A neves kuruc népi vezér, Esze Tamás szülőfaluja, Tarpa honlapjáról:
"A reformáció feltehetően 1552-ben Beregszászról terjedt át Tarpára, s a falu szín református községgé vált. Az erőszakos ellenreformáció korábban, 1672 márciusában Báthory Zsófia fejedelemasszony - mint Tarpa földesura - elűzte Istvándi András prédikátort, s egy katolikus pátert helyezett a fala, akit azonban hamarosan kuruc felkelők hurcoltak el. Báthory Zsófia ekkor egy lienciatust és egy fiatal iskolamestert állított a helyére, s a kölcsönös kegyetlenséggel folyó vallási villongások során a mestert felkoncolták a licenciátusnak azonban sikerült megszöknie. Báthory Zsófia erre visszatorlással élt, kálvinista prédikátort vetett tömlöcbe Munkácson. A Tököly felkeléstől kezdve azután viszonylag háborítatlanul élhetett a református gyülekezet, s büszkén vallották hogy 1848/49-ig egyetlen "pápista" sem élt Tarpán."
"A protestáns prédikátorok pedig nemcsak igehirdetők, de egyben ideológusok is voltak. Vallási problémáikat, sérelmeiket emelték nemzeti üggyé. Tőlük ered a minden alapot nélkülöző, magyar-zsidó nyelvrokonság és sorsközösség eszméje, a bűnös és kis nép teóriája. Szerintük ugyanis a török azért van, hogy bűnei miatt sújtsa a magyarságot. Általuk lett közgondolkodásunkban a katolikus Habsburg a magyarság kérlelhetetlen ellensége, mely másra sem vágyik, mint a nemzet kiirtására, miközben lehet, hogy sok esetben csak protestantizmusellenességről volt szó. Tudni kell még prédikátorainkról, hogy a török barátságot is inkább ápolták, mint a Habsburg uralkodók iránti hűséget, ami csak annyiban érthető, hogy a hódoltság területén szabadabban működhettek. E protestáns gyökerekből ered a későbbi kuruc mozgalom, a népi írók tevékenysége is innen táplálkozik. Mindegyik egy réteg igazságát, érdekét tette össznemzeti üggyé."
"Ugyanakkor a protestánsok se ismerték fel rendre, hol húzódik a nemzeti érdek, hol a vallási és hol a személyes becsvágy határa."
És még mást sem ismertek fel, de erről később... Ahogy arról is, hogy egyes protestáns igehirdetők (vagy többségük?) nemcsak ideológusok, hanem diplomaták, kémek, ügynökök is voltak, méghozzá idegen hatalmaké. (ez nem jelenti azt, hogy ma már a katolikus egyház hala is ne bűzlene a fejétől)
"Nemzeti szempontból, miként tévedés Szent István állítólagos intelmeinek a soknyelvű nép erősségéről vallott gondolata, ugyanúgy káros volt a több vallásra szakadás egy olyan korban, mikor a vallásnak meghatározó szerepe volt, az összefogás pedig mindenekfeletti szükséglet volt. E vallások esetében egymást legfeljebb csak kényszerből eltűrő, de nem egymás mellett megférő igazságokról volt szó. Ami még a viszonylag toleráns magyar közegben is minimum a lelkek mélyén állandósította a szakadást."
(Hogy onnan idézek, egyáltalán nem jelenti azt, hogy túl sok mindenben egyetértenék az Antidogma szellemiségével, ellenkezőleg, ahogy Bognár nézeteit is nagyon ellentmondásosnak tartom.)
Az alábbi idézet egy olyan tanulmányból származik, amellyel és szélesebb témájával e blogon még nagyon alaposan szeretnék foglalkozni. Figyelemre méltó elem benne a "szabadság bajnokai", a Rákóczi-család elképesztő harácsolása (lásd: Belső Gyarmatosítás), de méginkább a magyar származású "nagy pedagógus", az EU "szentje" Comenius-Szeges János a prot-kur propagandaagymosás által formált történelmi köztudatunkban gondosan titkolt kavarása, diplomáciai és titkosügynöki méregkeverése, amivel a magyarok nemzedékeit rángatták bele idegen érdekek képviseletében a legsötétebb erők az őngyilkos missziókba, ágyútölteléknek. De ezekről később essen szó.
Rákóczi Zsigmondnál az a legfeltűnőbb, hogy rendkívül rokonszenves. (már akinek! B.Cs.) Nagyon vonzó, mert csillogó egyéniség. Lényében ugyanis a mély és őszinte hit erős realitás érzékkel, jó megfigyelőképességgel és e tulajdonságaiból fakadó szkepszissel, sőt jó emberismerete miatt a világi dolgokban cinizmussal egyesül. Hallatlanul merész és hagyományokat könnyedén átlépő politikus. Nem sokkal az esküvő előtt adta beszédes bizonyítékát machiavellisztikus politikai érzékének. Akkor, amikor az 1649-es országgyűlésen családja követeinek a nádorválasztásnál a protestáns jelöltekkel szemben a katolikus gróf Pálffy Pál támogatására adott parancsot. E gesztus már-már képtelen voltát megfelelően érzékelteti Zsigmond apjának, I. Rákóczi György fejedelemnek a felidézése, aki a protestáns Habsburg-ellenes hatalmak szövetségeseként vett részt a harmincéves háborúban.
Rákóczi Zsigmond azonban éppen apja harcai során ébredt rá: a magyarországi politikai vezetés a protestáns vallásszabadság jelszavaival már nem mozgósítható, mert a tagjai jórészt katolizáltak. E felismerés jegyében állította családi követeit a katolikus nádorjelölt mellé. És ennek következtében határozta el, hogy a Habsburg király ellen tervezett hadjáratát nem köti össze a vallásszabadság ügyével. Bátyjának, a fejedelemnek írta meg legvilágosabban: ha egyszer az „ausztriai jugumot” sikerül a magyarok nyakából kivetni, a relígióval azt tehetik, amit akarnak.
Tehát a protestánsok jelszava, a "vallásszabadság" (mely eleve csak politikai-harci mozgósításra szolgál), csak addig érvényes, amíg a farkas báránybőrt kényszerül hordani, amint levetheti, átharaphatja majd a pápisták torkát! Ács Ferinek a szabályok csak addig érdekesek, amíg neki kedveznek...
Természetesen haraptak a farkasok már báránybőrben is.
A (mint majd később látni fogjuk, Comenius és nemzetközi kémhálózata által szított) Wesselényi-összeesküvés (a résztvevők egymás iránti feljelentései által történt!) leleplezése után Erdélybe menekült "bújdosók", másik nevükön kurucok hőstetteiből:
NEGYEDIK KÖNYV • AZ IDEGEN-URALOM ÉS THÖKÖLY IMRE KORA
II. FEJEZET.A bujdosók. Az 1672-iki támadás. A gubernium.
"A tömeget erős harczvágy hatotta át, s lelkes asszonyok, Kemény Jánosné, Bocskay Istvánné folyton tettre tüzelték a vezetőket. Augusztus második felében Ibrányi Ádám egy csapat bujdosóval Máramarosból csakugyan Ugocsába tört, Nagy-Szőllőst, a katholikusok egyik központját megvette, a minorita kolostort s némely katholikusok házait kifosztotta s győzelmi jelűl két barátot megcsonkítva beküldött Erdélybe."
"Abaúj és Zemplén szintén a bujdosókhoz csatlakozott, ámbár máskülönben a nemesség kevéssé támogatta őket. Szerencsről szeptember 12-ikén Fülek őrségét s a közeli megyékből tömegesen oda menekült nemeseket szólították fel a csatlakozásra. Noha többször ismételték a hivást, még választ sem kaptak, mert a kapitány, Koháry István a király rendületlen hive volt. Heves vármegye sem csatlakozott hozzájuk, ellenben a táborban levő protestáns papok, visszatérve községeikbe, hiveiket sikerrel buzdították a fegyverfogásra. Igy a kurucz had száma folyton szaporodott s valami 15,000 emberre nőtt. Noha katholikusok is csatlakoztak a zászlókhoz, melyek „Istenért és a szabadságért” latin felirást viseltek, a sokáig elfojtott düh és a bosszúérzés ekkor is véres kihágásokban nyilvánult. Hasztalan igyekeztek a vezérek rendet tartani. A kuruczok útját kegyetlen kihágások jelezték. Néhány katholikus papot megöltek, számos katholikus embert kiraboltak, s templomaikat elpusztították."
"Ungban is kitört a fölkelés, a katholikusok üldözésétől kisérve."
"Pika az útak védelmére rendelt csekély számú németet vagy leölte vagy elfogta, a lengyel származású katholikus lakosokat pedig kegyetlenűl üldözte."
"Cob titokban kegyelmet igért a hajdúknak, kik alig hogy a németek közeledtek, a titkos megállapodás szerint szétfutottak, mire a sereg többi része is meghátrált. Csupán a gyalogság és a zempléni lovasság küzdött vitézűl. Amaz az utolsó emberig elesett, ellenben a lovasok útat törtek maguknak az ellenségen át s megmenekültek. 1500 vitéz holtteste borította a csatatért, s számos protestáns pap és diák esett el. Ezzel kimerült a fölkelés ereje."
A protestáns papság és utánpótlásuk a FORRADALOM és felforgatás káder-élcsapata, a katolikus-irtó sereg uszítója. Külföldi protestáns egyetemeken kiképezve és okkult-gnosztikus (kereszténységellenes!) titkos társaságokba beléptetve ők a kor internacionalista harcosai, a Párt...
Vessük ezt össze az ugyanezen könyv előző fejezetében olvashatókkal:
HARMADIK KÖNYV • A NAGY ÖSSZEESKÜVÉS KORA
"Mikor az udvar annak idején Ausztriában megkezdte a harczot a protestánsok ellen, az osztrák tartományok protestáns nemességének gyűlésein is felhangzott a fenyegetés, hogy inkább a töröknek hódolnak, semhogy hűtlenek legyenek az evangeliumhoz.21 De tőlük a török messze volt, s fenyegetésüket nem valósíthatták. Nálunk azonban a török szomszédsága, a behódolás kénytelensége természetszerűen arra bírta a közvéleményt, hogy az udvar fenyegető magatartásával szemben a töröktől várja a megmentést. A korszellem, a külföldről terjesztett eszmék és tanok is ily irányba terelték a magyar protestantismust. Ugyanakkor, mikor a török birodalom erejének rohamos hanyatlását már nem egy politikus észrevette, Európában az elnyomott protestánsok épen a töröktől várták, hogy megszabadítja őket a katholikus egyház kényuralmától. II. Rákóczy György szomorújátéka s az a szerep, melyet benne a török vitt, sajátszerű hatást tett a nyugaton. Drabik sokat olvasott munkája, a „Világosság a sötétségben” azzal biztatta az üldözötteket, hogy egyedül a franczia király és a török szultán, ki népével fölveszi a kereszténységet, fogja visszaadni szabadságukat. Könyvét az egész protestáns világban terjesztették, fordították, átdolgozták s olvasták. Alapgondolata sokakat megragadott (...)"
Egészen nyíltan fogalmazta meg ezt a külső, a magyarokat (fogyó)eszközként használó befolyásolást az összeurópai Protestáns Párt (illetve a 30 éves háború előtti nevén Protestáns Unió!) Habsburg-ellenes harcának magyar hadszínterén szervezett sokévtizedes összeesküvés- és felkeléssorozat utolsó felvonása, a Rákóczi-"szabadságharc" egyik fő erdélyi előkészítője:
R.Várkonyi Ágnes: Amiről Bethlen Miklós Önéletírása hallgat
„Anglia és Hollandia, ahol több mint két évig magam is tanultam, nekünk, erdélyi reformátusoknak második anyánk és hazánk” — Bethlen Miklós közvetlenül elfogatása után, 1704. június 19-én Lipót császárhoz írt és a vádak ellen védekező levelében így mentegetődzik amiatt, hogy kapcsolatokat tartott az angol és a holland bécsi követekkel. Amikor Jankovics József kiadásában a levelekkel együtt ez a Bethlen Miklós szöveg is megjelent, nyilvánvaló lett, hogy Erdély és II. Rákóczi Ferenc szervezkedésének esetleges összefüggései körül milyen sűrű homály vár eloszlatásra.
Tehát Anglia és Hollandia, a kibontakozó világkapitalizmus Külső Gyarmatosításának vezető hatalmai, nem utolsósorban a vezető rabszolgakereskedő hatalmak, a világszétverő forradalmi mozgalom irányítóinak főhadiszállásai a magyar protestánsok "második anyja és hazája"!!! És természetesen a nemzeti érdekkel ellentétes örök belviszálykeltéseik és őrült kalandorakcióik (mint II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata) felbujtói. A "szabadság" nevében, kiemelt tekintettel talán saját ültetvényeik rabszolgáira is...
Érdekes, hogy kevesen veszik észre a párhuzamot a manapság is bőszen felemlegetett jelenség, a Moszkvában, vagy más szovjet pártiskolán végzett káderek hazai ügynöki tevékenysége és a kor nyugati protestáns egyetemein végzett magyar prédikátorok és más értelmiségiek szerepe között!
Térjünk még vissza a szintén Angliából és Hollandiából gerjesztett Wesselényi-összeesküvés bukása nyomán létrejött mozgalom protestáns kuruc vitézeinek a vallásszabadság nevében elkövetett hőstetteihez! Az eddig idézett mű, bár a tényekhez dicséretesen ragaszkodik, azokat azért leöntötte az értékelés egy olyan szószával, amelynek a korra (a 19. század végére, a Millennium időszakára) jellemzően történelemszemlélete nagyon erősen a protestáns-kuruc vonulat befolyása alatt állt. A nagy mű egyik szerzője egy másik könyve ugyanezen korból ugyanezeket az eseményeket a prot-kur világnézeti sémák által talán némileg enyhébben megterhelve ismerteti:
Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657-1705
Második fejezet. A bujdosók közt.
"Valóban a török segítsége nélkűl hamar vége lett volna a kurucznak, mert így nevezik most a felkelőket egy régebbi s eddig inkább gúnynévnek használt szóval. Zsákmánynyal megrakodtan a török terűletre futottak, hol biztos menhelyet találtak. A törökök katonákkal is erősítik a kuruczok csapatait, Györkénél az elesettek közt számos törököt ismertek fel. A végbeli török felsőbb parancsra adta a segítséget, haszna is volt a zsákmányból, és ez időben a törökök és kivált a protestáns magyarok közt bizonyos rokonszenv fejlődik ki az érdekközösségből. A magyarok azt tartják; hogy a törökök nem adóztatják meg oly kegyetlenűl alattvalóikat, mint a németek a magyart.[77] 1674-ben a budai vezér meg akarja hiúsítani a dunántúli protestans papok Pozsonyba vitelét.[78] Különben a törökök csak ritkán és nagyobb kalandok alkalmával vonúlnak ki a kuruczczal. Többnyire szökött végbeli katonákból, s a Tisza vidékéről oda futott szolga-emberekből verődnek össze a bujdosók századjai. Eleinte kalvinista papok és deákok is voltak találhatók soraik közt. Zsoldot ritkán kaptak e katonák, inkább a zsákmány volt fizetésök. Szerte jártak a Tisza vidékén, rémei voltak a katolikusoknak, egyháziaknak, vagy világiaknak. A katholikusok birtokait különös előszeretettel pusztították, de saját hitfeleik tulajdona sem kerűlte ki figyelmöket. «Csiripoltak» az ellenségen akkori szólás szerint, hatalmukba ejtettek kisebb s rosszúl őrzött várakat, nagy gyorsasággal menekűltek nagyobb csapatok elől és békési, hevesi vagy bihari szállásaikra térve, a szállásadó szegénységnek nem voltak szívesen látott vendégei."
"A tisztek sem voltak jobbak a legénységnél. Elhisszük, mit Tholnai Mihály, a becsületes kalvinista pap mondott rólok egy prédikáczióban: «Sokan az előljárók közől lágy pásztorok, ha megfenyítik is az alattok való levőket, édesdeden, igen lágyan, mint a szegény Éli pap az ő lator fiait. Csak részesűljenek a praedált, tolvajlott, erőszakkal elvont marhákban, jószágban, elhallgatja affelől vitézének latorságát, bűnét megészi és igy annak vétkében részes leszen.» Tholnai egyáltalán nincs megelégedve a kuruczokkal.
Nem rég tért vissza a «belgiumi akademiákból», szemével láthatta, hogy «napnyugoti országokban» is kegyetlen a hadviselés; látta «Belgiumnak akkori siralmas sorsát a Franczia miatt». De a franczia az ellenség földét dúlta. «Azonban ki látta valaha, s hol hallotta, hogy az atyafiak szívek egymás ellen Adámás kövekké változzanak?» S ha legalább helyt állanának a kegyetlenek a csatamezőn. «Régen» – úgy mond – «a magyarok nem voltak ily gyalázatos futók, szaladók.» Nevezetes, hogy a katholikusok sanyargatását is elítéli. «Magyar ne veszesd a magyart! Vigyázz jövendőbéli megmaradásodon, hitesd el magaddal, hogy kevesen vadnak emberek közt jóakaróid. Akár Lutherista, akár Pápista, akár Calvinista légy, csak hogy magyar vagy, ezért egyenlő sorsod, egyenlő jobbágyi állapotod leszen, legyen tudva nálad s emlékezzél erre.»[79]"
Tholnait persze megdicsérhetjük tisztességes kiállásáért, de nyugati ügynökképzőt járt protestáns értelmiségiként egyúttal naívnak is bizonyult...
"Beszédét Tholnai bátran ajánlhatta Wesselényi Pálnak, mert a bujdosók élén állók helyeselték a szigorú bírálatot, csakhogy mint katonák és forradalmi politikusok nem alkalmazhatták magokat mindenben az evangelium szavaihoz. Azt mondogatták, hogy mivel zsoldot nem igen fizethetnek, kénytelenek eltűrni a garázdaságot, különben szétoszlanék seregök. Rosszúl esett nekik is «a gyalázatos futás, szaladás», de hadseregöket nem lehetett döntő csatákra vezetni egy különböző fegyvernemekben jól kiképzett ellenséggel szemben. A katholikus nemesség üldöztetését és elriasztását magok is rosszalták politikai okosságból, de nem voltak mindig urai a fegyelmetlen hadnak. Így kénytelenek voltak az «igazi magyaros magyarok» vezetői az ország legmagyarabb vidékeit pusztítani, hogy valamennyire nyugtalaníthassák az ellenséget."
"Azonban Teleki tűrelme sem végtelen, őt is nyugtalanná teszi a tapasztalás, hogy a bujdosók mindinkább elidegenednek Erdélytől s hogy mindinkább kiérdemelni látszanak az új törökök nevét, melylyel Báthory Zsófia szokta illetni őket. Az erdélyieknek úgy tetszett, hogy a bujdosók már minél többet átengednének a magyar terűletből a töröknek, csakhogy pápistává ne legyen az ország, csakhogy haza mehessenek, hogy kiváltságaik épségben maradjanak s hogy az ország önrendelkezési joga úgy a hogy meg legyen mentve. Élénk rosszalással szól Bethlen János Forgács Miklósról és Szepessy Pálról, kik nem pirulnak a töröknek oly diadalt óhajtani, hogy Szathmárban, Ecseden, Patakon, Kassán, Pozsonyban és Bécsben székelhessenek a basák és vezírek, mert ők előbb nem remélik a magyarok testi és lelki szabadságának biztosítását. A lelkiismeretes történetíró igen is szószerint veszi e nyilatkozatokat. Az elkeseredés ragadta azokra a bujdosókat, kik különben nem egyszer tartottak közjogi előadásokat a portán a magyar terület épsége érdekében. De az erdélyiek méltán tartottak attól, hogy a bujdosók Magyarországba csábítván az összes török erőt, nem lesznek képesek megakadályozni a terület csonkítását, még ha komolyan akarnák is és úgy látszik, mintha Bethlen még akaratuk komolyságában is kételkedett volna. Az meg épen fölháborította az erdélyieket, hogy a bujdosók a váradi basa azon követségéhez, mely öt Erdélyhez tartozó megyének török kézre jutását akarta kivinni a portánál, a magok követeit is csatolják, állítólag azért, hogy a basa szándékát meghiúsítsák. De mivel ez öt megyét a basa téli szállásra jelölte ki a bujdosóknak, nem lehetett tudni, mit akarnak a portától a bujdosók követei."
"Midőn 1674 augusztus elején Harsányba érkezett a hír, hogy Sennyei Ferencz kastélyát a fölkelők fölverték s őt tizenegyed magával megölték, Kende Gábor rögtön értesíté erről Telekit. «Ezt hozá» – írja Kende – «a fő nélkül való létel, ezek csak ölik, vágják az pápistát, ha fejök nem lészen.» "
"(... Bánffy...)Gyűlölte a vezetők optimismusát és barátkozását a törökkel, miben, mint láttuk, nem tért el az általános erdélyi felfogástól. Azonban Teleki nem csupán Erdély érdekeinek szempontjából, hanem személyes okokból is kímélni akarta a bujdosókat, míg Bánffyt ép személyes viszonyai hozták összeütközésbe a bujdosók egy részével. Bánffy, mint a véghelyek főparancsnoka, a Szilágyságot úgy tekintette, mint saját terűletét, pedig a bujdosók csapatjai egy ideig ott voltak elszállásolva és tudjuk, hogy ez mit jelent. Sőt mikor nem voltak ott elszállásolva, akkor is kirándúltak Biharból Krasznamegyébe és hogy egyebet ne említsünk összelövöldözték a sertéseket az erdőn s a falvakban is. Bánffy somlyai kapitánya, Keresztesi András, hasonló hőstettek benyomásaitól nem bírván szabadulni, kegyetlenűl üldözte a kuruczokat."
A kedélyes kuruc-turizmus e "kirándúlásai" mégcsak nem is a Királyság területén élő "pápista" honfitársaikat sújtották, hanem szövetségesük, az őket befogadó Erdélyi Fejedelemség lakosságát!!! Ahogy persze fentebb is olvashattuk, hogy "saját hitfeleik tulajdona sem kerűlte ki figyelmöket", meg azt is, hogy az erdélyiek se lehettek benne biztosak, hogy a kegyelmükön élősködő kurucok nem partnerei-e a töröknek Erdély további területi csonkításában!
A "vallásszabadság" ügyét a kurucok ügyesen kötötték össze az üzlettel:
A bujdosók szokásai közé tartozott a vadászat egészen békés katholikus urakra is. Azoknak elfogása igen jó űzletnek ígérkezett. Tudjuk, hogy a török világban divatban voltak az ily űzletek, egy jómódú török foglyot, kit az övéi előreláthatóan nagy áron fognak kiváltani, magyar részről igen kívánatos tulajdonnak tekintettek. Azonban a bujdosók magyar katholikus urakat használtak fel árúczikkeknek. Bethlen János mély megbotránykozással beszéli, hogy a bujdosók Barkóczi Sándort majd hogy el nem adták a töröknek.
Ennyit mára a hazafiság és szabadságszeretet e díszpéldányairól.
 |
| Egy kis társadalmi munka - érthetetlen, miért? |
Zárásul egy pályázat:
Kedves olvasók , kérem, küldjenek be a magyar nyelvterület településeinek hivatalos honlapjairól olyan idézetet, ahol egy mai, 21. század-eleji helytörténeti bemutatkozásban a honlap azzal dicsekszik, hogy a katolikus többségű településen ettől-eddig, mondjuk száz éven át hála Istennek egyetlen ilyen-olyan (gépi fütty) protestáns se élt.
A beküldők között kisorsolok egy rózsakeresztet!
(Félreértés ne essék: arra számítok, hogy nincs ilyen.)
