“Éljen Kossuth! Gyertyát az ablakba! Dobjátok be, ahol nincs gyertya!”

Éljen Kossuth!

1848. március 15-e elhozta a SZABADSÁGOT a magyaroknak! Először a pestieknek és budaiaknak - ami egy kicsit igazságtalan is, mert ott elég kevés volt még a magyar. A Szent Vívmány szerencsére hamar eljutott vidékre is, például Veszprémbe. Francsics Károly hazafias érzelmű borbélymester visszaemlékezéseiből tudhatjuk, hogyan KELLETT a Szabadságot megünnepelnie a veszprémi lakosoknak, és sejthetően sok más magyar város lakóinak. Egy bő hónappal a forradalom után Veszprémben a renitensek, akik mást értettek szabadságon, mint Kossuth Elvtárs vezényletre történő fegyelmezett dicsőítését, még csak a helyi üvegesek forgalmát lendítették fel. Tanulságos látni, hogyan kezdődött a magyar vidéken az a folyamat, mely végül a Kossuth-vérbíróságok halálraítéltjeinek ezreihez vezetett...

Éljen március 14-e, a Béke, Rend és Közbiztonság Utolsó Napja!

"Barruel szerint a Forradalom nem volt spontán népfelkelés, amely egy régóta elnyomott közakaratot fejezett volna ki. Ehelyett egy egységes kisebbségi csoport műve volt, amely erőszakot, megtévesztést és terrort alkalmazva kényszerítette akaratát az ártatlan és mit sem sejtő lakosságra." (Graeme Garrard, Counter Enlightenments: From the Eighteenth Century to the Present. 45.o.)

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele (1842. aug.24.)

A felforgatók, forradalmárok szűk csapata 1848. március 15. előtt reménytelenül kísérletezett a valódi nép, illetve pesti polgárság fellázításával, pl. népgyűléseken. A kudarc meggyőzte őket, hogy a forradalmi terrornak elsősorban a nép, a saját társadalmuk ellen kell irányulnia, hisz ez akar a legkevésbé forradalmat. Érdekes módon a Hatalom köreiben sokkal inkább akadhattak támogatói a forradalomnak... A sikertelen lázításokból végleg tudatosodhatott a felkelésszervezőkben: spontán népi forradalomra nincs esély, a forradalom csakis fizetett profi bércsőcselékkel folytatható le, amibe a többséget erőszakkal kell majd beterelni. Mindaz a közjó, amire a magyar társadalom józan szabadságvágya keretében vágyhatott, adott volt az ország népe számára egészen 1848. március 14-ig. A következő napon azonban mindezt, a Szabadságot, a Békét és a Közrendet elvette tőle egy elnyomó terrorista összeesküvőcsoport, mely utasításait nyugati fővárosok páholyaiból kapta...

1848 - Népek Zsidó Tavasza (E. Michael Jones)

A 1848-49-es "forradalom és szabadságharc" hazai eseményeit többnyire igyekszenek teljesen hazai, belpolitikai okokkal magyarázni. Miközben persze nem lehet eltagadni, ezért nem is teszik, hogy ez egy Európa nagy részére kiterjedő forradalmi hullám volt, a hazai eseménysor ez utóbbival való összefüggéseinek módszeres feltárására komolyabb kezdeményezés máig nem történt. A zsidóság és 48 kapcsolatának amúgy nem ritka emlegetése szintén szigorúan csak a magyar határokon belülre tekint és legfeljebb a zsidó propagandisták és a "nem-zsidóbarát" hazafias orgánumok veszekszenek azon, hogy az utóbbiak szerint az előbbiek indokolatlanul felnagyítják a "szabadságharc" zsidó hőseinek számát. Abban nincs köztük vita, hogy a harc szent ügy volt és magyar érdeket szolgált. Amennyiben mégis kitekintünk az akkori magyar határokon túlra, a birodalom nyugati tartományaiba és még nyugatabbra, és tágabb összefügéseibe helyezve igyekszünk 48-49 hazai történetét megérteni, azonnal kiderül, hogy bizonyos értelemben a zsidó propagandisták akkor sem hazudnak, ha a számokat persze fel is nagyítják és a hazafiak jobban tennék, ha elismernék a 48-as világforradalmi hullámot és hazai részét annak, ami volt: egy zsidó forradalomnak.

Részlet E. Michael Jones: The Jewish Revolutionary Spirit and its Impact on World History (A zsidó forradalmi szellem és hatása a világtörténelemre) c. könyve "Az 1848-as forradalom" c. 13. fejezetéből.

Ki kezdte az 1848-49-es erdélyi etnikai polgárháborút?

Nem áprilisi tréfa a Kolozsváros április 1-i híre, hogy Klaus Johannis román elnök Avram Iancut szívesen hivatalosan is román nemzeti hőssé nyilvánítaná. A magyar reakció a várható, pl. Mandiner: Johannis román nemzeti hőst csinálna a magyargyilkoló Avram Iancuból. Nos, a románok elég rendesen le vannak maradva, ugyanis az erdélyi véres etnikai polgárháború kirobbantóinak hőssé nyilvánításában mi magyarok réges-rég megelőztük őket! Az egyszerűség kedvéért: Kossuthról, Petőfiről és társaikról van szó...

Vérpanoráma leng előttem el,
A jövendő kor jelenései,
Saját vérök tavába fúlnak bé
A szabadságnak ellenségei!
(Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél, 1847, Koltó)

A "szabadság ellenségei" talán nem voltak a lemészárolt, vérük tavába fojtott erdélyi magyarok, de a mézeshetei idején (!) vágyott vérpanorámát Petőfi egy éven belül megcsodálhatta...

Kísértet járta be Petőfiéket, Marx kísértete...

Újra március 15-e, újra itt a korkárdaszezon, ugyanakkor lényegében még tart a télutó. 1848-ban, a Nemarab Népek Tavasza, Majdan-sorozata előtt e télutói időszakban jelent meg Marx és Engels Kommunista Kiáltványa. A kokárdatűzésre (jól)nevelt népek e két tény együtt említésére talán csak legyintenének, hogy ez véletlen egybeesés, hisz a mi nemeslelkű hazafias forradalmárainknak fogalma sem lehetett a proletárforradalmat hirdető nyugati ideológusok periférikus kiadványáról. Pedig tévednek, mert a kommunizmus fogalma nemcsak egy minden művelt ember számára tökéletesen ismert és emlegetett fogalom volt 1848-ra Európa-szerte, így Magyarországon is, hanem olyan konkrét szervezeti kapcsolatok is voltak a nyugati kommunisták és a magyar 48-as forradalmárelit között, hogy ezek alapján nem tekinthetjük másnak a Kiáltvány megjelenését, mint JELADÁSNAK az összeurópai Majdan-hullámra, benne a pesti cirkuszi előadásra...

Ezért kellett Zichy Ödönnek meghalnia - 3 kiáltvány 1848. szeptember 22-ről

"Föl magasztaltatott az akasztófára, Hogy a jó levegőt többé ne ronthassa"

Az 1848-49-es európai forradalmi hullám hazai folyamatát és a forradalmat önmagától nem igénylő társadalom tömegeit a forradalmárok által megszervezett provokációk, mesterséges válsághelyzetek fordulópontjai sodorták  egyre radikálisabb fokozatokba. Az egyik ilyen drámai radikalizálási fordulópont 1848 őszére, szeptember végére esett. Az udvarral való fegyveres összeütközést és a magyar, Kossuthékban bízó társadalom számára a visszaút lehetőségének elvágását kiprovokálni hivatott fordulat fő eleme a Lamberg ellen a fővárosban bércsőcselék bevetésével szervezett merénylet volt. A szeptember 28-i, "spontán népítéletnek" színlelt merényletet 2 nap múlva, szeptember 30-án terven felül követte gróf Zichy Ödön konzervatív politikus Görgei hadbírósága általi kivégeztetése a csepel-szigeti Lórévnél, ami az előző merénylethez hasonlóan szintén nagyban hozzájárult a forradalom iránt közömbös, vagy attól irtózó közvélemény megfélemlítéséhez, a terror eszközét bevető forradalmi kormányzat iránti engedelmességre kényszerítéséhez, mint azt láthattuk Szemere Kossuthhoz intézett 1849. január 19-i levelében.

"1848 utolsó felvonása TERRORIZMUS által megy át 1849 első felvonásába" - Az 1848-49-es forradalom hajtóműve, a terror - III.

Újra március 15. van, újra ünnepelnek a magyarok - azazhogy nem "a" magyarok, csak a politikailag "jólnevelt" többség, illő hát nekünk is méltón megemlékezni erről a történelmi fordulatot jelző napról.

Korábbi bejegyzések sorában idéztem már fel olyan eseményeket, tényeket, visszaemlékezéseket, melyek egyértelműen igazolják, hogy az 1848-as "Népek Tavasza" (akkor még nem araboké...) egy tipikus világforradalmi kísérlet volt az ilyen forradalmakat hivatásszerűen előállító nemzetközi felforgató közeg részéről és hogy e forradalmakba a vonakodó többség tagjait erőszakkal, a terror eszközével kényszerítették bele a forradalmárok. Így történt ez Magyarországon is, tehát a 48-as forradalomra és az azt követő "szabadságharcra" nem magyar nemzeti érdekekért került sor, a kierőszakolt eseménysor természetesen nem szolgálta a Magyar Királyság (és Erdély) lakosai szabadságának ügyét. A forradalmárok terrorizmusa kétfrontos harc volt. Egyrészt a hivatalosan is ellenségnek nyilvánított "felső" célpontok, a király és hívei, a Reakciósok ellen irányult, a legradikálisabbak követelték a Nagy Francia Mészárszék módszereinek hűséges másolását:

Szabadság a forradalomnak, rabság az ellenforradalomnak! – így fogja fel Vasvári a szabadság eszméjét, ezért követeli szeptemberben az ellenforradalom „magasfejűinek guillotinírozását, a robespierrei terrorizmust.”  (Fekete Sándor: Vasvári Pál)

Klapka Testvér, a Komarnói Hős

Magyar nemzeti érdek és hazaárulás az első Krími Háború időszakában

A jelen bejegyzésnek kettős aktualitása is van, egyrészt szemünk láttára zajlik egy (egyelőre szerencsére vértelen) "Második Krími Háború", másrészt közeledik március 15. Különösen a mai eseményeknek a "szabadságharcos" történelemszemléletben és zsarnokmegdöntő hollywoodi filmeken nevelt kommentátorok általi torz értékelése fényében érdemes megvizsgálni, hogy hogyan viselkedtek a 19. századi Krími Háború idején 48-as Szabadságharcosaink és Gonosz Elnyomóink, a Habsburgok. (Mármint a király és kormányzata.) Ki képviselte a nemzeti érdeket és ki volt a hazaáruló? Látjuk, hogy ma is nagyon erős nyomás nehezedik kormányunkra bel- és külföldről egyaránt, hogy a magyar kurucos-szabadságharcos hagyományhoz illően lelkesen álljon ki azok mellett, akik az ősi forradalomexportálási modell alapján utcai barrikádokat emelnek és "zsarnokot" űznek el, illetve mennydörgő szavakban ítélje el az Ősellenség muszkát, aki ugye 1849-ben is eltiporta a dicsőségest. (Néhány éve még nem kellett volna Orbán Viktornál ez ügyben  az akkor tárt kaput döngetniük, ma talán utolsóként mondta ki az EU-vezetők közül, hogy Oroszország agresszor a Krímben...) Mit diktált a geopolitika az akkori krími háború idején, valamint utána, mint magyar nemzeti érdeket és mit diktál most? Akkor még magyar szemmel hasznosak voltak a forradalmak, csak mára váltak károssá? Hol voltak, mit tettek a titkostársagok akkor és mit tesznek most?

Vizsgált időszakunk a krími háborútól a porosz-osztrák háborúig terjed és fő tárgya a magyar politika különböző tényezőinek viszonya a két háború következtében megszülető Románia, a leendő Kisantant legerősebb állama, a történelmi Magyar Királyság legfőbb sírásója vezetőivel és az új országnak nagy jövőt szánó nemzetközi szabadkőműves központokkal. (Nem akarom lebecsülni a cseh elit szerepét sem történelmi államunk szétverésében, de hazánk területéből a legtöbb Romániának jutott, több, mint a mai Magyarország területe és román csapatok jutottak el Budapestig mindkét világháborúban.)

Ne tévesszenek meg minket e térkép német feliratai, Magyarországon és Erdélyben 1849-től 1867-ig is a hagyományos magyar elit és a magyar kultúra volt domináns pozícióban, és már ekkor is nyilvánvaló volt, hogy Erdély, a Partium és a Temesi bánság román kézre jutása esetén ez drámaian megváltozna...

„…agyon akart verni a magyar nép…” - Vajon kit? Haynaut???

Idén is akad, aki a Népek Tavasza egyik (végül átmenetileg vesztes) harcoló fele vértanúinak emléknapja után megütközik, sőt felháborodik azon, hogy vannak, akik a másik harcoló fél szellemi örököseiként megemlékeznek ezek vértanúiról is, melyek némelyikét épp az Aradon kivégzettek némelyike végeztette ki:

Fent és lent blog: Kossuth-kutyák, akiket jogosan végeztetett ki a hős Haynau – szélsőjobboldaliak a szabadságharcról és az aradi vértanúkról

(A "mieink" indulatos szélsősége valóban kicsit a polgárháború mai, szellemi síkon történő - újjáélesztése irányába mutat a nem éppen higgadt szóhasználattal és leegyszerűsítő gondolkodásmóddal, amellyel válogatás nélkül le-Kossuthkutyázza például az aradi kivégzetteket, akik többsége egyértelműen a forradalmi táborba sodródott, megtévesztett, vagy csak gépiesen cselekvő, politikával hivatásához illően nem foglalkozó, nem egyszer magyarul nem is tudó hivatásos katona volt. A polgárháborúba-világforradalomba belerángatott magyarok zöme hasonlóan jószándékú, megtévesztett ember, többnyire jó hazafi volt, de a kellő világpolitikai kitekintés nélkül, pláne mit sem tudva a felforgató mozgalmak okkult hátteréről. Ugyanezt elmondhatjuk a mi korunkban március 15-én büszkén kokárdát kitűző emberek túlnyomó részéről is. Ők nem ellenségek, hanem felnyitandó szemű hazafiak.)

Az idézett bejegyzés és más hasonlók vitáiban rendszeresen felmerül Haynau, a RÉM legendás "antikrisztusi" figurája, amely legendát a forradalmár hősök pozitív legendáinak ellensúlyaként építettek ki az ilyen legendáriumok természetes dramaturgiai igényének megfelelően. Nyilvánvaló, hogy a megtorlás levezénylésében betöltött hálátlan, szörnyű szerepe erre Haynaut automatikusan kijelölte, de a figura felövezése olyan mesés, vagy propagandisztikus életrajzi "díszekkel", mint "bresciai hiénasága" , vagy a londoni csőcselékkel való szervezett megveretése (ez tény) és főleg a boncasztalon ugráló gonosz kioperált agya (még ekkor is ártani akart!) világosan mutatja, hogy itt egy Forradalmi Szentírás gonosz főszereplőjének alakjával van dolgunk, amihez a valódi életrajz adatai csak igen szelektíven kellettek.
E bejegyzésnek nem tárgya Haynau valódi történelmi szerepének értékelése, amit külön akadályoz a hisztérikus demagóg torzításnak kedvező tény, hogy zsidó származású volt. (Halachikusan nem "félzsidó", hanem zsidó, csakhogy mi nem vagyunk kötelesek elfogadni a rasszista judaizmus szemléletét és nem tudunk róla, hogy Haynau zsidónak tartotta volna magát - bár személyisége vitán felül tükrözte a frusztráció jegyeit, amiben ez a származás is közrejátszhatott annak másik balszerencsés felével együtt - miszerint "uralkodói sarjhoz" képest elég lent indult pályája.)

Most jöjjön csak néhány idézet, beszéljenek magukért a kortársak reakciói, kicsit emlékeztetve a korábbi bejegyzésre ( Könyörtelen bosszú és keresztényi megbocsátás az 1848-49-es európai polgárháborúban ), ahol Petőfi és a cár embertársaik véréhez való hozzáállását állítottam párba, ami a forradalmi panteon egy másik főördögét helyezte zavarbaejtően szokatlan megvilágításba...

Ki mehetett ki nyugodtan az utcára a nép közé 1848-49 szereplői közül és ki nem

Petőfi:

Petőfi március 15-i népszerűsége rohamos elpárolgásáról időnként már a magyar bulvárinternet szintjén is tájékozódhat közönségünk. Index: Petőfi, a népszerűtlen forradalmár

"Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam... néhány hét, s ime egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiúi kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám" - írja 1848. május 27-én.

Fekete Sándor: „…agyon akart verni a magyar nép…” - Adalékok Petőfi választási megbuktatásához című könyvében olvassuk:

Általános vélemény, hogy a költő két heves kiállásával vesztette el március 15-én szerzett dicsőségét: A királyokhoz intézett versével és május 12-i, az új nemzeti kormányt ostorozó népgyűlési beszédével. E történeti magyarázat valójában puszta megismétlése a költő önértékelésének, mely egy 1848. május 27-iki dátummal keltezett, de később megjelent nevezetes cikkében ilyen mesterien tömör megfogalmazást kapott: „…mit vétettem? Egy verset irtam, melynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyülésen kimondtam, hogy a ministeriumban (= a kormányban – F.S.) nincs bizalmam”. *1 A republikánus vers öt strófájának refrénje sodró lendülettel hirdeti: „Bármit mond a szemtelen hizelgés, Nincsen többé szeretett király!” A költő fentebb idézett cikke tehát enyhítés nélkül jelöli meg a vers lényegi mondandóját. Nincs itt terünk hosszan ismertetni a költemény hatását – a felháborodás országos méreteket öltött. Zúgköltők ellenverseit itt nem is idézve, a hírlapi zúgolódást is mellőzve, legyen elég annyit rögzíteni, hogy a költő még a templomi kiátkoztatás megtiszteltetésében is részesült: egy jezsuita atya a szószékről szórta rá haragja villámait, „istentelen” verséért „lángsugarakból font ostorral” szerette volna megkorbácsoltatni… *2

"Midőn tavasszal A királyokhoz című vers országszerte felháborította az elmegyenge király alázatos híveit, egy debreceni fűzfapoéta után egy szintén e kategóriába sorolható poétahölgy is lelkesen szidalmazta a költőt, s az e légkörről tudósító egyik sajtólevelező azt jelentette: Petőfit „tán agyon is ütnék, ha oda tévedne”. *31 A debreceni áhításra, íme, Szabadszálláson csattant fel a visszhang: „Szaggasd szét, üsd agyon!”. A vasvillával hadonászó tömegre támaszkodva a bíró, a követválasztási bizottmány elnöke, ki mint korábban említettem, már agyonlövéssel is megfenyegette Petőfit, eltakarodásra szólította fel őt, ígyen szólva: „Nem kezeskedünk életéért!”."

Külön figyelmet érdemel, hogy miután Petőfi uszító, demagóg verseiben szégyenletes rabságnak minősítette a március 15 előtti boldog békeidőket, és a nem utolsósorban e versek által fémjelzett politikai tevékenység elszabadította a nemzetiségi polgárháború poklát, hogyan tekintettek rá azok a honfitársai, akik a békés polgári otthonaik helyén hirtelen a költő által  annyit vízionált vértengerben találták magukat:

Bártfay József főispáni titkár egy július végi, Szabadkáról küldött levelében azt állítja, hogy a szerb támadás veszedelme itt Petőfinek „tulajdoníttatik”, ki ha eljönne a táborba, „isten lenne neki irgalmas”. Egressy Gábor augusztus 8-án nejét így tájékoztatja Petőfi ügyeiről: „Ő igen sokat ártott magának egy pár utóbbi lépésével. Utamban mindenütt ellenségeivel találkoztam.” Augusztus végén Tompa, ki sértett önérzetében s féltékenységi rohamaiban egyre többször ostorozta költői riválisát, ezt híreli róla Szemere Miklósnak: „…a vidékeken, tapasztalatom szerént – keresztfára feszítené minden ember…” *69

Ne feledjük, hogy a Petőfit fenyegető népharag e tanúságai a Petőfit minden konfliktusa ellenére ikonjának tekintő forradalmi kormányzat uralma idején keletkeztek, olyan emberek haragját megörökítve, akik amúgy e kormányzatot elfogadták sajátjuknak!

Haynau:

Egy Haynau-birtok Szatmár vármegyében - Beszélgetés Fazekas Lóránd szatmárnémeti helytörténésszel

"A félreállított fõúr ekkor Grazba és a 200 ezer pengõ forint jutalompénzébõl vásárolt vidéki birtokaira – többek között a Szatmár vármegyében található Nagygécre és Kisszekeresre – vonult vissza, itt élte le 1853-ban bekövetkezett haláig hátralévõ éveit."
(...)
"- Az egykori Szatmár vármegye területére esett az a falu, amelyben a szabadságharcot követõen báró Julius Jakab von Haynau, az osztrák hadak fõparancsnoka birtokot és kastélyt vásárolt."
(...)
 – Mi késztethette Haynaut – aki köztudottan egyik leggyűlöltebb személyisége volt az akkori idõknek –, hogy “ellenséges” területen vásároljon magának birtokot, sõt hosszabb-rövidebb ideig ott is lakjon?
– Ezen én is nagyon sokat gondolkoztam. Minden valószínûség szerint mivel a szatmári tájakon nagyobb csaták, összetűzések nem voltak, a lakosság sokkal toleránsabb volt, nem alakult ki erõsebb gyűlölet az osztrák hatalommal szemben. Állítólag a Majláth országbírók építtették a kastélyt, s valószínű, hogy az anyagiak is hozzájárultak, hogy ilyen távol a lakhelyétõl, éppen ezt a birtokot vásárolta meg Haynau. Tudjuk, hogy miután 1850-ben lemondatták, Grazba költözött, s amikor ezt az épületet és birtokot hitbizománnyá alakította (1952-ben), akkor is Grazot tüntetik fel lakóhelyként.
– Hogy Szatmár valóban toleráns volt, azt a fennmaradt hagyományok is tanúsítják. Haynau nyugodtan sétált Szatmár utcáin, talán félelembõl, talán közömbösségből vagy megbékélésbõl, nem érték incidensek. Szemben azzal, hogy külföldet járva többször is majdnem megverik, rákiabálnak, őrizet nélkül Nyugat Európába nem is teheti a lábát – csak a német területek, Bécs (itt díszpolgárrá is avatták) és Berlin biztonságosak számára –, Szatmáron nem éri semmiféle kellemetlenség. Sõt még vele kapcsolatos anekdotát is ismerünk, amelyben Haynau takarékosságáról esik szó. Luby Margit, egy nagygéci földbirtokos család leszármazottja jegyezte fel a negyvenes években, hogy amikor Haynau Szatmárra látogatott, a vendéglõben mindig a legolcsóbb szénát választotta a lova számára, annak ellenére, hogy ilyen hatalmas birtokkal, jövedelemmel rendelkezett.

Londonban akadt ehhez felheccelt bércsőcselék, de Magyarországon nem Haynaut akarták agyonverni...

Hamis üdvtörténet a baloldali propaganda szolgálatában:

Krisztus levétele a keresztfáról

Petőfi Mennybemenetele (Zichy Mihály)

"Ez az oka, hogy a nép tőlünk félt és engedelmeskedett..." - Az 1848-49-es forradalom hajtóműve, a TERROR - II

A bejegyzés első része: "Kit meg nem térit szép szelíd szemed, majd megtéríti azt szilaj kezed!" - Az 1848-49-es forradalom hajtóműve, a TERROR - I
 

Újra elérkezett az első 1848-as Maradi Vértanú emléknapja, gróf Lamberg Ferenc meggyilkolásának napja. Jellemző, hogy gyors átfutás alapján semmit nem láthatunk erről ma a magyar nyelvű interneten, a lapok netes kiadásaiban, az ismertebb portálokon, pedig a Népek Tavasza magyar színterén ez a felülről eltervezett és megszervezett gyilkosság a döntő fordulópontot jelentette, a fegyveres harc útjára lépést, ahonnan nem lehetett többé visszaút a békés tárgyalásokhoz. Pontosan ezért tervezték el és szervezték meg...

A bejegyzés előző részében láttuk, hogy amint Barruel már a "nagy" francia forradalomról is megállapította, az 1848-49-es forradalom (öszeurópai forradalmi hullám) sem volt alulról spontánul kitörő népfelkelés, hanem egy szervezett, titkostársasági infrastruktúrát használó összeesküvő csoport műve, amely a társadalom tömegeit megtévesztés és a nép vonakodó tagjai ellen is alkalmazott terror kombinációjával kényszerítette bele, hogy az ő felforgató céljaiért lépjen fel ágyútöltelékként és hasznos idiótaként, vagy gyakran túszként, melynek halántékához fegyvert tartottak.

A "Népek Tavasza" hazai hadszínterén a forradalmi folyamat minden döntő fordulópontját, radikalizálódását erőszakkal, provokációval, merénylettel kényszerítette ki a magát a nemzeti érdek képviselőjének hazudó összesküvő csoport. A bejegyzés előző részében már érintettük ezek (nem időrendi) sorában a parlamentarizmus szabályait kutyakomédia keretében félrelökő debreceni trónfosztást, a forradalmat előkészítő irodalmi felforgatásból Petőfi néhány vészjósló versét, hogy Kossuth eleve a pozsonyi országgyűlés megfélemlítésére rendelte meg a pesti márciusi forradalmat, amire a népnek magától semmiféle vágya nem volt. Felidéztük, hogy az annyit dicsőített "országgyűlési ifjúság", mint a karzat réme, a Párt Ökle, már a forradalomhoz vezető fellazítás korában a baloldali képviselők "kitűnő visszhangtere" és a jobboldaliak terrorizálója, melynek tagjai igazi utcai rohamosztagosokhoz illően felfegyverezve jártak-keltek-provokáltak.

Most folytassuk  ennek, a társadalmat saját nemzeti érdekeivel ellentétes cselekvésbe belekényszerítő forradalmi terrornak a feltárását!

A bejegyzés folytatása

"Kit meg nem térit szép szelíd szemed, majd megtéríti azt szilaj kezed!" - Az 1848-49-es forradalom hajtóműve, a TERROR - I

A sorozat korábbi részei:

• Három Tavasz - sőt négy! 1848, Marxius Idusa

• 1848 Romboló Géniuszai: Petőfi-Marx-Lucifer

• "...és egyetlen nagy ember-nyáj lesz, mind egyformán nyírva és egyformán bégetve" - Heine, Petőfi példaképe

A minap, április 14-én volt az 1849-es debreceni Kossuth-féle trónfosztás tragikus színjátékának évfordulója. Az esemény körülményei még a nem mindig szaktudományos színvonalú wikipédia-szócikk szintjén is "érdekesek":

Kossuth Lajosnak az 1849. március 4-i megalázó olmützi alkotmányra született meg válaszként a Függetlenségi nyilatkozat. Már április 12-én előterjesztette tervét az Országos Honvédelmi Bizottmánynak, de annak tagjai nem voltak elragadtatva az ötlettől. Kossuth azonban az országgyűléstől várt jelentős támogatást, így az április 13-án tartott zárt országgyűlési ülésen indítványozta az ország függetlenségének kimondását és a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását, ám ekkor még nem sikerült meggyőznie a képviselőket.
Az országgyűlés másnap, április 14-én nyílt ülést tartott, melynek kezdetén egy román képviselő azt javasolta: a nagy ünnepélyességre való tekintettel ne a református kollégium nagytermében, hanem a Nagytemplomban üljenek össze. Miután a ház elfogadta az indítványt, Kossuth egy inkább népgyűlésre emlékeztető országgyűlésben terjesztette elő a Magyarország függetlenségének kimondásáról és a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztásáról szóló határozat tervezetét. A tömeg lelkesedése gyorsan elvette a határozat ellenzőinek bátorságát. A javaslatot végül a képviselők közfelkiáltással, s nem szavazással fogadták el. Az országgyűlés egyben kormányzóelnökké, egy ideiglenes államfővé választotta Kossuthot.

A Kossuth által szövegezett Függetlenségi nyilatkozatot csak 5 nappal később, 1849. április 19-én tették közzé, a fentiekből, ami pedig egy fősodor jellegű bemutatása az eseményeknek, világosan kiderül,  hogy a trónfosztási tragikomédia során a törvényességnek még a látszatára is éppenhogy csak egy kicsit adtak a felkelői hatalom birtokosai. Ez a kicsi is kimerült abban, hogy a Nyilatkozat szövegébe beleírták, hogy:

"Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot..." stb. stb.

Természetesen egy törvényes nemzetgyűlésnek van hivatalos, törvényes eljárásrendje, ahol például a határozatokat, törvényeket, vagy akár "Nyilatkozatokat" is szabályos szavazásra kell bocsátani, a szavazatokat meg kell számlálni és jegyzőkönyvezni kell, magától értetődően az ellenszavazatokat is beleértve. Ellenszavazatokról ez esetben nem lehetett szó, erről gondoskodott a fenti szabályokat Ács Feriként félreseprő kossuthi terrorgépezet, hiszen addigra két kísérlet során is kiderült, hogy a szabályok betartása mellett sem a Honvédelmi Bizottmány, sem az országgyűlés nem hajlandó Kossuth (és világforradalmár feljebbvalói??? Marx, Engels???) fantasztikus ötletét megszavazni egy kicsivel a forradalom előre érezhető bukása előtt. A fenti megfogalmazás erősen eufémikusan állítja, hogy "a tömeg lelkesedése" vette el a határozat ellenzőinek bátorságát. A sorozat egyik korábbi részében már idéztem, hogyan magasztalta Engels ezt a kossuthi módszert, ami alkalmas volt az ellenkezők bátorságának elvételére:

„Az 1848-i forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először merészeli egy túlerőben levő ellenforradalmi erőktől körülvett nemzet a gyáva ellenforradalmárok dühével a forradalmi szenvedélyt szembeállítani, a fehér terror ellen a vörös terrort bevetni. Hosszú idő óta először találkozunk egy valódi forradalmár személyiséggel, egy emberrel, aki népe nevében el merte fogadni egy könyörtelen harc kihívását, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben: Kossuth Lajossal.
A túlerő félelmetes. Egész Ausztria, 16 millió fanatizált szláv a frontvonalban 4 millió magyarral szemben. Népfelkelés, nemzeti fegyvergyártás, pénzkibocsátás, rögtönítélő bíráskodás a forradalmi mozgalom ellenfeleinek, permanens forradalom, röviden tehát a dicsőséges 1793-as esztendő összes fő jellemzőjét újra megtaláljuk a Kossuth által felfegyverzett, megszervezett és lelkesített Magyarországon.

A "lelkesített" jelző itt nem véletlenül ugyanaz, mint a trónfosztási jelenetben a "belső bitangokat" megfélemlítő tömeg "lelkesedése", ez a forradalmárok cinikus szóhasználatában a terror kódja. (De mint látjuk, többnyire nem is kertelnek, gyakran nevén nevezik a vörös terrort.) Az nem gond, hogy a megfélemlítendők elvileg törvényesen megválasztott népképviselők (legalábbis a rezsim saját felfogása szerint azok), ha ellenzik a világforradalmi központ ukázain alapuló kossuthi javaslatot, akkor ők "a forradalmi mozgalom ellenfelei", akiknek kijár a rögtönítélő "bíráskodás",  egy ilyen helyzetben, mint a trónfosztási színjáték, akár lincselés útján is.

A 48-49-es magyarországi forradalmi terrornak ez a látványos végkifejlete egy cseppet sem jelentett valamiféle elfajulást, "radikalizálódást", az egész "forradalom és szabadságharc" fő tényezője a kezdetektől a terror, a társadalom KÉNYSZERÍTÉSE volt a szűk konspiráló, összeesküvő csoport és külföldi felső kapcsolataik által nekik kijelölt útra.

A bejegyzés folytatása

"...és egyetlen nagy ember-nyáj lesz, mind egyformán nyírva és egyformán bégetve" - Heine, Petőfi példaképe

A sorozat korábbi részei:

Három Tavasz - sőt négy! 1848, Marxius Idusa

1848 Romboló Géniuszai: Petőfi-Marx-Lucifer

 

"Heinét zsidó faji adottságai különösen alkalmassá tették a nagy kőtábla-rombolásra" (Szerb Antal)

Az irodalomtörténetben közhelynek számít, hogy Petőfi egyik kedvenc költője és példaképe Heine volt. Azonban ez az ismeret tulajdonképpeni közhelyessége ellenére sem terjed ki a lényegre, arra, hogy egyrészt milyen mélységig terjedt Heine mintaadó és közvetítő hatása Petőfi életművére, másrészt, hogy ez a forrás és minta tulajdonképpen mit is képviselt, különösen politikai-ideológiai vonatkozásban, a politika alatt gyakorlati-szervezeti kapcsolatokat is értve. Hogy kik, milyen jellegű politikai közegek felé jelentette Heine az egyik fontos összekötő kapcsot Petőfi számára.

A sorozat előző részeiben már láttuk, hogy az 1848-as Népek Tavasza egy (egyelőre nagyrészt az európai kontinensre korlátozódó) Világforradalom volt, melynek jeladói, irányítói nem utolsó sorban Marx és Engels voltak,  a Kommunisták Szövetsége ideológiusai és szervezői. Láttuk, hogy a szereposztás már a start pillanatában, a világforradalmi jeladás funkcióját betöltő Kommunista Kiáltványban készen állt,  egyik oldalon a Szent Szövetség, a "Reakció", a másikon a "Haladás" erői, a kommunisták és mindenféle "felszabadító" mozgalom álcáját magukra öltő illuminátus felforgatók. Reménytelen erőlködés tehát (bár sajnos egyelőre a többségnél sikeres) bármilyen jogos indoklást keresni az események folyamatában ahhoz az állításhoz, hogy a magyar nemzet "jogosan nyúlt az önvédelem fegyveréhez". 

A fegyver a magyarok többsége kezében a nemzeti önsorsrontás fegyvere volt és hogy így legyen, azt az illuminátusok által dominált magyar szellemi élet a Reformkor évtizedein át, sőt a Martinovics-féle összeesküvés óta szakadatlanul készítette elő:

"De az mindenesetre az Athenaeum érdeme, hogy szórványos és többnyire ingerült híradások után elsőként fordult komoly érdeklődéssel a szocialista elméletek felé."

"...a folyóirat páratlan eredményt mutathat fel: a szabadelvűséget olyannyira általánossá tette a közvéleményben, hogy ellenzéki lap létére szinte hivatalos tekintéllyel bírt, mely ellen csak egy törpe minoritás ágaskodott, és rövid idő alatt a nemzetnek olyan szellemi vezérkarát alakította ki, mely bízvást vállalhatott nagyobb és – noha ekkor még senki sem gondolt rá – majdan forradalmi feladatot is."

A jelek szerint VALAKIK nagyon is gondoltak e majdani forradalmi feladatra!

Láttuk, hogy Petőfi épp ennek az öngyilkos, magyarellenes, idegen felforgatóközpontokból kezdeményezett országháborító harcnak volt az elsőszámú propagandistája, ennyiből teljesen indokolt is, hogy a köztudatban Kossuth mellett éppen ő a forradalom elsőszámú jelképe, sőt, sok vonatkozásban még Kossuthot is megelőzi, mint a forradalom "ikonja". Az ikon szó használata azonban itt szentségtörő, mert szentkép helyett itt igazából "démonképet" kellene mondanunk, ha létezne ilyen kifejezés. Hazafias közönségünk meghatározó többsége világnézeti ellenfele a kommunizmus embergyilkos, embergyűlölő, sátáni ideológiájának és politikai gyakorlatának, ugyanakkor egy sokévszázados kollektív (világméretű) agymosás következtében nem képes felismerni az általa szentként tisztelt ál-"szabadsághősök", köztük Petőfi Sándor eszmei-gyakorlati kapcsolatát, azonosulását a kommunista táborral, amely tábor az ő korában természetesen már létezett és amely táborban a 20. században kiteljesedő gulág-falanszter gyakorlatához ekkor, a 19. század derekán már javában formálódott a pokoli program. 

E sátáni irányzat  a napjainkra elvileg túlhaladott, megbukott kommunista politikai formáción túlmutatóan tovább rombolja az emberi civilizációt, erkölcsi-együttélési örökséget, évezredek humánus vívmányait egy emberellenes globalizáció, uzsoracivilizáció formájában, melyhez a kommunista berendezkedés szovjet formája is csak egy átmeneti hordozó volt, elhasználódása után "van másik". Ennek a sátáni gyökerű, a Teremtés Művével ellenséges romboló irányzatnak a szellemi hátterét képviselte az a felforgató közeg, amely eszméinek Magyarországon Petőfi volt a leghatásosabb szócsöve.

Mindenképpen szükséges lesz e felforgató eszmék hazánk felé közvetítése  szervezeti-titkostársasági  kapcsolatait kutatni, bár a dolog lényegénél fogva e körök igyekeztek teljesen eltüntetni illegális tevékenységük nyomait. Addig is nézzük meg alaposabban, hogy minimum az eszmei szinten, illetve konkrét szövegek hatása, utánzása révén ki volt az egyik fő összekötő kapocs Petőfi és például az ifjú Marx az előző részben látott "sátáni versei" között! Ugyanis nemigen találunk utalást arra, hogy Petőfi és Marx, vagy például Sade márki művei között bármilyen közvetlen kapcsolat lett volna. (Bár műveik hasonlósága nagyon is utal ilyen kapcsolatra, gyanús, hogy itt is az eltüntetett nyomokkal van dolgunk, vagy ha szerencsénk lesz, talán idővel még elő is kerülnek ilyen nyomok.)

A jelenleg rendelkezésünkre álló (úgy értem, még egy amatőr internet-kalóz rendelkezésére is álló...) források alapján Heine az egyik fő összekötő kapocs, akinek személye és művei máris konkretizálják az összefüggést a Petőfi-művek és a misztikus nihilista világpusztítás ideológiai forrásai között.

A bejegyzés folytatása

1848 Romboló Géniuszai: Petőfi-Marx-Lucifer

Március 15-i "ünnepi bejegyzéssorozatom" előző része:  Három Tavasz - sőt négy! 1848, Marxius Idusa

"Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök."

Karl Marx, Frederich Engels:  A Kommunista Párt Kiáltványa,  1848.február 15.

Marx és Engels, a Népek Tavasza kitörésének jeladói mindjárt a Kiáltvány és a lázadás elején világossá tették a szereposztást, hogy ki kivel van a Világforradalomban.

Korábbi bejegyzésekben feltettem a kérdést, hogy vajon " Petőfi csak a forradalmi, jakobinus, vagy netán az 1848-as Kommunista Kiáltványhoz is kötődő eszmék lelkes híve volt, ami nem kis karrier- és becsvággyal párosult nála, vagy pedig egy az egyben volt szervezeti kapcsolata is a világszétverő mozgalmakkal, konkrétan a szabadkőművességgel." A szervezeti-titkostársasági  kapcsolat lehetőségeivel ugyan csak később fogok foglalkozni, azonban egy kis célirányos összehasonlító elemzés mindjárt konkretizálja az összefüggést a Petőfi-életmű és a misztikus nihilista világpusztítás ideológiai forrásai között.

Korábban láthattuk, hogy Petőfi műveiben tipikus illuminátus programpontok tükröződnek, hogy verseiben kabbalai motívumok tűnnek fel, hogy képviselője egy tipikus nihilista-sátánista eredetet sejtető vérkultusznak, vérontáskultusznak. Jeleztem, hogy a gnosztikus alapú felforgató mozgalmak Voegelin-féle definíciója alapján Petőfi tipikus gnosztikus forradalmár, ennek bizonyítékait verseiben egy későbbi bejegyzésben tervezem feltárni. 

A jelen bejegyzésben bemutatott kapcsolat felismeréséhez több szempontból is fontos iránymutatónak bizonyult Wurmbrand zseniális könyve a sátánista Marxról. Mindjárt kezdetnek fontos párhuzam, hogy amint a kommunista ideológia megteremtői és a nemzetközi forradalmi mozgalom vezetői nem gondolták komolyan az elnyomottak felszabadítását, azt csak demagóg, megtévesztő retorikaként hangoztatták ilyet sötét céljaik érdekében, éppúgy a magyar reformkor és 1848-49-es forradalom és önpusztító belháború legfőbb, tudatos mozgatói, vezetői is egészen romboló valódi célokat rejtettek el a szabadság-demagógia mögött, vagy ilyen célokat követők ügynökei, kreatúrái voltak. Petőfi a tudatos nihilista példája, Kossuth az ügynöké, aki szintén jól tudhatta, kiknek dolgozik. Mai, megrendíthetetlennek tűnő hőskultuszuk tragikusan ellentétes a nemzeti érdekkel és azzal, hogy a történelem az élet tanítómestere lehessen számunkra, mai problémáink megoldásához adhasson útmutatót, hiszen ehhez a valódi történelmet kellene ismernünk, nem a manipulatív legendákat.

Ahogy Marx sem felszabadítani akarta a kizsákmányoltakat, hanem a régi gnosztikus-kabbalista cél szerint elpusztítani az emberiséget, a teremtés művét, éppúgy Petőfinek sem volt fontos se a magyar haza, se a magyar nép valódi érdeke, ő is az embergyűlölet és emberpusztítás pokoli eszméjének, vallásának bűvkörébe került.

A bejegyzés folytatása

Három Tavasz - sőt négy! 1848, MARXius Idusa

Gyermekkoromban, a 70-es évek tipikus szocialista úttörő-kiszes ünnepciklusa volt a Három Tavasz.

A Kádár-rendszer hivatalos kultusza magától értetődően kapcsolta össze egy ünnep-folyamba a három tavaszi nagy napot, március 15-ét, az 1848-as forradalom napját, március 21-ét, az 1919-es Tanácsköztársaság, vagy Kommün kikiáltása napját és április 4-ét, annak akkori ünnepnapját, amikor a szovjet hadsereg "felszabadította" az újra csonkává vált ország utolsó települését is. Egyébként a konkrét faluról és napról voltak történészviták, de ezt a napot és Nemesmedves falut kanonizálták a rezsim számára  legfőbb ünnep számára. A legfőbb, hiszen a Vörös Hadsereg nélkül hazánkban sose jutott volna még egyszer hatalomra kommunista vezetés.

Az 1989-es "rendszerváltás"/módszerváltás óta természetesen ez egy hivatalosan agyonhallgatott téma, illetve, ha valahol felmerül, többnyire a "komcsik" visszaélésének szokás minősíteni, hogy Haladó Hagyomány címen kisajátítottak maguknak és ideológiai előfutárukként tüntettek fel mindenféle "nemzeti szabadságkűzdelmet". Ezt természetesen valami aljas visszaélésnek tulajdonítja a szocialista ideológia és rendszerpropaganda, az akkori hivatalos történelemoktatás részéről a mai ideológiai fősodor. A közelgő márciusi ünnep kapcsán le kell szögeznem, hogy miközben a korábbi történelmi események és folyamatok egy részének ilyen felhasználása a rendszer önlegitimációja, propagandája részéről, főleg az 50-es években esetleg valóban tartalmazott önkényes visszaéléseket, vagy minimum erős torzításokat, az 1848-as forradalom ekkor a kommunizmus szentjeivé avatott hősei esetében semmiféle lényegi visszaélés, igazságtalan "kisajátítás" nem történt!

Nem teljesen értek tehát egyet az alábbi, korunk fősodor nézetét tükröző oktatási útmutatással (bár a sztálinista kor kultuszképzési jelenségét tényszerűen bemutatja):

„Lobogónk: Petőfi” – a költő pártállami kisajátítása

Az újabb világégés idején, a nemzetiszocialista Németország árnyékában Petőfi mint politikai szimbólum ismét időszerűvé vált. E szimbolikus tőkét használta ki később a Magyar Kommunista Párt, amikor Petőfi politikai örökösének tüntette fel magát. A költő halálának 100. évfordulója alkalmából mondott beszédében – amikor a szovjet megszálló csapatok támogatását élvező kommunista párt már magához ragadta a hatalmat – Horváth Márton, a kultúrpolitikai vezetés második embere kimerítő alapossággal sulykolta hallgatóságába azt, amit Lunacsarszkij szovjet népbiztos klasszikus tömörséggel így fogalmazott meg: Petőfi „saját korának bolsevikje volt”. A költő pártállami kisajátítása nemcsak a magyar politikatörténetre tartozik, hanem az irodalomtörténetre is, mert az egész magyar írótársadalomnak Petőfi példáját kellett követnie.
Horváth előadásának címe – a Lobogónk: Petőfi – jelszó, sőt kormányprogram lett."

Az életmű kritikus vizsgálata alapján Petőfi VALÓBAN SAJÁT KORÁNAK BOLSEVIKJE VOLT! 

A bejegyzés folytatása

Könyörtelen bosszú és keresztényi megbocsátás az 1848-49-es európai polgárháborúban

Október 6-ra

Mit tegyünk a legyőzött ellenséggel (és ki milyen spirituális forrásból merítette lelkierejét):

HALADÓ ERŐK:   (Petőfi)

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentõ leszen!...

(Beszél a fákkal a bús őszi szél... Koltó, 1847. szeptember -  a forradalom kitörése ELŐTT FÉL ÉVVEL)

 Nekünk most az isten kevés,
Mert ő nem eléggé kemény;
Hozzád imádkozom, pokol,
Az új esztendő reggelén:
"Öntsd szíveinkbe minden dühödet,
Hogy ne ismerjünk könyörületet,
          Mig e gazok
Közűl a földön egy mozog!"  

(Újév napján, 1849)

A REAKCIÓ: 

I. Miklós orosz cár levele Ferenc Józsefnek

Varsó, 1849. augusztus 4/16.

Kedves barátom!

Elküldöm hozzád magam helyett fiamat, Sándort, hogy egy olyan hírt vigyen meg neked, ami – remélem – örömet fog okozni. Görgey, akit diktátornak neveztek ki, hadseregével letette a fegyvert, és kegyelemre megadta magát neked. Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért, adjunk hálát neki, hogy megelégelte alattvalóink drága vérének hullását, és alkalmat ad neked, hogy uralkodói jogaink legszebbikét, a helyesen értelmezett kegyelmet gyakorolhasd. Ismerem szívedet, kedves barátom, tudom, hogy nem tagadod meg magadtól ezt az örömet. Kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra; és érdemük szerint kell bánni a felbujtókkal, az országot nyomasztó bajok okozóival.

Megbíztam fiamat, hogy különböző komoly kérdésekről beszéljen veled – felhívom rájuk a figyelmedet, és fogadd meg, amit mond.

Szívvel-lélekkel maradok örökre, kedves barátom

hűséges és ragaszkodó
 Miklósod

Mire való az emberi vér:

HALADÓ ERŐK:   Petőfi

"Megéneklem majd diadalmadat,
Szabadság, és a szent halottakat,
Akiknek vére volt kereszvized"

(Bizony mondom, hogy győz most a magyar)

„Föl, ha istened van,

Föl magyar nép, és e

Gaz királyt legottan

Fojtsuk az ártatlan

Áldozat vérébe!”

(A király esküje) 

"A vérszag és a füst
Megrészegíte már"

(Csatában)

"Inkább vesszen ki nemzetünk
Egy szálig,
S dagadjon föl kifolyt vérünk
Árja az ég boltjáig!"

(Föl a szent háborúra!)

"A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nemcsak esőre, hanem koronkint vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, később, midőn nagyon szomjazik, majd két annyit követel." (Petőfi naplója, Pest, ápril 1. 1848)

"Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk."

(1848, te csillag)

A REAKCIÓ:   I Miklós cár:

"Adjunk hálát Istennek, kedves barátom, ezért a kedvező eredményért, adjunk hálát neki, hogy megelégelte alattvalóink drága vérének hullását (...)"

-----------------------------

A bejegyzés nem foglalkozik az aradi és más helyszíneken lezajlott megtorlás konkrét ügyeivel, nem jelenti azt, hogy örülnék a megtorlásnak, hanem az európai polgárháború szembenálló táborai két szimbolikussá emelkedett szereplőjének eszmei-spirituális hozzáállását szembesíti. A romboló háttérhatalom felfogásom szerint mindkét táborban jelen volt, de nem egyforma módon. Petőfi őrjöngő vérontás-kultuszának néhány további tipikus példáját kigyűjtöttem e korábbi bejegyzésben.

Az október 6-án kivégzett forradalmárokat és forradalmárok által megtévesztett, rontásba és romlásba sodort áldozatokat (belőlük volt több) kultikusan szokás siratni máig. Nem jellemző, hogy ezen a gyásznapon melléjük tennék az ugyanezen forradalmárok által hatalmuk idején kivégzett királypárti, konzervatív magyar hősök halálát hetykén, büszkén eldicsekvő propagandát:

"Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!"

A Maradi Vértanúk Napjai II - Zichy Ödön

Ma van a 48-as illuminátus-marxista világforradalom második magyar áldozata, gróf Zichy Ödön halálának évfordulója.

"Kívánjuk a sajtó szabadságát!" - kivéve királypárti nézeteknek, azokért kötél jár...

Zichy Ödön volt a terrorista illuminátus öszeurópai forradalom második magyar áldozata 1848-ban, szeptember 30-án. A Forradalom gyilkolt először, Lamberget (tudatosan, cinikusan, aljasul kitervelve és fizetett bérgyilkos-csőcselék kezei által végrehajtva), majd a Forradalom gyilkolt másodszor, ezúttal a formaságokat némileg betartva, kötél által, statáriális bíráskodás útján. A hóhér Görgei, aki a honvédség katonai vezetőinek azon szűk köréhez tartozik, akik öntudatos forradalmárok, nem belesodródtak az eseményekbe, mint a legtöbben. És persze annyi felforgatóhoz, így Kossuthhoz és Petőfihez hasonlóan evangélikus...

A forradalmi hadseregben stréberkedő felforgató csőcselék nagyon is értesülve volt a két nappal azelőtti pesti merényletről: 

Görgei Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben

1848. szeptember 29-én Zichy Ödön és Pál grófokat Székesfehérvárról jövet az említett kettős őrslánc északi vonalán megállították, a vezénylő tiszt gyanúsnak találta, ezért letartóztatta és másnap adonyi főállomásomra kísértette őket.

Az erről szóló jelentés^* engem Csepel szigetén ért. A dolog mibenlétéről személyesen akartam tudomást szerezni, és késedelem nélkül visszasiettem a Duna jobb partjára. Adonyba érve láttam, hogy az utcákon sűrűn hullámzik a helybeli lakosság és az ide gyülekezett délvidéki népfelkelés tömege, és haragjuk szemlátomást növekszik a fogoly grófok ellen. Hollétük megtudakolása közben véletlenül összetalálkoztam két törzstiszttel^* (egy ezredessel s egy őrnaggyal) a Hunyadi-csapatból. Mind a ketten, idősebb és magasabb rangjukra való tekintet nélkül, miniszterelnöki rendelettel parancsaim alá voltak helyezve.^* Tőlük értesültem, hogy távollétemben már intézkedtek, hogy a fogoly grófokat katonai födözet alatt Pestre kísérjék. Mikor az intézkedés okát megkérdeztem, az ezredes titkolózva arra kért, kövessem közeli szállására. Itt nagy önelégülten megsúgta: ő már gondoskodott róla, hogy a foglyok Lamberg gróf sorsára jussanak!

– Az őrnagy úr – folytatta a másikra mutatván – személyesen veszi át a fegyveres kíséret vezetését, és Pest utcáin izgató beszédet fog tartani a néphez, miközben a foglyokat gyalog kísérik végig a városon. A nép Lamberg gróf esetére^* emlékezve bizonnyal lelkesül még a lincselés iránt…

A Maradi Vértanúk Napjai I - Lamberg Ferenc

Ma van a felforgató világforradalom 1848-as felvonása magyarországi ügynökei által elsőként meggyilkolt gróf Lamberg Ferenc halálának évfordulója. Emlékezzünk egykori, magyarrá lett honfitársunkra, a vértanúra, akinek halála a világszétverő gonosz háttérhatalom által mesterségesen konstruált konfliktus mindkét táborában működő ügynökök műve volt. A régi rend becsületes tagjaként, kötelességének teljesítése közben a magyar hazafiságát komolyan vevő, jószándékú katona, Lamberg Ferenc az emberiséget pusztulásra szánó erők, a magyar történelmi tudatot is elrabló, meghamisító nihilisták áldozata, a magyarság mártírja. Alakja emlékeztet minket, hogy a Régi Rendet megtestesítő uralkodót (az intézményt) demagóg, hazug módon zsarnoksággal, elnyomással vádoló, megtervezett és színpadiasan előadott Forradalom rendezői gyilkoltak először, aljasul, gátlástalanul. Lamberget hazafiak ezrei követték a halálba a sátáni körök gonosz színjátékában. Tömeges feláldozásukhoz, melyet a háttérmozgatók rituális pokoli áldozatnak tekintettek, az ő megszervezett, fizetett lincselése szolgáltatta az eszkaláláshoz szükséges provokációt. A "konzervatív oldal" keretén belül működő rejtett Ötödik Hadoszlop közreműködését a provokatív Casus Bellihez, mely után a forradalmi vérontásból nincs visszaút, elég okunk van feltételezni. A magyarok szabadsága a "szabadságharc" következtében csak csökkenhetett, csökkent is, ez volt a CÉL.

Magyar Hős 1848-ból.

---------------

Gángó Gábor: Eötvös József az emigrációban:

Pálffy Jánosnak, a képviselőház alelnökének visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Lamberg halálának napján együtt ebédeltek, Eötvös és ő, a Dorottya utcai kaszinóban, majd visszatértek a Redout-ba, az országgyűlés épületébe, ahonnan ismét átmentek a Casinóba. Ennek ablakából látták a hajóhídról visszafelé tartó csoportozatot. 

,,[A]lig voltunk egy negyed óráig a Casinóban, midőn a hajóhíd felől irtózatos zaj hallatszott. Az ablakhoz menve, borzasztó látvány tűnt élőnkbe. Az egész hosszú híd, a hídfő mindkét oldalról, s a pesti és budai part körüle, megrakva volt emberekkel, oly hirtelen teremve maga elé e nagy, roppant tömeg, mintha valamely gonosz szellem a földből bűvölte volna elé, s ezek között puskával, karddal, bottal, vasvillával fegyverzett, nyers, rongyos, meztelen nyakú és karú vad alakok, milyeket én sem azelőtt, sem azután soha sem láttam Pesten."  

(forrás: Pálffy János (1940): Magyarországi és erdélyi urak.)

Folytatás következik

Kossuth zseniális ötlete: az ELADÓSÍTÁS!

avagy

Mitől szabadították meg a jobbágyot 48-ban és mit szabadítottak rá "felszabadítói"?

A közelgő ünnep apropóján ideje feltennem régi kérdésem, hogy vajon mitől is szabadították meg a jobbágyokat 1848-ban. És hozzátennem, mit szabadítottak rájuk, vagy mit akartak rájukszabadítani sokat ünnepelt "felszabadítóik".

Véletlenül Pesten a minap egy antikvárium előtt az utcára kitéve akadtam a ládában egy könyvre: "Supka Géza: 1848 1849"
A szerző személye ugyan nem túl vonzó, hiszen a 18-as forradalom egyik vezetőjeként Károlyi őt küldte Prágába nagykövetnek (nem tudom, a prágai pályaudvaron ő búcsúztatta-e a Felvidék megszállására induló cseh katonákat), 1945-ben pedig a legalizálást követően ilyen múlttal nem meglepő módon egy időre  szabadkőműves nagymester lett.
Azonban külön hasznos egy ilyen élvonalbeli haladár szemével is látni a 48-49-es sajnálatos eseményeket,  mert ma, a szocialista-kommunista és általános felforgató eszmék hivatalosan nem túl divatosak, ezért szemérmesen megint elhallgatják 48 "hőseinek" ilyen irányú befolyásoltságát és "hőstetteit", a régi hazafias demagógia máza mögé rejtve a forradalmárok valódi romboló jellegét. E szempontból hasznosak a szocializmus kori könyvkiadások, mert akkor a reformkoriak, vagy 48-asok ultrabal kötődéseivel még dicsekedtek. Supka művét a 80-as években csak újra kiadták, tehát ő eredetileg még olyat is beleírt, ami a szocializmus-kori szerzők egyéb okból nem tettek, vagyis duplán érdekes a nézőpont, ha persze nem is azért, mert az én sajátommal egybeesne. Tehát a könyv iránya: mire büszke egy hazaáruló vakoló világszétverő 48-ból, és mit tart "hibának" (nem elég radikálisnak!) benne!

Most kiragadnék egy tanulságos részt, ami régi felfogásomat támasztja alá 48-49 egész jellegéről, ami eléggé ellentétes a köztudatba bevésett propagandaképpel.
Hangsúlyozom, hogy általában a történelem szerintem problémás kérdéseinél nemigen van szükség új, pl. levéltári tényekre, elég felismerni az események előttünk levő, mindenkinek hozzáférhető leírása és az azok politikailag-ideológiailag terhelt szokásos értékelése közti feltűnő logikai ellentétet. Vagy talán nem csak logikai, hanem világnézeti alapú, hogy adott tényekből a logikának ellentmondó következtetést vonnak le. De szerintem ez inkább célzatos propaganda, amit a konformisták gondolkodás nélkül elhisznek és szajkóznak.

Nem igazán Supka mondanivalóját tartom itt érdekesnek, hanem ami nekünk kirajzolódhat a leírásból a szokott,  bejáratott történelmi felfogást kiegészítve a fenntarthatóság, rendszerszemlélet és az erőforráskimerülési válságok, a haladásnak dicsért pusztulás szempontjaival:

34. old:

A francia forradalomnak lassan-lassan Európa kelete felé is terjedő eszméi főként azonban az 1831-i nagy parasztlázadás, mely az ezévi kolerajárvány nyomán ütött ki Magyarországon is, apránként mégiscsak oda érlelték a jobbágyság kérdésében is a helyzetet, hogy a nemesség gondolkodni kezdett azon, hogy legalább a legkirívóbb igazságtalanságokat le kell nyesegetni.E meggondolásaiban - ezt el kell ismernünk - hatalmas ösztöke volt azonban az is, hogy most már maguk a királyi propozíciók is sürgetni kezdték a jobbágykérdés rendezését és félős volt, hogy ha nem maga a nemesség intézkedik hamarosan ebben a dologban, akkor a nép a maga sorsa enyhülését kizárólag az uralkodónak fogja betudni, s akkor egykönnyen létesülhet paktum a korona és a parasztok között -  a nemesség hátrányára.

Kik voltak a magyar illuminátusok? III. rész - Az Első Helytartó

A sorozat első részében felismertük, hogy Petőfi az illuminátus felforgatóhálózat propagandistája volt, kb. egy fordító-rímbeöntő kisiparosként.

A második részben megismerkedtünk az Illuminátus Rend behatolási stratégiájával a "Szűzföldekre", amit nyilvánvalóan hazánk esetében is alkalmaztak.

Most nézzük, kik építették ki a forradalomcsináló hálózatot Magyarországon!

(Itt egyelőre nagyrészt eltekintve a hálózat legelső építőitől, Martinovicséktól, akikkel később foglalkozzunk majd, most az ő bukásuk utáni, valójában második kezdetről lesz szó.)

Az előző részben idézett illuminátus pusztításmódszertan szerint egy olyan országban, ahol nincs jelen a szabadkőművesség - márpedig Magyarországon Ferenc KIRÁLY (a kurucok mindig következetesen császározzák) 1795-ös betiltó rendelete óta hivatalosan nem volt jelen - a legjobb álarc, sőt, nagyerejű gépezet hálózatuk kiépítésére, felforgató eszméik terjesztésére egy irodalmi és/vagy tudományos társaság és a kapcsolódó tevékenységek! Ha megnézzük a XIX. századi irodalomszervezők és a Magyar Tudományos Akadémia úttörőinek átfedéseit, akkor természetesen nem vagy, hanem ÉS.

A Felvilágosítás Sötét Alakja

Első emberünk, akire (Martinovics után) ráillik az illuminátus hálózatépítő  módszertani személyleírása, nem más, mint Kazinczy Ferenc.

A blogon már volt szó dühös "SZDSZ-es" jellegű magyarellenességéről, esztelen anyanyelvrombolásáról:

 „Ezért harczolt a szokás ellen a nyelvben, mert ha itt sikerül megtörnie az ósdi csökönyösséget, erőszakos újításaival kiemeli az egész nemzetet a maradiságból, fogékonyságot önt belé, s ha téved is a nyelv grammatikai tekintetében : az elidézett mozgalom végre is kiveti magából a salakot, s megtisztulva lép elő a mi a legfontosabb, a reformok iránti vágy.”

"Azt hiszi, minél jobban ismeri valaki a nyugati nyelveket : annál inkább törekszik a magyart is azok mintájára kiképezni ..."

"„Hogy az író föltétlen ura legyen a nyelvnek s ne engedje magát a szokástól korlátoztatni: e téves meggyőződés nagyrészt a Wieland tanítása után ersödik meg benne s a római és német írók példájával törekszik támogatni. "

"Azonban Kazinczy nem riad vissza az erőszaktól sem, a grammatikai törvényeket az aesthetikai szép nevében lábbal tiporja. Az írónak — szerinte — nem azt kell kérdeni:
szólanak-e így és szólott-e már így más ? hanem ezt : lehet-e nekem így szólani, hogy szólásom elegáns, energicus, új zengés legyen.”

„Kazinczynak nem annyira új szavait, mint inkább idegenszerű szó- és mondatfűzéseit, latinismusait és germanismusait támadták legtöbb joggal, mert a művészi szép nevében átültetett idegen szólamok idézték elő a legerőszakosabb forradalmat.”

Életútja (1759-1831) szinte egybeesik Weishauptéval (1748-1830), akinek nevét levelezésében emlegeti is.

Már a jakobinus (tehát illuminátus!) összeesküvésben való részvétele előtt az állami szolgálatban is tipikusan a világfelforgatók programjával egyező tevékenységet végzett:

"1784. január 16-án gróf Török Lajos, a kassai tankerület főigazgatója és a miskolci szabadkőműves páholy nagymestere felavatta a páholy tagjai közé. 1785 augusztusában Bécsbe utazott, hogy van Swieten közoktatásügyi miniszternek bemutatkozzon és a Szepes, Sáros, Zemplén, Ung, Bereg, Gömör, Torna, Abaúj, Borsod, Heves, Jászság és Kis-Kunság megyei iskolák tanfelügyelőségét kérje, melyet november 11-én meg is kapott. E tisztséget öt éven át töltötte be, II. József császár rendelkezései szerint mintegy kétszáz iskolát állított fel, s ezzel nagy elismerést szerzett magának."

Emlékszünk:  (az illuminátus szekta) "látókörét kiterjeszti a nyilvános iskolákra és katedrákra is. ... Az ábécét tanuló gyermektől a tudós Doktorig mind ki vannak téve a Megvilágosításnak"
Érthető, hiszen a kor egyházi iskoláiban, legalábbis a katolikusokban, amikből nálunk (gondolom) a legtöbb volt,  még nem terjeszthették az illuminátus eszméket, annak ellenére, hogy a trón és oltár megdöntését tervező Rendhez kezdettől fogva csatlakoztak főpapok is, ahogy egyébként koronás fők is... Nem véletlen, hogy Kazinczy II.József szolgálatában szaporíthatta a felforgató indoktrinációra alkalmas állami iskolai hálózatot, hiszen II. József nemcsak szabadkőműves volt apjához, valamint öccséhez és utódához, II.Lipóthoz hasonlóan, hanem anyjával, Mária Teréziával közösen fejedelemnek kijáró módon fogadta Jacob Frankot, a katolicizmusba szétverési szándékkal "betérő" sabbateánus-sátánista zsidó szektavezért, az illuminátusok egyik emlegetett elődjét, majd annak lányával szerelmi viszonyt folytatott...
Az se meglepő, hogy Martinovics a hazai jakobinus szervezkedés elindítása előtt a két vakoló király szolgálatában állt, mint ügynök és spicli. I.Ferenc azonban annyira szégyellte és utálta apja (és nagybátyja) szabadkőművességét és sötét eszközöket alkalmazó kormányzását, hogy trónralépésekor apja összes iratát elégette, majd, mint tudjuk, elbocsátotta Martinovicsot a királyi szolgálatból, később a jakobinusokat példásan megbüntette (sajnos Kazinczynak megkegyelmezve...) és betiltotta a szabadkőművességet. Mindezek hatásosságát e blogbejegyzés tárgya is mutatja, azonban a jószándék és a cselekvés dicséretes!

Azzal kapcsolatban, hogy a felforgatók számára az egyházi iskolák általában voltak felhasználhatatlanok, vagy ez csak a katolikus iskolákra vonatkozott, a blogon volt már szó arról, hogy a hazai felforgató-kuruc-"szabadságharcos" mozgalmak káderanyagát a kezdetektől a nyugati rózsakeresztes-szabadkőműves központokból irányított hazai protestánsság tanárai, diákjai és lekészei szolgáltatták.

Hogy Kazinczy "nyelvújító és irodalomszervező" tevékenységéről a Beavatottak már régóta, illetve nyilván kezdettől fogva TUDJÁK, csak porhintés, pontosabban fedőtevékenység volt, talán nem kell jobb példa a Krúdy által a Nyugatba a Himnusz születésének századik évfordulójára írt cikknél. Érdemes az egész cikket elolvasni, itt kénytelen vagyok rövidíteni:

Krúdy Gyula: A Himnusz bölcsőjénél, 1823 (Nyugat, 1923. 4.szám)

Martinovicsék legördülõ feje a budai mezõn: jó darab idõre elvette kedvét az összeesküvésektõl tábla bíráknak, literátoroknak és a többi fennkölt lelkû magyaroknak, akik már ebben az idõben, csaknem minden vármegyében, Dunántúl és Tisza mentén az esti faggyú gyertya világánál, könyvek kisbetûi mögött keresik a mindennapi mámort, nem pedig a kancsó hajtogatásában. A kúriák falain még ott függnek a nagy peleskei jegyzõ szerszámai, a tarsoly, a rezes kard, a kalap, de a ház ura már a lovasembert várja, aki a börtönben megjavult Kazinczy Ferencnek valamely legutóbbi levelét másolatban hozza. Igaz, hogy az udvarházakban még nem ismerik azt a szokást, hogy elõfizetni lehet a vértanú újságára, de az áhítatos kezek másolatában forgó leveleiért több mérföldnyire is elküldenek, mert ezek a levelek az új, vértelen összeesküvést hirdetik: a nyelvújítást. A széphalmi uraság jól ismerte fajtáját, a tespedõ, a rossz múlt idõk ócska szalmazsákján is szívesen hentergõ magyart.

(A Felvilágosult-Illuminált-Illuminátus haladár szerzők és politikusok szokott mucsaizása, magyarozása!)

A brünni várban, ahol a "Káté"-ért huzamos ideig üldögélt, tûnõdõ rab módjára, alaposan kigondolta, hogyan folytatja további életét, ha ismét a napvilágra kerül. A tizennyolcadik század immár avult, kijátszott kártya Mária Terézia és II. József kora, viszont a "szabad polgár" eszméiben megegyezett hazafiaknak leütik a fejét - valami új dologgal kell elõállni, amely magyar is legyen, hogy felkeltse a hazafiak érdeklõdését, ártatlan és jámbor színezetû legyen, hogy félrevezesse a helytartóság szimatát, viszont legyen benne mag, amely egykor kirepülhet, mint a pisztoly magja, vagy terebélyes fává növekszik a jövendõben, mint a tölgy magja.

(Tehát "magyar" csak azért kellett legyen, hogy csaliként bekapják a hazafiak, a hasznos idióták, nemcsak a helytartótanácsot, hanem a hazafiakat is félrevezették, hisz a Felvilágosító eszmék egyik legfontosabbja a nemzetek eltörlése! Jellemző a militarista hasonlat, célozgatás, ma kényszerből még csak irodalom, nyelvújítás, a jövőben lesz még ebből pisztoly, forradalmi háború is!)

Könyvei, amelyek vele raboskodtak, tanácsot adtak a hosszú álmatlan éjszakákon. A vérévé, testévé vált irodalmi-kedv felgyújtotta a sötétség éveiben az útmutató lámpást. A szent férfiú kitalálta a börtönben nemzete megtérítésének a módját. És mikor a hét szomorú esztendõ után a Munkácsi vártorony alól Bányácska felé fordította szekere rúdját, oly vidám és fiatalos volt a rab viselt ember, mintha az idõ alatt legalább is az aranycsinálás titkát találta volna. Valóban nem is lehet egyébnek nevezni a nyelvújítás kitalálását, mint aranycsinálásnak, amely a magyar irodalomnak szerezte az aranyat, míg a feltalálójának elvitte az utolsó rezét is.

(A nyelvújítást úgy kellett kitalálni, mint ürügyet, meg egyébként is Kazinczyt zavarhatta, hogy nem tudja gördülékenyen magyarra fordítani a német nyelvű illuminátus brossúrákat.  Az aranycsinálással Krúdy céloz rá vájtfülű olvasóinak, hogy Kazinczy szabadkőműves és rózsakeresztes volt, bár a fizikai aranycsinálás kísérleteitől viszolygott.)

(...) Csokonai már haldoklik Debrecenben és Kölcsey Ferenc még tanuló ifjú, amikor Kazinczy irogatni kezdi leveleit az új "összeesküvés", a nyelvújítás érdekében. (...) Így indult az új, vértelen nemzeti forradalom.

(EGYELŐRE vértelen! PROPAGANDÁJÁBAN "nemzeti"!)

(...) Különösen nagy élmény az egész életre felejthetetlen esemény volt Kazinczy levele annak a félszemû, árva ifjúnak, aki Kölcsey Ferenc néven a debreceni kollégiumban diákoskodott, látta vitéz mellbeteg arcát a péterfiai ablakocskán kitekintgetni és talán õ is üldögélt valaha a csittvári krónika hordája körül Jókai regényhõseivel együtt.

( Korábbi bejegyzésem foglalkozik vele, hogy Jókai is kikotyogta nekünk a Csittvári krónika sztorijával, milyen fellegvárai voltak a  nemzetellenes, de hazafiasként reklámozott felforgatásnak a protestáns iskolák.)

Habár ez utóbbi körülmény nem valószínû melankolikus, zárkózott ifjú életében, inkább elhisszük róla, hogy franciául és németül tanulgatott, az enciklopédistákat olvasgatta és csendesen készülgetett arra a nagy nemzeti forradalomra, amelyet a véres, háborús forradalmakkal szemben Beöthy Zsolt egyszer pantalló-forradalomnak nevezett. A széphalmi varázsló-mesternek könnyû dolga volt a mélabús érzékeny ifjúval, (keményebb lelkeket is megtört, mint például: a nyakas apjának se szófogadó és még akkor nem is nagyon mûvelt Berzsenyi Dánielt.)

(Hát nem irodalommal és nyelvvel foglalkozott a Mester, hanem MÁGIÁVAL???? MEGTÖRI ÁLDOZATAIT??? Hipnotizálja, őket, indoktrinálja beléjük Weishaupték tanait??? A mellékelt arckép épp ilyen gonosz varázslót sejtet...)

A beteges állapotú, anyja halálát mindvégig gyászoló széplélek szelíd bárányként közeledett a nagycélú, börtönviselt vértanúhoz, tanítványnak szegõdött a mesterhez, akinek tekintete oly messzire ért a magyar jövendõbe, hogy azt az ifjú Kölcsey fel sem foghatta...

(Mire céloz Krúdy? Kazinczy TUDTA, hogy jön 1848, netán 1918-1919? Hogy ledől majd tón és oltár? És Krúdy ennek Trianon után örül!)

(Ha Kazinczyt nem vetik tömlöcbe a Martinovics-perben, ha az országgyûlések nem szegülnek ellen a magyar nyelv érvényességének, ha a kassai iskola felügyelõt vallás miatt el nem csapják hivatalából, (csupa történelmi ha-k!) - talán egészen másként alakul a magyar tizenkilencedik század. Kazinczy, a század magyar forradalmainak a kovásza, mindvégig Daphnéja lábainál marad, és élesztõ hiányában a fuvola-lelkû Kölcsey sem leendõ vezére a szónokok forradalmának.) De Kazinczynak szüksége volt Kölcseyre, mint a viharnak a tölgyre, mint a fájdalomnak a könnyre, mint a köszörûkõnek a kardra. Néha úgy tûnik fel a szereplése, mintha nem volna egyéb, mint az erõtlenedõ remete hangja a magyar mitológiai erdõbõl, máskor az ötvenesztendõs és vezérségét fáradtan viselõ fejedelemnek a kijelölt trón örököse, minden esetben õ az a megbízható ifjú barát, akinek karjában szívesen fogódznak séta közben a már haladozó vállú, de ideáljaikért mindvégig küzdõ férfiak. Egyszer famulus, aki tanítója diktandójára sastollat hegyez a régi baráti penna helyett, hogy a mesterét kötekedõ kedvében, igazságtevésében, bírói ítélet mondásában is híven kövesse, pedig olyan hívek felett kell bírálatot mondani, mint a holt Csokonai és a vérmes Berzsenyi, másszor úgy tûnik fel, hogy megunta az öreg vezér irányítását, szembeszáll a széphalmi eszmékkel és õ, a Szép Lenka írója, a magyar pusztákon érthetetlenül hangzó furulyaszóban hallja a nemzeti melódiát, pedig ennek a furulyának szilaj és forgószélként eljövendõ mestere még csak évek múltán fogan meg Hrúz Mária szíve alatt...

(Bizony, FAMULUS, akinek irodalmi-kritikai téren is HARCI FELADATAI vannak,  aki Rendbeli Feljebbvalója parancsára ÍTÉL, hiszen Weishaupték programja szerint az Ügy szolgálatától eltérő írókat "be kell feketíteni"! Petőfi Krúdy haladár üdvtörténetében szinte már illuminátus forradalmárnak fogan... Ha a valóságban nem is, de mint nagy tehetséget befogják majd, ha nem hagyná magát, ma nem ismernénk a nevét!)

Az egykori szentimentális ifjú mind feljebb lépdel a lépcsõkön, amerre a nemzeti fantomok merészelnek járni.

("Fantom  járja be Európát, a Kommunizmus Fantomja!")

Emésztõ láng és a félszemében, amelytõl Kossuth is megretten a követek asztalánál, nem csapkodja kardjának tokjával az asztalt, de századoknak síri mélységébõl kong a hangja, maikor a magyar nyelv jogait követeli.

(Mi mindent fognak ezek a lángok elemészteni a hazában és a világban! Mennyi gonosz vérontás lesz még a nyelvdemagóg fanatizmusból, miközben a latin semleges uralma alatt mindenki úgy beszélt mindenhol, ahogy jólesett neki, magyarul, vagy egyéb anyanyelvén, de a közös Hungária lojális fiaként...)

Pergament-színû arcával, korán õszült fejével, nyolcszáz esztendõ fanatikus hitével néha úgy tûnik ez a férfiú, mint a közelgõ századközép elõreküldött álma, míg az egykori mester, a neológ faltörõ kosokkal, a csány, a rény, az egély szavakkal parittyázó öreg Kazinczy mindinkább közeledik a kert felé, ahová ellensége: az egész régi Magyarország madárijesztõnek állította ki.

(Kölcsey a közelgő 1848 rombolásának nem "előreküldött álma" hanem egyik vezető előkészítője. Persze hogy ellensége a Kazinczyknak és Krúdyknak, ami: RÉGI is, MAGYAR is!)

(...) De Kazinczy és Kölcsey nem képzelhetõ el egymás nélkül, bármily feledékeny is volt az elsõhöz a túlhaladott kor. A "pantalló-forradalom" új harci eszközökre tett szert a szónokok magyarázó, lelket ébresztgetõ elõadásában, újabb és újabb rétorok versengenek Kölcsey dicsõségéért, az ifjú Magyarország bálványozásáért, - kiment a divatból a gyalogpostás, aki a remete levelével szalad fölkelteni a szundikáló nemzetet. Ébren volt már mindenki az országban és Kölcsey Himnusza nyitott fülekre talál. - És mikor idáig eljutott az egyszemû üstökös a nemzeti égboltozaton: szembe találkozott az örök magyar fátummal. (...) Ott messze, ahol az ország szíve dobog, már a zempléni fiskális gyújtogatja a szíveket.

És nemsokára sok mást is gyújtogat majd az a fiskális, akinek Zemplénből elég gyorsan kellett távoznia az árvák rábízott pénzének és a két Andrássy grófnő (anyós és meny, kiknek egyszerre volt szeretője...) pénzének kártyaadósságra sikkasztása után. Az is egy tipikus illuminátus karriermodell, ahogy egy ilyen, korán gátlástalannak, morális akadályokat nem ismerőnek bizonyult ifjú ember a két szabadkőműves fészekben, Eperjesen és Patakon történt kiképzése után mindjárt eldugott vidéken induló pályája elején erkölcsi hullává válva a süllyesztőben eltűnés helyett rakétasebbességgel folytatja karrierjét immár az ország központjában, Pest megyében képviselővé választva, ahol se rokona, se ismerőse...

De Kossuthtal még további bejegyzésekben kell foglalkozni, most maradjunk a hálózatszervezés "nagyerejű gépezeténél", az irodalmi- és tudós társaságoknál!

Az "Ifjú Magyarország" sem csak egy romantikus jelző Krúdynál, természetesen ez egy egészen konkrét szervezeti keret neve, elég köztudott, hogy az "Ifjú" mozgalmak, Ifjú Németország, Ifjútörökök stb. világszerte az illuminátusok pusztító eszközei voltak, erről, ennek hazai vonatkozásairól is írtam már egy korábbi bejegyzésben.

Kazinczyhoz visszatérve, elég érdekes Szigeti Csaba költő egy cikke "A Kazinczy-net régen és manapság" címmel. A szerző több, mint sejteti saját szabadkőművességét azzal, hogy beszámol róla, Kazinczy sírjára akácágacskát helyezett, amikor az írótábor tagjai koszorúztak ott. Néhány sokatmondó részlet arról, hogyan tekintenek vissza Mesterükre mai utódai, tisztelői, mit TUDNAK róla, éppúgy, ahogy korábban Satanello-Krúdy is:

    Évek óta mosolyogva emlegettük, hogy egyetemista korunkban tanultunk egy olyan jelenségegyüttesről, a magyar felvilágosodás kezdeteiről, melynek hirtelen előállása megmagyaráz(hat)atlan. Az tudniillik, hogy a szellemileg teljesen más beállítódású XVIII. század utolsó harmadában, egyik napról a másikra, erőteljesen jelentek meg új eszmék, és bizony nem kielégítő magyarázatnak tűnt, hogy Bécsről van szó és az ún. testőr-írókról. Azt hiszem, hogy – bár ez sem teljes magyarázat – a szabadkőműves-páholyok kiépülése áll a háttérben, mely páholyok egy összeurópai mozgalom műhelyei voltak, közösségjobbító törekvésekkel (mind a páholyok, mind a külső, „profán világ” javításának szándékával). Ami immáron Kazinczy Ferencet, e derék szabadkőművest illeti, őt én aligha tudnám elképzelni a „lózsik” – ő nevezte így a páholyokat – közege nélkül, és elegendő bepillantani csak hatalmas levelezésanyagába, hogy érezzük, e közeg egész munkássága szempontjából kiemelkedő fontosságú.
    Természetesen a Mária Terézia-féle (első) betiltás után – de a virágnak megtiltani nem lehet – az írásbeli érintkezésben megnőtt a szerepe a rendkívül bonyolult, szerteágazó kőműves szimbolikának, ami a páholyon belüli rituális munka alapját, a rítus alapját alkotja. E szimbolika magával hozott egy belső nyelvet, mai kifejezéssel egy belső kódrendszert, és ezen a belső nyelven árnyaltan lehetett kommunikálni.

(...) A kiállításon látható egy Orlay-Petrich Soma festette kép. E képről nemrégiben Pomogáts Béla írt szépeket, mintegy az irodalmi folytonosság ábrázálását látva benne. Van előtér és háttér: a háttérben, tisztelgő távolságban tekintélyes urak állnak körül két embert. Most már a magam képleírását folytatom: a két úr az idős Kazinczy Ferenc és a nála jóval fiatalabb Kisfaludy Sándor. Számomra kissé komikus, teátrális távolságból, mintha két ügyetlen balett-táncos lennének, mintha öles tánclépést tennének, egymás felé fordulnak, és kezet ráznak egymással. Kazinczy átadja az irodalmi vezér szerepét a következő nemzedéknek. 

(...) Ha a Pályám emlékezete című rendkívül izgalmas prózát olvassuk, látható, hogy e pálya csupa utazás, kapcsolatfelvétel, szervezés.

(...) De közben – a sír körül igen sok az akácfa – letörtem egy kis akácfaágat, és a kezemben tartogattam. Az akácág a kőműves szimbolika egyik hangsúlyos, fontos eleme, ám ettől függetlenül – hál’ istennek – senki nem törődött ezzel, vagyis észre sem vették. Egyetlen idős urat kivéve, akit évek óta ismertem, de a társaság zártsága nem engedi meg, hogy leírjam a nevét; kissé távolabbról, mosolyogva, rendkívül szeretetteljesen nézett rám (ránk): ő értette a letört akácfaág szimbolikáját, ismerte a belső kódrendszert, a belső nyelvet.
    (Miután a hivatalos koszorúkat elhelyezték, s a társaság lassan szétoszlott, az ágacskát letettem a koszorúk mellé. Hogy ilyen emlékezés is legyen ott, aznap.) Nos, hosszú ideje nem tudom elképzelni a mi Kazinczynkat e közeg, a páholyok miliője nélkül. És ha ezt összekapcsolom rendszeres, már-már állandó utazásaival, elmondom, mit gondolok a Kazinczy-netről. A kőműves a gyakorlatban is kell hogy képviselje azokat az általános, a filantróp, az erkölcsi és a társadalmi eszméket, melyekért közössége és ő „odabent” dolgozik. Amikor Kazinczy elhatározta, hogy rendet visz a káoszba, legyen az akár nyelvi, akár irodalmi vagy egyéb természetű program, a kőműves szempontból második generáció tagjaként adott volt számára egy hálózat, Aranka Györgyéktől Pozsonyig és Bécsig. Tehát ha a legkülönfélébb ügy számára X-et vagy Y-t meg akarta nyerni, nem kellett a fejét olyan kerülő utakon törnie, ahogyan az illető megközelíthető. Ott volt a páholyok netje, a páholyok hálózata, s ezek látogatásával az akkori Magyarország nemesi-értelmiségi krémjével találkozhatott a kapcsolatfelvételnek ez a bajnoka.

(...) És megismétlem álláspontomat: ugyan számos dologra szintén csak részleges magyarázatot ad, de Kazinczyt nem tudom elképzelni a szabadkőművesség mint háttér nélkül.

(...) Nos, azt hiszem, Kazinczy költészete halottnak mondható, poétikai mögöttese, nyelv- és költészeteszménye a mai költői gyakorlatnak vajmi keveset, érzésem szerint semmit nem mond. A korszak néhány szakkutatója is így véli: Kazinczy költészete illisible, olvashatatlan, így a prezentizmus csak elejteni tudja. A levelezés ismét más természetű anyag: alapvetően hallatlanul értékes információforrás, és izgalmas a kapcsolatteremtés és ennek fenntartása, no meg a természete szempontjából. Több kutató is úgy véli, hogy ami igazán időtálló és olvasható is, az a Kazinczy-próza, a középpontjában a két memoár, a Pályám emlékezete és a Fogságom naplója.

Vagyis a szabadkőműves hagyományba Beavatott, a Nagy Elődöt tisztelő utód, mint irodalmár szerint is nyilvánvaló, hogy Kazinczy nem szó szerint vett irodalmi műveiért érdekes, hanem kapcsolatteremtőként, szervezőként, hálózatépítőként, illetve a már meglevő szabadkőműves hálózatot, mint igénybevett infrastruktúrát "egyéb természetű program" terjesztésére, megvalósítására felhasználó AKTIVISTA. A tény, hogy valaki úgy lehetett az irodalmi élet központi szervező alakja évtizedekig, hogy saját irodalmi életműve ezt utólag sem igazolja, viszont ő és társai működése eredményeként "látszólag megmagyarázhatatlanul" "hirtelen előáll a magyar felvilágosodás", arra kényszerít minket, hogy ezáltal a magyar gyakorlatban is megvalósultnak tekintsük Weishaupt Illuminátus Rendje behatolási tervét:

"Rendünk nagy ereje az álcázásban rejlik, soha, sehol ne szerepeljen saját nevén, mindig rejtőzzön el egy másik név, egy másik tevékenység mögé. Semmi nem alkalmasabb erre, mint a szabadkőművesség három alsó fokozata, a közönség megszokta őket, keveset vár tőlük és ezért nem figyel rájuk. Ezután a legmegfelelőbb céljaink számára egy tudományos, vagy irodalmi társaság, és ha nem létezne szabadkőművesség, ezt a fedőszervet kellene alkalmazni; és ez sokkal többet nyújthat, mint egy álca, ez egy nagyerejű gépezet lehet a kezünkben."
"Egy Irodalmi Társaság a legmegfelelőbb formája Rendünk meghonosításának egy olyan országban, ahol még nem vagyunk jelen."

Magyarországon Kazinczy  börtönből szabadulása után papíron már nem létezett szabadkőművesség, tehát a második legjobb eszközt kellett alkalmazni, azonban, mint Szigeti Csaba is jelzi, természetesen Kazinczy még hosszú évekig támaszkodhatott az ország szellemi-hatalmi elitjének jó részét informálisan nyilván még a betiltás után is összekapcsoló "szabadkőműves Net"-re, kapcsolati hálóra.

A fent idézett cikkel közös szabadkőműves tematikájú válogatásban, a Napút 2009.októberi számában jelent meg egy másik tanulmány is Máté J.Györgytől: "A halál szeretete" címmel a szabadkőművesek halálkultuszáról, amire, aminek hazai irodalmi vonatkozásaira még visszatérek. Ez a szintén érdekes cikk egy illusztrációs jellegű fikcióval zárul, amely egy képzelt "vakolás" leírása Kazinczy és más neves szabadkőművesek részvételével : "Függelék: vakolás 1808-ban"
Az érdekesség az, hogy a szerző, aki cikke alapján nyilvánvalóan tisztában van a szabadkőművesség hazai történetével és maga is szabadkőműves, nem látott problémát abban, hogy ezen elképzelt, de nyilván valódiak mintáján ábrázolt "vakolás" időpontját évekkel a szabadkőművesség hivatalos hazai betiltása utánra tegye!!! Tudhat valamit...

De nézzük még Szigeti Csaba cikkének befejezését! Miután kifejti a közismert tényt, hogy Kazinczy szorosan vett irodalmi művei mára olvashatatlanok, ezért olvasatlanok, rámutat, hogy az életmű mégsem halott, mert a nem részletezett célok érdekében végzett hálózatépítésről titkos kód felhasználásával beszámoló prózai művei, visszaemlékezései még máig is ihletnek magyar költőt (helyesebben az idézet alapján "költőt"). Konkrétan Kovács András Ferencet, akinek "Üdvözlet a vesztesnek" című kötetecskéjében olvasható az "Erős várunk nékünk a Kufstein" (blaszfémikus) című vers. Részlet az ihletőjéhez méltóan amúgy olvashatatlannnak és olvasásra saját értékéért méltatlannak tűnő verset idéző cikkből:

"Széphalom mesterét köszönti.
Avagy az ún. magyar jakobinusokat. Vajon
voltak? Vajon vagyunk?"
"Már innen sejthető, hogy a költemény tud a szabadkőművességről, de hogyne tudna. Például: „Ah, te művészlélek, lengeteg illuminátus”, „Üdvtanok, titkos cathecismusok”, „Nem kell ahhoz Voltér, Russzó” stb. (...)
Persze mintha e mű megerősítené az irodalom történészeit abban a kérdésben, hogy mi az időtálló a Kazinczy-életműben, hiszen a legtöbb idézet a Fogságom naplójából való. Talán az akácfaág még nem hervadt el teljesen a síron Széphalomban. "

A befejezés teszi érthetővé, miért adta a szerző "A Kazinczy-net régen és manapság" címet cikkének. Mert tudomása szerint ez az illuminátus "Net" ma is létezik, vannak Beavatottak, akik tökéletesen tisztában vannak Kazinczy egykori hálózatépítésének jellegével, céljaival, illuminátusságával, és erre ma is büszkék! Éppúgy, ahogy más, ugyanebbe a "Net"-be beavatott szerzők eldicsekszenek Petőfi, Madách rózsakeresztes, alkímiai, illuminátus bevatottságával, vagy az egész "Reformkor" és 48-49-es "Szabadságharc" szabadkőműves jellegével.
Igaza lehet Szigeti Csabának, az akácfaág SAJNOS még nem hervadt el Széphalomban, Magyarországon és a világon!

Tekintsünk bele még egy tanulmányba Kazinczyról, mely emlegeti kapcsolatait a nemzetközi illuminátus hálózattal!



Folytatás következik


Kik voltak a magyar illuminátusok? I. rész: Petőfi, az illuminátus propagandaszócső  

Kik voltak a magyar illuminátusok? II. rész -  A Behatolás Módja