Egyenként vadásznak le minket

Amikor Képíróért jöttek, nem szóltál, mert nem vagy Képíró.
Amikor Csatáryért jönnek, nem szólsz, mert nem vagy Csatáry.
Amikor érted jönnek a zsidó terroristák, már nem lesz, aki melletted szóljon!

Látod, kisfiam, így kell gojt ölni...

Alkalmas-e Tisza István hazafias Szentnek?

Mármint olyan hazafiak számára, akik az én értelmezésemben érdemlik meg ezt a nevet...

Tisza István halálának emléknapjára elkészült a Tisza István Baráti Társaság által készíttetett szobor, de már nem állítják fel a Jászai Mari Téren, mert időközben megszületett a kormány döntése: Tisza  egykori szobra visszakerül az Országház melletti eredeti helyére. A minapi koszorúzásnak (a Róheim-villában, Tisza meggyilkolásának helyszínén) és az elkészült, de így már Zuglóban felállítandó szobor bemutatásának volt egy érdekes apró vonatkozása. A műsorban fellépett egy ismert előadóművésznő, aki külön koszorút is elhelyezett aztán a saját nevében. Nem írom le a nevét, mert nem róla van itt szó. Elég annyi, hogy zsidó származású. (identitásáról nincs konkrét információm, de a realitást ismerve elég ritka az, hogy valakit a mocsár elenged és élhet zsidó ábrázattal nem zsidóként.) Én ezt az apróságot hajlamos vagyok nem véletlennek tekinteni, hanem egyfajta jelzésnek. Az a tippem (információk híján), hogy a szervezők tudatosan hívtak meg egy a zsidóság körébe tartozó előadóművészt és ez valakik jelzése, hogy a hazai zsidó közeg többé nem egyöntetűen ellenséges Tisza István emlékével, örökségével, sőt, valakik e közegből esetleg kimondottan kezdik a magukénak érezni...

Ha tippem jó, ez elvileg elég "érdekes" helyzetet teremthet a Tisza-kultusz kapcsán már a közeljövőben is. Előállhat az a  - látszatra - szokatlan helyzet, hogy egymást nagyon nem kedvelő politikai táboroknak hirtelen támadhat egy "közös hőse". (A valóságban ez nem olyan ritka és új helyzet lenne, épp itt a Kitalált Hősök kérdésével foglalkozó blogon sorban foglalkozok olyan álhősökkel, akiket megtéveszett jószándékú hazafiak is ünnepelnek, meg a felforgató-"progresszív" szabadkőművesség is, utóbbiak természetesen nem tévedésből, mert nekik konkrét információik vannak arról, hogy az illetők nekik dolgoztak. Itt nem Tiszára gondolok, hanem mondjuk Kossuthra, Petőfire, a Reformkorra, Kazinczyra, stb.)

Tehát, hogy a Fidesznek, azaz az Orbán-rezsimnek lesz egy hivatalos Tisza-kultusza, az már nem kérdéses, ennek biztos jele az emlékmű helyreállítása is. (a "tereprendezés" része Károlyi szobrának kidobása is, bár én várom a tér másik két trónfosztó-szobrának távozását is - gondolom, még várhatok vagy száz évig). A "szélsőjobb" körében szintén divatos hős lett (a Fidesz a szobor Kossuth-téri visszahelyezésével egy Jobbik-kezdeményezést karolt fel!) és most vannak jelek, hogy egyes hazai zsidó körök netán "maguknak követelik" Tiszát. Szép lenne, ahogy ezek sorban egymás után koszorúznak...

Nézzük e két utóbbi közeg "szerelmének" indokoltságát a tények, Tisza István életműve tükrében, az utóbbiak egyik képviselőjének egy blogbejegyzése alapján. A szerző világnézete nagyon távol áll az enyémtől, ennek ellenére állítását, miszerint a "szélsőjobb" tévedésből, életművét nem igazán ismerve szereti Tiszát, lényegében korrektnek kell elfogadnom, mint ahogy sajnos azt is, hogy nekik viszont több joguk van őt szeretni. Megéri hosszasan idézni:

"A széljobberek idétlen Tisza-kultusza"

A Jobbik június 14-én határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről. A javaslat szerint a nemzeti összetartozás terén csak olyan történelmi személyiség szobrát szabadna felállítani, „aki munkásságával Magyarország felemelkedését, népének javát és boldogulását szolgálta, példamutató életével a következő nemzedékek számára követendő utat jelölt ki.” Ez a történelmi személyiség pedig nem más, mint gróf Tisza István. (...)

A Magyar Gárda Békés Megyei Szervezete már korábban felvette a az erőszakos halált halt miniszterelnök nevét – amiért is a gróf Tisza család nem győzött tiltakozni.
De még a kuruc.info is azon sajnálkozik, hogy milyen rossz állapotban várja Trianon kilencvenedik évfordulóját Tisza István háza.
A villát egyébként tavaly ősszel egyszerre koszorúzta meg a Fidesz és a Jobbik, ill. a Gárda. A ceremóniáról tudósító egyik gárdista azon méltatlankodott, hogy „mindenki csak a kommunista Nagy Imrére gondol, mikor ezt hallja „mártír miniszterelnök”, pedig több magyar mártír miniszterelnök is akadt a XX. században, közöttük kiemelkedően fontos személy gróf Tisza István.”  (...)

Tisza mindaz volt, amit a Jobbik utál

 Hogy a szélsőjobb a saját szája íze szerint át akarja írni a történelmet, és ennek keretében mindent és mindenkit ki akar söprűzni, aki neki nem tetszik, s helyükre saját figuráit akarja állítani, még érthető – végül is az ilyen foglalatosság majd minden politikai erő sajátja. Ami viszont kevéssé érthető, az az, hogy ezek között a figurák között mit keres gróf Tisza István?

Tisza ugyanis liberális politikus volt. Konzervatív liberális, de liberális.

Nyilván ezért tiltakoztak a leszármazottak is az ellen, hogy a Magyar Gárda említett vidéki szervezete felvegye dédapjuk nevét, „mivel az ő eszmeisége teljesen ellentétes a Magyar Gárda gondolatmenetével viselkedésével és ténykedésével.”

Tisza elsősorban is meggyőződéses híve volt annak, aminek a Jobbik talán kevésbé: a kapitalizmusnak, a szabad kereskedelemnek, ill. az arra alapozó gazdaság- és társadalompolitikának. Mint liberális, nem volt a magyar föld és magyar paraszt barátja, ahogyan nem volt híve az állami beavatkozásnak, és természetesen szociálisan se volt érzékeny. Tisza finoman szólva nem volt tradicionalista ősmagyar, ellenben a mérsékelt haladás elkötelezettje, aki a jövőt a városban és a polgárban látta, és nem pedig a nemesben és a faluban, legkevésbé a jurtában.

És végezetül, de nem utolsó sorban nem volt antiszemita.

És ennek megfelelően az akkori „Jobbik” nagyon nem kedvelte a későbbi „mártír miniszterelnököt”. Az akkori „nemzeti erők” (a Függetlenségi Párt, a Katolikus Néppárt és a Nemzeti Párt) kutyább ellenzéke volt Tiszának, és a Szabadelvű (vagy ahogy ők csúfolták: a „szabottelvű”) Pártnak, mint a mostani Jobbik a Fidesznek, különösen, ha belegondolunk, hogy az előbbiek igencsak szervilis módon tapsoltak a 29 pontnak." (...)

Nos tehát, ennek az akkori nemzeti oldalnak egészen más véleménye volt Tisza Istvánról, mint szellemi ükunokáiknak. Álljon itt illusztráció gyanánt három karikatúra az ellenzék vicclapjából, a Bolond Istók 1905-ös számaiból. (A képekre kattintva teljes méretben - a szerk.) Az egyik címe: „Szabottelvű (azaz liberális) népvándorlás”. A képen Tisza István csendőrként utasítja ki a magyar népet a fiumei kikötőhöz (ti. ekkoriban tántorgott ki Amerikába másfél millió emberünk), és emeli fel a sorompót a Galíciából beözönlő zsidó hordák előtt. A kép aláírása: „Ezt nevezi Tibiszkus egészséges és természetes beköltözési processzusnak” – utalva Tisza liberális felfogására.

(...) Hát bizony, ennek a Tisza-képnek a nyomát se látjuk a mai nemzeti radikálisoknál, sőt, épp az ellenkezőjét. (...)

Mi tehát az oka, hogy a szélsőjobb ennyire odavan Tiszáért? A válasz egyszerű: mert nem ismerik a történelmet, hanem, hasonlóan bármely más törzshöz, ők is legendákban és mítoszokban gondolkodnak, amit gyakran a szájhagyomány (vagy ami ennek cyber megfelelője: a neten való kommentezés) alakít és táplál. Ha ezt és ezt mondják a sámán és az elvtársaim, akkor biztos úgy is van, utána olvasni fölösleges. Mások meg mindig hazudnak, megtévesztenek, fekete mágiát űznek, a törzs életére törnek.

Így ha valakit utálnak a ballibsik, akkor az csak jó fej lehet. Ha Tormay Cécile megsiratja Tisza Istvánt, akiket lelőttek a „terrorlegények”, akkor nyilván igaz magyar államférfiről van szó. Árulkodó, hogy Tisza nézeteiről, politikai elveiről, de leginkább gazdaságpolitikai nézeteiről egy árva kukkot nem olvashatunk a „nemzeti radikális” sajtóban. A lényeg, hogy gyáván megölték őt a „patkányforradalmárok”, és gyűlölték az akkori eszdéeszesek, köztük a „részeges judeobérenc Ady” - hogy egy széljobber kommentelőtől idézzek.

 Ha tehát nem utálták a ballibsik, és Tormay Cécile se siratta vóna, Tisza István hős nemzeti mártír se lett vóna, és az én mesém is rövidebb lett vóna. Mi több, ahogy ennél a törzsnél manapság divatos, tán még le is zsidóznák szegényt, ahogy számtalan olyan embert, akinek pedig egy csöpp zsidóvér nem csordogál(t) az ereiben. Főleg, hogy anyja a gyanúsan hangzó Dégenfeld-Schomburg családi nevet viselte, ő maga meg még szemüveges is volt, és még írni és olvasni is tudott.

De hogy ne legyünk igazságtalanok, azért meg kell említeni, hogy a széljobberek idétlen Tisza-kultuszának nagyjából az ellentétpárjaként kezelendő a liberális értelmiség nem kevésbé idétlen Tisza-utálata. Merthogy az elmúlt húsz év vezető közéleti bölcsei (liberális publicisták, politikusok, közgazdászok, hivatásos nevettetők a Heti Hetesben, stb.) gazdaság- és társadalompolitikai elképzeléseikben sokkal közelebb állnak Tisza Istvánhoz, mint a századelő szocialistáihoz, vagy akár polgári radikálisaihoz. Akkor meg mi a franc a bajuk a „geszti bolond”-dal? Az ok itt is hasonló, mint a széljobberek esetében: mert ebben a hagyományban nevelkedtek. Mert Jászi Oszkár, Károlyi, Ady és mások, a hazai progresszió kanonizált szentjei nem szerették Tiszát. Ezért egy igazi pesti libsinek se illik szeretnie. Ezt az utálatot persze jócskán felfokozza a „nacionalista” Tisza iránti ellenszenv – vagyis a magyar nacionalizmustól való félelem.

Így aztán mind a széljobberek, mind a libsik annak tüntetik föl Tiszát, ami sose volt: prefasisztának. Csak az egyiknek ez szép és szívetmelengető, a másik meg aggódik és retteg.

Ez tehát a tippem szerint nyilvánvalóan zsidó (egyébként nem hülye) blogger véleménye és bármennyire is másként értékelem ugyanazokat a tényeket, mint ő, abban egyetértek, hogy a  fenti szöveg fő üzenete korrekt: a "szélsőjobb", a hazafiak mint annyi esetben, Tiszát is ismeretlenül és tévedésből tisztelik, kivéve pár elemet, ami valóban tiszteletreméltó életművében. Azonban az összkép inkább siralmas!

Ebben a részletben azonban szerzőnk vagy rosszul van informálva, vagy, ami sokkal valószínűbb, taktikai okból hazudik:

Mi több, ahogy ennél a törzsnél manapság divatos, tán még le is zsidóznák szegényt, ahogy számtalan olyan embert, akinek pedig egy csöpp zsidóvér nem csordogál(t) az ereiben. Főleg, hogy anyja a gyanúsan hangzó Dégenfeld-Schomburg családi nevet viselte, ő maga meg még szemüveges is volt, és még írni és olvasni is tudott.

Márcsak azért is gondolom, hogy inkább hazudik, mint téved, mert átlagos, általa is lelibsizett társaitól tájékozottabb és értelmesebb, meg Tisza zsidó "visszavételének" jelei is arra utalnak, hogy ők nem csak a liberális életművet tartják rokonszenvesnek, ők természetesen számontartják, ki a magukfajta, még Kadhafik esetén is. (nem áll szándékomban Tiszát Kadhafihoz hasonlítani). Továbbá még az anya családi nevét is bedobja, rutinosan használva azt a technikát, hogy maga zörgeti a harasztot, a valódi bizonyítékot kigúnyolva. Természetesen a német arisztokrata eredetű Dégenfeld-Schomburg család neve önmagában nem gyanús, mégis itt a titok nyitja. Nemcsak a zsidók tudják, hogy ki mindenki tartozik közéjük, akár pápákat is beleértve, hanem mások is, nem utolsósorban talán azért, mert ők maguk sose bírják magukban tartani titkaikat, szeretnek vele dicsekedni, ki mindenki verekedte fel magát a gojok élére közülük.

Igaz, információm egyetlen forrása egyelőre az a Pezenhoffer Antal, aki a fenti blog által kigúnyolt tradícionalista közegben örvend tekintélynek és persze néhol Pezenhoffer is téved, azonban ez az adata ellenőrizhető és ellenőrizendő is:

A kálvinista és annyira jellegzetesen magyarnak tartott gróf Tisza Istvánnál is több közöm van a magyar fajhoz és vérhez. Az õ anyja ugyanis Degenfeld volt, annak anyja pedig Beck (zsidó, õ hozta a vagyont).

forrás: PEZENHOFFER ANTAL: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNELME - A katolikus Egyház és a Habsburg-ház történelmi szerepe, I. kötet, 80.old.

Jól tudjuk, hogy a zsidó Halacha, a vallásjog alapján az számít zsidónak, akinek az anyja zsidó. A vallás tényleges gyakorlását nem tekintik a zsidók kötelező feltételnek, a más felekezethez tartozást pedig kizáró oknak ahhoz, hogy valakit teljes értékű zsidónak ismerjenek el a saját rasszista hagyományaik alapján. Tehát Dégenfeld-Schomburg Ilona grófnő, Tisza Kálmán miniszterelnök felesége a zsidó vallásjog alapján zsidónak minősült, ennek következtében pedig fia, gróf Tisza István szintén annak minősült. Nem tudom persze, hogy Tisza István mennyire tekintette magát zsidónak, azonban nyilvánvaló filoszemitizmusának vannak jelei, a fenti karikatúra által ábrázolt tényleges és tragikus helyzeten ("kivándorolnak-bevándorolnak") túl is:

"Weisz Péter: nincs nagyobb zsidóellenesség, mint másutt"

"Tény, hogy a II. világháborút követően a magyarországi zsidók egy része valóban a baloldal felé fordult, arról azonban kevés szó esik, hogy a vészkorszak beköszöntéig a magyar társadalomban mindkét oldalon megtalálhatók voltak a zsidók. A magyar történelem legkonzervatívabb kormánya a Tisza István vezette kabinet volt, melyben több zsidó származású férfi is helyet kapott, köztük báró Hazai Samu."

Wikipédia: A magyarországi zsidók története

"Az úgynevezett galiciánerek Galíciából menekülő zsidók voltak,„akik a történelmi Magyarország határain kívül éltek, következésképpen nem érezték magukat magyarnak; magyarul nem tudtak, és a legcsekélyebb értékben sem azonosultak a hivatalosan deklarált háborús célokkal. Viszont belevetették magukat a háborús nélkülözések talaján burjánzó feketekereskedelembe és sokan közülük hihetetlenül rövid idő alatt irigylésre méltó vagyonra tettek szert.” ^[25] Így egyre erősebb lett a kontraszt „a fronton vérét ontó magyar” és az „üzletelő zsidó” között. Azonban említésre méltó azoknak a törekvése is, akik megkíséreltek szembeszállni az antiszemitizmussal, például Tisza István miniszterelnök számos zsidóellenes lapot tiltott be.[26]"

Hajdu Tibor: A diplomások létszámnövekedésének szerepe az antiszemitizmus alakulásában

Szélesebb körökben viszont a zsidó egyetemi hallgatók nagy száma nem váltott ki olyan antiszemita hullámot, mint az 1880-as évek elején, vagy pláne 1919–1920-ban. Miért nem? Egyrészt azért, mert viszonylagos és átmeneti jelenségrõl volt szó, amely a népesség túlnyomó többségét nem érintette. Másrészt és fõleg azért, mert a kormányzat elutasította az antiszemitizmust. Manapság sokan méltatják Tisza István történelmi alakját; de filoszemitizmusát, kormányai zsidó származású tagjait kevéssé emlegetik, pedig az õ pártjában nemigen lehetett zsidózni. Különbözõ körökben sokszor jelentkeztek antiszemita hangulatok 1848-tól napjainkig, de hatást, szélesebb visszhangot csak akkor értek el, ha a kormány tûrte, vagy éppen támogatta ezeket.

Bihari Péter: Antiszemitizmus az első világháború Magyarországán

Az ellenzék kézenfekvő módon egyszerre támadta a Tisza-kormányt (és annak három zsidó származású miniszterét), valamint a zsidó tőkét, mint amelyek közös vállalkozásban irányítják a hadigazdaságot. „Az addigi Tisza-féle zsidóvédelmi liberális politika […] igen aktív zsidóbarát politikává válik [az első világháború alatt], hadd ne magyarázzam az okokat” – állapította meg Hajdú Tibor.77

77  Vázsonyi-emlékkönyv. (Szerk. Kőszeg Ferenc.) Buda­pest, 1995, 102.

Sajnos ez a "Vázsonyi-emlékkönyv" nem található a neten és igen érdekes kérdés, mire is gondolt Hajdú Tibor, amikor jobbnak látta nem megmagyarázni, miért váltott Tisza a zsidó nyerészkedésektől hangos világháború alatt "igen aktív zsidóbarát politikára" az addig "csak" zsidóvédelmi liberális politikáról. Csak találgatok, netán a miniszterelnök általa is nyilván ismert, de nem túl közismert származására is gondolt???

Pezenhoffer Antal adatközlése ugyan egyelőre nevezhető bizonyítatlannak, az interneten található kevés információ elvileg nem támasztja alá, de ki se zárja teljesen:

Gróf Dégenfeld Imre (...) Ekkor ismerkedett meg Bökönyi Beck Pál (övé a baktai vadászkastély) leányával Paulinával, és csakhamar a 24 éves főhadnagy 1834. június 23-án, Tégláson házasságra lépett a legfiatalabb Beck lánnyal. 1835-ben hagyta ott katonai pályáját. Hozományként a Beck családtól a nyírbaktai kastélyt és a hozzátartozó birtokot kapták. A kastély átépítése miatt közvetlenül a házasságkötés után nem tudtak azonban Baktán letelepedni. Feltételezhető, hogy 34-től a 40-es évek második feléig Tégláson éltek, s csak a 40-es évek közepén-végén költöztek át Baktára. A kastély átalakításának befejezése is a 40-50. közötti időre tehető. De Téglás és Nyírbakta között továbbra is szoros kapcsolat mutatható ki. Beck Pálné halála után a Téglási kastélyt a Degenfeld család örökli, Degenfeld Imre fogja átépíteni, és fia (Gusztáv) kapja meg, aki 1861-től már Téglásra költözik át.
Degenfeld Imre házasságából 5 gyermek születik: 1 fiú és 4 leány: Gusztáv, Anna, Ilona, Berta, Emma.

Később Dégenfeld Imre Ilona leányát veszi feleségül Tisza Kálmán, a majdani miniszterelnök, az ő fiuk lesz Tisza István. Azt tehát biztosan helyesen állítja Pezenhoffer, hogy a Beck lány "hozta a vagyont".

Elég érdekes, hogy a mai Dégenfeld Kastélyszálló honlapján milyen jelzőkkel dicsérik a Nagy Elődöt:

"Degenfeld Imre (1810-1883) tehetséges és előrelátó üzletember volt."

Bökönyi Beck Pál ugyan egy nagybirtokos, nem pl. valami zsidó kereskedő, azonban elég érdekes életrajz az övé:

II. József uralkodása idején Bekk Pál földmérő, aki a tokaji evangélikus lelkész fia volt, a császár parancsára a Tiszántúlon nagy kiterjedésű földméréseket végzett. Munkájáért II. Józseftől kb. 10 000 kh földet kapott. Ez a földbirtok Bököny községtől Büdszentmihályig (mai nevén Tiszavas vári) terjedt és ebben foglalthelyet a mai Angolkert is. Bekk Pál a birtok megszerzése után a mai Bököny községben telepedett le és mint előnevet a „Bökönyi" nevet vette fel.

forrás:  A téglási Angolkert

Tehát a (földmérésért adva meglepően nagy!) birtokot és a nemességet maga Beck Pál szerzi, a szabadkőműves "kalapos királytól", akinek szeretője volt a zsidó híveit a kereszténységbe való látszatbetérésre biztató sabbateánus szektavezér, Jacob Frank Éva leánya... Az evangélikus lelkészek e korban lényegében kivétel nélkül szabadkőművesek és felforgató eszmék terjesztői és pl. lengyel, orosz területen nagyon gyakran zsidó származásúak. Ez részemről egyelőre csak spekuláció!


Azonban a Beckek zsidóságára vonatkozó információt továbbra is spekulatív úton alátámasztani látszik még egy meglepő egybeesés. Mint tudjuk, a két Tisza vezető szerepe a dualizmus korának nagy részét felölelte és e kor a zsidók gazdasági-politikai-kulturális stb. "országhódításának" kora, amelynek, züllesztő hatásának végül óriási szerepe volt a közös Monarchia és a történelmi Magyar Királyság felbomlasztásában. A Tisza miniszterelnök által képviselt filoszemita politika és a neki tulajdonított, "a zsidó nagytőke kijáróembere"-szerep, tehát a zsidó térfoglalás, nyomulás, hódítás elősegítésének vádja nem Istvánnal kezdődött, hanem már apjával, Kálmánnal. Ezen a témakörön belül a magyar radikális jobboldali netszférában tömegesen ismert  Marschalkó Lajos: "Mi volt a tiszaeszlári per" c. írása, amely egy döntő részletben hivatkozik Istóczy Győző, a hazai antiszemita politika mára agyonhallgatott korabeli Don Quijotéja információjára :

1833 augusztusának elején a tiszaeszlári sakterek ügye ítélet előtt állott. Ekkor történt, hogy a Nyíregyházától néhány kilométerre levő téglási Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József barátságos vacsorára invitálta a nyíregyházi törvényszék elnökét. Korniss Ferenc gyanútlanul kocsikázott ki a régi baráthoz. S akkor, a téglási Dégenfeld kastélyban szembe találta magát egy váratlan vendéggel: gróf Tisza Kálmánnal, a liberális Magyarország példátlan hatalmú miniszterelnökével.
A vendégek vacsorához ültek. A szobalányok felhordták az ételeket, s Tisza Kálmán csak úgy a vacsora végén kérdezte meg:
- Nos, Elnök úr, mit gondol: bűnösök az eszlári sakterek? Korniss Ferenc gondolkodás nélkül felelte:
- Meggyőződésem szerint: - bűnösök!
- És mi a véleménye a két szavazó bírónak? - kérdezte a miniszterelnök.
- Az egyik szavazóbíró ugyanazt mondja, mint én: bűnösök! A másik még ingadozik! - hangzott Korniss Ferenc válasza.
És akkor - Istóczy Győző feljegyzései szerint - Tisza Kálmán azt mondotta Korniss Ferencnek:
- Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor, Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rotschild bárók Őfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélő lesz, akkor nem csinálják meg a 60 millió forintos rente-konverziót. Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csődbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelősséget vállalni Elnök úr? [67]

Korniss Ferenc az a magyar volt, aki szentül hitte: fiat justicia, pereat mundus (Legyen igazság és vesszen a világ). És ott a téglási kastélyban megrendült. Salus rei publicae? Az állam üdve?
Pár nap múlva a nyíregyházi törvényszék elnöki székéből kihirdette a sakterek fölött a felmentő ítéletet. A koronatanút, az akkor már 15 éves Scharf Móricot nem eskették meg, az ingadozó szavazóbírót az ítélethirdetés előtt leváltották.

És Korniss Ferencnek ez volt az utolsó ítélete. Soha többé nem ült bírói székbe. Soha többé nem hirdetett ítéletet sem gyatra tyúktolvaj, sem komoly bűnöző fölött. 

(Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ellentétben a Tiszákkal, Istóczynak szerintem komolyabb ellenvetések nélkül lehetne és kellene szobrot állítani a magyar Országház előtt!!! Ő az egyik elsőszámú válaszom a gyakori vádra, hogy "ki marad nemzeti hősnek, ha mindenkiről kimutatod, hogy vakoló, zsidó, felforgató volt???!!!" Jellemző, hogy személyét nem támadják, hanem AGYONHALLGATJÁK a történelmi tudatot formálók. Vessük ezt össze pl. a Jobbik felfutásának időszakával, amikor az a zsidó tudatipar támadta a Jobbikot és az "antiszemita" harci feladatát eljátszó zsidó Morvai Krisztinát, melynek vezetői számára evidencia, hogy a negatív hírverés is reklám...)


Tehát a nemzetközi szervezett zsidóság kijáróembereként, ügynökeként Tisza Kálmán épp abban a téglási Dégenfeld-kastélyban zsarolta meg a tiszaeszlári vérvád-per bíróját, amelyet egykor Tisza feleségének anyai nagyapja, a Pezenhoffer által zsidónak nevezett Beck Pál építtetett. 
Az ugyan nekem tévedésnek tűnik az idézett szövegben, hogy ekkor a téglási kastély ura gróf Dégenfeld József lenne, mert ugyan van ilyen nevű fontos közszereplő ekkor e vidéken (Hajdú megye főispánja), azonban a kastély tulajdonosa az ő unokatestvére, Dégenfeld Gusztáv, Tisza Kálmánné Dégenfeld Ilona fivére. Ez az apró tévedés azonban a lényegen semmit nem változtat.


Folyt. köv.

Nem mind fénylik, ami Arany!

JÁNOS PAP ORSZÁGA

Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant,
Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult,
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá
Járt a rud legjobban,
Megfélemlék, megbusúla,
Cselt szövött titokban:
Nem birván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása.

"Ázsiának sáska-féle
Kóborló pogánya,
Isten a te lelkedet bár
Mind pokolra hányja!
Ne legyen az idvességben
Soha semmi részed:
Lelked üdvösségeért nem;
De saját bőrünk javáért
Megtéritünk téged."

Így beszélt a német papság
És a pénzbe markolt,
(A papok nagytorku zsákja
Már akkor is megvolt);
Bor, tulok lett a dulásig,
A pénzt nem kimélte,
Tudta, nem vész kárba semmi,
Húzni fogja firól-fira
Az uzsorát érte.

Lett is aztán dinom-dánom,
Keresztyén tivornya.
Hirdeté az istenígét
Papok bora, bornya.
Kocsma lett az istenháza,
Melyben ittak-ettek, -
S egy-két szentnek a nevét ha
Elgagyogták részeg fővel,
Mindent megfizettek.


Kiváltképen egy pap, neve
Iván, azaz János,
Többi közt legjobban értett
Ehhez a munkához.
Udvarán örökké tombolt
A lakzi, kaláka,
Hét mérföldre érzett a szag
S úgy hítták ezt a vidéket:
János pap országa.

Kedves ország volt ez a táj
Minden naplopónak,
Kasza-kapa-kerülőnek,
Éhen kóborlónak;
Kujtorgó ebek lakoztak
A jó sült szagával,
Kujtorgó magyar nép dőzsölt
- Ha tudott keresztet hányni -
Jánossal magával.


Sült ökör hevert szanaszét
János udvarában,
Két szarván boros csobányok,
Kés az oldalában.
Akinek tetszett, odament,
Az ökörből vágott,
S jót ivott rá a csobányból,
Nem is könnyen hagyta aztán
Ezt a jó országot.

Alig futott ennek híre
A népség között el,
Aki nem jött a szagára,
A hirére jött el,
Nem, hogy jól lakjék, hanem csak
Hogy valamit lásson, -
S addig nézte, addig nézte,
Hogy maga is megkivánta,
Kívül a palánkon.

S aki egyszer megkivánta,
Azt be is bocsáták,
Pogány fővel el nem hagyta
Többé a kalákát:
Megtaníták kulacs-szónál
A Krisztus hitére...
Vagy nem is a hitre, hanem
A vallást elundokító
Sok mindenfélére.

Első ága volt a hitnek
(Elmondom a nagyját):
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják,
Bort és búzát és baromfit,
Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet,
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmívelné.


Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen,
Mennyországban a gazdagnak
Semmi helye nincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet.


Harmadik volt: országodat
Pap kezére bízzad,
Ő ráér tanácsot adni,
Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted,
Kell-e több jó annál?
Bízd rá, ami gondba jőne;
Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd aludjék a nyáj.

Negyedik hitágazatja:
Házasodjál össze,
Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte;
Hozz lakót, minél többfélét,
Ültesd a nyakadra,
S béketüréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad
Alól kizaklatna.


Ötödik... mit én tudom mi?
Az is ilyenféle
Rágalom s káromkodás a
Megváltó nevére,
Melyeken a jó magyarság
Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól
Ki hagyá magát pusztítni
Csaknem mindenéből.

Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S amiatt, hogy másnak adta
S a magyart megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt
János pap országa.
Sült galamb, borral folyó ér
És ingyen-kaláka;
Melyekért a jó magyar nép
Mindenét od'adta,
S tett olyat részeg fejével
Hogy, mikor kijózanodott,
Százszor megsiratta.

Most is vannak, akik ilyen
Hizlalóba vágynak:
Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak;
Kik előtt, a hashoz mérve,
A haza sem drága,
S midőn ez küzdésre készti,
Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el
János pap országa.

(1848)

Szörnyű, hogy sajnos Arany se volt kivétel, természetesen 48-ban neki is antiklerikális, ANTIKATOLIKUS verset kellett írnia. A vers propagandisztikus ("Petőfis") demagóg hangvételétől eltekintve természetesen a magyarság erőszakkal keresztény hitre térítése, István korának "EU-jába beléptetése" ügyében önmagában még van is igazsága. Már korábban linkeltem e blogon Bognár József: Vissza a magyar útra ! c. interjúját és annak felfogásával nagyrészt egyet is értek.

Azonban furcsa vaksággal Arany se vette észre, ahogy legalább a "Felvilágosodás", de sokkal inkább a reformáció kora óta hazai értelmiségünk zöme sem, hogy milyen ravaszul csapdába csalták. 

Hiszen Arany 1848-as, (A Kommunista Kiáltvány éve!), az öngyilkos forradalom és szabadságharc propagandatevékenységét önként és - szó szerint - dalolva szolgáló verse épp azoknak a világromboló erőknek a szekerét tolta, melyeknek, elődeiknek tulajdoníthatjuk majd 900 évvel korábbi eleink saját akkori komprádoraik segítségével történt leigázását, európaizálását!

A kereszténység és a katolikus egyház teljes, addigra közel ezredévnyi hazai tevékenységének összmérlegéül a vers természetesen ön- és közveszélyesen igazságtalan. Ez a 48-as politikai versek esetén nyilvánvalóan nem a kivételt, hanem a szabályt jelenti, azonban épp e kritikus korban ez se mentség, hanem súlyosbító tényező.

Arany idején Vajk korának tényleges, vagy vélt árulása ügyében már semmit nem lehetett tenni, azonban ekkor egy hasonló országhódítás zajlott hasonlóan alattomos eszközökkel, hasonlóan saját elitünk árulókénti lekenyerezésével, illetve íróink-költőink kevésbé megvesztegethető képviselőinek, mint Aranynak is az ingyenes elhülyítésével. (remélem, nem vagyok vele tájékozatlanul jóindulatú)

1848, a forradalom és szabadságharc, az egész európai forradalmi hullám és az odavezető liberális fellazítás, felforgatás egyik értelmezése, hogy az ország zsidóuralom alát juttatását is szolgálta. Ahol a zsidó se fajilag nem értendő, se minden zsidó kisemberre kiterjedő összeesküvésre nem utal, se arra, hogy a létrontó, világszétverő, uzsorás globalista háttérhatalom kizárólag zsidók műve lenne. De szó van egy romboló eszméről, identitásról, melynek szellemi gyökerei jelentős részben a zsidó hagyományokból nőttek ki és amely a zsidóság általa manipulált  tömegeit is céljaira használja. Persze e tömegek hagyományaik révén a szervezett globális háttérhatalom nélkül is parazita módon viszonyultak és azóta is viszonyulnak a nemzsidó társadalmakhoz.

Hogy a felforgató háttérhatalom a megvett és/vagy megtévesztett írókat, költőket a monarchia intézménye, a nemesség, a hagyományok általános támadása mellett ilyen mértékben uszította rá a katolikus egyházra, a klérusra, hogy az írók műveikkel, verseikkel az egész társadalmat uszítsák ezek ellen, az önmagában jelzi a vers igazságtalanságát, tragikus időszerűtlenségét pont e történelmi pillanatban.

Ha a világszétverők ekkor ennyire gyűlölték az Egyházat, az jelzi, hogy jó okuk volt gyűlölni, hogy létével, működésével, akkori értékrendjével akkor a paraziták romboló tevékenységét akadályozta. (Sajnos mára már a katolikus egyházat belülről is alaposan megszállták ugyanezek az erők, de azért rutinból még támadják kívülről is, egy pokoli színjáték szereposztása szerint...)

A klerikális reakció elleni harcot Aranynak nem kellett magányosan vívnia, kart karba fűzve küzdött legjobb elvt barátjával, Petőfivel:

A gyüldei ifjakhoz c. 1845-ös versében írja (részlet):

Higgyétek el, hogy rókafészek az,
Hová beléptetek,
Ha rá más bizonyság nem volna is,
Elég az, hogy papok tanyáznak köztetek.

Pap és ravaszság, pap és árulás,
Pap és minden rosz… egy!
Ott a gonoszság, ott van a pokol,
A kárhozat, hová ily férfi-szoknya megy.

Okos volt, aki öltözetjüket
Barnának rendelé,
Fehér ruhát azért nem hordanak,
Mert az sötét lelkök befeketítené.

Mint öltözetjök, lelkök oly setét,
Ők éjszakának gyermeki;
Azért látjátok őket mindenütt
A szabadság, e napfény ellen küzdeni.

Egy kicsit korábbi, 1844-es Legenda c. gúnyversében (melyről az irodalomtörténet sokáig szemérmesen tagadta, hogy az övé) az Úristen panaszost fogad (részlet):

Egy ifjú ember mondá a panaszt;
S az isten ekkép szólitá meg azt,
S megszólitása hangzott nyájasan:
"Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?"
"Hej, jó atyám, de nagy az én bajom!
Kapaszkodjék csak föl az ablakon,
S kit ott a pap ágyában látni fog,
A menyecskének férje én vagyok."
Az úr nagy halkkal fölkapaszkodott,
S nagy istentelenséget láthatott:
Mert amint aztán leereszkedék,
Igen furcsán csóválá meg fejét,
Ily szavakban törvén ki sóhaja:
"Biz e, fiam, kuruc-historia!
Segítnék rajta édes-örömest;
De már késő, mert minden megesett.
Hanem vigasztalásul mondhatom,
Hogy e papot pokolba juttatom,
Bár eddig is már a pokol fele,
Sőt több felénél, pappal van tele."

Fekete Sándor idézi fel e papgyűlölő harciasság emlékeit és az utódokra, rajongókra kifejtett pedagógiai hatását Petőfi forradalma c. könyvében:

Illyés Gyula kilencven évvel A gyüldei ifjakhoz megírása után egy meglehetősen kétes hírű uzsonnán vett részt más írókkal együtt a Zilahy-villában. Gömbös Gyula megkérdezte tőle, mit tenne, ha ő volna a miniszterelnök, mire legszebb Petőfi-könyvünk írója igen határozottan válaszolt: „Én azonnal felakasztanám az összes nagybirtokos grófot és katolikus püspököket…” (Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom című könyvében idézi a jelenetet. New York, 1983. 173.)

Petőfi „csak” a királyokat akarta saját kezűleg felakasztani, a püspököket nem, legalábbis ilyen tekintetben nem nyilatkozott… Bár amikor az 1847-es Uti levelekben lelkesen idézte a francia forradalom jelszavát („Á la lanterne les jésuites!” – Lámpavasra a jezsuitákkal!), nem tért ki arra, hogy cselekvőként vagy nézőként óhajt majd az ilyen aktusokban részt venni… (PÖM. V. 71.) Ha csak franciául is, de a könyörtelen jelszó megjelent nyomtatásban, még a forradalom előtt, bizonyságául annak, hogy nemcsak Homérosz alszik néha, hanem a cenzor is. Vagy nem tud franciául…

Ha az antiklerikális versek fennakadtak is a cenzúra rostáján, a költő nem tudott belenyugodni ebbe, s egy 1846. májusi titkosrendőri jelentés szerint cikkben is ki akarta fejteni antiklerikális elveit. (E kémjelentéseket Tábori Kornél újságíró nyomozta ki századunk húszas éveiben, rápirítva azokra az óvatos tudósokra, akik az ilyen tárgy kutatására nem vállalkoztak.) A május 28-i keltezésű, mint majd látni fogjuk, napi frissességű jelentésben ez olvasható:

„Peregriny cenzor, szavahihető autoritás cenzúraügyekben, épp most beszélte el a következőket: Petőfi Sándor, egy körülbelül 23 éves fiatalember, mint költő ismert, nemrég cikket adott át neki cenzúrálás végett s ebben nagyon sértő kirohanások akadnak a katolikus papság ellen, melyeket Peregriny törölt. Petőfi aztán beállított Peregrinyhez és vitára kelt vele a kihagyott részek miatt. Föltette ezt a kérdést is: Vajjon a katolikus papok sérthetetlenek-e – és eljő az idő, és már nincs messze, amikor ő (Petőfi) kardjával a papok beleiben fog vájkálni.” (Hatvany I. 846.)

„A legalázatosabb referens” bátorkodott figyelmeztetni arra is, „mily nagy mértékben szükségesnek véli, hogy a nagyon exaltált Petőfi, aki rendszeresen Pesten tartózkodik, a legéberebb szemmel figyeltessék.”

(...)

Ha addig főleg elvi-teoretikus jellegű volt Petőfi szenvedélyes papellenessége, 1846 őszén mintegy személyes oka is támadt haragjának. Júliájának (akkor még) sikertelen megkérése után ugyanis Debrecenbe utazott, ahol hírek érték el őt imádott kedvese „hűtlenségéről”, mire első dühében megkérte az épp Debrecenben játszó Prielle Kornéliát, a szép és elmés színésznőt. A meglepett hölgy engedett a már országszerte híres költő ostromának, igent mondott, Petőfi pedig azonnal elrohant Könyves Tóth Kálmán lelkészhez, hogy még az éjjel adja össze őket… A pap természetesen ragaszkodott a háromszori kihirdetéshez, a színésznő diszpenzációjához (ti. Kornélia katolikus volt, s részére a váradi püspök adhatott volna házassági engedélyt egy lutheránussal kötendő házassághoz). A „szükséges okmányokat” kérő papot Petőfi haraggal oktatta ki az „isteni parancsra”:

„Okmányok! Hát még mi? Én azt gondoltam – mások is azt mondták –, hogy ön okos ember s ime csak olyan ostoba, mint akármelyik falusi pap. Hiszen ha mindazon okmányuk megvolnának, melyekről ön beszél, akármelyik tökfilkó pap összeesketne. Nincs nekem semmi okmányom. Van szívem, s ez tele szerelemmel. Ezt a szerelmet szívembe az az isten támasztotta, akit állítólag ön, mint pap, imád. Hogyha hű szolgája az igaz istennek, hódoljon az ő parancsának, – kösse meg szövetségünket tüstént.”

Lelkészünk továbbra is a törvényekre hivatkozott, de Petőfi rárivallt:

„Ön a híres magyar város, Debrecen reformált lelkésze, egy hajszálnyival sem különb ember a legbigottabb oláh papnál vagy a legravaszabb jezsuita barátnál. Egyik pap eb, másik pap kutya. E szavakat vad hahotával kísérte, kalapját felnyomta s a szobaajtót tárva-nyitva hagyta, az utcaajtót keményen becsapva, eltávozott.”

(...)

Egy kis összegzés: ismert műveiben a költő 123 alkalommal írta le a pap szót (a származékszavakat nem számítva). Ne szépítsük, általában kritikai vagy éppen hevesen elítélő célzattal kerül elő e foglalkozás verseiben, leveleiben, egyéb prózájában. Főleg a katolikus papokat célozta meg iróniájának nyilaival, de többször is jelzi, hogy magát a papi hivatást utasítja el, felekezetektől függetlenül. Olykor-olykor, indokoltnak látszó esetben „elvileg” is megindokolja ellenszenvét.

Amikor 1847-ben az Életképek köré szeretné szervezni leghívebb eszmetársait, Tompa Mihály kétértelmű, vonakodó magatartásán felindulva, Aranynak válogatott sértésekkel illeti „Miska barátunkat”, aki nem akart áldozatot hozni, s így összegzi véleményét: „Denique a pap csak pap, és a »telhetetlen papzsák« nem chimaera.” E levélből is kiderül, hogy Petőfi (mint ekkor Jókai is) a lutheranus kifejezést a kibúvókat kereső, megalkuvó magatartás jelzőjének is tartja. Vagyis Petőfi a saját felekezetét sem kíméli, ha vallási ügyekben nyilatkozik. Ellenszenve első helyen mégis a katolikus egyház ellen fordul, mint a Habsburgok legkészségesebb szolgálói s a cenzúra gépezetének legbőszebb közreműködői ellen.

A keresztény felekezetek papjai tehát, ha nem is teljes részrehajlás, vagy inkább a katolikusok elleni kiemelt irányultság nélkül, de mind gyűlöletben részesülnek Petőfitől és feltételezhetjük, hogy kora ifjú forradalmárainak jókora részétől is.

De nincs minden veszve, azzal mégsem vádolhatjuk Petőfit és társait, hogy minden vallásban és vallási vezetőiben a haza és a számukra oly "szent" (valaminek muszáj szentnek lenni) HALADÁS ellenségét látták volna, azért egy kivétel akadt. Petőfi naplójából:

Pest, március 20. 1848
Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.
Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utókor előtt, hogy azt ti bontottátok fel! E kettő ítéljen fölöttetek.
Ök nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek, és így ők dobtak először sarat március 15-ikének szűz zászlajára! ... avagy nem áll-e azon e jelszó, és nem kiáltottátok-e velünk: Szabadság, egyenlőség, testvériség? Igen, ti velünk kiáltottátok ezt, de - most már látjuk - nem igazságszeretetből, hanem félelemből! ...
Megszűntetek már félni? Ne szűnjetek meg, mert eljött és még nem múlt el a jutalmazásnak és büntetésnek ideje!
Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt?
S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk? Hullott egy csepp véretek e földre, midőn a hazát szerezték, vagy midőn oltalmazták? nem; ti jött-ment emberek vagytok, alig van köztetek olyan, a ki be tudná bizonyítani csak azt is, hogy első nagyapja itt halt meg, annál kevésbé, hogy itt született. Olyanok voltatok mint az I, midőn bejöttetek, most olyanok vagytok mint az O ... legyen bennetek annyi becsületérzés, hogy ha már nem szeretitek is e nemzetet, melynek földén meghíztatok, legalább ne piszkoljátok azt be!
De legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett nehány zugprókátor, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen, s a ki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorúk! nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy ő nálok becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanismus barátai.

 A zsidók általi megvesztegetettséggel vádolt ember, "ki az igazság mellett szót emel", mintha ő maga lenne itt, valami harasztzörgés mindenesetre felbukkan még Illyés Pertőfi életrajzában is:

Júlia már előbb kiment a szobából, nyilván a csomag elrendezése végett; most ismét bejött azzal, hogy valami rabbinus akar beszélni a költővel, mégpedig négyszemközt. - Na lásd sógor, így vagyok én mindig! Már meg ez is háborgat. - Tessék bejönni! - E szavakra, halk kopogás után középtermetű, hosszú fekete szakállas, szép külsejű férfi lépett be, díszes papi öltönyben.

Júlia a sógorral a másik szobába vonult. - Te Juli, mit akarhat ez a rabbinus… - suttogta Bathó. Júlia csendet intett: - Itt az ajtónál kihallgathatjuk. - De nem kellett nagyon fülelni, a beszéd odaát elég hangosan folyt, kivált a vége felé.

A rabbinus arra kérte a költőt, mondjon a Múzeum előtt védbeszédet a zsidók érdekében. A költő nem zárkózott el, bár maga helyett inkább Vasvárit ajánlaná… A rabbinus ekkor egy csomó aranyat tett az asztalra: a fáradozásért.

- Tegye el ön a pénzét!… Én jutalmat soha senkitől sem szoktam elfogadni! Hazafias kötelességemet teljesítem mindenki irányában, jutalom nélkül is… Figyelmeztetem, Vasvárit ne merészelje megkísérteni, mert bizonyos vagyok benne, hogy ő majd más módon utasítja vissza az alamizsnát!

A rabbi erre összeszedte a pénzt. A költő feldúlt arccal, szikrázó szemekkel lépett a másik szobába.

- Miért nem kíséred ki? - kérdezte ártatlan arccal a sógor. A költő elmondta a jelenetet. - Szerencséje, hogy rögtön meghunyászkodott, mert az ablakon dobtam volna ki aranyostul! - mondta, s a visszafojtott harag e szavaknál még sápadtabbá tette halvány arcát, egész lényén ideges rángatózást idézett elő. - Lásd, sógor - tette hozzá a fájdalomtól keserű hangon -, ilyen sors jutott a szegény magyar íróknak!… Pedig, barátom, csak tengődöm, alig tudok megélni.

A fentit lehetőleg ne magyarázza senki úgy, hogy "lám, Petőfi kidobta a rabbit", tehát filoszemita nem lehetett! Egyrészt amennyiben a történet szó szerint így igaz, az is azt jelentené, hogy Petőfi annyira magától értetődőnek tekintette a zsidók egyenjogúsítását, az amelletti kiállást, hogy felháborította (volna), hogy neki ezért pénzt kínálnak, hiszen ez magától értetődő. Másrészt Illyés, mint Petőfi nyomán is katolikus püspök-akasztásra vágyó "tanítvány", mintha az egykori pletykák nyomát akarná eloszlatni ezzel a jellemügyi példabeszéddel...
Pezenhoffer Antal (katolikus pap-szerzőként) az esetet egyértelműen Petőfi filoszemitizmusa jeleként értékeli.

Petőfit nem rabbik irritálták annyira, nem azokat tekintette a magyarok szabadsága olyan ellenfeleinek, hogy kardjával akart volna beleikben vájkálni, ezt a fantáziálást a katolikus papok váltották ki belőle.

Miközben 1848 törte át a keskeny gátat a zsidó országhódítás döntő, látványos  fázisa előtt...
Fel sem merül Petőfiben, hogy a "jöttment" németek (az még az átkos múlt héten lehetett, hogy őt meg Petrovicsnak hívták) vajon miért nem szeretik annyira a zsidókat.
Vannak az életben (legalábbis Petőfiében) magától értetődő dolgok, amik nem igényelnek hosszas indoklást, papoknak pokolban (lámpavason) a helye, a zsidóknak meg a Nemzetőrségben és minden társadalmi pozícióban korlátozás nélkül, erről szól a szabadság.

Visszatérve Arany forradalmi propagandista rímfaragványához, annak e szempontból van egy különlegesen felháborító csúsztatása:


Így beszélt a német papság
És a pénzbe markolt,
(A papok nagytorku zsákja
Már akkor is megvolt);
Bor, tulok lett a dulásig,
A pénzt nem kimélte,
Tudta, nem vész kárba semmi,
Húzni fogja firól-fira
Az uzsorát érte.

Pont az uzsorával pont a (német, vagy akkor már sokkal inkább magyar) katolikus egyházat megvádolni 1848-ban,  az uzsorával enyhén szólva közelebbi ismeretségben levő zsidók uralmához vezető út végső megnyitása, a maradék akadályok eltakarítása idején gyalázatos dolog volt.

Egy másik gyalázatos elem mind Aranynál, mind Petőfinél a "németezés", ezzel a  felforgató háttérhatalmak által bevetett etnikai alapú gyűlöletkeltés kiszolgálása. A Petőfi által antiszemitizmussal vádolt  pest-budai polgárok zöme ugyan valóban német lehetett, de a zsidó parazitizmus reális ismeretén alapuló önvédelmi reflexüknek ehhez nem lehetett sok köze, míg Arany teljesen erőszakot tett a valóságon, amikor a magyar katolikus egyházat 1848-ban és országos viszonylatban valami "német" dolognak igyekezett beállítani. Az előző bejegyzésben idéztem Tarpleyt, aki Palmerston és Mazzini főbajkeverők "oszd meg és halássz a zavarosban"-politikája egyik legfontosabb eszközeként az etnikumok, népek egymásnak ugrasztását alkalmazták. A nemzetközi forradalmi mozgalom magyar propagandistái, akik magukat nagy hazafinak hirdették, felfoghatták volna, hogy pontosan azzal a gyűlöletkeltési technikával uszítják a háttérhatalmak a magyarság ellen a horvátokat, szerbeket, románokat, szlovákokat, amivel ők a "német" jelzőt olyan ellenségesen használták egy egyáltalán nem etnikai, nem nemzetek közötti konfliktusban. Ráadásul mesterségesen, a nemzetet saját érdekei ellen harcba rángató, uszítással kiprovokált konfliktusban. A magyar nemzeti érdek az ország területi egységének megőrzése volt, aminek legfőbb garanciája a királyság volt, de nem utolsósorban az egyetemes katolikus egyház is egy összetartó tényező volt. A királyságot támadó, ezáltal automatikusan a népek önrendelkezési elvét hangoztató forradalmárok maguk ismerték el a nemzetiségek jogát az elszakadásra azzal, hogy a magyarság elszakadását erőltették a koronától, a birodalomtól, amire  alulról jövő népi igény az országban egyáltalán nem volt.

"A sajtó jövője a szabadkőműves királyságban"

Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei, 12. jegyzőkönyv:

“A sajtó jövője a szabadkőműves királyságban.”

 “A sajtóval a következõ módon fogunk eljárni:
Milyen szerepet játszik ma a sajtó? Arra szolgál, hogy felkeltse, és lángra lobbantsa azokat a szenvedélyeket, amelyek célunk eléréséhez szükségesek, vagy pedig önzõ pártcélokat szolgál. Gyakran sületlen, igazságtalan, hazug, és a közvélemény túlnyomó részének leghalványabb sejtelme sincs arról, milyen célokat szolgál a sajtó valójában. Mi meg fogjuk nyergelni és szorosan meg fogjuk zabolázni, s ugyanezt tesszük majd a nyomdaipar minden más termékével is, mert mi értelme volna megszabadulnunk a sajtó támadásaitól, ha ugyanakkor továbbra is céltáblái maradunk röpiratoknak és könyveknek? A közvélemény nyomtatásban megjelenõ termékei ma súlyos kiadásokat okoznak abból kifolyólag, hogy cenzúrázni kell õket, mi majd nagy hasznot hajtójövedelmi forrássá tesszük õket a mi államunk számára: külön sajtóadóval fogjuk terhelni a nyomdatermékeket és óvadékpénz letétbe helyezését fogjuk követelni, mielõtt megengedjük bármely sajtóorgánum vagy nyomda létesítését. Ezeknek azután szavatolniuk kell, hogy kormányunkat semmiféle sajtótámadás nem fogja érni. Minden ellenünk irányuló támadási kísérletet - ha ilyesmire egyáltalán sor kerülhet még - irgalmatlanul súlyos pénzbüntetéssel fogunk sújtani. Ezek az intézkedések - sajtóadó és óvadékpénz letétbe helyezése, valamint ezek a letétek által biztosított pénzbüntetések - hatalmas jövedelmet hoznak majd a kormánynak. Igaz, a pártlapok esetleg nem sajnálják majd a pénzt annak érdekében, hogy mégis megjelentessék véleményüket, ezeket azonban el fogjuk hallgattatni ellenünk intézett második támadásuk után. Senki sem nyúlhat majd hozzá büntetlenül kormányunk csalhatatlanságának glóriájához. Bármely közlemény betiltásánál azt fogjuk felhozni ürügyül, hogy az ok nélkül izgatja a közvéleményt. Kérem, vegyék figyelembe, hogy azok között, akik támadásokat intéznek ellenünk, mi általunk létesített sajtószervek is lesznek, ezek azonban csakis olyan pontokat fognak támadni, amelyek módosítását elõre elhatároztuk.

Ellenõrzésünk nélkül egyetlen közlemény sem fog nyilvánosságra kerülni. Ezt különben már most is elérjük, amennyiben az összes híreket egynéhány kevés ügynökség kapja meg, melyeknek irodáiba ezek a hírek a világ minden részébõl befutnak. Ezek a hírszolgálati irodák akkor már teljesen a mieink lesznek és csak azt fogják közzétenni, amit mi diktálunk nekik.”

Érdekes még ez a rész is:

“Az elsõ helyen hivatalos jellegû lapok fognak állni. Ezek mindig a mi érdekeinket fogják védeni és befolyásuk ezért viszonylag jelentéktelen lesz.

A második helyen állnak majd a félhivatalos lapok, melyeknek az lesz a szerepük, hogy megnyerjék számunkra a lagymatagokat és közömbösöket.

A harmadik helyre tesszük majd látszólagos ellenvéleményünket, melynek legalább egy lapja olyan hangot fog megütni, mintha legélesebb ellenlábasunk lenne. Igazi, elvi ellenfeleink a sajátjuknak fogják tartani ezt a színlelt ellenzéket és fel fogják fedni elõttünk kártyáikat."

Ez utóbbira példa a kurucinfó???

Nem véletlen, hogy Fellegi, a kormány Erős Embere, Soros ügynöke, a médiatörvényt 55 brüsszeli újságíró előtt látszatra betokajizva a már Obamánál is látott "elbasztuk" PR-trükköt is bevetve magyarázó miniszter is éber, stréber és héber. A Jegyzőkönyvekben világosan ki van fejtve, hogy a goj államokat azért taszítják káoszba több évszázadnyi liberális rombolással, eladósítással, stb., hogy aztán zsidó királyság jöhessen létre a helyükön. A zsidó király rendet csinál a zsidók által teremtett káoszból, tehát népszerű is lesz. Amint övék a hatalom, azonnal felszámolják az anarchiaokozó liberalizmust, amit ők magukra sose vettek komolyan, csak a goj kormányzat és rend szétverésére szolgált. Ez vonatkozik a sajtó területére is.

A globális sajtó OV törvénye elleni összehangolt ugatókórusa is bizonyítéka a szektor zsidó irányítottságának, de még a korábbi fázist képviselik, amikor a liberalizmus egy bomlasztó fegyver. Olyan országokban működnek így, ahol még nem került trónra az ő zsidó királyuk, illetve az ő embereik kormányoznak, de nem olyan teljhatalommal , ami még népszerű is.  Magyarországon már hatalmon van, de a hazafiak által gyűlölt zsidó globális sajtó általi támadása OV-t népszerűvé, hitelessé teszi körükben, tehát tovább viszik a vállukon, Bandi, a ló majd még többet dolgozik, mielőtt szalámi készül belőle az új urak asztalára.
Belül pedig ideje felszámolni a sajtó liberális szabályozását, hiszen itt már zsidó király van, jöhet a REND!
A “szabadság” megtette kötelességét, szétverte a gojok rendjét, ideje végetvetni neki, nehogy a zsidó király rendjét is aláássa.

Természetesen a nemzetközi sajtóvihart annak keltői azóta le is intették, Barroso keze által, már a lecsengésnél tart.

További fontos részletek a jegyzőkönyvekből alátámasztják utóbbi sejtésemet, meg pl. Pająk megállapításait, hogy a cionista háttérhatalom szándékosan teremt gazdasági bajokat, káoszt az egyes országokban, hogy aztán saját királyjelöltje lehessen a tömeg által várt RENDTEREMTŐ, mint az oroszoknál Putyin és nálunk Orbán:

1. jegyzőkönyv:

"Abból az átmeneti rosszból, melyet most kénytelenek vagyunk elkövetni, megingathatatlan kormány létrehozásának jótéteménye fakad majd, melynek uralma helyre fogja állítani a nemzeti életnek a liberalizmus által megzavart rendes folyását."

7. jegyzőkönyv:

"Egyrészt sakkban tartjuk az összes országot, mert ezek nagyon is jól tudják, hogy megvan a hatalmunk ahhoz, hogy bármikor tetszés szerint nyugtalanságot okozzunk, vagy helyreállítsuk a rendet."

22. jegyzőkönyv:

"Kétségkívül nem szükséges további bizonyíték után keresni arra, hogy uralmunkat Isten határozta el. Ilyen gazdagsággal rendelkezve nem fog nehezünkre esni bebizonyítani, hogy mindaz a szörnyûség, amelyet oly sok évszázadon keresztül el kellett követnünk, végeredményben arra szolgált, hogy igazi jóléthez vezessen, - hogy mindent rendbe hozzon. Igaz, némi erõszakot is kell alkalmazni, de mégis helyre fog állni. Be fogjuk igazolni, hogy az emberiség jótevõi vagyunk, hogy ezen a szétszaggatott és megtépdesett földön helyreállítottuk az igazi jót és az egyén szabadságát, s ezzel lehetõvé fogjuk tenni, hogy mindenki békében és nyugalomban örüljön az életnek a kellõ mértékletesség betartásával, feltéve természetesen, hogy szigorúan tiszteletben tartják az általunk hozott törvényeket. "

Kaméleon

New Yorkban a CEDAW feminista harcosaként, FÉRFI külsővel, nőies kinézet kizárva, még csak az kéne!

Még a családon belüli erőszak ellen (joggal) kűzdve, feministaként (a szokott egyoldalúsággal), természetes zsidó közegében folytatva karrierjét, elhanyagolt zsidó banya kinézettel, elég Barbara Streisandosan:

Majd a zsidó kora-öregasszonyból kivirágzik a keresztény-nemzeti, érett szépasszony:

De néha az aktuális álarc mögül kivillan az egyéniség:

Profi munka volt, a kivillanások elkerülhetetlenek voltak (a szobrász lehetőségeit behatárolják a kődarab adottságai).

------------

Kapcsolódó bejegyzés: A Lauder-kapcsolat (M.K. volt férje a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder hazai helytartója volt annak médiavállalkozása élén. Kicsit meglepő kapcsolatrendszer egy nagyon hazafias párt nagyranövését kiprovokáló húzónév esetén...)

Lengyel püspökök "szexmissziója"

Sokunk kedvenc antiutópia-komédiája a lengyel "Szexmisszó" c. film, amelynek két férfihőse a közeljövő totalitáriánus-feminista falansztertársadalmába keveredve végül helyreállítja a természet Rendjét. Felébresztik az agymosással-vegyszerekkel férfinélkülözővé, sőt férfigyűlölővé tett nőkben a természetes vonzalmat a férfiak iránt, valamint egy sikeres szabotázzsal gondoskodnak róla, hogy az In Vitro gyerekgyárban végre fiúk is világra jöjjenek.
Hogy a lengyel filmipar e kiemelkedő terméke mennyire aktuális témát feszegetett a 80-as években, a szükségállapot feloldása után, azt ma még sokkal jobban látjuk, hiszen az eltelt huszonvalahány évben a feminista-genderista terror nagy lépéseket tett előre. Ennek horrorjáról és arról, hogy annyi emberellenes, gonosz trenddel együtt emögött is egy sabbateánus-frankista zsidó gyökerű globális háttérhatalom áll, egy kiváló forrás az egyik tipikus, tisztességes zsidó származású szerző, Henry Makow blogja: "Save the males"

Az utóbbi időben elég sok összeesküvéselméletet olvasok, angolul és lengyelül is, tervezem is, hogy itt a blogon is írok ezekről és a fejemben 15 évnyi lengyelországi tartózkodás után lassan összeálló képről a régi "Judeopolónia" terv nagyarányú megvalósultságáról és ugyanennek magyarországi változatáról.
(A lengyel társadalom évszázadok óta fokozódóan titkoszsidó, frankista befolyás alatt áll, ez a közeg diktálja a nemzzettudatot és a nemzeti hősöket, nagyrészt saját soraiból kiemelve őket.)
Szóval összeesküvéselméletekkel tömött agyamban mostanában elég kiemelt téma a katolikus egyház, kiemelten a Vatikán és az egyes püspöki karok, közte  a magyar elrohadtsága, korruptsága, szabadkőművesek és zsidók általi infiltráltsága is.

Most azonban a lengyel püspöki kar egy elég mellbevágó nyilatkozattal kicsit mintha menteni igyekezne a becsületét illetve a reményt, hogy még nincs minden veszve.


A lengyel közélet egyik régebben húzódó konfliktusa a haladárok/globalisták és a konzervatívok, életvédők,  köztük hivatalból a katolikus egyház között az "In Vitro" mesterséges megtermékenyítések engedélyezésének és állami támogatásának kérdése. A Szejm ma tárgyalt a témáról először. A katolikus egyház természetesen jól ismert életvédő álláspontja alapján, miszerint a magzat már emberi életet képvisel, kezdettől hevesen ellenzi az egészet. A mesterséges megtermékenyítések során ugyanis jóval több embriót hoznak létre, mint amennyit végül beültetnek és a "feleslegeseket" megsemmisítik. Felmerül továbá a lefagyasztásuk és más részletek is, amikre most nem térnék ki. Személy szerint ennyi alapján mostanáig az volt a véleményem a kérdésről, hogy az egyháznak elvi alapon teljesen igaza van, azonban pragmatikusan én nem tekintettem tragikus bűnnek, ha gyermektelen házaspárok megsegítése céljából tennének kivételeket, ügyelve az elkerülhető embriómegsemmisítések tényleges elkerülésére. Most van is ilyen óvatosabb változata a törvényjavaslatnak, amely előírná, hogy csak annyi embriót hozhatnak létre, amennyit ténylegesen be is ültetnek. (ez gyakorlatilag nem igazás lehetséges)


A püspöki kar múlt hétfői, a legfőbb közjogi méltóságokhoz címzett levelében viszont bedobott egy új érvet, jelszót és nem is akármilyet. Kijelentették, hogy "a mesterséges megtermékenyítés az eugenetika (emberi fajnemesítés) fiatalabb testvére, a legrosszabb képzettársításokkal a nem túl távoli múltból".
Azóta Kazimierz Nycz bíboros, varsói metropolita egy nyilatkozatban megerősítette, hogy nem erős retorikáról van szó, hanem komolyan gondolják:
Véleménye szerint e módszerrel "azt hajtják végre, amit az eugenetika során, a nemzet szelekcióját".

Természetesen ennél konkrétabban nem ment bele, kik szelektálnák a népességet és konkrétan milyen "faj" érdekében, azonban nekem a fentebb jelzett "összeesküvéselméletek" alapján természetesen az ugrik be, hogy egy országban (illetve többen...), ahol a nyílt és titkoszsidó elitek  évszázadok óta eluralták a politikai, gazdasági és kulturális vezető pozíciókat, ahol a nemzettudatban, a nemzeti hősök karában már régóta alkalmazzák a szelekciót, kiszelektálva a zsidóuralom ellen fellépő, vagy azt egyszerűen csak nem elősegítő potenciális (valódi) hősöket, történelmi szereplőket, ott miért ne próbálkozhatnának meg a kiválasztott(nak vélt) faj biológiai elterjesztésével is. Elvégre az országhódítás eleve ilyen célt szolgál.


A püspöki kar teljesen PC hivatkozása a náci rezsim eugenetikai kísérleteire sem akkora PC-ujjgyakorlat ez ügyben, mint első látásra tűnik.A rasszizmus nem egy eredeti német felfogás, ahogy nem is magyar, ez az idegengyűlölő, etnocentrikus zsidó közösségi identitás logikus velejárója. A történelem legnagyobb eugenetikai "kísérlete", pontosabban gyakorlata, a "gojokkal" való keveredés tilalma okozta a tényt, hogy elég jó eséllyel tippelhetjük meg egy viselkedése, tevékenysége alapján eleve gyanús emberről kinézete alapján, hogy zsidó származású-e.

Az eugenetikai, rasszista elméleteket hangoztató embertelen náci rezsim cionista gyökereiről pedig számos összeesküvéselmélet szól, amik számomra nagyon meggyőzőek, de erről később tervezek írni itt.
Szeretném, hogyha nem csak képzelődés lenne, amit belelátni vélek a lengyel püspökök (egy részének) akciójába...

Irodalmi rovat: Mikszáth pénzzavarban

A múltkori folytatásaként most Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője c. regényéből idézek pár érdekes részletet.

Bemelegítésnek már ez se semmi, de ez még nem a lényeg:

"E hasznavehetetlen tárgyak közt lehetett az esernyő. Megvette a fehér zsidó. Nos, fel kellett tehát a fehér zsidót keresni. Ez az első teendő.

De ki voltaképpen a fehér zsidó?

Mert a boldog bányavárosokban még az árverés idejében ritka volt a zsidó. Egy-kettő ha akadt, könnyű volt megkülönböztetni. Az egyik sárga volt, a szőke hajánál fogva, a másik fekete, a harmadik esetleg vörös, vagy ha megőszült, fehér; ezzel a négy színnel a város valamennyi izraelitáját meg lehetett különböztetni - de azóta több száz családra növekedtek Besztercén, a hajszínek szaporításáról ellenben nem gondoskodott az Úristen."

(HARMADIK RÉSZ - A NYOMOK - AZ ESERNYŐ KIBUKKAN)

A történet szerint az árverés, az öreg Gregorics halála és gyermekének ismert ügyvédkénti viszontlátása között semmiképpen nem telhetett el olyan 15 évnél több, ennyi idő alatt növekedett az egyetlen (nem túl nagy) Besztercebánya pár fős zsidó lakossága több száz családra!!!

Még egy érdekesség a java előtt:

"- Ösmerte, gyámatyám, Müncz Jónást?

- Hogyne! Igen becsületes zsidó volt, azért nem vitte szegény semmire."

Ennyi szurkapiszkát megengedett magának Mikszáth, majd látni fogjuk, miért a fő mondanivaló ellenére, kb. mint ahogy Kubatov Gábor Orbán Viktor iránti nyalizása során egy, a Főnök iránti apró kritikával lopja be magát hallgatói bizalmába...

"Gyakran megfordult nálam, mintha most is látnám kopasz fejével, lengedező fehér hajával a széleken. Istenemre mondom (s itt felugrott Sztolarik, mint egy kecske), a Gregorics Pál veres esernyője volt a kezében, mikor legutoljára láttam. Hallod-e, Gyuri, most már tisztán tudom, meg mernék rá esküdni, még tréfáltam is vele: »Talán bizony a másvilágra is eljár házalni, Jónás, és ott vette ezt az esernyőt Gregoricstól?« Mire ő nevetett, és kedélyesen ellenveté, hogy annyira még nem vitte, ő csak Zólyomban és Hontban jár, a többi megyéket felosztotta a fiai közt, Móricé Trencsén, Nyitra, Számié Szepes, Liptó, a legkisebbik kölyök, a Kóbi, csak a múlt héten kapta Bars vármegyét, de a másvilágra sem ő nem szándékozik, sem a gyerekeket nem ereszti, ha nem muszáj."

Hogy nem alaptalanul gondolunk egyből a Rotschildok hasonló világfelosztására az utódok között, azt maga Mikszáth teszi kétségtelenné pár mondattal később:

"- Van egy keresztény legenda a zsidókról. Hogy minden hosszúnapon elvész a világban nyomtalanul egy zsidó. Így veszett el az öreg Jónás is, most vagy tizennégy esztendeje őrá esett a sor. (Ne félj, a Rotschildok közül egy sem vész el.)"

"- Hát persze, persze. (Sztolarik elgondolkozott.) A Müncz-fiúk szanaszét vannak a világban, - a gyufapaklik, melyekkel kezdték, azóta talán házakká dagadtak valahol, a Müncz-fiúkról semmit sem hallottam, hanem tudod mit, eredj el Bábaszékre, az özvegy anyjuk ott lakik."

Ha én ezt tudom, én is gyufapaklikkal kezdem! Elég bámulatos tőkefelhalmozási tempó, tekintettel az ország átlaglakosainak ugynezidő alatti sokkal szerényebb gyarapodására és ez a zsidó eredeti felhalmozás a kor Magyarországán egyáltalán nem írói túlzás.

De jön a JAVA:

-------------------------
"- Merre esik Bábaszék?

- Mindjárt Zólyom mellett, a hegyek közt, azzal csúfolják, hogy kánikulában megfagyott Bábaszéken a birka.

- És bizonyosan tudja, hogy Münczné ott lakik?

- Egész bizonyosan. Egy pár év előtt megfogadták és elvitték zsidónak Bábaszékre.


A MI ROZÁLINK

Igenis, az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet.

A dolog voltaképpen úgy áll, hogy Bábaszék ama kolibri városkák egyike, melyek csak abban különböznek a szegényes felföldi falvaktól, hogy a bírájukat polgármesternek titulálják, s hogy az év egyik napján odahajtanak a »laz«-oknak nevezett tanyákról és a szomszédos falukból egy-két üszőt, tinót és néhány görhes lovacskát, s ugyancsak e napon eljön a zólyomi mézeskalácsos, Plokár Sámuel is s kirakodik a sátorában; mézeskalácsból való szíveit, huszárjait és bölcsőit gyorsan szétkapkodják s viszik a környékbeli leányoknak és gyermekeknek. Egyszóval, vásár van Bábaszéken. És erre századok óta rátartó minden bábaszéki bennszülött, kétfelé osztván a naptári esztendőt és a világeseményeket, olyanformán, hogy az egyik részük történik a vásár előtt, ennyi és ennyi héttel vagy hónappal, a másik részük ellenben a vásár után következik be, mint ahogy például a Deák Ferenc halála éppen két napra esett a bábaszéki vásár után.

Mindennek pedig okai a régi királyok, kik a zólyomi vagy a véglesi várban vadászgatván, a szomszéd falvakat borravaló helyett városokká emelték.

Hát végre is szép privilégium. A városban minden többet ér, többet mutat, a fundus, a kert, sőt maga az ember is. Mégiscsak polgár az ember, s ez már valami. Ha beválasztják a tanácsba, hát szenátor, a szalmafedeles ódon ház, ahol a tanács ül, városháza, a bocskoros »kisbíró«, dolmány helyett ámbár rézcsatos tüszű van a hasán, hajdúnak neveztetik. A hajdúnak még dobolni is kell tudni, mert a városkának saját dobja van - sőt a gazdagabb városok még vízipuskát is szereznek. Hiába, rang a rang - de fenn is kell azt tartani.

Kivált mert olyan szelek kezdenek fújni a megyeháza felől, hogy a kis nyolc-kilencszáz lakosú városkák nagy részét eltörlik, megindult ennélfogva a versengés közöttük, mindenik mutatni akarván életképességét, mindenik siet nagy lóra ülni, pedig a zabos tarisznyája csak egy csikófejhez való... Nem lesz ennek jó vége; meglátja, aki megéli.

Jó Zólyom városa Tótpelsőc ellen tör.

- Hiszen nem város ez, még patikája sincs.

Megfojtaná Zólyom egy kanál vízbe Pelsőcöt. (Pedig én istenem, hiszen nem lehet minden zug és szöglet Beszterce vagy London!)

De Pelsőc is kutya, ő meg a nyomorult Bábaszék ellen ugat és acsarkodik:

- Hiszen nem város az! Még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való.

Bábaszék ismét a nálánál kisebbeket marja... De nem azért vagyok én most itt, hogy ezt a csúf birkózást kifessem, csak azt akarom röviden megjegyezni, hogy Bábaszék érdemes elöljárósága, okulván az ellenség irigy piszkolódásából - mint ahogy a méh a mérges növényből is ki tudja szedni a mézet -, alkudozásba lépett vala az említett özvegy Müncz Jónásnéval aziránt, hogy átjöjjön lakni Bábaszékre, nyitván ott a piac kellő közepén boltot, szemben a kovácsműhellyel, hogy minden átutazónak legott szemet szúrjon, kelendők lévén kiváltképpen a következő árucikkek: szappan, ostor, pirosító, kékítő, lókefe, vakaró, ár, szög, só, kocsikenőcs, sáfrány, gyömbér, cimet, csiriz, kenderolaj, szóval mindazon cikkek, melyek Bábaszék határában nem teremnek és Bábaszéken nem is készíttetnek, s valóban a felsoroltakon kívül is van még néhány ilyen a világon.

Így került Münczné Bábaszékre, hol is nagy tisztelettel fogadták s mindenben kényeztették, majdhogy a tenyerükön nem hordták (ami egyébiránt nem lett volna tréfa, mert Rozáli asszony nyomott vagy két mázsát).

Eleinte soknak visszatetszett, hogy a magisztrátus nem zsidót szerzett, hanem zsidó asszonyt, mert mégiscsak szebb lenne, lélekemelőbb lenne, ha így szólhatnának: »A mi zsidónk ezt mondta, azt mondta. A mi Móricunk vagy Tóbiásunk azt tette, emezt tette«, de csak annyit mondhatni, hogy »a mi zsidóasszonyunk, a mi Rozáliánk«, az semmi, ez túlságosan szerényen hangzik. Egy szó mint száz, zsidót kellett volna hozni Bábaszékre, nagy szakállút, görbe orrút, ha lehet vörös hajjal - az az igazi.

De Konopka uram, a legeszesebb szenátor, aki Müncznével az alkudozásokat folytatta, s maga ment el érte, meg a holmijáért Besztercére a kirendelt szekerekkel (még fel is bokrétázta a lovakat, melyek az asszonyt hozták), kegyetlenül levágta az elégedetleneket olyan argumentummal, hogy a Dávid parittyájából kirepült kő se sújtott jobban.

- Ne legyenek ostobák, kegyelmetek! Ha egyszer egy asszony király lehetett Magyarországon, miért ne lehetne másszor egy másik asszony zsidó boltos Bábaszéken?

Igaz, ami igaz, lecsillapodtak lassanként, sőt még magasztalni is kezdték a magisztrátus választását, midőn az első purimkor s azután is minden sátoros ünnepen összejöttek a világ minden részéből a Münczné fiai, számszerint heten, s látták őket ünneplő úri öltözetekben, fűzős cipőkben a lábukon, magas, fazékalakú kalapokkal a fejeiken, végigsétálni a piacon.
A bábaszéki polgárok kiálltak ilyenkor mályvarózsás kertjeikbe, s büszkeségtől dagadozott a szívük, amint utánok néztek, azt mondogatván egymásnak a liceum-kerítéseken keresztül:

- No, ha már ez se város, koma, akkor a denevér is csak muslinca!

- Tíz évig se látni ennyi zsidót Pelsőcön - válaszolta a hasát simogatva a másik koma.

Az öreg Münczné a boltajtóból legeltette szemeit a fiain, mert rendesen ott üldögélt, kötögetve a boltajtóban, rezes pápaszemmel az orrán (már maga ez a pápaszem bizonyos előkelő, városias külsőt kölcsönzött Bábaszéknek), de különben nyájas, kellemetes arcú öregasszony volt Münczné, s hófehér fodros főkötőjében úgy odaillett a piachoz, a fehérre meszelt épületekhez, a városház méltóságteljes homlokzatához, hogy senki se tudott elmenni mellette kalapemelés nélkül, éppúgy nem, mint a Nepomuki János szobra mellett. (Hiszen végre is csak ez a két nevezetes látnivaló volt Bábaszéken.) Mindenki ösztönszerűleg érezte, hogy a kis gömbölyű anyóka beleszövődik Bábaszék felvirágzásának terveibe.

- Jó napot, ifiasszony. Hogy van, ifiasszony?

- Jól, édes gyermekeim.

- Hogy megy a bolt, ifiasszony?

- Jól, édes gyermekeim.

Úgy örültek, de úgy örültek, hogy az ifiasszony fürge, mint a gyík, egészséges, mint a makk, s hogy vagyonosodik szemlátomást; el is dicsekedtek vele mindenfelé, amerre csak jártak a furmányos szekerekkel.

- A mi Rozáliánk gyarapszik. Teringette, egyre tollasodik a mi Rozálink. De hát lehet is Bábaszéken! Bábaszék aranyszék. Bábaszék szűz hely... Bábaszéken lehet még élni.

Valóságosan kényeztették Rozáli ifiasszonyt. Már a hetvenbe járt, de mégis csak úgy hítták »mlada pani« (ifjú asszony). És ebben is van logika. A király magához kaparintotta az összes értéktelen címeket, és csak őneki szabad azokból adományozni, a nép fogta magát (érezvén, hogy ő is szuverén), a fiatalságot adományozza címnek. Hát mondom, nagyra becsülték, kényeztették Rozáli ifiasszonyt, s mikor néhány évre az ideköltözése után egy kőház építéséhez fogott a piacon - az összes szekeres gazdák szívességből ajánlkoztak egy-egy forduló útra, kőért, fáért, a zsellérek pedig egynapi ingyenmunkára vállalkozának; alig akadt egy-két lustább, aki húzódék vagy el nem jött, bezzeg azokat is hogy lehurrogták az okosabbak és előkelőbbek.

- Hitvány ember - mondták az olyanról -, nem becsül az semmit; se istent, se papot, se zsidót.

Sőt annyira ment a városi hatóság respektusa, hogy a határtagosításnál a messzetekintő Mravucsán János polgármester felszólalására külön kihasítottak két darabot a beltelkekből, egyet egy esetleges zsidótemplom, egyet pedig zsidó temető számára - holott csak az az egy zsidó asszonyuk volt.

De mindegy. Hiszen a jövő előttük áll, s ki tudja, mi fénylik abban? És végre is olyan jól esik beleszőni az idegenekkel való közönséges beszélgetésekbe »a bábaszéki zsidótemető mellett egy kődobásnyira«, vagy ilyesmit: »a bábaszéki zsidótemplom fundusa mellett menve« stb.

Mindezeket pedig nagy irigykedéssel és mérgelődéssel hallgatták a Bábaszéknél is kisebb szomszéd városkák, ekképpen nyilatkozván a hátuk mögött:

- Ah, ezek a bábaszékiek! Nagyzási hóbortba estek a nyavalyások."
------------------------------

Az elképesztő, abszurd hízelgésben, zsidó-dicsőítésben azonnal felismerjük a napjainkból is jól ismert mantrát, hogy a zsidók a Haladás, a Fejlődés, a Gazdasági Felvirágzás hordozói mucsai hazánkban és nélkülük mi csak a bő gatyát és a fütyülős barackot találtuk fel. Természetesen az író által a bábaszéki elöljárók és polgárok alakjára ráhúzott naív viszonyulás a zsidókhoz teljesen hiteles leírás Mikszáth korából, csak éppen Bábaszéket Magyarországnak hívták, a zsidókat a fejlődés hordozóiként (pénzért, a haszonból jutó kisebb falatokért) ajnározó elöljáróság az ország elitje a kiegyezés után, sőt, mint utaltam rá korábbi bejegyzéseimben, már előtte is, legalább a jakobinusok mozgalma óta. Természetesen fokozatosan vált az elit egyre nagyobb része naívvá, vakká, vagy megvásárolttá a zsidó honfoglalás elősegítőjeként. Mikszáth Bábaszékre elfelejtett olyan ellenzéket rajzolni az ügy kapcsán, amilyen Istóczy Győző antiszemita pártja és néhány éleslátó hazafi személyében a "tágabb Bábaszéken", Magyarországon azért előfordult, amíg el nem hallgattatták az áruló elit tagjai. Akikhez a maga területén, a kor PR-iparágában dolgozó Mikszáthot is odasorolhatjuk!

A "Szent Péter esernyője" 1895-ben jelent meg, 12 évvel a tiszaeszlári per után és kb. egy emberöltővel Trianon előtt. Amit tulajdonképpen Mikszáth is megérhetett volna, nem lett volna még egy matuzsálem, 63 évesen halt meg 1910-ben. Érdekes lett volna látni az élő Mikszáth reakcióját a katasztrófa láttán, melyhez szerény, de korrupt módon maga is hozzájárult. (Ugyanez érdekes lett volna Adyval is.) Az eszlári per és az antiszemita párt működése nyomán az országot akkorra már teljesen markukba kaparintó zsidó körök nyilván szükségét látták egy kis arculatjavító PR-akciónak és ehhez jöhetett kapóra az addigra befutott, népszerű író. Tudjuk, milyen nehezen indult pályája és egzisztenciája, ami miatt még el is kényszerült válni feleségétől, akit csak egyenesbe jövése után tudott újra elvenni. Egy ilyen tapasztalattal a háta mögött nyilván volt az a pénz... amennyiért hajlandó volt bértollnokként szolgálni az országhódítókat.

Azazhogy, idáig jutva a gondolatmenetben felmerül egy még durvább prostitúció lehetősége: mi van, ha eleve azért jött ki az író a tragikusan mély egzisztenciális gödörből, mert kapott egy jó ajánlatot Valakitől? (igen, a Gonoszra célzok...)
Amikor a polgári esküvő bevezetéséért, a Katolikus egyház szerepének visszaszorításáért csatáztak a "Felvilágosodás" erői, akkor Mikszáth szintén szállította a kűzdelem PR-jához kiválóan alkalmas művet, a Különös házasságot.
Nem lehet nem gondolni a bejegyzett élettársi kapcsolat minapi kivívására. Ezek a történelmi trendek megdöbbentően régiek már. Ebbe a sorba illik persze a homoszexuális kapcsolatban értelmezett megrontás korhatárának leszállítása a heteroszexuális megrontás korhatárára szintén közelmúltunkban. Tudjuk, ki volt a beadványt jegyző, azóta országos hírű jogász szakember.
Tartsuk rajta a szemünket...


Hasonló bejegyzések:
Mikszáth, az ideológiai embercsempész - Irodalmi bevándorlók a Sáros Magyar Ugaron