyos probléma van. Az 50-es évek magyar ideológiája nagyobb fokban volt protestáns gyökerű, mint marxista-leninista, ami a maygar történelem "haladó" vonulatának felmutatását illeti. Tervezek írni pl. Benda Kálmán árulásáról, meg a Különös Házasságról is. Addig is ajánlom ez utóbbi film wiki-cikkét. Persze Mikszáth elődei között egy sor ev. lelkész volt...

Bobkó Csaba írta...

Jól feltaláltam a spanyolviaszt. Chesterton már jóval előttem megírta, hogy korunk katárok kora: "sokan úgy beszélnek a reneszánszról, mint arról a korról, amikor egyes emberek hinni kezdtek az életben. Az igazság pedig az, hogy ez volt az a kor, amikor egy-két ember először kezdett kételkedni az életben. A modern gondolkodás kezdetéig soha nem kellett olyan emberekkel harcolni, akik meg akartak halni. Az ázsiai eredetű albingensi tanok megfenyegették ugyan Európát ezzel a szörnyűséggel, de általánossá sohasem lett – csak ma. A katolicizmus az egyetlen optimista teológia. " http://www.katolikus-honlap.hu/regi1_elemei/Page347.htm

Névtelen írta...

Pap Gábor-nak egyetlen videójának (!) címére hivatkozol Csaba. Ha vetted volna a fáradságot és akár a Mani püspököst megnézted volna, akkor világosan láthattad volna, hogy egyáltalán nem MANI püspököt sztárolja, hanem kiemeli, hogy Máni tanai Budától származnak.

Miért nem beszélsz annak a néhány megvezetett rajongódnak a jezsuita kötődésedtől? Miért nem beszélsz a zsidó és protestáns és szabadkőműves (hasznos idiótáitok )gyűlöleted forrásáról?

Bobkó Csaba írta...

Sajnos végighallgattam Pap Gábor borzasztó mellébeszélését, órákon keresztül. Egy tortúra... E bejegyzésben még egyet is értek megállapításával, hogy a templomi kazettás mennyezetek szimbolikája manicheus kjellegű és semmi köze a református teológiához. Szóval nem csak a címet néztem meg... A jezsuiták szerepe Magyarország újraegyesítésében és újjáépítésében felbecsülhetetlenül hasznos, tehát a le-jezsuitázás egyáltalán nem sértő! Rákóczi hazatakarodása után több jezsuita történetíró foglalta bele munkájába a hun-magyar rokonságot, akkor, amikor a protestáns kollégáik a zsidó-magyar rokonságot bizonygatták...

Névtelen írta...

Érdekes így, pár év után újraolvasni ezt a cikket. Az azóta begyűjtött információk tükrében talán még helytállóbb.
Luther Márton pecsétje (ötszirmú rózsája) nagyon hasonlít az angliai York megye címerére ill. zászlajára. Ha jól tudom, a skót rítusú szabadkőművesség történetében jelentős helyszín ez a környék.

https://en.wikipedia.org/wiki/Yorkshire

Tihamérffy

Névtelen írta...

Szimbólumokkal kapcsolatban kétszer is meggondolom már, hogy mit hasonlítok mihez, mármint szándékos másolás ürügyén. A fővárosi Batthyány téren a Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia és templom két tornya között van egy háromszög, azon belül egy háromszög, azon belül egy szem. Persze sok más helyen is megtalálható. Ezt a szabadkőművesség a katolikusoktól nyúlta volna le? Miért épp ezt?

FL

Bobkó Csaba írta...

Tihamérffy, például a gyermektelen vezető európai politikusokról szóló hír nagyon illik a képbe. FL: persze, a jelképmagyarázatot nem érdemes túlzásba vinni.

Unknown írta...

Gabi ba se tokeletes valszeg de te ''Bobko'' ha jol latom, az biztos hogy nem vagy szkita [sokat tudsz valszeg de az egyszeru dolgokrol nem sokat valszeg]

a vallasok hulyesegek annyiban esetleg igazad van

a szkitaknak nem volt vallasuk [ha utanna nezel ahogy jellemzik oket latszik], egyszeruen tudtak amit kell tudni anelkul hogy valaki elmondja nekik ''mit hogy'', s ez valszeg a mas nepekkel is igy volt

amiota ''vallasok'' stb azota kampec