"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2014. június 3., kedd

Ki a zsidókat szereti, rossz eretnek nem lehet


A bejegyzés előző része: A katárizmus és a kabbala, az okszitániai ikrek


Érdemes alaposabban megismerkedni az előző részben már említett Louis Israel Newman rabbi és történész 1925-ös "Zsidó befolyás a keresztény reform-mozgalmakra" című könyvével, melyben a zsidók által keltett felforgató keresztényellenes mozgalmak nagy tárgyi ismerete egyfajta naív őszinteséggel párosul, mivel a derék szerzőben fel sem merült, hogy e sok zsidó kereszténységrombolást szégyellni kellene. Hálásak lehetünk e naív önérzetnek, mert ha a rabbi felfogta volna, hogy itt leleplezi a zsidó felforgatást, bizonyára héberül írja meg a könyvét belső használatra...

A könyv egyéb részei is nagyon hasznosak, kiemelten a huszitákra és elsősorban a katár-kori Magyarország (már akkor a Kárpát-medence Judeája!) viszonyaira vonatkozó fejezetek, ezekre még visszatérünk. A 12-13. század eretnekmozgalmaival foglalkozó rész elején felosztja a kor főbb mozgalmait, a neomanicheus-ariánus katárokra, a Bibliára (vagyis kiemelten az Ószövetségre) nagy súlyt helyező waldensekre és a nyíltan judaizáló passzagius-szombatosokra, illetve az utóbbiakhoz hasonló más judaizálókra. Az "Összeesküvés az Egyház ellen" c. könyv megismerése után már nem lep meg minket e sokféle mozgalom Newman szerinti közös platformja:
E csoportok sok esetben átfedésben vannak, általában azonban határozottan elkülönülnek egymástól; egy szembetűnő kérdésben egységesek: engesztelhetetlen ellenfelei az akkor főhatalmi pozíciójú Római Katolikus Egyháznak. (132.old.) 

A Vatikánban már elérték a céljukat

Newman vizsgálatának tárgya a zsidó hatások, egyrészt a bibliai és Biblián túli zsidó irodalom, másrészt zsidó egyének és közösségek befolyása az eretnekmozgalmak tanaira és politikai cselekvésére. Már az induláskor árnyalja, sőt cáfolja az egyes körökben (pl. Pap Gábor és köre) máig hangoztatott állítást, hogy a manicheusok, köztük a katárok a "zsidó-keresztény Nagyegyházzal" szemben a zsidómentes (tehát "antiszemita") kereszténységet képviselték:
A neo-manicheus csoportok hittételei tanításuk egy vonatkozásában erősen antijudaisták, egy másikban azonban tartalmaznak néhány fontos zsidó vonást, ráadásul politikai és társadalmi életükben állandó személyes kapcsolatban állnak zsidókkal és zsidó közösségekkel.  (133.old.)
Vagyis a korábban látott magyarázat alapján már nem meglepően (de az átlagember számára hihetetlen módon) a forradalomkeltő boszorkánykonyhán előállították a filoszemita antijudaisták felforgatómozgalmának receptjét! Az eretnekspektrum további, már tanaiban is judaizálóbb részein a zsidó hatások magától értetődőbbek:
A Bibliás-eretnekek, a waldensek és társaik erős ótestamentumi tendenciákat mutatnak, ráadásul bizonyított a zsidó kortársakkal való közvetlen kapcsolat. A judaizáló csoportok között a passzagiusok a középkori eretnekségen belüli judaizmus-barát elemeket  a legmesszemenőbben képviselik; a passzagius tanok és gyakorlat követői olyan fokban közelítették meg a zsidóvá válást, amennyire a kor kereszténye ezt megtehette a judaizmusba való tényleges betérés nélkül.  (133.old.) 
De nem mindenki állt meg ennél a vékony választóvonalnál, már itt feltűnik a zsidók és eretnekek közötti oda-vissza ki-betérés jelensége, ami a köztük levő szoros viszony, sőt szimbiózis jele:
Mint látni fogjuk. az Inkvizíció tevékenységi körébe eső más judaizáló eretnekek közé tartoznak  a judaizmusba betérő keresztények és olyan kereszténységbe betérő zsidók, akik később visszatérve a judaizmusba született keresztényeket is gyakran magukkal vittek régi hitükbe. (133.old.) 
Newman részletesen tárgyalja a zsidók szerepét abban, hogy az okszitán-provanszi térségben hogy alakult ki az a környezet és szellemi háttér, amely termékeny talajnak bizonyult az eretnekmozgalmak számára:
"A zsidók és a liberalizmus Provanszban
Sok kutató mutatott rá a zsidók szerepére annak a miliőnek a létrehozásában, amely elősegítette a lázadó hangulat növekedését. Így jegyzi meg Martin, hogy (a vidék) "közeli kapcsolata a muzulmánokkal és zsidókkal a nyugati előítéletek eltűnését és minden idegen eszme rendezetlen invázióját eredményezték védelem, vagy válogatás nélkül." 3 (...) 
"A zsidók jelenléte Dél-Franciaországban egy nagyhatású ösztönzőt jelentett a liberális gondolkodás növekedéséhez. Ez egy liberális gondolkodási keretet hozott létre, mely igyekezett elkerülni az ortodox hittételeket és formákat, és igyekezett olyan gondolatrendszerekbe belépni, gyakran helytelenül, melyekben semmi jó nem volt az újdonságukon kívül. Az állandóan heterodox és lázongó zsidó közösség léte folyamatos kihívást jelentett a statikus keresztény gondolkodás számára; a nemzsidók körében kételkedést eredményezett, új nézetek keresésére indította őket, csak azért, hogy eltépjék az ortodoxia kötelékeit, melyek, mint a másként gondolkodók joggal hitték, a szabadgondolkodás leigázására szolgáltak. A liberális gondolattal megfertőzött Dél-Franciaországban fokozatosan kifejlődött egy liberálisabb hozzáállás a zsidók iránt. Nehéz megmondani, hogy vajon a liberalizmus légkörében nekik adott nagyobb szabadság miatt virágoztak a zsidó közösségek, vagy a zsidók iránti nagyobb türelem miatt nőtt a liberalizmus. (135.old.) 
Természetesen Newman helyeslésével itt lesüllyed a szokott propagandaduma szintjére, hisz elegendő egybevetni a fentiekkel a zsidó gyökerű "szabadgondolkodás"  konkrét gyümölcseit, az uzsorát, a "goj" alattvalók gátlástalan kizsákmányolását, a kor eretnekeinek perverz szexuális forradalmát, a fennálló politikai és társadalmi rend, pl. a család intézménye elleni támadást, hogy eldönthessük, az ortodoxia vajon valami hasznos "szabadgondolatokat" kötött gúzsba, vagy az emberi társadalmat védelmezte a gonosz felforgatástól.
Newman a provanszi (ő ezt a földrajzi nevet használja, félig-meddig helytelenül) toleráns légkör miatti zsidó befolyás és az eretnekségek előretörése közti összefüggésre idézi H.C. Lea művét az inkvizíció történetéről:
Semmilyen más keresztény országban nem élvezett a megvetett zsidó ilyen előjogokat. Joga, hogy földet örökbirtokként tulajdonolhasson, hasonló volt a keresztényéhez; viselhetett közhivatalt, és e téren igazgatási tehetsége miatt előnyben volt a főpappal és nemessel szemben; zsinagógái háborítatlanok voltak; és a narbonne-i héber iskola neves volt Izraelben, mint a Kimchik otthona. Ilyen befolyás alatt azokat, akik igazán rendelkeztek vallásos meggyőződéssel, nem sok tartotta vissza az Egyház hibáinak bírálatától, vagy annak keresésétől, ami jobban kielégítette igényeiket. Ilyen népesség körében hirdették az első egyházellenes eretnekséget . . . (136-137.old.)
Jó, hogy a felforgatás e propagandistája megemlítette a Kimcsiket, e zsidó hittudósokat, elég a három közül az utolsó keresztényellenes hitvitázó irataiba betekinteni, és azonnal megértjük, hogy hogyan erjesztette az egyházellenes eretnekséget a zsidó "liberalizmus". "David Kimchi reakciója a kereszténységre az ő zsoltár-kommentárjában".  Izrael e büszkesége a keresztényekkel folytatott hitviták segédeszközéül írta hitsorsosai számára zsoltár-kommentárját. Ebből megtudjuk például, hogy a 15. zsoltárban az üdvözülés feltételéül megszabott uzsorázási tilalom a gojoknak nyújtott kölcsönre nem vonatkozik, mert "a gojok gyűlölik Izraelt", hogy a 2. zsoltárban szereplő Isten fia nem lehet Jézus, csak a zsidók Messiás-királya és a világuralom igérete a zsidóknak szól benne, hogy Jézus nem támadhatott fel és hogy a 7. zsoltárban a "nemzetek gyülekezete" nem lehet az egész emberiség, hisz az oly megosztott, csak Izrael 12 törzse, stb. stb.
E mássággyűlölő, rasszista zsidó világuralmi ideológia visszaköszön a katárok hittételeiben (pl. Jézus emberi testben születése, keresztrefeszítése és feltámadása káprázat jellege) és napi gyakorlatában (uzsora), teljesen függetlenül a látszólagos "teológiai antijudaizmustól". A még judaizálóbb eretnekeknél pedig még ennyi látszatellentmondás sem volt zsidó mentoraik nézeteivel. (A Kimchikről lásd még Newman, 326.old.)

A Lea-idézet 5. számú forráshivatkozásában pedig azt tudjuk meg az apróbetűből, hogy a kor mucsai ortodox keresztényei panaszkodtak is a zsidók előjogai miatt. Például, hogy a zsidóbarát törvények miatt (vagy Okszitániában, vagy a szomszédos spanyol földön, nem egyértelmű) drága mulatság volt rabszolgákat keresztény hitre téríteni, mivel ekkor a püspöknek jó pénzért meg kellett váltania az illető szabadságát, ugyanis ZSIDÓK NEM TARTHATTAK KERESZTÉNY RABSZOLGÁKAT. Ebből burkoltan kiderül, hogy a rabszolgatartás exkluzívan a liberalizmus oszlopainak, a zsidóknak az üzlete volt. Mint a történelemben oly gyakran. (Egy leendő bejegyzésben fogjuk körüljárni, hogy ugyanebben a korban van egy keresztény ország, ahol a pápák ismételt tiltakozásai ellenére is a szintén szabadon földet - sok földet! - birtokló, (pénzbeszedési) közhivatalokat viselő és az általuk gebinbe vett állami pénzverdében héber betűs királyi pénzeket verő zsidók vígan tartanak keresztény rabszolgákat. Magyarországon, az utolsó Árpádok idején...)

Newman több zsidó szerzőt idézve, akik szintén rámutatnak a térség vallási forrongása közepette a zsidók és az eretnekek szoros együttműködésére, megállapítja, hogy:
Nyilvánvaló, hogy a Languedoc zsidói és eretnekjei között egyaránt volt közvetett és közvetlen kapcsolat: a két csoport között létezett a kölcsönös egymásra hatás; mindkettő részese volt különféle közös tendenciáknak, melyek hátterüket képezték. (138.old.)
Ugyan a katolicizmus liturgiájának, hittételeinek és irodalmának "judaista szuvenírjei" ellenszenvesek voltak az albigensek és katár társaik számára, ugyanakkor az albigens mozgalom politikai és társadalmi kapcsolataiban felmutatja a zsidó élet és érdekek hatását, melyekkel összefonódott. (139. old.)
Newman egyetértőleg idézi Saige, az okszitániai zsidóság történésze felvetését, hogy érdemes lesz kutatni egyes rabbik tanainak befolyását az albigens eretnekségre a rabbinikus irodalmat eredetiben ismerő szakértők bevonásával, mert a körülmények utalnak ilyen hatásra. Ennek egyik jele Saige 1881-es könyve szerint, hogy a zsinatok ismételten felszólították a térség hűbérurait zsidó főtisztviselőik elbocsátására, a másik, hogy az inkvizíciónak a teljes 13. század során folyamatosan munkát adott a térségben a zsidóságba betérő (nyilvánvalóan eretnek) keresztények nagy száma. Mindkét jelenség egyértelműen annak jele, hogy a katárok tanainak formális, részleges antijudaizmusa gyakorlati filoszemitizmussal, a zsidókkal való együttéléssel, szimbiózissal párosult , melyben a két csoport kölcsönösen hatott egymásra. A továbbiakban látni fogjuk, hogy 1881 óta a kutatás feltárt néhány konkrétumot is, amik létét Saige sejtése és logikája előrejelezte. (139-140.old.)

Zsidó hivatalnokok az albigens udvarokban: Eretnek fejedelmek, mint a zsidók patrónusai

Newman ezután kimerítő részletességgel tárgyalja az albigensekre gyakorolt zsidó hatás első tényezőjét a "Zsidó hivatalnokok az albigens udvarokban: Eretnek fejedelmek, mint a zsidók patrónusai" című fejezetben. (140.old.) Tuy-i Lukács kortársi beszámolójával kezdi a zsidók és az eretnekséget támogató hűbérurak és városi vezetők összefonódásáról, amit idéztem az előző részben. Akit érdekel a konkrét katár hűbérurak konkrét zsidó főhivatalnokainak, főleg az alattvalókból történő bevételek kivasalásáért felelősöknek a felsorolása, megtalálja a könyvben, a lista hosszú. A jelenség teljes mértékben emlékeztet arra, amit a Hmelnyickij-kozákfelkeléshez vezető lengyel-ukrán árenda-rendszerről már bemutattam korábban. (Ukrán felkelők hajdan és Majdan, avagy miért irtották Bohdan Hmelnyickij kozákjai a zsidókat?) Annyi különbséggel, hogy ott a köznépet gojgyűlölete miatt hatékonyabban kiszipolyozni tudó zsidókat szolgálatába fogadó lengyel-orosz nagybirtokosok nem támogattak eretnekmozgalmat. Mint többször említettem, egészen hasonlóan bízták a pénzbeszedő főtisztségeket zsidókra (és izmaelitákra) a katár fejedelmek kortársai, a kései árpádházi magyar királyok is, akiket a pápák éppolyan élesen ítéltek el ezért, mint Toulouse grófját, Béziers várgrófját és többi egyidejűleg eretnekpártoló és zsidóbarát társukat.

Természetesen Newman rabbi (könyve minden értékének elismerése mellett) elmulasztja a valóságnak azt a szeletét feltárni, hogy a zsidó főhivatalnokok, akik közösségének judaista bölcsei e korban és e térségben is könyörtelenül gojgyűlölő értekezéseket írtak (idéztem az egyik Kimchit), épp azért válnak be ideális közvetítőként a fejőstehén szerepre szánt alattvalók és a főurak között, mert a keresztényeket genetikailag alattvaló gojnak tekintve képesek olyan gátlástalanul nyúzni, ahogy az átlag keresztény értékrendje miatt nem lehetett képes. Nyilvánvaló, hogy abban a korban is és azóta is azért démonizálták és démonizálják elsősorban a katolikus egyházat, a pápákat és kisebb fokban a katárellenes keresztes hadjáratba később bekapcsolódó francia királyt, mert a keresztény értékrend védelmezőiként (főleg a pápák és az Inkvizíció) lelkiismeretesen felléptek a keresztény társadalom, a nép védelmében a gátlástalan kizsákmányolás, az uzsora, a zsidó világuralmi törekvések és a zsidók által gerjesztett eretnek felforgatás ellen. A feudális királyok és a pénzgyűjtő gépezetnek használt zsidó bankárok, uzsorások, adóbérlők viszonya a korszakban változó és nem egyértelmű, de Okszitánia katártalanítása és zsidó népnyúzó szakemberektől való megszabadítása terén a francia király is a kor keresztény értékrendje méltó őrének bizonyult.

Egy Szent Király kereszteshadjárata az uzsora ellen

Hanne Trautner-Kromann: "Pajzs és kard: Zsidó hitvitairatok a kereszténység és a keresztények ellen Franciaországban és Spanyolországban 1100-1500 között" (Shield and Sword: Jewish Polemics against Christianity and the Christians in France and Spain from 1100-1500) című könyve épp e judaista gojgyűlölet konkrét irodalmát elemzi, érdekes könyv lehet, nekünk most elég ebből felidézni a IX. (Szent) Lajos Francia király és a zsidó uzsorások viszonyára vonatkozó részt. Szent Lajos az 1244-es utolsó katár felkelés leverése, Montségur eleste után Okszitániában is bevezette kamatra történő pénzkölcsönzés Franciaországban már 1230 óta érvényes tilalmát. (45.old.) Ugyanez a keresztény király IX. Gergely pápa felhívása nyomán Párizsban keresztény és zsidó hittudósok részvételével megrendezte a Talmud és más zsidó vallási iratok perét és a per, illetve hitvita eredményeként azokat keresztényellenesnek és szentségtörőnek nyilvánítva 24 szekérnyi (12 ezer kötet) Talmudot égettetett el nyilvánosan. Szent Lajos vallási okból tiltotta a zsidók uzsorakölcsönzését és az 1240-es években többször elkobozta zsidó uzsorások vagyonát, amiből visszafizette az adósoknak azt, amit uzsarakamatként fizettek.

Az elkobzott uzsora azon részét, melynek eredeti tulajdonosait nem sikerült fellelni, keresztes hadjárataira fordította, hogy ne részesedjen személyesen az uzsora bűnének hasznából. (46. old.) Ezek után cseppet sem meglepő, hogy a gnosztikus felforgatókat máig dicsőítő propaganda a pápákkal, az egyházzal együtt a francia királyokat is démonizálja a katárok leverésében betöltött szerepért. A modern tudatiparban, a filmekben, és már 19. századi (filoszemita) irodalmi előfutáraikban is kijárt ez a démonizálás minden hasonlóan eljáró történelmi szereplőnek. Ezért gyártott "szörnyeteget" a zsidókat Angliából közel 300 évre kiűző Nyakigláb Edvárd angol királyból is Arany Jánostól (A velszi bárdok) Mel Gibsonig (Braveheart) a haladár propaganda. (Gibson részeg zsidóellenes rikoltozásai a rossz lelkiismeret kitörései lehetnek... Millióit a zsidó filmipar hatásos kiszolgálásának köszönheti.) Későbbi bejegyzésekben fogjuk látni ugyanezt a zsidóügyi hazugságot a Robin Hood-filmek és a Bánk Bán kapcsán. (És szintén Arany "János pap országa" kapcsán, amiről már volt is itt szó.)

Tehát a világi uralkodók előtt két út állt a romboló uzsorakapitalizmus és emberiségkiirtást tervező gnoszticizmus erőivel kapcsolatos politika terén. Az egyik a vele való szövetség, ezt választották az oxitániai hűbérurak, az árendarendszert fenntartó lengyel-ukrán nagybirtokosok, a kései árpádházi királyok zöme és a történelem számos más uralkodója. A másik a romboló erőkkel való szembeszállás  a keresztényi értékrend alapján, ezt választotta Szent Lajos, Nyakigláb Edvárd, és például I. Miklós orosz cár. A modern tudatipar sztárjai az előzőek, a mi hőseink legyenek az utóbbiak!

Könyörtelen rasszizmus, mássággyűlölet a zsidó-keresztény ellentét mögött

A bibliai (ószövetségi) kamatszedés-tilalom korabeli zsidó-keresztény értelmezési vitája kiválóan példázza a két vallás képviselőinek a másik iránti hozzáállása különbségét. Trautner-Kromann könyvének 94. oldalán olvassuk, hogy mivel a tilalom a "testvérnek" való kölcsönzés esetén tiltja a kamatszedést,  a keresztény teológusok álláspontja szerint a zsidó hitelezők a keresztényeknek se kölcsönözhetnek kamatra, hisz a keresztények a zsidókat testvéreiknek tekintik. A zsidó rabbik ellenvéleményüket viszont a tipikus talmudi-kabbalai gojgyűlölet vallási alapú rasszizmusára építették fel, mely szerint a keresztények gojok és magától értetődően nem testvérei a zsidóknak. Ezért rájuk nem vonatkozik a tilalom...

A könyvben eredeti héber szövegként is idézett zsidó érvelés teljes mértékben alátámasztja Israel Jacob Yuval, a Héber Egyetem neves történésze megállapítását a "Két nemzet a méhedben" (Two Nations In Your Womb) című, nagy fontosságú könyvéből (többek között a bizonyítottan megtörtént zsidó rituális gyermekáldozatokról):
Tragikus asszimetria van a keresztények és zsidók messianisztikus várakozásai között. A keresztények a zsidóknak keresztény hitre térését várták, míg a zsidók a keresztények megsemmisítését remélték. Az eszkatológiai szinten a judaizmus sokkal agresszívebb, mint a kereszténység... (289. old.
Ez teljesen érthetővé teszi, miért váltak be kiválóan zsidók a keresztényi értékrendtől eltávolodó uralkodók és főurak pénzbehajtó hivatalnokaiként, miért tudták ezt a melót olyan gátlástalanul végezni, ahogy az átlag keresztény nem. Mert a keresztény alattvalók kizsákmányolása, kiszipolyozása számukra az anyagi hasznon túl még vallási kötelesség is volt...

De térjünk vissza Newman rabbi izgalmas könyvéhez, "A Katár teológia és a judaizmus" című fejezethez! (156. old.)

A katár teológia anti-judaista - és judaizáló egyszerre!

Newman szerint a katárizmus a korai kereszténység kortársa, a gnosztikus dualizmus és manicheizmus egyenesági leszármazottja , és ezért nem meglepő, hogy a búvópatakként időről-időre felbukkanó irányzat képviselőjeként nagyrészt reprodukálja a már a késő ókorban a kereszténységgel folytatott viták jellegzetes vonásait a judaizmushoz való viszony terén is. Miközben már a korai gnosztikus dualizmusban megjelenik a judaizuselleneség, az egész irányzatot befolyásolta a zsidó misztika. Már a Manit inspiráló manicheizmus előtti gnoszticizmus is felosztható antijudaista és judaizáló irányzatokra, ezt ismétli meg a katár kor széles eretnek spektruma, de nem feltétlenül élesen elkülöníthető szektákkal (teljesen zsidóbarát és teljesen "antiszemita" szélsőségekkel), hanem, mint látni fogjuk, a judaizmushoz való viszony zavarbaejtő sokféleségével egyugyanazon eretnekmozgalmon, kiemelten a katárokén belül is. A katár teológia antijudaista vonulata egy az egyben másolata a késő-ókori és keleti közvetítő előfutárokénak, az Ószövetség Jahvéját a dualista rendszer Gonosz Istenével, a rossz anyagi világ és test teremtőjével, vagyis a Sátánnal azonosítják, az Újszövetség istenét pedig a spirituális világot  és a lelket teremtő Jóistennel.

Azonban már ennek kifejezése is érdekes módon judaista terminológiát használ: A Jóisten láthatatlan világát benépesítő spirituális lények a Mennyei Jeruzsálem lakói, ők "Izrael bárányai". Newman idézi Moneta: "Adversus Catharo et Waldenses" c. művéből, hogy a katárok e felfogás alátámasztására idézték az Ecclesiasticus (Sirák fia könyve) 37:25-ből:
"Az ember napjai meg vannak számlálva, de nincsen Izrael napjainak száma."
Ezen túl a Prédikátor könyve 1:9-10 és Izajás 43:7 idézésével támasztották alá, hogy az ember a gonosz isten teremtménye, míg Izrael a mennyek népét jelenti.

Ugyanekkor a katár antijudaizmus ellenséges volt Mózes, a törvények átadója személyével, mint a Gonosz Isten kiszolgálójával szemben, aminek modern kori képviselője például Freud. Newman logikusan felveti, hogy mivel a katárok által judaizálással vádolt katolikus egyház szinte kénytelen-kelletlen felvállalta az Ószövetség isteni kinyilatkoztatás jellegének védelmét, elvileg a judaizáló passagiusok és a katolikusok közösen védelmezhették volna az ószövetségi örökséget az azt elvető katárokkal, a közös ellenséggel szemben. Ilyenre azonban nem került sor, mert a valóságban a katárok és a judaizáló, körülmetélkező passagiusok alkottak egységfrontot az általuk gyűlölt katolikus egyházzal szemben (169. old), ami jelzi a katárok "antijudaizmusának" komolyanvehetőségét.

Newman a teológiai antijudaizmus elemeinek ismertetése után felsorolja a katárok teológiájának és gyakorlatának judaizáló vonásait is ("A katár hittételek judaizáló elemei" 173.old.):

-A katárok elutasították a képek és a kereszt tiszteletét
- különbséget tettek ehető és tiltott ételek között, tiltották a húsevést
- Az eretnekek között gyakoriak voltak az olyan foglalkozások, amit hagyományosan "zsidó szakmáknak" tekintettek, mint a pénzkölcsönzés és az orvoslás

Newman felidézi, hogy Saige, az oxitániai katárok történész kutatója kölcsönös egymásra hatás elemeit mutatta ki a katár írások és a térség zsidó rabbinikus kommentár-irodalma között. A katár dualizmus egyik forrása épp a zsidó misztikus hagyomány saját dualizmusa lehetett, hisz már a korai gnoszticizmus idején is létrejött az antijudaista irányzatokkal szemben egy gnosztikus-judaista szinkretizmus, melynek hagyományát a Talmud aggadai irodalma és főleg a katárokkal kortárs kabbala vitte tovább. A katár és kabbalai nézetek egyik feltűnő közös eleme a felfogás, hogy a "lenti", földi események csak tükröződései a "fenti", mennyei eseményeknek. (Newman nem említi, de e gondolat fejleménye volt a perverz történelemmanipulálási program, amivel a mennyei, kozmikus változásokat akarják kikényszeríteni.) A katárok irodalmában a korábbi bejegyzésben már idézett "Izajás látomása" képviseli ezt az elképzelést.

A könyv eztuán részletesen tárgyalja például a zsidó és eretnek orvosok és pénzkölcsönzők szerepét a korban, ami az egész könyvhöz hasonlóan nagyon érdekes olvasmány a téma iránt alaposabban érdeklődőknek.

A lázadás a Zsidó utca környékéről jön...

Daniel Benlolo kortárs kabbalaszakértő előadása a katárok és a kabbalisták kapcsolatáról (Catharisme et Kabbale) az utóbi évtizedek kutatási eredményeivel egészíti ki a korábban idézett szerzőktől olvasottakat.

"A Zsidó utca és a Katárok utcája St Gilles du Gard-ban" c. bekezdésből megtudjuk, hogy szó szerint milyen közelség volt a zsidók és a katárok között. St Gilles du Gard a toulousei grófok, tehát a katár eretnekség legnagyobb hatalmú patrónusainak eredeti családi fészke, emiatt kedvenc városa volt, ezért címeik között mindig első helyen említették a "St Gilles Grófját". A középkorban a grófi vár legnagyobb bejáratához vezető utcák a közvetlenül szomszédos és párhuzamos "Zsidó utca és "Katárok utcája" voltak. A máig így nevezett  Zsidó utca valóban a zsidók lakóhelye lehetett, hisz itt találhatók a régi zsinagóga maradványai. Logikus feltételezés, hogy ezzel analóg módon a szomszédos Katárok utcája szintén a katárok tényleges lakóhelye volt. A tény, hogy a katároknak külön utcája volt, arra utal, hogy bizonyára erősen zárt csoportot alkottak. (Akárcsak a zsidók. Ez is cáfolja, hogy szinte mindenki katár lett volna a városban és a térségben, ahogy az újkori katolikusellenes propaganda állítja.) Benlolo teljesen kézenfekvőnek nevezi, hogy a túlnyomórészt katolikusok által lakott város két marginális vallási kisebbsége egymás és a zsinagóga közelében lakott, mi hozzátehetjük, hogy ez a tény sejteti, hogy a katárok kemény magja gyakorlatilag zsidó származású marranókból állhatott. Hogy utcáik nem a város eldugott hátsó fertályán, hanem a térség és a város főura várkastélyának főbejáratánál álltak, az jelzi a két (összefonódó) csoport kivételezett helyzetét a helyi politikai főhatalom birtokosai előtt. (Akik feltételezett zsidó származásáról szintén pletykáltak a korban...)

A szoros zsidó-katár kapcsolatokat korabeli szövegeik vizsgálata is igazolja. A kabbalakutatók legtekintélyesebbje, Gersom Scholem azt állította, hogy a kabbala és a katárizmus közötti kölcsönös egymásra hatást konkrétan sem igazolni, sem cáfolni nem tudjuk, de ő maga nem tekintette ezt a kölcsönhatást jelentősnek. E véleményének fő oka az volt, amit Scholem a katárok "metafizikai antiszemitizmusának" nevezett, vagyis az a kutatók körében általános elképzelés, hogy a katárok egységesen elvetették az Ószövetséget, mint a szerintük Gonosz Isten kinyilatkoztatását. Benlolo szerint azonban ez téves felfogás. A katárellenes és főleg a katárok által írt szövegek kritikus újraolvasásából kiderül, hogy az Ószövetséget egyáltalán nem minden katár vetette el. Az abszolút dualisták (akik szerint a jó és a gonosz istenség egyenrangú és örök) az Ószövetség legtöbb könyvét elfogadták, egy irányzatuk pedig a teljes egészét.

A középkor Hitgyülije, a cionista katárok

Innentől érdemes szó szerint idézni Benlolo előadásának szövegét (a fordításért köszönettel tartozok Ferenchegyi Endrének) :
Egy provenszál nyelvű, a kathár Miatyánkról szóló (eredeti kathár) szövegben az Ószövetség mindhárom fő részéből, valamint két, már a bogumilok által is elismert és elfogadott legendás könyvből: Izajás látomásából és a Titkos vacsorából származó idézetek is találhatók. Az előbbi népszerű változatáról, amely elterjedt volt a languedoc-i kathárok közt, az Inkvizíció bírósága előtti tanúvallomásból nyerhetünk némi fogalmat:
»Egy kathárnak kételyei voltak hitével kapcsolatban. Egy angyal jelent meg neki, felvette vállaira, és felvitte a mennybe. Ott haladtak egyik égből a másikba, s a kathár ezek közül mindegyikben le akarta róni tiszteletét annak az [adott] égnek az Ura előtt, amit az angyal megtiltott neki, amíg el nem érnek a hetedik égbe. A hetedik égben aztán az angyal azt parancsolta, hogy hódoljon ezen ég urának, mert az Izrael népének Szent Atyja. Ennek az égnek a lakói minden másénál inkább énekelték Sion himnuszait.«
Befejezve tanúságtételét, hozzátette, hogy az eretnekektől azt hallotta, nem csak az égből alászállt szellemek, hanem egész Izrael népe is meg lesz mentve. Visszatérhetünk itt a Sion himnuszaira tett utalásra és az igazi Izraelre, mert ezek két közös pont a sok közül, amely a kathárok és egy zsidó szekta-irányzat, a karaiták között fennáll, akik a 9. században jelentek meg, s jelenlétük még a 12. században is kimutatható ugyanazokon a területeken, ahol a kathároké, Kis-Ázsiától Hispániáig.
Másik figyelemreméltó pont: A kathár teológiában nincs olyan világos szembehelyezkedés a judaizmussal szemben, mint a katholikusban. Az egyetlen olyan forrás, amely megemlíti ezt a szembehelyezkedést, a bíróságnál iktatott bizonyítékok egyike, egy olyan tanúvallomás, amely nem a kathár teológiáról, hanem a kathárok között népszerű meggyőződésekről szól. E történetek közül néhányban a kathárok teljesen elutasítják a judaizmus tanításait, mint az Ördög által valókat, másikakban egyszerűen úgy tekintik, hogy a tanításuk tévedésen alapul.
Az »Isten Egyháza« című kathár iratban szerepel egy említés a zsidókról. Ez egy apologetikus szöveg, amely a dublini kézirat »Miatyánk«-ról szóló magyarázatát kíséri. Az egész szöveg a Római Egyház gonosztettei bemutatásának van szentelve, amelyet „bárányok és kecskék közötti farkashoz” hasonlít, „amint azért küzd, hogy a pogányok, zsidók és a nemzetek [gentiles] fölött zsarnokoskodhasson; s kiváltképp üldözi és megöli Krisztus Szent Egyházát, amely tűrve szenved, amint a bárány, aki nem védi magát a farkassal szemben.”
Ebben a szövegben világos utalás van arra, miszerint a kathárok a bárányok, míg a pogányok, a zsidók és nemzetek pedig a kecskék. Éppen úgy üldöztetnek ezek is, mint a kathárok, de nem ugyanazon „családból” valók, mint ők. A különbség itt tehát nem jelent elutasítást.
Ennek fényében nem tűnik szükségesnek, hogy a kathárok és a kabbalisták közötti kölcsönös hatásról beszéljünk. Ezzel kapcsolatban a kathár és a kabbalista írások közötti szövegbeli összehasonlítás az, ami érdekes lehet. Ez az, amit Shulamith Shahar végzett el a tel-avivi egyetemen a Szefer Ha Bahir-ral (a világosság könyve) és Abraham Abulafia egy munkájával.
Abraham Abulafia kapcsolatai
Ahogyan önéletírásából értesülünk, Abraham Abulafia 1240-ben, Saragossában született, gyerekkorát pedig a navarrai Tudelában töltötte; vándorlásai során néhány évig megfordult görögföldön, majd Itáliában, majd visszatért Hispániába, s Barcelonába költözött. Mint tudjuk, kathár központok éppúgy léteztek Görögország területén, mint Itáliában és Észak-Spanyolországban, s közismert, hogy Languedoc közelsége több volt, mint földrajzi és politikai: a szellemi klíma volt igen közeli. Kathár központok találhatók e régióban, kathár menekültek vándoroltak át Languedoc-ból Navarrába, Katalóniába és Aragonba a 13. és 14. századokban.
Pontosan úgy, mint a katharizmus, a zsidó kabbala a 13. században a languedoc-i központokból terjedt dél felé, Katalónia, Girona és Barcelona irányába, és Languedoc és Katalónia közösségei között szoros kapcsolatok is léteztek. Érdekes megjegyezni, hogy maga Abulafia beszél nem-zsidó misztikusokkal való kapcsolatairól. Azt írja, hogy sokat talált közöttük, akik jobban hittek Istenben, mint a zsidók, akiknek Isten előbb megmutatkozott.
Két helyen szól Abulafia e kapcsolatairól. Egyszer, meséli, a Tóra három értelmezéséről beszélgetett velük (betű szerinti, allegorikus és misztikus), és észrevette kölcsönös egyetértésüket, ahogyan bizalmasan beszélgettek:
„Nincs kétség, mondta, hogy vannak közöttük tudósok, akik ismerik a titkot; titokban beszélgettek velem erről, és bebizonyították számomra, hogy ez kétség nélkül az ő saját vélekedésük volt, azt hiszem, hogy a „kegyesek” közé tartoznak a nemzetek között; nem kell figyelmet szentelni az ostobák szavainak, bármilyen nemzetből valók, mert a Tóra nem adatott másnak, mint a tudás mestereinek.”

Egy másik alkalommal egy »disputatio«-ról ejt szót (ellentét vagy vita) egy keresztény tudóssal, akivel barátságot kötött, és akit arra a vágyra inspirált, hogy megismerje Isten Nevét:

»Ettől a naptól fogva, mondta, fogadalmat tett, hogy mindazt elfogadja tőlem, ami a Tóra misztériumaira vonatkozik; barátságot kötött velem, és Isten megismerése vágyának nyilával sebeztem meg a szívét. Eljutott annak megismerésére, hogy az igazság Mózesben és az ő Tórájában van. Nem szólhatok többet e gojról.«

Ideák hasonlósága a katharizmusban és a Kabbalában

Nem lehet minden olyan szöveget említeni egy ilyen ismertetés keretében, amelyekben ideahasonlóságok találhatók a Kabbala és a katharizmus között. Ez hosszú munkát igényel, amely már folyamatban van, de itt nem tehetünk mást, mint kiemeljük a lényegibb vonalakat.

A 13. században bizonyos szerzők — zsidók és keresztények — hasonlóságokat és influenciákat mutattak ki Dél-Franciaország első kabbalistái és a kathár vagy albigens eretnekek között. Asher ben David rabbi is ezt írta az első kabbalisták kapcsán: »úgy képzelték, hogy szívükben két alapelvben hisznek«, Luc Tuy spanyol szerzetes a 13. század közepén a kathárok kapcsán pedig így írt: »a kathár eretnekek hitszegő módon a zsidókat utánozzák«. Emlékeztetünk, hogy a »hitszegő« szó a zsidók megjelölésére a nagyhéti liturgiából származik, ahol az ünnepi imák közül az egyik a »hitszegő zsidók« megtéréséért hangzott el.

Abulafiánál a magas erkölcsiség és jellemszilárdság ugyanazon követelményeit találni, amikor tanítványok elfogadásáról és bevezetéséről volt szó Kabbalájába, mint valójában a kathároknál. Úgy, mint az utóbbiaknál, az aszketizmusra hajlás nagyon mélyen alapuló volt nála, s ahogyan, azt kell mondanunk, a 12. században más zsidó csoportoknál is.

Egy Abulafia kommentárjaiban megjelenő elgondolás, amely a kathár iratokban is megtalálható, a mítoszok formájában kifejezett reinkarnáció gondolata; emlékezzünk, hogy a mítosz főként olyan kimondott szót jelent, amelyből többek között tanácsokkal, parancsolatokkal, előírásokkal, elhatározással, döntéshozatallal és tervvel kapcsolatos ideák erednek. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy a reinkarnáció gondolatát Abulafia és kathárok fejlesztették ki. Ám kölcsönös egymásra-hatásuk eredményének a Tórának azon értelmezése tűnik, amelyet Abulafia »a Tóra hét útja [módozata]« című művében bont ki. Mindegyik út általános jelentése külön-külön összevethető a kathár Miatyánk-magyarázatokban szereplő »hét szubsztanciával«. Mindkét szöveg a Létet, avagy a Lét tudatosságának hét fokozatban való kibomlását írja le. Mindkettő egy ontológiát tartalmaz, a Lét valóságos tudományát.

Ez a Tóráról szóló tanulmány az aszketizmus ugyanazon feltételei mellett terjedt el a középkori zsidóknál, mint a Létről szóló tanulmány a kathárok között. Azok a vonások, amelyek e jelenségben egyrészről a keresztény szerzetességgel, másrészről a tökéletes kathárokkal és a zsidó aszkétákkal közösek, teljesen nyilvánvalóak. Így e korszak zsidói között, Franciaországban, és főleg délen egyre többször hallunk beszélni ha-parush — aszkéta —, vagy ha-nazir — nazireus — elnevezésű tanítókról. E fogalmak pontos meghatározását egy e vidékeken a 13. században vagy legfeljebb néhány évvel korábban összeállított szövegben találjuk:

»Bölcseket állít, akik fáradhatatlanul a Tóra kutatásával vannak elfoglalva, hogy teljesítsék a közösség kötelességét a Tóra tanulmányozására, és akik által az ég királysága semmilyen kárt nem szenved. Perusim [szó szerint: akik eloldottak / elszakadottak / elkülönítettek] azon tudósok neve, akik kizárólag a Tóra tanulmányozásának szentelik magukat; ezeket a Misna nyelvén Perusimnak, a Biblia nyelvén Nezirimnek nevezik... s a [világi ügyektől való] elkülönültség a tisztasághoz vezet. «

E meghatározásból világos, hogy ennek az intézménynek van egy közös pontja »Sion gyászolói« — Abeley Sion — aszketikus mozgalmával Franciaorszában, amely számos évszázaddal korábban a Közel-Keleten, különösen Palesztinában volt elterjedt; Tudelai Benjámin [Benjamín de Tudela] utazó még megtalálta néhány nyomukat a 12. századi Jeruzsálemben, Dél-Arábiában és hasonlóképpen Németországban. Mármost ezt a Sionra való utalást találjuk a kathár szövegekben, amelyek a 137. zsoltárt idézik:

»Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.«

Idézzük vissza az Inkvizíció bírósága előtti tanúvallomást a hetedik ég lakóival kapcsolatban, akik »minden más ég lakóinál inkább énekelték Sion himnuszait«. Egy másik Jacques Fournier inkvizítor előtti tanúságtétel Pierre Maury-é, Pierre Autier tárgyában, aki egyike volt az utolsó kathár »tökéleteseknek«, kifejezetten utal Sionra. Ugyanezen történet másik bemutatásában, amely az arques-i hívek gyűlésén hangzott el 1300-ban, Aude-ban, az található, hogy az égből alászállt szellemek szomorúak és lesújtottak a földön, ami pontosan a »Sion gyászolói« álláspontja.

A másik ilyen, a kathárokkal és az Abeley Sion-nal azonos jellegzetességeket mutató csoport a karaitáké. Az ő Kisebb Prófétákhoz fűzött kommentárjukban a »Szegényeket« és »Alázatosakat« azokkal azonosították, akik »Tökéletesek« és »Siont gyászolók«. De bizonyíték van rá, hogy a karaiták az esszénus írások egy részének örökösei voltak, így nem meglepő, hogy ugyanaz a terminológia fejezi ki náluk ugyanazokat az elgondolásokat; ezt bizonyítja a 11-es számú qumráni zsoltártekercs, amely egy olyan himnuszt tartalmaz, amit a szerkesztők egyike »Óda Sionhoz« címmel látott el. Mint a kathárok és a karaiták, a himnusz szerzője Sion elveszítésére utal, és megtalálásának reményére:

»Fiaid kebeledben örvendenek és a te szeretetteid visszatalálnak hozzád. Amiképpen megváltásodban [salut] reménykedtek és a te tökéleteseid gyászoltak [elveszésed] felett.«

A himnusz egésze leírja Izrael fiainak Sion visszaszerzéséért folytatott harcát Sion belső és külső ellenségei ellen. Ez egy olyan »forgatókönyvet« tartalmaz, amely teljesen párhuzamos azzal, amit Pierre Maury fent említett tanúságtétele tartalmaz.

A katharizmus eredete és közvetítése

Mindez elvezet a katharizmus eredetének és középkorig tartó átháramlásának kérdéséhez, ahogyan azt a jelen munka keretei vizsgálni engedik. Ahelyett, hogy a pauliciánusokra és a bogumilokra kellene rátérnünk, ahogyan tenni szokás, amikor a 12. századi kathárok kutatásáról, és a gnoszticizmus, az ókori manicheizmus és a középkori újmanicheizmus közötti folytonosság megállapításáról van szó, mi, hála a karaitáknak, három évszázadot megtakaríthatunk. Ezen kívül emlékeznünk kell, hogy a 800-as évektől a kelet és a nyugat közötti kapcsolódások egyre gyakoribbá válnak: a karaiták misszionárius szellemiségük révén nyugat felé rajzottak; a 10. században már Hispániában találjuk őket. Nem kellene hát tanulmányoznunk a hatásukat?

Nem kerülhetnénk-e el hasonlóképp a keleti állomásokat, amelyeket egészen idáig kénytelennek tűntünk feltételezni? Ahelyett, hogy a bogumilok Balkánján át kellett volna átvándorolnia hat vagy hét évszázad folyamán, nem képzelhető-e el az, hogy a gnoszticizmus nyugaton ugyanúgy fennmaradt többé-kevésbé rejtett, illegális módon? A zsinagógákban megőrzött régi könyvtárak időnként tartalmaznak nyomokat a korai századok kereszténységének vallásos irodalmából; Languedoc 12. századi, tanokban szabados klímájában a rabbik és a kathár tökéletesek megtehették, hogy közzétegyék könyveiket és egyetértsenek bizonyos kérdésekben.

Egy ilyen kapcsolódás a keresztény időszámítás első századainak zsidó tanítása és a 12. századi kabbala között megjelenik a szimbolikus és a gnosztikus terminológia hasonló használatában, amelyet a katharizmusban is megtalálunk. A Széfer há-Báhirban megjelenő bizonyos gnosztikus témák jelen vannak a gnosztikus befolyásra keletkezett kathár mítoszokban. A gnoszticizmus, amelyet a nagy egyházatyák látszólag leromboltak, megtalálhatta-e a létezés búvópatak-szerű módját a zsinagógák kínálta menedékben?

Shulamith Shahar egy a szóban forgó szövegek közötti összehasonlító tanulmányt publikált, csakis a világosan azonosítható mítoszokkal kapcsolatban. Az összevetés a Báhir más passzusaival nagyon meggyőző, azonban a könyv szerkesztési elve ezt sokban megnehezítette. A kathár iratok és a Báhir sorai közötti hasonlóságok létezése őt magát alapvető bizonyossághoz vezették azokkal a tudósi spekulációkkal kapcsolatban, hogy létezett kölcsönös befolyás 12. századi katharizmus és kabbalizmus között. A hasonlóság lehet független belső bontakozás eredménye mindkét vallási mozgalomban; ebben az esetben, ha a hasonlóság csupán egyszerű egybeesés műve, akkor ez annak kifejezése, hogy ugyanazon törekvéssel rendelkező csoportok vallási kifejezései között a gondolkodásmódok összefüggésein belül hasonló mozgatórugók léteztek.

Ám a 12. és 13. században ugyanazokat a törekvéseket találjuk e csoportoknál, amelyek a kereszténység kezdetei körül a zsidók, a zsidó-keresztények és a gnosztikusok között megvoltak. A dialógus rejtetten továbbélt a századokon át, és hosszú idő után újra felvétetett? A kérdés megválaszolása egészében a mára maradt.
A zsidónak tűnő nevű szerző a végkövetkeztetésben a szokott módon elkeni azt a lényeget, amit viszont tartalmilag boldogan felmutat (akárcsak Newman): a katárok eredeti vallási szövegei és egyéb hiteles források teljes mértékben megcáfolják a neomanicheus szektáról máig (pl. Pap Gábor és köre által) terjesztett régi állítást, hogy ezek "antiszemiták", vagy akár antijudaisták lettek volna. Épp ellenkezőleg, bizonyos teológiai rész-elemek ellenére a katárok még teológiájukban is, ahogy hétköznapi intenzív kapcsolatrendszerükben is, egy az egyben előfutárai korunk "keresztény cionista" egyházainak, szektáinak, melyeket nálunk legfeltűnőbben a Hit Gyülekezete képvisel. Ez elég kínos felismerés lehetne a manicheusokban Nagy Elődeiket kereső "magyar manicheus" irányzat híveinek, ha eljutna a tudatukig...

Az irányzat történelmének továbbkutatása során látni fogjuk, hogy ez a hol nyíltabb, hol rejtettebb szimbiózis a judaista-kabbbalista felforgatás és az általa létrehozott "Pápista-ellenes" eretnek- illetve reform-mozgalmak között folyamatosan fennállt és fennáll napjainkig, az összekötő láncsszemeket például a angol lollardok, a cseh és később magyar husziták, Dózsa felkelői, a lutheránusok, a kálvinisták, a puritánok, a kurucok és a 48-as forradalmárok képviselik, majd később a bolsevikok és a nácik. E mozgalmak zömének (a két utóbbi kivételével) utólagos haladár dicsőítő propagandájában közös elem, amire az első példát a katárok esetén lepleztük le: hogy utólagos hőskultuszukból gondosan kiretusálják a tényt, hogy a kor lakosságának zöme e felforgató mozgalmakban és zsidó szövetségeseikben látta szabadsága veszélyeztetőit, nem az utólagos propaganda által démonizált Katolikus Egyházban. Az Egyházat (mely nem volt tökéletes...) azért démonizálják, mert szembeszállt a világromboló gnosztikus erőkkel. A történelemhamisítás e döntő elemének feltárását folytatni fogjuk.

Végezetül nézzük egy eredeti katár forrás látványos példáján, hogy a katárok teológiai felfogását illetően milyen távol állt a valóságtól mind Scholem "metafizikai antiszemitizmus", mond Newman "teológiai antijudaizmus" jelzője, és főleg Pap Gábor állítása, hogy a manicheusok nem a zsidó hagyomány által igyekeztek más népeket kereszténnyé tenni. Abban az értelemben bizonyulnak e jellemzések hamisnak, amennyiben minden katár felfogására vonatkoztatjuk őket, ahogy Scholem és Pap Gábor tette. E körbe Newman csak részben tartozik, hisz ő rámutatott a katár nézetek judaizáló, filoszemita elemeire is. Az alábbi példa különösen annak fényében durva, hogy a keresztény katolikus egyházat démonizáló katárok magukat "az igazi keresztényeknek" nevezték és mai népszerűsítőik ezt máig hiteles állításként hirdetik.

A katár hitrendszer azon elemei között, melyeket joggal nevez Newman  egyfajta "teológiai antijudaizmus" körébe tartozó elemnek, az egyik legalapvetőbb a katárok és későbbi okkult-szabadkőműves követő irányzataik körében tipikus nézet, hogy az Ószövetség Istene, Jahve maga a Gonosz. Ezt a felfogást képviseli a modern tudatipar egyik meghatározója, Freud is, amit Bakan részletesen kifejt. Már az ószövetségi Isten elvetésében is észre kell vennünk, hogy a gnosztikus lázadók Jahvénak nem elsősorban a keresztény nézőpontból valóban sátáni vonásai ellen lázadnak, például a gojok kamatszedés általi leigázása ellen van kifogásuk, (épp ellenkezőleg!) hanem a Teremtőt és a Törvényadót vetik el, ez pedig az eretnek lázadók egyes irányzataiban törvényszerűen vezet el egy totális nihilizmushoz.

Egyes katárok szerint Jézus a Sátán fattya!

Carol Lansing: Hatalom és tisztaság - Katár eretnekség a középkori Itáliában (Power & Purity. Cathar Heresy in Medieval Italy) c. könyvében a 84-85. oldalon ismerteti a katárok gnosztikus dualista világmagyarázatának egy mítoszképbe foglalt alapváltozatát, melyet két megtért volt katár, a korábbi "tökéletes", Andreas, és társa, Pietro a pápa és kísérete előtt mondott el 1229-ben Perugiában. A bibliai Jahve, mint Teremtő Isten e katár hit szerint maga a Nagy Sárkány formájában megjelenő Gonosz.
Kezdetben két princípium volt, a jó és a gonosz. A fény Istene teremtett minden fényt és spirituális dolgot, a sötétség Istene, az ördög pedig minden gonosz dolgot, minden árnyékot és az angyalok egy részét teremtette. Az ördög és angyalai léprecsalták Lucifert és egyes angyalait, akik a fény Istenének népe voltak. Az ördög, Lucifer és angyalai lezuhantak a mennyből. A jó angyalok egyike néhány társával az árnyékok közé ment, hogy visszavigye Lucifert és angyalait. Az ördög, akinek neve a nagy sárkány, és Lucifer együtt teremtették a világot hat nap alatt, amit a fény Istene megengedett nekik. Elfogták a jó angyalt és társait, elvették tőle koronáját és dicsfényét, és ezekből csinálták az égbolt fényeit. Lucifer megbánta bűnét, hogy becsapták a fény Istenét, és a sárkánnyal együtt csinálták az embert a földből. A sárkány azt akarta, hogy az ember halhatatlan legyen, de Lucifer azt akarta, hogy halandó legyen és az ember halandó lett. Ők ketten az angyalt, aki Lucifer és angyalai megmentésére jött, akinek ellopták a koronáját, az ember, név szerint Ádám testébe helyezték.
Lansing a 113. oldalon ismerteti a katár tanítások egy még perverzebb változatát, melyben Lucifer már a Gonosz Isten, a Nagy Sárkány fia és e minőségében a Jóisten feleségével házasságtörést elkövetve válik Jézus Krisztus (a Felkent) apjává:
Más, a források szerint Tökéletesek által elmondott teremtéstörténetek távol álltak bármilyen katolikus, vagy dualista felfogástól. A Brevis summula katár tanítások gyűjteménye volt, melyet egy itáliai ferences állított össze 1250 körül. Elmondása szerint az anyagot két katár igehirdetőtől hallotta: 
» Hogy mindezt így hiszik és tudják, azt egyik tanítjuk és igehirdetőjük, Bergamói János szavaiból gyűjtöttem és tudtam meg, aki elmondta nekem, hogy negyven év óta volt katár tökéletes, valamint Cuculliói János szavaiból, aki, mint mondta nekem, szintén tanító és igehirdető volt köztük huszonöt év óta. « 
A szerző közli, hogy ezen igehirdetők szerint az albigensek Krisztus megtestesülését egy mennyei házasságtörési történet által magyarázzák:
» Azt mondják, hogy Lucifer a gonosz isten fia volt és hogy felment a mennybe és ott találta a menny királyának feleségét a férje nélkül, aki az Isten.  Ott sikerült neki az asszonnyal hálnia. Mikor először az asszony ellenállt, Lucifer azt mondta neki, hogy ha egy fiút nemzhet, azt királlyá teszi a királyságában, ahol istenként fogják imádni. Így hát az asszony engedett neki. « 

"Antiszemitizmus", "antijudaizmus", illetve a "Nagyegyház mindenkit előbb zsidóvá tevő módszerével ellentétes manicheus út" (Pap Gábor) helyett azt látjuk, hogy a magukat az Igaz Keresztényeknek is nevező későmanicheus gnosztikus katárok egy részének Jézus-képe a Talmud Jézus-gyalázásainak szellemét képviseli. E katár felfogás az Ószövetség helyett, vagy mellett már az Újszövetséget is teljesen elvetette...

35 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Csaba,

Egy hosszabb hozzászólásban szeretnék reagálni az írásodra és egyben kérdéseket is feltenni számodra, leginkább a “katár-kori Magyarország (már akkor a Kárpát-medence Judeája!)” mondatodhoz kapcsolódva.

Ha az Árpád-kori Magyarországot Judeának tekinted, akkor miért NEM TALÁLUNK ÓSZÖVETSÉGI (tehát zsidó alapokon nyugvó) ábrázolásokat a fennmaradt árpád-kori templomaink falfestésében, miközben a katolikus nagy egyházakban ezek elég elterjed ábrázolások!? (Ezekről, a több tucat megmaradt falfestmény töredékekről talán a legnagyobb biztonságal kijelenthetjük, hogy eredetiek, hiszen nem átfestették, “felújították” ezeket az évszázadok alatt, hanem egyszerűen lemeszelték. Így ami a meszelés alul még elő tud kerülni látható formában, az sokkal inkább eredetinek minősülhet, mint bármiféle koncepciós per jegyzőkönyve, vagy éppenséggel az ellenséges beszámolók … Mivel Lo-ban élsz, ezért elég legyen csak Katyn nevét említenem…)

Érdemes megnézni például Szent Lázsló zsidókat is érintő törvényeit:

Az I. László korabeli egyházi zsinat határozatai - Az ún. I. törvénykönyv
9 • A kereskedőkről, kiket izmaelitáknak neveznek
A kereskedőket, kiket izmaelitánknak neveznek, ha kiderül róluk, hogy megkeresztelkedésük után visszatértek a körülmetélésen alapuló régi törvényükhöz, lakhelyeikről távozzanak, [ - - - - ] ha ártatlanoknak bizonyulnak, saját lakhelyükön maradjanak.
10• Zsidók és kerestzény nők házasságáról
Ha zsidók keresztény feleséget vesznek el, vagy valamely keresztény személyt tartanak maguknál szolgálatban, ezeket vegyék el tőlük, és bocsássák őket szabadon, az olyanoktól pedig, akik ezeket eladták, ezek árát vegyék el, és a püspökök jövedelmét képezze.
11• Az egyházak látogatásának elmulasztásáról vasár- és ünnepnapokon
a) Ha valaki vasárnapokon vagy a nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába, verésekkel javítsák meg.
b) Ha pedig a falvak oly távol vannak, hogy a falusiak az ő kerületük egyházába nem tudnak elmenni, közülük mindnyájuk nevében legalább egy menjen el botra támaszkodva az egyházba, és három kenyeret és egy gyertyát vigyen az oltárra.
...
26• Az ünnepnapokon dolgozó zsidókról
Ha valaki vasárnap vagy más nagyobb ünnepen zsidót dolgozni lát, hogy meg ne botránkozzanak a keresztények, eszközeit, amelyekkel dolgozott, veszítse el.

És mit mondanak Könyves Kálmán állítólagos törvényei:

46• A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről
Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és a disznóhústól való tartózkodásban, vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásukban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz. Aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést.
47• Az izmaeliták áttelepítéséről
Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területéből adománnyal lássák el. S miután a templom felépült, az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból, és másutt telepedjenek le; hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velünk az együttlakásban, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti. az isteni hajlékban is egyetértők legyenek velünk.
48• Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról
Az izameliták közül senki se merje leányát a saját népéből valóhoz adni férjhez, hanem csak a mi népünkből valóhoz.
49• Az izmaeliták étkezéséről
Ha valamelyik izmaelitának vendégei vannak, vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek.
...

folyt k0v

Névtelen írta...

74• A zsidók által tartott rabszolgákról
Zsidó ne merjen keresztény rabszolgát venni vagy eladni, és ne engedjék meg, hogy ilyet szolgálatában tartson; aki pedig jelenleg ilyet tart magánál, ha a számára haladékképpen engedélyezett időn belül el nem adja, veszítse el.
75• A zsidók ingatlanszerzési jogáról
a) Akinek pedig közülük szántóföldje van, ezt ( csakis ) pogány rabszolgákkal műveltesse.
b) Birtokaik ugyan lehessenek a zsidóknak, akiknek módjuk van ilyet vásárolni, de őket másutt, mint ahol a püspöki székhely van, letelepedni ne engedjék.
Majd az esztergomi zsinat határozata szintén Kálmán idejéből:

63• A keresztény rabszolgáknak vagy napszámosoknak zsidók által való tartása ellen
Zsidók ne merészeljenek keresztény rabszolgákat vagy rabszolganőket sem sajátjukként, sem eladásra tartani, sem pedig keresztény napszámosokat.
64• A zsidók által megvetett húsról
A tőlük megvetett húst keresztény ne merje megvenni.

Forrás: http://www.angelfire.com/zine/pantagruel/KalmanII.htm

Innen újabb forráshoz fordulok:

„Kálmán törvényei után közel száz évig egyetlen forrás sem tett említést a zsidókról, az 1222. évi Aranybulla azonban megtiltja, hogy a zsidók és izmaeliták kamaragrófok, pénzverde-, só- és adóhivatalnokok lehessenek. [...] [II. András] 1233-ban a beregi erdőben esküt tett arra, hogy a zsidókat és izmaelitákat megkülönböztető jelek viselésére kötelezi."[6] Azonban e tilalmak és fogadalmak betartására még hosszú ideig nem került sor. A betelepülő zsidók szolgálataira igényt tartó (és szakértelmükre rászoruló) központi hatalom még az olyan gyengekezűnek tartott uralkodók mint II. András vagy Kun László esetében is lehetővé tette, hogy e kérdésben is sikeresen dacolhassanak a pápai főhatalommal.

A nyugat-európai jogszokások térhódítását jelezte (egyelőre inkább csak teoretikusan) IV. Béla 1251. évi kiváltságlevele, a magyarországi zsidóság aranybullája, amelyben közvetlen királyi védelem alá helyezte, a kamara szolgáinak nyilvánította az országban élő zsidókat, és a személyük, illetve vagyonuk elleni támadást a királyi hatalom megsértéseként tekintette. Eszerint a sajátos kvázirendként funkcionáló zsidóság anyagi ellenszolgáltatás fejében jogot nyert, hogy keresztény ügyfeleikkel és egymás között folytatott pereikben az uralkodó által kinevezett zsidó-bíró ítélkezzék, míg vallási kérdésekben saját bíróságuk, a bét din meghallgatása után szülessen döntés. A kiváltságlevél intézkedett személyes biztonságukról, vallásuk háborítatlan gyakorlásáról, az erőszakos térítés elleni védelemről.[7] (Az Árpád-ház kihalása [1301] után a kamaraszolgai jogviszony a későbbiekben fokozatosan a német birodalomban ténylegesen létező, a zsidókra kedvezőtlenebb formát öltött: a zsidókat az uralkodó tulajdonának tekintették, ő szab jogaiknak határt, kegye bármikor felfüggeszthető, vagyonukkal a kincstár rendelkezik. Ténylegesen a király és a zsidók közötti kapcsolat egészen a vegyesházi királyok koráig rendkívül szoros volt, elsőként Zsigmond király ruházta fel 1393-ban Garai Miklós macsói bánt és testvérét a "zsidótartás" jogával, megengedvén nekik, hogy Kőszeg városába telepítsék őket és fölöttük szabadon rendelkezzenek.[8])
Bár Szent István országában szervezett zsidóüldözésre, kiutasításra - az erőszakos térítési kísérleteiről más területeken is híres-hírhedt (ez nézőpont kérdése!) Nagy Lajos király 1360-as évekbeli átmeneti intézkedéseit nem számítva - Európa nagy részével ellentétben nem került sor”

Forrás http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/haraszti.htm

folzt k0v

Névtelen írta...

Ezek nem éppenséggel a zsidó paradicsomot jelző törvények. De, mint szinte minden írott forrás, főleg ha csak másolatban maradt fenn eredetisége megkérdőjelezhető...
Ezeket a törvényeket is figyelembe vetted, veszed a tanulmányaidban?
Továbbá. Folyamatosan motoszkál bennem egy kérdés. A mani féle vallás ugyanez amiről Te beszélsz, mint Manicheizmus? Mire is gondolok?
- Példaként legyen a Ferences rend. Assisi Szent Ferenc biztos, hogy nem inkviziciós célra alapította a rendjét, mégis alig pár emberöltőt követően ők váltak a hírhedt inkvizició fő hajtóerejévé. Esetleg hasonló játszódott le Mani és a manicheizmus kapcsán?
- A történelmet a győztesek írják. Biztos az igaz a manicheizmusra amit a forrásaid állítanak. Mennyire megalapozottak a vérrel, erőszakkal és kínzásokkal kicsikart tanuvallomások? Nem lehet, hogy tudatos befeketítés eredményei ezek?

Mi van, ha a Mani féle irányzat több részre szakadásának lenyomata az amiről beszélünk. Itt Tóth Gyulát honlapjáról a válasz hozzászólását idézném, amivel csak megerősítette korábbi gondolataimat:

„Ami a manicheizmust illeti, természetesen nem szeretném megkerülni a témát, de - rám jellemző módon - ennek is a történelmi vetületére közelítenék rá. Ugyanis lehetetlen nem észrevenni, hogy a manicheus jellegű irányzatok éppen azokban a régiókban ütötték fel a fejüket, ahol Attila hun seregei megfordultak és ahol ezekről a seregekről jelentősebb csoportok leszakadtak. Főleg Dél-Franciaország és a Balkán érintett. A dél-francia területeken ez katár eretnekség néven volt ismert, a Balkánon pedig bogumiloknak hívták őket. Igen ám, de azt már jóval kevesebben tudják, hogy a bogumilok eredeti megnevezése így hangzott: kutuger! Vagyis ami nyugaton katár, az a Balkánon kutuger. Amikor ezekkel a nevekkel szembesültem, lehetetlen volt nem észrevennem azok eredetét és gyökerét.
Igazából ezzel a témával egy harmadik Gutkeled fejezetben szerettem volna foglalkozni, de ha már szóba került, akkor elmondom: az egyik annak a nemzetségnek a neve, amelybe maga Attila is tartozott, a másik pedig kutrigur, kuturgur népnevünk szakasztott mása. Ez nyilván nem lehet véletlen. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a legkorábbi hun idősík beazonosításával megteremtődött az időrendi kapcsolat a pártusok kora és Attila kora között. Úgy tűnik tehát, hogy ezt a vallási irányzatot még a Pártus-Perzsa birodalom területéről hozta magával az a roppant népáradat, amely a hunok expanziója során Európába vetődött. (Mondom mindezt úgy, hogy jómagam nem tudok azonosulni a manicheus világképpel.)

Azonban az is teljesen világosan áll előttünk, hogy maga Attila (talán a pápával való találkozásakor?) tudatosan szakított ezzel az irányzattal. A fiai pedig, Csaba és Aladár (Konstantin és Cirill) éppen a kereszténységnek azt az ágát igyekeztek felkarolni és erősíteni, amely a lehető legtávolabb állt a manicheizmusra jellemző dualista felfogástól. Ha megnézzük, hogy a történelemhamisítás milyen fiktív személyeket kreált belőlük, ez teljesen egyértelművé válik. Tehát egyre inkább úgy tűnik, hogy Attila és fiai ideérkezve és szembesülve a sok gombamód szaporodó irányzattal, határozottan letették volna a voksukat a kereszténység mellett. Vagyis a manicheizmussal és az ariánizmussal szemben foglaltak állást, mégpedig egy olyan zűrzavaros korban, amelyben az ő döntésüknek igen nagy jelentősége, messze ható és világformáló következménye volt. A lehető legjobb döntést hozták meg! Gondoljunk csak bele! Ha az ariánizmus mellett teszik le a voksukat, akkor ezer éven keresztül Európában mecsetek épültek volna és nem templomok. Ha azonban a manicheizmust választják, akkor a vakolók új világrendje már rég megvalósult volna. Vagyis egy olyan veszélyes és képlékeny történelmi korban, amelyben Európa sorsa még akármilyen irányba is eldőlhetett volna, Sárkányölő Szent György határozott kiállása tett rendet a zűrzavarban.
Dióhéjban ezt gondolom én arról a korszakról, Attiláról, annak fiairól és a manicheizmusról. Persze lehet, hogy tévedek, ez sajnos mindig benne van a pakliban. De jelenleg így látom.”

folyt k0v

Névtelen írta...

Azaz gombra mód szaporodó irányzatoknak nyitott teret az Attilai hunözön. De ezek az irányzatok pillanatok alatt akár a maguk útvonalát kezdték bejárni –sokszor kontroll nélkül. Ahány terület, annyi irányzat – és mindegyikük kereszténységnek, vagy éppen manichizmusnak hívta magát. Legföljebb azon belül pontosították az irányzataikat. Biztos vannak részek ahol a zsidók erősebb hatást tudtak gyakorolni egyes irányzatra... de biztos ez volt érvényes a Kárpát-medencére is, miszerint „Kárpát-medence Judeája!” lett volna az áprád királyság?

Véleményedet várva:
Cs

Névtelen írta...

Névtelen, a szigorú törvényeket általában akkor hozzák, amikor van ok a szigorúságra. Ha nem lett volna zs/izmaelita probléma Magyarországon, akkor nem lett volna szükség ilyen drákói törvényekre sem.

Bobkó Csaba írta...

A késő-árpádkori zsidó-izmaelita helyzetre majd az ezzel foglalkozó bejegyzésben szeretnék részletesebben kitérni. Addig is csak utalok a korszakban végig héber betűkkel ellátva vert magyar királyi pénzekre, a királyi pénzverde, az adók, vámok stb. gebinbe voltak adva zsidóknak és izmaelitáknak, de én ezekben is marranókat sejtek Newman egyik rabbi forrása nyomán. Jellemző, hogy az Aranybullában az elégedetlen nemesek azt követelték meg a királytól, hogy zsidók és izmaeliták tisztségeket ne viseljenek. Érdekes módon merániakat nem említenek... A modern nemzettudat hamisítói a 19. században elhallgatták, hogy kik voltak a magyarság számára legterhesebb siserehad Bánk Bán idején.
A ferencesek kezdettől egy ambivalens csapat. Ferenc esetén a pápának kellett döntenie, hogy ezt a misztikust eretneknek nyilvánítja és mehet a máglyára, vagy kb. életében szentnek ismeri el. Az utóbbit választotta. Az inkvizíció a keresztény társadalom immunrendszerét jelentette a felforgató, sátánista eszmékkel és szervezetekkel szemben, nem működött tökéletesen de hasznos volt. Kegyetlenkedéseit a haladár-vakoló propaganda gigantikusan eltúlozta, ez egy hazug kép. Sajnos a dualista nézeteket nem sikerült a máglyákkal eltüntetni, csak föld alá szorítani. A ferenceseknek az az irányzata, amelyik az inkvizíciót szolgálta, a jó oldalon állt, de végig volt egy felforgató, kabbalista inspirációjú irányzatuk is, pl. nekik köszönhetjük a Dózsa-féle polgárháborút, majd a reformáció hazai elterjesztését. Ezek nagy inspirálója Fiorei Joachim, a hírhedt kabbalista álmessiás, Abulafia Ábrahám tanítványa volt. Abulafia Sabbatáj Cví szerepmodellje is. Ezek a sötét ferencesek, nem a derék inkvizítorok. Képzeljük el, ha a Trianon előtti 30 évben a magyar katolikus egyház, amely egyedül bírálta ekkor a vakoló ötödik hadoszlopot, máglyára küldhette volna az Adykat, Jászikat, Kun Bélákat. Akkor nincs Trianon. Ki ne hagyjam Benedek Eleket...

Bobkó Csaba írta...

Kéretik nickneveket választani, mert összekeveredik az összes "Névtelen"!

Bobkó Csaba írta...

A manicheusok és a katárok összeföggése egyértelmű, de nyilván vannak különbségek Is. Alényeg, hogy a manicheusokat dicsőítő propaganda megdől a tények ismeretében. A manicheus-bogumil-katár tanok ismerete a legkisebb részben származik inkvizíciós vallatásokból, nagyon sok forrás más körülmények között íródott, aki a megadott műveket áttanulányozza, az ezt ellenőrizheti. Nincs szakmai vita arról, hogy a katároknak mik voltak a nézetei és nem igazolható, hogy az inkvizíció hazudott volna róluk. Hitelesen adták az inkvizítorok kezébe az útmutatókat, hogy felismerhessék az eretnekeket. Nem volt okuk befeketíteni. Valóban a katárok voltak az emberiségellenes felforgatók és az Egyjház állt alapvetően a normalitás védelme oldalán, hibáival együtt. Jellemző, hogy a mai vakoló tudatipar az akkori egyházat szidja és a lázadókat dicsőíti.

Névtelen írta...

Kedves Csaba,

Köszi a válaszod, tényleg nagyon hasznos. Viszont a felvetésem első részére még mindig nem válaszoltál. Hogy lehet, hogy az árpádkori templomaink falfestményein nyoma sincs ótestamentumi ábrázolásoknak...

Cs

Bobkó Csaba írta...

Nem vagyok a kérdés szakértője. Kapásból annyit tudok találgatni, hogy ekkoriban Európa-szerte nem helyez nagy hangsúlyt a kereszténység az Ószövetségre. Épp az eretnekmozgalmak és nyomukban a protestánsok követelik a Biblia nemzeti nyelvekre lefordítását és mivel lázadómozgalmakról van szó, a harcias szerepmodelleket főleg az Ószövetségben találják meg. Tehát ironikus módon épp azoknak az előfutárai hozzák be az Ószövetség tiszteletét és például a héber nyelv kultuszát, akik ma a katolikus egyházat vádolják judaizálással. HA jól okoskodok (mondom, túl kevés ismeret alapján, de egyfajta minta felismerése alapján), akkor e korban a nyugati templomokon sincs több ószövetségi ábrázolás, mint a magyarokon. Az igaz, hogy pl. Dávid-csillagos ablakok akadnak nyugati katedrálisokon, de az már az eretnekségek korában keletkezett, eretneksújtotta vidékekekn, és láttuk, hogy e mozgalmak mögött mindig ott a judaista lázítás hatása.
Vesd össze ezt azzal, hogy református prédikátoraink között népszerű elmélet volt, hogy a magyar a héber nyelv rokona. Tehát ez a judaizálás nálunk is a katolikus egyházat démonizáló körök újítása a katolicizmus addigi zsidóktól való óvatos távolságtartásával, illetve védekező hozzáállásával szemben.

Töprengő írta...

A vallásban ( a történelemben ) a szimbolizmus nagyon fontos, év ezredek óta. Ezek a szimbólumok alapozzák meg és tartják fenn a vallásokat.
A II. vatikáni zsinat nem "csak" a liturgiát változtatta meg. Szimbolikusan megszüntette a katolikus kereszténységet . Miért ?
Ősi rítusként az "áldozat" bemutatása mindig a teremtő felé történik. Keletre, a kelő nap ( Jézus ) irányába. Ez a katolikus miséken megfordult. Az oltárt megfordították az áldozó pap hátat fordít a kelő napnak ( Jézusnak) és nyugat, a lemenő nap a sötétség felé mutat be áldozatot.
A kapcsolódó blablát ismerjük ( az emberek felé kell misézni stb).
Ha valaki végiggondolja, mi is történik itt , hihetetlen. A katolikus vallás alapja rendült meg, hiszen a pap a Sátán felé áldozik !!! A szimbolizmus egyértelmű, még ha ezernyi kommunikációs trükkel is akarják elrejteni !
Ezért pár száz éve még elégettek volna papokat...
Az egyházak szertartásában minden mozzanatnak jelentése van. A legfontosabb az "áldozás" rítusa.
Gondoljuk ezt végig.

Bobkó Csaba írta...

Szimbolikusan ez cáfolhatatlan. Még annyit tennék hozzá, hogy az "emberek felé fordulás" megjeleníti a reneszánsz-gnosztikus-vakoló antropocentrizmust, amely az embert teszi meg saját "istenévé" és ahol a reneszánsz (ál)"keresztény" kabbalisták az ember életében történő megistenüléséről értekeztek a Gnózis által. Hogy a szimbolikus sátánista fordulat nem jelentette gyakorlatilag a kereszténység teljes megszüntetését, az más kérdés. Ezt az ellenséges behatolók is tudják, ezért züllesztenek tovább. Makovecz és csapata egy különösen merész előreszaladó rohamosztag voltak ezen belül a legnyíltabban sátánista szimbolikával (pl. Bafomet a templomban!) és egy egyház-átvételi kísértel is járt M. agyában, erről írtam. Nyilváb Crowley Gnosztikus Egyháza lett volna a minta. Makovecz templomokat építtetett független alapítványokkal, az egyháznak nem adott beleszólást pl. a Kárhozottak Temploma terveibe, és szándékában állt egy független világiakból álló egyházszerv ezetet is létrehozni, a katolikusság álarca mögött. Idéztem. Ehhez még nem voltak érettek a viszonyok, kicsit előreszaladt.

Bobkó Csaba írta...

"Ha az Árpád-kori Magyarországot Judeának tekinted, akkor miért NEM TALÁLUNK ÓSZÖVETSÉGI (tehát zsidó alapokon nyugvó) ábrázolásokat a fennmaradt árpád-kori templomaink falfestésében, miközben a katolikus nagy egyházakban ezek elég elterjed ábrázolások!?"

A zsidók kiváltságai és késő-árpádházi kiráklyaink általi védettsége, illetve a keresztény lakosság elleni visszaéléseik ellen e korban épp a katolikus egyház emelei fel a szavát, beleértve pl. II. András pápa általi kiközösítését. Tehát eleve a Pap Gábor-félék hazug vádaskodása ekkor épp a "Nagyegyházat" megbélyegezni zsidópártisággal, amivel szemben mondjuk a mi szakrális dinasztiánk lenne az ősi szittya szabadság valami támasza. HA egyszer épp a keresztény egyház állt ki a magyar keresztény nép védelmében a zsidók, izmaeliták és izmaelitának álcázott zsidók visszaélései ellen, akkor miért keresnénk e keresztény egyház ábrázolásaiban judaista elemeket? Hisz fennmaradt iratanyaguk alapján ők a judaizálás legfőbb ellenfelei ekkor! Judaista ábrázolásokat az árpádházi királyaink pénzein találunk... Mert zsidók kezére adtálk a pénzkibocsátást és az adóbeszedést, tehát a teljes pénzügyi szektort. Ideje megszabadulni a judaizmus ügyben a hamis ellenségképtől, az Egyház démonképétől és elgondolkozni azon, hogy milyen hátsó szándékkal kik terjesztik ezt a hamis démonképet népünk egyetlen judaizmustól védelmezőjéről máig.

Névtelen írta...

„Az igaz, hogy pl. Dávid-csillagos ablakok akadnak nyugati katedrálisokon, de az már az eretnekségek korában keletkezett, eretneksújtotta vidékekekn, és láttuk, hogy e mozgalmak mögött mindig ott a judaista lázítás hatása.”

most azt hittem, hogy a híres, középkori firenzei katedrális, a Santa Croce (1443) oromzatán korabeli a Dávid-csillag, amit ott akkor helyben ledöbbentett. mert a hatágú csillag az sohasem volt keresztény jelkép.

a wikipedian rákeresve
http://en.wikipedia.org/wiki/Basilica_of_Santa_Croce,_Florence

most kiderült, hogy a XIX. századi neogótikus átépítéskor zsidó származású volt az építész

„The bell tower was built in 1842, replacing an earlier one damaged by lightning. The neo-Gothic marble façade, by Nicolò Matas, dates from 1857-1863.

A Jewish architect Niccolo Matas from Ancona, designed the church's 19th-century neo-Gothic facade, working a prominent Star of David into the composition. Matas had wanted to be buried with his peers but because he was Jewish, he was buried under the porch and not within the walls.”

z

MN írta...

" Judaista ábrázolásokat az árpádházi királyaink pénzein találunk... Mert zsidók kezére adtálk a pénzkibocsátást és az adóbeszedést, tehát a teljes pénzügyi szektort."

Érdekes, hogy te mindenhol megtalálod a zsidót a háttérben, csak a szentséges Habsburgoknál nem? Arról mikor írsz, hogy a Habsburgok a Rothschild mellényzsebéből kandikáltak ki?

Bobkó Csaba írta...

Ezt a témát meghagyom neked. Nem akarom én mások kenyerét elvenni! :-)

Bobkó Csaba írta...

Komolyabbra fordítva a szót, épp azért tartom fontosnak a késő-Árpádkort alaposabban szemügyre venni, mert az agymosó Habsburg-ellenes gyűlöletkeltés, mely Trianon egyik fő oka (a belső züllesztés egyik fő propagandafegyvere) épp a Szent Árpádokat állítja szembe a Gaz Idegen Habsburgokkal. A tényleges összehasonlításuk viszont cáfolja ezt a propagandaképet, ezt a mítoszt. A kései Árpádok hagyták, hogy az ország lassan a szétbomlás felé sodródjon, mikor kihaltak, az ország kiskirályságokra szakadt. A Habsburgok épp ellenkezőleg átvettek egy darabokra szakadó államot és összerakták, mikor magyarok zavarták el őket a trónról, a csúcson állt az ország. A Habsburgok idején nem jelentek meg héber betűs pénzek és nem adták a teljes pénzügyi szektort gebinbe senkinek, zsidóknak sem. Persze, a Rotschildok ott voltak, de Kossuth sokkal inkább volt a zsebükben, mint a Habsburgok.

Névtelen írta...

Csaba, elég nehéz kommentelni az oldaladra. A másolandó betűk felismerése nem csak a gépnek, hanem nekünk, az olvasóidnak is bonyolult. Ha teheted térj vissza a számok világához. Köszi.

Engedd meg, hogy az áprádházi manicheizmus, zsidóbarát kérdéskörhez újra visszatérjek.

1.
Hivatkozol a pénzverésre és az áprádkori érmékre. Ezen érmék ábráiról sok mindent lehet olvasni, és a youtube-on is több előadást megtekinteni. Mindez csak idő és türlem kérdése. SZámomra ezekből a leszűrt lényeg: ezen érmék annyira semita (héber vagy éppen arab) írásjelek, nonfigurative ábrák, amennyire eltorzított keresztény szimbolumok. Egyetlen egy kristálytiszta indoklásra sem akadtam, de mégis minden szakértő azt magyaráz bele amit kíván. Olyan érzettem van ezekkel a a szakértői véleményekkel kapcsolatban mintha a fehérről akarnánk bebizonyítani, hogy lila, zöld éppenséggel sárga… Csak részben igazak, így ugyanúgy egyáltalán nem, hisz a fehér fény szétbontásához is csak egy prizma kell. Ha tudsz bármi igazán meggyőző bizonyítékot az érmékre zsidó jeleire vanatkozóan légy szi publikáld.

2.
A válaszodban írtad, hogy az ótestamentumi szimbólumok nem voltak annyira elterjedtek az árpádkori templomok kifestése idején. Indoklásodban említed, hogy “ironikus módon épp azoknak az előfutárai hozzák be az Ószövetség tiszteletét”, akik nem is alkalmazzák a szimbólikájukban, “díszitéseikben”.

Névtelen írta...

Véleményem szerint ez azért nem ilyen egyszerű. Csak egy példa a német-római birodalmi császári korona, melynek keletkezését a X. század végére datálják a történészek. Az összes ikon ószövetségi történetekre utal! Azaz kb 2-3 évszázaddal, az árpádkori templomok építését megeleőzően már oly annyira elfogadott volt az ótestamentum írások mindenek fölé helyezése, hogy a német-római birodalmi korona képrendszere csak ehhez igazodott. Ezen a koronán szó sincs Jézusról, az apostolokról, csak ószövetségi témákról. A korona- az uralkodó- a birodalom hitvallása valami féle módon úgy gondolom összekapcsolódik. És itt biztos nem kell számolnunk gnosztikus és manicheista esetleg katari hatással… a koronát mások készítették és aki a fejére tette, aki a király fejére helyezte azok pontosan egyetértettek annak a koronának a képrendjével! Mégis akkor hogy kerültek ezek az ószövetségi ikonok az akkori nyugat legfontosabb birodalmának legfőbb szakrális vezetőjének legfőbb szimbólumára? Ha ott jelen voltak, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a tempolomaik belsejében is!

http://en.wikipedia.org/wiki/Imperial_Crown_of_the_Holy_Roman_Empire

3.
Az Árpádházi királyaink nevei is szintén megér még egy misét. László, András, Béla, István… Egy csomó név melyeknek joggal mondhatjuk nincs ószövetségi megfelelője. István is inkább görög, sem mint zsidó… Aztán ott van egy SALAMON és a testvére, Dávid. A történetüket gondolom ismered. Nem tudom számodra mit jelképeznek… A királyaink nevei mindenesetre sokat elárulnak, ahogy a Pápák felvett nevei is… És mégegyszer – csak egyetlen egy ószövetségi nevet találni köztük!

Válaszodat várva
Cs

Bobkó Csaba írta...

Kicsit felületes vagy. KInyitom az általad megadott linket és ott van, hogy Jézus van a korona elején két angyal közt... Meg három ószövetségi király. Passzol egy királyi koronához. A héber betűs magyar pénzekről semmilyen szakmai vita nincs, egyértelműen héber betűsek és egyértelmű, hogy a királyi pénzügyek a korrban zsidó bérlők kezébe vannak adva.

http://www.eremtar.eoldal.hu/cikkek/virtualis-tarlatvezetes--arpad-hazi-uralkodok-penzei/ii_-andrastol-wittelschbach-ottoig.html

Névtelen írta...

Csaba, Tényleg felületes voltam, de mégis örülök, hogy leellenőrizted amit írtam.

Erről elfeledkeztem, hogy ott van Jézus is... (Vegyük ezt egy öngolnak, de most próbálok kontrát játszani:)

Viszont a német-római birodalmi korona képanyagának 75%-a akkor is ószövetségi kép!, így továbbra is fenntartom amit írtam.
Sőt ez még fokozható, hiszen a Jézusi kép is ószövetségi társasággal van körbevéve: a kerubokkal, akik ha nem tévedek inkább a zsidó hagyomány alakjai, sem mint az Újszövetségé...

Amugy ezekről a kerubokról az Istambuli Haga Sophia jut az eszembe, ahol a fő kupola tartópilléreinél rondálkodnak, oda nem illő módon. Abban a Haga Sophiában, ami az ortodox „Vatikán” volt évszázadokon át.

A felírat nélküli, ornamentális érmékről, legyen itt egy példa, hogy mennyire nem egységes ezek értelmezése:
http://www.youtube.com/watch?v=QvewKyigpcw
Érdemes ebbe is belenézned a 2.24.-től csak pár percet. (Az érmék kérdéskörében nem kívánok állást foglalni, ezzel csak jelezni akartam, hogy az érmék kérdésköre sem annyira egyértlmű).

Az átküldött oldalad érdekes, mindenképpen elolvasom majd. Köszi

Cs

Névtelen írta...

Csaba,
Κöszi az oldalt, ha az érmék valósak, akkor ezek tényleg alátámasztják a pénzveretés zsidó privilégiumát...
cs

MN írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Bobkó Csaba írta...

MN, Abban az időben egyetlen pénzverde múködhetett a Magyar Királyságban, a királyi pénzverde és az az Árpád-ház utolsó évszázadának nagyobb részében, évtizedeken át, több király alatt zsidó bérlőnek volt kiadva, a kamaragrófi tisztséggel együtt, tehát az állami adók és vámok beszedésével együtt. Éppúgy, mint a katár főuraknál. A pápa azokat is, a magyar királyokat is rendszeresen bírálta, néha kiközösítette ezért. Ezek tények.

Bobkó Csaba írta...

"A pénz- és adórendszerben való részvétel igen jövedelmező üzlet volt. Ekkorra általánossá vált a pénzverés, pénzváltás, vámok, sójövedelmek és bányák bérbeadása izmaelitáknak és zsidóknak, amit az egyház nem nézett jó szemmel. II. András az 1215-ös lateráni zsinat határozatai alapján előírta a zsidó megkülönböztető jel viselését, és eltiltotta ugyan a zsidókat az állami és közhivatalok viselésétől, ám ennek ellenére továbbra is igénybe vette a zsidók gazdasági szolgálatait. Ez idő tájt, a nyugati határszélen egy jelentős zsidó kamaragróf, Teka működött, aki 1225 és 1244 között a királyi kincstár vezetője volt. Az egyik pénzen a héber פ = tet betű őrá utal. IV. Béla (1235-1270) és fia, V. István (1270-1272) alatt is találkozhatunk számos héber betűs magyar pénzzel. Az ezeken szereplő héber betűk a zsidó pénzverő vagy bányabérlő nevének, illetve a pénzverés helyének rövidítését jelzik."

MN írta...

Ez hova van leírva, hogy egyetlen pénzverde működött? II. András és IV. Béla korában évente vertek új pénzeket. Az új és régi értékének különbözetéből szakítottak nagyot, csak ez hosszú távon nem volt túl szerencsés dolog...

Teka kamaragrófról, aki a tatárjárás után nyomtalanul eltűnt:

http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/szocikk/15020.htm

Bobkó Csaba írta...

Eleinte egy királyi pénzverde volt, aztán még négy. És néha a trónörökös a saját uralmi területén Dux felirattal vert még külön pénzt:

"A XIII. század második feléig csak az esztergomi verdében készültek pénzek, amely azonban egy idő után már nem tudta ellátni az egész ország pénzverési feladatait. Szerémben, Zágrábban, Csanádon, Budán új verdéket nyitottak meg, melyeket bérleti rendszerben működtettek."

MN írta...

2014. június 8. 20:59 Csaba!

Géza annak idején pont azért fordult a romai pápához, mert az nem törekedett hűbéri felsőbbségre a Magyar Királysággal szemben. A Bizánci és a Német-Római császár ellenében ez abszolút jó megoldás volt. II. András idején a pápaság annyira megerősödött, hogy próbálta az összes keresztény területet a saját hűbéri kötelékébe vonni. Magyarországgal kapcsolatban ez nem ment, de Endre a Német Lovagrendet is kiűzte a Barcaságból, és Kunországgal kapcsolatban is a pápa ellen lépett fel. Ehhez jött még, hogy az Aranybullában foglaltak ellenére is adóztatta az egyházi jövedelmeket, és ehhez zsidókat és izmaelitákat használt fel.

Na ezekért akarta kiközösíteni a pápa II. Andrást.

Bobkó Csaba írta...

Tehát szerinted mivel definíció szerint a Pápa a főgonosz, világos, hogy ellene a zsidókkal kell szövetkeznie egy derék magyar királynak... :-)

MN írta...

II. András elég sokat tett a kereszténységért, többek között a Szentföldi hadjáratot is vállalta, de neki értelemszerűen nem az Európai keresztény birodalom összefogása volt az elsődleges prioritás, hanem a Magyar Királyság léte, a saját hatalma biztosítása. Persze megpróbálta a bizánci trónt is elnyerni, de ebben a pápa sem állt mellé.

Nem mondom még véletlenül sem hogy a pápa a főgonosz. Ez csupán politika, és a szereplők tetteit a saját szemszögükből érdemes szemlélni. András szempontjából nem volt ez rossz politika, bár sajnos, hogy nem volt olyan kemény kezű király, mint a fia..

Bobkó Csaba írta...

A Reformkor és 48 márc. 15. ünnepelt történelmi drámája a kor szerepmodelljéül az Aranybulla korából vesz példát - és hazug módon teszi. Az elégedetlen magyar középosztály, a köznemesség a társadalom védelmében megfogalmazza a királlyal szembeni követeléseiben, hogy az ország tisztségeit ne idegeneknek adja. Két konkrét idegen népet neveznek meg szó szerint, a zsidókat és az izmaelitákat. A németeket nem. De persze beleéérthetik őket. A reformkori forradalomelőkészítő értelmiség, mely az illuminátus programot hajtja végre, és zsidó zsebekben is lévén hazaáruló módon filoszemita, a zsidók "elnyomásáról" versel és szónokol, meghamisítja a múltat és II Endre korából csak épp azt a népet felejti el megnevezni, amelyezt a kortárs elégedetlenek megneveztek (mert az "izmaeliták egy része is zsidó valójában) és a németeket teszi meg főellenségnek, ami koruk -káros - politikai programjának propagandája. És az az egyházat démonizálja szintén történelmet hamisítva, mely a katároknál és nálunk is a társadalom védelmezője volt az uzsorásuralmat hordozó néppel szemben. Innentől kezdve nem Endre tetteinek nüanszai a témánk, hanem a magyar szellemi és politikai elit hazaárulása a 19. században. És mai utódaiké.

Névtelen írta...

Two Greek Orthodox Bishops
Accuse Francis of Heresy
http://www.novusordowatch.org/wire/archives/04-2014.html
és a hivatkozott levél:
http://www.scribd.com/doc/218058373/Epistle-to-Pope-Francis-I

Bobkó Csaba írta...

Egy ragyogó illusztrációval és további katár teremtésmítosz-idézettel bővítettem a bejegyzés végét. Köszönöm a képet Janinak!

Bobkó Csaba írta...

A gonosz sárkány által elkövetett mennyei házasságtörés-kép forrása: http://discardingimages.tumblr.com/post/62648938306/hey-dragon-youre-not-supposed-to-be-here Az eredeti címe és lelőhelye pedig: Conception of Alexander the Great, Les faize d'Alexandre (translation of Historiae Alexandri Magni of Quintus Curtius Rufus), Bruges ca. 1468-1475. British Library, Burney 169, fol. 14r

Nagyon érdekes, nyilvánvaló, hogy a katár eretnek által elmondott perverz verzió ugyanennek a sztorinak egy változata, az ókorban és középkorban rendkívül népszerű és elterjedt Nagy Sándor regény egyik verziójában ez Nagy Sándor fogantatását ábrázolja, mármint a késői kiadás illusztrációja. Nyilvánvalóan része egy még általánosabb eredetmítosz-alaptípusnak, melybe a mi "Emese álma"-sztorink is tartozik, ahol egy nagy királyi dinasztia ősatyja egy totemállati formába bújt isten, az ősanya meg emberi asszony. Általában ez a toposz nem dualista és nem gonosz, nem "gonosztikus", a katár verzióban kapott egy ilyen perverz csavart. Ezzel szimbolikusan kifejezte a több bejegyzésemben tárgyalt gonosztikus kozmológiai alapsztorit, hogy a Menny Királyát letaszítja trónjáról az Alvilág királya, méghozzá úgy, hogy valamilyen házasságtörésből, vagy nemi erőszakból származó fattyát juttatja a "fenti" trónra. Ez jelenik meg a Grimm-mesékben is ,az Alvó Szépség típusú mesékben. (Csipkerózsika) NAgy Sándort a hellenisztikus vallásban egyértelműen egyfajta megistenült, vagy eleve isteni származású, emberi testbe született Megváltónak tekintették, tehát szerepmodellként alkalmazása Jézusra nem lenne erőltetett, bár a zsidó harcos Messiás-királyhoz még inkább passzol. A gonosztikus katárok perszer kiforgatták a sátáni származás elemével, bár a sárkány általában se szokott a perzsa-zsidó-európai kultúrkörökben pozitív figura lenni. (gondolom, Kínában más a helyzet) Nagyon érdekes lelet, még egyszer köszönöm Janinak!

Bobkó Csaba írta...

A sárkány-illusztrációs műhöz:

https://en.wikipedia.org/wiki/Alexander_romance

https://en.wikipedia.org/wiki/Quintus_Curtius_Rufus