Az erőszakos reformáció Újhelyben

Szemszúró-szőlő: "A hagyomány szerint pálos kolostor volt a Vár-hegyen, amelyből 1650-ben kiűzték a szerzeteseket és a közeli Szemszúró-dűlőben szemüket kiszúrták."  

(Kováts Dániel: Sátoraljaújhely helynevei és történeti topográfiája, 2008)

Csepellényi György pálos  vértanút lefejezik a protestánsok. Sírja az újhelyi pálos-piarista templomban található.  (forrás)

A minap, október 31-én volt a Reformáció Napja, a protestáns egyházak zömében ezen a napon ünneplik elődeik katolikus egyházból való kiszakadásának kezdetét, mivel a legenda szerint 1517-ben e napon szögezte ki Luther 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Egy korábbi bejegyzésben (A Szultán parancsára! - majdnem 500 éves az erőszakos reformáció) reagáltam a miniszterelnök által is népszerűsített állami kezdeményezésre, melynek keretében 2017-ben nagy csinnadrattával készülnek megünnepelni a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját. Szerintem magyar hazafias szempontból a közel 500 éve kezdődött Vészkorszak, európai polgárháború össztársadalmi ünneplése teljesen indokolatlan, illetve felháborító, ünnepeljék meg  felekezeti körben  a protestánsok, ha lelkiismeretük megengedi. E bejegyzések célja nem a viszálykeltés a mai katolikusok és protestánsok között, a reformáció egy megmásíthatatlan tény és a mai protestáns közösségek tagjai természetesen lehetnek jó keresztyének és jó magyar hazafiak, de csak akkor, ha szembenéznek a felekezeteik körében máig élő torz történelemképpel és leszámolnak az országpusztító történelmi személyek és tragédiák hamis hőskultuszaival.

A korábbi bejegyzésben idéztem egy protestáns körökben ma is teljesen tipikus felfogást (tévhitet) képviselő hozzászólást egy fórumról:

"A reformációnak nem kellett elvennie templomokat a katolikusoktól, mert a 16. században ahol megjelent egy prédikátor, általában az egész közösség áttért az evangéliumi hitre, tehát legfeljebb üres maradt volna a templom, ha nem abban tartják az istentiszteleteket."

Ellenkezésemre, hogy ez csak a protestáns propagandamesékben van így, ezzel válaszolt:

"Tényeket! Hol vették el a erőszakkal a templomot protestánsok? Helység, évszám... Szóval csak tényszerűen, és nem az üres vagdalkozás szintjén..." 

Ez a nézet még a korszak neves szaktörténésze, az ez ügyben saját szokott színvonalát mélyen alulmúló Péter Katalin tanulmányában is megjelenik:

"A reformáció Magyarországon erőszak nélkül terjedt el. Ezt bizonyítják azoknak a vizsgálatoknak a jegyzőkönyvei, amelyeket a lutheri eretnekséggel vádolt emberek ellen folytattak az 1520-as években.[10]A vádak között szerepelt tiltott könyvek olvasása, távolmaradás a miséről, a böjt megtörése, valamint egyházi és világi törvények megsértése, de papok, szerzetesek vagy általában katolikusok elleni fizikai erőszak legjobb tudomásom szerint soha nem merült fel." (Péter Katalin: Tolerancia és intolerancia a 16. századi Magyarországon)

A tényszerű válaszhoz egyből szülővárosom, Sátoraljaújhely példáját szerettem volna hozni, de hirtelenjében nem voltak a kezem ügyében az adatok, ezért a magyar nyelvterületen sokkal ismertebb Csíksomlyó példájával világítottam meg, mennyire erőszakos volt a reformáció, amely tényt az állandóan "erőszakos ellenreformációt" emlegető protestáns propaganda és nyomában a fősodor történelemírás többnyire agyonhallgat, vagy az ellenkezőjét állítja. Most viszont következzenek a reformáció erőszakának újhelyi tényei, melyek annál inkább fontos adalékok e máig dicsőített agresszió hiteles értékeléséhez, mert számos nagytekintélyű protestáns egyházi ember, egyháztörténész, köztük az újhelyi református gyülekezet egykori főgondnoka, Kazinczy Ferenc állítása szerint épp "Újhelyben kezdődött a magyar reformáció".

Újhely, a magyar reformáció (egyik) bölcsője

Dr. Hőgye István-Kádár Ferenc: A hegyen épült város (2000)
"Újhely reformációja" (9. old.):

'Kazinczy Ferenc egykori főgondnokunk a következőket vallotta: 

"Újhely a magyarországi protestáns ecclesiák történetében fő helyt állt. A megújított tudomány itt vert legelébb gyökeret, innen sugárza ki ennek világa az országnak minden egyéb tájaira. A Luther és Melanchton tanítványa Dévai Bíró Mátyás itt gyűjte legelébb ecclesiát, megkedveltetvén Drágfi Gáspárral azt a tudományt, melyet ő Wittenbergből hozott haza, s a maga felekezetére hajtván a szép Hegyalját szinte Tokajig..."  '

Félegyházi Tamás 1586-os debreceni Újtestamentum-kiadásának előszavában Gönci György református püspök szintén elsőként említi Újhelyt a szintén idillien, Isteni Fény módjára kiáradó reformáció hazai színhelyei között:

„De mikor az kegyelmes Istennek tetszett, hogy az setétségből az világosságot Luther Márton által előszer 1517. esztendőben Németországban kinyilatkoztatná, ugyanazon jó tetszése szerint az Ő eleve rendeltetett decretomából az Evangéliumnak világosságát az mi nemzetünkre is kiárasztotta ennek előtte úgymint hatvan esztendővel. Jóllehet, hogy az derék tudománnak nem minden ágait és cikkelit egyszersmind árasztotta ki, hanem azmint szokott lenni egy előszer csak valami sengéit fundamentomul nyilatkoztatta ki az mi nemzetünkben, miképpen egyéb országokban is. Melyre akkorbeli üdőben bizonyos tudós személyeket rendelt az mi országunknak bizonyos részeiben. Előszer Siklósi Mihályt az fölföldön, Újhelyben Perényi Péter idejében, Ozorai Imrét Békésen az Ladányi és Massai urak idejében, Derecskei Demetert Szilágyban Drakfi Gáspár idejében”. (Idézi Dienes Dénes: Sárospatak reformációja) 

A környékhez kötődő protestáns egyháztörténészek nyomán Kazinczy, a nagynevű, de mára szélesebb közönségben olvasatlan és olvashatatlan nyelvmodernizátor, irodalomdiktátor és szabadkőműves jakobinus összeesküvő is alátámasztani látszik az idilli képet, hogy a "szép Hegyalja" népe spontán módon, egy emberként tódult az új felekezetbe, természetesen minden erőszak nélkül, a  "megújított tudomány" vonzereje által csábítva. A valóság a  Mátrix piros pirulájának bevétele után brutálisan csúnyább, Újhelyben éppúgy, mint máshol:

"Fel! Támadunk!" Pápisták protestáns pusztítói

Sátoraljaújhely lexikona, 2001:

"pálosok": 

(...) "A virágzásnak az 1526 utáni idők és a protestantizmus vetett véget. Patak ura, Perényi Péter 1530 után kiűzte a szerzeteseket Újhelyből, s oda csak Miksa ismételt parancsára engedte vissza őket 1560-ban a Perényi család utolsó férfitagja, Gábor. Rá hat évre a török dúlta fül az ekkor már Barátszernek nevezett települést, ezt követően pedig a kálvinista Kálnásy Ferenc zaklatásainak, s meg-megújuló sarcolásainak voltak kitéve. Némi nyugalomra csak az egri győző, Dobó István testvérének, Dobó Ferenc beregi főispánnak támogatása idején leltek, ám Bocskai Istvánnal ennek is vége szakadt: a fejedelem minden vagyonukat elkobozta és Újhelyre csak halála után, 1610-ben térhettek vissza." (...)

A "Véres Farsang" kegyetlen székelyirtását is elkövető, a székelyek  belső, magyarok általi gyarmatosítását továbbfolytató  Bocskai egyike a történelemhamisító protestáns propagandakép hamis hőseinek, akinek alakján és állítólagos "szabadságharcán" semmi összmagyar ünnepelnivalónk nincs. A mese szerint "vallásszabadságot helyreállító" "fejedelem" a katolikus magyaroknak éppen nem a szabadságot, közte a vallásgyakorlás szabadságát hozta... A "vallásszabadságnak" a reformáció első korszakában fennállt  újhelyi helyzetét  alaposabban megvilágítja egy tekintélyes szerző helyi egyháztörténeti szakmunkája:

Fejes István: A sátoralja-ujhelyi ev. ref. egyház története 1522-1889-ig (1889)

20. old.:

"Maga a hitujitás, ugy látszik, gyorsan bevégeztetett Ujhelyben, mert Perényi nemcsak a templomot adta át a megujitott vallást követőknek, hanem már 1530-ban a pálosok zárdáját is elfoglalta, imaházukat bezáratta, és így lehetetlenné tette azt is, hogy a hitujitást el nem fogadó lakosok vallásuk gyakorlatára nézve menedéket találjanak. Szirmainak azon állitása tehát, hogy Ujhelyben a reformátusoknak 1560-ig nem lett volna nyilvános isteni tiszteletük, az események természetével ellenkezik, s ez a tévedés onan származhatik, hogy a reformált egyház, mely kezdetben a katholikus külformákat megtartotta, csak 1560-ban nyilvánitotta magát a katholikus egyháztól végkép elszakadottnak, azon időben tudniillik, a midőn minden remény megszünt arra nézve, hogy a vallásujitást a katholikus egyházban maradva is végre lehet hajtani. A valóság különben inkább az, hogy 1560-ig a katholikusok nem tarthattak többé isteni tiszteletet, miután arra helyük nem volt, mert csak 1562-ben adta vissza Perényi Gábor a pálosok zárdáját, viszonzásul annak fejében, hogy Miksa a Perényiek intézkedéseit ugy a templomra, mint a papok javadalmazására nézve helyben hagyta, mint az erről szóló okmányról jegyzőkönyvünk említi: 'Vagyon Maximiliántól való levél is, melyben az ujhelyi predikátorsághoz való jövedelmet confirmálja, ugy a mint azt a Perényi urak elrendelték.' Ettől kezdve tehát királyi szentesitést is nyert az egyház, mig viszont a római katholikusok önálló egyházzal többé nem birván csak a pálosok zárdájában gyakorolhatták vallásukat, midőn e szerzetesek, élülön Gáspár főnökükkel, 1562-ben, Ujhelybe ismét visszatérhettek."

A félreértések elkerülése végett érdemes megjegyezni, hogy a fenti tényeket korrektül közlő szerző olyannyira nem katolikus, hogy műve megírásakor ő a sátoraljaújhelyi református lelkész és néhány évvel később a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökévé választják! Könyvéből kiderül, hogy egyébként ő ezt a reformációt a katolikusellenes erőszak tényeinek ismeretében is dicső folyamatnak tartotta. (Ami állása ismeretében nem lep meg minket.)

"Perényi Péter a sárospataki ref. főiskola megalapítója, 1531" - tudósnak maszkírozott oligarcha az iskola falán

A Dúvad

Nézzük hát, ki és mi volt ez a Perényi Péter, aki a neves egyháztörténészek szerint a hazai reformáció oly múlhatatlan érdemű korai pártfogója volt!

Perényi alakját még a kuruckultusz 19. század végi csúcsrajáratása idején se lehetett nemzeti hősként megrajzolni, amenyiben komoly, tényekre alapozó történészi munkáról volt szó. Szederkényi Nándor, Heves vármegye története idevágó kötetének szerzője Eger függetlenségi párti képviselője és lapszerkesztője, tehát saját korában kuruc, mégis visszataszítónak mutatja az Eger várát Patakéhoz és sok másikhoz hasonlóan jogtalanul elfoglaló, a többi mellett Heves vármegyét is fosztogató rablólovagot:

1534-ben Szalóky György volt az egri várnagy. Az önkéntelen fegyverszünet alatt, nem annyira az ellenkirályok, mint inkább az apró vidéki hatalmasságok dulták és zsákmányolták Hevesmegyét s vidékét. János király tekintélye s hatalma hanyatlóbb vala, hogy sem népét képes lett volna egyesek önkényes foglalásai és vidéki hatalmaskodásaitól megóvni. Különösen Perényi Péter, János kir. főkapitánya, a pataki nagy ur, önkénykedett egész erővel Hevesmegyében; sovár pillantását vetve az egri várra, melynek elfoglalása, nagyra látó terveiben aligha utolsó helyet foglalt. Nádasdy Tamás elpártolása után, Perényi Péter is kezdett inogni János király iránti hüségében; és teméntelen javakat tartván jogtalan birtokában, azok biztositása érdekében ovatosan vizsgálta, melyik királynak fest a jövő szebb kilátást. Hevesmegye ezen hatalmaskodók zaklatása folytán mennyit szenvedhetett, kitünik onnan, hogy 1535-ben bár tényleg János uralma alatt állott, már Ferdinandhoz is folyamodtak segélyért. Az 1535. évi okt. 4-én Nagyszombatba Ferdinand által összehivott országgyülésen, a rendek sérelmi feliratukban, hivatkoznak Gömör, Borsod, Zemplén, Ujvár és Hevesvármegyék panaszos előterjesztésére, melyet Kassán tartott gyülésökből intéztek Ferdinand királyhoz, hogy segitsen rajtok az önkénykedő urak féktelen zsarolásai s visszaélései ellen. Különösen a szarvaskői várnagy Horváth Ferencz ellen volt nagy a panasz, a ki Ferdinand király hive lévén, igy a vár is az ő hatalma alatt állott. 1) VII. Perényi Péter észrevéve a megyék mozgalmait, bizonyosan a kassai gyülés előterjesztése ellensulyozására, 1535-ben Szikszón tartott tanácskozmányt: honnan szintén Ferdinandhoz fordultak, a féktelenség megszüntetése és a törvényes rend helyreállítása végett; s azt kérték: hogy Ferdinand király nevezzen ki e vidékre egy kapitányt; a ki állitsa helyre a rendet. Természetesen az itt tanácskozók magára Perényire gondoltak, a mint ezt a gyülésen Tomory Lőrincz ki is fejezte. 18) Perényi látván János király ereje hanyatlását, hogy a vidéken, hol birtokai jogtalan foglalás utján jöttek kezéhez, hatalmát s befolyását tovább is fentarthassa, e módhoz nyult, mintegy kéretlenül és keresetlenül kinyerni Ferdinandtól a legfőbb katonai hatalmat. János királylyal sem akart még ez időszerint szakitani, igy mások által szerette volna a hatalom gesztenyéjét ez oldalról maga részére kikapartatni. Perényi azonban ez irányban czélt nem ért; kétszinü viselkedése alatt, a legönzőbb anyagiság és bizonytalan irányu nagyravágyás lappangott vala, mely ovatosságra intette Ferdinandot;  

Ezt a tipikus anarchiát, kiskirályok saját országukat pusztító fosztogatásait a kettős királyválasztás tette lehetővé, amely megakadályozta, hogy bármelyik király is a szükséges kemény kézzel helyreállíthassa a közrendet. A kettős királyválasztásért pedig Perényi az elsők között felelős, ő az országot ebek harmincadjára juttató, gátlástalanul önző főrendek egyik fő képviselője. Teljesen hamis a megrögzött "közhely", hogy Szapolyait a "hazafias" köznemesség, Ferdinándot a "hazafiatlan főnemesség" választotta és koronázta királlyá. A valóság az, hogy a harácsolt birtokok királyi törvényesítéséért és újak szerzéséért rendszeresen pártot váltó főurak közül nem egy, köztük Perényi Péter mindjárt a tragikus kettős királyválasztás elején kétkulacsos volt. Perényi ugyanis koronaőrként mindkét király koronázásán jelen volt, mindkét koronázáshoz rendelkezésre bocsátotta a Szentkoronát és tisztségének megfelelően részt vett a koronázás ceremóniájában. A két székesfehérvári koronázás között mindössze egy év telt el, de ez csak a kezdet, az élete végén  megérdemelt bebörtönzésig még rendszeresen elárulja mindkét urát és főleg hazáját. Hamis a protestáns életrajzaiban emlegetett adat, hogy két legnevesebb birtokához (az Újhelyt is magában foglaló) patakihoz és Eger várához királyi adományozással jutott volna, valójában annyi másikhoz hasonlóan ezeket is jogtalanul foglalta el és aztán a többi mellett Patak birtoklásának elismerését mindkét királytól kierőszakolja. Élete legfőbb ambíciója, hogy a török vazallusaként maga lehessen a "magyar király", ezért Sztambulban rendszeresen fúrja Szapolyait.  (Idézőjelben király, hisz a szultán által adományozott királyi cím ilyen körülmények között már csak tragikus gúnyolata lehetett az eredeti fogalomnak, ahogy Szapolyai esetén is az volt...)

Az életutat jól összefoglaló, rokonszenves szemléletű kortárs tanulmányt írt Puskár Anett: Perényi Péter politikai pályafutása címmel. (egy szebben formázott közlése itt.)

Forrásaink alapján úgy tûnik, a „közvélemény” bármilyen negatívumot elhitt a kapzsinak és hataloméhesnek tartott Perényivel kapcsolatban, s a híresztelések (hogy csak a számomra legmegdöbbentõbb tettét, fia átadását a töröknek említsem) nagyon is valós eseményeken alapultak. Természetesen hazugságok is keringtek róla, például Szerémi célozgatása arra, hogy Szapolyai meggyilkolásában részt vett, bár igaz, hogy a király halálhíre feletti örömét egyáltalán nem leplezte. Perényi idézett saját levelei alapján csak a három részre szakadt ország érdekében próbált tevékenykedni, valójában azonban saját anyagi gyarapodását tartotta szem elõtt. A „zavarosban halászva” jogtalanul és erõszakkal elégítette ki „birtokéhségét”, végsõ célját viszont nem érte el: nem sikerült magához ragadnia a hatalmat és királlyá koronáztatnia magát. Annak, hogy sokáig úgy érezte, álmai valóra válnak, az volt az oka, hogy a török politikai taktikában fontos szerepet szántak a hozzá hasonló alakoknak. Személye ugyanis még megosztottabbá tette az amúgy is részekre szakadt országot, és emiatt sem valósulhatott meg a törökökkel szembeni egységes fellépés.

Dicséretes, hogy az újabb történésznemzedék már gyakran szakít a megrögzült prot-kur sémákkal, bár mint láttuk, Perényit korábban is inkább haramiaként festették le, mert ez az életút dicsőítést csakis a protestáns felekezeti elfogultság legszélsőségesebb helyszínein, pl. az általa alapított iskola patrónus-kultuszában tett lehetővé. Mégha csak félreérthető kétértelműség is, öröm olvasni, hogy Puskár Anett le"alakozza" ezt az alakot... Jellemző, hogy még a szultán is viszolygott Perényitől, akit Szapolyaihoz és másokhoz hasonlóan, hazánk szerencsétlenségére ügyesen használt fel birodalmi terjeszkedési politikájában:

„A világ teremtése óta nem volt és nincs is nagyobb áruló a földön. Kétszer árult el engem, elárulta János királyt, elárulta a németek királyát, elárulta saját fiát, saját vérét, aki a markomban van.” Szulejmán különös magyarázatot ad Perényi Ferenc fogságára is: „Én azért vettem a kezembe Perényi Péter fiát, mert láttam, hogy János király utód híjával van, és azt akartam, hogy János király halála után vagy Péter maga vagy fia lett volna Magyarország királya. De látom, hogy ennek az árulónak a vére nem méltó a királyságra.”

Perényit tisztességesen értékeli a török-kuruc-labanc korra vonatkozó hamis történelemképpel napjainkban legaktívabban harcbaszálló történészünk, Pálffy Géza is A tizenhatodik század története c. művében (38.old.):

"Az ügyes politikust már akkoriban is pusztán egy hajszál különböztette meg a gátlástalan kalandortól. Az idegen Grittin kívül voltak olyan magyar politikusok, akik a Ferdinánd és Szapolyai kínálta alternatívák mellett harmadik utat kerestek. A magyar trónt - vagy legalább az ország egy részének irányítását - ők szintén török támogatással kívánták megszerezni. Céljaik elérésében elsősorban saját felemelkedésük és anyagi gyarapodásuk, s nem a három részre szakadt ország valódi érdekei vezérelték őket. Perényi Pétert, a Gárdonyi által hiteltelenül nagyra értékelt Török Bálintot és Majláth (Majlád) Istvánt ezért nevezhetjük a korszak harmadikutas önjelöltjeinek. Közülük a leggátlástalanabb politizálás a birtokszerzési és hatalomvágytól majd szétpukkadó Perényit jellemezte."

Perényi Péter koronaőr, dúvad. A magyar reformáció egyik leghatalmasabb patrónusa.

A "hitújítás", mint a politika eszköze

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy Perényivel nem lehet büszkélkedni, azonban ezt mégis megteszik, emléktáblája van, szobrai  vannak, nemcsak Patakon, hanem Füzéren is, melynek festői hegyi várában egy időben a Szentkoronát dugdosta. Érdekes ellentmondás, hogy a kis faluban jól elfér a protestáns hitharcosok által legyilkolt pálos vértanú, Csepellényi György és hóhérai nagy Alapító Atyjának kultusza.  (Az utóbbi időben még komolytalanabb szobra is van, ami kutyakomédiába illően egyik dicstelen elfogásának állít emléket: "Szobrot kap a nyakoncsípett koronaőr"...)

Közügyekben megfáradt derék hazafit hazudott a szobrász Füzérre (forrás)

Háát, nem volt szent, DE - a hit dolgában jó ügyet támogatott, és ez a hatalmas érdem feledteti gyarlóságait - mondhatják erre kultuszának protestáns hívei. Azonban a tények azt mutatják, hogy Perényi számára a hit, illetve egyházszervezet kérdései is csak a nagyralátó politikai ambíció eszközei.

Puskár Anett: Perényi Péter, a "hitújító"

"Perényi Péter az 1530-as években éli pályafutásának politikailag legaktívabb és legsikeresebb időszakát. Nemcsak birtokait gyarapítja folytonos pártváltoztatásaival, de Ferdinánd és Szapolyai mellett „harmadikutas királyjelöltként" is föltűnik"

A protestáns "Szentek élete" kegyes története nem láttat politikai célokat a "hitújítás" mögött, a modern történész viszont igen:

"Pápai Páriz Ferenc azt a gondolatsort követte, hogy a wittenbergi egyetemen kiművelt férfiak vetették el hazatérvén az üdvös tan magvát. Két nevet említ, Kopácsi Istvánét és Sztáray Mihályt, akik 1531-ben Perényit megajándékozták az Evangélium fényével, aki ily módon megvilágosodva, a reformáció nagy védelmezőjévé vált"

"Kopácsi és Sztáray mindketten baranyaiak, s a hagyomány szerint mindketten a ferences rendből kiábrándult szerzetesek voltak. Az előbbiből később pataki lelkész lett, akinek a nevéhez fűződik a protestáns egyházi szervezet teljes kialakulása. Ha tehát igaz, amit Pápai Páriz leírt, akkor ama sokat emlegetett „megvilágosodás" még Siklóson történt. Ami pedig az időpontot illeti, az legkorábban 1533-34 lehet, amikor Perényi hozzájutott a birtokához. Perényi 1531 nyarán még loretói zarándoklatra indult, utazásának nem elhanyagolható célja azonban, hogy tárgyaljon a Velencei Köztársasággal. (A főúr ki kívánta puhatolni, vajon számíthat-e segítségre János királlyal és Lodovico Grittivel szemben, előkészítve azok esetleges megbuktatását, azonban nem járt sikerrel.)"

Perényi "hitújítást" támogató tevékenysége elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy saját magát királyjelöltnek tekintette, tehát a reformáció támogatása eszköz volt számára politikai tervei támogatására! Ezek a politikai tervek pedig az ország három, vagy akár négy részre szakadását nem tartották nagy árnak a saját hatalma növeléséért, tehát innen nézve a reformáció hazai terjesztése az országszétverő önző dúvad romboló tevékenységének része. ERRE olyan büszkék a protestánsok??? Vessük ezt össze az egyházi javak lenyúlásáért, illetve okkult célokért protestánssá váló német tartományurak, illetve a kor legszadistábban papirtó és egyházi birtokokat elrabló protestáns mintauralkodója, az angol VIII. Henrik "reformációjával"! A katolikus egyház, illetve a pápai főhatalom és tekintély a létező, de túlhangsúlyozott romlottsági tünetek ellenére is akadálya egyrészt a közönséges rablásnak, másrészt a metafizikai felforgatásnak. A reformáció egy tipikus gnosztikus forradalom, melyre semmiféle alulról jövő népi tömegigény nincs, feudális főurak és uralkodók terjesztik világi hatalmuk segítségével, a tömegek vagy beletörődnek, vagy hagyják magukat bevonni az antiklerikális heccekbe, papverésekbe, -ölésekbe és fosztogatásokba, vagy pedig vállalhatják a jogfosztott katolikusok sorsát. Perényi protestánssá váló oligarcha társaival együtt úgy űzi el az újhelyi pálosokat (és a többit máshol), ahogy VIII. Henrik is elűzi és kiirtatja az angliai szerzeteseket, illetve a Rómától való elszakadást nem vállaló papokat.

A kollektív történelmi tudatnak még nem része Dr Botlik Richárd történész nagyon izgalmas kutatása, melynek keretében az európai reformáció legnagyobb hatalmú királyi pártfogója, a dúvadságot Perényitől is sokkal magasabb szinten képviselő VIII. Henrik Szapolyai Jánossal való szövetségét kutatja és ismerteti. A történész könyvben (Botlik Richárd: VIII. Henrik angol király magyar szövetségesei) és két, példamutatóan tartalmas honlapon ismerteti kutatása eredményeit. (http://www.viiihenrik.hupont.hu/ és http://szapolyai.hupont.hu/) Érdemes lesz visszatérni rá, egyelőre annyit emeljünk ki, hogy a megrögzült propagandaképpel szemben, mely szerint Szapolyai a "nemzeti párt", a "hazafias politika" szittya-magyar képviselője volt az "idegen Habsburgokkal" szemben, a valóságban a szultánnal való szövetsége mellett kezdettől részesült a nyugati Cognac-i Liga, konkrétan VIII. Henrik pénzügyi támogatásában! ("Szapolyai János londoni váltója. - Adalékok a mohácsi csata utáni angol-magyar szövetség pénzügyi hátteréhez") Ezzel pedig már vele megkezdődik az a hosszú folyamat, geopolitikai trend, melynek keretében a Központi Hatalmak előzményét, a német birodalmat, illetve közép-európai Habsburg állam-konglomerátumot, benne a történelmi Magyar Királyságot az ANTANT elődje, többnyire a francia, de ekkor az angol király azzal gyengíti, hogy pénzügyi támogatásban részesíti annak keleti peremvidéki lázadóit. A folyamat tehát nem a Napkirállyal és kuruc kitartottjaival indul, ráadásul a saját rendi kiskirályait és saját protestánsait leverő, elűző Napkirállyal ellentétben, aki csak geopolitikai okból támogatta ugyanezen felforgató elemeket keleti riválisa területén, a Róma egyházától elszakadó Henrik már a metafizikai bomlasztásban is szövetségesekre talált a magyar kuruc pártban. Nem kell ragozni, hogy a magyar lakosság a "korabeli ANTANT" politikájához csak ágyútölteléknek kellett... A kettős királyválasztás nemzeti katasztrófájának egyik, máig figyelmen kívül hagyott oka, hogy a Cognac-i Liga és Henrik kezdettől Szapolyai királlyá választását támogatta, e szövetségi rendszernek pedig a szultán is külsős tagja volt.

Perényihez visszatérve, az ő hitújításának őszinteségében még a neves református egyháztörténész, Zoványi Jenő sem hitt, amint idézi Dienes Dénes  Sárospatak reformációja című tanulmányában.

„Annak, hogy ő is állhatatosan pártolta volna a reformációt, nincs is semmi egykorú bizonyítéka, de annyi mégis elhihető, hogy amennyiben nem került anyagi áldozatába, és nem kockáztatta vele valami más fontosabb érdekét, szívesen vette, ha terjedett birtokain a reformáció.” Zoványi, 1910. 53. p."

Dienes Dénesnek igaza lehet, hogy e vélemény cinikus és túlzó, és hogy Zoványi "sárospataki ellenfelei iránt érzett mély ellenszenve" is a háttere, azonban egy "igazi protestáns hőst" nyilván nem tagadott volna meg egy mégoly sértett protestáns kutató sem. Annyiban módosíthatjuk Zoványi állítását, hogy a reformációt Perényi valóban állhatatosan pártolta és terjesztésével nem kockáztatta semmilyen más fontos érdekét, hanem éppen elősegítette vele birtok- és hataloméhsége kielégítését. Az igaz, hogy SAJÁTJÁBÓL semmit nem áldozott erre, mert anyagi fedezetül az általa elrabolt egyházi javak EGY RÉSZÉT kínálta fel, például Újhelyben is. 30 évvel az újhelyi pálosok Perényi Péter általi elűzése után (és nyilván a plébános még korábbi elűzése után) fia, Perényi Gábor épp azzal a feltétellel engedi vissza a szerzeteseket a városba Miksa nyomására, hogy a király jóváhagyja az egykori egyházi birtokok egy része jövedelmének a protestáns lelkészek javára történő igénybevételét, ami még Perényi Péter egykori erőszakos rendelkezése volt. (A többit maguknak tartották meg.) Perényi Eger csalárd elfoglalásával is két legyet üt egy csapásra: a nyilvánvaló anyagi hasznon túl egyúttal lefejezi az óriási egyházmegye, Északkelet-Magyarország egyházszervezetét és ezzel hozzájárul a terület "reformálásával" szembeni ellenállás szervezeti keretének megsemmisítéséhez. Ez a folyamat Perényi halála, illetve a katolikus Dobó kapitánysága után folytatódott Egerben (is) :

"Az 1552-es ostrom után a várkapitány utódok révén - különösképpen Mágóchy Gáspár segítségével - tovább terjedt a protestantizmus. Emiatt a püspök nélkül maradt káptalan a várból a Szent Mihály templomba szorult ki, de néhány év múlva onnan is menekülniük kellett. Amikor 1564-ben, az egri protestáns zsinatra Mágóchy meghívására maga Méliusz Juhász Péter érkezett Debrecenbõl, helybeli katolikus papok híján már csak világi nemesekkel tudott hitvitát folytatni." (Az egri egyházmegye honlapja)

Dienes Dénes is elismeri, hogy a reformáció terjedésére nem alulról jövő népi igény volt, hanem a vagyonukat és politikai hatalmukat az európai polgárháború protestáns pártjához csatlakozva gyarapító uraik akarata döntött:

"A reformáció első nemzedékében nem találkozhatunk tömegekkel. Városi, mezővárosi és falusi közösségek, gyülekezetek nem egyik napról a másikra változtatták meg belső lelki meggyőződésüket, különösen pedig sok évszázados külső szokásaikat."  (Dienes Dénes: Sárospatak reformációja)

A nem népi igényt kielégítő reformáció és a hitélet anyagi háttere e kegyúri/kényúri lenyúlásának folyamata így nézett ki a helyi szint bemutatására választott Újhelyben:

Lutheri reformáció

Az 1540-es években a földesúri akarat hatására tért át Újhely lakossága a protestáns (lutheri, evangélikus) hitre. 1548-tól már egészen bizonyosan protestáns papja is volt a városnak. Az oltárigazgatók halála után házukat, telküket, szőlejüket Perényi Gábor familiárisainak adományozta (1554-től). A pataki váruradalomhoz csatolták a plébánia hajdani szőlőbirtokait, a protestáns papokat pedig a korábbi papi jövedelmeknél sokkal kisebb nagyságrendű pénzbeni és (nagyobbrészt) természetbeni juttatásokkal kárpótolták. (Csorba Csaba: Sátoraljaújhely városkönyve - 750 év krónikája, 2011, 95. old.)

Nagyon jellemző a folytatás, hogy a lakosság, a népi tömegek felekezeti hovatartozását mennyire szabta meg saját lelki igényük, "választásuk", illetve földesuruk akarata, önkénye:

Perényi Gábor nem tűrte meg birtokán a helvét hitvallást terjesztő papokat, így 1563-ban az újhelyi papot (neve ismeretlen) elüldözte. (Csorba, 95. old.)  

A reformáció áttörését gnosztikus gyökerű eretnek felforgatómozgalmak sokévszázados aknamunkája előzte meg. Ez a felforgató irányzat évszázadok alatt csiszolta ki a hivatásos forradalomcsinálás technológiáját és az erre szolgáló lázító ideológiát és propagandát. Itt nem részletezem, de szinte egyenesen vezethető le a lázítás technikájának továbbítása a gnosztikus katárok-Wycliffe, lollardok-husziták-reformáció vonalon. E trend későbbi képviselői számára központi jelentőségű Fiorei Joachim millenarista tanítása, akinek a millenarista ferencesek közvetítésével "tanítványa volt" a hírhedt kabbalista álmessiás, Abulafia, Sabbatáj Cví szerepmodellje, Husz Jánosnak pedig egyik mestere a prágai kabbalista Avigdor ben Kara. A  ferencesek joachimista forradalmár szárnya ott található a reformáció előestéjét jelző nagyon gyanús Dózsa-felkelés szervezői, majd pár évvel később a reformáció hazai szervezői között. A protestáns egyháztörténészek büszkén ismerték el e vérontáskultuszos felforgatómozgalmakat nagy elődeiknek. S. Szabó József (a debreceni Református Kollégium igazgatója) A protestántizmus Magyarországon (Bp. 1928., A Bethlen Gábor Szövetség kiadása) c. művében írja:

„Ezen időben kezdett a reformáció Magyarországon feltünedezni. Előzőleg több olyan felekezet vonta itt meg magát, különösen a délvidéki bánságokban, és Szlavóniában, melyket a római egyház eretneknek nyilvánított. Ilyenek voltak a valdensek, patarénusok, bogomilok, husziták, akiket ugyan az inquisitio jórészben elüldözött és kiirtott, de azért lappangva több helyen megmaradtak, így például a husziták az alsómagyarországi püspöki egyházmegyék (kalocsai, bácsi, pécsi, szerémi) területein, sőt Erdélyben és a Felvidéken is (később cseh-morva testvérek név alatt). Ezek a Dózsa-féle kereszteshadjárat, majd parasztlázadás idején (1514) tömegesen jöttek be Morvaországból és Sziléziából s terjesztették a lázadók között tanaikat. A Magyarországgal állami közösségben lévő Cseh- és Morvaország egyébként is melegágya volt ekkor a vallásos reformtanoknak. Mindezek nem maradtak hatás nélkül hazánkra. (...) Ezek a reformfelekezetek az evangéliumot még nem a maga teljes épségében és tisztaságában hirdették, de, kétségkívül, annak az alapján állottak és a valódi reformáció útját egyengették.” (10.old.) 

Fejes István újhelyi lelkész, későbbi református püspök már idézett művében pedig éles szemmel (bár bizonyos értelemben fel sem fogva, mit sikerült felfedeznie!) gyakorlatilag összeesküvéselmélet formájában fogalmazza meg Perényi Péter szerepét a reformáció hazai terjesztésében. (Azt mi tegyük mellé más forrásaink alapján, hogy ehhez a királyi rangra törő Perényinek mintaként a VIII. Henrik-féle kegyetlen protestáns uralkodók valláspolitikája szolgált):

 „Akármint volt azonban a kezdet, annyi a további események folyamán kitűnt, hogy a hitujitás talaja 1526-ig már jól elő volt készitve és 1526 után Perényi Péter vezérlete alatt, elemi erővel indult meg a hitujitás, mintha a mohácsi vész után nem lett volna más mentsége a hazának, mint megujitott szellem által tartani meg a magyar nemzetet.   .” ( Fejes István: A sátoralja-ujhelyi ev. ref. egyház története 1522-1889-ig, 5.old.)

(Az itt következő mesebeli magyarázatot, hogy a protestantizmus a haza megmentője és a Habsburgok a magyar alkotmány megsemmisítésére törtek, a protestáns urak pedig épp a haza javáért kénytelenek a két királyhoz való hűségüket gyakrabban váltogatni, mint az alsóneműjüket, terjedelmi okból nem idézem, ha valaki kétli, hogy az unásig ismert röhejes prot-kur szómenés, majd beírom hozzászólásnak. Csak felteszem a retorikai kérdést,hogy mi volt a várak és uradalmak tucatjait elfoglaló Perényi-féle dúvadak, majd a hűtlenségi koncepciós perekkel birtokokat harácsoló, a királysági területet rendszeresen hadakkal dúló erdélyi fejedelmek viszonya a magyar alkotmányhoz???) De jöjjön az "összeesküvéselmélet" (melynek elején a szerző a nagy patrónus Mohács utáni pataki és újhelyi birtokszerzését is elfogultan jogosként bizonygatja, kihagytam) :

 „...mindezek a körülmények kedveztek tehát a Siklósy működésének, de mégsem ezek döntötték el a hitujitás sorsát, hanem azon fontosabb körülmény, hogy a reformáczió ügyének sikerült megnyerni a város új földesurát, a hatalmas Perényi Pétert is. ” (...) Ezen a hatalmas főuron, Perényi Imre nádor és Kanizsai Dorottya 1502-ben született fián, a ki a mohácsi vész után még csak 24 éves és már abauji és temesi főispán, koronaőr és Erdély vajdája, a ki ezen felül az egri püspökséget minden vagyonával és hatalmi körével birtokába vette, fordult meg a reformáczió sorsa. (...) ...a mint Perényi a reformáczió hivévé lett, azonnal ő maga vette kezébe a vezérletet, és amerre csak hatalma és befolyása kiterjedt, mindazon helyeken csaknem egy időben indult meg a hitujitás munkája. Perényinek főbb tartózkodó helyei ugyanis ezek voltak: Ujhely, Patak, Eger és Siklós; ezek a helyek voltak tehát a kiinduló pontok, a honnan a tervszerű működés az egész vidékeken megkezdetett. Így látjuk, hogy midőn Perényi Siklós vidékén volt, a reformáczió már ott is megkezdődött még 1530 előtt és miután Siklósy Perényivel együtt járt, ott azon egész vidéken is az ő nevéhez köti a történet a reformáczió első sikereit. (...) 

Egyébiránt nemcsak Siklósy távozott el a felvidékről, hanem később Sztáray is lement a Duna vidékeire. Ezen lemenetel pedig 1543-ban történt, tehát mindjárt azután, amint Perényi a bécsujhelyi fogságba vitetett. A történetek összefüggése itt ismét azon következtetésre vezet, hogy a Sztáray lemenetele nem volt sem véletlen, sem önkénytes vállalkozás, hanem a hitujitás tervszerű szervezéséből folyó. Perényi ugyanis fogságba kerülvén, igen hihető, hogy Siklósyt magát családi benső dolgainak felügyeletével bízta meg; ezért kellett tehát Sztárayt levinni, a ki rövid idő alatt csakugyan 120 egyházat szervezett és mint laskói pap azoknak első püspökévé lett. Meg kell jegyeznem, hogy Perényinek Sztáray is udvari papja volt, s mint ilyen munkálkodott elsőben a felvidéken, valószinüen Eger táján, mert az eger-vidéki reformáczió is a Perényi műve volt, s ott ő, a püspöki hatalommal is élve, az öszes papi állásokra csupán az ujitott hit vallóit alkalmazta s birtokain főleg a papi nőtlenséget sehol sem tűrte. 

Az Ujhely vidékén megkezdett, s innen a Duna vidékeire is átvitt hitujitással összefüggésbe kelle hoznom a Drágfi Gáspár által Szathmárban és a Szilágyságban végrehajtott reformácziót is. A Drágfi megtéritését ugyan némely irók Dévainak és Batizi Andrásnak tulajdonitják, de én azt hiszem, hogy ezek már csak ápolhatták Drágfiban az uj hitet, mert Szirmai, Zemplénvármegye történetében azt jegyzi föl Drágfiról, hogy midőn Perényi 1530-ban kiűzte volt Ujhelyből a pálos szerzetbeli barátokat, ugyanakkor amaz is elfoglalta, mint földesúr, a nevezett barátok toronyai birtokait. Ez tehát együttes működésre vall, s a mellett azt mutatja, hogy Drágfit sógora, Perényi Péter már akárki által, még előbb megnyerte volt a reformácziónak. De egyébként is az összeköttetés a Perényi és Drágfi reformácziója közt világos; mert ha Batizival kezdette meg Drágfi a munkát, ugy ezt is Perényitől nyerte, mert Batizi Gászécsinek volt tanitványa Ujhelyben ; de Perényitől nyerte Kopácsit is, a ki bizonyára nem hagyhatta volna el Patakot a kegyur akarata nélkül, hogy Erdődön folytassa apostoli munkáját. A két főur közötti szoros összeköttetésre mutat, hogy Drágfi Zemplénben is őre és támasza lett a reformácziónak és hogy az első reformátor papok váltakozva jelentek meg hol Szatmárban, hol Ujhely vidékén, Erdődön és Ujhelyben menedéket találva kölcsönösen a két főur hatalmas oltalma alatt. 

Az eképp meginditott és egyszerre több pontra kiterjesztett reformáczióért, kétségtelenül Perényi Pétert illeti meg a legfőbb dicsőség. Siklósyt, a kezdeményező ujhelyi papot, ezen szerteágazó munkálkodásban elveszti már szemünk; de ki hinné, hogy a mit Perényi tett, arra nem lett volna befolyással az ő udvari papja? Sőt inkább, a czéltudatosság, a tervszerűség, a dolgok és események összefüggése mind azt bizonyitják, hogy Perényit ezer gondjai között, egy számitó és erélyes fő tanácsolta és vezérelte a reformáczió ügyeinek biztos kézzel intézésében, az a fő pedig nem lehetett más, mint a Siklósyé, a ki éppen azért nem látszik, mert mindig mögötte van a nagyhatalmu főurnak. De ezen intéző és szervező szerepén kivül, Siklósynak egyéni jelleméből is folyhatott az, hogy ő a további hitujitás folyamán kevesebb részt vett a szószéki nyilvános igehirdetésben. Azt irják ugyanis róla, hogy ő igen kemény és szigoruan feddőző pap volt, s mint ilyet a léha udvari nép nem egyszer megölte volna, ha Perényi meg nem védelmezi; természetes tehát, ha ő a nyilvános szerepléstől maga is óvakodott s Perényi is óvta őt ; de másrészről épen ezen jellemvonása mutat azon reformátori erélyre, mely alkut nem türt, s mely Perényinek tetteiben nyilvánult. 

Mindaz tehát, ami a magyarországi reformáczió történetében a Perényi Péter nagy nevéhez van kötve, elválaszthatatlan a Siklósy nevétől is ; maga ugyan nevét vesztve, mint Kolumbus, de örülve az uj földnek, melyet ő szellemével, Perényi pedig hatalmával meghóditott. Igy, ha ekképen nem szórványos és véletlen esélyeknek tulajdonitjuk a Siklós, Eger, Szathmár és Zemplén vidéki reformácziót, hanem oly szervezett müködésnek, melynek keletkezési pontja Ujhelyre esik, a honnan Siklósy és Perényi, Kopácsit, Sztárait, Gálszécsit, Batizt és másokat szétküldöttek a munka folytatására ; ugy Ujhely méltán osztozik nemcsak abban a dicsőségben, hogy az elsők közt vette be a hitujitás tanait, hanem az a dicsőség egészben az övé, hogy az ő papja volt az, aki itt kezdője, Magyarországnak pedig nagy terjedelmü vidékein főintézője volt, Perényi mellett, a hitujitás terjesztésének.  (Fejes, 11-14.old.)

Szerzőnk ezután a magyar reformáció létrejöttében kulcsszereplőnek talált Siklósi rejtélyes, hiányos életrajzát fájlalja, nem tudjuk, hol, mikor született és halt meg, bár az utóbbi ügyben hajlamos hitelt adni Szerémi azon állításának, hogy Siklósi Mihály azonos lehet azzal a scholastikus Michael deákkal, akinek Siklós vára 1543-as elfoglalásakor a törökök "fejét vették és a nagy kincset, a melyet magával akart vinni, tőle elrabolták".

Fejes István megérdemli, hogy ünnepélyesen posztumusz tagságot adományozzunk neki a Magyar Konteós Klubban, Elsőosztályú Rózsakereszt érdemrenddel együtt, de abban a tagozatban, ahol a tényleges összeesküvéseket felgöngyölítő szerzők találhatók! E téren érdemeiből semmit nem von le, hogy az éles szemmel és jó logikával, kombináló és elemzőképeséggel feltárt összeesküvés eredményére büszke, furcsa is lett volna, ha felekezetének létrejöttét elítélő ember lehetett volna református püspök. (Ilyen hozzáállással legfeljebb római pápa, bíboros, püspök lehet az ember, de az is csak az utóbbi időszakban...) Fejes István számunkra teljesen meggyőző képletében Magyarország reformációjának kezdeti szakaszáról a következők állapíthatók meg:

- a reformáció nem népi igényre terjed, hanem világi nagyurak akaratából, parancsra. Ott terjed, ahol a protestáns nagyuraknak birtokai vannak, ahol parancsolhatnak, kegyúri jogaikkal (vissza)élhetnek.
- a reformációt terjesztő nagyurak vezéralakja Perényi Péter koronaőr
- A reformáció terjesztése tervszerűen zajlik
- A reformációt terjesztő hatalmak erőszakkal számolják fel a katolikus egyházszervezetet és erőszakot alkalmaznak a katolikusnak megmaradni akaró hívek ellen
- Perényi, mint a reformáció erőszakos terjesztésének világi hatalmi támasza mögött szürke eminenciásként Siklósi Mihály "prédikátor" áll
- Siklósi sokkal inkább ideológus és szervező-menedzser, konspirátor, mint igehirdető-lelkész, nem tűnik igazán "a hit emberének", még Perényi udvari népében is olyan gyűlölt figura, hogy a főúr védhatalma nélkül meg is ölnék és kizárt dolog, hogy ilyen népszerűtlen "jelenségként" valamiféle "népi reformációhoz" képes lenne híveket toborozni. (A bolsevik komisszárok előképe...)

Már idéztem Puskár Anettet, hogy Perényi nagy eséllyel már Siklóson protestáns lett. Dienes Dénes szerint eleve Siklósi lehet Perényi protestáns "hitre" térítője is (sokkal inkább volt az politika, mint hit):

"Siklósi feltehetően már Siklóson Perényi Péter környezetében élt, s ő lehetett az, akinek hatására a főúr protestánssá lett.[13] Ezt a hagyományt olyan értesülés is megerősíti, amely személyes kapcsolatokon alapult.[14] Siklósi patrónusával együtt jöhetett Felső-Magyarországra (Terebes, Sátoraljaújhely), mint udvari papja 1530 körül, s minden bizonnyal Újhely reformátorát kell látnunk benne."

Ez esetben pedig feltételezhető, hogy a katolikus egyházszervezet erőszakos lebontása, közte a pálosok elűzése Újhelyben is, mint más Perényi-birtokokon éppen Siklósi, mint a reformáció ügyeiben Fejes István észrevétele szerint Perényi háta mögött megbújó szürke eminenciás tanácsára történik. Fontos szál, de most itt nem vizsgálom, hogy Thurzó Elek Perényi Péter apósa, a Thurzók pedig a Fuggerek üzlettársai és rokonai, a hazai reformációnak elsődlegesen és tartósan bizonyára méginkább kulcsfigurái, mint Perényi, akit nagy eséllyel ők vontak be ebbe az összeesküvésbe. Érdemes lenne többet megtudni róla, honnan érkezett Siklósi, valóban tanult-e Wittenbergben, amit pl. Dienes Dénes jogosan vitat, volt-e kapcsolata a Thurzókkal, stb. Siklósi egy tipikus katolikus egyház-ellenes forradalmi program e feladatra jól kiképzett "politikai tisztjének" tűnik és láthatóan nem volt az egyetlen ilyen. Nem véletlen, hogy a korai reformátorok zöme a millenarista-kommunista huszitizmussal hagyományosan erősen fertőzött délvidékről származik...

Érdemes a siklósi Perényi-birtok példájával is felvillantani, hogy a Perényihez kötődő reformáció mennyire erőszakos volt, mennyi erőszakot hozott a hitéletbe többek között a forradalmi konspiráció korai gócába, Siklósi szülőföldjére is, nyilván neki is köszönhetően, és hogy ez mennyire összefüggött a vértengeres huszita felforgatástan hagyományával:

Hitvita a bitófa árnyékában

Szita László: Nagyharsány c. helytörténeti műve "Hitvallás mindhalálig" c. fejezetéből:

"A plébánia a török megszállás alatt, 1540–50 között szűnhetett meg, amikor Perényi Péter földesúr támogatásával Siklósy Mihály kálvinista prédikátor hirdeti itt már a reformációt." (...)"Az áttérés az új hitre nem ment egészen konfliktusok nélkül. Erre vonatkozóan Szentmiklósy azt is feljegyezte még, hogy „beszélik az öregek, s hallották volna eleiktől, akkor nagy veszekedés volt Nagyharsányban a már reformáltatott és a más vallásban megmaradottak között, ezek is meg akarván tartani a templomot, amazok is”."  (...)

Szita László érdekes adatok sorával támasztja alá, hogy a környék egy erős huszita fészeknek számított cseh nevű jobbágyok és polgárok sorával. Ez is alátámasztja sejtésünket, hogy a reformátorok élcsapatának túlnyomó délvidéki származása, például Siklósié a pápistaellenes forradalom utazó ügynökeiként működő husziták jelenlétével összefügg. Aztán a husziták lutheránus, majd kálvinista zászlót kitűzve folytatják a régi felforgatást.

"A Siklóson és környékén elterjedő reformáció támogatója a Perényi család volt." (...) "...Perényi Péterről is ismeretes, hogy a reformációnak erős oszlopa volt. Nemcsak követte az új vallást, hanem udvari lelkészével 1519 után terjesztette is. Az 1520-as évek végén falvaikban megszüntette a plébániákat, a templomaikat a kálvinisták kezébe juttatta. Siklós és Nagyharsány környékén minden eszközzel támogatta a református hittérítőket. Az ő közvetlen támogatásával kezdte meg az új kálvinista egyházközségek alapítását Siklósy Mihály. (...)1543-ban tűnik fel aztán Sztárai Mihály, akinek ténykedése nyomán a Dráva mentén fekvő magyar falvak többsége is csatlakozott a kálvini reformációhoz. Sztárai Mihály apostoli buzgalommal, faluról falura vándorolt, ékesszólásával és gyönyörű magyar nyelvű vallásos énekeivel hirdette az Isten igéjét. Hét esztendő alatt 1555-ig százhúsz egyházközösséget szervezett meg Baranyában. (...) A század második felétől az ariánusok (unitáriusok) jelennek meg, és disputákban veszik fel a harcot a kálvinizmust követő egyházzal. (...) A XVI. század hetvenes éveiben az unitárius tanítások egyre nagyobb tekintélyre tettek szert a reformált gyülekezetekben, és fokozatosan visszaszorították a kálvinista irányítást. (...)

Gyűlések összehívásával kísérelték meg eldönteni a hegemóniát. Korabeli szóhasználattal disputát hívtak össze, amelyen a vitában legyőzött felet a török hatalom asszisztálása mellett kivégezték. Nagyharsányban is ez történt 1570–1574 között. A protestáns egyháztörténeti lexikonból s más mértékadó egyháztörténeti művekből értesülhetünk a Nagyharsányban ekkor lezajlott református–unitárius hitvitákról. Zoványi művében a következőket írja: „Nagyharsányi hitvita kettő is volt. Az első 1570-ben, a második 1574-ben. Református részről Veresmarty Illés püspökön kívül több szereplője volt, míg ellenben az unitáriusok közül csupán Alvinczy György helybeli és Tolnai Lukács siklósi lelkész vett benne részt. (Aki, látva az erőviszonyok kedvezőtlen változását, Pécsre menekült! – a szerző megjegyzése.) A vita vége az lett, hogy a református püspök és maga mellé rendelt két bírótársa „hazugoknak és hamisaknak nyilvánítván Alvinczyék elveit, őt magát halálra ítéltette, sőt Alvinczyt valósággal fel is akasztatja”. 

A protestánsok, mint a vallásszabadság, lelkiismereti szabadság védelmezői és a magyarságot megtartó erő a török időkben...

"Az áttérés az új hitre nem ment egészen konfliktusok nélkül" 

Még néhány kiragadott adalék az eddigiek mellé, hogy a reformáció folyamatában antiklerikális erőszakról "nem tudó" történész a komolyanvehetőségét veszélyezteti. "A reformáció Magyarországon erőszak nélkül terjedt el." "...papok, szerzetesek vagy általában katolikusok elleni fizikai erőszak legjobb tudomásom szerint soha nem merült fel." (Péter Katalin: Tolerancia és intolerancia a 16. századi Magyarországon)

Végh Zsuzsanna: A reformáció előzményei és kezdete Ung vármegyében

"Az átmenet azonban korántsem volt békésnek nevezhető. Császlócon a helybeliek 1559-ben nem elégedtek meg azzal, hogy elfoglalták és felgyújtották a templomot, hanem még a plébánost is megölték, mert ragaszkodott hitéhez. 1573-ban Nyárádon, Nyárádi Miklós alispán gyilkolta meg egyik rokonát, mert az visszatért a katolikus hitre."

"Kaposról egyszerűen kiűzték a szerzeteseket, és ugyanerre a sorsra jutottak a pálosok és kolostoraik is, melyeket kegyuraik szüntettek meg. Az ungvári és villei rendházakat feldúlták, értéktárgyaikat elvitték."

"A vidéki köznemesség úgy vélte, joga van beleszólni abba, hogy saját falujában – ahol lakhelye többnyire a templom mellett állt – milyen szertartás szerint menjen végbe az istentisztelet. Szavával szemben sem a lakosság, sem pedig a templom papja nem lehetett kezdeményező. Az utóbbiak inkább engedtek az erősebbik félnek, mert nem minden esetben volt hova menniük, a jobbágy pedig követte urát.[37] Jó példa erre Csicser nevű község esete, ahol a földesúri család egyik ága a reformáció követőjévé vált, a másik megmaradt a római katolikus egyházban. A történtek folytán két részre szakadt nemcsak a falu lakossága, hanem maga a templom is. Szentélye a katolikusoké lett, másik felét a protestánsok vették használatba. Ez a helyzet a későbbiekben számos háborúság forrása lett a faluban"

(Kálmáncsehi) "Munkácsra kerülése annak volt köszönhető, hogy 1551-ben menekülnie kellett Debrecenből, ahová Sátoraljaújhelyről került. Itt ugyanis a makacsságig menő eréllyel próbálta meg eltávolítani a templomból az oltárt és a képeket, amivel nemcsak a híveket, hanem lelkésztársait is magára haragította. Ezt onnan tudjuk, hogy Debrecenből való szökése után Báthory András országbíró kerestette."

Furcsa, hogy maga Péter Katalin egy másik tanulmányában tud róla, hogy a többszáz év polkorrekt illemkódexe alapján állandóan "erőszakosnak" nevezett ellenreformációig a katolikusok voltak terrorizálva, például a Perényi által a reformáció egyik fellegvárává tett Patakon Báthori Zsófia rekatolizálásáig:

" „Az oly sok éve elnyomott és megalázottan fekvő római katolikus hit” feltámasztására hívta ide a fejedelemasszony a jezsuitákat, akik „a lelkek áttérítésében” (in conversione animarum) olyan kiválóak. Vagyis téríteni kellett; nem volt szó arról, hogy eddig elnyomott katolikusok kapják meg a vallásgyakorlat lehetőségét. A jezsuiták feljegyzései utalnak viszont arra is, hogy eddig sokan félelemből nem merték gyakorolni katolikus hitüket. Ez egyes esetekben igaz lehetett." (Péter Katalin: A református gyülekezet első száz éve Sárospatakon)  

A pálospusztító protestantizmus

 Végül térjünk vissza a pálosokhoz, akiket a terjedő reformáció Újhelyben éppúgy, mint az ország területén könyörtelenül megsemmisítendő ellenségnek tekintett! Tanulságos, hogy a leginkább protestáns gyökerű hazai újpogány-gnosztikus tábor (pl. Pap Gábor és társai) őrült elméleteket szőve övezi misztikus tisztelettel a magyarországi alapítású pálosok általuk vízionált "mágikus" rendjét, miközben a szintén elődjükként tisztelt erőszakos reformáció  a valóságos pálos rend szinte összes rendházát és templomát elfoglalta, lerombolta, felégette, a bennük élő pálosokat pedig elűzte, megcsonkította, vagy megölte...

"A Gyümölcsoltó Boldogasszonyról nevezett tokaji pálos monostort Szapolyai Imre, a tarcali birtokok ura szepesi örökös gróf alapította 1470-ben (...) Serédy Gáspár 1537-ben tokaji kolostorra támadt, a vikáriust és a szerzetestársait börtönbe vetette, a kolostor minden ingó vagyonát elhordta, az épületet pedig földig leromboltatta. Mikor ura Ferdinánd király felelősségre vonta, tettét azzal indokolta, hogy Szapolyaiak a kolostort várrá akarták alakítani, és erőszakoskodásait tovább folytatta." (forrás)

Hát bizony, ez egy prot-lab lator volt... (protestáns, és "pápista"gyűlölő, de Ferdinánd híve) A protestantizmust terjesztő Perényik, Serédik és társaik állhattak akár János, akár Ferdinánd pártján (mikor melyikén), a régi egyház és benne a magyar pálos rend szétzúzását zavartalanul folytatták.

Kiskun Magda: Pálos kolostorok környékén

Regéc, Szent Fülöp és Jakab kolostor

"1547-ben Serédi Gáspár, Ferdinánd hadmestere felgyújtotta a kolostort, amiért a rend a királyi tábla elé idézte."

Diósgyőr-Majlád pálos kolostora:

"1526-ban Serédi Gáspár, 1549-ben pedig Balassa Zsigmond pusztította el a kolostort, ezután már csak elpusztult monostorként tartják nyilván." 

Kács:

"Serédi Gáspár, majd Balassa Zsigmond vezetésével, itt is mint, a megye legtöbb kolostorában raboltak és fosztogattak .A szerzetesek elmenekültek, s a ház ettől kezdve lakatlanná vált."

Sajólád, Boldogságos Szűz kolostora:

"Serédi Gáspár kétszer is kirabolta a kolostort, ezért a királyi Kúriába idéztetik"

Szentléleki kolostor:

"A mohácsi vész után Serédi Gáspár csapatai, majd Balassa Zsigmond zsoldosai (1540-ben), kirabolták a házat. A szerzetesek elmenekültek és többé nem tértek vissza. "

A katolikusok protestánsok általi megfélemlítése sok helyen lényegében a török kiűzéséig és az erdélyi  protestáns állami hatalom megszűnéséig tartott, erre zárásként itt egy szintén Újhelyhez kötődő példa. Az újhelyi pálos kolostorról és templomáról már láttuk, hogy Perényi Péter 30 évre kiűzte belőle a barátokat és ekkor romba is dőlt. Később újjáépítették, ma a piaristák temploma és Csepellény (vagy Csepellényi) György pálos vértanú nyugvóhelye.

Wikipédia: Csepellényi György

Vértanuhalála

Csepellényit, aki nem erőszakos, inkább békés, alázatos módon, de kitartóan vitázott, X. Kelemen pápa Mezőkövesd, Eger és Füzes környékére nevezte ki missziós főnöknek. Működése nagyon eredményes volt, az egri püspök feljegyzései szerint egymaga hét falut térített vissza a protestánsoktól. 1674. március 26-án protestánsok egy csoportja behatolt a plébániára és rabszíjon hurcolták el a szerzetes papot. Hatvannapos fogsága alatt folyamatosan bántalmazták és gúnyolták. Türelemmel viselte a szenvedést. Bántalmazói közül többeket megtérített, de őket a többiek megölték. Végül május 24-én a Farmos (1860 óta Egerfarmos) melletti Szőke puszta határában, a ma is Barát-fertőnek nevezett mocsaras tónál[1] Csepellényi Györgyöt is lefejezték. A hagyomány szerint kivégzője sokáig nem tudott lesújtani rá, mert a keze nem engedelmeskedett. Testét meztelenül, temetetlenül hagyták, de a romlás jelei nem mutatkoztak rajta. Végül az egri pasa intézkedett, hogy „Isten szent embere” ne heverjen temetetlenül, és Nagy János mezőkövesdi plébános a farnosi templomban eltemette Csepellényi Györgyöt. (...)  1689-ben testét a sátoraljaújhelyi pálos kolostorba szállították (ez ma piarista rendház). Az épület déli oldalához I. Rákóczi Ferenc építtette a kis kápolnát, ahová Csepellényi György sírja került. Maradványait 1974-ben azonosították. 

Valakik talán azt gondolnák, hogy  ez az atrocitás az ez évben zajló gályarabper miatti megtorlás volt a protestáns gyilkosok részéről. Azonban Csepellény elhurcolása lényegében a per idézéseinek kiküldése idejére, 1674 márciusára esik, tehát attól szinte biztosan független esemény. Egy másik bejegyzés tárgya lehet, hogy a gályarabper kapcsán "igazságtalan koncepciós pert" emlegető megrögzött gyakorlat mennyire hamis, hiszen a pert két évvel előzte meg az 1672 évi, Erdélyből kiinduló kuruc támadás, amely mögött a hazánkkal geopolitikai konfliktusban álló francia Napkirály pénzügyi támogatása állt. A mindenfelé véres katolikusirtó kegyetlenkedésekkel kísért magyarpusztító támadásban ideológusként, szervezőként, hírszerzőként és frontharcos elitosztagokként vezető szerepet játszottak a protestáns lelkészek és diákok (debreceniek, patakiak, stb). A gályarabper vádja a tényeken alapult, a büntetés módja és a per lefolytatásának módja nem volt túl szerencsés. (Értve ezalatt, hogy a gályákkal való szerencsétlenkedés helyett sokkal korrektebb lett volna a végsőkig megveszekedett bűnösöket a helyszínen kivégezni - de erre térjünk vissza később.)

Az Erőszakos Reformáció atrocitásainak többszörös helyszíne és "tanúja", a sátoraljaújhelyi rendház a vértanú sírját tartalmazó kápolnával a jobb oldalon:

Az újhelyi Pálos-piarista templom és rendház látképe (grafika: Ferenc Tamás)

Luther romboló forradalmának emléknapja nem magyar ünnep!