Sobieski, az IGAZI lengyel hős - a magyar állam "újjászületésnapja"

Ma van a 331. évfordulója Bécs török alóli felmentésének, melyben a döntő szerep a lengyel király, III. (Sobieski) János lovasságának jutott. Ez a nap lényegében a történelmi magyar állam újjászületésének napja, hiszen ez a fényes győzelem jelentette a fordulópontot, mellyel megkezdődött a török és kuruc kollaboránsainak kiűzése Magyarországról és Erdélyből és másfél évszázadnyi szétszakítottság és pusztulás, belharc után elkezdődhetett a szentistváni Magyar Királyság újjáegyesítése és újjáépítése.

III. János és I. Lipót, a két király megkezdi a történelmi Magyar Királyság helyreállítását

A magyar-lengyel barátság mai formájában sok szempontból hamis, torzított legendáját a magyar nemzeti érdek alapjain újjáalakítva sokkal inkább kötelességünk leginkább e lengyel hős alakja köré szőni (és a képen látható MAGYAR hősé köré!!!), mint a kb. 150 év óta agyonsztárolt internacionalista felforgató ötágú-"csillagosok-katonák" álhőseire alapozni.

A felforgató álhősök és magyarirtó kollaboránsok hamis kultusza, mint mindig, valódi hősök kultuszának eltakarásával, ellopásával jár. Ez esetben is ellopták tőlünk Sobieski hőskultuszát, hisz a magyar történeti köztudatot fősodorként formáló kurucos szemléletű történelemhamisítás, illetve pártos propaganda a nemzeti érdekkel nem törődve inkább sajnálkozott az ország újraegyesítésén (amibe adminisztratívan Erdély ugyan nem tartozott bele, de ott is helyreállt a jogállamiság és elszakítása magyarok műve volt, különállását II. Rákóczi  Ferenc még távoztában is követelte.) Ellopták tőlünk az ország újraegyesítése feletti örömöt, mert az újraegyesítés művét az általuk démonizált dinasztia vitte végbe. Úgy álltak, állnak hozzá, hogy ha a Habsburgok uralkodtak benne, akkor a magyar állam újjáépítésének nem kell örülni...

Jellemző, hogy milyen jelentéktelen mértékben van megörökítve a számunkra oly nagy segítséget hozó nagy lengyel király emléke, hogy tudtommal Budapesten nincs szobra, emlékműve, csak Esztergomban és Párkányban. Bezzeg mekkora hőskultusza van a török magyar vazallusának, aki tatár csapataival tökélyre vitte a haza, a magyarság pusztítását és idegen zsoldban a végsőkig akadályozta az ország újraegyesítését (ahogy később a még nagyobb hőskultuszú utóda is tette). Ezen álhős történelmi szereplők neve méltatlan rá, hogy ma leírjam...

Mi, nemkurucok örüljünk, ünnepeljünk és a felforgatók helyett tekintsük III. Jánost a magyar-lengyel barátság egyik legnagyobb, vagy mondhatjuk, legnagyobb lengyel hősének, szimbolikus megtestesítőjének!

Sobieski értesíti a győzelemről XI. Ince pápát: "Jöttünk, láttunk és Isten győzött!"

A magyar nyelvterület egyetlen méltó méretű Sobieski-szobra, Párkány. A határon túl...

Dobó, a várkapitány - Nemeskürty és Várkonyi, 1968 Alföldije és Szörényije

A deheroizált Dobó

A gyarmati uralom nagyhatalmú képviselője volt a magyarság számára

 
Ha Varga Csabának igaza volt és a magyar az ősnyelv, akkor a deheroizálás csakis kiherélést jelenthet, nézzük tehát, kik, milyen világnézeti-spirituális-szervezeti háttérrel herélték ki Dobó István Gárdonyi-féle hősi imázsát!

Ezt a blogot gyakran "vádolják" deheroizálással, de ez az alcím "hamis hősök"-je ismeretében kb. annyira felesleges, mint amikor egyes dühös kritikusok a lebolsevikozásom érdekében szlávosítani szokták eleve szláv eredetű családi nevemet...
Csakhogy a blogot bevezető irányadó idézetek között nem véletlenül szerepel László Andrástól (nem jelentve automatikusan az ő teljes életművének helyeslését, sőt ismeretét sem):

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."

Vagyis az én célom  László Andráséval megegyezően nem öncélú deheroizálás, hősherélés, hanem a világnézetem, történelemképem értékrendje szerinti "gonosz" figurák szerintem hamis hőskultuszának szembesítése a tényekkel, valamint az ezek hősi imázsát felépítő körök által démonizált, vagy feledésre ítélt (szerintem) valódi hősök hősiességének bemutatása. A látszattal és váddal ellentétben többnyire a most pl. Alföldi Róberttel fémjelzett körök sem "öncélúan" és mindenre kiterjedően hőstelenítenek, hiszen a korábbi nemzedékeik, illetve egyes irányzataik máig a rombolás ügynökeinek hősképét építgették és tartják fenn (Kossuth és hasonlók), illetve az Alföldi féle típusuk képviselői, akik pozitív képet valóban nem szoktak semmiről festeni, nagyon is tudják, hogy mik a tabuk, kiknek, miknek a tekintélyébe tilos belerúgniuk. (Azért akadnak kivételes fenegyerekek, pl. Georg Tabori a Hitlert zsidónak és Herzlt "testvérének" bemutató "Mein Kampf"-darabjával és ha zavar támad az erőben, akkor ezt elő is adják, akár a Nemzetiben...)

A Múlt-Kor történelmi ismeretterjesztő magazin nyári száma többek között az Egri csillagok 1968-as filmváltozatának készítésével foglalkozik, egy külön filmmelléklettel is a ma élő alkotók, egykori statiszták, színészek részvételével. Véletlenül ennek olvasása és megtekintése idején sikerült újra látnom a TV-ben a filmet. A film már gyermekkoromban is elég nagy csalódást okozott, hiszen nyilvánvalóan nem tudta visszaadni a regény nyújtotta élményt, a filmkészítés egyes kulisszatitkait bemutató cikkek és film ismeretében és főleg a gyermekkorom óta a hamis történelemkép kialakításáról összegyűjtött ismereteim fényében a kontraszt már egyenesen felháborító, bár sajnos nem meglepő.

A bejegyzés folytatása.

Hagyják abba a magyarok a történelemhamisítást! - Kultikus-"hazafias" újratemetések és trianoni örömtáncok

A bejegyzés ürügyét és címének mintáját természetesen a Háry János alakjához is például szolgáló híres huszár, Skultéty László hamvainak groteszk elrablása és Semjén Zsolt ezokból kiadott nyilatkozata adta:

Semjén: Hagyják abba a szlovákok a történelemhamisítást!

A fenti címbeli változtatásomat természetesen nem úgy kell érteni, hogy a szlovákok ne hagyják abba a történelemhamisítást, jobb lenne, ha mindenki abbahagyná, de valójában a történelmi agymosás miatti hályogunktól való megszabadulás egyik következménye az a felismerés, hogy a történelemhamisítás nem országspecifikus, hanem általános és közös gyökerű. Furcsa és tragikus módon azonban, miközben ezzel a hamisítással a nacionalista elitek és propagandájuk a szomszédoknál általában a mai határain belüli állam erősítését próbálják szolgálni, nálunk egyedülállóan a történelemhamisítás fősodra az ország szétverésének belülről támogatását szolgálta és azóta is az ezzel való szembenézés lehetetlenné tételét szolgálja.

Rendszeresen felbukkanak hazafias nyilvánosságunkban hírek olyan román, vagy szlovák történészekről, értelmiségiekről, gondolkodó emberekről, akik nyilvánosan megkérdőjelezik hazájuk hivatalos történelemoktatásának bizonyos hazafias mítoszait, konkrétan nálunk ebből akkor lesz hír, ha ezek a mítoszok a magyarokkal való múltbeli együttélésre, az akkori közös államiságra vonatkoznak. Az első világháborús kisbírós vicc logikája szerint ("a mi veszteségeinket odaát dobolják") e lelkiismeret diktálta, illetve a tényekre kíváncsi kritikus hangokat hazájukban a nacionalisták utálkozva, míg a magyar nacionalisták ujjongva fogadják. Valójában persze a két közeg agymosása közös eredetű, ezért nem jellemző az utóbbi közönségre, hogy kedvet kapjon a példa követésére és elkezdje felülvizsgálni saját magyar kollektív nemzettudatunk hamis mítoszait. Pedig ezek némelyikének a tényekkel való szembesítése még egy magyar nacionalista nézőpontból is komoly hozadékkal járhatna...

Egy nemzeti ereklyével több, egy üres lappal a szlovák történelemkönyvben kevesebb...

A címert nem volt idő kiretusálni a szlovák hadügy honlapján...

A konkrét újratemetési ügyben a helyzet egyértelműnek tűnik: a szlovák kormányzat akciója a román partnerrel való "kisantantos" együttműködés keretében valóban nacionalista, történelemhamisító és hisztérikusan ostoba. Egy percig nem lenne azzal semmi baj, hogy a (messze nem kikristályosodott) szlovák nemzettudat, kollektív történelmi tudat ma is zajló építése keretében a történelmi Felső-Magyarországon született hősöket, neves személyiségeket, akik ráadásul egyes esetekben, mint Gábris-Skultéty László esetén is már akkor is túlnyomórészt tót etnikai közegben születtek és szláv családi nevűek, elismerjenek saját nemzeti hőseiknek IS. Nem lett volna azzal semmi baj, ha a hős huszár aradi sírján a piros-fehér-zöld szalagos koszorúk mellett megjelentek volna az ott tisztelgő szlovák küldöttségek és csoportok fehér-kék-piros szalagos koszorúi is és igény esetén nyilván meg lehetett volna egyezni (háromoldalú tárgyaláson) egy szlovák nyelvű emléktábla elhelyezésében is. Ez egy teljesen normális, organikus fejlemény lehetett volna, ezzel szemben a hős kisajátítása, és hamvainak elrablása egyértelműen hisztérikus, ilyen hozzáállással a szlovák nemzettudatot továbbra is csak beteges irányba lehet fejleszteni.

Ez is baj nekünk, mert nem segíti elő a stabil jószomszédi viszony kialakítását, a történelmi konfliktusok feloldását, de ettől még nagyobb baj, hogy a mi magyar kollektív nemzettudatunk annak ellenére, hogy a szlovákokétól  - látszólag érthető okból - sokkal kikristályosodottabbnak, bizonyosabbnak tűnik, legalább ilyen beteg, mint a fiatal északi szomszéd országé, ha nem betegebb!

A bejegyzés folytatása.