Kísértet járta be Petőfiéket, Marx kísértete...

Újra március 15-e, újra itt a korkárdaszezon, ugyanakkor lényegében még tart a télutó. 1848-ban, a Nemarab Népek Tavasza, Majdan-sorozata előtt e télutói időszakban jelent meg Marx és Engels Kommunista Kiáltványa. A kokárdatűzésre (jól)nevelt népek e két tény együtt említésére talán csak legyintenének, hogy ez véletlen egybeesés, hisz a mi nemeslelkű hazafias forradalmárainknak fogalma sem lehetett a proletárforradalmat hirdető nyugati ideológusok periférikus kiadványáról. Pedig tévednek, mert a kommunizmus fogalma nemcsak egy minden művelt ember számára tökéletesen ismert és emlegetett fogalom volt 1848-ra Európa-szerte, így Magyarországon is, hanem olyan konkrét szervezeti kapcsolatok is voltak a nyugati kommunisták és a magyar 48-as forradalmárelit között, hogy ezek alapján nem tekinthetjük másnak a Kiáltvány megjelenését, mint JELADÁSNAK az összeurópai Majdan-hullámra, benne a pesti cirkuszi előadásra...

1848 Romboló Géniuszai: Petőfi-Marx-Lucifer

Március 15-i "ünnepi bejegyzéssorozatom" előző része:  Három Tavasz - sőt négy! 1848, Marxius Idusa

"Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök."

Karl Marx, Frederich Engels:  A Kommunista Párt Kiáltványa,  1848.február 15.

Marx és Engels, a Népek Tavasza kitörésének jeladói mindjárt a Kiáltvány és a lázadás elején világossá tették a szereposztást, hogy ki kivel van a Világforradalomban.

Korábbi bejegyzésekben feltettem a kérdést, hogy vajon " Petőfi csak a forradalmi, jakobinus, vagy netán az 1848-as Kommunista Kiáltványhoz is kötődő eszmék lelkes híve volt, ami nem kis karrier- és becsvággyal párosult nála, vagy pedig egy az egyben volt szervezeti kapcsolata is a világszétverő mozgalmakkal, konkrétan a szabadkőművességgel." A szervezeti-titkostársasági  kapcsolat lehetőségeivel ugyan csak később fogok foglalkozni, azonban egy kis célirányos összehasonlító elemzés mindjárt konkretizálja az összefüggést a Petőfi-életmű és a misztikus nihilista világpusztítás ideológiai forrásai között.

Korábban láthattuk, hogy Petőfi műveiben tipikus illuminátus programpontok tükröződnek, hogy verseiben kabbalai motívumok tűnnek fel, hogy képviselője egy tipikus nihilista-sátánista eredetet sejtető vérkultusznak, vérontáskultusznak. Jeleztem, hogy a gnosztikus alapú felforgató mozgalmak Voegelin-féle definíciója alapján Petőfi tipikus gnosztikus forradalmár, ennek bizonyítékait verseiben egy későbbi bejegyzésben tervezem feltárni. 

A jelen bejegyzésben bemutatott kapcsolat felismeréséhez több szempontból is fontos iránymutatónak bizonyult Wurmbrand zseniális könyve a sátánista Marxról. Mindjárt kezdetnek fontos párhuzam, hogy amint a kommunista ideológia megteremtői és a nemzetközi forradalmi mozgalom vezetői nem gondolták komolyan az elnyomottak felszabadítását, azt csak demagóg, megtévesztő retorikaként hangoztatták ilyet sötét céljaik érdekében, éppúgy a magyar reformkor és 1848-49-es forradalom és önpusztító belháború legfőbb, tudatos mozgatói, vezetői is egészen romboló valódi célokat rejtettek el a szabadság-demagógia mögött, vagy ilyen célokat követők ügynökei, kreatúrái voltak. Petőfi a tudatos nihilista példája, Kossuth az ügynöké, aki szintén jól tudhatta, kiknek dolgozik. Mai, megrendíthetetlennek tűnő hőskultuszuk tragikusan ellentétes a nemzeti érdekkel és azzal, hogy a történelem az élet tanítómestere lehessen számunkra, mai problémáink megoldásához adhasson útmutatót, hiszen ehhez a valódi történelmet kellene ismernünk, nem a manipulatív legendákat.

Ahogy Marx sem felszabadítani akarta a kizsákmányoltakat, hanem a régi gnosztikus-kabbalista cél szerint elpusztítani az emberiséget, a teremtés művét, éppúgy Petőfinek sem volt fontos se a magyar haza, se a magyar nép valódi érdeke, ő is az embergyűlölet és emberpusztítás pokoli eszméjének, vallásának bűvkörébe került.

A bejegyzés folytatása

Három Tavasz - sőt négy! 1848, MARXius Idusa

Gyermekkoromban, a 70-es évek tipikus szocialista úttörő-kiszes ünnepciklusa volt a Három Tavasz.

A Kádár-rendszer hivatalos kultusza magától értetődően kapcsolta össze egy ünnep-folyamba a három tavaszi nagy napot, március 15-ét, az 1848-as forradalom napját, március 21-ét, az 1919-es Tanácsköztársaság, vagy Kommün kikiáltása napját és április 4-ét, annak akkori ünnepnapját, amikor a szovjet hadsereg "felszabadította" az újra csonkává vált ország utolsó települését is. Egyébként a konkrét faluról és napról voltak történészviták, de ezt a napot és Nemesmedves falut kanonizálták a rezsim számára  legfőbb ünnep számára. A legfőbb, hiszen a Vörös Hadsereg nélkül hazánkban sose jutott volna még egyszer hatalomra kommunista vezetés.

Az 1989-es "rendszerváltás"/módszerváltás óta természetesen ez egy hivatalosan agyonhallgatott téma, illetve, ha valahol felmerül, többnyire a "komcsik" visszaélésének szokás minősíteni, hogy Haladó Hagyomány címen kisajátítottak maguknak és ideológiai előfutárukként tüntettek fel mindenféle "nemzeti szabadságkűzdelmet". Ezt természetesen valami aljas visszaélésnek tulajdonítja a szocialista ideológia és rendszerpropaganda, az akkori hivatalos történelemoktatás részéről a mai ideológiai fősodor. A közelgő márciusi ünnep kapcsán le kell szögeznem, hogy miközben a korábbi történelmi események és folyamatok egy részének ilyen felhasználása a rendszer önlegitimációja, propagandája részéről, főleg az 50-es években esetleg valóban tartalmazott önkényes visszaéléseket, vagy minimum erős torzításokat, az 1848-as forradalom ekkor a kommunizmus szentjeivé avatott hősei esetében semmiféle lényegi visszaélés, igazságtalan "kisajátítás" nem történt!

Nem teljesen értek tehát egyet az alábbi, korunk fősodor nézetét tükröző oktatási útmutatással (bár a sztálinista kor kultuszképzési jelenségét tényszerűen bemutatja):

„Lobogónk: Petőfi” – a költő pártállami kisajátítása

Az újabb világégés idején, a nemzetiszocialista Németország árnyékában Petőfi mint politikai szimbólum ismét időszerűvé vált. E szimbolikus tőkét használta ki később a Magyar Kommunista Párt, amikor Petőfi politikai örökösének tüntette fel magát. A költő halálának 100. évfordulója alkalmából mondott beszédében – amikor a szovjet megszálló csapatok támogatását élvező kommunista párt már magához ragadta a hatalmat – Horváth Márton, a kultúrpolitikai vezetés második embere kimerítő alapossággal sulykolta hallgatóságába azt, amit Lunacsarszkij szovjet népbiztos klasszikus tömörséggel így fogalmazott meg: Petőfi „saját korának bolsevikje volt”. A költő pártállami kisajátítása nemcsak a magyar politikatörténetre tartozik, hanem az irodalomtörténetre is, mert az egész magyar írótársadalomnak Petőfi példáját kellett követnie.
Horváth előadásának címe – a Lobogónk: Petőfi – jelszó, sőt kormányprogram lett."

Az életmű kritikus vizsgálata alapján Petőfi VALÓBAN SAJÁT KORÁNAK BOLSEVIKJE VOLT! 

A bejegyzés folytatása