"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történelmet csinálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fiktív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gyanánt. És neked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félrevezetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek köze nincs az igazsághoz." (Czike László)
"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)
"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )
"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)
"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zsidó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zsidó. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. november 29., szombat
Vágánygáztámadás a Karácsony ellen
Közeledik a Karácsony, megjöttek az első keresztényellenes/gojgyűlölő reklámok. A karácsonyfa nem különösebben régi és nem különösebben vallási velejárója Jézus születése keresztény ünnepének, de a tudatipar kereszténygyűlölő irányítói és szakemberei számára már egy hagyományos rituálé az év ezen időszakában a karácsonyfa meggyalázásával "ünnepelni" az egykori keresztény civilizáció feletti uralmukat. A gonosz rituálé egyik legújabb előadása a Plus lengyel mobiltelefonhálózat egyik kártyás terméke, a Plush karácsonyi reklámja, melyben a kampány plüssmacija a TV-csatornákon főműsoridőben adventi gyertyával meggyújtott bélgázával, mint lángszóróval gyújtja fel a karácsonyfát:
A lengyelországi reklámfilm készítői művükkel egyúttal ("díszlövéssel"...) tisztelegnek a műfaj klasszikusa, az MTV konteós körökben jól ismert Bafometes karácsonyfaégető reklámja előtt. Nem tűnik véletlennek, hogy a Plush karácsonyi reklámkampányának fő logója is egy patás-szarvas alak...
Címkék:
bafomet,
gojgyűlölet,
illuminátus,
karácsony,
reklám,
tudatipar,
zsidó,
zsidóuralom
2014. február 12., szerda
Hitler zsidó kollaboránsai II - a Gestapo önkéntesei
„A Gestapo sehol nem kapott annyi feljelentést, mint Magyarországon”
... mondja a jól ismert, de hamis urbánus legenda. A szót azért nem fordítom városinak, mert a "népi-urbánus vita" szóhasználata szerinti urbánusok, magyarul zsidók folklórjának része és nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte, ahol német megszállás volt.
A HVG Mutogatósszámtan (2009. szeptember 23.) című cikke bemutatja, hogy ugyanez a legenda mindenhol a helyi többségi nemzetre alkalmazva forgalomban van a franciáknál, a cseheknél és a németeknél is, utóbbiaknál abban a formában, hogy a Hitleri diktatúrának nem kellett erőlködnie a németek elnyomásával, mert önként és dalolva jelentették fel a bújkáló zsidókat és egymást.
A HVG Mutogatósszámtan (2009. szeptember 23.) című cikke bemutatja, hogy ugyanez a legenda mindenhol a helyi többségi nemzetre alkalmazva forgalomban van a franciáknál, a cseheknél és a németeknél is, utóbbiaknál abban a formában, hogy a Hitleri diktatúrának nem kellett erőlködnie a németek elnyomásával, mert önként és dalolva jelentették fel a bújkáló zsidókat és egymást.
"Máig csupán mazochista sztereotípiák és akár nagyságrendeket is tévedő (fölé)becslések vannak forgalomban arról, hogy a második világháború alatt mennyire volt elterjedt Európa-szerte egymás feljelentgetése."
A cikk a francia példa történészi tényfeltárásával igazolja, hogy a legenda hamis, a közszájon forgó számok nagyságend(ek)el túloznak, azt azonban maga is hamisan állítja, hogy ez a vád "mazochista" lenne, vagyis önvád. Az előző bejegyzésben láthattuk a lengyelek példáján, hogy a Zsidó Világkongresszus vezetője a holokausztiparos kárpótlási igények alátámasztásául fenyegette meg Lengyelországot a nemzetközi lejáratással, melyben az elsőszámú fegyverük a Holokausztban való tömeges és lelkes kollaboráció vádja. A vád nem mazochista, mindenhol helyi zsidó propagandisták terjesztik az ilyen és hasonló vádakat a helyi többségiekről, akiket "genetikailag alattvalóknak" tekintenek.
A minap okozott közfelháborodást Lengyelországban egy egyébként nagyon hatásos, szakmailag színvonalas "német" háborús televíziós filmsorozat "A mi anyáink, a mi apáink" címmel, melyben a háború sok vonatkozásának hiteles ábrázolása mellett a Honi Hadsereg lengyel ellenálló harcosait kegyetlen, zsigeri antiszemitáknak, zsidógyilkolásra mindig kész gyűlölködőknek ábrázolják. A történelmi tényeket e téren is és az üldözött zsidók valós és vélt üldözőik iránti bosszúállásának témájában is teljesen meghamisító film jól tükrözi a kárpótlási élősködést képviselő körök propagandáját, mely Lengyelországban, Lengyelországról is azt a képet sugallja, mint rólunk, hogy a nácik szerepe a zsidóirtásban szinte eltörpül a született antiszemita lengyelek/magyarok/franciák stb. szerepe mögött, attól függően, hogy épp hol vetik be a holokausztipari csodafegyvert. A lengyel közönség épp elkönyvelte volna, hogy a németek próbálják a saját apáik és anyáik bűnét a lengyelekre, áldozataikra áttolni, azonban a főbb szerepekben ("árja" szerepekben is) nagy arányban szemita vonású színészeket felvonultató film lengyel Tv-bemutatója utáni stúdióbeszélgetésben a rendező ezzel kezdte mondandóját: "Én zsidó vagyok..."
A valóságban a lengyel ellenállószervezetek zsidók tömegét mentették meg és a nácik zsidókat rejtegető lengyelek százait végezték ki zsidók rejtegetéséért, vagy segítéséért, majd látni fogjuk, hogy például kik feljelentése alapján. Volt rá példa, hogy a Honi Hadsereg harcosai zsidókat szabadítottak (volna) ki a vonatból, de a zsidók a vagonokban maradtak, mert a saját Zsidótanácsuktól indulás előtt azt az információt kapták, hogy a németek munkára viszik őket...
A bejegyzés folytatása
A minap okozott közfelháborodást Lengyelországban egy egyébként nagyon hatásos, szakmailag színvonalas "német" háborús televíziós filmsorozat "A mi anyáink, a mi apáink" címmel, melyben a háború sok vonatkozásának hiteles ábrázolása mellett a Honi Hadsereg lengyel ellenálló harcosait kegyetlen, zsigeri antiszemitáknak, zsidógyilkolásra mindig kész gyűlölködőknek ábrázolják. A történelmi tényeket e téren is és az üldözött zsidók valós és vélt üldözőik iránti bosszúállásának témájában is teljesen meghamisító film jól tükrözi a kárpótlási élősködést képviselő körök propagandáját, mely Lengyelországban, Lengyelországról is azt a képet sugallja, mint rólunk, hogy a nácik szerepe a zsidóirtásban szinte eltörpül a született antiszemita lengyelek/magyarok/franciák stb. szerepe mögött, attól függően, hogy épp hol vetik be a holokausztipari csodafegyvert. A lengyel közönség épp elkönyvelte volna, hogy a németek próbálják a saját apáik és anyáik bűnét a lengyelekre, áldozataikra áttolni, azonban a főbb szerepekben ("árja" szerepekben is) nagy arányban szemita vonású színészeket felvonultató film lengyel Tv-bemutatója utáni stúdióbeszélgetésben a rendező ezzel kezdte mondandóját: "Én zsidó vagyok..."
![]() |
| A Honi Hadsereg (Armia Krajowa) antiszemita lengyel banditái. Gonoszabbak a náciknál... |
![]() |
| Vízbefojtjuk a zsidókat, mint a macskát |
![]() |
| A lengyel hazafi kivégezni készül a zsidó menekültet |
A bejegyzés folytatása
2014. február 5., szerda
Hitler zsidó kollaboránsai - I. - "Add, hogy a gojok kezébe kerüljünk, csak ne adj minket zsidó ügynök kezére!"
A fenti idézet ("Add, hogy a gojok kezébe kerüljünk, csak ne adj minket zsidó ügynök kezére!") egy tragikus fekete humorral megfogalmazott viccbeli ima volt amit túlélők visszaemlékezése szerint a második világháborús lengyel gettókban, például a varsóiban mondogattak a zsidó kisemberek. Amikor a hitleri náci fenevad által képviselt végveszélyt fokozva zsidó zsidónak farkasa volt...
A minapi hír szerint a kormány Orbán Viktor személyes döntése nyomán visszavonta a döntést a német megszállás tervezett emlékművének megépítéséről, mely az utóbbi időszakban a zsidólobbiból a tőle megszokott hisztérikus, kettős mércén alapuló támadást váltotta ki minden létező tömegkommunikációs médiumban. (Népszabadság: Elszállt a birodalmi sas: nem lesz megszállási emlékmű )
A hisztérikus magyargyűlölet kampányában a zsidólobbi legfőbb vádja az, nemcsak a szerintük történelemhamisító emlékmű ellen, hanem a magyarság ellen (most és mindörökké), hogy a zsidók deportálásában, illetve megsemmisítésében az emlékműterv szimbolikájával sugalltakkal ellentétben nemcsak a náci németek bűnösök, mert a magyar állam és a magyar nép lelkes és túlbuzgó együttműködése, KOLLABORÁCIÓJA nélkül a népirtásra nem kerülhetett volna sor.
Csak egyetlen példa, hogy e perverz felfogásban lényegében már a magyarság válik kollektíven a Holokauszt főbűnösévé, az Index cikke az emlékműépítés elhalasztásáról e mondattal zárul:
"A korszakot kutató, elismert történészek azonban egyetértenek abban, hogy a tömeges deportálás a magyar szervek túlbuzgóságának az eredménye."Értjük, ha nincsenek túlbuzgó magyar szervek, nincs tömeges deportálás, Hitler szerepe a dologban jelentéktelen... A kampány részeként Radnóti Zoltán, a Bét Sálom Zsinagóga "Zolirabbija" blogján közzétett eredeti dokumentumok nyomán a Mandiner közölt egy iratgyűjteményt a gettóba hurcolt zsidók javainak igénybevételéről, amit "a zsidóvagyon (magyar) össznépi szétrablásaként" tálalnak:"Így zsidótlanított a magyar állam". A zsidó közvéleményformálók e manapság tipikus álláspontja az Amerikai Népszava megfogalmazásában:
“A történelemhamisítás lényege, hogy minden felelősséget a német nácik és a nyilasok nyakába helyezze, a magyar “keresztény-nemzeti” jobboldal antiszemitizmusát, a népirtásban játszott szerepét és felelősségét letagadja. Haláltáborokba küldtek 430 ezer embert, férfiakat, nőket, fiatalokat, öregeket és kisgyermekeket, a vagonokba való berugdosásuk előtt kiszedték az aranyfogaikat, a végbelükben turkáltak az értékeik után, a kedves magyar szomszédok, akik a redőny mögűl passzívan figyelték a sárga csillaggal megjelölt szomszédjaik terelését, azonnal elfoglalták a deportáltak lakásait és elrabolták a javaikat.”Tehát az uszítókórus tagjai "A" zsidóság nevében lépnek fel "A" magyarság ellen, kollektíven vádolva minket, természetesen az események után születetteket is. A cirkusz nem a történelmi igazság megismeréséről szól és nem is az a célja, hogy kialakuljon egy konszenzusos,őszinte, alaptalanul senkit nem vádoló, nem megbélyegző szembenézés a tragikus múlttal és hogy az ártatlan áldozatok minden jóakaratú embertől megkaphassák a nekik kijáró megemlékezést, részvétet. A cél most is a "bűnös nemzet" sémájának erőltetése, mellyel szemben a zsidók az örök áldozati bárny mitikus szerepét töltik be, éppoly kollektíven, mint mi a bűnösökét. A vádlók nem törekszenek a tények alapos, szakszerű feltárására, ez egy koncepciós per, ahol az ítélet előre kész: mindenért a magyar, a goj a felelős.
A zsidólobbi e vádjával való szembeszállásnak nem célja a Holokauszt, a zsidóirtás eltagadása, helyeslése, vagy az egykori áldozatok, minden áldozat sorsa feletti megrendülés indokoltságának tagadása.
A történelmi igazság megismeréséhez, a holokausztipar hazug vádaskodásai leleplezéséhez nélkülözhetetlen a zsidóirtásban a hitleri rezsimet túlbuzgó és kegyetlen kollaboránsként kiszolgáló zsidók sokezres tömegének tetteit megvizsgálni. Ez ugyanis megvilágítja, hogy ez ügyben sem indokolt a kollektív bűnösség elvének alkalmazása, ahogy nem minden magyar volt bűnös a deportálásokban, úgy a zsidók sem mind tartoztak az ártatlan áldozatok közé. A mai vádaskodók még a passzivitást is a szemére hányják a magyar lakosságnak, de a zsidók együttműködésére mindig készek a felmentéssel, hogy "nem volt más választásuk".
A téma természetesen érinti a magyarországi deportálásokat is, ahol ugyan nem volt zsidó gettórendőrség, de éppúgy voltak a deportálást kiszolgáló zsidótanácsok, mint Lengyelországban és volt Kasztner-vonat, azonban most ismerkedjünk meg a zsidótlanítás a magyarnál sokkal erőszakosabb lengyelországi eseményeiben való zsidó együttműködés tényeivel Ireneusz T. Lisiak “Hitler zsidó kollaboránsai” című könyve alapján!
![]() |
| A varsói gettórendőrség zsidó rendőreinek karszalagja |
A bejegyzés folytatása
2013. február 17., vasárnap
"... hogy forróvá tegyem a talajt a diaszpórában élő zsidek lába alatt..."
"én ma is kész vagyok rá, önként, hogy elvégezzem Izrael népéért a mocskos munkát, hogy szükség szerint arabokat öljek, hogy száműzzem, elkergessem, megégessem őket, hogy meggyűlöltessem magunkat, hogy forróvá tegyem a talajt a diszpórában élő zsidek lába alatt, és arra kényszerítsem őket, hogy jajgatva, de gyorsan idefussanak az országba. Még ha itt is, ott is fel kéne ezért robbantanom egy csomó zsinagógát."
Korábban idéztem e blogon Naeim Giladi könyvét, melyben beszámol róla, hogyan követtek el izraeli titkosszolgálatok antiszemitának álcázott merényleteket iraki zsidók, például zsinagógák előtti tömeg ellen: Zsidók öltek zsidókat, hogy a túlélőket Izraelbe kényszerítsék
Ennek alapján is felvetettem, hogy gyanús, ha egy Mohamed nevű arab követ el zsidó nők és gyerekek elleni merényletet, mi van, ha az izraeli titkosszolgálatok igyekszenek fenntartani a világ zsidóin a nyomást: Kinek volt fontos, hogy MOHAMED 3 éves IZRAELI kisgyereket öljön Franciaországban?
Ismertettem az elméletet, hogy a "Holokauszt" néven emlegetett zsidóirtást és az azt kivitelező náci rezsimet, Hitlert a cionizmus mögött álló zsidó bankárok, nagytőkések irányították, például, hogy Izraelbe vándorlásra kényszerítsék az erre maguktól nemigen hajlamos zsidó tömegek nekik kellő fiataljait, képzettjeit, a többit meg küldték a levesbe: Hitler, a cionista báb
Izraeli és más zsidó szerzőkre támaszkodva bemutattam, hogy ennek még judaista vallási alapja és mintája is volt: Kiddush Hashem - a Holokuszt zsidó receptje - II.rész - A vallási háttér
Most az egyik legismertebb izraeli író, Ámosz Oz: Keresztül-kasul Izrael országában 1982 őszén című, magyarul 1988-ban kiadott könyvéből idézek egy fejezetet, mely eléggé megvilágítja, hogy a cionista elit körében például a 80-as évek elején mennyire tudatos, ismert és büszkén vállalt elv volt, hogy a diaszpórában élő zsidók lába alatt maguknak a cionistáknak kell forróvá tenni a talajt, ha kell, zsinagógákat robbantva, hogy alijára kényszerítsék őket. Vagyis, hogy nem a cionizmus, az eszme van az emberért, a zsidókért, hanem fordítva.
A bejegyzés folytatása
Címkék:
Ámosz Oz,
cionizmus,
false flag,
Izrael,
zsidó,
zsidó terroristák
2013. február 8., péntek
Kiddush Hashem - a Holokuszt zsidó receptje - II.rész - A vallási háttér
A bejegyzés előző része: Hitler, a cionista báb
A zsidóirtás általánosan használt, sőt megkövetelt neve, a "Holokauszt" görögül teljesen elégő áldozatot jelent, az áldozat szó vallási értelmében, ahogy az ókori kultuszok részeként az oltáron égették el az áldozati állatot, vagy egyes esetekben embert. Akik a zsidó holokauszt-iparosok részéről így nevezték el ezt a tragikus eseményt, illetve folyamatot, azok tehát utaltak a zsidóirtás kultikus, vallási jellegére. Azonban furcsa módon a közvetlenül elkövetőnek, bűnösnek tekintett kivitelezők semmiféle vallási jelleget nem tulajdonítottak a zsidóirtásnak, a sokat emlegetett "Végső Megoldásnak"! Nemcsakhogy nyíltan, de ismereteink szerint még titkos belső körben se adták soha semmi jelét a náci rezsim vezetői, a zsidóirtás irányítói, hogy ez a népirtás valamiféle vallási kultuszcselekmény a részükről. Ez nem is meglepő, mert sem a német népi, vallási hagyományokban (beleértve a német keresztény, vagy akár a korábbi pogány germán hagyományokat), sem pedig a náci rezsimben, kiemelten az SS-ben egy időben jellemző okkult kultuszokban nem fordult elő semmi olyan elem, ami alapja lehetett volna ilyen kultikus népirtásnak, égőáldozatnak.
Az Isten által parancsolt "Szent Népirtás" hagyománya
Megdöbbentő gondolat, mégis kézenfekvő és magától kínálkozó, hogy viszont mégis találunk a "zsidó" és a "vallási okból elkövetett népirtás", "népirtási kultusz" fogalmak egybevetése során olyan vallást, amelyben van hagyománya, sőt elég nagy jelentősége az "isteni parancsolatra" elkövetett népirtásnak. Természetesen ez a zsidó vallás, a judaizmus. A keresztény Biblia Ószövetségi részével nagyrészt egybeeső Tanakh, azon belül a Tóra tele van olyan ígéretekkel, illetve parancsokkal, melyekkel Jahve, a Féltékeny Isten, a Bosszúálló Isten megígéri, vagy megparancsolja Választott Népének különféle kánaáni népek, "gojok", teljes népirtás keretében történő megsemmisítését, exterminációját.
Csak néhány példa a judaizmusban a népirtásra, mint Istentől származó Szent Kötelességre vonatkozó hagyományra:
A bejegyzés folytatása
2013. január 21., hétfő
A zsidó misztika álruhája: a Modern Kultúra
Napjainkra egyre szélesebb körben ismert és elfogadott az a felfogás, mely szerint a modern kor az európai (eredetű) kultúra, az egykori keresztény civilizáció szekularizált változatának egyfajta "elzsidósodását" hozta magával, amely folyamat a 20. századra már jól láthatóan kiteljesedett és jelenleg is zajlik, erősödik tovább.
Ezt a nézetet számos zsidó és nemzsidó szerző képviseli, az egyes tudományos- és művészeti szakterületeken, egyes alkotók életművében, vagy átfogóan, civilizációs szinten feltárva e folyamat nyomait, bizonyítékait. Elég érthető okból inkább az előbbiek körében jellemző, hogy a folyamattal büszkélkednek és az utóbbiak körében tipikusabb, hogy azt veszélyesnek mutatják be és tevékenységük önvédelmi indíttatású, ellenállásra igyekszik mozgósítani. (Ez alól azonban mindkét irányba vannak fontos kivételek.) A világot meghódító judaista kulturális hatások közül kiemelt jelentősége van a gnosztikus zsidó misztikus hagyománynak, a kabbalának és nem utolsó sorban a zsidó misztika Sabbatáj Cví, Jacob Frank és a haszidizmus által fémjelzett, nyíltan, vagy rejtetten nihilista, antinomiánus irányzatának, melynek célja minden törvény lerombolása, elvetése egy perverz filozófia és teológia alapján.
Tanulj tinó, zsidó lesz belőled!
Az európai ("keresztény", "fehér" EREDETŰ) civilizáció elzsidósodására büszke zsidó szerzők egyik legtipikusabbja Jurij Szlezkin (Yuri Slezkine), akinek A zsidó évszázad című provokatív könyve nagy port vert fel. Részlet a könyv hivatalos ajánlásából:
Az értelmező történelemírás e remekműve egy merész kinyilatkoztatással kezdődik: A Modern Kor = A Zsidó Kor - és mi ilyen, vagy olyan mértékben mind zsidók vagyunk.A bejegyzés folytatása
2012. május 3., csütörtök
Mikor hazudik egy hivatalos, polkorrekt vérvád-szakértő?
Amikor mozog a szája...
A tiszaeszlári vérvád-ügyet nagy eséllyel provokatív célból dobták be mostanában a köztudatba (a zsidó gyökerű háttérhatalomnak Tervei vannak, amihez "antiszemita" hangulatkeltés kell) azonban ez nagyon hasznosan szemlélteti világunk orwelli voltát . Itt és a kollégák blogjain mi megkíséreljük a tényeket feltárni a vérvád ügyében, még a rituális vérontás modern kori ideológusait, propagandistáit se kifelejtve. A politikailag korrekt fősodor médiumokban pedig a szereposztásnak megfelelően jólfésült, PC szakértők sulykolják, hogy a vérvád mucsai babona. A kormányközeli Heti Válaszban a "polgári"közönséget az
ordas eszmék elleni "TUDÁSSAL" a kérdés igazi tudós kutatója igyekszik felövezni, aki 8 év szorgalmas munkája eredményeként tavaly jelentette meg 750 oldalas falumonográfiáját a vérvád-kori Tiszaeszlárról.:
Heccmesterek Tiszaeszláron
„A modern jogrendszerben nincs helye a vérvádnak” – mondja a Heti Válasznak adott interjújában Kövér György.
(Aki egyébként erősen
emlékeztet Dr. Schőner Alfréd főrabbira, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektorára.) Jó, hogy a jogrendszerről egy történész nyilatkoztat ki, de e
szakmában én valami tényfeltárást várnék, főleg 8 évnyi aprólékos terepmunka után "az érintett Nyírperem-vidék történetének egyik legalaposabb ismerőjé"-től. Kapunk is érvnek látszó
dumákat de ezért kár volt nyolc évet elfecsérelni:
A hírhedt nyíregyházi per mítoszaival kapcsolatban a történész világossá teszi, jogi szempontból a felmentésen kívül nem születhetett volna más ítélet. „Sosem lett meg a tárgyi tényálladék, vagyis a lány holtteste, a 14 éves Scharf Móric sokat idézett »nagyfalusi vallomásáról« pedig tudni kell, hogy vele, mint koronatanúval, nem tétették le az esküt a kikényszerített vallomására, így az jogi értelemben nem vált bizonyítékká” – mondja.
Most professzor-pinokkiónk hosszú orrát egy olyan hazugsága kapcsán leplezzük le, ami tipikusan beleillik a vérvád babona volta mellett kiálló nemzetközi zsidó- és zsidóbérenc lobbi stratégiájába, amiről egyébként a (személyes ismerője által maximálisan megvásárolhatónak tippelt) jobbikos felszólaló is beszélt, tehát nem a vérváddal illetve a zsidóságot, hanem az elvtelen összetartással és lobbizással vádolva őket:
Címkék:
bankok,
eladósítás,
Kövér György,
Tiszaeszlár,
vérvád,
zsidó
2012. április 13., péntek
Petőfi, az elméleti sakter
A Jobbik minapi, a papírforma szerint elvárható hullámokat keltő parlamenti felszólalása a tiszaeszlári per ügyében a már unott módon jelezte modern korunk viszonyait. Magától értetődő, hogy a PC-dogmák alapján a provokatív, vagy naív, meggondolatlan, vagy nagyon is megtervezett felszólalást a Fidesz ügyeletes díszzsidó képviselője rutinosan minősítette a helyszínen Gondolatbűnnek.
Ezek után a nyilvánosság blogoszférától "hivatalosabb" csatornáin magáról az esetről nem eshet lényegi szó, ezek csak a rituális elhatárolódás és megbélyegzés terepei, a lényeg megvitatásához maradnak a blogok és egyes fórumok, amíg maradnak. A magyar parlament a jelen pillanatban valóban nem a legideálisabb fórum a vérvád felvetéséhez, azonban a lehető legindokoltabb lenne a tiszaeszlári és hasonló estek tisztázása céljából szakmai vitát folytatni történészek, teológusok és igazságügyi szakértők bevonásával. Az utóbbira egy figyelemre méltó példa az olajszőkítési ügyek kapcsán megismert egykori hajdú-bihari megyei főügyész, Szeszák Gyula blogjának bejegyzése: Örök pörök - Solymosi Eszter - I. A jámbor inkvizítorok
Talán itt is fogok még foglalkozni a dolog technikai oldalával, pontosabban inkább annak a zsidó propagandaúthenger által hangoztatott érvnek az ellenőrzésével, hogy a vérvád azért is képtelen, sötét középkori babona, mert a zsidók számára a legalapvetőbb vallási tabu a vér, annak érintése is, de főleg fogyasztása. Még az állati véré is, nemhogy az emberé. Elárulom, meg fogom cáfolni...
![]() |
| Blood Cult - (sátánista) vérkultusz |
Nem meglepő e blogon, hogy a jelenség gyökerét természetesen a zsidó kabbalai gyökerű, a világuralom programját kimondottan megfogalmazó sabbateánus-frankisták sátánista szektájánál fogom keresni, melynek perverz kultuszai közé tartozik a VÉRKULTUSZ is.
Most azonban egy régi kedvencem, Petőfi műveiből gereblyézek össze pár szemelvényt, melyek jelzik, hogy az emberi véráldozatot konkrét fizikai formában kivitelező sakterek szubkultúrájának volt egy nagyhatású szellemi hodudvara a frankisták által irányított és nem utolsósorban a zsidóuralom elősegítését szolgáló forradalmár írók személyében. E forradalmár-propagandista értelmiségi közeg jelképe, zászlóvivője (VÖRÖS zászlójának vivője...) Petőfi, lássuk tehát a kabbalai gyökerű perverz, sátánista vérkultusz nem teljeskörű, csak kapásból kiragadott példáit az ő életművéből!
Címkék:
Kabbala,
Petőfi Sándor,
sátánizmus,
Tiszaeszlár,
vérvád,
zsidó
2011. szeptember 25., vasárnap
Zsidók öltek zsidókat, hogy a túlélőket Izraelbe kényszerítsék
A palesztin állam létrehozása körüli huzavona kapcsán ideje rátérnünk a "kitalált újkor", a "hamis történelem" egyik legközpontibb kérdésére, de a Kertész Ákos-botrány is jelzi, mennyire alapvető fontosságú LENNE szembenézni korunk egyik legnagyobb hazugságával. Kiemelten a "jobboldalon", a "hazafias táborban", mert épp ez az a közeg, ami a hamis történelemcsinálók kedvenc célcsoportja, ezek a megcélzott közegek fogadják el a legnaívabbul a háttérhatalom által nekik gyártott "hősöket", valójában a világszétverők ügynökeit.
A fenti címmel természetesen egy jóval nagyobb horderejű kérdésről lesz majd szó, a Nagy Holokausztvallás központi témájáról, de bemelegítésnek itt egy fontos adalék a cionista háború egy mellékhadszinteréről, az arab és más iszlám országok zsidóságának eszközként kezeléséről.
Naeim Giladi : “Ben Gurion botrányai: Hogyan gyilkolt a Hagana és a Moszad zsidókat”
Jellemző, hogy az Amazon lehagyja a cím “kényes” részét, és hogy : ”Out of Print–Limited Availability.” - a könyv elfogyott…
“Naeim Giladi, Iraki születésű amerikai zsidó újságíró: “Azért írtam ezt a könyvet, hogy elmondjam az amerikai embereknek, főleg a zsidóknak, hogy az iszlám országokból a zsidók nem önszántukból emigráltak Izraelbe, hanem azért, hogy erre kényszerítsék őket, zsidók zsidókat öltek; és hogy még több arab föld elkobzására nyerjenek időt, zsidók számos alkalommal elutasítottak őszinte békejavaslatokat arab szomszédaik részéről. Arról írok, amit az első izraeli miniszterelnök “kegyetlen cionizmusnak” nevezett. Azért írok erről, mert én is résztvevője voltam.” Giladi bemutatja a fájdalmas igazságot Palesztina cionista meghódításáról és arról, hogy David Ben-Gurion hivatali idejében mesterségesen keltettek antiszemitizmust az iraki zsidó közösségek ellen, hogy az iraki zsidókat Izraelbe vándorlásra ösztönözzék. A cionisták célja a nyers zsidó munkaerő importja volt a Közel-Keletről, hogy legyen, aki szánt és vet a frissen üressé tett földeken. Szintén fel kellett tölteni a hadsereget sorkatonákkal, hogy legyen aki megvédje a lopott területeket.”Itt elolvasható a könyv angolul.
Az alábbi interjúban Giladi részletezi a zsidó titkosszolgálatok által zsidók közé dobott gránátokat, bombákat és általuk gyártott és Irakban terjesztett antiszemita röplapokat. Hogy az izraeli kormány az iraki angolbáb kormányt rávette, fossza meg a zsidókat állampolgárságuktól, mert zömük inkább maradt volna. A tapasztalatlan fiataloknak meg fűt-fát igértek az “igéret földjén”.
Nem minden zsidó ősi álma volt az alija, ezeket ösztönözni kellett, szó szerint “fegyvert tartva a homlokukhoz”. A fegyvert cionista zsidók tartották.
Volt persze ugyanenek a háborúnak egy hadszíntere a II. világháború alatti és utáni Európában is. Utóbbiban különösen a frissen szovjet megszállás alá került országok, közte hazánk túlélő zsidói ellen a zsidó vezetésű kommunista titkosszolgálatok által megszervezett pogromok az érdekesek. Természetesen a kommunista rezsim mindenestől a cionizmust is ESZKÖZÉÜL használó globális (nagyrészt zsidó származású vezetőkkel rendelkező) nagytőke műve, ahogy a hitleri rezsim is, de ez utóbbit még a radikális jobboldali, "antiszemita" közeg jókora, talán nagyobb része se képes felfogni. Működik a történelemhamisítás...
részletek:
“Ben Gurionnak a “keleti zsidók” azért kellettek, hogy megműveljék a sokezer hektár földet, amit az izraeli csapatok által 1948-ban elűzött palesztinok hagytak hátra.És kezdtem megtudni, milyen barbár módszerekkel szabadították meg a születő államot annyi palesztintól, amennyitől csak lehetséges. A világ ma hátrahőköl a baktériumhadviselés gondolatától, de valószínűleg Izrael használta ezt először a Közel-Keleten. Az 1948-as háborúban a zsidó csapatok kiűzték az arab falvak lakosságát, gyakran fenyegetéssel, néha egyszerűen lelőve egy féltucat fegyvertelen arabot, elrettentő például a többiek részére. Hogy az arabok ne térhessenek vissza újrakezdeni az életüket ezekben a falvakban, az izraeliek tífusz- és vérhasbaktériumokkal fertőzték meg a kutakat.Uri Mileshtin, az Izraeli Hadsereg hivatalos történésze írt és beszélt a baktériumfegyverek használatáról. Mileshtin szerint Moshe Dayan, akkoriban hadosztályparancsnok adott parancsot 1948-ban az arabok kiűzésére falvaikból, házaik lebulldózerezésére és kútjaik használhatatlanná tételére tífusz- és vérhasbaktériumokkal.Acre olyan fekvésű volt, hogy gyakorlatilag egyetlen géppuskával meg tudta magát védeni, ezért a Hagana baktériumiokkal fertőzte meg a forrást, amely vízzel látta el a várost. A forrás neve Capri volt és északról, egy kibuc mellől folyt a vize. A Hagana elfertőzte a vizet, a lakosság megbetegedett és a zsidó csapatok megszállták Acre-t. Ez olyan jól ment, hogy egy Hagana-osztagot arabnak öltözve beküldtek Gázába, ahol egyiptomi csapatok voltak, és az egyiptomiak elkapták őket, amint két doboz tífusz- és vérhasbaktériumot juttattak a vízellátó rendszerbe, mit sem törődve a civil lakossággal. “Háborúban nincsenek érzelmek” mondta az egyik elfogott Hagana-tag.”
"Az 1950-51-es es bombamerényletekAz 1941-es zsidóellenes zavargások kiváló ürügyet teremtettek a briteknek, hogy bevonuljanak Bagdadba visszajuttani a hatalomba a britpárti régenst és britpárti miniszterelnökét, Nouri el-Szaidot. Szintén ürügyet nyújtottak a palesztinai cionistáknak egy iraki illegális cionista mozgalom létrehozására, először Bagdadban, majd más városokban is, Bászrában, Amarában, Hillában, Diwaneiában, Abrilban és Kirkukban.A második világháború után gyorsan váltották egymást az iraki kormányok. A palesztinai cionista hódítás, különösen a deir jasszini palesztinok lemészárlása felerősítette a britellenes mozgalmat Irakban. Amikor az iraki kormány új barátsági szerződést írt alá Londonnal 1948 januárjában, az egész országban zavargások törtek ki. A szerződést nemsokára érvénytelenítették és Bagdad követelte a brit katonai misszió kivonását, amely 27 éve irányította az iraki hadsereget.1948 folyamán később Bagdad Palesztiinába küldött egy katonai különítményt a cionisták eleni harcra és amikor Izrael májusban kikiáltotta függetlenségét, Irak lezárta a haifai olajfinomítót ellátó olajvezetéket. Abd al-Ilah azonban még mindig régens volt és a britek quislingje, Nouri el-Said újra miniszterelnök volt. Én az Abu Gréb börtönben voltam 1948-ban, ahonnan csak 1949 szeptemberében szöktem meg Iránba.Hat hónappal később – konkrétan március 19-én – bomba robbant Bagdadban az Amerikai Kulturális Központ és Könyvtárnál, megrongálva az épületet és többeket megsebesítve. A központ a fiatal zsidók kedvenc találkozóhelye volt.Az első közvetlenül zsidókra dobott bomba 1950. április 8-án 9.15-kor robbant. Egy három fiatallal arra hajtó autóból dobtak gránátot a bagdadi El-Dar El-Bida Kávézóra, ahol zsidók ünnepelték a Pészahot. Négy ember súlyosan megsérült. Azon az éjjelen szórólapokat osztogattak, amelyek a zsidókat Irak azonnali elhagyására szólították fel.Másnap rengeteg zsidó, többségükben szegények, akiknek nem volt mit vesztenie, zsúfolódott össze a kivándorlási hivatalokban, hogy lemondjon állampolgárságáról és beadja Izraelbe vándorlási kérelmét. Olyan sok volt a kérelmező, hogy a rendőrségnek zsidó iskolákban és zsinagógákban kellett regisztrációs irodákat nyitnia.Május 10-én hajnali 3-kor egy gránátot dobtak a zsidó tuljadonban levő Beit-Lawi Automobil Vállalat kirakata felé, részben lerombolva az épületet. Személyi sérülés nem történt.1950. június 3-án egy újabb gránátot dobtak ki egy száguldó autóból Bagdad El-Batawin negyedében, ahol a legtöbb gazdag zsidó és középosztálybeli iraki élt. Senki nem sérült meg, de a robbanást követően cionista aktivisták sürgönyöket küldtek Izraelbe, hogy az Irakra szánt bevándorlási kvótát növeljék meg.Június 5-én 2.30-kor bomba robbant a zsidó tulajdonban levő Stanley Shashua épületnél az El-Rashid utcán, anyagi kárt okozva, de személyi sérülés nélkül.1951. január 14-én délután 7-kor gránátot dobtak a Masouda Shem-Tov zsinagóga előtt tartózkodó zsidók csoportjára. A robbanás elszakított egy nagyfeszültségű vezetéket, három zsidót ért halálos áramütés, köztük egy fiatal fiút, Itzhak Elmachert, és 30 másik sebesült meg. A támadás után a zsidók kivándorlása napi 6-700 főre ugrott.A cionista propagandisták máig azt állítják, hogy az iraki bombákat zsidógyűlölő irakiak robbantották, akik ki akarták űzni a zsidókat országukból. A szörnyű igazság az, hogy a bombákat, melyek iraki zsidókat öltek és nyomorítottak meg és megrongálták a tulajdonukat, cionista zsidók dobták.Úgy gondolom, hogy a könyvemben szereplő dokumentumok között a legfontosabbak közé tartoznak két röpcédula példányai, melyeket az illegális cionista mozgalom adott ki és amiken a zsidókat Irak elhagyására szólították fel. Az egyik 1950. március 16-I, a másik 1950. április 8-I keltezésű.A kettő közötti különbség döntő jelentőségű. Mindkettő feltüntették a kiadás dátumát, de csak az április 8-i mutatja az időpontot: délután 4 óra. Miért tüntették fel az időpontot? Ilyen pontosság példa nélküli volt. Még a vizsgálóbíró, Salaman El-Beit is gyanúsnak találta. Vajon a du. 4 óra feltüntetői alibit akartak a bombamerénylet idejére, amiről tudták, hogy öt órával később fog bekövetkezni? Ha igen, honnan tudtak a merényletről? A bíró arra következtetett, hogy onnan tudták, hogy az illegális cionisták és a merénylők kapcsolatban álltak egymással.Erre a következtetésre jutott Wilbur Crane Eveland, a CIA korábbi magasrangú tisztje is, akivel volt alkalmam találkozni New Yorkban 1988-ban. Homokkötelek c. könyvében, melynek megjelentetését a CIA ellenezte, Eveland ezt írja:"Abból a célból, hogy az irakiakat Amerika-ellenesnek mutassák és hogy megrémítsék a zsidókat, a cionisták bombákat telepítettek az USA Információs szolgálat könyvtára és zsinagógák közelébe. Nem sokkal később röplapok tűntek fel, Izraelbe vándorlásra biztatva a zsidókat. . . . Bár később az iraki rendőrség bizonyítékokat adott át nagykövetségünknek arról, hogy a zsinagóga és könyvtár elleni támadások, valamint a zsidóellenes és Amerika-ellenes röplamkampányok a földalatti cionista szervezet művei voltak, a világ nagy része elhitte a jelentéseket, hogy arab terrorizmus váltotta ki az iraki zsidók menekülését, akiket a cionisták “megmentettek”, valójában azért, hogy növeljék Izrael zsidó lakosságát."Eveland nem részletezi a cionistákat a támadásokkal összekötő bizonyítékokat, de én megtettem a könyvemben. Pldául 1955-ben szerveztem egy bizottságot iraki származású zsidó ügyvédekből, hogy képviseljék olyan iraki zsidók követeléseit, akik még mindig rendelkeztek Irakban tulajdonnal. Egy jól ismert ügyvéd, aki kérte, hogy ne közöljem a nevét, tudomásomra hozta, hogy az iraki laborvizsgálatok igazolták, hogy az Amerikai Kulturális Központ elleni bombatámadásnál talált röplapok ugyanazon az írógépen készültek és ugyanazon a stencilgépen lettek sokszorosítva, amiken a cionista mozgalomnak közvetlenül az április 8-i bombatámadás előtt terjesztett röplapjai.Elemzések kimutatták azt is, hogy a Beit-Lawi támadásnál használt robbanóanyag megegyezett egy Yosef Basri nevű iraki zsidó aktatáskájában talált robbanóanyag-maradványokkal. A jogász Basrit Shalom Salih cipésszel együtt 1951. decemberében perbe fogták a támadásokért és a következő hónapban kivégezték. Mindketten a Hashura, a földalatti cionista szervezet katonai szárnyának tagjai voltak. Salih végül bevallotta, hogy ő, Basri és egy harmadik férfi, Yosef Habaza hajtották végre a támadásokat.Az 1952 januári kivégzések idejére a becslés szerint 125 ezres iraki zsidóság 6 ezer fő kivételével már Izraelbe menekült. Ráadásul a britbarát és cionistabarát báb el-Said befagyasztotta a vagyonukat, beleértve a készpénzt. (Volt lehetőség iraki dinárok kivitelére, de amikor a bevándorlók beváltották őket Izraelben, azt kellett tapasztalniuk, hogy az izraeli kormány megtartotta magának az értékük 50%-át.) Még azok a zsidók is elveszítették állampolgárságukat, akik nem jelentkeztek kivándorlásra, de éppen külföldön tartózkodtak, amennyiben nem tértek vissza egy meghatározott időn belül. Felszámoltak egy ősi, kulturált, prosperáló közösséget és tagjait áttelepítették egy keleteurópai zsidók által uralt országba, akik kultúrája nemcsak idegen, de teljesen gyűlöletes volt számukra."
Hasonló témájú bejegyzések:
"... én ma is kész vagyok rá, önként, hogy elvégezzem Izrael népéért a mocskos munkát, hogy szükség szerint arabokat öljek, hogy száműzzem, elkergessem, megégessem őket, hogy meggyűlöltessem magunkat, hogy forróvá tegyem a talajt a diszpórában élő zsidek lába alatt, és arra kényszerítsem őket, hogy jajgatva, de gyorsan idefussanak az országba. Még ha itt is, ott is fel kéne ezért robbantanom egy csomó zsinagógát."
"... a németség pozíciói a háború és főleg Hitler tevékenysége nyomán sokkal rosszabbak, mint a háború előtt voltak!
Ezzel szemben a főleg zsidó eredetű (a judaizmus nihilista irányzataival kapcsolatban levő) globalista bankárelit tevékenysége minden területén nyert Hitler háborús tevékenysége és személyes döntései következtében"
"Ez a (végső) Megváltás ... magában fogja foglalni az összes nemzet lerombolását, elpusztítását, legyilkolását és kitörlését: az övéket, az őrzőangyalaikét és az isteneikét. ... A Szent (Isten), aki áldott legyen, el fogja pusztítani az összes nemzetet, Izrael kivételével."
"A férfi a zsinagógába viszi a gyermekeit és ott, a Tóraszekrény előtt leöli őket: "És ráfröccsentette vérüket a Tóraszekrény oszlopaira ... és ezt mondta: 'Legyen ez a vér vezeklés az összes bűnömért' "
Címkék:
átverés,
cionizmus,
Naeim Giladi,
terroristák,
zsidó
2011. szeptember 10., szombat
A gettókapuk belülről zárásának technikájáról
"De kétségbeesve látom, hogy be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe"
Kertész Ákos nagy botrányt kavart nyílt levele egyáltalán nem meglepő, mert beleillik a zsidó értelmiségiek és kisemberek végeláthatatlan sora rendszeres nyilatkozataiba, amelyek éppily szellemben szokták gyalázni "hazájuk" illetve esetükben inkább a maguk és mindig megpakolt bőröndjük ideiglenes tartózkodási helyének állandó népét. A másik, még magasabban díjazott Kertésznek (Imre) is megvolt ugyanez a fajta botránykeltő dumája korábban (bár ő már nincs bebörtönözve a magyar nyelvbe) és igazából minden zsidónál megvan ez, amennyiben "megérdemli" a zsidó nevet. Hogy mennyire nem egyedi hülyeség, vagy bűn ez Kertész részéről, azt talán két nagyon hasonló idézet is igazolhatja évekkel korábbról egy másik "magyar" zsidótól, az egykor menő hollywoodi forgatókönyvírótól, Joe Esterhastól:
"Ha meglátsz egy magyart az utcán, menj oda, és vágd pofon! Ő tudni fogja, hogy miért kapta."
"A magyarok erőszakosak, az öngyilkosságig szenvedélyesek, túl gyorsan mondanak ítéletet, szűklátókörűek, antiszemiták és rasszisták."
Számtalan példát lehetne hozni ugyanerre a, látszólag megmagyarázhatatlan, honfitársaik elleni gyűlölködő hozzáállásra lengyel, német, amerikai, orosz, stb. zsidók részéről, hírességektől és ismeretlen kiszsidóktól. Magyarázat azonban van és elég egyszerű: a zsidó identitás eleve ilyen céllal lett megalkotva, hogy akik ebbe az identitásba vannak bezárva (ez az igazi börtön, nem a magyar, vagy más nyelv, a Galutban élő diaszpóra-zsidó ideiglenes állomáshelyén!), azok ne érezzenek vágyat a körülöttük élő többséghez asszimilálódásra, a nemzettel, néppel, lakossággal stb. való érzelmi azonosulásra.
Egyik kedvenc szerzőm, John Michael Greer "Fődruida" a modern civilizáció lassú hanyatlásával foglalkozó, geddonista körökben népszerű blogja több írásában is utal a kérdésre, ha nem is az általam hangoztatott értékeléssel. Tudni kell, hogy az általa 2002 óta vezetett szervezet 1912-ben "Ancient Order of Masonic Druids in America" néven alakult meg, tehát Amerikai Szabadkőműves Druidák Ősi Rendje és csak 1976-ban hagyták ki a "Szabadkőműves" szót a névből. Addig alapszabály szerint csak vakolók, vagy családtagjaik lehettek tagok. Greer-ről maguk közlik, hogy vakoló.
Nos, az okkultizmussal szerzőként és gyakorlóként is foglalkozó fődruida két blogbejegyzésében is kitér rá, hogy a zsidók "belülről zárt kapujú gettója", vagyis az őket másokkal szembeállító identitásuk nem valami történelmi véletlenek műve, hanem tudatosan ilyennek tervezték meg. Greer egyébként abszolút filoszemita és az okkultista körök logikájában nyilvánvalóan járatos.
E bejegyzéseinek témája általában is érdekes, a tudás átmentésének lehetőségeit latolgatja egy összeomló civilizáció korában a történelmi példák alapján és azt, hogy ennek milyen eszköze lehet a vallási köntösbe csomagolás.
"Miért számít a hanyatlás"
"Vizsgáljuk meg a zsidó nép és kulturális öröksége túlélését a Harmadik Templom Kr.u. 70-ben történt lerombolása és az izraeli zsidó jelenlét nagy részének a következő évszázadban történt eltörlése után! A kulturális kihalás nagyon valós veszélyével szembesülve a túlélő vallási vezetők a babiloni fogság tapasztalataira alapozva útjára indították a történelem egyik legsikeresebb kultúramegőrzési programját. A rabbinikus judaizmus kiformálódása során annak tradíciói igen nagy arányban kimondottan a zsidó vallási és kulturális folytonosság megőrzésére összpontosítottak. “Miért más ez az éj minden más éjtől?” kérdi a Pészah rituáléja; a szabadon interpretált válasz az, hogy megtestesíti a zsidó nép különleges történelmi tapasztalatainak egyikét, a szimbólumok és szertartások nagyhatású eszközeit felhasználva az asszimiláció és beolvadás erői ellen."
"A kultúra túlélése és a vallás "
"A zsidó és a zoroasztriánus vallás meggyőző ellenpéldákat nyújt. Mindkettő régi vallás volt, amely alapvető átalakításon ment keresztül nemzeti államuk összeomlása után, Izrael Kr.u. 70 utáni római elnéptelenítése, illetve Perzsia hetedik századi arab meghódítása után. Mindkettő lemondott univerzális ambícióiról és etnikai vallássá vált, a kívülállókat karnyújtásnyi távolságban tartva a szokások és tabuk elrettentő fala által."
Greer, a szabadkőműves és filoszemita (nem tudom, nem zsidó származású-e, az arc nem zárná ki azt se, bár a druidaszakáll megtéveszthet) természetesen magától értetődően valami nagyon hasznos cél érdekében elkövetett dolognak mutatja be a zsidók (és a fárszik) gettóba zárását szellemi vezetőik részéről: a cél a klasszikus kultúra hagyományának átmentése a barbárságba süllyedő világban az utókor számára.
Most ne firtassuk nagyon, hogy ez az átmenteni szándékozott kultúra a zsidók esetén menyire hasznos tudás volt az emberiség számára, (amúgy érdemes firtatni*), most arra mutatok rá, hogy a Greer szintjén az okkult módszerekbe beavatottak számára milyen magától értetődő az asszimilációt akadályozó, idegengyűlölő identitás tudatos tervezettsége és annak technológiája!
Tehát a Kertész-félék VALÓBAN BE VANNAK ZÁRVA, BÖRTÖNÖZVE, csak többségük nem ismeri fel, hogy mi a börtöne, hogy kik zárták be őket oda és mi célból. És persze "börtönőreiket" tisztelik, azok más áldozatait (a "gojokat" - valójában honfitársaikat) gyűlölik, hasonlóan, csak még erősebben, mint az okkult háttérhatalmak által előállított modern nacionalizmus és kitalált történelem áldozatai, a magyarok, a szlovákok, és a többi nép fiai. A zsidók xenofób identitása azonban sokkal régebbi, mint a többi nép modern kori nacionalizmusa és sokkal alaposabban megmunkált (mérgező) "szellemi termék", ezért sokkal hatékonyabb börtön is a belezárt szerencsétlenek számára. A Háttérhatalom számára e börtön rabjai egy nagyon hatékony eszközt jelentenek terveik kivitelezéséhez, ezért újra meg újra nagyon durva eszközökkel erősítik meg a falait, pl. legutóbb a "Holokauszt"-nak nevezett népirtással...
* Izrael Sahak könyvében megemlít egy példát a Talmudban szorgalmasan átörökített szakrális tudás jellemzésére: az egyik rabbi sok hasonló marhaság között hosszas értekezésben fejtegeti, hogyan kell egy tradíciót tisztelő zsidónak "szent módon hugyoznia"...
Címkék:
belülről zárt gettó,
cionizmus,
fajgyűlölet,
manipuláció,
xenofóbia,
zsidó
2010. április 9., péntek
Irodalmi rovat: Mikszáth pénzzavarban
A múltkori folytatásaként most Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője c. regényéből idézek pár érdekes részletet.
Bemelegítésnek már ez se semmi, de ez még nem a lényeg:
"E hasznavehetetlen tárgyak közt lehetett az esernyő. Megvette a fehér zsidó. Nos, fel kellett tehát a fehér zsidót keresni. Ez az első teendő.
De ki voltaképpen a fehér zsidó?
Mert a boldog bányavárosokban még az árverés idejében ritka volt a zsidó. Egy-kettő ha akadt, könnyű volt megkülönböztetni. Az egyik sárga volt, a szőke hajánál fogva, a másik fekete, a harmadik esetleg vörös, vagy ha megőszült, fehér; ezzel a négy színnel a város valamennyi izraelitáját meg lehetett különböztetni - de azóta több száz családra növekedtek Besztercén, a hajszínek szaporításáról ellenben nem gondoskodott az Úristen."
(HARMADIK RÉSZ - A NYOMOK - AZ ESERNYŐ KIBUKKAN)
A történet szerint az árverés, az öreg Gregorics halála és gyermekének ismert ügyvédkénti viszontlátása között semmiképpen nem telhetett el olyan 15 évnél több, ennyi idő alatt növekedett az egyetlen (nem túl nagy) Besztercebánya pár fős zsidó lakossága több száz családra!!!
Még egy érdekesség a java előtt:
"- Ösmerte, gyámatyám, Müncz Jónást?
- Hogyne! Igen becsületes zsidó volt, azért nem vitte szegény semmire."
Ennyi szurkapiszkát megengedett magának Mikszáth, majd látni fogjuk, miért a fő mondanivaló ellenére, kb. mint ahogy Kubatov Gábor Orbán Viktor iránti nyalizása során egy, a Főnök iránti apró kritikával lopja be magát hallgatói bizalmába...
"Gyakran megfordult nálam, mintha most is látnám kopasz fejével, lengedező fehér hajával a széleken. Istenemre mondom (s itt felugrott Sztolarik, mint egy kecske), a Gregorics Pál veres esernyője volt a kezében, mikor legutoljára láttam. Hallod-e, Gyuri, most már tisztán tudom, meg mernék rá esküdni, még tréfáltam is vele: »Talán bizony a másvilágra is eljár házalni, Jónás, és ott vette ezt az esernyőt Gregoricstól?« Mire ő nevetett, és kedélyesen ellenveté, hogy annyira még nem vitte, ő csak Zólyomban és Hontban jár, a többi megyéket felosztotta a fiai közt, Móricé Trencsén, Nyitra, Számié Szepes, Liptó, a legkisebbik kölyök, a Kóbi, csak a múlt héten kapta Bars vármegyét, de a másvilágra sem ő nem szándékozik, sem a gyerekeket nem ereszti, ha nem muszáj."
Hogy nem alaptalanul gondolunk egyből a Rotschildok hasonló világfelosztására az utódok között, azt maga Mikszáth teszi kétségtelenné pár mondattal később:
"- Van egy keresztény legenda a zsidókról. Hogy minden hosszúnapon elvész a világban nyomtalanul egy zsidó. Így veszett el az öreg Jónás is, most vagy tizennégy esztendeje őrá esett a sor. (Ne félj, a Rotschildok közül egy sem vész el.)"
"- Hát persze, persze. (Sztolarik elgondolkozott.) A Müncz-fiúk szanaszét vannak a világban, - a gyufapaklik, melyekkel kezdték, azóta talán házakká dagadtak valahol, a Müncz-fiúkról semmit sem hallottam, hanem tudod mit, eredj el Bábaszékre, az özvegy anyjuk ott lakik."
Ha én ezt tudom, én is gyufapaklikkal kezdem! Elég bámulatos tőkefelhalmozási tempó, tekintettel az ország átlaglakosainak ugynezidő alatti sokkal szerényebb gyarapodására és ez a zsidó eredeti felhalmozás a kor Magyarországán egyáltalán nem írói túlzás.
De jön a JAVA:
-------------------------
"- Merre esik Bábaszék?
- Mindjárt Zólyom mellett, a hegyek közt, azzal csúfolják, hogy kánikulában megfagyott Bábaszéken a birka.
- És bizonyosan tudja, hogy Münczné ott lakik?
- Egész bizonyosan. Egy pár év előtt megfogadták és elvitték zsidónak Bábaszékre.
A MI ROZÁLINK
Igenis, az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet.
A dolog voltaképpen úgy áll, hogy Bábaszék ama kolibri városkák egyike, melyek csak abban különböznek a szegényes felföldi falvaktól, hogy a bírájukat polgármesternek titulálják, s hogy az év egyik napján odahajtanak a »laz«-oknak nevezett tanyákról és a szomszédos falukból egy-két üszőt, tinót és néhány görhes lovacskát, s ugyancsak e napon eljön a zólyomi mézeskalácsos, Plokár Sámuel is s kirakodik a sátorában; mézeskalácsból való szíveit, huszárjait és bölcsőit gyorsan szétkapkodják s viszik a környékbeli leányoknak és gyermekeknek. Egyszóval, vásár van Bábaszéken. És erre századok óta rátartó minden bábaszéki bennszülött, kétfelé osztván a naptári esztendőt és a világeseményeket, olyanformán, hogy az egyik részük történik a vásár előtt, ennyi és ennyi héttel vagy hónappal, a másik részük ellenben a vásár után következik be, mint ahogy például a Deák Ferenc halála éppen két napra esett a bábaszéki vásár után.
Mindennek pedig okai a régi királyok, kik a zólyomi vagy a véglesi várban vadászgatván, a szomszéd falvakat borravaló helyett városokká emelték.
Hát végre is szép privilégium. A városban minden többet ér, többet mutat, a fundus, a kert, sőt maga az ember is. Mégiscsak polgár az ember, s ez már valami. Ha beválasztják a tanácsba, hát szenátor, a szalmafedeles ódon ház, ahol a tanács ül, városháza, a bocskoros »kisbíró«, dolmány helyett ámbár rézcsatos tüszű van a hasán, hajdúnak neveztetik. A hajdúnak még dobolni is kell tudni, mert a városkának saját dobja van - sőt a gazdagabb városok még vízipuskát is szereznek. Hiába, rang a rang - de fenn is kell azt tartani.
Kivált mert olyan szelek kezdenek fújni a megyeháza felől, hogy a kis nyolc-kilencszáz lakosú városkák nagy részét eltörlik, megindult ennélfogva a versengés közöttük, mindenik mutatni akarván életképességét, mindenik siet nagy lóra ülni, pedig a zabos tarisznyája csak egy csikófejhez való... Nem lesz ennek jó vége; meglátja, aki megéli.
Jó Zólyom városa Tótpelsőc ellen tör.
- Hiszen nem város ez, még patikája sincs.
Megfojtaná Zólyom egy kanál vízbe Pelsőcöt. (Pedig én istenem, hiszen nem lehet minden zug és szöglet Beszterce vagy London!)
De Pelsőc is kutya, ő meg a nyomorult Bábaszék ellen ugat és acsarkodik:
- Hiszen nem város az! Még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való.
Bábaszék ismét a nálánál kisebbeket marja... De nem azért vagyok én most itt, hogy ezt a csúf birkózást kifessem, csak azt akarom röviden megjegyezni, hogy Bábaszék érdemes elöljárósága, okulván az ellenség irigy piszkolódásából - mint ahogy a méh a mérges növényből is ki tudja szedni a mézet -, alkudozásba lépett vala az említett özvegy Müncz Jónásnéval aziránt, hogy átjöjjön lakni Bábaszékre, nyitván ott a piac kellő közepén boltot, szemben a kovácsműhellyel, hogy minden átutazónak legott szemet szúrjon, kelendők lévén kiváltképpen a következő árucikkek: szappan, ostor, pirosító, kékítő, lókefe, vakaró, ár, szög, só, kocsikenőcs, sáfrány, gyömbér, cimet, csiriz, kenderolaj, szóval mindazon cikkek, melyek Bábaszék határában nem teremnek és Bábaszéken nem is készíttetnek, s valóban a felsoroltakon kívül is van még néhány ilyen a világon.
Így került Münczné Bábaszékre, hol is nagy tisztelettel fogadták s mindenben kényeztették, majdhogy a tenyerükön nem hordták (ami egyébiránt nem lett volna tréfa, mert Rozáli asszony nyomott vagy két mázsát).
Eleinte soknak visszatetszett, hogy a magisztrátus nem zsidót szerzett, hanem zsidó asszonyt, mert mégiscsak szebb lenne, lélekemelőbb lenne, ha így szólhatnának: »A mi zsidónk ezt mondta, azt mondta. A mi Móricunk vagy Tóbiásunk azt tette, emezt tette«, de csak annyit mondhatni, hogy »a mi zsidóasszonyunk, a mi Rozáliánk«, az semmi, ez túlságosan szerényen hangzik. Egy szó mint száz, zsidót kellett volna hozni Bábaszékre, nagy szakállút, görbe orrút, ha lehet vörös hajjal - az az igazi.
De Konopka uram, a legeszesebb szenátor, aki Müncznével az alkudozásokat folytatta, s maga ment el érte, meg a holmijáért Besztercére a kirendelt szekerekkel (még fel is bokrétázta a lovakat, melyek az asszonyt hozták), kegyetlenül levágta az elégedetleneket olyan argumentummal, hogy a Dávid parittyájából kirepült kő se sújtott jobban.
- Ne legyenek ostobák, kegyelmetek! Ha egyszer egy asszony király lehetett Magyarországon, miért ne lehetne másszor egy másik asszony zsidó boltos Bábaszéken?
Igaz, ami igaz, lecsillapodtak lassanként, sőt még magasztalni is kezdték a magisztrátus választását, midőn az első purimkor s azután is minden sátoros ünnepen összejöttek a világ minden részéből a Münczné fiai, számszerint heten, s látták őket ünneplő úri öltözetekben, fűzős cipőkben a lábukon, magas, fazékalakú kalapokkal a fejeiken, végigsétálni a piacon.
A bábaszéki polgárok kiálltak ilyenkor mályvarózsás kertjeikbe, s büszkeségtől dagadozott a szívük, amint utánok néztek, azt mondogatván egymásnak a liceum-kerítéseken keresztül:
- No, ha már ez se város, koma, akkor a denevér is csak muslinca!
- Tíz évig se látni ennyi zsidót Pelsőcön - válaszolta a hasát simogatva a másik koma.
Az öreg Münczné a boltajtóból legeltette szemeit a fiain, mert rendesen ott üldögélt, kötögetve a boltajtóban, rezes pápaszemmel az orrán (már maga ez a pápaszem bizonyos előkelő, városias külsőt kölcsönzött Bábaszéknek), de különben nyájas, kellemetes arcú öregasszony volt Münczné, s hófehér fodros főkötőjében úgy odaillett a piachoz, a fehérre meszelt épületekhez, a városház méltóságteljes homlokzatához, hogy senki se tudott elmenni mellette kalapemelés nélkül, éppúgy nem, mint a Nepomuki János szobra mellett. (Hiszen végre is csak ez a két nevezetes látnivaló volt Bábaszéken.) Mindenki ösztönszerűleg érezte, hogy a kis gömbölyű anyóka beleszövődik Bábaszék felvirágzásának terveibe.
- Jó napot, ifiasszony. Hogy van, ifiasszony?
- Jól, édes gyermekeim.
- Hogy megy a bolt, ifiasszony?
- Jól, édes gyermekeim.
Úgy örültek, de úgy örültek, hogy az ifiasszony fürge, mint a gyík, egészséges, mint a makk, s hogy vagyonosodik szemlátomást; el is dicsekedtek vele mindenfelé, amerre csak jártak a furmányos szekerekkel.
- A mi Rozáliánk gyarapszik. Teringette, egyre tollasodik a mi Rozálink. De hát lehet is Bábaszéken! Bábaszék aranyszék. Bábaszék szűz hely... Bábaszéken lehet még élni.
Valóságosan kényeztették Rozáli ifiasszonyt. Már a hetvenbe járt, de mégis csak úgy hítták »mlada pani« (ifjú asszony). És ebben is van logika. A király magához kaparintotta az összes értéktelen címeket, és csak őneki szabad azokból adományozni, a nép fogta magát (érezvén, hogy ő is szuverén), a fiatalságot adományozza címnek. Hát mondom, nagyra becsülték, kényeztették Rozáli ifiasszonyt, s mikor néhány évre az ideköltözése után egy kőház építéséhez fogott a piacon - az összes szekeres gazdák szívességből ajánlkoztak egy-egy forduló útra, kőért, fáért, a zsellérek pedig egynapi ingyenmunkára vállalkozának; alig akadt egy-két lustább, aki húzódék vagy el nem jött, bezzeg azokat is hogy lehurrogták az okosabbak és előkelőbbek.
- Hitvány ember - mondták az olyanról -, nem becsül az semmit; se istent, se papot, se zsidót.
Sőt annyira ment a városi hatóság respektusa, hogy a határtagosításnál a messzetekintő Mravucsán János polgármester felszólalására külön kihasítottak két darabot a beltelkekből, egyet egy esetleges zsidótemplom, egyet pedig zsidó temető számára - holott csak az az egy zsidó asszonyuk volt.
De mindegy. Hiszen a jövő előttük áll, s ki tudja, mi fénylik abban? És végre is olyan jól esik beleszőni az idegenekkel való közönséges beszélgetésekbe »a bábaszéki zsidótemető mellett egy kődobásnyira«, vagy ilyesmit: »a bábaszéki zsidótemplom fundusa mellett menve« stb.
Mindezeket pedig nagy irigykedéssel és mérgelődéssel hallgatták a Bábaszéknél is kisebb szomszéd városkák, ekképpen nyilatkozván a hátuk mögött:
- Ah, ezek a bábaszékiek! Nagyzási hóbortba estek a nyavalyások."
------------------------------
Az elképesztő, abszurd hízelgésben, zsidó-dicsőítésben azonnal felismerjük a napjainkból is jól ismert mantrát, hogy a zsidók a Haladás, a Fejlődés, a Gazdasági Felvirágzás hordozói mucsai hazánkban és nélkülük mi csak a bő gatyát és a fütyülős barackot találtuk fel. Természetesen az író által a bábaszéki elöljárók és polgárok alakjára ráhúzott naív viszonyulás a zsidókhoz teljesen hiteles leírás Mikszáth korából, csak éppen Bábaszéket Magyarországnak hívták, a zsidókat a fejlődés hordozóiként (pénzért, a haszonból jutó kisebb falatokért) ajnározó elöljáróság az ország elitje a kiegyezés után, sőt, mint utaltam rá korábbi bejegyzéseimben, már előtte is, legalább a jakobinusok mozgalma óta. Természetesen fokozatosan vált az elit egyre nagyobb része naívvá, vakká, vagy megvásárolttá a zsidó honfoglalás elősegítőjeként. Mikszáth Bábaszékre elfelejtett olyan ellenzéket rajzolni az ügy kapcsán, amilyen Istóczy Győző antiszemita pártja és néhány éleslátó hazafi személyében a "tágabb Bábaszéken", Magyarországon azért előfordult, amíg el nem hallgattatták az áruló elit tagjai. Akikhez a maga területén, a kor PR-iparágában dolgozó Mikszáthot is odasorolhatjuk!
A "Szent Péter esernyője" 1895-ben jelent meg, 12 évvel a tiszaeszlári per után és kb. egy emberöltővel Trianon előtt. Amit tulajdonképpen Mikszáth is megérhetett volna, nem lett volna még egy matuzsálem, 63 évesen halt meg 1910-ben. Érdekes lett volna látni az élő Mikszáth reakcióját a katasztrófa láttán, melyhez szerény, de korrupt módon maga is hozzájárult. (Ugyanez érdekes lett volna Adyval is.) Az eszlári per és az antiszemita párt működése nyomán az országot akkorra már teljesen markukba kaparintó zsidó körök nyilván szükségét látták egy kis arculatjavító PR-akciónak és ehhez jöhetett kapóra az addigra befutott, népszerű író. Tudjuk, milyen nehezen indult pályája és egzisztenciája, ami miatt még el is kényszerült válni feleségétől, akit csak egyenesbe jövése után tudott újra elvenni. Egy ilyen tapasztalattal a háta mögött nyilván volt az a pénz... amennyiért hajlandó volt bértollnokként szolgálni az országhódítókat.
Azazhogy, idáig jutva a gondolatmenetben felmerül egy még durvább prostitúció lehetősége: mi van, ha eleve azért jött ki az író a tragikusan mély egzisztenciális gödörből, mert kapott egy jó ajánlatot Valakitől? (igen, a Gonoszra célzok...)
Amikor a polgári esküvő bevezetéséért, a Katolikus egyház szerepének visszaszorításáért csatáztak a "Felvilágosodás" erői, akkor Mikszáth szintén szállította a kűzdelem PR-jához kiválóan alkalmas művet, a Különös házasságot.
Nem lehet nem gondolni a bejegyzett élettársi kapcsolat minapi kivívására. Ezek a történelmi trendek megdöbbentően régiek már. Ebbe a sorba illik persze a homoszexuális kapcsolatban értelmezett megrontás korhatárának leszállítása a heteroszexuális megrontás korhatárára szintén közelmúltunkban. Tudjuk, ki volt a beadványt jegyző, azóta országos hírű jogász szakember.
Tartsuk rajta a szemünket...
Hasonló bejegyzések:
Mikszáth, az ideológiai embercsempész - Irodalmi bevándorlók a Sáros Magyar Ugaron
Bemelegítésnek már ez se semmi, de ez még nem a lényeg:
"E hasznavehetetlen tárgyak közt lehetett az esernyő. Megvette a fehér zsidó. Nos, fel kellett tehát a fehér zsidót keresni. Ez az első teendő.
De ki voltaképpen a fehér zsidó?
Mert a boldog bányavárosokban még az árverés idejében ritka volt a zsidó. Egy-kettő ha akadt, könnyű volt megkülönböztetni. Az egyik sárga volt, a szőke hajánál fogva, a másik fekete, a harmadik esetleg vörös, vagy ha megőszült, fehér; ezzel a négy színnel a város valamennyi izraelitáját meg lehetett különböztetni - de azóta több száz családra növekedtek Besztercén, a hajszínek szaporításáról ellenben nem gondoskodott az Úristen."
(HARMADIK RÉSZ - A NYOMOK - AZ ESERNYŐ KIBUKKAN)
A történet szerint az árverés, az öreg Gregorics halála és gyermekének ismert ügyvédkénti viszontlátása között semmiképpen nem telhetett el olyan 15 évnél több, ennyi idő alatt növekedett az egyetlen (nem túl nagy) Besztercebánya pár fős zsidó lakossága több száz családra!!!
Még egy érdekesség a java előtt:
"- Ösmerte, gyámatyám, Müncz Jónást?
- Hogyne! Igen becsületes zsidó volt, azért nem vitte szegény semmire."
Ennyi szurkapiszkát megengedett magának Mikszáth, majd látni fogjuk, miért a fő mondanivaló ellenére, kb. mint ahogy Kubatov Gábor Orbán Viktor iránti nyalizása során egy, a Főnök iránti apró kritikával lopja be magát hallgatói bizalmába...
"Gyakran megfordult nálam, mintha most is látnám kopasz fejével, lengedező fehér hajával a széleken. Istenemre mondom (s itt felugrott Sztolarik, mint egy kecske), a Gregorics Pál veres esernyője volt a kezében, mikor legutoljára láttam. Hallod-e, Gyuri, most már tisztán tudom, meg mernék rá esküdni, még tréfáltam is vele: »Talán bizony a másvilágra is eljár házalni, Jónás, és ott vette ezt az esernyőt Gregoricstól?« Mire ő nevetett, és kedélyesen ellenveté, hogy annyira még nem vitte, ő csak Zólyomban és Hontban jár, a többi megyéket felosztotta a fiai közt, Móricé Trencsén, Nyitra, Számié Szepes, Liptó, a legkisebbik kölyök, a Kóbi, csak a múlt héten kapta Bars vármegyét, de a másvilágra sem ő nem szándékozik, sem a gyerekeket nem ereszti, ha nem muszáj."
Hogy nem alaptalanul gondolunk egyből a Rotschildok hasonló világfelosztására az utódok között, azt maga Mikszáth teszi kétségtelenné pár mondattal később:
"- Van egy keresztény legenda a zsidókról. Hogy minden hosszúnapon elvész a világban nyomtalanul egy zsidó. Így veszett el az öreg Jónás is, most vagy tizennégy esztendeje őrá esett a sor. (Ne félj, a Rotschildok közül egy sem vész el.)"
"- Hát persze, persze. (Sztolarik elgondolkozott.) A Müncz-fiúk szanaszét vannak a világban, - a gyufapaklik, melyekkel kezdték, azóta talán házakká dagadtak valahol, a Müncz-fiúkról semmit sem hallottam, hanem tudod mit, eredj el Bábaszékre, az özvegy anyjuk ott lakik."
Ha én ezt tudom, én is gyufapaklikkal kezdem! Elég bámulatos tőkefelhalmozási tempó, tekintettel az ország átlaglakosainak ugynezidő alatti sokkal szerényebb gyarapodására és ez a zsidó eredeti felhalmozás a kor Magyarországán egyáltalán nem írói túlzás.
De jön a JAVA:
-------------------------
"- Merre esik Bábaszék?
- Mindjárt Zólyom mellett, a hegyek közt, azzal csúfolják, hogy kánikulában megfagyott Bábaszéken a birka.
- És bizonyosan tudja, hogy Münczné ott lakik?
- Egész bizonyosan. Egy pár év előtt megfogadták és elvitték zsidónak Bábaszékre.
A MI ROZÁLINK
Igenis, az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet.
A dolog voltaképpen úgy áll, hogy Bábaszék ama kolibri városkák egyike, melyek csak abban különböznek a szegényes felföldi falvaktól, hogy a bírájukat polgármesternek titulálják, s hogy az év egyik napján odahajtanak a »laz«-oknak nevezett tanyákról és a szomszédos falukból egy-két üszőt, tinót és néhány görhes lovacskát, s ugyancsak e napon eljön a zólyomi mézeskalácsos, Plokár Sámuel is s kirakodik a sátorában; mézeskalácsból való szíveit, huszárjait és bölcsőit gyorsan szétkapkodják s viszik a környékbeli leányoknak és gyermekeknek. Egyszóval, vásár van Bábaszéken. És erre századok óta rátartó minden bábaszéki bennszülött, kétfelé osztván a naptári esztendőt és a világeseményeket, olyanformán, hogy az egyik részük történik a vásár előtt, ennyi és ennyi héttel vagy hónappal, a másik részük ellenben a vásár után következik be, mint ahogy például a Deák Ferenc halála éppen két napra esett a bábaszéki vásár után.
Mindennek pedig okai a régi királyok, kik a zólyomi vagy a véglesi várban vadászgatván, a szomszéd falvakat borravaló helyett városokká emelték.
Hát végre is szép privilégium. A városban minden többet ér, többet mutat, a fundus, a kert, sőt maga az ember is. Mégiscsak polgár az ember, s ez már valami. Ha beválasztják a tanácsba, hát szenátor, a szalmafedeles ódon ház, ahol a tanács ül, városháza, a bocskoros »kisbíró«, dolmány helyett ámbár rézcsatos tüszű van a hasán, hajdúnak neveztetik. A hajdúnak még dobolni is kell tudni, mert a városkának saját dobja van - sőt a gazdagabb városok még vízipuskát is szereznek. Hiába, rang a rang - de fenn is kell azt tartani.
Kivált mert olyan szelek kezdenek fújni a megyeháza felől, hogy a kis nyolc-kilencszáz lakosú városkák nagy részét eltörlik, megindult ennélfogva a versengés közöttük, mindenik mutatni akarván életképességét, mindenik siet nagy lóra ülni, pedig a zabos tarisznyája csak egy csikófejhez való... Nem lesz ennek jó vége; meglátja, aki megéli.
Jó Zólyom városa Tótpelsőc ellen tör.
- Hiszen nem város ez, még patikája sincs.
Megfojtaná Zólyom egy kanál vízbe Pelsőcöt. (Pedig én istenem, hiszen nem lehet minden zug és szöglet Beszterce vagy London!)
De Pelsőc is kutya, ő meg a nyomorult Bábaszék ellen ugat és acsarkodik:
- Hiszen nem város az! Még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való.
Bábaszék ismét a nálánál kisebbeket marja... De nem azért vagyok én most itt, hogy ezt a csúf birkózást kifessem, csak azt akarom röviden megjegyezni, hogy Bábaszék érdemes elöljárósága, okulván az ellenség irigy piszkolódásából - mint ahogy a méh a mérges növényből is ki tudja szedni a mézet -, alkudozásba lépett vala az említett özvegy Müncz Jónásnéval aziránt, hogy átjöjjön lakni Bábaszékre, nyitván ott a piac kellő közepén boltot, szemben a kovácsműhellyel, hogy minden átutazónak legott szemet szúrjon, kelendők lévén kiváltképpen a következő árucikkek: szappan, ostor, pirosító, kékítő, lókefe, vakaró, ár, szög, só, kocsikenőcs, sáfrány, gyömbér, cimet, csiriz, kenderolaj, szóval mindazon cikkek, melyek Bábaszék határában nem teremnek és Bábaszéken nem is készíttetnek, s valóban a felsoroltakon kívül is van még néhány ilyen a világon.
Így került Münczné Bábaszékre, hol is nagy tisztelettel fogadták s mindenben kényeztették, majdhogy a tenyerükön nem hordták (ami egyébiránt nem lett volna tréfa, mert Rozáli asszony nyomott vagy két mázsát).
Eleinte soknak visszatetszett, hogy a magisztrátus nem zsidót szerzett, hanem zsidó asszonyt, mert mégiscsak szebb lenne, lélekemelőbb lenne, ha így szólhatnának: »A mi zsidónk ezt mondta, azt mondta. A mi Móricunk vagy Tóbiásunk azt tette, emezt tette«, de csak annyit mondhatni, hogy »a mi zsidóasszonyunk, a mi Rozáliánk«, az semmi, ez túlságosan szerényen hangzik. Egy szó mint száz, zsidót kellett volna hozni Bábaszékre, nagy szakállút, görbe orrút, ha lehet vörös hajjal - az az igazi.
De Konopka uram, a legeszesebb szenátor, aki Müncznével az alkudozásokat folytatta, s maga ment el érte, meg a holmijáért Besztercére a kirendelt szekerekkel (még fel is bokrétázta a lovakat, melyek az asszonyt hozták), kegyetlenül levágta az elégedetleneket olyan argumentummal, hogy a Dávid parittyájából kirepült kő se sújtott jobban.
- Ne legyenek ostobák, kegyelmetek! Ha egyszer egy asszony király lehetett Magyarországon, miért ne lehetne másszor egy másik asszony zsidó boltos Bábaszéken?
Igaz, ami igaz, lecsillapodtak lassanként, sőt még magasztalni is kezdték a magisztrátus választását, midőn az első purimkor s azután is minden sátoros ünnepen összejöttek a világ minden részéből a Münczné fiai, számszerint heten, s látták őket ünneplő úri öltözetekben, fűzős cipőkben a lábukon, magas, fazékalakú kalapokkal a fejeiken, végigsétálni a piacon.
A bábaszéki polgárok kiálltak ilyenkor mályvarózsás kertjeikbe, s büszkeségtől dagadozott a szívük, amint utánok néztek, azt mondogatván egymásnak a liceum-kerítéseken keresztül:
- No, ha már ez se város, koma, akkor a denevér is csak muslinca!
- Tíz évig se látni ennyi zsidót Pelsőcön - válaszolta a hasát simogatva a másik koma.
Az öreg Münczné a boltajtóból legeltette szemeit a fiain, mert rendesen ott üldögélt, kötögetve a boltajtóban, rezes pápaszemmel az orrán (már maga ez a pápaszem bizonyos előkelő, városias külsőt kölcsönzött Bábaszéknek), de különben nyájas, kellemetes arcú öregasszony volt Münczné, s hófehér fodros főkötőjében úgy odaillett a piachoz, a fehérre meszelt épületekhez, a városház méltóságteljes homlokzatához, hogy senki se tudott elmenni mellette kalapemelés nélkül, éppúgy nem, mint a Nepomuki János szobra mellett. (Hiszen végre is csak ez a két nevezetes látnivaló volt Bábaszéken.) Mindenki ösztönszerűleg érezte, hogy a kis gömbölyű anyóka beleszövődik Bábaszék felvirágzásának terveibe.
- Jó napot, ifiasszony. Hogy van, ifiasszony?
- Jól, édes gyermekeim.
- Hogy megy a bolt, ifiasszony?
- Jól, édes gyermekeim.
Úgy örültek, de úgy örültek, hogy az ifiasszony fürge, mint a gyík, egészséges, mint a makk, s hogy vagyonosodik szemlátomást; el is dicsekedtek vele mindenfelé, amerre csak jártak a furmányos szekerekkel.
- A mi Rozáliánk gyarapszik. Teringette, egyre tollasodik a mi Rozálink. De hát lehet is Bábaszéken! Bábaszék aranyszék. Bábaszék szűz hely... Bábaszéken lehet még élni.
Valóságosan kényeztették Rozáli ifiasszonyt. Már a hetvenbe járt, de mégis csak úgy hítták »mlada pani« (ifjú asszony). És ebben is van logika. A király magához kaparintotta az összes értéktelen címeket, és csak őneki szabad azokból adományozni, a nép fogta magát (érezvén, hogy ő is szuverén), a fiatalságot adományozza címnek. Hát mondom, nagyra becsülték, kényeztették Rozáli ifiasszonyt, s mikor néhány évre az ideköltözése után egy kőház építéséhez fogott a piacon - az összes szekeres gazdák szívességből ajánlkoztak egy-egy forduló útra, kőért, fáért, a zsellérek pedig egynapi ingyenmunkára vállalkozának; alig akadt egy-két lustább, aki húzódék vagy el nem jött, bezzeg azokat is hogy lehurrogták az okosabbak és előkelőbbek.
- Hitvány ember - mondták az olyanról -, nem becsül az semmit; se istent, se papot, se zsidót.
Sőt annyira ment a városi hatóság respektusa, hogy a határtagosításnál a messzetekintő Mravucsán János polgármester felszólalására külön kihasítottak két darabot a beltelkekből, egyet egy esetleges zsidótemplom, egyet pedig zsidó temető számára - holott csak az az egy zsidó asszonyuk volt.
De mindegy. Hiszen a jövő előttük áll, s ki tudja, mi fénylik abban? És végre is olyan jól esik beleszőni az idegenekkel való közönséges beszélgetésekbe »a bábaszéki zsidótemető mellett egy kődobásnyira«, vagy ilyesmit: »a bábaszéki zsidótemplom fundusa mellett menve« stb.
Mindezeket pedig nagy irigykedéssel és mérgelődéssel hallgatták a Bábaszéknél is kisebb szomszéd városkák, ekképpen nyilatkozván a hátuk mögött:
- Ah, ezek a bábaszékiek! Nagyzási hóbortba estek a nyavalyások."
------------------------------
Az elképesztő, abszurd hízelgésben, zsidó-dicsőítésben azonnal felismerjük a napjainkból is jól ismert mantrát, hogy a zsidók a Haladás, a Fejlődés, a Gazdasági Felvirágzás hordozói mucsai hazánkban és nélkülük mi csak a bő gatyát és a fütyülős barackot találtuk fel. Természetesen az író által a bábaszéki elöljárók és polgárok alakjára ráhúzott naív viszonyulás a zsidókhoz teljesen hiteles leírás Mikszáth korából, csak éppen Bábaszéket Magyarországnak hívták, a zsidókat a fejlődés hordozóiként (pénzért, a haszonból jutó kisebb falatokért) ajnározó elöljáróság az ország elitje a kiegyezés után, sőt, mint utaltam rá korábbi bejegyzéseimben, már előtte is, legalább a jakobinusok mozgalma óta. Természetesen fokozatosan vált az elit egyre nagyobb része naívvá, vakká, vagy megvásárolttá a zsidó honfoglalás elősegítőjeként. Mikszáth Bábaszékre elfelejtett olyan ellenzéket rajzolni az ügy kapcsán, amilyen Istóczy Győző antiszemita pártja és néhány éleslátó hazafi személyében a "tágabb Bábaszéken", Magyarországon azért előfordult, amíg el nem hallgattatták az áruló elit tagjai. Akikhez a maga területén, a kor PR-iparágában dolgozó Mikszáthot is odasorolhatjuk!
A "Szent Péter esernyője" 1895-ben jelent meg, 12 évvel a tiszaeszlári per után és kb. egy emberöltővel Trianon előtt. Amit tulajdonképpen Mikszáth is megérhetett volna, nem lett volna még egy matuzsálem, 63 évesen halt meg 1910-ben. Érdekes lett volna látni az élő Mikszáth reakcióját a katasztrófa láttán, melyhez szerény, de korrupt módon maga is hozzájárult. (Ugyanez érdekes lett volna Adyval is.) Az eszlári per és az antiszemita párt működése nyomán az országot akkorra már teljesen markukba kaparintó zsidó körök nyilván szükségét látták egy kis arculatjavító PR-akciónak és ehhez jöhetett kapóra az addigra befutott, népszerű író. Tudjuk, milyen nehezen indult pályája és egzisztenciája, ami miatt még el is kényszerült válni feleségétől, akit csak egyenesbe jövése után tudott újra elvenni. Egy ilyen tapasztalattal a háta mögött nyilván volt az a pénz... amennyiért hajlandó volt bértollnokként szolgálni az országhódítókat.
Azazhogy, idáig jutva a gondolatmenetben felmerül egy még durvább prostitúció lehetősége: mi van, ha eleve azért jött ki az író a tragikusan mély egzisztenciális gödörből, mert kapott egy jó ajánlatot Valakitől? (igen, a Gonoszra célzok...)
Amikor a polgári esküvő bevezetéséért, a Katolikus egyház szerepének visszaszorításáért csatáztak a "Felvilágosodás" erői, akkor Mikszáth szintén szállította a kűzdelem PR-jához kiválóan alkalmas művet, a Különös házasságot.
Nem lehet nem gondolni a bejegyzett élettársi kapcsolat minapi kivívására. Ezek a történelmi trendek megdöbbentően régiek már. Ebbe a sorba illik persze a homoszexuális kapcsolatban értelmezett megrontás korhatárának leszállítása a heteroszexuális megrontás korhatárára szintén közelmúltunkban. Tudjuk, ki volt a beadványt jegyző, azóta országos hírű jogász szakember.
Tartsuk rajta a szemünket...
Hasonló bejegyzések:
Mikszáth, az ideológiai embercsempész - Irodalmi bevándorlók a Sáros Magyar Ugaron
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






