Mikor hazudik egy hivatalos, polkorrekt vérvád-szakértő?

Amikor mozog a szája...

A tiszaeszlári vérvád-ügyet nagy eséllyel provokatív célból dobták be mostanában a köztudatba (a zsidó gyökerű háttérhatalomnak Tervei vannak, amihez "antiszemita" hangulatkeltés kell)  azonban ez nagyon hasznosan szemlélteti világunk orwelli voltát . Itt és a kollégák blogjain  mi megkíséreljük a tényeket feltárni a vérvád ügyében, még a rituális vérontás modern kori ideológusait, propagandistáit se kifelejtve. A politikailag korrekt fősodor médiumokban pedig a szereposztásnak megfelelően jólfésült, PC szakértők sulykolják, hogy a vérvád mucsai babona. A kormányközeli Heti Válaszban a "polgári"közönséget az ordas eszmék elleni "TUDÁSSAL" a kérdés igazi tudós kutatója  igyekszik felövezni, aki 8 év szorgalmas munkája eredményeként tavaly jelentette meg 750 oldalas falumonográfiáját a vérvád-kori Tiszaeszlárról.:

Heccmesterek Tiszaeszláron

„A modern jogrendszerben nincs helye a vérvádnak” – mondja a Heti Válasznak adott interjújában Kövér György.

 (Aki egyébként erősen emlékeztet Dr. Schőner Alfréd főrabbira, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektorára.)  Jó, hogy a jogrendszerről egy történész nyilatkoztat ki, de e szakmában én valami tényfeltárást várnék, főleg 8 évnyi aprólékos terepmunka után "az érintett Nyírperem-vidék történetének egyik legalaposabb ismerőjé"-től. Kapunk is érvnek látszó dumákat de ezért kár volt nyolc évet elfecsérelni:

A hírhedt nyíregyházi per mítoszaival kapcsolatban a történész világossá teszi, jogi szempontból a felmentésen kívül nem születhetett volna más ítélet. „Sosem lett meg a tárgyi tényálladék, vagyis a lány holtteste, a 14 éves Scharf Móric sokat idézett »nagyfalusi vallomásáról« pedig tudni kell, hogy vele, mint koronatanúval, nem tétették le az esküt a kikényszerített vallomására, így az jogi értelemben nem vált bizonyítékká” – mondja.

Ezekre most nem pazarolnám itt a szót, elég utalni arra, hogy igenis lett egy holttest, kétséget kizáróan az áldozat ruháiba öltöztetve, de kétséget kizáróan nem az ő holtteste, ilyet pedig miért preparálnának ártatlan vádlottak, illetve nagyhatalmú védelmezőik. Az pedig nagyon ügyvédes védekezés, hogy a koronatanú esketésének elmaradása miatt a tanúvallomás  jogi értelemben nem vált bizonyítékká, talán fel se tűnt a professzornak, hogy azt ő se mondja, hogy hazudott a tanú... Minket pedig nem az egykori per unalmas jogtörténeti vonatkozásai érdekelnek, hanem, hogy valóban lehetetlenség-e, hogy zsidók (egyes zsidók!) rituális célra gojok vérét veszik.

Most professzor-pinokkiónk hosszú orrát egy olyan hazugsága kapcsán leplezzük le, ami tipikusan beleillik a vérvád babona volta mellett kiálló nemzetközi zsidó- és zsidóbérenc lobbi stratégiájába, amiről egyébként a (személyes ismerője által maximálisan megvásárolhatónak tippelt) jobbikos felszólaló is beszélt, tehát nem a vérváddal illetve a zsidóságot, hanem az elvtelen összetartással és lobbizással vádolva őket:

Kossuth zseniális ötlete: az ELADÓSÍTÁS!

avagy

Mitől szabadították meg a jobbágyot 48-ban és mit szabadítottak rá "felszabadítói"?

A közelgő ünnep apropóján ideje feltennem régi kérdésem, hogy vajon mitől is szabadították meg a jobbágyokat 1848-ban. És hozzátennem, mit szabadítottak rájuk, vagy mit akartak rájukszabadítani sokat ünnepelt "felszabadítóik".

Véletlenül Pesten a minap egy antikvárium előtt az utcára kitéve akadtam a ládában egy könyvre: "Supka Géza: 1848 1849"
A szerző személye ugyan nem túl vonzó, hiszen a 18-as forradalom egyik vezetőjeként Károlyi őt küldte Prágába nagykövetnek (nem tudom, a prágai pályaudvaron ő búcsúztatta-e a Felvidék megszállására induló cseh katonákat), 1945-ben pedig a legalizálást követően ilyen múlttal nem meglepő módon egy időre  szabadkőműves nagymester lett.
Azonban külön hasznos egy ilyen élvonalbeli haladár szemével is látni a 48-49-es sajnálatos eseményeket,  mert ma, a szocialista-kommunista és általános felforgató eszmék hivatalosan nem túl divatosak, ezért szemérmesen megint elhallgatják 48 "hőseinek" ilyen irányú befolyásoltságát és "hőstetteit", a régi hazafias demagógia máza mögé rejtve a forradalmárok valódi romboló jellegét. E szempontból hasznosak a szocializmus kori könyvkiadások, mert akkor a reformkoriak, vagy 48-asok ultrabal kötődéseivel még dicsekedtek. Supka művét a 80-as években csak újra kiadták, tehát ő eredetileg még olyat is beleírt, ami a szocializmus-kori szerzők egyéb okból nem tettek, vagyis duplán érdekes a nézőpont, ha persze nem is azért, mert az én sajátommal egybeesne. Tehát a könyv iránya: mire büszke egy hazaáruló vakoló világszétverő 48-ból, és mit tart "hibának" (nem elég radikálisnak!) benne!

Most kiragadnék egy tanulságos részt, ami régi felfogásomat támasztja alá 48-49 egész jellegéről, ami eléggé ellentétes a köztudatba bevésett propagandaképpel.
Hangsúlyozom, hogy általában a történelem szerintem problémás kérdéseinél nemigen van szükség új, pl. levéltári tényekre, elég felismerni az események előttünk levő, mindenkinek hozzáférhető leírása és az azok politikailag-ideológiailag terhelt szokásos értékelése közti feltűnő logikai ellentétet. Vagy talán nem csak logikai, hanem világnézeti alapú, hogy adott tényekből a logikának ellentmondó következtetést vonnak le. De szerintem ez inkább célzatos propaganda, amit a konformisták gondolkodás nélkül elhisznek és szajkóznak.

Nem igazán Supka mondanivalóját tartom itt érdekesnek, hanem ami nekünk kirajzolódhat a leírásból a szokott,  bejáratott történelmi felfogást kiegészítve a fenntarthatóság, rendszerszemlélet és az erőforráskimerülési válságok, a haladásnak dicsért pusztulás szempontjaival:

34. old:

A francia forradalomnak lassan-lassan Európa kelete felé is terjedő eszméi főként azonban az 1831-i nagy parasztlázadás, mely az ezévi kolerajárvány nyomán ütött ki Magyarországon is, apránként mégiscsak oda érlelték a jobbágyság kérdésében is a helyzetet, hogy a nemesség gondolkodni kezdett azon, hogy legalább a legkirívóbb igazságtalanságokat le kell nyesegetni.E meggondolásaiban - ezt el kell ismernünk - hatalmas ösztöke volt azonban az is, hogy most már maguk a királyi propozíciók is sürgetni kezdték a jobbágykérdés rendezését és félős volt, hogy ha nem maga a nemesség intézkedik hamarosan ebben a dologban, akkor a nép a maga sorsa enyhülését kizárólag az uralkodónak fogja betudni, s akkor egykönnyen létesülhet paktum a korona és a parasztok között -  a nemesség hátrányára.