Az Éj Királynője kiszívta a magyar paraszt vérét...

A pokoli Éj Királynője szerepét a bécsi illuminátusoktól
a magyar prot-kur propagandistákig
Mária Terézia királynőnkre szeretik osztani

...legalábbis a Berci Bácsi (ál)Magyar Népmeséi sorozat mesedélutánja szerint. A jobb sorsra érdeme Andrásfalvy Bertalan egy jobb sorsra érdemes témáról, a fenntartható(bb) magyar gazdálkodásról, benne az egykor ártéri gazdálkodásról, ennek történelmi pusztulásáról és a magyar jövő érdekében kívánatos újjászervezésének szükségességéről tartott előadást Szegeden. Ezt önmagában jól is tette volna, hálásak is lehetnénk érte, csakhogy szokása szerint a maga történelmi témákban dilettáns módján jól besózta a témát Habsburgozással. Ezzel az érdemek ellenére is sikerült az előadást labanc ( vagy inkább a tényekre kíváncsi magyar) gyomornak emészthetetlenné tennie, ugyanis a fenntartható(bb) magyar paraszti gazdálkodás szétverését, a közösségi földhasználatok, haszonvételek elrablását, az erdők, árterek stb. törvénytelen nagybirtokhoz csatolását előadásában nem kevesebb, mint 5 helyen tulajdonítja Mária Terézia gonosz törvényeinek. (Legalábbis az összefoglalóban ennyiszer olvasható a szörnyű név...) Andrásfalvynak félig igaza van, ez a magyar történelem és a magyar jövő egyik legfontosabb kérdése, (nemcsak a magyaré), a nagybirtoképítő belső gyarmatosítás valóban gyalázatos és öngyilkos folyamat, főleg, hogy napjainkban is zajlik... Azonban, ha minket a szegény vén (fél)bolonddal és más prot-kur propagandával agymosott papagájokkal ellentétben a tények érdekelnek, akkor ezt a magyar parasztot kirabló eredeti tőkefelhalmozást a magyar történelem hosszú folyamataként láthatjuk (ezt még Andrásfalvy is említi), melynek főbűnösei között a jobbágyok kizsákmányolásának gátat vető nagy királynőnk nem szerepel, annál inkább magyar anyanyelvű, kuruc körökben hősnek tartott hatalmasságok sora, köztük erdélyi fejedelmek és Kossuth...

Birtokharácsolás az államhatalom vezető pozíciójából - egy Nagy Előd

A Nyakunkon az Olajcsúcs - Vissza a jövőbe blog legutóbbi bejegyzésében egy mondattal céloztam rá, hogy napjaink legfőbb hazai hatalombirtokosának politikája nem előzmény, példa nélküli történelmünkben:

"Orbán és épülő hűbéri piramisa nem az erőforrásbőség megszűnése utáni magyar jövőt szolgálja, mert a társadalomnak a régi-új viszonyokhoz való alkalmazkodása elősegítése helyett kontraproduktív, élősködő, a többség érdekén átgázoló zsákmányszerző politikát folytat és ennyiben az okkultista erdélyi rablófejedelmek ön- és közveszélyes politikájának reinkarnációja."

Egészen konkrétan kicsit sem tréfásan fogalmazhatok úgy, hogy a nagy birtok"szerző" Orbán Viktor határozottan máris I. Rákóczi György erdélyi fejedelem reinkarnációjának tűnik és csak reménykedhetünk abban, hogy végül nem bizonyul II. Rákóczi György reinkarnációjának, de ez utóbbival egy későbbi bejegyzésben tervezek foglalkozni.

Orbán és hívei eddig a pontig nyilván nem is tiltakoznának felvetésem ellen, hisz mi lehetne hízelgőbb korunk Nagy Szabadságharcosa  számára, mint történelmünk legdicsőbb szabadságharcos dinasztiájának nagyjaihoz hasonlítani. (Ami azért II. Györgyre nem igazán vonatkozik, hisz, ha tudjuk, mi fűződik nevéhez, értjük, miért szokás a kurucos történelemszemlélet propagandájában tapintatosan agyonhallgatni a család ezen tagját.)

A Nagy Előd napjaink Erős Embere számára (sajnos) mintaadó tevékenységét főleg Péter Katalin egy sok szempontból tanulságos tanulmánya alapján mutatom be. Bevezetőül érdemes idézni ugyanezen szerző egy másik írásából, ami indirekt módon mutatja meg, miért is lett a Rákóczi-család a hazai prot-kur történetírás és történelmi tudat-manipuláció Szent Dinasztiája:

Péter Katalin: A kényszer felismerője. Báthory István

Báthory Istvánt (1533–1586) a magyar történetírás nem szokta a múlt legnagyobb alakjai közé sorolni. Valószínűleg azért visszafogott a megítélése, mert Báthory nem kelt fel a nyugati uralkodóházzal szemben, márpedig nálunk erdélyi fejedelemnek csak Habsburg-ellenes harc szerezhet érdemeket. A belső építőmunka eredményei a legritkábban váltanak ki elismerést.

A bejegyzés folytatása

Kossuth zseniális ötlete: az ELADÓSÍTÁS!

avagy

Mitől szabadították meg a jobbágyot 48-ban és mit szabadítottak rá "felszabadítói"?

A közelgő ünnep apropóján ideje feltennem régi kérdésem, hogy vajon mitől is szabadították meg a jobbágyokat 1848-ban. És hozzátennem, mit szabadítottak rájuk, vagy mit akartak rájukszabadítani sokat ünnepelt "felszabadítóik".

Véletlenül Pesten a minap egy antikvárium előtt az utcára kitéve akadtam a ládában egy könyvre: "Supka Géza: 1848 1849"
A szerző személye ugyan nem túl vonzó, hiszen a 18-as forradalom egyik vezetőjeként Károlyi őt küldte Prágába nagykövetnek (nem tudom, a prágai pályaudvaron ő búcsúztatta-e a Felvidék megszállására induló cseh katonákat), 1945-ben pedig a legalizálást követően ilyen múlttal nem meglepő módon egy időre  szabadkőműves nagymester lett.
Azonban külön hasznos egy ilyen élvonalbeli haladár szemével is látni a 48-49-es sajnálatos eseményeket,  mert ma, a szocialista-kommunista és általános felforgató eszmék hivatalosan nem túl divatosak, ezért szemérmesen megint elhallgatják 48 "hőseinek" ilyen irányú befolyásoltságát és "hőstetteit", a régi hazafias demagógia máza mögé rejtve a forradalmárok valódi romboló jellegét. E szempontból hasznosak a szocializmus kori könyvkiadások, mert akkor a reformkoriak, vagy 48-asok ultrabal kötődéseivel még dicsekedtek. Supka művét a 80-as években csak újra kiadták, tehát ő eredetileg még olyat is beleírt, ami a szocializmus-kori szerzők egyéb okból nem tettek, vagyis duplán érdekes a nézőpont, ha persze nem is azért, mert az én sajátommal egybeesne. Tehát a könyv iránya: mire büszke egy hazaáruló vakoló világszétverő 48-ból, és mit tart "hibának" (nem elég radikálisnak!) benne!

Most kiragadnék egy tanulságos részt, ami régi felfogásomat támasztja alá 48-49 egész jellegéről, ami eléggé ellentétes a köztudatba bevésett propagandaképpel.
Hangsúlyozom, hogy általában a történelem szerintem problémás kérdéseinél nemigen van szükség új, pl. levéltári tényekre, elég felismerni az események előttünk levő, mindenkinek hozzáférhető leírása és az azok politikailag-ideológiailag terhelt szokásos értékelése közti feltűnő logikai ellentétet. Vagy talán nem csak logikai, hanem világnézeti alapú, hogy adott tényekből a logikának ellentmondó következtetést vonnak le. De szerintem ez inkább célzatos propaganda, amit a konformisták gondolkodás nélkül elhisznek és szajkóznak.

Nem igazán Supka mondanivalóját tartom itt érdekesnek, hanem ami nekünk kirajzolódhat a leírásból a szokott,  bejáratott történelmi felfogást kiegészítve a fenntarthatóság, rendszerszemlélet és az erőforráskimerülési válságok, a haladásnak dicsért pusztulás szempontjaival:

34. old:

A francia forradalomnak lassan-lassan Európa kelete felé is terjedő eszméi főként azonban az 1831-i nagy parasztlázadás, mely az ezévi kolerajárvány nyomán ütött ki Magyarországon is, apránként mégiscsak oda érlelték a jobbágyság kérdésében is a helyzetet, hogy a nemesség gondolkodni kezdett azon, hogy legalább a legkirívóbb igazságtalanságokat le kell nyesegetni.E meggondolásaiban - ezt el kell ismernünk - hatalmas ösztöke volt azonban az is, hogy most már maguk a királyi propozíciók is sürgetni kezdték a jobbágykérdés rendezését és félős volt, hogy ha nem maga a nemesség intézkedik hamarosan ebben a dologban, akkor a nép a maga sorsa enyhülését kizárólag az uralkodónak fogja betudni, s akkor egykönnyen létesülhet paktum a korona és a parasztok között -  a nemesség hátrányára.

Miért szabályozták a folyókat

Tibor bá blogján az egyik vitában merült fel a felvetés egy hozzászóló részéről, hogy a folyószabályozásra azért volt szükség, mert az eredetileg természetes erdőkkel, élő társulásokkal borított ártereket maguk a parasztok alakították szántókká, kiirtva az eredeti növényzetet, ami így az árvizeket már nem tudta megtartani, tehát a szabályozásra egyfajta korrekciós mechanizmusként volt szükség. Persze a szabályozás , ármentesítés maga is új problémák sorát okozta, de a kiváltó ok mégis az, hogy kb. "a nép se volt éppen szent".

Erre válaszul született egy frappáns rövid összefoglaló a kérdésről háziszakértőnktől:

-------------------------

“Folyószabályozás: Mért is volt rá szükség? Mert az eredetileg erdőségekkel, vízi, ártéri növényzettel borított területet a “szegény, szerencsétlen” parasztok a feudalizmus során szépen, fokozatosan szántóvá alakították.”

Ezt rosszul tudod!

Az erdőt nem a parasztok irtották ki. Az alföldi területeken az utolsó nagy irtások a rideg állattartás felfuttatásához kapcsolódnak még valamikor az Anjouk után Mátyás előtt. A folyamat ugyanaz mint Angliában, amikor elkergetik a parasztokat a földekről, azzal a különbséggel, hogy esetünkben a városok saját közbirtokain történik egy tájhasználat váltás, aminek a következménye az Alföld egyes részein – különösen a Duna-Tisza közi hátságon – a kis települések elnéptelenedése, a városok felduzzadása. A folyamatot még a XIX. században leírja Hornyik János. 

A következő lépés a török időkben a szénégetés, elsősorban a puskapor végett, de egyéb hadi célokra is termeltek ki erdőket. De ezek a változások elsősorban a Dél-Alföldet és a Duna-Tisza közét érintik. A Tisza Csongrád feletti szakaszán, illetve a Duna mellett az eredeti tájhasználat és annak minden természeti feltétele fenn marad a XVIII. század elejéig. E területen a szántók átlagos aránya 10% körül, minél északabbra megyünk, annál kisebb, az erdők esetében mindez fordított: arányuk a legrosszabb területen is 50% körüli, a Felső-Bodrogközben, a Beregben ekkor még 2/3-os, sőt helyenként ezt is meghaladó.

A folyamszabályozást nyugati példára a természet adott állapotától teljesen függetlenül II. Mátyás rendeli el két törvényben is az 1600-as évek legelején. A rendelkezéseinek természetesen nincs foganatja, de jelzi, milyen érdekek álltak a háttérben.

A Rákóczi féle „szabadságharc” leverésekor a természet adott állapota még nem követelte meg a szabályozásokat. Az ártér elmocsarasodása épp hogy elkezdődött. Erről számol be pl. Huszár Mátyás 1825-ben, aki akkor a Berettyó sárrétjének kialakulását az 1700-as évek első felére teszi.

A Duna mentén az ártéri erdők, gyümölcsösök ebben az időben nagyrészt hasonló arányban vannak jelen, mint a Tiszánál. A tagolt tájszerkezet felbomlásához a fokok erőszakos eltömése vezetett, amit a helyiek ellenében a délvidéki gabonaszállításban érdekelt társaságok vernek keresztül. A középkori gazdálkodásunk szerkezete, étrendünk ekkor változik meg gyökeresen, ekkor kezdődik a szántó diadalútja. A korábbi táplálkozás alapja a gyümölcs és a hal, a többi kiegészítő jellegű. Ez szinte mindenütt így van a folyók mentén, csak az arányok változnak. A szántó azonban sehol sincs 30% fölött.

A Tisza mentén az új földesurak szándéka és a gabonakonjunktúra együttesen teszi tönkre a rendszert. A szántó kialakítását célzó jelentős erdőirtások a XVIII. század elejétől terjednek el az egész Tisza mentén, mint ahogy ettől kezdve válnak egyre jelentősebbé a folyókat, ereket úttöltéssel és malomgáttal keresztező akadályok, melyek jelentősen felgyorsítják a folyamatot. Mindezzel párhuzamosan, az isten adta népe elveszti megélhetését. Az új gazdálkodáshoz az új földesurak új cselédeket hoznak be szerte a vidékre, megalapozva ezzel a magyar ajkú népesség lecserélését. A folyamszabályozás nem korrekciós mechanizmus volt. Voltak vízmérnökök, akik ilyesmit ajánlottak, pl. Szeged „híres” mérnöke: Vedres István, és persze mások is, de ezeket nem vették figyelembe. A cél az őszi szántók védelme volt. Ehhez a helyi lakosságnak semmi köze nem volt. Ha megnézed a statisztikákat a szabályozások révén a helyiek egyetlen négyzetméter szántóhoz sem jutottak. Ellenben elveszítették korábbi megélhetésüket. Az ártéren az egykori közbirtokosságok helyén hatalmas földbirtokok nőttek ki egyik percről a másikra. Ezek miatt volt szükség a szabályozásokra.

Molnár Géza

Exportra megy a nagybirtokok gabonája - Hajóvontatás rabokkal a Dunán - rézmetszet, 18. század

 A kérdés ide, a "Kitalált Újkor - Hamis Történelem" blogba (azon túl, hogy a történelemképből többnyire eléggé kimarad az ember és természet viszonya) elsősorban az utóbbi néhányszáz év során gyorsuló ütemben kiépülő kapitalizmus, a mindent pénzalapra helyezés, a harácsolás rendszerének kialakulása szempontjából érdekes. Ez a folyamat, mint többnyire mindenhol, nálunk is BELSŐ GYARMATOSÍTÁSSAL indult, beleértve a természeti rendszerek és az alsóbb társadalmi rétegek elleni agressziót is. Csak aztán nálunk nem folytatódhatott külső gyarmatosítással, mint a spanyolok, angolok, hollandok, franciák, oroszok stb. esetén.
E blogon megpróbálom kutatni az egyes témák felvetésével, hogy mennyire jogos az a több síkon is elterjedt feltételezés, közfelfogás, amely újkori gyarmatosításunkat (ami vitán felül volt és máig zajlik) külső hatalomnak, más etnikumnak, kiemelten a Habsburg-háznak tulajdonítja, vagy korábban mondjuk az idegen papoknak és lovagoknak. Nem szeretnék túl korán állást foglalni, előbb nézzük meg alaposabban a hazai történelmi tudat fősodrát képező protestáns-kuruc és e vonulathoz illeszkedő hasonló propagandaszólamokat, vessük őket össze a tényekkel. Előre szólok, hogy nem készülök Habsburg-dicsőítésre, keressük a tényeket.

Bobkó Csaba