"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: terroristák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: terroristák. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 30., vasárnap

A Maradi Vértanúk Napjai II - Zichy Ödön

Ma van a 48-as illuminátus-marxista világforradalom második magyar áldozata, gróf Zichy Ödön halálának évfordulója.

"Kívánjuk a sajtó szabadságát!" - kivéve királypárti nézeteknek, azokért kötél jár...

Zichy Ödön volt a terrorista illuminátus öszeurópai forradalom második magyar áldozata 1848-ban, szeptember 30-án. A Forradalom gyilkolt először, Lamberget (tudatosan, cinikusan, aljasul kitervelve és fizetett bérgyilkos-csőcselék kezei által végrehajtva), majd a Forradalom gyilkolt másodszor, ezúttal a formaságokat némileg betartva, kötél által, statáriális bíráskodás útján. A hóhér Görgei, aki a honvédség katonai vezetőinek azon szűk köréhez tartozik, akik öntudatos forradalmárok, nem belesodródtak az eseményekbe, mint a legtöbben. És persze annyi felforgatóhoz, így Kossuthhoz és Petőfihez hasonlóan evangélikus...

A forradalmi hadseregben stréberkedő felforgató csőcselék nagyon is értesülve volt a két nappal azelőtti pesti merényletről: 

1848. szeptember 29-én Zichy Ödön és Pál grófokat Székesfehérvárról jövet az említett kettős őrslánc északi vonalán megállították, a vezénylő tiszt gyanúsnak találta, ezért letartóztatta és másnap adonyi főállomásomra kísértette őket.
Az erről szóló jelentés* engem Csepel szigetén ért. A dolog mibenlétéről személyesen akartam tudomást szerezni, és késedelem nélkül visszasiettem a Duna jobb partjára. Adonyba érve láttam, hogy az utcákon sűrűn hullámzik a helybeli lakosság és az ide gyülekezett délvidéki népfelkelés tömege, és haragjuk szemlátomást növekszik a fogoly grófok ellen. Hollétük megtudakolása közben véletlenül összetalálkoztam két törzstiszttel* (egy ezredessel s egy őrnaggyal) a Hunyadi-csapatból. Mind a ketten, idősebb és magasabb rangjukra való tekintet nélkül, miniszterelnöki rendelettel parancsaim alá voltak helyezve.* Tőlük értesültem, hogy távollétemben már intézkedtek, hogy a fogoly grófokat katonai födözet alatt Pestre kísérjék. Mikor az intézkedés okát megkérdeztem, az ezredes titkolózva arra kért, kövessem közeli szállására. Itt nagy önelégülten megsúgta: ő már gondoskodott róla, hogy a foglyok Lamberg gróf sorsára jussanak!
– Az őrnagy úr – folytatta a másikra mutatván – személyesen veszi át a fegyveres kíséret vezetését, és Pest utcáin izgató beszédet fog tartani a néphez, miközben a foglyokat gyalog kísérik végig a városon. A nép Lamberg gróf esetére* emlékezve bizonnyal lelkesül még a lincselés iránt…

2012. szeptember 28., péntek

A Maradi Vértanúk Napjai I - Lamberg Ferenc

Ma van a felforgató világforradalom 1848-as felvonása magyarországi ügynökei által elsőként meggyilkolt gróf Lamberg Ferenc halálának évfordulója. Emlékezzünk egykori, magyarrá lett honfitársunkra, a vértanúra, akinek halála a világszétverő gonosz háttérhatalom által mesterségesen konstruált konfliktus mindkét táborában működő ügynökök műve volt. A régi rend becsületes tagjaként, kötelességének teljesítése közben a magyar hazafiságát komolyan vevő, jószándékú katona, Lamberg Ferenc az emberiséget pusztulásra szánó erők, a magyar történelmi tudatot is elrabló, meghamisító nihilisták áldozata, a magyarság mártírja. Alakja emlékeztet minket, hogy a Régi Rendet megtestesítő uralkodót (az intézményt) demagóg, hazug módon zsarnoksággal, elnyomással vádoló, megtervezett és színpadiasan előadott Forradalom rendezői gyilkoltak először, aljasul, gátlástalanul. Lamberget hazafiak ezrei követték a halálba a sátáni körök gonosz színjátékában. Tömeges feláldozásukhoz, melyet a háttérmozgatók rituális pokoli áldozatnak tekintettek, az ő megszervezett, fizetett lincselése szolgáltatta az eszkaláláshoz szükséges provokációt. A "konzervatív oldal" keretén belül működő rejtett Ötödik Hadoszlop közreműködését a provokatív Casus Bellihez, mely után a forradalmi vérontásból nincs visszaút, elég okunk van feltételezni. A magyarok szabadsága a "szabadságharc" következtében csak csökkenhetett, csökkent is, ez volt a CÉL.

Magyar Hős 1848-ból.

---------------

Pálffy Jánosnak, a képviselőház alelnökének visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Lamberg halálának napján együtt ebédeltek, Eötvös és ő, a Dorottya utcai kaszinóban, majd visszatértek a Redout-ba, az országgyűlés épületébe, ahonnan ismét átmentek a Casinóba. Ennek ablakából látták a hajóhídról visszafelé tartó csoportozatot. 

,,[A]lig voltunk egy negyed óráig a Casinóban, midőn a hajóhíd felől irtózatos zaj hallatszott. Az ablakhoz menve, borzasztó látvány tűnt élőnkbe. Az egész hosszú híd, a hídfő mindkét oldalról, s a pesti és budai part körüle, megrakva volt emberekkel, oly hirtelen teremve maga elé e nagy, roppant tömeg, mintha valamely gonosz szellem a földből bűvölte volna elé, s ezek között puskával, karddal, bottal, vasvillával fegyverzett, nyers, rongyos, meztelen nyakú és karú vad alakok, milyeket én sem azelőtt, sem azután soha sem láttam Pesten."  

(forrás: Pálffy János (1940): Magyarországi és erdélyi urak.)

Folytatás következik

2011. szeptember 25., vasárnap

Zsidók öltek zsidókat, hogy a túlélőket Izraelbe kényszerítsék


A palesztin állam létrehozása körüli huzavona kapcsán ideje rátérnünk a "kitalált újkor", a "hamis történelem" egyik legközpontibb kérdésére, de a Kertész Ákos-botrány is jelzi, mennyire alapvető fontosságú LENNE szembenézni korunk egyik legnagyobb hazugságával. Kiemelten a "jobboldalon", a "hazafias táborban", mert épp ez az a közeg, ami a hamis történelemcsinálók kedvenc célcsoportja, ezek a megcélzott közegek fogadják el a legnaívabbul a háttérhatalom által nekik gyártott "hősöket", valójában a világszétverők ügynökeit.
A fenti címmel természetesen egy jóval nagyobb horderejű kérdésről lesz majd szó, a Nagy Holokausztvallás központi témájáról, de bemelegítésnek itt egy fontos adalék a cionista háború egy mellékhadszinteréről, az arab és más iszlám országok zsidóságának eszközként kezeléséről.

Naeim Giladi : “Ben Gurion botrányai: Hogyan gyilkolt a Hagana és a Moszad zsidókat


Jellemző, hogy az Amazon lehagyja a cím “kényes” részét, és hogy : ”Out of Print–Limited Availability.” - a könyv elfogyott…
“Naeim Giladi, Iraki születésű amerikai zsidó újságíró: “Azért írtam ezt a könyvet, hogy elmondjam az amerikai embereknek, főleg a zsidóknak, hogy az iszlám országokból a zsidók nem önszántukból emigráltak Izraelbe, hanem azért, hogy erre kényszerítsék őket, zsidók zsidókat öltek; és hogy még több arab föld elkobzására nyerjenek időt, zsidók számos alkalommal elutasítottak őszinte békejavaslatokat arab szomszédaik részéről. Arról írok, amit az első izraeli miniszterelnök “kegyetlen cionizmusnak” nevezett. Azért írok erről, mert én is résztvevője voltam.” Giladi bemutatja a fájdalmas igazságot Palesztina cionista meghódításáról és arról, hogy David Ben-Gurion hivatali idejében mesterségesen keltettek antiszemitizmust az iraki zsidó közösségek ellen, hogy az iraki zsidókat Izraelbe vándorlásra ösztönözzék. A cionisták célja a nyers zsidó munkaerő importja volt a Közel-Keletről, hogy legyen, aki szánt és vet a frissen üressé tett földeken. Szintén fel kellett tölteni a hadsereget sorkatonákkal, hogy legyen aki megvédje a lopott területeket.”
 Itt elolvasható a könyv angolul.

Az alábbi interjúban  Giladi részletezi a zsidó titkosszolgálatok által zsidók közé dobott gránátokat, bombákat és általuk gyártott és Irakban terjesztett antiszemita röplapokat. Hogy az izraeli kormány az iraki angolbáb kormányt rávette, fossza meg a zsidókat állampolgárságuktól, mert zömük inkább maradt volna. A tapasztalatlan fiataloknak meg fűt-fát igértek az “igéret földjén”.
Nem minden zsidó ősi álma volt az alija, ezeket ösztönözni kellett, szó szerint “fegyvert tartva a homlokukhoz”. A fegyvert cionista zsidók tartották.

Volt persze ugyanenek a háborúnak egy hadszíntere a II. világháború alatti és utáni Európában is. Utóbbiban különösen a frissen szovjet megszállás alá került országok, közte hazánk túlélő zsidói ellen a zsidó vezetésű kommunista titkosszolgálatok által megszervezett pogromok az érdekesek. Természetesen a kommunista rezsim mindenestől a cionizmust is ESZKÖZÉÜL használó globális (nagyrészt zsidó származású vezetőkkel rendelkező) nagytőke műve, ahogy a hitleri rezsim is, de ez utóbbit még a radikális jobboldali, "antiszemita" közeg jókora, talán nagyobb része se képes felfogni. Működik a történelemhamisítás...

részletek:
“Ben Gurionnak a “keleti zsidók” azért kellettek, hogy megműveljék a sokezer hektár földet, amit az izraeli csapatok által 1948-ban elűzött palesztinok hagytak hátra.
És kezdtem megtudni, milyen barbár módszerekkel szabadították meg a születő államot annyi palesztintól, amennyitől csak lehetséges. A világ ma hátrahőköl a baktériumhadviselés gondolatától, de valószínűleg Izrael használta ezt először a Közel-Keleten. Az 1948-as háborúban a zsidó csapatok kiűzték az arab falvak lakosságát, gyakran fenyegetéssel, néha egyszerűen lelőve egy féltucat fegyvertelen arabot, elrettentő például a többiek részére. Hogy az arabok ne térhessenek vissza újrakezdeni az életüket ezekben a falvakban, az izraeliek tífusz- és vérhasbaktériumokkal fertőzték meg a kutakat.
Uri Mileshtin, az Izraeli Hadsereg hivatalos történésze írt és beszélt a baktériumfegyverek használatáról. Mileshtin szerint Moshe Dayan, akkoriban hadosztályparancsnok adott parancsot 1948-ban az arabok kiűzésére falvaikból, házaik lebulldózerezésére és kútjaik használhatatlanná tételére tífusz- és vérhasbaktériumokkal.
Acre olyan fekvésű volt, hogy gyakorlatilag egyetlen géppuskával meg tudta magát védeni, ezért a Hagana baktériumiokkal fertőzte meg a forrást, amely vízzel látta el a várost. A forrás neve Capri volt és északról, egy kibuc mellől folyt a vize. A Hagana elfertőzte a vizet, a lakosság megbetegedett és a zsidó csapatok megszállták Acre-t. Ez olyan jól ment, hogy egy Hagana-osztagot arabnak öltözve beküldtek Gázába, ahol egyiptomi csapatok voltak, és az egyiptomiak elkapták őket, amint két doboz tífusz- és vérhasbaktériumot juttattak a vízellátó rendszerbe, mit sem törődve a civil lakossággal. “Háborúban nincsenek érzelmek” mondta az egyik elfogott Hagana-tag.”
"Az 1950-51-es es bombamerényletek
    Az 1941-es zsidóellenes zavargások kiváló ürügyet teremtettek a briteknek, hogy bevonuljanak Bagdadba visszajuttani a hatalomba a britpárti régenst és britpárti miniszterelnökét, Nouri el-Szaidot.  Szintén ürügyet nyújtottak a palesztinai cionistáknak egy iraki illegális cionista mozgalom létrehozására, először Bagdadban, majd más városokban is,  Bászrában, Amarában, Hillában, Diwaneiában, Abrilban és Kirkukban.
A második világháború után gyorsan váltották egymást az iraki kormányok. A palesztinai cionista hódítás, különösen a deir jasszini palesztinok lemészárlása felerősítette a britellenes mozgalmat Irakban. Amikor az iraki kormány új barátsági szerződést írt alá Londonnal 1948 januárjában, az egész országban zavargások törtek ki. A szerződést nemsokára érvénytelenítették és Bagdad követelte a brit katonai misszió kivonását, amely 27 éve irányította az iraki hadsereget.
1948 folyamán később Bagdad Palesztiinába küldött egy katonai különítményt a cionisták eleni harcra és amikor Izrael májusban kikiáltotta függetlenségét, Irak lezárta a haifai olajfinomítót ellátó olajvezetéket. Abd al-Ilah azonban még mindig régens volt és a britek quislingje, Nouri el-Said újra miniszterelnök volt. Én az Abu Gréb börtönben voltam 1948-ban, ahonnan csak 1949 szeptemberében szöktem meg Iránba.
Hat hónappal később – konkrétan március 19-én – bomba robbant Bagdadban az Amerikai Kulturális Központ és Könyvtárnál, megrongálva az épületet és többeket megsebesítve.  A központ a fiatal zsidók kedvenc találkozóhelye volt.
Az első közvetlenül zsidókra dobott bomba 1950. április 8-án 9.15-kor robbant. Egy három fiatallal arra hajtó autóból dobtak gránátot a bagdadi  El-Dar El-Bida Kávézóra, ahol zsidók ünnepelték a Pészahot.  Négy ember súlyosan megsérült.  Azon az éjjelen szórólapokat osztogattak, amelyek a zsidókat Irak azonnali elhagyására szólították fel.
Másnap rengeteg zsidó, többségükben szegények, akiknek nem volt mit vesztenie, zsúfolódott össze a kivándorlási hivatalokban, hogy lemondjon állampolgárságáról és beadja Izraelbe vándorlási kérelmét. Olyan sok volt a kérelmező, hogy a rendőrségnek zsidó iskolákban és zsinagógákban kellett regisztrációs irodákat nyitnia.
Május 10-én hajnali 3-kor egy gránátot dobtak a zsidó tuljadonban levő Beit-Lawi Automobil Vállalat kirakata felé, részben lerombolva az épületet. Személyi sérülés nem történt.
1950. június 3-án   egy újabb gránátot dobtak ki egy száguldó autóból Bagdad El-Batawin negyedében, ahol a legtöbb gazdag zsidó és középosztálybeli iraki élt.  Senki nem sérült meg, de a robbanást követően cionista aktivisták sürgönyöket küldtek Izraelbe, hogy az Irakra szánt bevándorlási kvótát növeljék meg.
Június 5-én 2.30-kor bomba robbant a zsidó tulajdonban levő Stanley Shashua épületnél az El-Rashid utcán, anyagi kárt okozva, de személyi sérülés nélkül.
1951. január 14-én délután 7-kor gránátot dobtak  a Masouda Shem-Tov zsinagóga előtt tartózkodó zsidók csoportjára.  A robbanás elszakított egy nagyfeszültségű vezetéket, három zsidót ért halálos áramütés, köztük egy fiatal fiút, Itzhak Elmachert, és 30 másik sebesült meg. A támadás után a zsidók kivándorlása napi 6-700 főre ugrott.
A cionista propagandisták máig azt állítják, hogy az iraki bombákat zsidógyűlölő irakiak robbantották, akik ki akarták űzni a zsidókat országukból.  A szörnyű igazság az, hogy a bombákat, melyek iraki zsidókat öltek és nyomorítottak meg és megrongálták a tulajdonukat, cionista zsidók dobták.
Úgy gondolom, hogy a könyvemben szereplő dokumentumok között a legfontosabbak közé tartoznak két röpcédula példányai, melyeket az illegális cionista mozgalom adott ki és amiken a zsidókat Irak elhagyására szólították fel.  Az egyik 1950. március 16-I, a másik 1950. április 8-I keltezésű.
A kettő közötti különbség döntő jelentőségű. Mindkettő feltüntették a kiadás dátumát, de csak az április 8-i mutatja az időpontot: délután 4 óra. Miért tüntették fel az időpontot? Ilyen pontosság példa nélküli volt. Még a vizsgálóbíró, Salaman El-Beit is gyanúsnak találta. Vajon a du. 4 óra feltüntetői alibit akartak a bombamerénylet idejére, amiről tudták, hogy öt órával később fog bekövetkezni?   Ha igen, honnan tudtak a merényletről? A bíró arra következtetett, hogy onnan tudták, hogy az illegális cionisták és a merénylők kapcsolatban álltak egymással.
Erre a következtetésre jutott Wilbur Crane Eveland, a CIA korábbi magasrangú tisztje is, akivel volt alkalmam találkozni New Yorkban 1988-ban. Homokkötelek c. könyvében, melynek megjelentetését a CIA ellenezte, Eveland ezt írja:
"Abból a célból, hogy az irakiakat Amerika-ellenesnek mutassák és hogy megrémítsék a zsidókat, a cionisták bombákat telepítettek az USA Információs szolgálat könyvtára és zsinagógák közelébe. Nem sokkal később röplapok tűntek fel, Izraelbe vándorlásra biztatva a zsidókat. . . .  Bár később az iraki rendőrség bizonyítékokat adott át nagykövetségünknek arról, hogy a zsinagóga és könyvtár elleni támadások, valamint a zsidóellenes és Amerika-ellenes röplamkampányok a földalatti cionista szervezet művei voltak,  a világ nagy része elhitte a jelentéseket, hogy arab terrorizmus váltotta ki az iraki zsidók menekülését, akiket a cionisták “megmentettek”, valójában azért, hogy növeljék Izrael zsidó lakosságát."
Eveland nem részletezi a cionistákat a támadásokkal összekötő bizonyítékokat, de én megtettem a könyvemben. Pldául 1955-ben szerveztem egy bizottságot iraki származású zsidó ügyvédekből, hogy képviseljék olyan iraki zsidók követeléseit, akik még mindig rendelkeztek Irakban tulajdonnal. Egy jól ismert ügyvéd, aki kérte, hogy ne közöljem a nevét, tudomásomra hozta, hogy az iraki laborvizsgálatok igazolták, hogy az Amerikai Kulturális Központ elleni bombatámadásnál talált röplapok ugyanazon az írógépen készültek és ugyanazon a stencilgépen lettek sokszorosítva, amiken a cionista mozgalomnak közvetlenül az április 8-i bombatámadás előtt terjesztett röplapjai.
Elemzések kimutatták azt is, hogy a Beit-Lawi támadásnál használt robbanóanyag megegyezett egy Yosef Basri nevű iraki zsidó aktatáskájában talált robbanóanyag-maradványokkal. A jogász Basrit Shalom Salih cipésszel együtt 1951. decemberében perbe fogták a támadásokért és a következő hónapban kivégezték. Mindketten a Hashura, a földalatti cionista szervezet katonai szárnyának tagjai voltak. Salih végül bevallotta, hogy ő, Basri és egy harmadik férfi, Yosef Habaza hajtották végre a támadásokat.
Az 1952 januári kivégzések idejére a becslés szerint 125 ezres iraki zsidóság 6 ezer fő kivételével már Izraelbe menekült.  Ráadásul a britbarát és cionistabarát báb el-Said befagyasztotta a vagyonukat, beleértve a készpénzt. (Volt lehetőség iraki dinárok kivitelére, de amikor a bevándorlók beváltották őket Izraelben, azt kellett tapasztalniuk, hogy az izraeli kormány megtartotta magának az értékük 50%-át.) Még azok a zsidók is elveszítették állampolgárságukat, akik nem jelentkeztek kivándorlásra, de éppen külföldön tartózkodtak, amennyiben nem tértek vissza egy meghatározott időn belül. Felszámoltak egy ősi, kulturált, prosperáló közösséget és tagjait áttelepítették egy keleteurópai zsidók által uralt országba, akik kultúrája nemcsak idegen, de teljesen gyűlöletes volt számukra."


Hasonló témájú bejegyzések:

"... én ma is kész vagyok rá, önként, hogy elvégezzem Izrael népéért a mocskos munkát, hogy szükség szerint arabokat öljek, hogy száműzzem, elkergessem, megégessem őket, hogy meggyűlöltessem magunkat, hogy forróvá tegyem a talajt a diszpórában élő zsidek lába alatt, és arra kényszerítsem őket, hogy jajgatva, de gyorsan idefussanak az országba.  Még ha itt is, ott is fel kéne ezért robbantanom egy csomó zsinagógát."


"... a németség pozíciói a háború és főleg Hitler tevékenysége nyomán sokkal rosszabbak, mint a háború előtt voltak!
Ezzel szemben a főleg zsidó eredetű (a judaizmus nihilista irányzataival kapcsolatban levő) globalista bankárelit tevékenysége minden területén nyert Hitler háborús tevékenysége és személyes döntései következtében"

"Ez a (végső) Megváltás ... magában fogja foglalni az összes nemzet lerombolását, elpusztítását, legyilkolását és kitörlését: az övéket, az őrzőangyalaikét és az isteneikét. ... A Szent (Isten), aki áldott legyen, el fogja pusztítani az összes nemzetet, Izrael kivételével." 

"A férfi a zsinagógába viszi a gyermekeit és ott, a Tóraszekrény előtt leöli őket: "És ráfröccsentette vérüket a Tóraszekrény oszlopaira ... és ezt mondta: 'Legyen ez a vér vezeklés az összes bűnömért' "

2011. március 9., szerda

Kommunista bankrablókból államférfiak, sőt NEMZETI HŐSÖK lettek...

Bankrablás Tbilisziben, 1907
"Az 1907-es "Tifliszi bankrablás", vagy más néven "Jereván-téri expropriáció" egy fegyveres  banki pénzszállítmány-rablás volt, melyet bolsevik forradalmárok követtek el a grúziai Tiflisz városában (ma Tbiliszi, Grúzia fővárosa). A rablás 1907 június 26-án történt a Jereván- (ma Szabadság-) téren. A banki pénzszállítókocsi a postahivatal és az orosz birodalom Állami Bankja helyi fiókja között szállított pénzt, amikor megtámadták. A rablók a zsúfolt városi téren bombákkal és fegyverekkel támadták a kocsit és az azt körülvevő biztonsági erőket, ami hivatalos archív dokumentumok szerint negyven ember halálát és további 50 sebesülését okozta.  A rablók 341,000 rubel (kb. 3,4 millió 2008-as USA dollár) értékű zsákmánnyal menekültek el. A rablás kitervelésében és/vagy kivitelezésében forradalmi tevékenységük finanszírozása céljából jónéhány magasrangú bolsevik vett részt, többek között Lenin, Sztálin, Maxim Litvinov, Leonyid Kraszin, Alexander Bogdanov és Kamo (Simon Ter-Petroszjan). Később az akció rossz sajtóvisszhangját felhasználták Lenin és Sztálin ellen, akik mindketten igyekeztek elhatárolódni a rablástól."


A közveszélyes bűnöző a rendőri nyilvántartásban
"Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (RSZDRP), a Szovjet Kommunista Párt elődje 1898-ban alakult. A párt célja az orosz birodalom gazdasági és politikai rendszerének a marxi elveken alapuló proletárforradalom általi megváltoztatása volt. Politikai tevékenysége mellett az RSZDRP és más forradalmi szervezetek (pl. anarchisták, Eszerek) egy sor harci jellegű tevékenységet is folytattak, közte "expropriációkat" (kisajátítás), ami egy eufémikus elnevezése volt  a  forradalmi tevékenység finanszírozása céljából kormányzati, vagy magánpénz megszerzésére elkövetett fegyveres rablásoknak. 1903 után az RSZDRP két fő frakcióra oszlott, a bolsevikokra és a mensevikekre. A párt 1907 május-júniusában Londonban megrendezett 5. kongresszusán szerették volna elsimítani a bolsevik-mensevik ellentéteket. Az egyik ügy, amely  megosztotta őket, a fegyveres akciókra, kiemelten az "expropriációkra" vonatkozó nézeteik különbsége volt. A Lenin által vezetett legmilitánsabb bolsevikok támogatták a rablások folytatását, míg a mensevikek a forradalom békésebb és fokozatosabb módszereit támogatták és ellenezték a fegyveres akciókat."

Most átmenetileg ugorjunk egy kicsit az időben: 1920 augusztusába. Az alig néhány évvel korábbi kegyetlen bankrablók sikeresen végrehajtott forradalmuk eredményeképpen már Szovjet-Oroszország urai. Vörös Hadseregük megállíthatatlanul nyomul előre az újjászületőben levő Lengyelországon át nyugatra, hogy megvalósítsa a világforradalmat. Azonban ekkor az ún. Visztulai Csoda során a lengyel hadsereg Varsó alatt Józef Piłsudski marsall, a Nemzetvezető (Naczelnik Państwa) főparancsnoksága alatt tönkreveri ezt a forradalomexportőr hadsereget és a forradalmi rendszert beszorítja Szovjet-Oroszország (nyugaton erősen megnyirbált) határai közé. A hálás lengyel nemzet mára országszerte számos emlékművet állított Nagy Fiának, A Függetlenség Atyjának. Aki tehát az antibolsevista erők megtestesült jelképe.
Igen, a valós és kitalált történelem szédítő fordulatai között valóban az lett, de erre 1907-ben, a véres tbiliszi bankrablás idején még nem sokan gondolhattak...

1908 szeptember 26-án a tbiliszi rablás után egy évvel és nyilván annak "hősies" példáján is fellelkesülve az Orosz Birodalom egy másik csücskében, a Wilna közeli Bezdan vasútállomásán a bolsevik vezetők régi elvtársai, a Lengyel Szocialista Párt Forradalmi Frakciója (egyúttal a párt fegyveres szárnya) vezetői lépnek akcióba egy postavonat ellen. Az esetet a támadás vezetőinek későbbi karrierjére utalva a "Négy miniszterelnök akciója" néven is emlegetik...

1908.IX.26. A bezdáni vonatrablás

Ennek az akciónak már sikerülnie kellett. Az 1905-ös forradalom után az LSZP-t megbénította a cári elnyomás és a pénzhiány.  Az LSZP Harci Szervezete forradalmárai nyomorogtak, nem volt pénz fegyvervásárlásra. Ezért Józef Piłsudski és Aleksander Prystor kidolgozták a Wilna-Pétervár postavonat elleni rablótámadás, vagy ahogy a forradalmárok nevezték, "Ex" (expropriáció) tervét. Hetente egyszer szállították a vonattal a wilnai körzet cári adóhivatalai által összegyűjtött pénzt a pétervári központi bankba.  Az LSZP HSZ lázadói Wilnától nem messze, Bezdánnál tervezték megállítani a vonatot, ártalmatlanná tenni a kísérőket és a pénzt a határon túlra, Galíciába vinni. A bonyolult akcióban 19 harcosnak kellett részt vennie.

Az első kísérlet szeptember 19-én kudarcot vallott. A lázadók túl későn indultak Wilnából, éjjel eltévedtek az erdőben, a csoportok elvesztették egymást.

Szeptember 26-án Piłsudski utasítására délelőtt indultak.  A harcosok az indulás előtt mausereket, browningokat, szendvicseket és konyakot kaptak.  Két-három fős csoportokra oszolva villamossal mentek Antokolig, onnan gyalog indultak Bezdan felé. Az utolsó csoporttal haladó Aleksander Lutze-Birk volt a  művelet szanitéce. Amikor leült a villamoson, a mellénye alá rejtett mauser csöve megnyomta a zsebében levő tömény ammóniás flaskát. Lutze-Birk Piłsudskival együtt azonnal leszállt.  Egész oldala fel volt marva, vérzett.  Piłsudski hazaküldte, de Lutze-Birk tovább ment.  Csak fegyverét adta át elvtársának, mert nem bírta el.  A harcosok a bezdáni állomás melletti gyülekezőhelyre több, mint egy órával  korábban érkeztek. Olyan fáradtak voltak, hogy Piłsudski parancsára, hogy hozzanak vizet a karbidlámpákba, senki sem mozdult.  Piłsudski maga ment érte. Közvetlenül a vonat érkezése előtt a lázadók kezdtek egyenként feltűnni a peronon.  A vonaton az utasok közé vegyülve érkezett Walery Sławek, Czesław Świrski, Józef Kobiałka  és Jan Fijałkowski.

A vonat fékezni kezd, ekkor Arciszewski, Balaga és Gibalski futni kezdenek az őrség kocsija mellett. Balaga  megpróbálja husánggal beverni az ablakot, de nem sikerül neki.  Az őrségből  Boriszov  csendőr kiugrik a kocsi átjárójára és lőni kezdi a futókat. Gibalski futásból viszonozza a tüzet.  A  lábán sebesült Boriszov  kiesik a peronra, de elkapja a lépcsőt és futásból felhúzza magát az átjáróra.  A ziháló Balaga végre beveri az ablakot és Gibalski bombát lök be a vagonba.  A robbanás a kerítésnek dobja őket, a sebesült Boriszov a sinekre esik. Gibalski a következő pillanatban a második bombát is bedobja a bevert ablakon át. Az őrség vagonjába beront Arciszewski. A padlón halott csendőr fekszik. Három puskás katona a robbanástól megsüketülve áll, a többi elmenekült.

A megégett Lutze-Birk feladata a vágány felrobbantása a mozdony előtt.  Kapkodva gödröt kapar a sín alá, beássa a dinamitot, de az nem robban fel. Elkeseredetten, a fájdalomtól sziszegve rálő a mozdonyvezetőkre és az állomásépületbe kíséri őket, ahol a támadók a civileket gyűjtik össze. Az egyik harcos őrzi őket, aki a fegyelem fenntartása érdekében időnként a plafonba lő egyet. Lutze-Birk visszatér a peronra, de elfelejti a jelszót mondani: "Kommunizmus". Az akció résztvevője, Helman négy lépésről lő rá. Csodával határosan elhibázza.

Eközben a támadók behatolnak a küldeményeket szállító szakaszba. A fal mentén végig faládák és bőrzsákok vannak. A postai küldeményeket Piłsudski kutatja át. Néha készpénzt talál, gyakrabban váltókat, amiket lehetetlen pénzzé tenniük. Egy "másfél millió rubel" feliratú borítékban két ötszázrubeles bankjegyet talál és a másfélmilliónyi értékben névreszóló váltókat. Józef Majewski  cári postahivatalnok kéri a harcosokat: "Uraim, vigyenek el mindent, csak könyörgök, rakják vissza a borítékokat  a helyükre, ne csináljanak rendetlenséget!".

A másik, úgynevezett pakkos vagonban elbarikádozták magukat a kalauzok. Lutze-Birk  dinamittal kirobbantja az ajtót. A második bombával való fenyegetésre a kalauzok megadják magukat.  A lámpa fényénél Lutze-Birk egy hatalmas fémládát lát a padlóhoz hegesztve. Felrobbantja. A belsejében faládák  vannak. A harcosok szétverik őket és a belsejükben kis vasdobozokat találnak. A füstgomolyagban nem veszik észre a sarokban heverő aranyérmekupacot. Az utolsó pillanatban veszik magukhoz.  A dobozokban jelentős, de nem szédítő összegeket találnak, néhányszáz,  néhány ezer rubeleket.  
23.40-kor Piłsudski kiadja a parancsot: "Öt perc múlva végzünk!". A vonat elindul Wilna felé. Gibalski  felkap egy ezüsttel teli zsákot - nem kellene elvinnie, mert túl keveset ér a súlyához képest.  Közvetlenül éjfél előtt Piłsudski belefúj a pályaőr trombitájába. Ez a visszavonulás jele. A harcosok nyugtalanul nekivágnak a zsákmánnyal a sötétségnek.
A támadók 200 812 rubelt és 61 kopejkát zsákmányoltak, ami akkori árfolyamon kb. 100 ezer dollárt ért, abban a korban és térségben komoly vagyonnak számított. A pénzt Galíciában létrehozandó lengyel katonai szervezetre, a pártmilícia korábbi adósságainak törlesztésére és bebörtönzött elvtársaik családjainak támogatására szánták. Az akcióban egy orosz katona meghalt, négy másik és egy postahivatalnok megsebesült, a lengyeleknek nem volt vesztesége.


Az akció hősei, akik vitték valamire: 

Jóképű vonatrabló, majd miniszterelnök
Walery Sławek : "a II. Köztársaság politikusa, Lengyelország háromszoros miniszterelnöke, a Szejm elnöke, szabadkőműves, a Lengyel Hadsereg okleveles alezredese"
Korábbi rablótámadásban szerzett sérülései után depresszióba esik, életkedvét a bezdáni vonatrablástól nyeri vissza...

Aleksander Prystor :  "lengyel politikus a két világháború közti időszakban, miniszterelnök, a lengyel hadsereg ezredese. 1905 márciusában a Karl Nolken rendőrfőnök elleni merénylet főszervezője. A következő években az LSZP Harci Szervezetének jónéhány akcióját, közte pénztárak és posták kirablását, terrortámadásokat cári katonák és rendőrök ellen, diverziókat és szabotázsokat, továbbá szocialista tüntetések védelmét szervezte."

 

 

Tomasz Arciszewski :A Lengyel Szocialista Párt politikusa, az LSZP Harci Szervezetének egyik vezetője. Miniszter a Lengyel Köztársaság Ideiglenes Népkormányában és Jędrzej Moraczewski népkormányában. Országgyűlési képviselő 1919-től 1935-ig.  A lengyel emigránskormány miniszterelnöke 1944–1947 között.

Józef Klemens Piłsudski (1867 - 1935) Lengyel függetlenségi aktivista, katonai parancsnok, politikus. 1918-1922 között a lengyel állam Nemzetvezetője, 1918 november 11-től a Lengyel Hadsereg Főparancsnoka,  1920-tól Lengyelország Első Marsallja, kétszeres miniszterelnök (1926-1928 és 1930), a II. Köztársaság ún. szanációs kormányainak létrehozója az 1926-os államcsíny után.
És azelőtt: 1887-ben letartóztatják és Szibériába száműzik a Nemzeti Akarat Terrorista Frakció által a cár ellen tervezett merénylet szervezésében való részvétele miatt. A Lengyel Szocialista Párt  politikusa, 1894-től a párt Központi Munkásbizottságának tagja, a Munkás (Robotnik) c. pártlap főszerkesztője. 1896-ban a II. Internacionálé IV. kongresszusán Londonban képviseli pártját. 1906-tól a párt Forradalmi Frakciójának és Harci Szervezetének vezetője, az "Expropriációk" (rablások) szervezője.

A Lengyel Szocialista Párt logója
Ugorjuk most át a "II Lengyel Köztársaság" két háború közötti 20 évét, a szabadkőműves-szocialista-ügynök "elit" uralmát, közte Piłsudski erőszakor kormányzását, a politikai riválisok, közte ügynökmúltját ismerő tábornoktársak gyanús haláleseteit, ellenzékiek koncentrációs táborát (Bereza Kartuska) és vessünk egy tekintetet a Haza Atyja halála és holtteste sorsának bizarr körülményeire!
A Nemzetvezető 1935-ös halálakor Adam Sapieha herceg,  a konzervatív krakkói érsek-metropolita, bíboros, mint a Wawel házigazdája először nem akar beleegyezni, hogy a Wawelben temessék el a - szavai szerint - "bezdáni banditát". Végül a Marsall táborának nyomására beleegyezik.
Piłsudski testét környezete döntése alapján talán másfél évtizeddel korábban elhunyt egykori elvtársa, Lenin mintájára is bebalzsamozzák, (kapkodva, szakszerűtlenül...), hogy a Hálás Nemzet, az utókor mindig megcsodálhassa Bálványát. (akinek halála hírére országszerte sokan rendeltek HÁLAADÓ miséket, természetesen a gyászoló hívek emlékmiséi mellett) Végrendelete szerint szivét  külön, szülőföldjén, Wilnában temetik el, agyát pedig - szintén Leninéhez hasonlóan kiemelik, konzerválják és egy tudósbizottság vizsgálgatja, számos fényképet publikálva a nagy nyilvánosságnak a Hon Ereklyéjéről!!!

>A hevenyészve bebalzsamozott holttestet egy üveges koporsóban teszik közszemlére a Wawel katedrálisában, naponta kb. 20 ezer (!) ember tekinti meg.A látogatók által érezhető szag alapján és vizuálisan is nyilvánvaló konzerválási hiányosságokat éjszakánként egy katonaorvosi csapat próbálja meg kétségbeesett "karbantartással" kijavítani...
A katedrálisban a zajos tömeg zavarja a misézést, a látogatók fiatalabb tagjai a szögletekben végzik dolgukat. Végül  Sapieha érsek 1937-ben áthelyezteti a koporsót egy kápolnába, amiért országos vihar tör ki, egyesek követelik a főpap letartóztatását! Az üvegkoporsót lecserélik egy csak az arcot láttatni engedőre, később nehéz fémkoporsó belsejébe kerül az egész, de a bomló tetem szagát állítólag a 60-as évek elején még érzik a misék résztvevői.

A Piłsudski-féle "elit" tagjai a második világháború kitörésekor fejvesztve külföldre menekülnek és többek között kirobbantják az esztelen, öngyilkos varsói felkelést, közben az általuk korábban démonizált főpap végig kitart helyén, Frank főkormányzónak azzal adva át a Wawel kulcsait, hogy "ne felejtse el az úr távozásakor visszaadni!".
A 20. században hasonló bebalzsamozáson és tartós közszemlére tételen átesett állami vezetők még a már említett Leninen kívül: Dimitrov, Ho Si Min, Mao Ce Tung, Kim Ir Szen...